Ellenzék, 1936. április (57. évfolyam, 76-99. szám)
1936-04-05 / 80. szám
ELLENZÉK 1936 április S. IS. I*‘ »•. * U *• iii i’ţfVi II,>. %Mdát&cvh,, pjodta/háóOA ajfcj ZáWWó Aory- eihm,: ^6akó-^A és most Kozocsa Sándor dr. közöl. A köz- gyülésről szóló elnöki megnyitó és titkári jeflentések nyomában örixrnimel látjuk a folyóirat nyelvművelő rovatának továbbviteléi: egyik részlete a sajtó szerepét a nyelvművelésben állapítja meg s végre dicsérni valót is mond róla, ami érthető, hiszen az újabb nyelvtisztirási mozgalmat a napisajtó kezdeményezte. A könyv- és folyóira'l szeműében számos erdélyi érdekű könyvet és füzetet ismertetnek. Ilyenek Beke Ödön: A székelyek dunántúli kapcsolatai a népies állatnevek; Asztalos Miidós dr.: A 'történeti Erdély cimii nagy közösségi müve, amelyben rajta kívül Gaálü István', Fodor Ferenc, Roska Márton, Buday Árpád, Szilády Zoltán, Tamás Lajos, Pukánszky Béla, Huszár Lajos, Karnpis Antal, Genthon István, Banttha Dénes, Kozocsa Sándor, Némethy Imre és Hof- bauer László ismertetik meg Erdélyt, mint természeti és történeti jelenséget; néhai Bu- nyibai Vinice és dr. Málnásj Ödön: A vánaxü püspökök a száműzetés és ujraakpitás korában; Biró Vencel: altor ja i gróf Apor István és kora; Endes Miklós: Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története; Gál Kelemen: A cluji unitárius kollégium története; Gyalokai Jenő: Erdély várai 1736-ban; br. Petrichevich-Horváth Emil: A Petrichevich család általános' története; dr. Rjamneatu Pierre francia nyelvű müve az erdélyi székelyek nemzeti eredetiről; Balogh Hona: Magyar fatornyok; Balogh Jolán: Kolozsvár műemlékei; Bíró József Két cluji főúri barokk-polota; Treml; Lajos Az oláhok nemzeti, nevéről; Gáldi László Constantin Gantacuzino s a magytr nemzeti hagyomány, Draganu Nicolae és Lupas János két román nyelvű müve. PP Két világ határán“ Makkai László könyve tt UIOIMLOM A2„Erdéíiji Muzeum ezidei 1.—3. száma nagy tudományos értékű tartalommal jelent meg. Az első oldalon boldogult Szadeczky Kardoss Gyula dr. egyetemi tanár arcképét közli, mellékletnek Balogh Ernő dr. meleg és behajtó életrajzi tanulmányához. Tavaszi Sándor magas ívelésű elnöki megnyitóját az EME bölcsészet, nyelv- és töitmelemtu dóm ány i szakosztályának egyik szaki.il ésér a!. ,,Az igazság, mint benső- s égess ég“ címmel olvashatjuk A kötetnek beillő füzet fénypontja szirtién kis kötetnek ható jeles művészettörténeti értekezés. Grand- p:erre Edith irta és „A kolozsvári szent- Mjihály-tempíom története és építészete 1349-től topjainkig címmel foglalkozik városunk e szabálytalanul nagyszerű műemlékével. Az erdélyi gazdag irodalom gondos fölhasználásával és önálló kutatásaival szinte véglegesíti ennek a tárgynak az ismeretét. Hosszú és elismerő méltatást érdemelne, amely bizonyára meglesz, ha ez a képekkel is gazdagon megtöltött mű kölön lenyomatban is megjelenik. Rendkívül érdekes a- nemrég fölfedezett „Históriái ének Bocskay Istvánról“, melyet a Zichy-család egyik lévé [tárában Jakubovícs Emil dr. födözötr fel A román-magyar kulcurközöledés egyik legértékesebb miniatűrjét Makkai László, a huszonnégy éves történész irta „Két viiág határán“ című — mondjuk — útleírásával. Havasalföldi városok és kolostorok leirása, ez azonban nem száraz útleírás, hanem történeti, mütörténeti és történelem-politikai esszé is. A magyar és szász vonatkozások kiemdTésével és egy sajátosan keleti kultúra ismertetésével egészen uj világot állít elénk Makkaii. „Az erdélyi magyarságnak a román kérdés tanulmányozása egyik legfőbb feladata“ — írja bevezetésében, de a jelen problémák elől előkelő és finom mozdulattal fordul a múlthoz, megszólaltjait ja a- köveket, kolostorok, templomok és városok arcélét állítja elénk, vajdák és fejedelemasszonyok aiiakjai bukkannak fel útjában. Kis könyve valóságos művészi prédikáció. Makkai László útirajza abból a megállapításból -indul ki, hogy a magyarságnak meg kell ismernie a régi királyságot. A szászság érdeklődése a Kárpátokon rtüli bizánci művészet iránt már régi keletű. Tudósaik és művészeik már régóta merítenek a román népléilek gazdagságából. Amennyiben a magyarság komoly középeurópai szerepét be akarja tölteni, politikai jelszavak helyett a románság megismerésének feladatát: kell kitűznie célul. Ez a figyelmeztetés, a könyv elején ,1’évő ajánlás után Ítélve az „Apollo“ című, humanista kultúrát terjesztő budapesti folyóiratnak és körének is szól. Az „Apollo“ a humanizmus felidézésnek gondolattárt alapszik s a Mátyás halála után megszűnt valóságos Magyarország helyén keletkezett virtuális Magyarországról beszél mely nem szűnik meg soha. Ez Kardos Tibornak, a kiváló reneszánsz-kutatónak meg állapítása, melyből Gál István, a folyóirat szerkesztője kifejlesztette a virtuális Középeurópa gondolatát. összefogó kapocs a humanista kultúra, az antik világ harmadvirágzása s ennek állapján oly szellemi összhang megteremtése, mely a Dunamedence gazdasági és politikai problémást könnyen áthidalja. Az Apollót csodálattal vettte kez-be Thomas Mann is, mikor Budapesten járt. Megállapította, hogy ez a munka és ez az irány nagyon érdekli őt. Az uj humanizmus gondolata egészen eredeti, a, világon egyedül álló törekvés, mely egy higgadt szellemi front kiépítésére alkalmas. Makkai a románság keleti kereszténységét a liaiüiruság sajátos keleti kereszténységének, a Justinian óta feledésbe ment keleti életformájának fogja fel, melynek a szláv misztikához elenyészően kevés köze van. Külső vonalaiban tárgyalja Makkai ezt a kérdést és megállapítja, hogy az Anjou térítések alatt a magyarságon át nyuilt ki Nyugat a románság felé. Havasalföld telve van a magyar törekvések romjaival, a magyar királyok keleti terjeszkedése, mint a nyugati kultúra utolsó előretol ód á-sa megszűnt, Zsigmond király elhibázott nyugati politikája után a- románság magiára marad, -aj török terjeszkedés sem magára marad, a török terjeszkedés sem hozza meg olyan keresztény arcvonal kialakulását, mely közelebb hozhatná a fejedelemségeket nyugathoz s a románság a Balkán marlhailéka lett évszázadokra. Makkai László útleírása komoly történeti tanulmány. A havasalföldi kolostorok és városok, a kisméretű bizánci templomok őszinte elragadtatást vált tarnak ki a szerzőből, aki adott esetekben finom mükritikai érzék- rőt és tudásról tesz tanúbizonyságot. Csak a legendákkal nem lúd megbarátkozni. Franciás hűvösséggel és sorok közt vibráló gunyA HIGIÉNIKUS szakavatottan selyemfinomságu és nagy megbizhatőságu nyal siklik el a csodák mellett. Igazi magyar világosság ez, mely (Makkai Sándor egyik előadására visszaemlékezve ) a francia és magyar népflélck közös vonásaiban az apa teóriáját igazolja. A lendületes, alapos és mind- ■végig tudományos komolysággal kezelt írás szerzője még nem élte át az ortodoxiát Dosztojevszkij világán keresztül, a regáti cfrJuge- rek nem nagyon érdeklik és nem jut eszébe a látszólagos kulturálatlanság és elhagyatott- ság mögött a Karamazov testvérek Zoszima sztarécének mását keresni. De ez nem js fontos. A szükreszabott tanulmány úgyis többet old meg, mint amire vállalkozott. A legnagyobb igényű „Reíseführer“-ek közt is megállja helyét. Román-magyar kulíurko- zciedés szempontjából pedig olyan figyelemreméltó helyeket jelöl meg a hídverőknek, hogy lehetetlen a legválasztékosabo dicsérő jelzőket elhallgatni, mikor a könyv értékei fölött kritikát gyakorolunk. Kozáts József. A Hasznos Könyvtár, a Brasov-i Ágisz szövetkezet közművelődést szakosztályának (str. Mihail Weis j.) népnevelési havi szemléje most a második évfolyam harmadik számát bocsátotta ki. Ez már a közművelődési sorozat második füzete, az egész vállalkozás hatodik müve. Mikes Kelemen alakját ele vem ti fel. Az előszót Szentimrei Jenő irta. Újból olvashatjuk Tamási Áronnak édesanyjához intézett levelét Mikes Kelemenről, mely először a Szépmives Céh Erdélyi csillagok cimü kiadványában szerepelt. A füzet legnagyobb részét Mikes Kelemen válogatott leveleinek a közlése tölti be. Nem kell szót vesztegetnünk rá, hogy az Ágisz ezúttal is derék munkát végzett, íme a hasznos dolgok tanítása mellett föl- tüzeli az elhanyagolt magyar történeti emlékezetet. Petőfi Sándor életrajza után most' Mikes Kelemen életét és pályáját magyarázza meg az erdélyi magyar népnek. Ezt a füzetet, mint az eddigieket, szintén a legmelegebben ajánljuk olvasóink figyelmébe, ajánljuk főleg azért, hogy elterjesztéséhez a maga részéről minden lehetőt elkövessen, miután a maga értékei közé sorozta érdemes tanulságait. LOL@FS § 1 a A MÁSIK >11AG 63. W Fordította: PINTÉR LÁSZLÓ Hát nem is olyan rosszul, ha a körülményeket tekintjük... Voltak sokkal jobb évek is... de, azért sohase menjen rosszabbul, mint most... de ép ettől fél... nagyon furcsán festenek a dolgok a világban... Amerikában a nagy válság... és Indiában is bajok vannak, úgy hallotta. És amint a gummiárak zuhanását említette, Pieterben talán először döbbent fel ennek ijesztő valósága. Egyszerre megtelt szorongással, riadtan nézett maga elé: — Mi lesz, ha ez így folytatódik? Ha a gummi folytonosan esik, a Pulau Seribu Batu részvények is megérzik. És mi lesz, ha elveszíti állását?!... Most nézett először szemtől-szembe ezzel a lehetőséggel. Egyszerre babonás bűntudata támadt, hogy az előbb elhallgatta azt a hatvanezret, ami Pulau Seribu Batu-részvényben fekszik... Most büntetésből el fogod veszíteni!... büntetésből... Egyszerre fenyegetően álltak elé összes bűnei... nem jártál templomba... az előbb is hazudtál... a bűnös elveszi büntetését... Szinte kitépte magát ebből a hangulatból és anyja keze után nyúlt: „És maga anyám... hogy van?“ Gyengéden simogatta a kérges kezet, egyszerre nagyon megsajnálta, megbocsátott neki mindent, amit vele gyerekkorában tett. Arcába nézett és elérzéke- nyülve látta, hogy a korábbi kemény vonások mind eltűntek már. Megszürkült, lesoványodott, szeme körül mély ráncok, összetöpörödött. Megöregedett... És ebben az öregedő arcban annyi szomorúságot látott, hogy szeme megtelt könnyel, szerette volna felvidítani anyját, szerette volna a régi, pattogó szavú anyját látni maga előtt... Eszébe jutott a Bettynek vásárolt csokoládé és hirtölen ötlettel kihúzta zsebéből és elébe tette: „Tessék, anyám... magának hoztam...“ Az aszszony végtelen szeretettel simogatta a dobozt: „De Pieter... ilyen drága dolgot...“ Pieter egyszerre szerette Aolna jóvá tenni mindazt, ami miatt anyja oly keservesen rossz sorban élte le egész életét és örömmel töltötte el, hogy most valamivel megörvendeztethette. Mintha most megtalálták volna azt a gyönyörű hangulatot, mely után Pieter egész életében vágyott, most mintha igazán otthon, igazán meleg fészek lenne ez a kis szoba. Mindent szépnek, mindent derűsnek látott, teljesen feloldódott ebben a harmonikus pillanatban. Szinte megsajnálta, mikor Klaas belépett és az asztalra tette a korsókat. Egyszerre vége szakadt a hangulatnak. „Hát akkor egészségedre, Pieter. Isten hozott Hollandiában...“ „Feleségeddel együtt...“ tette hozzá anyja. Kocintottak és ittak. Ünnepélyes pillanat volt. Apja és Klaas megtömték pipájukat és mikor a füstöt fújták, észrevette Pieter, mennyire hasonlít Klaas az apjához. Ugyanaz a buksi, becsületes fej, hatalmas, erős test... Csak éppen apja is megöregedett egy kissé... Felkelt, mentegetőzött, hogy elkésik, Betty várja, mennie kell, de estére eljönnek együtt. „De akkor már vacsorára...“ — erősködött anyja. Pieter nem merte visszautasítani. „Jó, anyám... Vacsoraidőre itt leszünk.“ Anyja bncsozóul megcsókolta. Furcsa volt ez is. Azelőtt soha sem csókolta meg. Kikisérték, még hosz- szan utánanéztek. A szomszéd házakból is sokan nézték. Most azonban biztos, rugalmas léptekkel ment végig az utcán, valami bódult örömhangulatban, kissé megrészegedve az üres gyomorra lehajtott sörtől... * Este Betlyvel indultak útnak. Pieter ideges volt, nyugtalan. Már jóelőre magyarázkodni kezdett. — Egészen egyszerű emberek. Talán kissé lehangoló lesz neked. Anyának kérges munkáskeze van, de nem szabad elfelejteni, mennyi munkát kellett szegénynek elvégezni. Klaas faragatlan kissé, de aranyos, jó fiú. Apa lalán tetszeni fog neked... És Lien egész biztosan... Lien mindig olyan... És, hát szegények hozzánk hasonlítva... Betty mindenre csak bólogatott. Persze, persze, érti ő az egészet, ö is látott már ilyet... gyerekkorában ő is... Ez nem nyugtatta meg teljesen Pie- tert... gyerekkorában igen, de most... „Es Marie?“ — kérdezte Betty. „Mariét még magam sem láttam.“ „Úgy?... és Lient?“ „Öt sem. Nem voltak otthon...“ újra nyugtalanította Lien. Mi történhetett vele? Már közeledtek. Pieter gúnyosan birálgatta a szűk utcát, a sötét lakásokat. Betty leintette: „Ugyan, hagyd már!“ Csöngetniük sem kellett. Klaas már az ajtóbaD várta őket. „Megjöttetek!... Ahá, itt van tehát szép sógornőm! No, Bet, kapok egy puszit?“ Klaas harsányan kacagott és jobbról-balrói cuppanós csókot nyomott Betty arcára. — Pieter bosszankodott. Ez a Klaas csak nem tanul meg rendesen viselkedni: idegesen félretolta bátyját az ajtóból: „Gyerünk már be, gyere Betty.“ „Apám, anyám... itt van Betty...“ ..Isten hozott lányom... Isten hozott...“ Pieter szeme gyorsan végigsiklott szülein. Anyja fekete selyemruhát vett fel, sokkal fiatalabbnak, csinosabbnak látszott most, mint délben. Pieter elégedetlen pihentette rajta szemét. Apja... szerencsére meg- borotválkozolt és gallért viselt. Klaason is volt gallér. Haját is rendbebozta, nem olyan borzas, mint rendesen. Körülülték a szépen megtérített ebédlőasztalt és Bettyt bámulták, aki nagyon csinos volt uj, vörös se- lyemruhájában. „Szép ruhád van...“ „Igen,., szép... Párisban vettem...“ „Oh... már Párisban is voltatok? Pieter, ezt nem is mondtad!?“ „Nem anyám... még sok mindent nem meséltem el.“ (Folytatjuk.)
