Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)

1936-05-24 / 118. szám

\ 193 6 május 24. ELLENZÉK Ml Hungária— Universitatea CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Hun­gária második mérkőzését vasárnap délután 5 órai kezdettel az Universitatea csapatával játsza le. Schaffer edző nyilatkozata szerint ezen* a mérkőzésen a Hungária valamennyi játékosát szerepeltetni fogja (igv Sast is), mert az egyetemiek elleni meccs tanulságai alapján akarja összeállítani a Hungária csa­patát a középeurópai kupamérkőzésekre. A Hungária ellenfele, az Universitatea Ko­vács edző vezetésével egész héten különleges munkával készült a vasárnapi mérkőzésre, mely még izgalmasabbnak és érdekesebbnek Ígérkezik a csütörtökinél. Az U. csapata a következő lesz a Hungária ellen: Sepsi, Borgea—Jancovici (Giurgiu III.), Ga in—Ch ixo i u—Da v i d, N as tu rel—P;1 nes c u— S za niisz 1 ó—PI toes tea n u—Or z a. A pontosan 5 órakor kezdődő mérkőzést dr. Hirsch Elemér fogja vezetni. * A Hungária játékosai a csütörtöki mérkő­zés után az időt általában pihenéssel töltik, hogy a lehető legjobb formában álljanak ki vasárnap az U. ellen. A játékosok és vezetőik ma délelőtt az uj Sportstadiont, tegnap a bo­tanikus kertet és a város egyéb nevezetessé­geit tekintették meg és nagyon meglepte őket közintézményeink kitűnősége. A mérkőzés rendezőbizottsága ismételten kéri a közönség fegyelmezett magatartását. A vidéki és helyi napilapok azon munkatársai, akiknek birtokukban az Északi liga által ki­állított szabadjegy van, pótjegyeiket 20 lej ellenében ma este 7—8 óra között a Rador irodájában (Főportával szemben, I. em.) ve­hetik át. Uj magyar 400 méteres gyorsuszó- rekord Genovából jelentik: A magyar úszók csü­törtökön Genovában versenyeztek nagy si­kerrel. Eredmények a következők: 100 méteres gyorsuszás. 1. Csik 58 mp., 2. Abay-Nemes 59. mp. 400 méteres gyorsuszás. 1. Gróf 4 p. 54.9 mp., 2. Lengyel 4 p. 55 mp. Gróf ideje ma- gyar rekord. 662/3 méteres mellúszás. 1. Csik 44.3 mp. Vizipólóban a magyar csapat ll:0-ra győ­zött Rarinantes csapata' ellen. MAGYARORSZÁG NŐI PÁROS TENNISZ- BAJNOKSÁGÁT a Sass—Sárkány pár nyerte meg, mely a döntőben 8:6, 6:2-re verte a Schréderné—Paksyné kettőst, Két minősítő és egy ligamérkőzés a Ebíigában Bucurestiből jelentik: Vasárnap a B-Kgá- ban két. minősitőmérkőzést játszanak le és pedig Timis oSTan az ILSA—Phönix (biró Pálffv), Brailaban a IAR—Franco Romana meccset (biró Sebesan). Sibiuban HTV—Patria Diciosanmaríin B- ligamérkőzés lesz Chesmoiu bíráskodásával. Engedélyezett nemzetközi labdarugó­mérkőzések Bucureştii tudósitónk jelenti: A labdarugó­szövetség a következő nemzetközi mérkőzése­ket engedélyezte: Május 31. CFR Simeria—AK Slaga Nagy- kikindán. Junius 1. CFR Simeria—Gragjansky Stari Becsenyben. Junius 13—14. CFR—Hungária Budapest Bucurestiben. Augusztus 13—15—16. CFR—Ferencváros Bucurestiben. Augusztus 15—16—18. Unirea Tricolor— FC Gelsenkirchen Schalke Bucurestiben. Junius 1—3. Venus—.FG Liverpool Bucu­restiben. Augusztus 22—23—25. Juventus—Admira Bécs Bucurestiben. Junius 13-—14. Universitatea és Victoria a Ferencvárossal Clujon. Junius 24—25—26. Unirea Tricolor— Olimpique Marseille Bucurestiben. A MAGYAR NEMZETI LABDARUGÓBAJ­NOKSÁGBAN VASÁRNAP a következő mér­kőzések lesznek: Ferencváros—Phöbus, Kis­pest—^Bocskai, Törekvés—Szeged, Soroksár— Újpest, Salgótarján—Budai 11, Attila—III. kér. FC. Koíofmúny tesz a középiedezet a Butgáda elleni kupadöntőn Bucuresti-i tudósitónk jelenti: A válogató I bizottság tegnap esti ülésén úgy döntött, hogy a vasárnapi Bulgária elleni kupadön­tőn Eisenbeisser helyett Kotormány fog kö­zépfedezetet játszani, egyébként a csapat I változatlan marad. A bolgárok ma állítják össze csapatukat. A mérkőzésen Mihai nagy­vajda is megjelenik, aki személyesen adja át a kupát a győztes csapatnak. Biró Bau- wens dr. lesz. DIA1T1ETAN FUSTOLOSZER £ R BAY elpusztítja a háziélösdisk^t, poloskákat, bolhá­kat, tetveket, konyhacsőíányokat (svábbogarakat) stb. Nincs robbanási veszély ! ! Nincs szükség semmi­nemű készülékre! Nincs robbanási veszély ! - Használati utasítás mi n d e n csomaghoz mellékelve van ! — Karcolatok a Hungária— Victoria mérkőzésről CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) Talán még soha nem láttunk ennyi embert a sport­telepi futballpályán, mint a Hungária első itteni meccsén. Ahogy mondani szokták: Ember-ember hátán — és ez csöppet se túl­zás. Nem csak a nagy és kis tribünök és az állóhelyek vannak zsúfolva, hanem a gyö­nyörű, hatalmas sétatéri fák is. Ez külön lát­ványosság. öt órakor zsúfolva minden galy, lógnak, szoronganak, csiingenek róla embe­rek és gyermekek. A nagy akácfán egy akác- virág, egy gyermek, megint egy akácvirág, megint egy gyermek. Egész illatos, ha kicsit kényelmetlen nézőtér. Egy pillanatra úgy tetszik, hogy az egész város itt van. Mindenki ismerős. Nehezebb lenne azokat felsorolni, akik nincsenek itt, mint akik eljöttek a nagy meccsre. A fotográfusok és fotóriporterek izgatot­tan szaladgálnak gépeikkel, újságírók szin­tén — gép nélkül. A rendezés példás. A jegyellenőrök udva­riasak. Mindenkit gyorsan é.s előzékenyen kalauzolnak a számozott helyekre. Öt óra után néhány perccel beszaladnak a fiuk a pályára. A Hungária kék trikóban, fe­hér nadrágban. A Victoria tiszta fehér dressz­ben. Fényképezések. A szokásos- ceremóniák. Aztán megindul a játék. Erről a játékról la­punk sporttudósitója már beszámolt. Nem nagyon értünk különben sem futballhoz, de annyira azért igen, hagy lássuk, hogy a csü­törtöki mérkőzésen a Hungária általában csa­lódást okozott. Szép, izgalmas, nagy játék csak az utolsó húsz percben volt a magyar bajnokcsapat részéről s néhány igen szép akció az első percekben. Mintha fáradt lett volna kicsit a csapat. A Victoria viszont tele volt fiatalos lelkesedéssel és nagyot akarás­sal. övé is lett az első gól dicsősége. Inkább a közönséget figyeltük s keretet amiben lejátszódott a Hungária első meccse. S az ilyenkor elmaradhatatlan epizódokat. melyik másik. Egy-egy nagy helyzetnél talál­gatják: vájjon ki volt, aki csinálta? Valaki rá,vágja, hogy Titkos. Egy másik néző fölé­nyesen inti le azzal, hogy Turay. Végül kide­rül, hogy . . . * Felváltva süt a nap és esik az eső. Az első félidőben valóságos zápor hull. Kinyílnak az ernyők, menekülés. A játékosok pillanat alatt csuromvizesek. Mintha szürke, csillogó fá­tyolban játszanának. Hamarosan nagy, barna foltokat kap a sok fehér dressz. A Hungá­ria játékosok közül az, aki a meccs hevé­ben leül a földre, kétszínű helyett hamaro­san négyszínű lesz. Világoskék — ott, ahol a trikó száraz maradt. Sötétkék ott, ahol raegáztatta az eső. Fehér ott, ahol nem ke­rült közvetlen összeköttetésbe a földdel. Barna ott, ahol került. Ehhez a szinpompához pirosat is tett egy barnahaju fiú, akinek levonuláskor vér és sár csurgóit le a térdéről felváltva. Ő volt a meccs egyetlen sebesültje. * Az utolsó húsz percben gyönyörű passz- játók. Gyilkos finis. Mintha csak most törne elő a csapat igazi tudása, rutinja, összjátéka. Hát még vasárnap — mondják az emberek. 3:2. Kicsi és nehéz győzelem. A Victoria lelkes csapata minden elismerést megérdemel ezért a vereségért. A biiffé tetejéről a pálya minden részéről gyermekek rohannak, ugranak elő a meccs végén. S mikor egyenként bemennek a fiuk az öltözőbe, a szűk embergyürüben a gyer­mekek megveregetik a játékos hátát barátsá­gosan, mint szerelmesek, akik boldogok, ha imádottjukhoz érnek. Mert nemcsak a legnagyobb futball-szak- értők ezek a gyermekek, hanem a legnagyobb imádói iis a labdarugóknak. Akik csüngve, lógva, kapaszkodva, ha kell négykézláb vagy tótágast szenvedve és kéjesen nézik végig a nagy meccseket Srobár miniszter vándorserlege szlovák- magyar uszóversenyek díjazására. Trencsén- teplicről jelentik: Nagyszabású nemzetközi ünnepségek keretében nyilik meg az idén Trencsénteplic fürdő uj strandfürdője, ame­lyet a Királyhegy oldalán, évszázados biikk- és tölgyfaerdő közepén akként építettek meg, hogy a nap sugarai a kora reggeli óráktól napnyugtáig érik a termálvízzel táplált strandot. A strandfürdő gerince az a hatal­mas méretű versenyuszoda, amely különösen alkalmas uszóversenvek rendezésére. Amint Trencsénteplicről lapunknak írják, a juüus elejére tervezett megnyitás alkalmából első­idben itt rendezik meg a szlovák-magyar uszóversemyt. A verseny győztese elsőizben kapja meg azt a vándorserleget, amelyet Srobár Lőrinc dr. egyetemi tanár, nyugal­mazott miniszter abból a célból alapit, hogy azért felváltva az egyik évben Budapesten a Szent Gellért fürdőben, a másik esztendőben pedig Trencsénteplicen, az idén megnyíló uj strandfürdőn küzdjenek egymással Magyar- ország és Szlovenszkó csapatai. A vándor- serleget — amely az ötvösművészet remeke lesz — a következő esztendő mérkőzéséig tartja birtokában a győztes csapat. Srobár miniszternek és Trencsénteplic fürdő igazga­tóságának a versenyek megrendezésével, il­letve a vándordíj megalapításával az a cél­juk, hogy a sport révén és a sport utján hozzák közelebb egymáshoz az egymás szom­szédságában élő nemzeteket és azok legkivá­lóbb úszóit. Trencsénteplic mindenkor a sportok igazi hazája volt, nincsen sport, amely itt otthonra nem talált volna, most, a maga nemében egyedülálló strand meg­építésével alkalom nyilik arra is, hogy nem­zetközi uszóversenyeket tartsanak meg itt. Egyebekben pedig a strandfürdő mellett ugyancsak az erdőben hatalmas, aszfalt-uttal ellátott tekepályát létesítenek és Trencsén­teplic lesz az egyetlen hely, ahol ennek a régi népszerű sportnak reneszánszával nem­zetközi tekeversenyeket fognak rendezni._ HIVATALOS RÉSZ A LABDARUGÓALKERÜLET KÖZLEMÉNYEI. A május 24-ik'i program a következő: Kispálya; D. e. 9 órakor Universitatea—Hag- gibbor ifj. bajnoki, 11-kor: Vasöntöde—C.F.R. Bolohan-kuparruérkőzés. Nagypálya. D. e. 9-kor Victoria—C. F. R. ifj. bajnoki, 11-kor Unirea—KAC Bolohan-kupa'. 1 órakor U—Victoria törpemérkőzés, 5 órakor Hungária —Universitatea nemzetközi. Az UEC—Kerámia ligaselejtezőre a liga ré­széről D. Iurca küldetik ki BisWritara. Büntetések Bindász József a 302 c. pont alapján 30 napra-, Istrvánffy Jánop a 313 + 289 pontok Apján f. év szeptember i-ig felfüggesztetnek a játéktól. Igazolások: U—KMSC. ifj. bajnoki 2:1, Av­ram Jancu —Napoca 0:0 Bolc-h-an kupa, 2 ponttal az Avram 1-ancu javára', UEC—Unirea 0:0 I. oszt. bajnoki A Cluj-i kerület 1933—36-ik évj bajnokának az UEC csapa-ra nyilváníctatjk. Cluj, 1936. május 22-ikén. LL Col. Bogoeviciu, sk. Dr. J. Ciurel, sk. elnök. titkár. TE KÉZÖ-SPORT AZ UEC. 100 DOBÁSOS VERSENYÉN már 30-am ledobtak. A venenyen jelenleg Le- meain loan vezet $03 ponttal. 2. Asztalos Ferenc 497 ponttal. 3. András István 491 ponttlafi. A versenyek valószínűleg junius 2-ikán végződnek, utana az UEC. 250 dobásos versenye következik, majd az agü+ egyesület 100 dobásos ötös csa­patversenyt rendez a társklubok részére. Május 30-ikán, szombaton reggel az Iris Ora- deara utazik, ahol 30-ikán és 31-ikén a Matador. Félix és más csapatokkal játszik. A Cluj-j Matador vasárnap éjjeli 1 órakor in­dul Oradeara a Matador zászlóavatásj ünnepére. A Sorecani Tíca. Colonia- csapata junius 20- ikián, tíznapos túrára indul, melynek állomásai Turda, Aiud, Sjbju, Bratov, Sft. Gheorghe, Tus- nad, Gheorgheni, Tg.-Mures, Djcjosânmartin lesznek. Az utat a csapat külön autóbusszal teszi mcj. * Hátunk mögött két hang. Tulajdonosai nem fontosak. Az egyik hang vastag és szi­gorú. A másik magas tenor és elragadtatott. Nem ismerik egymást: nem egymáshoz be­szélnek, inkább csak úgy bele a levegőbe. Vastag és szigorú hang: Semmi, semmi. A Ferencváros öt tartalékkal játszott, de azt meg kellett nézni. Azt a tudást. Lírai tenor és elragadtatott hang. Gsodáss! Csodáss! Bravó! Huj, huj, hajrá. Hajrá, hajrá, huj! Az akciók! Ahogy egymáshoz passzol­nak! Ilyen finom összjáték. Csodásss! Vastag hang: Na végre valami ... De mégse. Semmi. Mégha Turay lett. volna en­nek a másiknak a helyén.. Ejnye, ejnye. Lírai tenor: Tyuj! Látták ezt a driblit ! Ilyen driblit még sose láttam. Hiába, ezek tudnak. És milyen zömök fiuk. Éljen, éljen! Ez a két hang, mint kétszólamu zeneszám kíséri végig a mérkőzést. De persze nem marad el a közönség szokásos koncertje sem: dobogás, fütty, taps, biztatás, pfujo- zás, orditás és nevetés. Aránylag nyugodt a közönség — már úgy általában, sok más meccs publikumához képest. Nem érik el az izgalomnak azt a fokát, ami különböző bal>- esetekhez vezet. Nem verik sem egymást, sem a birót, legfeljebb a saját térdüket. Mi­közben vadul biztatnak egy Béla nevű játé­kost és elragadtatva ünnepük a nagyszerű Branat, a Victoria kapusát. Megérdemli. Bravúrosan véd. * Félidőben mindenki elégedetlen az eddig kapott látványossággal. A második félidőben reménykednek. Tárgyalják a játék menetét. A pályán feltűnik egy csinos, barna a-sszony, kék-fehérben. Fényképez. Az egyik Hungária játékos felesége. Lapzártáig nem sikerült megtudni, hogy kié. A nézők ismerik a hires futballisták nevét. Titkos, Turay. (Érdekes, a pesti futball-pri- madonnákat is úgy hivják, mint a pesti szín­padi csillagokat.) Csak azt nem tudiák, hogy <M- L-> —— ———— — —------­Turistaság Kirándulás Meziádra. A Kolping Legény Egy­ket Turista Szakosztálya Pünkösdkor kétnapos kirándulást rendez cársasgépkocsivd és iparv+'ut- taí egybekötve a vadregényes Jád-völgyön át a hires meziádi cseppkő barlanghoz, melynek a.ia'- pos megtekintése több órát vesz igénybe. Meg­említésre méltó, hogy e szép kirándulás kereté­ben tábori Szent Mise is lesz, melyet Ferenczi András főtiszte!endő fog tart-ni. Aki a tanul­ságos kiránduláson részt akar venni, az a' Str. Baron L. Popp 3. szám aila-ct a Kolping Egye­sületben jelentkezzen. Vendégeket szívesen lát az egyesület vezetősége. ©rrasl NémökÉ Gyár2 Minden magyar, német (25% redukció!), francia, stb. folyóirat és könyv megren­delnetek és előfizethető Lepagenál, Cluj. — A lapokat közvetlenül kapja a kiadótól. Kérjen ingyen jegyzéket Lepagetól Cluj. Közölje, mely szakma érdekli. s Magyarország legré­gibb 6a legelterjed­tebb sportlapján lil Megjelenik hetenkirit 5-32Öf!

Next

/
Thumbnails
Contents