Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)
1936-05-03 / 101. szám
W36 m£?T*s 3. WnEBWZfK 15 HÁRMASOK Riport-regény g 1 Irta : ür. Stanca Domokos KÖZLEMÉNY Izgalmas pillanatok ... majd egy rémes kiáltás. — Betörtek az oroszok az állásbal A balszárnyon! — kiáltja a telefonista. — A mieink visszafelé szaladnak! Cseresnyés ezredes idegesen, öklével hadonászva fel-alá járkál, dühösen kiabál. Rácz kapitány sápadt és remeg az izgalomtól, a telefonnál ül és parancsokat osztogat: — Tartalékot bedobni! — kiáltja a telefonba. — Fel kell fogni a támadást! Közben a hadosztálytól kér sürgősen segitséget. — Nyitva az ut Erdélybe! — kiáltja. Rémülve látom a fürdő felé vezető utón a meg tébolyodott polgári lakosság riadt menekülését. Másfél kilométerre forr a front, golyók süvítenek, koppán- nak, gránátrobbanások. Sivitó, ordítozó asszonyok, hangosan sikoltó gyermekek, pólyás gyermekek kitéve a sáncban. Egyik-másik udvarból kocsit tolnak ki sietve, melybe sebtiben dobálják be a megmentendő dolgokat: párnák, paplanok, ruhafoszlányok. Ládákat cipelnek ki izgatott, remegő öreg emberek és serdületlen fiuk. Megvadult libák, tyúkok, csirkék repdesnek ki krákogva a tárva nyitott kapukon. Megvadult, szabadjára eresztett tehenek, felfelé kunkoritott farkkal rohannak, vészesen bőgve. Vonitó kutyák, ugráló, szabadjára engedett borjuk, ideges, ficánkoló lovak nyerítenek, árokba fordult kocsik, átkozódó, szitkozódó, gyermekeiket hívó anyák, anya után ordítozó gyermekek őrült összevisszaságban. A sebesültek orditása és nyögése, olaj a tűzre, növeli a pánikot és rémületet. Rettenetes, szivbemarkoló, feledhetetlen látvány. A segélyhelyre szaladok. Sebesültek jönnek a hegyoldalon és a házak közül. Forró a levegő. Mozgó, szaladgáló alakokat látok a rilkás fenyvesben. Egy tüzér rohan felehérees lovakkal, utána huszárok szaladnak összevisszaságban. Gsajkást az országúton találom, fegyvergolyótüzben. Vastag sétapálcájával hadonászva útját állja a menekülő embereknek. Iszonyúan ordít és káromkodik'— Azonnal^ vissza, lelövöm a bitangot, aki nem megy vissza az állásbal — kiáltja magából kikelve. Az oroszok betörtek az állásba. Gömöri százados a tartalékkal, tisztiszolgákkal, szakácsokkal és küldöncökkel feltartja az első állásba belörí orosz erőket. Délután hat óra. A harc csillapulni kezd. Fél hétkor megjelenik az utmenti árokban a 11-ik gyalogezredből két bajor század, közelednek sietve, majd a segélyhely mellett rajvonalba fejlődnek és a 914-es magaslat felé mennek. Egyik szerencsétlen fiatal bajort a segélyhely előtt éri a halálos golyó, haslövés, mire hozzáfutunk, már halott. Ott hagyjuk a nyirkos árokban, visszafutunk házikónk mögé. Az orosz lendület megtört. A harc lecsillapult. A bajorok beássák magukat, rajvonalban a mangánbánya mellett. Este kilenckor Cseresnyés ezredes kiadja a parancsot, hogy az ezredparancsnokság Dorna-Kandreni-be meneteljem Engem is visznek. Lóháton ügetünk, majd Borna-Kandreni-ben egy nagy ház előtt megállunk. Cseresnyés belovagol a hadosztályhoz, honnan félóra múlva jön vissza. — Lóra! — kiáltja. Visszaügetünk előbbi helyünkre, reggel ki kell verjük az oroszokat az elfoglalt állásból. Ez a parancs. ,iv. Előttünk félelmetesen, mint heka tómba emelkedik az éjbe a 914-es magaslat. Az ezredes, Rácz kapitánnyal és Laci fiával a segélyhellyel szemben, a hegyoldalba vájt rókalyukban töltik az éjszakát, mi pedig a segélyhelyen, felöltözve, az ágy drótsodronyára dűlve virrasztjnk át az éjjelt. Cseresnyés beteg. Rázza a hideg, kék az arca, fullad. Kűrit ijesztő csend, csak a sötét égboltozat milliárd csillagjai remegnek és tekintenek le az állásokra. Reggel fél ötkor tüzérségi előkészítés. A mangánbánya mellett beásott bajorok kenyeret reggeliznek bő marmaláddal. Pont ötkor zaj nélkül megindul a rajvonal lendülete. Csodálatos nép, kiváló katonák. Roham, kézitusa és alig egy óra alatt kiverik az oroszt. Csomó halott marad a harc helyén. Csupán két orosz foglyot adnak át, a többit felkoncolták a feldühödött bajorok, akik közül tizenhat súlyosan sérült közlegényt szedünk ösz- sze a hegyoldalon. Gurítva dobálják le az orosz hullákat a hegyről A sebesülteket hordágyakon, ponyvákban viszik hátra. A halottakat a hegyoldalban temetik el. Segélyhelyünkre hatalmas kirgiz sebesültet hoznak, mindkét lába átlőve. Lefektetjük a friss széna- rakásra, beköt jük. Meghat óriási türelme, jámborsága. Csendesebb napok következnek ágyudörgéssel. Nappal Cseraáthtal és Csajkással megfürdiink a Bisz- iricában, este sétálunk a fürdőparkban és órákon át nézzük az üres medvebarlangokat. Szeptember 8-án délután erős támadás a Bernu- relulon, Dorna-Vatra délkeleti részén, a mi balszárnyimkor!. Itt törik meg a bukovinai front, tetejéről uralni lehet az egész Bisztrica völgyét. Igen fontos stratégiai pont. Papp Dániel ezredes és a Russ-különit- mény tartják megszállva. Három óra felé mindjobban erősbödő tüzérségi tűz, majd tűzhányó hegyhez hasonlít a Bernarelul teteje, egymás mellett robbannak a nehéz gránátok, óriási füst és földtölcsérek emelkednek fel a forró levegőbe, villanások, dübörgések. Estefelé megáll az ellenséges támadás, a drótakadályok előtt összeomlik az orosz erő. Csend borul a mély völgyre és a magas hegytetőkre. A kiállott borzalmas délután hatása alatt csendesen, némán ülünk az asztal melleit. Cseresnyés ezredes tenyerébe hajtott fejjel komoran néz. Igen szomorú, fojtott köhögés kínozza. Az asztal végén Laci fia ül csendesen és fájó pillantásokkal lesi apját. Olv szomorú kép. Mégis fájdalmasan jólesik látni a meleg ragaszkodást: apát és fiút együtt a fronton. Korán lefekszünk, de nem jön álom szemünkre. Csernáth mozgolódik, hallom, amint kotorász és mormog a sötétben. — Mi a halál? — kérdi fojtott hangon és jót húz a csutorából. Csajkás se alszik. Fölkelünk és szeszes vattával teát főzünk, közben megjön a kedvünk. „Baba;‘ (így becézzük Csernáthot) szép bariton hangján dúdolni kezd: Daru madár ha elszállsz dél felé... Csendesen zümmögünk. Oly szépen, fájdalmasan, szivettépően szól az ének. Közben teázunk. Jó „lovassági teát“ (több rumot, mint teát) iszunk, szivarra gyújtunk és felmelegszünk. — Menjünk a városba fiuk! — mondja Csernáth vigyorogva. — Hadd a fenébe, mit csináljunk ott, a kávéházat bezárták, a civilek elmenekültek, nincs most ott senki — válaszolja Csajkás. Pirkad. Hajnal lesz, mire elszundikálunk. Az éjjeli ágyutüz Dorna-Vatra városban három fiatal leányt vágott agyon, sok súlyos sebesült a civil lakosok közölt. Megsebesült Viktoria, a szép tanítónő is srapnell golyóktól. Azt beszélik, hogy az 5. honvéd lovashadosztálytól Hudák századost és Kövess zászlóst az országúton telitalálat érle. Reggel kiürítik a várost. A kávéház is becsukott. Vége mindennek, menekül, aki tud. Ha igy megy sokáig, kő kövön nem marad a kedves fürdővárosban. A mindennapi erős tüzérségi tűz miatt az ezredparancsnokság Dorna-Vatra északi szélére költözik, egy nagy fűrésztelep mellé. Az oroszok megint támadnak. A lovasosztályhoz, a jobbszárnyra hiv sürgősen Liptay kapitány. Lóháton sietek Orgonás ápolóval az állásba. Útközben a hegyoldalon erős gránát tüzet kapunk, a lovak megbokrosodnak, nem akarnak tovább inenni. Leszállók, a lovakat Orgonással visszaküldöm és vízmosásokban, sáncokban fák védelme alatt, bokrok között, néhol hason kuszok felfelé, sietve, teljes erőmből a gyöngén szitáló esőben. Holt fáradtan. lihegve, csuromvizesen az izzadtságtól, remegő térdekkel jutok fel a nagy hegy tetejére. Közben iszonyú, fülsiketítő robbanás rázza meg a levegőt. Ereje lelök a földre, elterülök, zugó fejjel. Újabb robbanások, zug a fülem. Mire felocsudok, látom, hogy a fenyőfák között elrejtett tüzérütegünk előtt vagyok. Villanások, fiistfelhök törnek elő a sűrű fenyvesből. Leereszkedem a hegyoldalon a szűk völgybe, Liptay századoshoz. — A veszedelem, elmúlt. — mondja Liptay kapitány. A támadást visszavertük. Azért jó, hogy itt vagy. Nehéz terep és orvos nélkül rosszul érezzük magunkat. Most itt maradsz! A meredek hegyoldalban kis szakadék, rajta korhadt zsindelytetö oszlopokra huzva. Ez a fedezék. Eső ellen véd. Lenn széna rakás, ezen alszunk. Mellettünk a telefonista görnyed kis fatuskón, fején az elmaradhatatlan hallgatóval. Szép, meleg őszi napok következnek. Egyik nap Liptay kapitányt felváltja Valérián Zsigmond százados. Tipikus román arcú, szép szál ember. Családfája román, ő azonban már teljesen magyar. Éles sas orra és beretvált arca rokonszenvessé teszi, egyben erélyt is mutat. Gyorsan megbarátkozunk. Itt van Pirkner főhadnagy, segédtiszt is, kedves pesti gyerek, főispáni titkár volt békében, Torontál-me- gyében. Kimegyek az állásba, megismerkedem a tisztekkel és a legénységgel. Itt találom Kovács Jenő, Vadas Jenő, Kapdebó kapitányokat, Tallián, Pollák, Weisz József, Gräber hadnagyokat. Napsütéses őszi napok, oly szép az ősz fenn a havasokban. Köröskörül hatalmas fenvőrrdők, madár- dallal és mókusokkal. Maródivizitet tartok az erdőszélen. Kevés a beteg. Nappal egészségügyi iskolát rendezek a legénységgel az erdőben, fenyőiilatos levegőben. Megkezdtük az állásépitést és kimélyitést. Futó- árkok, férőhelyek építését, drótakadályok felállítását. Csidey tiszthelyettes vezetése alatt az utászok épitik a mi férőhelyünket. Csodálom Zlota huszár mesteri ácsmunkáját. Pótlás érkezik Szegedről, a pótszázadtól. Közöltük sok a fiatal gyerekember, Szántó, Bezuk és Demfkó fiatal hadapróclok vezetése alatt. Lejebb az erdőben kis tisztáson vannak összeterelve a vágómarhák. Kecskék, marhák és borjak. Oly mmwM’jKWraí Ha Pestre ion okvetlenül keresse fel NŐI DIVAT-HÁZÁT BUDAPEST IV., Váci-utca 24. sz.,ahol kabátok, ruhák, komplék, blúzok nagy választékban, a legioffinijosaMHin beszerezhetők szomorúak éhesen, szomjan, mintha éreznék szerencsétlen sorsukat. Ilt vágják naponta és innen osztják szét a húst a századoknak. Délutánonként Panos főhadnagy jön hozzánk, a/ állásból. Kedves, drága ember. Sokat beszélgetünk az augusztusi napokról, mikor az ezred egy erdélyi városkában volt pihenőben a nagy Bruszilov-csata után. Panos beleszeretett egy szép lányba, kit e! akar venni feleségül. Onnan hozták az uj „sláger;“-nótákat, egy csomó Zerkovitz-dalt. Panos régi, kedvenc dala: „Üres a ház, itincs kacagás“. Ezt dúdolja állandóan a fülig szerelmes ember künn az állásban is. Sok szó esik a boldog békebeli napokról, Pestről, Szegedről, a Duna-korzó, a Ti- sza-part, a „Csókos asszonyról“, mert igy neveztek egy fiatal özvegyet, kivel sokat mulattak a fiuk. Kiülök a fedezék előtt levő fatuskókra, s halkan énekelünk: „Üres a ház, nincs kacagás...“ Szomorúan, fájdalmasan szól az ének. A nagy limanovai. galíciai csaták, a boldog békebeli otthoni napok pezsgés forró éjszakák emléke tör elő a felbolygatott lelkek mélységéből. Szomorúság lépi a szivünk. Gondolatom messze száll, az enyéimhez, hol lehetnek, élnek-e vájjon? A magyar fiuk is nemzetükre gondolnak. Késő este van, mikor Panos elbúcsúzik és visszamegy szolgálati helyére. Hosszan cseng fülembe a nóta halk zümmögése: „Üres a ház, nincs kacagás .. .“ Az éj sötétsége leszállt a szűk kis völgyre. Lefekszünk a szénarakásra, mellettem Szántó Ernő, középütt a keskeny odúban Rauch tizedes, a telefonista ül meggémberedve kis fatuskón, azontúl Valérián és Pirkner. Künn a szabadban az altisztek és a legénység. — Csend, néha-néha halljuk a telefonista hivó jelét: Ta . .. Ta ... Ta ... Halk jelentések. Nem tudok elaludni, otthon jár az eszem, hol vannak, mit csinálnak a szüleim. Szántó se alszik. Halkan beszélgetünk: — Te boldog lehetsz doktor! — mondja halkan Szántó. — Drága Ernő! — felelem. Egybeterelt a sors, azon a földön, melyet ti is úgy szerettek, mint mi, melynek rögeiben a ti őseitek is úgy porladoznak. mint a mieink. Közös szülőföldünk. Erdély a szent földünk, ti szeretitek, mert az ezeréves hatalmatok kincsestára volt, mi szeretjük, mert a szülőföldünk, a lelkünk, a testünk. Közös szenvedések, közös fájdalmak és kínszenvedések kötnek ehhez a röghöz... Ellenségek lennénk? Az idő múlása ki kell békitse a mesterségesen szított ellentéteket. Vérkeveredés történt az ősök földjén. Itt a világháború kétéves forgatagában félmillió román egysorban szenved és vérzik veletek, itt vagyok én is eskümhöz híven, végzem becsülettel a rám rótt kötelességeket. Meddig? Nem tudom! Mig az esküm köt. Testemmel itt vagyok, becsülettel, a lelkem az máshová tartozik. — Igazad van, doktor! — mondja Szánló. Menynyi nemes erőpazarlás, ahelyett, hogy békét, megértést, boldogságot varázsoljanak elő vele. Késő éjjel van, áthallatszik a vékony deszkafalon, Valérián és Pirkner horkolása. Az álmatlanul eltöltött éjszaka fáradalma után jól esik a reggeli mosakodás. Hideg forrásvízzel paskoljuk le egymást. Aztán az állásokat járjuk. A Plörilor-hegyen van Vadas és Kapdebó kapitány állása. Kapdebó szép, nagy, földbe vájt fedezékben lakik. Szőnyeget, fali tükröt, székeket szerzett s barátságos lakást varázsolt ide, a föld mélyébe magának. Néhány huszár esernyőket hozott, mások malacokat és pulykákat. Csuli kapitány, — igy hívtuk Kapdehót. — fiatal, alig huszonnyolcéves, örmény származású. Sasorra, fekete szemek. Sokat járok ki hozzá az állásba. Kedves, vigkedélyü ember. Szeret tréfálkozni. Csend van az arcvonal előli, a szép őszi meleg napsütésben messze be lehel látni az ellenséges állásokat, a Neagra völgyet. A Piatra-Neamtu felé vezető országúton román trénkocsikat és mozgó katonákat látunk. Csendben ülünk és elnézzük órák hosszat a gyönyörű képet, ífolijtatjux.)
