Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)
1936-05-27 / 120. szám
I J936 májas 2 7. ‘ELLENZÉK sra Minek i *o)S Komoly iervek a „Népfront ' megaíaiíB^ásáía- — Riem akar ^ßk távozni TaíarescsLB- — fl©b2»©Íeia8í pártvezérek —* és a kormány B U C U R E S TI. (Az Ellenzék «távirata.) uSucuresti-i lapok jelentése szerint az összes ellenzéki pártok megmozdultak a kormány megbuktatására. Azzal indokolják magatartásukat, hogy a kormány nem ura a helyzetnek s oly belső uoarcokra adott alkalmat, melyekből arra lesiet következtetni, hogy az országban zavar .••dam. A támadások élén a« nemzeti-parasztpárt ;tH, mellyel párhuzamosan Iunian volt igaz- uégügyminisztér, a „radikális parasztpárt'1 elnöke emeli fel szavát az alkotmányos rend «védelmében. Ugyanilyen értelemben beszél oheorgihe Bratiamu és Averescu marsall is s jrigore Filipescu, valamint Argetoianu kon- ■ aervativ, illetve agrárpártjai sem állnak tá- '«*ol a koranánybuktató akciótól. — Úgy látszik — Írja a Zorile —, hogy demokrata-kokdició készül, melynek keretében az összes demokrata erők összefogónak. Szó van. romániai Népfront alakulásáról, melyet egyrészt belpolitikai, másrészt külpolitikai események tesznek szükségessé. A Népfront zászlaját Dobrescu volt Bucuresti-i polgármester bontotta ki s annyira népszerűsítette a gondolatot, hogy ma már Argetoianu is hive a baloldali összefogásnak. Argetoianu a nemzeti-paraszt párttal, saját agrár-pártjával, lomon, a szociáldemokratákkal, az Ekésekkel s a munkásblokkal szeretné megalkotni a romániai Népfrontot, melyhez Gheorghe Bratianu és Grig ore Fifîpes- cu is csatlakoznának. így aztán az alkotmányosság és demokrácia védelmében francia mintám az «összes erre alkalmas erők összefognának. A kormány helyzete Az Adeverul megállapítása szerint Tatar eseu miniszterelnök nem fél a beígért támadástól. Tisztában van azzal, hogy a nehéz helyzetet maga okozza, miután a hatalomhoz való ragaszkodást hangoztatja'. Néhány hónappal ezelőtt — Írja az Adeverul — Tatarescu másként gondolkozott. Nem látta szükségesnek, hogy a liberálisok hosszabb időn át kor mányon maradjanak, attól tartott, hogy ezáltal a párt népszerűségét lejáratja. Ugyanakkor békés húrokat pengetett a nemzeti-pa- rasztpárt felié s tudtul adta, hogy ők következnek a« hatalmon. Annyi időt akart csupán, hogy a liberális párt belső válságát békésen megoldja, aztán kész lett volna a „rotáció“ alkalmazásával a hatalomnak a nemz'eti-pa- rasztpárt részére váló átadására, hiszen ez a rendszer a« jövőben még az ellenzékbe kerülő liberális párton is segíthetett volna. — Ma azonban másként szól Tatarescu — folytatja az Adeverul. — A liberális párton nem beszelnek már őszi kormány változásról, azt mondják, hogy a kormány a mandátumok lejártáig helyén marad. Az. Adeverul megállapítása szerint a helyzet bizonytalan. Vaidai és Tilea kihallgatása után tovább folyik a szervező munka a jobboldalon. A kormányválság halogatása pedig bőséges alkalmat nyújt majd Vaidának arra, hogy Ti- tulescu és Franciaország felé néhány jó «szót mondjon s jóvá tegye a legutóbb elkövetett hibákat. Az Adeverul kíváncsian kutatja a kérdést: Milyen érdek fűzi Tătărescul Vajdához? Felteszi a legfontosabb kérdést, anélkül, hogy erre választ adna. A liberális párt türelmetlenül várja Dinu Bratianu hazaérkezését. Sok függ attól, milyen magatartást tanúsít s> nem gördit-e a kormány útjába újabb akadályokat. A párt országos kongresszusának előkészítő munkálataival megbízott bizottság ismét összeült, megvizsgálta a megyei tagozatok belső helyzetét és megállapitóttá, hogy a Muscel-i tagozat június 21-én fogja megyei kongresszusát megtartani. Politikai körök felfogása szerint ez a határnap döntő lesz a kormány sorsára1. Maga Dinu Bratianu elnöke ugyanis a Muscel-i tagozatnak s igy igen fontos nyilatkozatot tesz majd a belpoü- tikiai helyzetre vonatkozóan. A nemzetí=parasztpárt a május 31. napjára Bucurestibe összehívott nagygyűlés előkészítésével vau elfoglalva. A párt által követendő „taktika“ ügyében a május 28. napjára összehívott központi vég- rebajtóbizottsági ülésen fognak határozni. A nemzeti-parasztpárthoz közelálló lapok úgy tudják, hogy az ülés megtartása előtt Maniu is Bucurestibe érkezik, hogy a párt vezérei előtt kifejtse programját. A Naţionalul Nou leszögezi, hogy Maniu nélkül nem lehet beszélni nemzeti-paraszt- pártról. Mibalache a Kárpátokon túl tartott népgyüléseken meggyőződött arról, hogy pártja Maniu nélkül regúti regionális párttá zsugorodna. Hivatalos jelentés szerint Armand Calines- cu volt belügyi államtitkár tegnap közel kétórás kihallgatáson volt a királyi palotában. Bucuresti-i lapok nagy jelentőséget tulajdonítanak az audienciának, mely a május 31. napjára Összehívott Bucuresti-i népgyülés küszöbén történt. A kihallgatás eredményeiről Galinescu nem adott nyilatkozatot a sajtónak. ROOSEVELT: Amíg lesznek gondolkodásig vagy vallási szabadságtól megfosztott kisebbségek, nem lehet igazi béke a nemzetek között NEW YORK. (Rad or.) lek&s belügyi államtitkár tegnap a „Pro Pál estink társaság dinerjén a következőkben idézte Roosevelt elnök szavait: ,,Amíg lesz- nek gondolkodási, vallási szabadságtól vagy normális civilizált élettől megfosztott nemzeti kisebbségek, nem lehet igazi és iartós megértés a nemzetek között“, lekes szerint az elnököt elszomorítják azok az elnyomatások, amelyeknek egyes államokban a kisebbségek ki vannak téve. Ickes ezután a zsidók elnyomatásáról beszélt, anélkül, hogy valamelyik országot megnevezte volna. Forradalmi hangulat Palesztinában Sorozatosan támadásokat Intézlek az siífoí katonaság ellen a lázs.dú> arabok 'LONDON. (iRador) Jeruzsálemből érkezett jelentések szerint a palesztinai helyzet egyre súlyosabb méreteket ölt. Különösen Gázában veszélyes a helyzet, ahol az angolellenes légkör következtében több angol család kénytelen volt lakását elhagyni és a központi rendőrség kaszárnyájába átköltözni. A lakások kiürítése alkalmával egy angol katonát az arabok golyói megsebesítettek. A tüntető arab tömegek torlaszokat emelnek #fé#ft@zef£ a tábla a iaiusi gyilkosság ügyében CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) A Var- vareaxtu unokatestvérek halálos párbaja ügyében ítélkezett tegnap délelőtt a helybeli itéiőtábla. Varvareanu Iuon és Dumitru Pet- rosani-ben élő bányamunkások voltak, akik, mint rokonokhoz illik, a legnagyobb egyetértésben éltek egymással. 1934 tavaszán azonban bekövetkezett az a tragédia, amely egyiknek életébe került, a másik gyilkossá lett: egy leányba lettek szerelmesek. A fiatalabb Dumitru csakhamar heves udvarlásba kezdett és rövid idő múlva, mielőtt katonának bevonult volna, a leány menyasszonya lett. Bevonulása előtt már gyanakodott bátyjára, aki szintén többször fordult meg a leány társaságában, igy rossz sejtésektől gyötörve, nehéz szivvel vonult be katonának. Mikor később szabadságra tért vissza, felelősségre vonta unokabátyját, aki azonban hetykén válaszolta vissza: „Közöttünk csak akkor lesz béke, ha egyikünk a temetőben, másik pedig a börtönben lesz“. A halálosvégü párbaj aztán nemsokára megtörtént. 1935 októberében szabadult ki Varvareanu Dumitru a katonaságtól és egy« este a mezőn szembetalálkozott unokabátyjával, Tuonnal. A két fiatalember szóváltásba került egymással. A fiatalabbik szátnon- kérte az idősebbtől, hogy miért nem hagyja békén a leányt, aki az ő menyasszonya, az idősebb pedig gúnyosan kacagva mondta, hogy jobb lesz, ha lemond a leányról. A szóváltás aztán teljesen elfajult. Egymásnak rohantak azzal a szándékkal, hogy valaki életét kell hogy veszítse ebben a párbajban. Előbb puszta kézzel öklözni kezdték egymást, majd botot ragadtak és Varvareanu Dumitru, a leány vőlegénye félórai kiizködés után egy hatalmas csapással agyonütötte unokabátyját. A táblai tárgyaláson a borzalmas gyilkosságnak minden egyes részlete felelevenedett és a vádlott, aki a Deva-i törvényszék által rárótt négyévi börtönbüntetése ellen felebbe- zett, azzal védekezett, hogy unokabátyját jogos önvédelemből ölte meg. A táblai tanács nem vette figyelembe a vádlott védekezését és helybenhagyta az elsőfokú bíróság Ítéletét az utcákon és kőzáporral fogadják a szét- oszlatásukra kirendelt rendőrségi osztagokat. Több helyen az arabok megkisérelték a telefon- és táviróhuzalok elvágását és vasútvonalakat rongáltak meg. A rendőrség a merénylőkre sortüzet adott le, melynek következtében egy arab meghalt és többen súlyosan megsebesültek. Gázába tegnap páncélautókon újabb katonai csapatokat szállítottak. JERUZSÁLEM. '(Rador) Az angol hatóságok elmozdították az arab polgármestereket azokban a városokban, ahol súlyosabb zavargások voltak. Betiltották egyúttal az arab polgármesterek tervezett országos kongresz- szusát. Mivel olyan hírek kerültek forgalomba, hogy újabb merényleteket terveznek az arab terroristák, a főkormányzó újabb katonai megerősítéseket kért. Első sorban skót ezredek katonáiról, autós gépfegyverekről, tankokról, esetleg tüzérségről és repülőkről lesz szó. A palesztinai angol gyalogos haderő létszámát 5000 főre emelik. Tegnap egyébként az arabok számos támadást intéztek az angol csapatok ellen Tulkeremben, Nablusban, Akko- ban és Jaffábao. A jeruzsálemi és jaffai forrongás ahelyett, hogy csökkent volna, növekedett az utóbbi napokban. Az arabok számos helyen plakátokon figyelmeztetik az angol katonákat, ne cirkáljanak őrjáratokban, mert lelövik őket. Tekintettel az újabb erőszakosságokra, az angol hatóságok elrendelték az arab ifjúsági szervezetek öt vezetőjének letartóztatását. A Reuter jelentése szerint Nazareth közelében egy faluban asszonyok támadták meg a házkutatást végző rendőröket. Egy arab és egy angol rendőr megsebesültek. A rendőrség Jaffában elkobzott több arab csónakot, amelyekről tegnap bombákat dobtak a nyilt tengeren horgonyzó zsidó hajóra. JERUZSÁLEM. (Rador) A Scopus-hegyen, az angol temető közelében ma délelőtt egy zsidó holttestére találtak. Ez a hatodik zsidó áldozat a legutóbbi nyolc napban. láöfárásieientós BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tárirata.) A meteorológiai intézet holnapi időprognózása: A légnyomás 2—5 milliméterrel emelkedőben, északon váltakozó felhőzet, kisebb esők Munténiábau, Olteuiában és Dobrudzsában. Változatlan hőmérséklet, nyugatról keletre vonuló derülő irányzat Hasba szúrta a faló. biráját TARGU-MURES. (Az Eilenzék tudósítójától.) Véres kocsmai verekedés színhelye volt vasárnap Bolintínean Mures-megyei község kocsmája, hol Simon Gliigor, a község birója Oláh Sándor legénnyel beszélgetett. A kocsma iivója lassan megtelt. Egyre fogyott a bor, minek hatása alatt egyik-másik legény hangos éneklésbe kezdett. Simon József 26 éves Bőim ti nean-i gazda is a hangoskodók között volt és belekötött Simon Gligor bíróba. A ci- vakodást csakhamar dulakodás váltotta fel, melynek során Simon József előrántotta bicskáját és azt a bíró hasába szúrta. A kés nyomán a sebből kifordultak a belek és a szerencsétlen gazdát súlyos állapotban szállították be a targu-muresi állami kórházba. Állapota reménytelen. Simon Józsefet ai csendőr- ség letartóztatta és átadta az ügyészségnek. Az eljárás folyik. Gyermekeket gyilkolt meg a „döglött" gránát BECS. (Rador) Három virágot szedő tanuló a világháború idejéből visszamaradt gránátot talált a mezőn. A gránát felrobbant és mindhárom gyermeket megölte. Szitáikkal fenyegetőznek a zsehszBovák diákok PRÁGA. (Rador) Hodzsa Milán miniszter- elnök ma fogadta az egyetemi hallgatók egy küldöttségét, akik az ügyvédi gyakorlatra vonatkozó törvény bizonyos szakaszainak módosítását követelik. A diákok, az összes fakultások hallgatói, általános sztrájkkal fenyegetőznek. Ä moszkvai sakk« verseny eredményei MOSZKVA. (Rador) Á nemzetközi sakkverseny 9-ik napján Kahn győzelmet aratott Flohr felett. A Botvinik—Löwenfisch, Lilien thai—Ragozin, Eliscases—Capablanca játszmák eldöntetlenül végződtek. A versenyben Capablanca vezet 6 ponttal. ESKÜVŐ. Guráth Iluci, városunk úri társaságának népszerű tagja, az Ellenzék -szépségversenyének győztese, vasárnap este tartotta meg esküvőjét a helybeli lutheránus templomban dr. Hintz György gyógyszerész fiával, ifj. Hintz Györggyel. Az esküvőn városunk kisebbségi társadalmának szine-java vett részt. A házasságkötésnél Paksa András erdőtanácsos és dr. Bernáth Oszkár ügyvéd voltak a- tanuk. Az egyházi szertartást Járosi Andor végezte. Az esküvő tartama alatt a Törekvés dalkör és Slosser Elza- énekelt. Az esküvőn jelen volt többek között dr. Boros György unitárius püspök is, aki a vőlegénynek nagyapja. Este 11 órakor a Törekvés dalkör szerenádot adott az ifjú párnak. Tüdőbajosok kétségbeesett helyzete. Bucu- resti-ből jelentik: A Credinţa jelentése szerint jelenleg 200 ezer súlyos tüdőbeteg van az országban. A borzalmas betegség ellen nehezen küzdenek az egészségügyi hatóságok, miután mindössze ezer ágy áll a tüdőbetegek rendelkezésére a kórházakban és szanatóriumokban. Az ELLENZÉK a haladást szolgálja. .\ kisebbségi és emberi jogok elöbarcosa.