Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)

1936-05-14 / 110. szám

193 6 májas 14. ELLENZÉK 5 IRU-3EG szükségletét előfizetés utján egész évre biztosítjuk, napon­ta rendszeresen házhoz szál­lítjuk. Felvilágosítással szolgál coRVin sÉe-iYái Sír. Bucovina 2S.Tel. 4-92 fnee Hogyan válnak a német birodalomban Az Angriff ben, a német munkák hi­vatalos lapjában vezércikket olvasunk az uj német válási törvényről. A cikk többek közt kifejti, hogy a nemzeti szo- ciálista pártnak semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a válásokat meg­könnyítse, vagy megnehezítse. A tör­vény alapját Hitler szavai képezik: „A házasság nem lehet öncél, hanem egy magasabb célnak, a szaporodásnak és a faj fenntartásának eszméjét kell alátá­masztania. Ez az egyetlen értelme és feladata.“ Ha egy házasság ennek a cél­nak nem tud megfelelni, akkor semmi érdek nem fűződik annak fenntartásá­hoz. Az aj válástörvény a közösség gon­dolatából indul ki és annak igényei sze­rint ítéli meg az egyes házasságokat. A válópörök tehát elvesztik kínos és kom­promittáló mivoltukat, mert a bíróság­nak nem az egyes házasfelek hazugsá­gai szerint kell meghozni a döntést, mi­után a házasok nem lesznek kénytele­nek egymást rágalmazni, hogy elvál­hassanak. A háború utáni Németország­ban a parasztházasságok egy százalé­kát kellett csak felbontani, mig az ipar­vidékeken kötött házasságok 25 száza­léka. végződött válással. INSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK. Május 9—15-ig a következő gyógyszertárak telje­sítenek éjjeli szolgálatot: dr. Hiniz, Plata Unirii 27., telefon 15—73. dr. Halász, Piata Cuza Voda 2., Flohr, Calea Regele Ferdi­nand 79., telefon 8—99, Diana, dr. Már- toníiy, Sir. Iorga 19., telefon 5—52. Négylábú albérlő. Newyorkból jelentik: Az alábbi eset is csak a végtelen lehetősé­gek hazájában, Amerikában történhetett. Los Angelesben a minap egy egyedülálló férfi lakást bérelt és a lakás bérlőjétől en­gedélyt kért arra, hogy lovát is elhelyezhesse a házban. A lakás tulajdonosa, minthogy a házban lovak számára is volt hely, nyugod­tan megadta beleegyezését ahhoz, hogy az uj bérlő lovát magával hozhassa. 'Egyik nap váratlanul tömegesen panaszlevelek érkez­tek a ház tulajdonosához. A panaszlevelek­ben a lakók egybehangzó kívánságukat ter­jesztették a ház ura elé és azt kérték, hogy az első emeletem lakó Mister Jeppset a legrövidebb időn belül lakoltassák ki a ház­ból. A panaszt benyújtó lakók levelükben megírták azt is, hogy Mister Jepps az egyik szobát istállónak rendezte be, ahol lovát tartja. Nem csoda tehát, ha a földszinten lakók türelmüket vesztették. Mister Jepps lova igen jól idomított állat volt, amely a legnagyobb könnyűséggel föl és le sétált az emeletre vezető lépcsőkön és ugyancsak nem resteilte a szobában a rugdalódzást sem. A ház tulajdonosa a panaszt méltányolta és azonnal fölmondott Mister Jeppsnek. Mister Jepps azonban a szerződést mutatta föl, amelynek alapján megengedték neki azt, hogy magával hozhatja lovát. A különös esetben a bíróság fog dönteni. Aki halálosan gyűlöli a frakkot. Lon­donból jelentik: Mr. Mason, az angliai Frien Barnet községtanácsosa olyan nép­szerű ember, hogy polgártársai meg akar­ták választani polgármesternek. Küldött­ségben keresték fel és zengő szónoklat­ban adták tudtára a közóhajt, de legna­gyobb meglepetésre Mason, miután meg­köszönte a bizalmat, kijelentette, hogy, sajnos, nem vállalhatja a polgármester­séget. Éspedig azért nem, mert ő mint polgármester, kénytelen lenne néha ünne­pélyes alkalmakkor frakkot ölteni, már pedig ő elvi ellensége a frakknak és bizo­nyára elveszítené polgártársai becsülését is, ha elvei feladásával jutna be a polgár- mesteri székbe. A küldöttség méltányolta is ezt a súlyos érvet és most olyan jelöltet keres, akit nem tölt el olthatatlan gyűlö­let az urak ünnepi uniformisa irányában. A temető árkába temették el a családi dráma hősét. Bucuresti-ből jelentik: Megírta az Ellenzék, hogy7 Hiertiu Gheorghe Ilfov- megyei gazdálkodó birtokának eladása miatt összeveszett feleségével, akit vita közben le­lőtt pisztolyával. A feldühödt férj ezután jelenlévő nyolc éves leánykáját sebesitette meg súlyosan, majd maga ellen fordította a fegyvert és halántékon lőtte magát. A csa­ládi dráma hősét a temető árkában helyez­ték nyugalomra. Feleségét és leányát kór­házba szállították. Kevés remény van fel­épülésükre. Állapotuk annyira súlyos, hogy nem lehet őket kihallgatni. Prof. Dr. Veress k MELY A KIVÁLÓ DERMATOLOGUS PROFESSZOR UTASÍTÁSAI SZERINT KÉSZÜLT: iépláBja, konzervára, regenerálja asr sire©! I FOLERAKAT CLUJ: EM KE ÉS RÓZSA DROGUERA Felelős-e a pályaőr a három falusi ember tragédiájáért? A helybeli ítélőtábla első szekciója ma foglalkozott annak a döbbene­tes szerencsétlenségnek ügyével, amely 1934 május 26-án játszódott le Sardul Clujului község közelében, ahol mozdony ütött el egy szekeret és halálra gázolta annak három utasát. Az eljárás Abrudean Joan pályaőr ellen indult meg, aki az egyik szemtanú álli- 'tása szerint részeg volt a szerencsétlenség idejében és nem engedte le a sorompót. A helybeli törvényszék annak idején felmen­tette a pályaőrt, miután az ellene valló szemtanú időközben visszavonta állításait és igy Abrudean ellen nem merült fel bizo­nyíték. Felebbezés folytán került az ügy a tábla elé. Miután a tanács tagjai között a koronatanú beidézése ügyében véleményel­térés merült fel, ötös tanács rendelte el újabb tanuk beidézését. Az újabb tárgyalás időpontját később fogják megállapítani. A fokvárosi fáncrekord. Fokvárosból je­lentik: Néhány nappal ezelőtt egy itteni mulatóban Fernando Alfred öt napon és hu­szonhét percen keresztül egyfolytában tán­colt, amivel a rekordot ezen a téren sikerült megdöntenie. A tánc tartama alatt nyolcvan nő dóit ki mellette. A hosszas táncolás után Fernando talpa vérzett és bokája annyira megdagadt, hogy az orvosok állítása szerint heteken át ágyban kell maradnia. Kicsapott diáklány. Bucuresti-ből jelen­tik: Megirla az Ellenzék, hogy Emilia Gra- dinescu Vaslui-i VIII. osztályú diáklány la­kásán loan Pogangeanu önkéntes főbelőlte magát. Megállapítást nyert, hogy a fiatalem­ber reménytelen szerelme miatt követte el az öngyilkosságot. A leányliceum igazgató­sága a lörténtek miatt Emilia Gradinescu diáklányt kicsapta. A bűnügyi eljárás meg­indult. Két teherkocsi kigyulladt a vasúti állomá son. Bucuresti-ből jelentik: A Paşcani— Iasi-i vonalon lévő P.-Uoaiei-i állomáson a j mozdonyból kipattanó szikrától egy deszká­val megrakott tehervonat kocsija tüzet fo­gott. A nagy szélben a lángok a szomszédos kocsira is átterjedtek s az a veszély fenye­getett, hogy lángok martaléka lesz az egész ? tehervonat. A vasúti állomásra rohanó fa­lusi lakosság a csendőrség segítségével a tü­zet eloltotta. Az eljárás megindult. Elhelyeztek városunkból tiz kisebbségi postaiiszíviselőt. A nyelvvizsgákkal még nem zárult le a kisebbségi tisztviselők kálváriája. A vizsgán sikeresen átjutott kisebbségi tiszt­viselők nagyrészét ugyanis újabb rendelet intézkedései folytán áthelyezték. A napok­ban a • Cluj-i postaigazgatósághoz is érkezett egy ilyen rendelet, amely tiz kisebbségi pos­tai tisztviselőnek az ókirályságba való áthe­lyezéséről intézkedik. A tisztviselők közül négy hajadon, négy családos nő és kettő családos férfi. Helyetteseik ezideig még nem érkeztek meg és igy még egy ideig Cluj-on töltik be tisztségüket. KEDVES CSEMETÉK. — Hallja, asszonyság, csak figyel­meztetni akarom, hogy a gyerekei közül öt a körtefámon játszadozik. — Ejnye! Vájjon hol lehet a kis Jimmy? <i(Passing Show.) wegyveMMégw éve, 1892 május 13-án az Ellenzék java része Baross Gábor, a vasminiszter halálával foglalkozik, anifíly május 9-én toriént. E nap temették Illaván, a családi sírboltba. Városunk üzletvezetősége nagy küldöttség­gel képviseltette magát, amelyben résztvett Langer Bódog cs Éjszaky Károly üzletve­zetők, Virányi István, Dax Adolf, Prilesz- ky Pál felügyelők és Balogh József föei- lenőr. A világpo'itikáról kevés hír van. Élesen támadják II. Vilmos császárt „aki dolgozik szociáldemokráciában és autókra- t izmusban, regattákban és tósztokban, kör­utazásokban és vdluntas regis suprema lex-féJe körmondatokban . . . Szemlét tar­tott a 3. porosz gránátos ezred fölött . . . kiléptetvén Lützck közvitézt . . . kinevezte freiterré, magyarul őrsvezetővé s azonfe­lül erősen megszorongatta a kezét“. A de­rék gránátos ugyanis őrségen állva, egy polgárt agyonlőtt és egyet súlyosan megse- íaesitett. A császár különben kijelentette, hogy „akinek az ő iránya nincs Ínyére, az ám vándoroljon ki, ha ugv tetszik'1. Rus- csukban bombamerénylet volt, Pétervárt a Miklós-hid on gázrobbanást rendeztek. A Ravachol-féle sorozatos anarchista robba­nások miatt szükséges párisi kártalanítá­sok óriási összegét épp megszavazta a fran­cia törvényhozás. Párisban budapesti mintára hozzá fog­RHEUMÁT, csuzt, ischiászt ha­tásosan kezel valódi pösfyéni iszappal az ^ Áuj©sisáií ISZAPGYÓGYINTÉZET Cluj, Parkszanatóriuffi. Tel. 3—46. tak a földalatti vasút építéséhez. Mély részvétet keltett a Bródy közelében történt nagy katasztrófa. Egy zsúfolt tutaj föibo- rult, 60 ember, nagyobbára nő és gyermek vízbe fulladt. Amerikában ritka eset tör­tént: Fayettében felakasztottak egy Black- born nevű négert, aki 35 percig függőt; mi­kor a koporsót a temetőbe szálütotiák, „a halott megmozdult“ és két órai élesztés után talpra állott; elrendelték, hogy ezen­túl az akasztottak két óráig lógjanak. Az Ellenzék nagy cikkben ismerteti a városi közintézményeket; ezúttal az önkéntes tüz- oltóegylet, amely 1872-ben alakult, egy év­vel azután, hogy a Gazdasági Akadémia kö­rüli városrészben, akkor még önálló köz­ségben, Gamauf Vilmos tanár alapította meg a példaképet. Az első tűzoltó főpa­rancsnok Minorics Albert polgármester volt, aztán Kőszeghvári, Deák Pál, Sig- mend Ákos, Gamauf Vilmos, Poltz Rezső következett. A színház zsúfolt: Komáromi Mariska, az innét a Népszínházhoz szerző­dött művésznő vendégszerepei. Este a Ma­darász c. operett került szinre. amelyben még Farkas Józefin, Láng Etel, Váradi, Kápolnai, Pusztai, Megyeri és Fóris szere­pelt sikerrel. E. Kovács Gyula verseinek el­ső kiadása — 1200 példány — rohamosan elfogyott, már a másodikat nyomatja la­punk. A hires Emin pasa haláláról szóló hirt megcáfolták. A bengáliai társaságnak sikerült a Tangyyn-nak, a buddhizmus tel­jes enciklopédiájának 225 kötetét egy ti­beti kolostortól megvásárolni. A kötetek magassága 2 láb, vastagsága 6 hüvelyk. Ezenkívül még két példány van, az egyik az orosz állam birtokában, a másik Lon­donban, az indiai ügyvivőségen. Kéthónapi és tizenotnapi fogházra Ítélték a volt körorvost. Budapestről jelentik: A pestvidéki törvényszék most tárgyalta Apáthy Károly dr. volt ócsai körorvos és társainak bünperét. Lukács János dr. ügyész vádbeszédében súlyos bírálatot mondott Apáthy Károly dr. orvosetikai felfogásáról s hangoztatta, hogy már tiz esetben folyt ellene bűnvádi eljárás. A vádat teljes egé­szében fenntartotta. A védők felmentést kér­tek. A törvényszék az esti órákban hirdetett Ítéletet s Apáthy Károly dr.-t gondatlanság­ból okozott emberölésért kéthónapi és tizen­ötnapi fogházra, valamint száz pengő pénz­büntetésre Ítélte, egyúttal kötelezte az ösz- szcs felmerült költségek megtérítésére is. A foglalkozás eltiltását mellőzte a bíróság. Az orvos szabadlábra való helyezését elrendel­ték. Az ítélet nem jogerős. TRÜKK. Sztratoszféra repülő (leereszkedik ballonjával egy emeleli ablak elé, amelyben dancing-bár van): Megen­gedik, hogy pár órát itt töltsék cl? A feleségem azt hiszi, hogy sztratosz­férában vagyok. Naponta ezer vonat fut be London egyik pályaudvarára. Londonból jelentik: Két esz­tendő alatt a Londonba vezető valamennyi vasútvonalat villamosították és ezzel, a for­galmat annyira meggyorsították és fokozták, hogy rnig azelőtt a legforgalmasabb londoni állomásra, a Charing Crossra évente 185.000 vonat futott be, ma ennek kétszeresét — pontosan 362.400-at — tesz ki a befutó sze­relvények száma. Ez azt jelenti, hogy csak ezen az egy állomáson közel napi ezer vonat érkezik Londonba. Mészárcskéssel hasbaszurták a vágóhídon. Bucuresü-ből jelentik: A Chisináu-i vágóhíd munkásai sztrájkba léptek, Sarbu bélmun­kás azonban ennek dacára munkára jelent­kezett. Munka után betért a vágóhíd köze­lében lévő kocsmába, hol Dumitru Nica munkás rátámadt, majd hatalmas mészáros­kést húzott elő csizmaszárából és a sztrájk­törőt hasbaszurla. Sarbut súlyos sérüléssel kórházba szállították. A vérengző munkást letartóztatták és átadták az ügyészségnek. öngyilkosságot követett el esküvője előtt. Bucuresti-ből jelentik: Leb Lupu Galati-i kereskedő nyílt utcán szublimáltál megmér­gezte magát. Súlyos belső sérüléseivel kór­házba szállították. A szerencsétlen fiatalem­ber esküvőjét megelőző napon követte el az öngyilkosságot. Menyasszonyának szülei tár­sul akarták venni üzletükbe, leendő sógorai azonban elviselhetetlenné tették életét s nem tűrték meg az öregek boltjában. A meg­bántott vőlegény7 ezért a halálba akart mene­külni. Kevés remény van felépülésére. Az eljárás megindult. Az iparosok és munkások betegpénztári tag­sága. Bucuresti-ből jelentik: A betegpénztárak központjának 3324. szám alatt kiadott rendeiete április elsejétől visszamenőleg szabályozza az ip:_ rosmesterek betegpénztári tagságát. Segédek és inasok nélkül dolgozó mesterek, továbbá függet­len, vagy otthon dolgozó munkások a> harmadik osztályban vannak és heti 22 lej tagsági dijat fi­zetnek. Inasokkal dolgozó mesterek a negyedk osztályban heti 30, inasokkal és segédekkel dol­gozó mesterek pedig az ötödik osztályban heti 36 lejt fizetnek. A tizennyolc éven alóli inasok és gyakornokok, akiknek nincsen fizetésük vagy pedig havi fizetésük nem haladja meg a 6cc lejt, az első osztályban maradnak továbbra is1. A másodosztály be kivételképpen vehetők fel olyan munkások és inasok nélkül do'-gozó mesterek, akik igen rossz anyagi viszonyok között vannak. fürdő betegnek gyógyulást, egésze gesne: üdülést nyújt. Prospektus és felvilágosít - sok a Fürdőigazgatóság utján. bchitldait nmm irodalmi pályázathirdetés, A satu maréi Köl­csey Kör választmánya pályázatot hirdet két -ro-i da'imi értekezés megírására, a következő feltételek mellett: 1. Irodalomtörténeti pályázat, melynek címe és tárgya: „Kölcsey én a nyelvújítás“. E pályázaton csak romániai középiskolai növendé­kek, vagy hasonló korban levő más foglal­kozású magyar ifjak vehetnek részt. Dij 500 lej 2. Kritikai pályázat, melynek címe és tárgya; „Ä mai erdélyi magyar regényirodalom általános kri­tikai ismertetőié.“ E pályázaton csak romániai magyar egyetemi hallgatók, vagy hasonló kor­ban levő más foglalkozású magyar ifjak vehet­nek részt. Dij 1000 fej. 3. A pályaművek olvass hatóan, lehetőleg gépírással kiállítva a. Kölcsey, Kör irodalom-sziakosztályi elnökének: dr. Pirkler Ernő iró címére küldendők. (Satu-Maré, Str. Oltenia 3.) 4. A pályázat határideje 1936 októ­ber IS. S. A választmány fönntartja, magának a jogot, hegy meg nem felelő pályaművek beér­kezése esetén a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A gondolkozó ember könyve propaganda- áron. Durant: A GONDOLAT HŐSEl/(Lexi­konalak, gyönyörű nyersvászon kötés, 485 oldal, rengeteg illusztrációval az eddigi 627 lej helyett most csak 260 lej. Kapható az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, P. Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. Kér­je a könyvujdonságok ingyenes jegyzékét ciók ingyenes jegyzékét. «űr rmm uj műsorral lépnek fel holnap, csütörtököt!

Next

/
Thumbnails
Contents