Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)
1936-05-31 / 124. szám
n 1936 ELLENZÉK jl Igével és orvossággal 'l Mandzsúria országutján Mandzsúriái levél Irta: BABOS SÁNDOR erdélyi refcrmátus missziós lelkész LIAOYANG, (április.) Odahaza nálunk a húsvéti ünnepekre készülődnek a szegények és gazdagok egyaránt. A füstös sonka mar le van hozva ® padlásról) a pincéből ns mar felhozták a savanyú káposztái) a tojások is szép rendben várakoznak a festésre. Mindenki tett-vetc valamit a háztartásban, hogy hu svét reggeliére minden friss, tiszta és uj legyen. A haoyangi missziói állomáson én és Young Sándor orvos ur tiz napos misszió útra készülődtünk. Étéit késztettünk tiz napra, majd az. ágyneműnket csavartuk össze as az orvosi ládái/ töltöttük meg mindenféle fajta üvegekkel, vattával, csipeszekkel, ollíókkiail* 1, kenőcsökkel, mindeniket szépen beillesztve a maga helyére. Nagy csütörtökön szörnyű porvihar vonult végig Liaoyang felett. A Góbi sivatag felől, mint vaiíami sárga veszedelem, sötáilsárga volt az ég és hatalmas rétegben hozta a forró szél a homokfelhőt, mely dt- öntött mindent, földeket, vetéseket. Még a zárt szobákban sem voll/ előle menekülés. Mi nagypénteken indultunk útra tűrhető, csendes, de meleg időben. Csomagjainkat egy szekérrel előre küldtük, mi pedig igénybe vettük a liaoyangi modern civilizáció egyik példányát, aiz autóbuszt. Lehetne motoros szemétiliádának is nevezni, de mi úgy hivjuk, hogy autóbusz. Télen bizonyára nem kellemes egy ilyen szdlllős alko'tmányban utazni, de mosü ebben a melegben' és zsúfoltságban igen hálásak voltunk, hogy Mandzsúriában ilyen rossz autóbusz is van. Huszonnégyün- ket préseltek bele egy 16 személyes autóbuszba. Az utolsó embert igazán csak préselték iaz ajtón keresztül s bogy Ilié ne essék az autóbusztól nagy igyekezetében, a lépcsőbe kellett megkapaszkodnia. Nagy ordítás és tülkölés közepette, mintha legalább is az utolsó ítélet napjáé hirdető nagy eseményt adnák tudtul, indult meg a gépezet. Egy darabig csend volt, , senki -nem beszélgetett. Csak néha köpök ki a rozoga és lyukas autóbusz nyílásain keresztüli egy-egy kínai' atyafi. Enyi haszna volt még az autóbusz rozogaságának. Jobbra-halra, élőre-hátra dülöngéltünk és ütődtünk egymáshoz, aszerint, ahogy a mandzsuriai utak dáktólták nekünk. A közös sors és szenvedés végre összekovácsolt bennünket és megindult a beszélgetés. Vetésről, kereskedésről]', nyomorúságról, a falu pletykáiról volt szó. Minket is kikérdeztek, hogy hová megyünk, sőt még az iránii is érdeklődtek, hogy a „becses hazáinkban" is van ilyen jármű? Az autó végre meg áll ott ment homokfúváshoz és folyóhoz értünk, no meg autóbusz, végállomáshoz. A csomagom szekerünk Is megi érkezett. Lassan átevickéltünk a homokos cerüíefen, mire a folyóhoz értünk. Egy öreg kompos segitiségévdli a szekeret rátaszi- toütuk a kompra és a révész átvitt minket a l'ulsó partra, -ahonnan már szekeren kellett a többi utat megtenni. Sietnünk kellett, mert már délután lett és még há'-tna. volt 25 km.- nyi ut. Meleg volt nagyon. Hogy a csomagomban egy szvetter is húzódott, nem mondtam volna meg! egy viliágért sem. az orvos urnák. Szégyelltem nagyon, hogy Ilyen melegben még szvettert is viszek magámmal az utna elővigyázatosságból. Estére kisebb városba érkeztünk, ahol csak pár napig szándékoztunk ülni és résztvenni a kis számú keresztyének örömünnepén, amikor husvét- vasárnapján kilenc uj .festvén: fogadott be a kis gyülekezet a keresztséig által. Nagypéntek estéjén a hos-szu ut után jól esett a melegre fütötli „káng“-on feküdni. Szép, nagy kerek holdvilág sütött. A szomszéd szobában még beszélgettek a kínaiak. Napi elintézni valójuk volt még. A hold majd közelebb jö'.lt hozzánk és besütött a nyitott ablakon. A kángon vagy a kángiban ' prüoskök is zenére kezdtek. A túlsó házból í gyermeksirás hallatszott. Kutyák ugattak. A hold uiszofe, mint gyémánt hajó fekete vizen és csend volt, béke . . . béke . . . béke volt. Krisztus halálai utáni nagypénteki csend volt, a döbbenet csendje, de amelyben, uj, titokzatos erők születfek, sugalltak örömről . . . Élet van, élet, élet. Nagyszombat az uj m-eg- kereisztelendők kikérdezésével és igehirdetéssel telt el. Az orvosságos ládát i'-t nem nyitottuk ki, mivel egiy másik helyiségben volt szándékunk orvoskodni. A liaocungi gyülekezet nagy napja. Sok örvendezéssel ébredtünk fel husvét napjára. A liaocungi kis gyülekezetnek nagy napja vök* 1, mert megtapasztalta, hogy az Ur pedig szaporítja vala a Benne hívők számát. Az utcára ny.itó kis szobácskábán gyűlt ösz- sze ,ai hívők serege. A szomszédos gyülekezet lelkipásztora jött át, hogy hirdesse az igét és, hogy keresztségben részesítse a megténteket. E kis gyülekezetben csupán egy evangélista dolgozik. A kis szobácskába, a „templomba", eső idején beesik az eső, mivel pedig az utcára nyílik a szoba, ottlétünk alatt is megtör'ént, hogy prédikáció alatt, egy olajárus, aki még nem tudta, hogy miféle gyülekezés van a szobában, nyugodt lélekkel megáll-!1 az ajtóban és bekiákiaitt: „nem vesznek egy kis jó olajat?" Persze ilyenkor nem lehet megállni nevetés nélkül, de ez sem zavar minket abban, hogy meg ne halljuk Isten, hozzánk szóló üzenetét. A kis .gyülekezet minden szegénysége dacára erő-s az Urban és- ez ben- sünket sok örömmel töltött el. A keresztelésre a szomszéd tanyáikról is eljöttek a keresztyének. Igen örvendtek, hogy találkoztak velünk. Egyik tanyán pl. csak három férfi tagja az Ur gyülekezetének. És mikor a keresztvíz lehull1 pogány kínaiak fejére, akik már többé nem pogányok, mert elhagyták bálványaikat és megtapaszíál- ták az Ur kegyelmét, az ember torkát a sirás szorongatja az öröm ás meghatódás mi-at'i és testvért szerető ima kel az ember lelkében értük: „Uram, tartsd meg őket a. Te kegyelmiedben!" A kérész ülés után sokáig elbeszélgettem három tanítójelölttel, akik szintén felvették ez alkalommal a keresztséget és buzditot iám, intettem őket, hogy az ifjúságra gondjuk legyen, mint idősebb testvérnek a kisebbekre és igyekezzenek igazi, jó, kérész vén tanítók lenni-, hogy rajtuk keresztül még sokan megismerhessék az Urat. Missziós gyógyítás. Husvét hétfőjén korán reggel u ra Kelünk a következő állomásunk, Tsu-yü-to fölé. Itt már hosszabb ideig szándékoz ünk maradni, mert az Igén- kívül orvosságot is akartunk adni az embereknek. Ide is autóval jöttünk. Csak ketten voltunk az autóbuszban s igy türhe’.ő, kényelmes volt az utazás, csupán pár ízben kellett megállanunk, mivel a szél eltorlaszolta futóhomekkai az utat. Ilyenkor „egyesük erővel" utas és motorveze'ő homokot hánynak és autóbuszt taszítanak, i Máskép nem lehet itt, Mandzsúriában u lazni. MESGYÉSEK Elbeszélés Irta: KERTÉSZ MIHÁLY A tavaszi széli hamarosan elfujta ® cehi. hó- j takarót s .a nedvességtől felduzzadli barna földiek magra éhesen nyújtózkodtak. Fakés Eoseiki Mihály a tornácajtajából körülnézte az ág alját, beleszagolt a föld illatától terhes levegőbe, munkára. feszülő kát karját meglóbálta, aztán odaszóllt a sárga-pihés, ököilnyi csirkékkel, bajlódó asszonyának: — HaJllöd-e, reggel meg kiírnék a Millér- 1 apásba, oszt tavaszi alá felszántom, azt a két hódat, -akit lovaly ugarnak harcaim .. . — Teheti ked, — hagyta rá az asszony és tovább hajkurászta az apró csibéket. Még alig virradt, amikor Fakés Ecseki, Mihály be is fogta a hosszú tél lalíaHt szépen fei- hizotc két ökröt, a szekér hátuljáiba feldobta a rozsdás ekét s magia is fdkászmálódva a deszkaülésre, elindítóba a jámbor jószágokat. Egy rövid óra alatti már ott is állt a szekér az ugar sarkánál, ahol a szántást vélte kezdeni Eaikés Ecseki Mihály. Kicsit megrázna magát, hogy kikergesse a hajnali hűvösséget gúnyájából, aztán madárriasztó csörgéssel ledobálja az ekét a szekérről' s a két ökröt az eke elé laJkaisztot'la. — No, Uram-Jézus, segicos! — fohászkodott aztán s már emelte is a kurta nyelű ostort, hogy hangos cs érdi réssel elinditsa a földbe nyomott eke előtt az ökröket. Ámde hirtellen megállt az ostor Mihály kezében s riadt tekintete végigszaladt az ugaron. Előbb hosszában, majd székében mérte fel fürkésző pillantásokkal a kél: holdat, aztán maga ele lökte megálliapitását: — Hiba van!.., De, mamtha mégsem akarna hinni két szemének — (lehetetlen is ilyen istentelenséget csak úgy első tekintetre elhinni) — s most elindult, hogy meglépje a földnek hosszá: >'s, meg széliét is. Lassan, nehézkesen mozgott a tapadó, nedves talajon, melybőll minden lépésnél több meg több ragadt a ráncos torkú csizmára, hiába kente be az este tenyérnyi avas szalonnával s már az ut fe énéi ó'amisulyuvá vák két lába úgy, hogy csak szuszogva tudta emelni. De azént. nem hagyta abba. Végire akart járni a dolognak, bár az üstökéről ekkor már úgy csörgött a v-erej ték, mint a tele pincével, bizfeltó Vince-napon az ereszet. . . A két ökör egyideiig csodálkozva bárgyus- kedott gazdája után, de aztán minden gond- juka; a tomporukon .szemtelenkedő legyek ■elkergetcsére fordították s bojtos farkukkal serényen csapkodtak jobbra-balra. Végre körüljárta a gazda a két holdnyi ugart s- fújva, homlokát töröllge've állott meg a pihenő eke szarvának támaszkodva és ■most már sokkal határozottabban, de egyben rettentő haraggal' dohogja újra: — Hiba van! . . . Az a! Hiba, van! . . . Semmi kétség nem lehetett többé. Nemcsak a két szeme, de a két lábai is bizonyítóira most már, hogy a jobb oldali mesgyés- szomszéd, Kása Szabó János, egy barázdányi csikott eHszántott a. földjéből az ősszel1! — Hogy a ragya verje meg! . . . Amikor e szörnyűségre ráeszmélt, úgy érezte, mintha főbe ütötték volna. Percekig gondolkozni sem tudott. Rettentő sérelem ez. Ezt nem leheli annyiba hagyni! Tenni kdiH valamit. Csak még azt nem tudta, mit. Ránézett a két ökörre, mintha tőlük akarna ianácsot kérni, de a csendesen -kérődző jószágok semmi részvétet nem mutattak a ■gazdájukat ért súlyos csapás felett. Végre — hosszú töprengés után — m-eg- érHeÜ'ődö''t az elhatározás Mihály elméjében. — Hát — ka-ptia. fel dacosan fejét — amit Kása Szabó János tud, azt tudhatom én is! Ha elszán.tott egy elszán btt egy boroz- dát, én meg visszaszántom! És már markolta is áz ekeszarvaikat, kiemelte a csoroszlyát -a földből s jobbfalé nagyot lÓditöt a szerszámon. Éppen egy ba- rázdányi távolságra zuhant le az eke. Ekkor a két ökreit: egyenesbe igazította, aztán elin- ditolta a jószágokat. A csoroszlya mély hullámokat túrt a nedves, zsiros, barna földbe. . . Éppen visszafordult a székért vonszoló két ökör a barázda végéről, aimikor Kása Szabó János megérkezett. Egy zsák mag hevert a rozoga szekér aljában. Bizonyos, hogy tavaszig szándékozott vetni a szomszéd. Kása Szabó János azonnal észrevette, hogy miben mesterkedik Mihály s még meg sem állottak a lovai, amikor nagy garral leugrott a szekérről s . odakiáltott az ekefordítással bajlódó szomszédnak: — Halílod-e, hé?! — Hallom hál'! Nem vagyok síiket — vetette oda Fakés Ecseki, anélkül, hogy a fejét is arra fordította volna. ‘ — Oszt hogy gondolod?! — firtatta elful- ílad'i hangon- Kása Szabó, fenyegetően pattogtatva ostorát. — Ha ügy-ekszek, tán déli harangszóra elvégzők — adia a választ Mihály, .mintha úgy értené, hogy a munkája után érdeklődik a « szomszéd. ! János:* majd szétvetette a harag. Nagyon I jól tudta, hogy csak fikciózik vele Mihály. — Nem addig van a! — rikoltotta most éles haingjon. — Majd megmongya ked, ha valami rágja a füllemögit — szók vissza amaz. Kása Szabó közelebb lépett s az ostornye- le; lledöfte a frissen túrt barázdába, úgy sü- vökötte: — Ez meg. az enyém! — mondta. — Az ustor? . . . A‘ lehet! — Nem az ustor, hanem ez a borozda!... Elogy a várnyu vájja ki azt a két kanosai szemedet! — Hajjai-e, az én szememnek semmi hibája, de a kende megromolhatofe az ősszel.. . Miessziilátó Illett, oszt egy borozdávalL a- mes- gyén t-ulnam nyomta az ekét. . . Hát most én kireperákxm a hibát! — Van Is'ened?! — rázta az öklét feléje János. — Csak az, aki a kendé! — Oszt nem filsz, hogy megnyílik alattad a főd?! — Az én födém nem olyan nyilós — pattogott vissza Fiakés. — Hát tudd meg, hogy törvinyre adlak! — Otti leszek! — melleskedett Mihály. — De még üdvigyet se viszek, mer‘ az igazság prókátor nélküli is kiviláglik! — Majd elválik, hun az az igazság! — fordult meg János és indUllt a szekere felé. — El a‘! — értett vele egyet Mihály s rászólt az ökrökre, mintha ezzel iis jelezni akarná, hogy befejezfe a szomszéddal. Nem is esett több szó közöttük. Mihály törte az ugart, János meg szórta a magot s amikor egyirányha értek, még a fejükéi; is elfordították, hogy a tekintetük se tallükoz zók.