Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)
1936-05-16 / 112. szám
TAXĂ POŞTALĂ PLĂTITĂ IN NUMERÁK Na. 141.165/19*9, AUA 3 l) I ■ Szerkesztőség és kiadóhivatal: CLuj, Calea. Moţilor 4 Fíókkiadóhiv«tol és könyvoszt -ily: Piaţa Unirii 9 izim. — Telefonszám: 109. — Levélcím: Cluj, postafiók 80. MAGYAR POLITIKAI NAPILAP, ALAPÍTOTTA: BARTHA MIKLÓS Előfizetési áriak: havonta 70, negyedévre 21 0, félévre 440, évente g4o lcjt — Magyarországra: negyedévre io, félévre 20, évente 40 nfno<\ A többi lrnlfölHi államokba csak a oortókülönbözettel több LVII. ÉVFOLYAM, 112. SZÁM. SZOMBAT 1936 MÁJUS 16. A belpolitikaf tajtékoson kavarog. Pedig nyughatna, hiszen a törvényhozás rövid működése után a késő őszig megbénult. De talán ezért is. A díszletek mögött, a sajtóban, politikai pörökben, népgyüléseken, gárdaföl vonulások előkészületeiben dul a harci szenvedély. Ez beteges jelenség. Azonban az okozatok el marad hatatlanok: az egész politikai helyzet rendkívüli és szabálytalan már hosszú ideje és ez a terjengős időszak már magában véve kedvezőtlen körülmény és épp elegendő ok a bajokra. Politikai válságnak nem szabad idültté válni, mert akkor pusztító betegség lesz abból. De, hogy ne volnának állandó láztok, ezek a seny- vesztő tünetek, mikor olyan súlyos az élet. Nem kell gondolnunk se a gazdasági válságra, se a kút politikai válságra, elég csak az uralkodó politikai áramlatok és oldaliatok életében romboló szellemre tekinteni. Érdekes —- úgy látszik nem véletlen, hanem kényszerű következmény —, hogy egyformán valóságos polgárháborúk dúlnak a három nagy országos politikai szervezetben: a kormányzatot adó ó-szabadelvü pártban, a keresztény- nemzeti arcvonalban és a nemzeti-paraszt- párt bon. Amikor általában a közösségi gondolat uralkodik, amikor igyekeznek összefog- . ni az erőket, akkor minálunk nem csak az egyesülések és szövetkezések nem sikerülnek| ugyanazon politikai hit alapján álló elemekA vél, hanem a meglévő alakulatok is lassan részekre akarnak vagy készülnek bontani, mint bizonyos őslények, amelyek osztódnak, de nem a meghasonlás, hanem ellenkezőleg a fejlődés, vagyis a szaporodás érdekében. Eleget imák — a végső unalomig — a háborúskodásról, amely -a kormány és a kormánypárt vezetősége között folyik régóta és \ minduntalan elsimítanak, gyakran létagadnak, de mégis minduntalan ujult erővel tőr ki, bár sajátszcrüen — s ez is gondolkoztató jelenség — még nem vezetett kormánybukásra vagy pártszakadásra. A hatalmi és cse- 'rkvö egység megvan, de nyilván inkább az ‘gymástól való félelem vékony szálai, mint *em az egymáshoz kapcsolódó szeretet vaskapcsai biztosítják ideig-óráig. T.átszat szedni e percben megint elsimult a híres Bra- ianu és Tatarescu-ellentét, amíg Dinu vezér külföldön tartózkodik és vagy tolóinak, vagy nem találnak megfelelő alakot a pártkongresszus veszélytelen összehívására és lebonyolítására. A szélső jobboldali fél-fasiszta, 'él-hltlerista javarészt a numerus valachicu- wn alapuló szövetségben szintén recseg-ro- pog a bordázat; részint elvi, részint személyi ellentétekből fakadó szakadékokat látunk, amelyek persze a küzdelem egyöntetű vonalát nem nagyon háborítják, csupán a közélet általános szellemét gyöngítik, mert nyilvánvaló, hogy ami külföldön óriási lömegeket szorosan összefog egészen a taktikai részle- ’ékig, az minálunk nem lehetséges. Természe- 'esen ez csak üdvös annak a politikának, amely szemben áll a jobboldali pártokkal, zsakhogy rá is átragad a fertőzet. Jelentős a nemzeti-parasztpártot mérgező elértét, amelyből a pártlapok se csinálnak titkot. Maniu Gyula itteni szócsőve ismételten kifakad, hogy a nagy bálvány erdélyi szereptélét a párt elnöksége alapos cenzúrával Igyekszik megakadályozni, így Mania Gyula aligha tag r észtvenni a kormánybuktató erdélyi gy éléseken és ha résztvesz, aligha harcolhat elvei és harci elképzelése érdekében szabad kézzel. Egyébként is föltűnő, hogy egy ideje zz erdélyiek nem vesznek részt a regáti harcban és fordítva az ó-királyságbeliek a: itteni j nrőfeszitésekben. Ki tudja, az ellentétnek nem lesz-e pártszakadás a vége, ami a sza- bndelvüség és a demokrácia erős megrendü- 'ését jelentené. Kisebbségi szempontból ez a várt sem sokat adott nekünk, de a kormányaik mégis csak egy tisztább és szabadabb égkört bírtak létrehozni. ‘ az Olaszország elleni szankciókat Anglia továbbra is Abesssinia uralkodóiénak tekinti Malte Sselasssie négusL — A római ké&viselöház megszavazta az u! olasz birodalommegalap szóló törvényt Az osztrák kormányátalakulás kulisszatitkai Ä külpolitikai események tegnapi szenzációja na osztrák kormánynak szerdáról- j csütörtökre virradó éjjel való átszervezése volt, amit, bár bizonyára belpolititkal okai is voltak, nem lehet teljesen különválasztani a külpolitikai eseménytől. Schuschnigg kancellár nem egészen szelíd kényszer alkalmazásával kihajózta kormányából Starhem- berg alkancelfárt, a Heimwehr vezérét és az olasz fascizmus legveszedelmesebb ausztriai barátját. A Heimrwebr vezetői és Schuchmgg között már jóideje ellentétek vannak, de a végleges szakításra Starhemhergnek Abesszínia aunektáiása alkalmából Mussolinihoz intézett sürgönye adott alkalmat. Ebben a sürgönyben olyan kitételeket használt a parlamentáris kormányforma ellen, amelyek állítólag a bécsi angol- és francia követek tiltakozására vezettek. Külföldön azt hiszik, bogy a kormányválság hátterében a külpolitikai orientáció kérdése is szerepet játszhatott Schuschnigg ugyan a kormányátalakítás után táviratot intézett Rómába és Budapestre, hangoztatva, hogy az uj kormány is A. szorosan ragaszkodik a római hármas egyezmény politikájához, de e távirat ellenére is í; valószínűnek látszik, hogy külpolitikájában nem akar olyan kizárólagosan Róma felé fordulni, amint Starhemberg kívánta, cki táviratával élesen állást foglalt az angol olasz ellentét ügyében is. Most az a helyzet, hogy az uj osztrák kormány kizárólag a keresztény-szociálista pártra támaszkodik. Nagy kérdés azonban, hogy ez elég ellenálló talajt képez számára folyton növekedő számú ellenfeleivel szemben. A népszövetségi tanácskozáson résztvevő külügyminiszterek tegnap mindannyian elutaztak Genfből. Ezt megelőzőleg azonban egy olyan lépést kellett tudomásul ven- niök, amely a szankciós p'Mtika továbbfolytatását az eddiginél Is eredményesebbé teszi a jövőre nézve, Chile népszövetségi megbízottja megjelent a Népszövetség főtitkári hivatalában és közölte, hogy kormánya tegnap megszüntette a Népszövetség által elrendelt megtorló rendszabályok alkalmazását Olaszország ellen. Megbízható jelentések szerint ezt a lépést közelebbről követni fogják Argentina, Equador és Uruguay dél-amerikai államok is. Minthogy Brazilia már eredetileg sem vett részt a szankciókban és az Egyesült Államok nem tagja a Népszövetségnek, azt lehet mondani, hogy rövidesen egész Amerika kivonja magát a szankciós politika hatásköréből. Az amerikai államok kiválása után a szankciók továbbfolytatásá nak most már tisztán csak demonstrativ jellege van, amiről könnyen kiderülhet, hogy túlságosan próbára teszi a megtorló rendszabályokban résztvevő európai államok áldozatkészségét is. Genfhen tegnap külön tanácskozást tartottak a „semleges államok“, melyek a három skandináv állam indítványára megtárgyalták, hogy a népszövetségi politika utolsó sikertelenségei után milyen változásokra van szükség a genfi intézmény szervezetében és hatáskörében. Az értekezleten résztvett Litvinov is, aki a háttérben meglehetős tevékeny szerepet játszik az események fejlesztése körül. Londonban tovább folytatják a hidegen tartózkodó magatartást Abesszínia olasz annektálásával szemben. Eden csak mára érkezik vissza Angliába, az alsóház ülésén tegnap Baldwin miniszterelnök sem vett részt s igy Sir John Simon, volt külügyminiszter, jelenlegi belügyminiszter válaszolt a kormányt szüntelenül ostromló interpellációkra. Sir John nyilatkozataiban hideg eréllye! szögezte le, hogy Anglia számára az olasz katonai megszállás által Abesszínia még nem szűnt meg, Az angol kormány, —1 mondta —, egyetlen változásnak ezen a téren esak annyit ismer el, hogy Abesszínia területének jelentős része olasz katonai megszállás alatt áll. Arra a kérdésre, hogy Anglia Haiie Szelasszie négust független állam uralkodójának tekinti-e továbbra is, Sir John Simon határozott igennel válaszolt. És hozzátette ehhez a kijelentéshez, hogy a négus semmi olyan kötelezettséget nem vállalt, mely szerint minden ellenségeskedéstől távol kellene tartania magát, amig angol mandatárius területen van. A római kamara különben tegnap elfogadta az olasz birodalom megalapításáról szóló törvényjavaslatot, amely magában fagíalaja Abesszínia annexiósát és az olasz király abesszin császári elmének törvénybefoglalását is. A törvényjavaslatot szombaton a római szenátus is meg fogja szavazni. Ilii mcgsiQiiícflh a szankciókat GENF. (Az Ellenzék távirata.) Chile népszövetségi megbízottja tegnap megjelent a Népszövetség főtitkári hivatalában és közölte, hogy kormánya a Népszövetséghez tett előzetes bejelentése után tegnap megszüntette Olaszország ellen a Népszövetség által elrendelt megtorló rendszabályok alkalmazását. Bejelentette továbbá azt Isi, hogy ezt a lépést legközelebb követni fogják Argentina, Equador és Uruguay államok is. Anglia továbbra is uralkodónak tekinti a négust LONDON. (Rador.) Az alsóház mai ülésén Baldwin és Eden távollétében Sir John Simon több interpellációra válaszolt. Az egyetlen változás, amelyet a.z angol kormány elismert eddig Abesszimia helyzetében, bogy a birodalom jelentős része olasz katonai megszállás alatt van. A négus saját jószántából hagyta el Abesz- sziniát és nem rábeszélések hatására. A négus nem vállalt semmiféle kötelezettséget, hogy nem folytatja az ellenségeskedést, mig angol mandatárius területen van. Arra a kérdésre, hogy a tény, hogy a négus otthagyta országa ügyeinek irányítását, kizárja-e, hogy független állam uralkodójának tekintsék. Sir John Simon a következő választ adta: Nem. Az uj olasz birodalom megalapítása RÓMA. (Rador.) Tegnap délután a fasiszta kamara elfogadta az uj olasz birodalom megalapításáról szóló törvényjavaslatot. A nagygyűlés szokatlanul nagyméretű ünnepségek között folyt le. A törvényjavaslatot jövő szombaton szavazzák meg a szenátusban, majd a hivaitalos közlönyben jelenik meg. LONDON. (Rador.) A Daily Herald szerint az addis-abebai angol követ utasítást kapott, hogy Badoglio marsailt, akit Abesszinia alkirályává neveztek ki, csak egy elfoglalt város katonai parancsnokának tekintse s ehhez mérten viselkedjék véle szemben. PARIS. (Rador.) A népszövetségi tanács munkálatait kommentálva, a- Populaire szocialista hivatalos írja: Dacára a holnap felmerülő összes nehézségeknek, állítani lehet, hogy a paktum és a Népszövetség szelleméhez legjobban hü hatalmak megbízottai re-, ményteljesen távoznak Genfből. A népfront kormánya iránt nagy a bizalom és ez a kormány fogja képviselni Franciaországot a legközelebbi népszövetségi ülésszak folyamán. MILÁNÓ. (Rador.) ,,A türelem határai“ cim alatt közölt cikkében, a Stampa ezeket irja: Hónatpok óta Olaszország igyekezett hidat fenntartani Róma és Genf között. Most azonban már elég. Ha Genf nincs abban a helyzetben, hogy megtegye a szükséges lépést, hogy Olaszország a tagállamok körében maradjon, ez annál rosszabb Genf számára. A Gazetta del Popolo megállapítása szerint az angol1—olasz kapcsolatok sürgős tisztázást igényelnek. Az osztrák kormány átszervezése BÉCS. (Rador.) Kevéssel a kormány átszervezése előtt Starhemberg a Heimwehr vezérkara által a következő rendeletet adta ki: Bajtársak! őrizzétek meg hidegvéreteket és tartsátok fenn a rendet. Ne hagyjátok magatokat provokáltatni és csak Starhemberg herceg rendeletére lépjetek akcióba. Egyébként a szokás ellenére Schuschnigg csupán saját lemondását terjesztette elő, de arra kérte Miklas elnököt, mozdítsa el ő az egész kabinetet. Ez bizonyítéka lenne annak, hogy Starhemberg nem akart jószántából kiválni a; kormányból, tehát valósággal menesztették. Eddig a Hehnwehr nem mozdult és úgy a fővárosban, mint vidékén csend uralkodik. Az uj Schuschnigg-kabiuet az éjjel folyamán tette le az esküt Miklas elnök kezébe. A kormányváltozás hirét a lakosság nyugodtan fogadta;. BERLIN. (Rador.) Politikai körökben megkülönböztetett fontosságot tulajdonítanak a Schuscbnigg-kormány kebelében történt változásoknak. A Berliner Zeitung am Mittag hatalmas belükkel ai következő cimeket közli: Schuschnigg szakit Starhemberggel. Az alkancellárt kitették a kormányból és a Hazafias Front vezetőségéből. A lap kiemeli milyen nagy befolyást nyert a keresztény szocialista párt az uj kormányban. BUDAPEST. (Rador.) A Havas báviratoz- za: Starhemberg herceg nagy szimpátiának örvend Magyarországon. Ennek dacára általános feltevés az, hogy a római egyezmények továbbra is alapjai maradnak az osztrák külpolitikának, de kétséges, hogy az ausztriai keresztény szervezetek támogatása elegendő lesz-e Schuschniggnak, ha Ausztriát a nemzeti szocialisták megtámadnák.