Ellenzék, 1936. június (57. évfolyam, 125-148. szám)

1936-06-06 / 129. szám

ft '»EEB/VZÄIC 19 30 / u o I u% 0. Junius 4—10 Közöli Silo? m ieden gyűlés? BUCUREŞTI. (Ar Ellenzék távirata.) Bucurosti-i hir szerint a belügyminlsz- 11 ium, a hadügyminisztériummal egyet­értésben elrendelte, hogy az ostromálla­pot zónákban junius 4 és lü között ne engedélyezzenek semmiféle gyűlést, 'agy összejöveteleket. A belügyminisz­térium a hirt megcáfolta. \ „A köztársaság' e nők és hadsereg őpa- rancsnok kérésére VARSÓ. (Az Ellenzék távirata.) Teg­nap délelőtt mutatkozott be a parla­mentnek Klapkovski miniszterelnök és uj kormánya. A miniszterelnök meg­nyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnök és a hadsereg főpa­rancsnokának a kérésének engedett, mi­kor vállalkozott arra, hogy kormányt alakítson. * N A paüeszíinaí fórra- dasmárok fel akartak re bbantani ecy angol Hatonavonatot LONiDON. (Rador.) Jeruzsálemből jelen­tik, hogy egy angol katonákat szállító vonat ellen merényletet akartak elkövetni, ami sze­rencsére meghiúsult. A vonat előtt egy moz­dony haladt, amely kisiklott és igv észrevet­ték, hogy nagy területen a síneket felszedték. A Jeruzsálem—Hebron útvonalon két hidat ismeretlen tettesek a levegőbe röpítettek. JERUZSÁLEM. (Rador.) A Reuter jelfenti: Egyik haifai rendőrállomás közelében bom­bát d-obtak egy utasokkal telt autóbusz elé. A robbanás megsebesített hat zsidót, egy ara­bot és egy egyiptomit, akiket kórházba szál­lítottak. A rendőrség letartóztatott két ara­bot, akik a robbanás közelében tartózkodtak. Röviddel e robbanás után másik két bomba robbant egy postahivatal közelében, amely­nek több ablaka betört. * köszönetnyilvánítás. Mindazon jó barátoknak és ismerősöknek, kik felejt­hetetlen jó férjem elhungta alkalmából rész­telükkel felkerestek, ezúton mondok hálás köszönetét, özv. dr. Farkas Pálné. ,,ANYÁK NAPJA“. A cl-uji unitárius egyház- község ezen évi Anyák-napját folyó hó 7-én, tirtja meg — egyfelől az azon nap délelőtti is­tentiszteletnek s másfelől az irten'-iszcelet után nyomban köveckező ünnepélynek keretében. Az istentiszteleten az egyházi beszéde* Szánthó V: ma, gyök. lelkész jelölt, hitoktató s lelkész iogia tartatot. Az ünnepély a D. F. Unitárius Nők Szöee?ségénk a régi kollégium épületében evő helyiségében, (Calea M. Foch 10. sz, J, emelet) fog megtartatni s azon az iskolás növen­dékek szavalatokkal és énekszámokká: fognak szerepelni. x A ..Principesa Ileana1* leánygimnázium tudomására hozza az érdekelteknek, hogy a telvételi vizsgák (I. osztály) junius 23-án reggel 8 órakor kezdődnek meg. A GYAKRAN VISSZATÉRŐ FEJFÄTÄS ÉS SZÉDÜLÉS sok esetben megszűnik, ha a beteg naponként reggel éhgyomorra ér. este lefekvés e °'tt„ e8Y félpoháL- természetes „FERENC JÓZSEF“ keserüvízet iszik. Az orvo.‘ok ajánlják. PAPÍRSZALVÉTA GYÁRI ÁRON kapható az Ellenzék könyyosztálvában, Clnj, Plata Unirii. Fehér szalvéta 50 darab 9 lej, mintás szalvéta 25 darab 9 lej. Cukrászdáknak, ét­termeknek negvedes fehér szalvéta 1000 drt> 40 lej. 20 kötet lexikont p alándáltba mindenki, aki előfizet az Ui Idők képes hetilapra, a legnívósabb és legszebb budapesti folyóiratra. Elő­fizetési ár egy évre csak SCO— lej. Kérjen ismertetést: Ellessék kö nywo&ztái&ától €mh P. Cl \ semmitöszék is |éváíia§y<a Kreimer Miklós elítéléséi Két hónap? elzárás és három évi eltiltás az újságírástól a „Kftusvéli-harangszó“ cimü cikkért Köztudomású, hogy uz Ellenzék vezércikk- Írója, Krenner Miklós dr (Spectator) ellen számos sajtópert indítottuk, melyek felmen­téssel végződtek, egyet kivéve, amely épp egy tudományosan és elvontan fejtegető cikk miatt indult. Az Ellenzék 1933. évi húsvéti számában jelent meg Krenner ,,Húsvéti ha­rangszó“ cirnü nagyarányú ünnepi cikke, mely a transzilvánizmus és tartományi ön- kormányzat kérdését is szóvá tette. A vád­hatóság a bíróság elé állította a cikk szer­zőjét államellenes izgatás címén. Több ta­nács többször tárgyalta az ügyet, mig végre 1934 februárjában elhangzott az első Ítélet. A helyi törvényszék a Marzescu-törvény alapján bűnösnek mondotta ki Krenner Mik­lóst és elitélte két hónapi fogházra, három évi eltiltásra a hirlapirástól és politikai jo­gainak öt évi felfügg<?sztésére. Az Ítélet nagy feltűnést keltett, mert az első esel volt, hogy újságírót eltiltanak az írástól és politizálás­tól is. Az első éppen a kisebbségi ujságiró- szervezet akkori elnöke volt. Az ügyész meg­nyugodott, de a védelmet lelkesen ellátó Klein Miksa dr. felebbezett. A tábla hely­benhagyta az ítéletet azzal a hozzátétellel, hogy az ügyész felebbezése esetén súlyos-, bitóttá volna. Nemrég, május 13-án a sem- mitöszék jogerőre emelte az elsőfokú bíró ság Ítéletét. Krenner Miklósnak be kell vo­nulni a fogházba és három évig nem irhát. Krenner Miklós a következő nyilatkozat közreadását kérte: „Idestova már másfél hete tudom, hogy jogerősen elmarasztaltuk. Volt időm elgon­dolkozni helyzetemen. Megállapítottam, hogy csak a sorsom változik meg: én maradok, aki vagyok. Viszont kötelességem ' ^ helyzetem különösségének tuda­tában, hogy ne feszélyezlek egyetlen magyar Intézményt se, amely lúggá fogadott, főleg hu kitüntető módon cselekedte. Ezért — idő és költségkímélés céljából — hálás köszöne­téin kifejezésével itt jelentem be lemondá­somat a Kisebbségi Újságíró Szervezet elnöki tanácstagságáról és örökös diszelnökségéről, a helybeli Újságíró Klub elnökségéről, az aradi Kölesei Egyesület tiszteletbeli tagságá­ról, az Országos Magyar Párt intézőbizott­sági tagságáról és helyi tagozatának tiszte­letbeli elnökségéről, egyben kilépésemet az Újságíró Szervezetből, a transzllván Irodalmi Társaságból, a Kemény Zsig­inond Társaságból, a romániai Pen-KIub magyar osztályából és az Országos Magyar Pártból. Az olvasóktól majd akkor búcsú­zom el, amikor az Ítélet végrehajtásához fognak. Krenner Miklós“. CAPITOL Világsláger 1 Cluj szenzációja! - Ma, pénteken mutatja be a Capitol-Mozgó az Egyesült Álla­mok által aranyéremmel kitüntetett világfilmet: ^OZGO ÜMKOK KERT3E! GRRRY COOPER, ARI! HflRDlRG ■MM ............Ilii jTiszák a főszerepeket. Műsor előtt a legújabb Paramount-jurnái, a Szovjet vöröshadsereg felvonulása és a legújabb abessziniai esemé- mények, stb. Este 9 órai előadásra kérjük a jegyet előre megváltani ff A nemzetközi események a hadfelszerelést sürgetik“ mmrrr p 11 ■ --­Jniiiss elején történik meg a kormány átszervezése felelőt szerkesztő: Dr. GKOIS LÁSZLÓ, BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Kormánypárti körökben a liberális párt or­szágos kongresszusának előkészítésével van­nak elfoglalva. A vidéki megyei tagozatok kongresszusai közül a junius 21. napjára Ba- cauba s junius 26. napjára Muscelbe össze­hívott gyűlés nagyfontosságunáik Ígérkezik. Az előbbin Tatarescu miniszterelnök, az utóbbin Dinu Bratianu fog felszólalni. Tata­rescu miniszterelnök most a hadseregfelsze­relésre fordítja minden tevékenységét, miután meg van győződve, hogy igy szolgálja 'leg­jobban az ország érdekeit. Az Adeverul érte­sülése szerint a nemzeti-parasztpárt nem haj­landó a jelen'egi kormánynak ezen o téren segítséget nyújtani. Hibáztatja a kormányt a Skoda-ügy felidézéséért, mely késleltette a megkezdett munka befejezését. — A hadseregfelszerelésre vonatkozó to­vábbi szerződések aláírását folyton halaszt­ják — irja az Adeverul. — Tatarescu azt ígérte, hogy* a felszerelést másfél hónap alatt kereszt ül viszi s felszabadulva a munkától a párt ügyeinek fogja minden idejét szentelni, ígérete óta 6 hónap telt el s május is elmúlt anélkül, hogy tervét megvalósítva, lemondott volna hadfelszerelési tárcájáról. Végül a nemzetközi események erősebbeknek bizo­nyultak s arra kényszerítik, hogy rövidebb határidőkkel kösse meg a kérdéses szerződé­seket. Amit 6—8 éves szállításra akart beosz­tani, azt most egy évi szállításra kell lekötni, feladatának tehát rövidebb idő alatt fog meg­felelni. ÚJABB RAZZIÁK. A helybeli rendőrség teg­nap este már harmadizben végzett a város terű* létén általános személyellcnőrzést. Az újabb razzia eredménye 63 letartóztatott: 59 férfi éj> 9 nő. A letartózHatottak közül- i4j akiket szabadlábra is helyeztek, később igazolta magát. A visszama­radtak közül 48 egyén személyazonossága nem volt rendben, 1 személyt a bűnügyi osztály, egyet pedig az állambiztonstági hivatal körözött, mig négy fiatalember ellen azért indult eljárás, mert nem tettek eleget az előzetes katonai ki­Mi fog következni? — A liberális párton azt hitték — foly­tatja ez Adeverul —, hogy a hadfelszerelési program megvalósításával Tatarescu misszió­ja véget ért s legkésőbb ősz kezdetén le fog mondani. Ma már ezzel szemben az őszi par­lamenti ülésszak megnyitásáról beszélnek. Ez azonban csak „illúzió“, mert az ősz a kor­mányválságot elhozza. A közelgő tanács­választásokon ugyanis a kormánypárt súlyos vereséget fog szenvedni. Ezt nem lehet majd figyelmen kivül hagyni. A jelen pillanatban azonban még tart az optimizmus, ennek bizo­nyítéka az a hir, hogy Tatarescu kormányát julius elején átszervezi. Politikai körökben kíváncsian várják: a hadfelszerelési tárcával az átszervezés alkalmával mi fog történni? Másik akadály lamandi tárcanélküli minisz­ter személye, aki a részére felajánlott kultuszminiszteri tár­cát nem akarja elfogadni. Lapedatu kultuszminiszter örökét tehát min­den valószínűség szerint Nistor fogja betöl­teni, kinek helyét a munkaügyi miniszté­riumban lamandi fogja majd betölteni. Ti- teanu volt belügyi államtitkár helye is betöl­tésre kerül átszervezés esetén. Valószinüleg Cornel Tataranut nevezik ki helyére, ki nagy beszédet mondott s éles támadást intézett a szélsőségesek esllen e liberális párt R.-Sarat-i ülésén. képzésről rendelkező törvények. Érdemes meg- emliteni, hogy az utóbbi 3 nap folyamán, amióta razziáit tara e rendőrség, a bűnügyi osztályhoz lo­pás, vagy betörés ügyében egyetlen feljelentés sem érkezett. NŐI DIVATLAPOK a tavaszi szezonra (ruha, kabát, kosztüm) már hatalmas válasz* tékban kaphatók az Ellenzék künyvosztályá- ban, Cluj, Piaţa Unirii. Megnyílt a Someşeni sós, hé- nea és iszapfürdő! Junius 7-én, vasárnap nyílik meg a Somescni lürdő. — Melc;' és hideg fürdők, iszappakolások, masszázs, két medence úszásra, us/ómester, i.sz. p- bekenések, napfürdők. — 25°/o ked­vezmény a vasúton. — Megá lanak a nappali személyvonatok Halta Băile Someşeni-n junius 15-től. — Állandó autóbuszjárat. Elsőosztályu vendéglő. A Elunt-kormány összetétele (Első oldali cikkünk folytatása) A szociális együttműködés csoportjába tartoznak: Lebas munkaügyi miniszter, Sei- liere közegészségügyi miniszter, Desarnaulde testnevelésügyi államtitkár, Lacorre asszony gyermekvéddemügyi államtitkár tartoznak. Az uj kormány 21 miniszterből áll és 14 államtitkárból. A miniszterelnök és 12 mi­niszter a szocialista párthoz, 8 miniszter pe­dig a radikál-szocialista párthoz tartoznak. A minisztereken kivül főbiztost neveztek ki Paris környékének szépítése érdekében. Ki­neveztek továbbá 5 úgynevezett koordinációs bizottságot. A nemzetvédelem és hadiipar bi­zottságának elnöke Daladier, a közegészség- ügyi bizottságé Sallengro. a nemzetgazdaság­ügyi bizottság elnöke Spinasse, a külügyi kapcsolatok elnöke Delbos, a szociális egvütt- miiködésügyi bizottság elnöke Lebas lett. A kormánylista nyilvánosságrahozatala után Leon Blum kijelentette az ujságiróknak, hogy a kormány tagjainak nagy szánta a több párt részvételével magyarázható, ami kötelezettségeket jelentett. Az újítások beve­zetésével nem egyéni célokat követett, hajnem ennek komoly okai vannak. A miniszterel­nök kötelessége lesz, hogy a különböző cso­portok között ez együttműködést biztosítsa és hogy a logika elvei szerint mindenkinek ki­jelölje hivatását. Leon Blum a közigazgatás gyökeres átszervezésére készül. Nyilatkozatát az uj miniszterelnök a következő szavakkal fejezte be: „Remélem, hogy- kormányom so­káig fogja tartani magát, mert ebben az esetben sok újítást valósíthatok meg. Az ál­lam kötelességei egyre bonyolultabbá és vál­tozatosabbakká lesznek. Az uj kormány már szombaton mutatkozik be a kamarában. León Blum ez alkalommal ismertetni fogja politikai célkitűzéseit. Az el­ső minisztertanácson Lebrun köztársasági el­nök elnököl. Ekkor szerkesztik meg azt a kormánynyilatkozatot, amelyet Leon Blum szombaton délután a parlament előtt fel fog olvasni. Leon Blum az újságírók tudomására hoz­ta, hogy ma este rádióbeszédet fog mondani, melyben a munkássztrájkkal foglalkozik és ismertetni fogja a kormány álláspontját a jelenlegi helyzet égetően sürgős kérdéseivel kapcsolatban. Az angol külpolitika három sark­pontja LONDON. (Rador) A Times vezércikkben mutat rá arra, mi kell legyen az angol poli­tika három sarkpontja: 1. Nagybritanniának világosan közölni kell, mely kötelezettségeit tekinti érvényeseknek. 2. Határozott kezde­ményezést kell mutatnia a Németországgal való tárgyalások terén. 3. Meg kell való­sítani azonnal nemzetvédelmi terveit. Ami a szankciók kérdését illeti, a Times azt hiszi, hogy azok fenntartását vagy meg­szüntetését csak a népszövetségi tagállamok közös akciója által lehet kimondani. Három hatalomnak kellene kezdeményezést vállalnia a Népszövetség tekintélyének megerősítése végett. E három hatalom, Nagybritannia, Franciaország és Németország. Nem lesz könnyű azonban összeegyeztetni a francia és német felfogást Európa megszervezését illetőleg. Évezredes történelem tanúsítja vi­szont, hogy nem lesz biztonság e két ország között, amig ez az egyezmény nem valósul meg. Angliának meg kell mutatnia, hogy fő­célja minden támadás és háború megakadá­lyozása s hogy nein fog érzéketlen maradni ezen elv megsértésével szemben Színi* ös* - Mozgó Ma, pénteken premier! Clujon előszöri TarzanadzsHnttElPÉms Idegíeszitően izgal­mas egzotikus film­óriás! — Igalmas kalandok az őserdő mélyén! — Magyar felirattal ! ! Pénteki kezdettel! Helyárak: 12 és 19 lej Kiadótulajdonos: ELLENZÉK BT* *■ &8 fclten&ék „Concordia4* műintézeténefe körfjsgó ujviuXtfr CENZURAT

Next

/
Thumbnails
Contents