Ellenzék, 1936. április (57. évfolyam, 76-99. szám)
1936-04-10 / 84. szám
tLLkN/. f. A 19J(tápri/Jx 10. MAMIIM IIU0FS A MÁSIK mAG Fordítóit»: PINTÉR LÁSZLÖ I i*ii" \/l hittem, Amerikában, mindig azt hittem. h«'g\ inaiba valami amerikai milliomos... Veenstra :\U kacagott: Szép kis csalódás ért most Hol ívkém Som amerikai, sem milliomos, egyszerűen >ak eg\ közönséges öreg hollandus. Mondja - ik. .lan papa mond ja meg ös/inlén, tényleg száz iei vannak magának? No, no százezrek? Hát m valamim Huszonöt évig nem hiába dolgozik az nher ebben a pokolban. Huszonöt évig? Hál • kkor még nem is lehet olyan öreg? Nem is inon lom többé, hogy .lan papa, ezentúl Julinak logom vadítani. Az is jó lesz, Bettykém. Negyvennyolc vagyok, ile a szumatrai évek... tudod... azok duplán v/ámítanak Ugyan! Ostobaság! Akkor már bet n tele lenne!? Ezen azután mindketten nagyot nevettek. No és folytatom, nem tudom, hogy meg érti-e Jan. de. hát Istenem... azt gondoltam: mihez 'ghatok most? Újra gyerekek mellé, csupa kinszen edésl. amig csak megőszülök, amikor azután nincs >hbé állás... Nem. ezt nem teszem — gondol lám akkor Meg alig múltam tizenkilenc éves. Tükörbe néz lem és megállapítottam, hogy nem vagyok éppen e.sunva... szóval... rövid leszek: egy ideig volt egy aratom Ö adott később állást irodájában, azután I'edig... llát azt már biztosan tudja a pletykából. Jan bólintott: Az emberek mindenfélét pletykáz- iak. Ne törődj vele. Betty. — Szóval azután jött Brinkman. Nem csináltam én ott semmiféle galibát Nélkülem is unta már feleségét. Us Jeanne nem volt nekivaló asszony. Brinkman tulajdonképpen nem is v/.oknyavadász, mint ahogy beszélik... egyszerűen vál lozatosságra van szüksége, nem birja az egyhangú ságot... akárcsak én... jól meg is érteltük egymást. Azt hiszem, én lettem volna a legmegfelelőbb feleség az o számára, de hát ezt nem akarta... Fájt is nekem egy darabig... Bevallom, én szerettem... De menjünk tovább. Szóval. Brinkman szerzett nekem férjei. Jó illásu férjet. így kerültem révbe... mint Vossné asz v/onyság. Szép név. ugy-e? — Idegesen felnevetett Jan Veenstra pipája mögül morogta: Hát. ha jó íérj... — Jó férj? Igen... és emiatt sajnálom i> egy kicsit néha, ha rossz vagyok vele. Gyakran megbántom... Nem tudok másként, hiába... nem tudok uralkodni magamon... ha szeretném... de nem tudom szeretni... ezért vágyom még titokban valami nagy. valami csodálatos változás után... érti Jan?... Igen. Jan rtette. Jóságos mosollyal vette tudomásul Betty gyű násait, melyek egyre őszintébbek lettek, úgy. hogy végül már azt is bevallotta, hogy Petersonnal viszonya van. Erre is csak annyit mondott Veenstra: Jól tennéd, lia véget vetnél ennek... ha férjed jól bánik veled, nem érdemes őt kockáztatni emiatt. Ilyesmi előbb-utóbb kitudódik és mi lesz akkor? — Betty elszégyelte magát és azonnal befejezte a Peterson- iigyet... így állt a dolog Jan Veenstraval. Ha valójában nem is olyan öreg. nála jóval idősebb. És végre talált egy embert, aki nem kivánt tőle semmit, akivel jóbarátságban lehetett, akivel megoszthatta gondolatait... Olyan biztonságosnak érezte magát társaságában... mintha hazaérkezett volna... És most ő is itt van Hollandiában. Gyakran együtt lesznek. Pieternek is tetszik. Hála Istennek, végre nem féltékeny. Talán azért, mert Veenstra sokkal idősebb, mint ő. De azért még mindig csinos... vagy inkább bájos. Mosolyával... igazi barát... igazi jó barát... IV. Szabadságuk úgy kezdődött, ahogy várták. Szállodában laktak, vettek egy csinos kis autót, megtanultak vezetni. Veenstra gyakran felkereste őket, vele jártak szórakozni, kirándulni. Gondtalanul éltek. Azt csinálták, ami eszükbe jutóit. Többet nem is nyújthatott volna nekik szabadságuk. Igţaz élményeket nem kaphattak, nem is vártak, felszabadultan vetették bele magukat a felelőtlen, nagyvilági életbe. Főként Betty élvezte ezt az életmódot. Kivirult, fiatalabb, szebb volt. mint amilyennek Pieter valaha is látta. Pezsgő életvidámsága átragadt Pieterre is. Néha, mikor Pieter régi szokása szerint lehajtott fejjel elszontyolodva tűnődött valamin, egyszerre átölelte: ..Hát nem nagyszerű ez, szabadnak lenni, senkitől nem függeni, csak úgy csapongani a világban?“ Pieler mosolyogva felnézett rá, csodálkozva, hogy valaki ennyire tud örülni az életnek. Belly nevetett bamba csodálkozásán, játékosan jól megrázta. ,,Tc vénasszony... min töröd már megint a fejedet? Tedd fel kalapodat, autózunk egy kicsit!“ ..De, Betty...“ ..Semmi, de... Gyerünk!“ Lekapta kalapját a fogasról, fejébe nyomta és rákiáltott: ,,Előre". Pieter nevetve engedelmeskedett, beültek kocsijukba és Véenslrához hajtottak. A ház előtt addig tülköllek, inig Veenstra mosolygós ábrázata meg nem jelent az. ablakban. A szomszédok már jól ismerték őkel. hozzászoktak a felkiabáláshoz: ..Halló... itthon vagy?“ ..Halló... felkeltél már. öreg Jan?“ „Igen... már régen...“ „Hál akkor gyerünk öregem... lefelé!“ „Gyarmatink...“ mondogatták a szomszédok el nézőén. Vzután els/águldtak valahová. Gynkram mentek Sí hevriiingriibc, ha s/ép idő volt. Olt leüllek a leli gerparlou, vagv rg\ nagy étteremben és élvezték a nyugalmat. Szomáliái ismerősökkel lalálko/.lak. Ollels/.cnien mentek ide vagy odú, rábízták magukat a véletlenre. Igen, ez a gazdagság öröme gondolta Pilléi azt lenni, ami éppen jól esik, senkinek sem tartozni számadással. Us élvezte ezt az. életet, észre sem vette az apró csalódásokul. \zl például, hogy apjának, anyjának. Kínosunk vagy Marienek nem mutálhatta meg szállodai lakosztályukat. .Szégyelte volna őket magával vinni. Szégyelte volna őket i portás előtt, a szobapincér előli, akit titokban irigyelt könnved, biztos mozgásáért, a szobalány előtt, akiről gyanította, hogy még őket is le fitymálja. Az Otthoniak megérezték huzódozásál. így azután látogatásai egyre barátságtalanabb hangulatot teremtettek, ritkábban is ment hozzájuk, szavaira is jobban kellett ügyelnie, nehogy hencegésnek vegyék egy-egy kijelentését. Végül már alig meri mutatkozni szülei elöli. Már jó egy hónapja megvolté autóját, inig el tudta határozni magát, hogy megmutassa. A kis utcában nagy izgalmat keltett a vörösre lakkozott kis autó megjelenése, Az otthoniak az ablakból csodálták meg... de azért mégis volt valami más is ebben a megeső d.álásban... Irigység?... Nem. Szó se róla. De őszinte öröm semmi esetre sem. „Úgy?... Ugv?... autót vettél?..." Mintha magukban azt számolgatták volna, milyen töméntelen pénzbe kerülhetett ez a kocsi és azon gondolkoztak volna, mennyi szükséges és hasznos dolgot vehettek volna maguknak ezért a pénzért... Pieter jól látta ezt és bűntudat mardosta, már maga sem tudott maradéktalanul örülni uj szerzeményének, falán kocsikáz.ni vinné őket? Már száján voll a meghívás: „Van krd- \ed velem jönni egy kis kocsikázásra, anyám?“ Már látta maga nielleti ülni anyját, büszkén, gazdag fia mellett. Végigmennek égés/ Amszterdamon. Anyja talán nem is ismeri az egész várost. De nem merte kimondani. Azon \ol(. hogy minél hamarább odébb álljon. Az. ablakból sokáig nézlek utána, amint végigrobogott a keskeny soron, kis benzinfüstöt hagyva maga után. Egyre ritkábban kereste föl okéi. Betty sem unszolta. Az öregasszonnyal nem igen szívlelhették egymást. BettyI nyomaszt >lla a szegényes környezet. az öregek szigorú. \ állásos gondolkodásmódja és megérezte az anya ellenszenvét, aki nem szívesen fogadta el menyének. Lien meglátogatta őket egyszer. De Pieter és Lien között valami különös feszüli hangulat keletkezett. Lien észrevette, bogy Pieter elitéli életmódját, nem beszél róla, de .egy-egy csipös. sértő megjegyzést lesz. ...Mond... miből veszed ezeket a szép ruhákat? Olyan sok szabad időd van. hogy ennyit mehetsz táncolni? Szép kis állás lehet az. ahonnan a nap bármely órájában el lehet kószálni..." Lienl elriasztotta a sértegetés és elmaradt. Pieter színlelt közömbösséggel tért napirendre minden fölött, ami családjával kapcsolatos volt és Betty szavaival igyekezett megnyugtatni lelkiismeretéi: — Csak nem fogjuk szabadságunkat elrontani miattuk... Nem, szabadságát semmi áron sem engedte volna. megzavarni. Néha ugyan felébredi benne valami nyugtalanság és jövőjére gondolt. Nagyon sok pénzt költöttek. Sokkal többet, mint amennyire »/ámított. A pénz kéznél volt. csak be kellelt menni a bankba és felvenni. De néha megpróbált számolni. .Megpróbált takarékosabban bánni a pénzzel. De Betty túláradó élelvidámsága hamar keresztülhúzta számításait: ..Ugyan Pieter, ne törődj vele... nem költünk mi olyan nagyon sokat..." Nagyon sokat? Eleinte minden kiadásukat felirta. Később azonban már nem győzte jegyezni. Száz forint. Százötven forint.... Mint a viz. úgy futott ki tenyeréből a pénz... Eleinte megnyugtatta az, hogy jókora betétje van a bankban. Nagyon hamar nem fognak végére járni... De azután felébredtek a rosszsejlelmek: A Pulau Seribu Batu- részvények... a gummá ára egyre esik... Ha ezek a részvények... De Bettyvel nem lehetett részvényekről, gummiról, Pulau Seribu Baluról beszélni. Mintha a2 emlékét is kitörülte volna életükből. Egy napon megérkeztek Van der Steegék is. Lulu váratlanul betoppant hozzájuk. „Szervusztok, gyerekek... hogy vagytok?... Arie lenn a hallban vár benneteket, ugy-e nem gondoltátok. hogy ilyen hamar találkozunk?...“ Arca csak úgy ragyogott a jókedvtől,, boldogan kacagott. „De...“ — mondta Betty, tudtuk, hogy Ariét elbocsátották.“ „Oh... li már tudjátok? Hát akkor annál jobb Előbb azonban jól kimulatjuk magunkat, mielőtt munkához látunk.“ Ezentúl együtt jártak van der Steegékkel. Pieter azt remélte, hogy most kevesebbet fognak költeni. Van der Steeg sokat vesztett — tudta Veenstratól. Van der Steeg maga sem titkolta. — Istenem, hát vesztettem... de, ki nem vészit mostanában? Tehetek én róla? A legjobb részvények sem biztosak többé...“ A legjobb részvények... nem biztosak... Ezek a szavak újra felidézték a valóságot. A valóságot, melyet szabadságuk alatt igyekeztek eltemetni, kizárni életükből... Néha rövid pillanatokra Pieler visszavágyoti munkájához. Teltek, múltak a szabadság napjai. Már hónapok óta i llek Hollandiában Elmúlt a n\ai Mr; jött az ősz, az eső, nyirkos, hideg idő. Pielei nauféir. után vágyódott, meleg után. Iteggeleukénl órát. Inc/ szál lek licit álmatlanul, inig Mctlv mellelle magod lan aludt, felkelni nem akart, nehogy inegzavarja Mosl jó lenne a külön szoba' Mozdulatlanul li kiüli és az ültetvényre gondolt. Vájjon Baling minden! remiben csinál-e ' Brinkman is leépít y tlo gyan állhatunk részvényei/ Nem tudott olyan ko zömbösen elhaladni e/.ck mellett a dolgok mellett mint Betty. Mégiscsak az ö munkája évekei áldozott rá életéből . Egyik reggel a szobalány a reggelivel együtt ké! levelei hozott be. Pieler szokott idegességével tépte fel a borítékokul. Belly még nem ébredi tel teljesen mocorgóit, nagyokat ásított, majd egy hirtelen moz dulatal felült az. ágyban „Levelet kaptál?“ „Igen..." morogta Pielei tovább olvasva. „Kitől?“ „Baliugtól.“ „Mit ir...?“ „A... kellemetlen dolgokat. Nagy leépítés. A ku lik egyharmadát vissza küldték Jávába. Az Írnokot is el kelleti bocsátani. Irodai munkákat most neki kell végezni. Az árak alig fedezik már a termelési költségeket. Jutaléknak persze vége...“ Betty ásított. „Nagy Isten... az is egy élet magányosan azon a nyomorult szigeten és hozzá még krajcárokért...“ Úgy látszik eszébe sem jutott, hogy rájuk is ez a sors vár. Mintha már nem is gondolna visszatérésre. Ugv beszélt, mintha idegen emberek sorsáról lenne csak szó. akiket sajnál, de semmi köze hozzájuk. Pieler elkoinorodott. „Kitől kaptál még levelet?“ ..Brinkmantól.“ ..l)ooh?„ Lusta mozdulattal teát töltött magának. gondosan megkeni egy piritott kenyeret. Majd hátradőlt párnájára és a kenyeret ropogtatta, néha lel ricskázolt egy-egv morzsát hálöingéről. „Mit ir Brinkman...? Szintén kellemetlen dolgokat?" ..Nem... nem...“ Pieter maga elé meredt, gondterhesen húzta össze szemöldökét. Beesett arca csupa ránc volt. Milyen rossz bőrben van még mindig — gondolta Betty, — a malária alaposan helyben hagyta... „Nagyon barátságos hangon ir...“ — kezdte Pieter.-..Ne okozzon nekünk gondot, ami kiun történik. Minden rendbe fog jönni. Idő kérdése. Talán már a közeljövőben megindul a javulás... Sokáig nem maradhat igy...“ Belly felfigyelt. Pieter hangjából kiérezte a hamis optimizmust. Jól ismerte már és tudta, hogy ámítja csak magát ezzel a nagy bizakodással. „És a részvények?“ *— kérdezte éles hangon. Pieter vállat vont. „A részvények árfolyama persze esik...“ „Látod, ezt mindig gondoltam. Mikor Brink- man elkezdte, azon az estén, nálunk, már tudtam, hogy nem kellett volna csak ugv beugrani neki...“ „Ugyan!... nagyon kényelmes dolog, utólag bölcsnek lenni. Ki gondolt erre?... Ki látta előre azt a válságot?... Azt hiszed, hogy csak a mi részvényünk esik? Hallottad van der Steegtől, hogy a legjobb részvények sem biztosak többé... Na, majd megint rendbe jön minden... Brinkman is ezt mondja...“ ..Brinkman sem mindentudó. Inkább számoljunk egy kicsit és ha szükséges huzzuk össze magunkat.“ Takarékoskodni. Leszámolni a helyzettel Gyáva természetével szívesen elhúzta volna még, hogy szembenézzen a dolgokkal. ..Jó, jó... majd bemegyek a bankba, megnézem, hogy állunk. Semmiesetre sem rontjuk el ezzel szabadságunkat. Három hónapunk van még. Azalatt még nem történhetik nagyobb baj.“ Három hónap. Betty megborzadt. Milyen rövid idő. Akaratlanul körülnézett a szobában. Már egészen megszokta ezt a lakást... Füle hozzászokott már az utca beszűrődő lármájához: villamoscsengetés, autó- tiilkölés, harangjáték... Három hónap és azután... Újra Pulau Seribu Batu... A magányos néma ház. A gépek egyhangú duruzsolása a gyárban. Tong-tong. A partot mosó hullámok csobogása... Szinte érezte a tenger sós illatát... Nem! Nem! Nem! Rémülten meredt maga elé. Vége a gondtalan, felelőtlen életnek, ennek a valóságtól elzárkózó vidám életnek. Egyszerre tudatára ébredt, hogy bár Európában vannak, még nem tértek vissza az európai életbe; még fogva tartja őket a másik világ, csak éppenséggel kissé szabadjára engedte őket, de már közeledik az idő, mikor újra szorosra fogja majd a gyeplőt. Már csak három hónap... „És, ha... a Pulau Seribu Batu részvények elér téktelenednek, de a többi papírjaink megmaradnak... mennyi pénzünk marad még?“ — kérdezte hirtelen Betty. Pieter késett a válasszal. „Hát... ezt nem tudom hamarjában megmondani. Először meg kell nézni a bankban...“ „Mégis, úgy hozzávetőleg...“ „Körülbelül... hm... úgy a fele körül....“, mondta Pieter vaktában. Betty fellélegzett és mosolygott „Na. hát... miért akkor a nagy kétségbeesés? \b hói még nagyon szépen megélhetünk... még vissza sem kellene mennünk... Vehetünk valami egyszerű lakást, nem költekezünk... Idehaza nagyon olcsó az élei. Es legrosszabb esetben vállalsz még valami könnyű munkát...“ (Folytatjuk.)
