Ellenzék, 1936. április (57. évfolyam, 76-99. szám)

1936-04-02 / 77. szám

1*36 április Z KE C R JV T & m Példátlan izgalmak kozott verekedtek ki vívóink kitűnő helyezéseiket Timişoara bajnokságain TXMISOAIRA. (Az Ellenzéki tud ósrf ójától.) Tegnapi sztumim'kba'n már beszámolót, adtunk a timisoarai GFTR által rendezett vivóversenv- röl, amelyen a helyi KAC As Haggibbor vi­vői oly nagy sikerrel szerepellek. Pótlólag leközöljük a tör és kard döntőinek lefolyá­sait, amelyek izgalmas kialakulását a cluji közönségnek is igy módjáb.i«i áll átélni. A három hatos csoportban két planson le­bonyolított lőr-előmérközósek után kilencen kvalifikálták magukat a döntőbe: négy KAC- ista, egy Haggibbor-feta, két timişoara!', egy- egy satmn&Tei és aradi, (egyetlen cluji esett ki: Iacobescu VC, aki 3 győzelmet szerzett, de tusarámnyal megelőzték) egymás elleni asszói a következő eredményt hozták: Guráth—iBiró 5:4, Pellegrini A.—Dini 5:1, Szentmiíkóli—-Mezei 5:3, Pados—Pellegriiii Béla (Gloria Arad) 5:4, Pados nagyobb ará­nya győzelmét egy aradi zsűritag akadályoz­ta meg, akit még asszó közben kénytelen volt a rendezőség Beváltani. A kis Pellegrini viszont szokása szerint, visszalépett. Mezei— Biró 5:2, Szentmiklósi—Guráth 5:1, Rados— Dini 5:3, Szentmiklósi'—Bíró 5:1, Guráth— Mezei 5:4, Pellegrini—Rados 5:3, Guráth— Dini 5:1, Szentmiklósi—Gsipler 5:0, Rados— Gsipler 5:2. PePegrini—Szentmiklósi 5:4, (a timisoarai kétes tussal szerzi meg a győzel­met és -már győztesnek látszik), Rados—Me­zei 5:3. Pellegrini—Gsipler 5:3, Biró—Dini 5:4, Guráth—Pellegrini 5:4, Guráth 2:4-ről három remek arr ét-szúrássá! győz a-z addig veretlen tkmsoarai ellen. Mezei—D-ni 5:4, Rados—Szentmiklósi 5:3 ! Meglepetés. Rados, Pellegrini és Guráth 1—1 vereséggel' állanak az élen, de: Csipler—Guráth 5:4, majd Mezei —Pellegrini 5:2 és igy Rados vezet. B;ró—j Csipler 5:4, Rados—Guráth 5:3, Szentmik­lósi—Dini 5:2, Mezei—C&ipller 5:1, Biró—■ Rados 5:4 ! Redős már 0:4-re vezetett, de idegei itt cserben hagyták és kiengedte ke­zéből a bajnokságot. Utolsó asszó: Dini—• Csipler 5:1. Pár percnyi pihenő után a hármas holt­verseny levivására került sor. Szentmiklósi 5—4 arányban revánsot vesz Pellegrini«, de ismét k:kap Rados tői 5:2-re. Újból egy dön­tő mérkőzés: Pellegrini—‘Rados 5:2. Tehát ismét holtverseny állt elő. A holt fáradt Szentmiklósi most már három tusra menő újbóli döntőben nem tud ellenállást tanúsí­tani. Pellegrini—Szentmiklósi 3:1, Rados— Szentmiklósi 3:1. PePegrini—Pados 3:1—2:1 állásnál Rados tiszta rimesszáját nem hono­rálták, ami véglegesen kedvét szegte. Pelleg­rini tehát első lett, amit nem kis mértékben szeren csőjének köszönhet. Radosnak sokkal nagyobb a skálája, valamint Szentmiklósinak is. Utóbbit már láttuk jobban is v-<vni. Di­cséretet érdemel még Guráth, aki talán job­ban forgatja a tört, mint a kardot. Végeredmény: Timisoara 1936. évi tőrbaj­noka: Pelle gr'ni Albert GPR Timisoara 5 győzelemmel, 2. Rados Pál Haggibbor 5 gy., 3. Szentmiklósi János KAC 5 gy., 4. Mezei KAC 4 gy.., 24 kapott tus, 5. Guráth KAC 4 gy., 28 kapott tus, 6. Biró KAC 3 gy., 7. Di­ni hadnagy GER Timisoara 1 gy., 32 kapott tus, 8. Csipler 1 gy., 34 kapóit tus. A legnagyobb érdeklődés a kardbajnokső■> got előzte meg. 29 induló vett. részt ebben a versenyben, 22 induló fiele je tező m ér k ő zés t vívott, amelyek 12 helyezettje a döntő 7 tag­jával (Pados nem viv karddal) középdöntőt alakított és itt újból kiütközött a clujiak fö­lénye: mind bejutottak a tizes döntőbe. Jel­lemző & verseny nívójára, hogy a most is folyton protestáló Szántay NSE, Luczky SbSE, továbbá dr. Weimann NSE, Eötvös SzSE és más számos smert versenyző nem tudott bejutni* a döntőbe, amit az egy klub­beliek mérkőzései vezettek be: Pellegrini—-Dini 5:3. Bíró—Guráth 5:4, Mezei—Szentmiklósi 4:3, Burlacii—Dini 5:2, Burlacii—Pellegrini 5:4. Az első meglepetés, amit még számos követett. A timisoarai fő­hadnagy egyébként nagy favorit ja volt a szá­mos tisztből álló közönségnek. Szentmiklósi —Biró 5:4, Guráth—'Mezei 5:1! Mezei vere­sége a szakértők számára váratlan volt. Me­zei—iB:tró 5:0, Guráth—Szentmiklósi 5:4. A túl a jd önképen i döntő csak ezután kez­dődött, a különböző klubokhoz tartozók csaptak össze. Biró—Csipler 5:3, Pellegrini —'Erős 5:3. A tőrbajnok gyors revánsot vett az elődöntőben elszenvedett vereségéért. Gu­ráth—Barabás 5:2, Erős—Biró 5:1, Pellegrini —'Barabás 5:1, Szentmiklósi—Dini 5:0, Ba­rabás—R ró 5:3, Mezei—Pellegrini 5:1. Mezei mind biztosabban dolgozik. Most az egyedül veretlen Burlacii 4:5, tussokb'an ki nem feje­zett arányban veszt Erős ellen. Guráth—Dini 5:4, Csipler—Szentmiklósi 5:3, Burlacu—Ba­rabás 5:3, SzentmikTóisi—Erős 5:0!?, Csipler —Guráth 5:0, Peilegrin'—Csipler 5:4, Erős —Guráth 5:3, Szentmiklósi—Barabás 5:4, Burlacu elszenvedi második vereségét 2:5-re Mezeitől. Dini—Csipler 5:4, Pellegrini—Biró 5:4, Burlacu—Gsipler 5:2, Erős—Barabás 5:4, Dini—Mezei 5:4! Meglehetősen kétes győzelem. Itt egyformán két-két vereséggel az élen állott: Mezei, Erős, Burlacu, Szent­miklósi—Pellegrini 5:0, Burlacu—Guráth 5:4, Barabás—Csipler 5:2. Most döntő jellegű asszóra áll fel két Mózes-tanítvány: Mezei— Erős, igen szép akciók, tiszta tussok, győz Mezei 5:3 arányban és ezzel konszolidálja vezető pozícióját. Barabás—Dini 5:3, Bur­lacu—'Biró 5:4, Pellegrini—Guráth 5:4, ja gondol. Bevált fogkrém a csunyasxini* foggerakodás «»«n. Tubusonként Lei 19>­Szerrtmiklósi—Burlacu 5:4! A fiatal dujinak sikerüli: a harmadik vereséget rám,érni a ti­misoarai favoritra'. Erős—Csipler 5:2, Mezei —Barabás 5:2, Erős—Dini 5:4. Erős 0:4-ről fordítja meg az asszó sorsát, de azután, el­ájul! Még egy nagy izgalom: Mezei ingado­zik és csak nehezen gyűri le ®»z utolsó aka­dályt Csipler személyében, akit 5:4-re ver és ezzel elhódítja Timisoarai elsőizben kiirt kard bajnokságát. Utolsó asszó: Dini—Biró 5:4. Timisoara 1936. évi kardbajnoka: Mezei Gyula KAC 7 győzelem, 2. Szentmiklósi KAC 6 gy., 3. Burlacu főhadnagy GFR Timisoara 6 gy., 4. Erős L. Haggibbor 6 győz., 5. Pel­legrini GFR Timisoara 6 gy., (a tusarány ha­tározta meg a 2—5 helyek közti holtver­senyt), 6. Guráth KAC 4 gy., 7. Barabás Sz-SE Satu-Miire 3 gy., 8. Dini hadnagy GFR Timisoara 3 gy., 9. Csipler Olimpia-GFR Sa­tu-Maré 2 gy., 10 Biró KAC 2 győzelem. A cluji fiuk teljesítménye, elért eredmé­nyük önmaga beszél, felismerték, különösen Mezei, Szentmiklósi és Erős, hogy teljesen passzív modorban, parád-riposzt alapra- he­lyezkedve lehet csak sikerrel szerepelni a folytonosan közbevágó, nem tisztán dolgozó ellenfeleikkel szemben. A zsűriben Popu Marian alezredes, az Északi Vivól'ga elnöke és Zádor Árpád fej­tettek ki fáradhatatlan munkát és a szavazó bírák nyomásának nem engedve, az időnként futballmeccs-hangulaton felülemelkedve, ítél­keztek. A rendezés jól pergett, a di jak .meg­lepetést" kelteitek. (—*■) Orzavaí megerősítve játszik ma délután az Universitatea az Electrica ellen CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Timisoara-i alkerület bajnokságának élén álló Electrica, mely mint ismere­tes, a mult vasárnap döntetlenül játszott az Universitatea elleni kupamérőzésén, ma délután pontosan 4 órakor a városi sporttelepen játsza le megismételt mér­kőzését az egyetemiek Orzaval megerő­sített együttesével. A két csapat felállí­tása a következő lesz: Electrica■ Palmer, Florescu—Mayer, Provici — Pósa — Butái, Cabe — Gáli — Giurgiuti — Kis Ignatovici. Universitatea: Sepsi, Borgia — Janco­vici, Gain — Ploestaini — David, Năs­turel — Orza — Szaniszló — Paunescu — Negreu. Az érdekes mérkőzést rendkívül mér­sékelt helyárakkal tartják meg, biró az aradi Oravetz lesz. Előzőleg délután 2 órakor az UEC és Avantgarde U csapa­tai játszanak barátságos mérkőzést. aTa. Erűéin részwéíele a fogyasztást afók fizetésébe n BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az 1935 április í-én életbeléptetett törvény a hadfelszereléshez szükséges összegek elő­teremtése céljából fogyasztási adó alá vonta a buza- és rozslisztet, a cementet, a szén­savat és az izzólámpát. A buza- és rozsliszt után 0.25 lej, a cement után 0.30 lej, a szén­sav után pedig 100 lej kg.-kénti fogyasztási adó fizetendő. A pénzügyminisztérium most tette közzé a cement, szénsav és izzólámpa fogyasztási adóbevételekről szóló kimutatá­sokat a folyó költségvetési év első tizenegy hónapjáról. A mult évi kedvező építkezési kampány következtében a cementfogyasztás az elmúlt évben jelentős növekedést mutat. A cementfogyasztás növekedésével párhuza­mosan emelkedett a cementfogyasztási adó­bevétel is. A pénzügyminisztérium kimuta­tása szerint a cementfogyasztási adóbevétel *7 1935—36. költségvetési év első tizenegy hónapjában 103 millió 882.763 lej volt, ami 14 millió lejjel haladta meg az előirányza­tot. A fogyasztási adóból a legtöbbet a Turda-i Cementgyár fizette be, amely tizenegy hónap alatt 25.180.592 lej cementfogyasztási adót fizetett. A többi cementgyárak fogyasztási adó- befizetései 15 millió lejen aluliak voltak. A szénsavfogyasztási adóbevétel a folyó költségvetési évnek első tizenegy hónapjá­ban nem érte el az előirányzatot. A szénsav fogyasztási adóbevétel előirányzata 2 és fél millió lej volt havonként. A folyó költség- vetési év első tizenegy hónapjában a szén­savfogyasztási adóbevétel 26 millió 936.035 ( lejt tett ki, 563.965 lejjel kevesebbet, mint az előirányzat. Az izzólámpák fogyasztási adóbevétele a költségvetési év első hónapjában cca 10 és fél millió lej volt, úgy hogy a költségvetési év végéig az izzólámpafogyasztási adóbevé­tel el fogja érni az előirányzott 13 és fél millió lejt. Mérsékelték Siera büntetését Bucuresti-i tudósítónk jelenti: .4 Biroul Federal hétfői ülésén tárgyalták a Venus fe- lebbezését az U—Venus mérkőzés botránya ügijében. A másodfokú szövetségi szerv a botrány hősének: Sferanak 6 hónapos letil­tását két hónapra mérsékelte. A magunk ré­széről egyáltalán nem tudjuk helyeselni ezt a kegyelmi aktust, mert a botrányairól már amugij is hírhedt játékos városunkban oly súlyosan vétett a sportszerűség és a fegye­lem ellen, amire mentség nincs és ami a leg- példásabb büntetést kellett volna maga után vonja. Vivőversenyt rendez az Universitatea kezdők részére CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Vasár­nap az Uni versi «alea az Unitárius Kollégium tornatér iné ben másodosztályú vivó versenyt rendez, hogy az „utánpótlás" munkakedvét is fokozza. A verseny kard és tőrvívásból áll és azokon csak olyan vivők indulhatnak, akik országos versenyeken 1—3-ik, a kerületi baj noles águkon pedig 1—2-ik helyezést még nem értek el. Nevezések a helyszínien adha­tók le, nevezési dij fegyvernemenként 30 lej. Az első négy helyezett mindkét fegyverben éremdijazáist kap, a győztesek ezenkívül tisz­te let dijak at kapnak. TEICÉZÖ-SPÖHT Versenyeredmények: Hargita—UAC 140—iiS (9 játékos), Corvin—Hargita 165—140 (11 játé­kos). Hercules—Ifi. kér. FC 170—149 (12 jaté' kos), UEC—Gloria 178—166 (13 játékos); Záláu: Matador (Oradea.)—Unirea (Zalău) 153—15 5 LeigazoMsok: Ion Fótiadé (Sorecanj Ticu Co­lonia), Hernta Alex, (Gloria Cluj), Nagy Adal­bert (Hargita Cluj). Stancu NicolUtc (Matador Oradea) Schtou Sonin (UEC Cluj). Program: UEC—Tempó április 2-án az UEC* pályán. Titan—Palma április j-én a' Valkaí-pá­lyán. A Tioan jubileumi versenyére április lo.ig le­het nevezni A dijak krovztiísa: husvét vasárnap­ján a Vaíkai-pályán, A CFR száfcdobásos gyakorló estéjén Somlyó S72 és Pop Virgiliu mérnök 332 fát ütöttek. Jöjjetek úszni! Aki nem tud úszni, csak félember, nem tudja, milyen gyönyörűség a kék ég alatt a hullámokon ringatózni, vagy virágos tájak között az árral úszni. Minden testgyakorlat alkalmas a test erősítésére s az egészség növelésére, de egészségi szempont­ból az összes sportnak a koronája az úszás. Az úszás a legjobb testgyakorlat és a legel­terjedtebbnek is kell lennie. Semmi sem jó­tékonyabb a testi erő és egészség fenntartá­sára és növelésére, mint. az úszás. Az úszó a fürdés kellemességét kétszeresen élvezi s bizalmas és meghitt viszonyba kerül egy olyan elemmel, mely az úszni nem tudó ügyetlennek és félénknek örökre veszélyes és borzalmas marad. Az úszás ép testet, örömteljes lelket teremt s nemessé válik az­által, hogy sokszor a mások életének meg­mentését teszi lehetővé. Ezért jöjjetek úszni! Tisztelettel értesítem az érdeklődő szülőket, hogy folyó év április 2-iki kezdettel egy tta Ieckés úszó tanfolyamot nyitok a Park Sza­natórium fürdőjében kezdő és haladó úszók részére. Az oktatási idő minden kedden és csütörtökön délután 5 óra 30 perctől 8 óráig. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés a Park Szanatórium pénztáránál. NŐI DIVATSZALONOK divatlapjaikat leg­olcsóbban és legnagyobb választékból as Ellenzék könyvosztályában, Cluj, P. Unirii vásárolhatják. Palaky Sándor képhíáUiíása Erdélynek egy régi és legelőkelőbb helyet el­foglaló festője rendezett kiüllitílst a Mmerva-pa- Iota kiállítási helyiségében, Pataky Sándor tíj- képfestő. Képeiben nem a természetet festi, ha­nem arra törekszik. hogy a természet lényegét, a szemmel látható valóság mögött levőt, a termé_ szét lelkét ragadja* meg. Éppen ezért képei a tér-, mész etet egységében megragadó, szintetikus ex- pressziv alkotások. A Kkott term érzeti tárgyat I tetszése szerint megváJoztat ja: elemeiből elvesz vagy hozzávesz, mert sohasem részletet. hanem mindig egységében keresi és adja az egész termé­szetét. Pacaiky Sándor tehát nem naturalista;, re imp rész- szíónís$2. Ahogy megérzi a tájat és ahogy érez­teti azt velünk, expresszionista. Festészete széles epikai mederben mozog. Nyugodt, kiegyensúlyo­zott, széles, átfogó képességű. Pa oaky Sándor kom pozicionálás érzéke hibátlan. Kitűnő kon­struktív erő nyilvánulj) meg benne. Színei a legszebbek, a legharmönikusabbak. Pa- taky Sándor színben lát és gondolkozik. Olyan darái és ragyogás van képein mintha az örök tavasz és nyár birodalmában festené őket. Képkíállitása igazi művészi élményt jelent és egyik legnagyobb művészi esemény a kiüljtósok sorozatában. Az iránta megnyilvánuló óriási ér­deklődésre való tekintettel a kJfliftils április 6-ig marod nyitva'. (O. E.) Hl p ír ló IIr III ElE5E csak akkor hozza meg a kivánt eredményt, ha az ELLENZEK-ben jele­nik meg! Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivatalban, helyi és vidék: bizományosainknál, valamint az ország összes hirdetési irodáiban

Next

/
Thumbnails
Contents