Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)
1936-05-06 / 103. szám
e [CM BWKÍ /. /. I. I: N Z f. K I 9 3 0 ni ú I ii * mmmmmmmamamm HÁRMASOK Hiport-re.,biy 4. Irta : l)i. Stanca 1 )omokos MMPMMHi K( > ! 1 Ml.NY 1 1 ....... IMI—MII — ....IMIIM Hallóikul a jelentési? - szól a kapitány Mit kínáljunk wir Nem adhatok parancsot, nem vehetem telkemre a halálodat t'.smálj úgy, ahogy lelked párán ' solja. Nincs mentség Orvosi becsületem man engedi, hogy meghátráljak I ánherlársam vivődik a halállal a drótakadályok elolt, azért vagyok itt, hogy segítsek, el kell menjek érte Kötelességem. Megyek kapitány uram! — mondom tompa hangon. Köszönöm doktori felel Valérián s meg rázza kezemet. Vigyázz magadra! Összeszedem bátorságom. Istennek ajánlom a lelkem és megindulok a völgyzárból a Neagra patak tele bújtam a müszertásku, revolver és kezemben egy bunkó. Az ezred rajvonalban fekszik az erdő szélén Iris sen ásott lövészteknübe beásva. Itt fogja meg a ruhám, Miletics Szvetozár zászlós: — Az Isten szerelméért mit csinálsz? Nyitott terepen, észrevesznek az. oroszok! Nem fordulhatok vissza. Becsület, kötelesség erőt ad, bátorságot. Szégyen lenne meghálralni. kinevelne az ezred. Kilépek a bokorból, balra Kapdebó századosi latom a romba dőlt ház félig épségben maradi keménye mellett a földön. Mellette a telefonkészülék Itt ott gránát, srapnellrobbanások. Tompán ütődnek bt' az. iszapos földbe a nehéz gránátok, magasra Iröcskölve a fekete iszapos földet. A bokrokon túl tisztás terület, amott a keskeny Neagra pataka kígyózik lefelé a meleg napsütésben. Látom a szénaboglyát a huszárokkal. Tucakov káplár izgatottan integet a szénaboglya mellől. Összeszedve minden bátorságomat, Iutólépésben szaladok a szénaboglya irányában. Közben golyók sziszegnek a fülem mellett. Idegesen kapom félre a lejemet ilyenkor. A égre elérem sértetlenül a szenabog- lyát. Hasra vágódom, szivem ijesztően lüktet, csorog rólam a forró veríték. Itt fekszik a sebesült huszár. Bekötözöm sebét, majd beletúrjuk magunkat a szénaboglyába, így várjuk a tűz megszűnését. Gépfegyver ropog az orosz állásból, a mieink viszonozzák. Élesen koppannak a boglya fenyőkeritésén a becsapódó golyók. Késő este felcipeljük a súlyos sebesültet a völgy- zárhoz és onnan éjjel hátraküldjük a gviijtöállomásra. Éjjel Kapdebó kapitány rosszul lesz. Hideg rázza, hányás környékezi. Erős rumos teát főzünk. Ébren \ irrasztjuk át az éjszakát. Reggel támadunk. VII. Az orosz front megbomlott. Átlépjük a Neagra patakot. Megindul a rajvonal, fel a hegytetőnek. Lassan, lé- pésröl-lépésre haladunk a fenyveserdön. Balról gép- fegyvertüzet kapunk, lelapulunk. Majthényi tőhadnagy iszappal telt tócsába esik, alig tudjuk kihúzni. Csuromvizesen káromkodik. Éjfél felé felérünk, fáradtan a ÎL Ulmului gerincére. Itt megpihenünk. Mellettem Majthényi, idősebb, beteg ember. Rumos kulacsom tartja benne a lelket. Minduntalan húz egyet a csutorából. Feltör a Jalovit hegycsúcsa mögül, kápráztató fényözönnel a holdvilág, kísértetiesen világítva he az egész tájat. A sárga fényözönben hullák bontakoznak ki a tisztásokon, a fenyőfák tövében, meggémbere- dett tagokkal, nyitott szemmel, úgy, amint ajkukra fagyott a halál. Oroszok, németek, mieink össze-vissza, néhol baráti összeölelkezésben. A földön üres fegyvertöltények és fegyverek, felszerelések. Irtózottal nézzük a földön fekvő sárga arcokat. — Látod, — szólok Majthényinak. Ez a háború. Mily szépen megfér itt egymás mellett a földön a két ellenség. Jóbarátok az örökkévalóságban. A halál kiegyenlített minden tülekedést és ellenségeskedést. Német sírásók jelennek meg a sötét fenyvesben. Kísértetiesen szól a csákány tompa Roppanása és a lapát forgatása a kavicsos rétegben. A német sírásók behantolják a közös sirt. Mellettem hatalmas termetű német katona fenyögalyakból keresztet fon és beszúrja a frissen felhányt sárga földbe. Tovább húzódunk és a tisztáson leülünk a fűre. Majthényi lejjebb húzódik és leheveredve a földre, észrevétlenül egy oldalán fekvő emberit' dűl. Az nem mozdul. Majthényi megböki botjának végivel és káromkodva tovább küldi, de az még mindig nem mozdul. — Hé! Nem hallod? — kiált reá. Dühösen felugrik és kiabálva megfogja a mozdulatlan ember kezét és cibálja, hogy felébressze. Hirtelen megborzad, visszarántja kezét. — Halott! Lejebb húzódunk néhány lépésnyire, hol lehevered ünk a fűre, arccal az ég felé. Oly szomorú Majthényi, oly fájdalmas a meg-megránduló szájszél, az ösz- szecsapzott bajusz, a száraz, fáradt szem a sárga lidérc fényben. Idehallszik a sírásók csákányütése és lapátolása. Kísérteties hang, mint éjfél a temetőben. A remegő holdvilágban nem lehel megkiilüiibö/lelni az élő kel a holtaktól, mind egyformák vagyunk a lóidon fekve a kísérteties lényözönben Táv n ászok jönnek, sietve pergetve a lelcfondohról a vékonv liuzall Kapcsolják a vezelékel. Kész az ezi edparancsnoksággal az összeköttetés! jelentik Reitenbaeh és Szatller lávirászok. IhrkiH'i kezébe veszi a telelőn kagylói és megindít) kísérteties hangon a leli Ion hivó szava: l a . . . la . . . la . . . Halló ezred! Halló ezred! . . . De nem jelentkezik az ezred. Káromkodás, kiabá lás zug a hegvtelön. Köröskörül huszárok és lisztek kimerülve, csöndben elterülnek, csak Pirkncr főhadnagy hangja szol lényegeidén az éjben. Majhényi oldalba bök, keresi a kulacsomat. Adj egy kis rumot, doktor! Kis idő múlva Valérián hangját halljuk: Mi lehel az orosszal? Gsak nem adta fel az ál lást? Erős járőr rajvonalban kutassa ál az erdői! hangzik a kéméin parancs. A félezred rajvonalhan fekszik, a tartalék húzódjék hátrább a gerinc mögé! Alig indult el a járőr, máris nagy. kucsmás fiatal orosz foglyot hoznak Az erdő szélén lógták. Alig értiiuk be :iz erdőbe, erős horlyogásra lel tünk figyelmesek, kutattunk és ezt találtuk a fenyőfák alatt, a földön fekve. Kivettük fegyveréi és felébresztettük mondják a huszárok. Gyorsan tolmács kerül az ezrednél sok a szerb és szlovák és megtudjuk, hogy egy orosz ezred tartózkodik az erdő sünijében, öt figyelőnek hagyták az. erdő szélén és a napok óla tartó fáradtságtól elaludt őrhelyén Első é> második század, rajvonalba! Meg kell tisztítani az erdőt! hangzik Valérián parancsa. Megindul az erős puskaropogás. Halljuk a hegyi sztinák fenyökeritéseinek törését, suhogó orosz parancsszavak. ordítások, ropogások. Súlyos sebesültet hoznak Állkapcsa ronccsá lőve. Nehéz dilin dilin golyót kapott. Az összeroncsolt állkapocsból csontszilánkok, fogak, nehéz véralvadékok lógnak ki és fájdalmas hang tör elő a szerencsétlen száján. Borzasztó kép a villanv/.seblámpa halvány fényénél. Próbálom bekötni. Reggel bárom óra felé a hegytetőről visszahúzódunk a kis szakadékba, néhány fenyő védelme alá. lit próbálunk megpihenni. Az utászok és tiszliszolgák gyorsan nekifognak a lövészleknők ásásához. Csákány, lapát zaj. mint a temetőben. János tisztiszolgám Mes- siugerrel Eggciihoffer főhadnagy tisztiszolgájával közös gödröt ásnak Előttünk, a hegygerincen ötven lépésnyire az ezred rajvonal ássa be magát sietve. El sem készülnek a lövészteknök és jobbszárnyunkon erős gyalogsági tűz indul. Tőlünk jobbra háromszáz lépésnyire a soproni 18-as honvéd gyalogezred támad, a mi jobbszárnyunkkal karöltve. A hegytetőt kell elfoglalni. VIII. Kezd világosodni. A hideg levegő átjárja elfáradt, agyoncsigázotl lestünket, némelyik remeg a hidegtől és rémülettől. A kivilágosodó terepen, a fenyveskö/.ölti tisztásokon látjuk az előre kúszó alakokat, itt-ott gépfegyver kattogás, erősebb fegyverropogás, majd hirtelen ijesztő csend, mint romboló vihar előtt: mikor a vészes fellegek nehéz sötétsége lidércnyomással nehezedik lelkünkre. Egyszerre, mint mindent felkavaró orkán forgószele, hatalmas velötrázó kiáltások: — Hurrá! Hurrá!... Hurrá!... kézigránát robbanások, vad gépfegyverkaltogás . . . Rajta! ... Előre! ... Hurrá!. . . Hurrá!... vad ordítások... megnyujtott, szivbemurkoló orosz Huri! .. . Huri! . . . kiáltások . . . megszakított ordítások, melyekre reáfagyott a halál leliellete, kézigránát, tompa koppanások, reccsenések, puskatus ütések, nyögések és ordítozó káromkodások. Eles bajonettek csapnak össze irtóztak» csattanással, piros vér frecs- csen. üsszeroncsoll emberi testek rogynak össze a vérrel átitatott földön. Őrjítő hangzavarok. Földbe gyökerezett lábakkal, égnek meredt hajjal, torkunkban dobogó szívvel, bambán, értelmetlenül bámuljuk a félelmetes emberi erők összecsapását. Pillanatok évszázadoknak tűnnek. Mindenki sápadt, remeg hidegleléses félelmében. Mellettem Valérián kapitány figyeli a harc menetét. Lejebb a kis Korbuly Péter egyéves önkéntes áll karabéllyal kezében. János tisztiszolgám kereszteket vet és sírva imádkozik. Mindenki remeg halálos félelemben. Csuk az öreg süket paraszt, Eggenhoffer ,,kémje“ — akit az éjjel fogtak az erdőben két kis sovány tehénkéjével —, nézi közömbösen ezt a vad emberi forgatagot. Menekülni tudna, szabad lefelé az útja, senki sem törődik vele, de nem megy, itt ül a földön, bambán, értelmetlenül, mintha egy más világból lenne. Éjjel találtak reá az erdő sűrűjében, ide menekült vagyonával, két kis sovány tehenével Rémes orditás remegte ti meg agyvelőnket: — Bekerítenek az oroszok! — kiáltják a megrémüli huszárok. Valérián felugrik és a hátunk mögött elhúzódó kis völgyre nézünk... Futó alakokat látunk a kivilágosodó hegyen, amint bokrok között csúsznak a Neagra patak felé. — Tartalék, tisztiszolgák, szakácsok, műszaki- osztag, rajvonal, elzárni a vögyet! — zug Valérián érces hangja. Fegyverzávárzat kattogás, csörömpölés, nyögések káromkodások hallatszanak a nehéz hátizsák súlya alatt. A rajvonal pillanat alatt felfejlődik. Kivilágosodotl A Iák közöli élőiekúszó alakok a mieink vlx- sültek, incgtébolvodoltiik keresik a meneküli - utjai \ halottak olt maradtuk a hegygerincen A hegycsúcson a harc elállt A 18-as honvédek és a mieink elfoglalták a mu gaslatot. A térdek remegnek, a tógák vacognak, mintha hideglelés rázná az elébb még orditozo embereket. 1 liileg veríték üt ki rajtunk, mindenki fáradt. Messinger és János tisztiszolgám hangtalanul la pátolják a kavicsos tőidet, ássák a lóveszlekiiót. Itt találkozom kedves jó pajtásommal: dr. Kren- ner Béla segédorvossal Micsoda orom. meleg baráti szeretet, itt a halál kapujában találkozni váratlanul egy jóbaráttal Hosszú ideig öleljük egymást, hangtalanul, nem tudunk szóhoz jutni a nagy felindulástól. Kremier kigombol! blúzával, kövéren, izzadtat), piszkosan a sártól és a füsttől ugv néz. ki. mint egy sátoros cigány Nagy, virágokkal kifesteti, lapos, pa- raszl fakulacs az oldalán Megkínál egy kis sziverö- sitövel. — Szabadságra készülök, kedves komám — mondja Kremier és jóízűen nevet. — He... he... be . Ili van zsebemben a szabadságlevél, csak legyen vége ennek a hacacárénak, nyomban indulok. De igyál még egy kortyot! — mondja. Az örök mosoly olt van megint az arcán. Ez a régi Béla, ezt nem tudja megváltoztatni semmi, még ez a rettenetes élet sem. I hízunk még egyet a csutorából és elbúcsúzunk künnves szemmel. A pillanatnyi viszontlátás fel vidított:! fáradt és felzaklatoü idegeimet. IX. A balszárnyról Schulpe Emil hadnagy jön fel s Valérián kapitánynak jelenti, hogy a lövészosztály emberei is beásták magukat a kijelölt helyeken. Gura- Negri mögött tartják az állásokat. Rendeletét kapunk, hogy mi is ássuk be magunkat sürgősen az elfoglalt hegygerincen. Megint itt rekedünk — mondja a kapitány. — Nem tetszik nekem a dolog. A térképei nézzük. Éj állásaink román földön, az Ulmului. Rusului és Jalovit hegygerinceken vonulnak végig. Sikerüli kiegyenesíteni a hármas országhatárnál beékelü frontot. Beássuk magunkat. Nyolc óra felé hidegre fordul az idő. eső esik. Behúzódunk a lövészteknőbe, felül a gödör szájára keresztbe fektetett fenyőrudakra sátorlapot feszítenek. A mi gödrünkre kettőt. Eggen- hoffer főhadnaggyal együtt fekszünk a gödörben, egymásba préselve, mint heringes dobozban. Tőlünk jobbra Valérián és Birkner, külön-kiilön gödörben, arrébb Ma jthényi főhadnagy. János tisztiszolgámat és Messiugert a reggeli borzalom hatása alatt alig tudjuk kipiszkálni a földből, mikor szükségünk van reájuk. Feketekávét melegítenek az erdőben a szakácsok, ezt isszuk rumosán, hogy lelket öntsön belénk. Az ezred a gerincen húzódik végig, kiásott lövész- tek nőkben. Délfelé erős tüzérségi tüzet kapunk, állandóan süvítenek a nehéz gránátlövedékek a Bornarelul fedői. Éles süvítessél csap le a hegyoldalba a gránát, hatalmas föld. kavics és füsttölcséreket emelve az égig. Mélyen lelapulunk a gödör fenekére, a táj kihalt nak látszik, csak a föld mélyében dobognak a szivek. Az irtózatos sirgödör itt egyedüli barátja az embernek Egy-egv gránát közeliinkbe csap óriási robajjal, megrázva a földel. A hegygerincen, az állásban, Weisz Pista főhadnagy szolgálati helyén gránát-teli találat egy gépfegy- verosztagot teljesen szétroncsol. Messze fröccsennek a véres húscafatok, gépfegyver alkatrészek, hátizsákok cs kézdapátok. Valérián kapitány hangját hallom: — Fákról lőnek a bitangok! — kiáltja. — Biztosan belátnak... Onnét próbálnak kárt tenni bennünk... Mindenki behúzódik, semmi mozgás... Éhség és szomjúság kezd gyötörni. A folyton ismétlődő ijesztő robbanó golyók hangja és gránátrob- banások őrjitőleg hatnak fáradt idegeinkre. Esle hét óra felé hideg északi szél fuj, erősebb az eső. A gödrökben a kifeszitett sátorlapok alatt védve vagyunk, csak belülről vigyázva fel kell nyomni az esőtől teli sátorlapot, hogy az összegyűlt viz lefolyhasson. Egy kis hiba és — vége. Az összegyülemlett viz az ember nyakába zuhan. Szegény Eggenhoffer elaludt mellettem. Tapoga tózva keresgélek s észreveszem, hogy a sátorlap közepén erősen meggyűlt a viz és próbálom lassan felemelni. Ahogy nyomom felfelé, egyszerre nagy loccsanás és a víztömeg nyakunkba szakad. Borzasztó érzés Eggenhoffer Jóskát legszebb álmából riasztja fel a hmeg, nem éppen kellemes zuhany. Nincs mit csinálni. Bőrig ázva, benn maradunk a gödörben. Meg hallottál: kiabálásunkat a tisztiszolgák és újból megigazítják a keresztléceket és a ponyvát. Ismét elnyom az álom. Sötétségre ébredek. Kinos csend. Mellettem Eggen- hoffer. Izzadt vagyok, csurog rólam a veríték. Mentemet szeretném kigombolni és oly jó volna már másik oldalamra fordulni, de a szűk gödörben nem merek moccanni, nehogy felébresszem Eggenhoffert. Kezem mel tapogatózom felfelé, elérem a ponyvát, próbálom felfelé nyomni, érzem, nehéz és hideg. A gödör szélén próbálom kidugni kezem, mire hideg, ropogós anyagot érzek ... ' (Folytatjuk.)
