Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)
1936-05-29 / 122. szám
mm RLLP. N 7t. K I .3 (> m A I u 1 2 0 kánom dMasrr^aOKítefiimdim HÁRMASOK Valérián kapitány állásán vagyunk. Földbe vájt kis üregben fekszik a kapitány. Mellette Vojnits segédtiszt és a telefonisták. Suttogva jelentkezem Vojnits Mikinél, nehogy felébresszük a kapitányt, majd előbbre húzódom a gerineen és egy kisebb tisztáson le heveredem. Soha sem fogom elfelejteni ezt az éjjelt. ügyedül vagyok a sötétségben. Körülöttem ijesztő csend, még a levél sem zörren. Érzem szivem liikte- i 1 sét. Meg-megremegek, súlyos árnyak mozognak kén- elekímben, lépéseket hallok, élesen figyelek a sötét leiben — képzelődés mindez. Forró az agyam, lélek. Hol vagyok? A fenyegető sötétségben nem tudok tájékozódni. Áthatolhatatlan a sötétség, a holtak birodalma. Kiáltani szeretnék, de nem merek moccanj sem. Izzadt a homlokom, gyötör a veríték, igy ülök a földön mozdulatlanul. A perceket óráknak érzem, égtelenségnek tűnik az idő. Bárcsak ágyudörgést, ordítást, vagy puskatüzelést hallanék! Idegeim már nem bírják a csendet. Megszakadnak az emberfeletti feszítésben. Imádkozom, hogy dördüljön az ágyú és mozgást halljak. Zajt, lármát, embereket lássak. Ez kell fáradt idegeimnek. Éjfél is elmúlt, mikor Laurencsik gyógyszolga hangját hallom. Mintha mázsás terhet vettek volna le a szivemről. Laurencsik jelenti, hogy ők sem látnak semmit. Keresnek a vaksötétségben, nem mernek le- bb ereszkedni, nehogy átmenjenek vonalainkon és orosz vonalakba kerüljenek. Sohasem vártam igy hajnalhasadást. A kelő gyönge napsugár sápadtan világítja be a sárga arcokat. Meggémberedett tagokkal fekiisznek szanaszét az erdőben a bullák. A nyitott, üvegesedett szemekben még látni lehet a riadt halálfélelmet, az ajkon és ar- con az utolsó erőfeszítést, mit rájuk fagyasztott a halál. Két orosz sebesült kerül elő az erdőből, egész éjiéi bolyongtak, egymást támogatva, súlyos tüdőlövéssel. Csodáljuk óriási türelmüket és erejüket. A 7-ik (Majerhoffer) századtól tizennyolc halottat és huszonkilenc súlyos sebesültet szedünk össze. Szántó Ernő. Korbuly Péter és Beöthy Zoltán zászlósokat súlyos betegen küldöm hátra. Tóth Ernő főorvost és Majerhoffer kapitányt hideg rázza, zöldes-sárga az arcuk. Gróf Andrássy Géza ezredest a kiállott izgalmaktól és fáradtságtól súlyos betegen hátraküldöm a hadosztályhoz. Csodálattal tölt el mindnyájunkat az idős katona bátorsága, ki önként jött ki a frontra, az első vonalba, hol kitünően állotta meg helyét. Szeretettel búcsúzunk tőle. Könnyes szemmel mond búcsút, melegen szorítva meg kezünket. Nehéz űrt érzünk lelkűnkben, mikor az öreg kegyelmes ur eltűnik az ösvényen . . . Gróf Andrássy Géza és Flór ezredes. XLIII. Megindul a rajvonal az Afinite-tetőre. Az orosz az éj leple alatt feladta az állást. A Runcul Focsi magaslaton a sürü fenyveserdő szélén lepihenünk a rit kás, száraz fűre. Előttünk, az orosz vonalak háta mögött magas, fekete füstfelhök kavarognak az ég felé: — házak, hidak égnek. Elfoglalt orosz állás. Éjjel az ezredrajvonal megindul a Dobra-völgyön keresztül fel a Poiana-Miculi-ra, hol sietve beássa magát, mig mi a Runcul Focsi-n maradunk. Rakéták sárga lángja hasit bele fájdalmasan a sürü fekete éjszakába. Késő éjjel érkezik álláspontunkra Virr.nyi ezrdes. Telefonon adja ki a parancsot hogy mindkét szárny rakétával jelezze fekvését az ii| állásban. Valérián ka pitány csóválja a fejét: Nem lesz jó, ezredes uram, eláruljuk az állásainkat az ellenségnek. Virányi nem tagit. — Azonnal teljesítsék parancsomul! Öt perc. múlva két sistergő, kísértetiesen sárga- lángu rakéta jelzi a jobb és balszárny elhelyezkedéséi a Prislop <X<X)> os magaslat és a Moldova folyó közölt Yirányii ez. megnyugtatja. Lebevcredik a fűre és Récz kapitánnyal halkan beszélget. Sötét éjjel csak nehezen vehetők ki a nyílegyenes fen y ősz ál fák kontúrjai mellellünk. Leheveredve fekszünk. fejünk a rilkás, száraz fii vön, hallgatjuk a ránk feszülő csendek Néhány lépésnyire lölünk a tartalék század emberei és az. utászok felszerelve fekiisznek a földön, némelyik alszik. A kilenc napos offenziva kifá rasz.tolla tagjainkul. Meddig megyünk az ismeretlen holnapba? Hol lesz. a megállás? A messzeségben, Dorna-Vatra felöl elhalkuló fegy- verzakatolás, tompa ágyudörgés. Reggel a köd felszállása után tisztán vehetjük ki a Poiana-Miculi csupasz, lankás hegygerincén az elhagyott orosz állásokat és az uj orosz sáncokat Frasin elöli. Az országúton Gura-Humorului felé orosz nienetosz.lopok és trénkocsik, lovasok sürögnek- forognak. Orosz foglyok és a polgári lakosság jelentik, hogy az oroszoknak kifogyott a muníciójuk, ezért adták fel az Afinite és Poiana-Miculi erős állásokat. Vadas kapitány. Sátorlapokat feszitünk a fenyőágakra és alája he- veredünk. lit töltjük a napot. Este erős áigvutüzet kapunk, ugv látszik, az ellenség észrevette állásunkat. Nagy kaliberű gránát találatok érik a kis völgyzárat. Eget rázó dobbanással remegtetik meg a földet. Ijedt tekintettel várjuk, mikor csapnak reánk. Megmenekülünk. Reggel leereszkedünk a Dobra-völgvbe. Néhány szétszórt ház, ijedt emberekkel. A szomszédos udvaron kisfiú szétszakított testét látom. Anyja haját tépi, őrjöng, fiának véres bullájával karján. A Dobra-patak túlsó partján, védett helyen verjük fel sátrainkat a hegyoldalban. Pt van Valérián, Dla- uchy, Vojnits, Jánny, TaLlián Anci, a többi tisztek a századokkal a hegygerincen. Jobbszárnyunk a Moldova partjára támaszkodik, balszárnyunk a Prislop-te- tön a kettős huszárokkal tartja fenn az összeköttetést. Csupasz területen vagyunk, úgy, hogy az ellenség tisztán láthat. Erős gránáttüzet kapunk. A Dobra-patak partján töltjük az éjszakát. A kis patak csobogó, hideg lehellete megnyugtatja zaklatott, fáradt idegeinket. Kifogy az orosz muníció, csendben vannak. Kifáradt, agyondolgozutt huszáraink örülnek a kis pihenőnek. A tüzérektől Zvack hadnagy jön hozzánk megfigyelőnek. A Dobra patak partján. Reggel megfiirdünk a Dobra-patakban s a parton ülünk órákhosszat, lessük a tiszta hegvivizben ugrándozó pirospettyes pisztrángokat. Virányi ezredes jön látogatóba. Valérián századossal beszélgetnek. — Nem tudom, mi van a román fronttal. Nem értem Mackensent! Biztosra vettem az áttörést. Valami baj kell legyen, megállt az előnyomulás. Úgy érzem, itt fogunk rekedni. Közben parancs jön a hadosztálytól: — az ezred ássa be mágiát a Poiana-Miculi gerincen. — Ez már téli szállás lesz! — monja Valérián kapitány. Néhány nap múlva érkezik az első jelentés az ojtuzi harcokról. Erős harcok voltak Maraseshnél és Focşani elolt s a román hadsereg megállította Macken sen seredét. Éjjel folyik a munka Könnyén megv az i sárga, agyagos fűidben, gyorsan készülnek H ie* : sáncok. 1 utóárkok, fedezékek. Az állás előtt hat ión soros drótakadályok nőne» k* a földből. \/ idő ked vez. Szép, meleg nyári éjszakák következnek. Para házakat bontunk szét, ezeknek faanyagát építjük dezékeinkbe. A Poiana Miculi napsütötte déli uidalr. kitünően alkalmas fedezékek építésére. A hegyoldal bail bővizű fonások lakadnak. Sokszor élénk tüzérségi tüzet kapunk Gura Hu mornlui irányából. Kasnyik »Vlibály huszárt az f>. szú zadlól telitalálat szép óim ólja, majd Szal>ó Anta! huszárt vágja agyon a lecsapódó gránát. Napról napra nő a ! is hősi temetőnk a Dobra patak partján. Darányi, Havas, Jávorka és Xistor tábori lelkészek mindennapos vendégeink, itt marasztaljuk őket ebédre. Berendezkedünk télire. Épülnek a tiszti fedezékek is. Sietni kell, meri bűvösek lesznek az éjszakái;. Eddig kiüli aludtunk sátrakban, vagy Hevenyé-zeit gyenge fedezékekben, a parasztházakról lehúzott zsin- delytető alatt. Hajnalban végzem az orvosi vizsgát, nappal nem lehel már járni, mert belát az orosz és tüzérségi tüzet zudit reánk. Lent a patak partján, védett helyen ismét meg kezdem a fürdő építését. Zlota huszárral, Tasch sza kaszvezetővel és Nagy huszárral együtt fúrunk, fara gunk és kalapálunk. Legénységi fürdőnk hat zuhanynyal, külön tiszti káddal van felszerelve, Tetütlenitő is építünk a vetkező mellett. A fürdő kazánja. Nappal a fürdőnél vagyok, felügyelek. A 9-esek töl mindennapos vendégünk gróf Batthyány alezredes Mindennap megfürdik. Fürösztjük embereinket, sza zadonként jönnek. Ide járnak még a kilences huszá rok, a kerékpárosok és közelünkben lévő tüzérek. Nehéz munka Tasch szakaszvezetőnek, Baicu Lázár, Un terberg, Orgonás Dezső, Laurencsik és Bartha huszá roknak. Unterberg és Bartha huszárok a fertőtlenítőt kezelik. Minden nap végig járom az állásokat. A századkonyhákat is megvizsgálom, majd valamelyik század tiszti fedezékében megpihenek, hol örömmel marasz tálnak ebédre. Ebéd után kártyázunk, tréfálkozunk, énekelünk, majd visszatérek a Dobra-vülgybe. Mélyen, négy-öt méterre a földbe ásott fedezékekben, összetákolt deszkapriccseken szunyadozik a fáradt legénység. Az ébrenlevők várják a konyhát. Ez az egyedüli, ami örömöt hoz az elcsüggedt katona szivébe. Erről beszélnek naphosszat és szidják a szakácsokat és a gazdasági hivatalt. Felöltözve, csupasz deszkapriccseken, összezsúfolva alusznak a füstös, homályos fedezékben. Fejük mellett a felszerelés: sáros hátizsák, szurony és fegyver. Örökké készen a halálra. — Itt nem kell bakancsot és csizmát pucolni — mondja az egyik. — Én egyszer öt napot ültem az „Einzelben*', mert nem volt tükörfényes a csizmám. — Mennyi baj volt a bajusszal! — mondja egy harcsabajuszu öreg huszár. — ... És mégis, mily jo idők voltak azok! Legszebb emlékeim abból az idő bői valók ... — Ki tudja, talán ezekre az évekre is szeretette! fogunk gondolni valamikor — vigasztalja őket See; haler őrmester. XLIV. November 1. Halottak napja. Szent megemlékezi Az elmúlás birodalma ráfagyasztja a csókra szomjas szájra a szerelmes éneket s megnyugtatja a szenvedőket. Ez a nap a magunkbaszállás napja. Kivilágítjuk a kis hősi temetőt. Csendes no vem beri este. A földbeszurt gyertyák sárga lángja leny- özönbe borítja a sírokat, a fejfákat. Fedetlen fej-je- állunk, hangtalanul a sírok előtt, szemünk réved-e?? tekint a szomorú elmúlás előttünk fekvő jeleire. Ib fekszik Csánki őrmester, Gál Demeter káplár, m Szabó Antal huszár gránáltaiálattal, Schneider Jár,, tizedes, Kádár János huszár fejlövéssel, Biró Fer» , huszár a 2-ik századtól — élt 20 évet —, amott N nyik Mihály az 5-ik századtól, ldt gránátroncsolás az elmúlásba... és mások, többen. szomorú s-- ban . . . A földbe szúrt sistergő gyertyák világítják be ifjú életeket, mely megtorpant a forró golyótalálaib, (Folytatjuk.)
