Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)
1936-05-17 / 113. szám
igen sokan;még mindig azt; hiszik, hogy a ® fogápolás . csak „előkelő hölgyek“ dolga. Nem, — nem arról van szó, hogy a szép fogak a . nagyvilági hölgy báját emelik, vagy az aranykoronákkal a gazdagságot fitogtassuk. Az egész országot, a népet meg kell győzni arról, hogy egészséges fogak épen olyan szükségesek, mint az egészséges gyomor. A fogak, mint élő szervek, a vérkeringéssel szoros kapcsolatban' vannak. Beteg és szétroncsolt fogak révén betegségek okozói jutnak, a,^vérkeringésbe, miáltal szív-, vese- és izületi betegségek fejlődhetnek. mindennapi ápolás íef)áí fontosabb, mint az egyszerű szép 'as, mon mani A fogbetegségek elleni küzdelemben bevált segédeszköz a Chioroaont, a tudományos alapon nyugvó fogpaszta. fogpasztát mindenütt használnak, mert a tisztító alkatrészeken kivüi még egy hatásos oxigénsót is tartalmaz. Ez a mentollal együtt a nyálképződést, a fogak legjobb természetes, védőszerét, fokozza. HARSANYI ZSOLT Medvetolom colás Az alispán becitálja magához a vármegyei iegyzőt. A legfiatalab bikát. — Idehallgasis, öcsém, szedd össze az eszelet. Olvasd el ezt az aktát, mast kaptam az >ri főszolgabírótól. Ráírtam, hogy sürgős. Az 'Matézist rádbizom, mutasd meg, hogy mit adsz. , Fogja az aljegyző az aktát, viszi a szobádba. ,,Tegnap, azaz március tizennyoloadi- :án, megjelent hivatali községemben Berke- ,yés község két elöljárója és tisztelettel je- entette, hogy az erdőben elaggott medvét (rPáltak. Az állatban felismerték egy románál illetőségű medvetáncoltató tulajdonát, ’ki előző napon a községbe érkezett, de miiéi a csendörség a mezőrendőri kihágás miit le takarta tartóztatni, megszökött és isme- etlen helyre távozott. Az elöljárók az állatot ovábbi intézkedés céljából magukkal hozták s udvaromon hagyták. Jelentem tisztelettel tek. alispánt hivatalitok, hoyy a fenevadat : éppen üresen álló kézifogdába csukódtam, 'e a további teendőkre nézve utasítást kérek, nert a fentemlitett állatot a toloncalap terhé- c nem etethetem.“ Hátúm, aláírás, satöbbi. A fiatal aljegyző leges ágálj a a fejét. Mi az ördögöt javasolni az alispánnak? Nagyon nehéz dolog ez o közigazgatás, hiába. Fogja magát, bekopogtat Dezső bácsihoz, a vármegyei főjegyzőhöz. Az végighallgatja a tanácstalan fiatalembert, át fiit ja az aktát, bólogat, aztán félreigazitván szájában a pipa csutorát, bölcsen megszólal: — Könnyű itt a megoldás, édes öcsém. Fanniid meg, hogy a: ilyen aktát három hétre be kell tenni a fiókba. Azalatt magától' elintéződik. A: aljegyző megköszöni a tanácsot, de nem ét vele. Jobb gondolat kellene. Bekopogtat a második aljegyzőhöz. Az ráncolt homlokkal eltűnődik. Végül ezt süti ki: — Vissza kell Írni a főbírónak, hogy engedje szabadon. Az valószínűleg követni fogja gazdáját, tehát segítségére lesz a csendőrségnek a nyomozásban. E: sem tetszik az aljegyzőnek. Bekopogtál a legidősebb aljegyzőhöz, aki nagy vadász. Rögtön tűzbe is jön. Le fogom lőni. Kiszállok a helyszínre és lelövöm. írjatok a főbírónak, hogy holnap megyek. Nem jó ez sem. Megindul a tanakodás. Egy félóra mulvn ciz egész megyeháza a medve-problémáról beszél. Egymást követik a legváltozatosabb ötletek. Van, aki azt ajánlja, hogy árverezzék el a medvét. Van, aki közzé akarja tétetni a hivatalos lapban, mint talált tárgyat. Van, aki azt ajánlja, hogy keresésen a megye valami vándorcirkuszt és annak adja a medvét müpártolás segélyként. Van, aki értesíteni óhajtja a budapesti székesfővárosi állóikért igazgat óságát. Az aljegyző nem tucl javaslatot tenni. Bemegy a vicispánhoz, elmondja az összes felmerült ötíletekt. A viccspán vállat von: — Tökfejüek vagytok valamennyien. írjál sürgős jelentést a behigybe, döntsön a minisztérium. — Remek megoldás. — No látod. Nem olyan egyszerű mesterség a közigazgatás, meg kell azt tanulni. Egy-kettő, írjad a jelentést. Az aljegyző szépen kicirkaümazza a ritka eset aktáját. Megy a jelentés Budapestre a minisztériumba. Sürgős jelzéssel. Harmad- napra már vissza is jön. De nincs bentte köszönet. Mert ha a fortélyos alispán a bel- ügyre akarja leenni a problémát, az iigyosz- j tályban is akad fifikus ember, aki vvssza- I keni. Azt mondja a minisztériumi válasz: I ,,AHcalmazandó a toloncügyi szabályzat ide- j vonatkozó paragrafusa.“ I Most légy okos, Domokos. Az alispán ha- I gyományos szittya mozdulattal megvakarja I a füle tövét. Megnézi a toloncügyi szabályzatot, lapozgatja. Hümmög. Abból ugyan nem tud kiokoskodni. Most mit csináljon9 Egyszerre felderül. A megoldás kész. Uj oldal a: aktához: „A m. kir. belügyminisztérium leiratát sürgős végrehajtás céljából megküldöm“. Az egész akta megy vissza a főszolgabíróhoz. Másnap megkapja. Most a főszolgabíró vakarja a tarkóját. Az öreg János huszár ott tesz-vesz a szobában. — Mi az istencsudáját csináljunk ezzel a medvével, János? — Ha már engem kérdez a tekintetes ur — feleli bölcsen János — akkor azt" mondom, hogy mindjárt az elején megkérdezhetett volna. Rég rendben vóna már az egész. — Neked van rá gondolatod? — Van hát, tekintetes uram, hogyne vóna. Tessék rámhagyni az egészet. Holnap reggelre rendben lesz. Ha János mondja, akkor rendben is lesz. A főbíró nem gondol többet a medvével. Másnap reggel azonban megkérdi: — Mi van a medve-dologgal. Jánosi — Rendben van, tekintetes uram. Az este leódoztam és elvittem az erdőre. Mikor a vármegye határához érkeztem, a husánggal nagyot húztam a hátára. Elinalt az öreg. Most már bajlódjon vele a szomszéd vármegye. A fő szolga bíró bólint: — Mégis csak okos ember vagy te, János. No, fogjad, itt van egy rövid szivar. A FOGAPOLAS fém/üke6 \togif 6%üJ&>ég&et? Ggíor ódont megóvja fogait és egészségét! És már írja is a jelentést a tekintetes cd- ! végett tisztelettel értesítem, hogy a szóban- ispámi hivatalnak: „A nagy mélt ós ágii m. kir. j forgó állatra vonatkozólag a toloncügyi sza- betügyminiszter urnák teendő jelentéstétel j bályzat a megfelelő módon alkalmaztatott.“ 1936 májas 11. ELLENZÉK KVITT Elbeszélés Irta: KERTÉSZ MIHÁLY A nyári délután álmossága feküdt a mesrergerenciás szobára, melynek fehérre meszelt failát clina tányérok díszítették. A búbos kemence felső peremén még a tavaly tört kukoriaacsövek sárgállottak, csöves1 pap- r.kák vöröslöttek s a magasra vetett ágy puha némasággal lapult a hosszabbik falhoz. Az utcára nyíló kicsiny ablakban muskátli virított s az egyik sarokban egy cirmos macska lustálkodott. özvegy Molnárné ,a> kemence padkáján ült s szótlanul, morcos arccal pergette baljában az orsót, miközben egy-egy haragos pillantást vetett a szoba- közepe fellé, ahol menyecske- lány, Erzsi, egyszerű fabölcsőben ringatta, aitatgatta alig esztendős apróságát. A gyerek -azonban semmi hajlandóságot nem mutatott az alvásra, mire a menyecske rimánkodásta fogta a dolgot: — Aludj szépen, drága violám! — duruzsolta a bölcső fellé. — Tente... tente... Kis angyalkákkal fogsz álmodni, meglásd! Csak aiuggy hamar! No, aluggy mán! Hunyd le azt a két ragyogó csillagot! Dóga van a te édö-s anyádnak... Mög keill kapáni a salátát a kertbe’... hagymát hs keill dugdosni... le kő’ szedni a ződbabot, hogy röggel be vihessen! a városba eladni, oszt az árán majd vö-szök szép huszár csákót, mög fényö-s kardot Jancsikának! Úgy bizony! Elát aluggy hamar!... Hogy nem -akiair ez a gyerök ma elunni! — fordította tekintetét az anyjára a menyecske. Az öreg asszony haragosain rántotta fel keskeny vállát. — Csak bajnak gyütt a világra! — sipi- totoa. — Minek kölllött ez neköd?! Nincs nyugtod tülle... Ha meg f-elnyő, neki nem lösz a falutúl maradása... Örökös szegyön lösz! Mán most is orosz Jancsinak csufojják az utoagyerökök... Rajta marad ez a csuf- név holtáig... El is felejtik, hogy az anyja, vagyis, hogy te Ballagó Kis Mihálynak vóná a hitös felesége... így mögfeledközzön egy mönyeaske miagárul!... — sápitozott az öreg asszony. -— Hiszön én is vótam fijatail, de ilyet mégse töttem, hogy a falu szájára ke- rüjjek! — Megint kezdi -mán kigyelmed! — sírta a pirongatott menyecske. — Mintha nem vónia ölég, neköm ai miagam baja. Most mán hiába a prédikáció. Mögtörtént. Azzal hitö- getött Iván, az orosz, hogy itt marad, ászt elvösz... Mer’, hogy Miska mák mán hó-tthi- rit kötötték... Aszonták, hogy elpusztult ott a messzi orosz fogolytáborba’... Iván mög olyan jó szívvel vót hozzám... — Orosz fogolynak hitté?! — tátotta ki fogatlan ráncos száját az asszony. — Elogy töhetött orosznak hinni?! A’sse tudod, ki az apja, anyja, testvére, kinek íja-fijlai; oszt mégis hitté’ nöki! Most aztán szipen vagy! Itt hagyott a faképné’, amikó’ meghallotta, hogy -szállingóznak haza orosz fogságukba! ,a mieink... E’szellelt, a gyerököt mög a nyakadon hagyta... Elótodiglan a szégyened lösz. — Mit tehetők rula?! — jajdult fel a menyecske. Végre a gyerek elaludt, mire ia perpatvar- kodás is megszűnt. Erzsi felkötötte a szoknyáját, hogy a kertbe induljon kapálni. Már fogta is -a kilincset, amikor kívüliről nagy- hirtelen benyomták az ajtót. Keserű Eszter, a hoppon maradt v-én lány, a falu szája- toppant be a szobába. — Itthol vagy, Ballagó Kis Mihályné? — kezdte gunyo-s vigyorgással. — É-ppeg tigöd kereslek... A menyecske elsápadt, ösztönszerüen megérezte, hogy vallami rossz jöhet csak Eszterrel a> házba. a — Itt vagyok — mondotta elfúlt hangon. í — Műt akarsz? — Jó hirt hozok, Erzsi — pergett Esz- j tér nyelve csudasebesen. — Nem is álmod- j tiad, milyen szép napra ébredsz miau. — Mi az a jó hir? — tudakolta a me- j nyecske s rámeredit. a vén lányra. Eszter egy kis ideig hallgatott, hogy an- * nál nagyobb legyen a hatás, aztán kímélet- j len hirtelenséggel kibökte: — Möggyüitit az urad, Erzsi. özvegy Molnárné sebesen kezdte vetni a keresztet magára s rekedt hangon kiáltott fel: — Jézus-Mária, Szent József! Erzsi azonban szólni sem- tudott, csak ne- kitámolyodot-t a kemence falának. Eszter úgy tett, mintha, észre se venné szavai hatásált ® tovább hadarta: — Hazaszökött az orosz fogságbul... Nemrég fordult be az utcába, a nyakigláb zsidó kocsmájánál... Mán itt lőhetne, csak előbb bement az anyjához, mert ho-gy utbaesik... Termés zetös, hogy -előbb bepislant az öreg { szüléhez... öl-eget lőhet miég itt... No, de mögyök is, Erzsi. Nem akarlak zavarni a nagy örömödbe’ — mondotta nevetve. Isten álgyon meg, Erzsi... Igaz a’, hát a gye- rököd, hogy van? Ezt már az ajtóból kiáltotta vissza, utána rögtön eltűnt. Erzsi nem tudott tovább a lábán állni s lerogyva a legközelebbi székre, megsemmisülvén meredt az anyjára, özvegy Molnárné kezéből is kihullott a gúzs s üvegesedé) tekintettel bámult ,a levegőbe. Ólo-.msulyu csend feküd a szobára, csak a gyerek egyenletes, egészséges szuszogása hallatszott a bölcső felől. Kínosan hosszú percek teltek el!, mig végre Erzsi siri hangon megszólalt: — Mi lösz most?... Teremtő jó atyám, mi lösz?!... — Mi lösz?! — oldódott meg a vén. asz- szony nyelve is. — Az lösz, hogy még fog ölni mindnyájunkat! Végezni fog velem is, meg veled is! De még a gyerökkel is! Hiszön ismerheted, milyen nagy természet lakik benne. Nem m-utit el búcsú, hogy néhány legénynek be ne verte vóna a fejit... Minket se fog kímélni. Mög, van az oka rá! A menyecske kétségbeesve kapta ölébe a gyereket. — Nem bánom! — sikoltotd. — Magamat nem bánom... Csak ezt az ártatlanságot ne bántsa! Mi nőhet ez az én bűnömről?! Ó, legalább Iván itt maradt vóna, hogy mögvédené a gyerököt! — Vót annak eszi! — rikácsolta özvegy Molnárné. — Amikó’ Csengődi Miska haza- keriiüt, rögvest elpárolgott, mer’ megsejtette, hogy az úriad se lőhet mán. messze.... — Mi lösz belőlünk?! — zokogta a menyecske. — Jézus-Isten, mi lösz?!... Azóta tud mán mindönt!... A napam-asszony biztosan kitálalllt nöki mindönt... — Én váltig mondtam neköd, — mentegetőzött az öreg asszony — hogy hagyj fel azzal az orosszal... Van neköd hitös urad... De nem hallgatta’ a jó szóra... — Évekig nem is hallottam, rula... Aztán mög hótt hitit hozták... jajdult fel Erzsi. — Hát oscítán? Ecseki Lacinak is hótt hint hozták... Olyan is akadt, aki látta, hogy etemették... Oszt mégis csak betoppant ec- cör. Szóbaszidre nem lőhet adni... Csak legalább ez a fattyú ne lönne. A pletykát még csak eligazítanánk valahogy, de ez a gyerök élő bizonysága a gyalázatodnak! í Megöl! Biztosan megöl mindnyájunkat! I Most hirtelen hangos kutyaugatás vert be I az udvar felől, mire Erzsi riadtan tekintett ki az ajtónyiláson, aztán felsikoltott: — Gyün! — lihegte. — Én nem tudok a szöme elé kerülni... Mög féltöm is ezt a kis porontyot az első haragjátül... Kimögyök... Próbájjon idős beszilni vele... És gyorsan kiperdüilt a szobából. — Persze, mindönt csak én! — dohogta utána az öreg asszony. — Hogy rajtam tőccse ki a bosszjáit!... Uram, irgalma zz bűnös lelkűmnek! — imádkozott özvegy Moi-
