Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)
1936-05-10 / 107. szám
193 6 május 10. BLEBNZßK HARSÁNYI ZSOLT: A padre srA ß a je Egyszer meglátogattam egy hozzám közelálló családot Somogybán. Mikor a vendégszobát kijelölték számomra, megkérdeztem, hogy ki a szomszédom. — A padre —felelték. — Miféle padre? — Egy olasz szerzetes. Olaszországban ismerkedtünk meg vele és nagyon összebarátkoztunk. Meg is hívtuk, hogy jöjjön el Magyarországra, látogasson meg bennünket, ő meg is ígérte, de nem nagyon bíztunk az ígéretében. Most aztán betoppant és itt nyaral. Nagyon örvendünk neki, kedves öreg pap, mindig jókedve van. Ahogy rendbeszedtem magam és bementem a teméntelen aganccsal teleaggatott nagy hallba, nemsokára belépett a padre. Hajlotthátn, aszkétaarcu kis öreget vártam, e helyett vállas, egyenes dalia állott előttem, fekete reverendája alól csak úgy dagadtak erőteljes válliz- mai. Szabályosan rajzolt arca, akár egy mozifilmen is előfordulhatott volna. Alig lehetett elhinni, hogy ez a csuhás atléta már a hatvanöt tapossa. Én is nagyon összebarátkoztam vele. Padre Principe, ez volt a neve. Sokat mesélt hazájáról, remek humorral tudott előadni mulatságos kis történeteket a klastrom-életből. Szeretett nagyokat sétálni, esténként szenvedélyesen sürgette a mahyong-pártit és roppantul fel- izgult, ha összeesküdvén ellene, előre úgy raktuk össze a falat, hogy egyetlen köve hiányozzék a legnagyobb figurához, de azt a követ végig ne kapja meg. Ilyenkor még angyali szelídsége is elhagyta, pedig olyan lélek lakott benne, mint egy báránykában. Tanulgatott kicsit magyarul is, csak éppen felszedegetvén hallomásból egykét szót, amelyeket aztán átformált a maga nyelvének hangzására. Hallotta például ha a buli kutyát megszidták: „Mit csinálták?“ Attól kedve ö is igy szidta a kutyát: — Miccinata! Ez úgy hangzott, mintha olaszul mondták volna. De a magyar kastély jranda bulija azért megértette. Nekem szigorúan és nyomatékosan a lelkemre kötötte a padre, hogy ha Olaszországban járok, felkeressem. De kikötötte, hogy vigyek neki turósbélest. Mert a magyarokat teljesen és mindörökre a szivébe zárta, de ha vonzalmát részleteznie kellett, a vonzalom minde- nekfelett a turósbélesnek szólott. Megígértem. És miután elbúcsúztunk, miri- gyárt el is felejtettem. A pudre visszament hazájába. Nem igen hallottunk egymásról többet. Sok viz lefolyt úgy a Dunán, mint a i iberisen, mig aztán a legutóbbi olasz cserevonattal többek közt Assisibe is eljutottam. Gyönyörű tavaszi délutánon kapaszkodtunk fel, utazó magyarok, a Monte Subasióra, ott elálmélkodtunlz Szent Ferenc templomának léleksimogató szépségén, hallgattuk a húsvéti szertartás földöntúli zenéjét, amelybe belecseppentünk, de az idő sürgetett, Giotto és Cimabue sem tarthatott vissza hosszabb időzésre, igyekeznünk kellett a Piazza del Municipio nevezetű térre. Az előre megállapított órarend ide tűzte ki olaszok és magyarok kölcsönös ünnepi üdvözlését. Van azon a téren egy ókori Minerva- templom. Lépcsőfokok vezetnek dor- oszlopos, klasszikus homlokzatához. Ott a legfelső lépcsőfokon hangzottak el a szónoklatok. Assisi podesztája lelkes beszédben ünnepelte az olasz-magyar ba- A gyakorlati élet, az egyetemes tudás tárháza lesz! rátságot. Nekem kellett felelnem erre a beszédre. Hát ahogy befejeztem „in nome dei udei compatrioţi“ a szónoklatot, látom, hogy egy emberi alak erőteljesen tolakodik odalent a tömegben. Mint aki a tengerben úszik, olyan kar- tempókkal hárította kétfelé az útjában álló emberek tengerét, mígnem odajutott hozzám, felszökkent a lépcsőfokon és se szó, se beszéd, nagyot cuppantott az orcámra jobbról-balról, közben agy megölelt, hogy a csontom is ropogott belé. Ö volt, a padre. — C‘e il mio amico! — mondta Assisi püspökének, aki ott állt mellettünk és csodálkozott a viharos viszontlátáson. A következő pillanatban már fogta a karomat és vonszolt a tömeg közé. — Jöjjön csak, itt ismerősöket fog találni. Annak a somogyi otthonnak a háza- népe állt a sokaságban elkeveredve. Véletlenül éppen akkor jártak Assisiben meglátogatni a pad rét. — Hoztak-e neki turósbélest — kérdeztem — mert én bizony nem hoztam. Igen, hoztak. De a padre, ahelyett hogy mohón nekiesett volna, szomorúan rápillantott. — Se fosse doro — mondta sóhajtva. Vagyis, hogy miért nincs aranyból az a turóslepény. Mert sok pénz kellene a padrénak. Addig koldult, kéregeteit, gyűjtögetett éveken keresztül, mig felépített a sajátmaga erejéből egy százhúsz vak gyermek ápolására elegendő intézetet. Az intézet készen áll és működik. Vadonatúj épület. Csakhogy a padre kevesli. Szeretné megnagyobbítani, hogy kétszáz gyerek férjen el benne. Ehhez pénz kellene. Es pénz nincs. Az idők megnehezedtek, hazája háborút visel. Azt sem tudta a padre, hogy hova legyen. Mindenekelőtt behurcolt egy közeli kávémérésbe, hogy megkínál jón es- presso-kávéval. Aztán kijelentette, hogy nem utazhatom a többiekkel, ott kell maradnom az ő vendége gyanánt Assisiben. Sajnálkoztam, hogy nem lehet, okvetlen utaznom kell tovább Perugiába. Kapacitált, vitatkozott, erőszakolt. De nem boldogult velem. Végre is beszálltam a nagy társasautóba, amely már készült el a vasúti állomáshoz. j A padre szemrehányóan nézett rám és fejcsóválva mondta búcsúzóul: — Miccinata! Igaza volt. Ott kellett volna maradnom. AZ ÜZLETI SIKER TITK a szemékyes érintkezés a gy hires gyár, amelynek az egész országban vannak vevői, egy nagy drogéria, amely nagyban árul, egy ügynökség Chisi- nauban vagy íimisoaián-mindezen vállalatok, prosperitása a vevőkkel való jó viszonyban rejlik. Ezért tartanak a nagy vállalatok számtalan utazót, akiknek az a feladatuk, hogy a vevőket meglátogassák szabályos időközökben, hogy ne veszítsék el velük a kapcsolatot. Mégsem elegendő azonban az érintkezés a vevőkkel csakis az utazók által. Egy vállalat vezetőjének személyes érintkezésben keil lennie a vevőkkel. Az interurbán telefonszolgálat e tekintetben óriási szolgálatot tesz, mert állandóan fenrartja a személyes érintkezést a nagy vállalatok vezetői és a vevők között-minciezt minden időveszteség nélkül és a legkényelmesebb módon. Az interurbán telefonszolgálat fentartja a jó viszonyt a szállító és a vevő között. Apró nézeteltérések azonnal elintéződnek, a megrendeléseket ismétlik, sőt emelik, hála a személyes, megfelelő időben történt személyes intervenciónak. Valóban semmi kétség — a személyes érintkezés a vevőkkel rendkívül fontos tényező. 8 KÖTETES Minden kötet 475 lej. Kötetenkint kapható: Ellenzék könyvosztályában. Piaţa Unirii No. 9. Kérje a lexikon 40 oldalas ingyenes prospektusát! UJ LEXIKON Erről ia ilémáról már színdarabot, regényt, novellákat, filmet, sőt még hangjátékot is írtak. A vizsgálóbíró előtt tett vallomás életeket döntött el jobbra vagy balra, a vizisgálóbiró élőitt tett vallomás után már látni a körvonalait a bíróság ítéletének. Halál vagy életfogytiglan: fogság, egy-, két- vagy háromévi börtönbüntetés az egyik oldalion, a másikon a felmentés, amikor megnyílik ia rozsdaszinü kapu és kezdődhetik az uj, a szabad élet. A vizsgálóbíró szobájáról már sokan írtak, de senki nem irt még arról, mi történik a vizisgálóbiró szobája előtt, ahol kihallgatásra várakoznak a gyanúsítottak, a vádlottak. Gyilkos, sikkasztó, betörő és — tisztelettel mondva: — újságíró egyaránt itt éli át azokat a pillanatokat, amelyekért felelősségre vonják, itt határozzák el végleg, mit fognak mondani néhány lépéssel beljebb, ahoi a vizsgálóbiró felteszi a kérdést. A vizsgálóbíró előtt tett vallomás ,a második állomás, utána a törvényszéki tárgyalás következik. A vizsigálóbiró szobája előtt... Mi történik egy délelőilt ebben a homályos, nyomasztó levegővel telített helyiségben? * A pádon nagyon elegáns nő ül. Parfőm- illat kering körülötte. Újságot olvas. Leülök. Foglyokat kisérnek előttünk. Kihallgatják őket, ezért jönnek fel a fogházból, nyomukban a bürtönőrrel. Amint elmennek a pad melleit, erősen megnézik .a, mellettem ülő nőt. Megérzik, a parfőm szálló illatát ós dKasznaíja te íját 6n is az interurSan telefonszolgálatot i SOCIETATEA ANONIMĂ IS ROMANĂ DE TELEFOANE mélyen magukbaszivják, mint -a cigarettafüstöt szokás és viszik le oda, ahova az asz- szonyok és a< tavasz ikKellete sohasem ér el. Némelyiknél úgy tűnik fel, mintha szólni akarna, mintha szót szeretne váltam, de nem szabad beszé'óiiök. Ez parancs. Fogházi parancs. Törvény. És a törvényt ebben a házban nagyon tisztelik. Az őr tekintete lakatot tesz a szólásra nyíló szájra. Most egy feketébeöltözött embert kisérnek el mellettünk. — Mennyi az idő? — kérdi az őr. — öt percünk van még. — Akkor üljünk le. — Nem ülök. — Mér? — Ideges vagyok... Fáj a fejem... — Nem a fejére ül. — Állni akarok. — Akkor álljon. — Igen. Kicsit megbiccenti a sapkáját és leül a padra. Mellénk. A felkisért lassú, egyenletes lépésekkel járkál föl! és alá. Magas homloka van1, intelligens embernek látszik. Vastag szemüvegén keresztül fáradtan és idegesen vibrálnak a szemei. A bajuszát hiarapdálja. Egy-kettő-három. Egy-kettő-három, — lépdel a megengedett távolságon. — Jónapot! — Adjon Isten, — szól visisza derűsen az őr. — Megismer? — Már hogy ne ismerném meg! Már amióta itt ülök, figyelem magát. Csakhogy nem szólítottam meg* — Miért nem, ha észrevett? — Mi nem szólítunk meg senkit. Tudjuk, hogy kellemetlen lenne. Szégyenlenék, hogy az emberrel ismerősök... Hogy megy a sora? Egészen megváltozott, megfiatalodott... ur. ... ur, elmosolyodik és kissé elgondolkozva simogatja végig homlokát. ETerzékenyülve mondja: — Szép dolog az..., hogy még a nevemre is emlékszik. Pedig tavaly óta sokan megfordultak ezen a portán. Mosolyognak, hallgatnak egy ideig. — Tudja öreg, — szólal meg a volt fogoly — oly fura az éllet! Valamikor, ha azt mondták volna nekem, hogy ülni fogok, szégyenszemre, tolvajok és betörők közt, — lelőttem volna magam, mint egy kutyát... De aztán, ahogy az ember lassan-lassan belesodródik, úgy, hagy észre sem veszi és már benne van... nem is találja olyan borzasztónak, hogy néhány hónapot az életéből itt kell el tői tenie... Mélyet sóhajt. — Nézze, én ezek között a falak között, ezen a zárt területen uj emberré lettem. Uj jászülettem a szó legszorosabb értelmében. És kinek jut például eszébe, hogy nehezteljen az anyjára, amiért a 'testében, ezen a zárt helyen formálódott emberré, hogy megszülessen... Nem igaz? Az őr nem tudja értékeim a, volt fogoly lírai ellágyu’ását, közben észrevette, hogy kioldódott a cipőfűzője, azzal bajlódik. Amikor ... ur elhallgat, fel sem néz, hanem tovább kérdez: — No és mit csinált azóta? — Azóta? Sokat. Nagyon sokat... Már itt elhatároztam, hogv kimegyek t alura. \ issza.
