Ellenzék, 1936. április (57. évfolyam, 76-99. szám)

1936-04-15 / 87. szám

1936. Április 15. BEZBNZÉK 3 Csodálatos lény az ember. Két véglet kö­zött mozog. A jó és a rossz között. Elérheti mindkettőnek a legmagasabb skáláját is. Saj­nos, azonban a jó és a gonosz szelleme kö­zött, a jónak kevés szerepet juttat. Múlnak az évek, az évszázadok, az évezredek, közben az emberiség látóköre folyton bővül, isme­retei állandóan szaporodnak olyannyira,' hogy már relativ biztonsággal megkülönböz­tetheti a jót a rossztól, a szépet a csúnyától és a hasznost a károstól. Makacsul áll ellen azonban annak, hogy a benne lakó rossz uralmát megtörje és csak a jónak hódoljon. Az emberekl>en lakó rossz szellem uralmá­nak a ledöntése végett öltött testet Krisztus, az Isten-Ember fia. Ezért vállalta a kereszt­halált. Be akarta bizonyítani, hogy igenis az igazság nem engedi magát örökre elföldel tel­ni s feltámadt. Husvét, vagyis a feltámadás ünnepe jelképezi, az igazságnak az igaz­ságtalanság, a világosságnak a sötétség, a szertetnek a gyűlölet, abékének a háború és az életnek a pusztulás feletti győzelmét. Ezen eszmék uralomra jutását kellene ünnepeljük Husvétkor. A tények azonban azt bizonyítják, hogy Krisztus hiába szállt a földre, hiába vál­lalt kereszthalált, hiába támadt fel, mert az ember vakon ragaszkodik továbbra is a sö­tétséghez, a mocsárhoz, a bűnhöz. S ezt nem akarja beismerni. Egészségeis ösztönével megérzi, hogy bűnt követ el, de a rossz szellem befolyása alatt, igyekszik azt leplezni. Sőt, ami még na­gyobb hiba, megkísérli, hogy a rosszat jónak és a Mini erénynek tüntesse fel. Ecélból ta­lálta ki a formaságokat és a hazugságot. A formaságot teszi főcéllá és a lényeget elsik­kasztja. Mélyen elszomorító valóság, hogy a val­lás, a hit sok embernél formasággá zsugoro­dott össze. Mert hiszen, mi másképen volna megmagyarázható az állapot, melyben az em­beriség vergődik, ha nem annak a körül­ménynek, hogy a népek, a lényeget száműz­ték szivükből, azaz nem igazhitüek és hogy a templomokat csak a látszat kedvéért láto­gatják, nem pedig Krisztus 'tanainak igazsá­gába vetett szent meggyőződésből. Krisztus a szeretedet, a békét és a társa­dalmi igazságot hirdette. Az emberiség szé­gyene. hogy ezen tanokból, ezen fenséges eszmékből eddig még egyetlen egy .sem va­lósult meg és még mindig az utópiák biro­dalmába vannak száműzve. Csak igazat ál­lítok akkor, midőn azt mondom, hogy elvesz­tettük jogainkat ahhoz, hogy Husvét ünne­pén, harangzúgások és ágyulövések közepet­te, diszes kör menetekben hozsannákat éne­kelve, üdvözöljük a feltámadást. Mert Krisz­tus feltámadását, csak akkor ünnepelnek meg a maga valójában, ha magunkba száll­va, bűnbánóan beismernők, hogy kétezer év múltán is, eszméiből, tanaiból semmit sem valósíthattunk meg. Nem akadhat keresztény ember, aki azt állíthatná, hogy Istennek. Krisztusnak tetsző dolog annak tűrése, hogy embertársaink. Isten képmásainak: nagy ré­sze, nyomorban tengődjék, hogy sok millió éhen pusztuljon, vagy a nyomor elől az ön- gyilkosságban keressen menedéket, amikor mindenki részére emberhez méltó életet le­hetne teremteni. Tehál, hogy jogunk legyen ahhoz, hogy Husvét ünnepén örvendjünk és' vigadjunk, hozzá kellene fognunk a társadalomnak az ő eszméi alapján való átépítéséhez. Husvét az életei jelképezi, az emberiség meg a pusz­tulás gonosz szellemének áldoz. Pocol Vidor. RÉSZEGES EMBER. — Te komolyan mondom, nekem még sose volt viz a számban . . . — Fiát a fogad nem mosod-?-— De igen. Fogmosáshoz reggelenként hozatok egy gyengébb fajtájú bort. Megjelenik lieíenkint 5-szőri Magyarország legi gibb áa legalterji tebb sportlapja A Victoria nyerte a helyi derhyt CLUJ. Victoria—Universitatea 2:1 (1:0). 2500 néző, biró Seliceanm- A kél csapat ba­rátságos jelleggel játszotta le a mérkőzést, mert a nemzeti liga intézőbizottsága nem sorsolta ki a Juventus és Unirea Tricolor egy-egy mérkőzését, ami arra késztette a két klub vezetőségét, hogy a mérkőzés bajnoki jellegét lemondja. A csapatok nivós és élve­zetes mérkőzést játszottak. Mindkét félidő első részében az Universitatea, a második­ban a Victoria volt jobb, mindkét csapattól egyformán láttunk pompás akciókat, a mi­nimális győzelmet a Victoria jobb fedezet- sora szerezte meg. A 10-ik percben Paunes- cu lövése a Victoria kapufáját találja el. A 32-ik percben Farkas beadását Pop Béla bravúros teslcsellel Felecan II-nek engedte át, aki két méterről sarokba tette az első gólt. A második félidő 6-ik percében Cociu- ban, a Victoria próbacsatára kitör és nehéz szögből a második gólt is megszerzi csapa­tának. A 16-ik percben Szaniszló 25 m.-es szabadrúgása csattan a kapufán. A 30-ik percben Szaniszló Dragat tisztára játsza, aki sarokba lövi csapata gólját. Az U finise eredménytelen maradt. A Victoria minden játékosa elsőrangú volt, az U-ban Năsturel, Ploesteanu, Szaniszló, Gain, David és Giurgiu voltak a legjobbak. Seliceanu biró jól vezette a nivós mérkő­zést. A NAC szenzációs győzelme a Slavia iölöiti Bucuresti-böl jelentik: A prágai Slavia va­sárnap játszotta le első mérkőzését a román fővárosban és a NAC-tól 2:0 (0:0) arányú vereséget szenvedett. A Rosculet-cel és Vin­tilával megerősített Oradea-i csapat nagy­szerűen játszott és megérdemelten győzött Moskó és Bodola góljaival. A mérkőzést 15 ezer néző előtt M. Niculescu biró vezetle. Csak a Ferencváros győzött a kiilíöidi labdarúgótornákon Antwerpenből jelentik: A húsvéti nagy nemzetközi labdarugótornákon a magyar csapatok közül csak a Ferencváros győzött Antwerpenben, mig Újpest Amszterdamban másódik, a Hungária pedig Bécsben harma­dik lett. Eredmények a következők: ANTWERPEN. Ferencváros—iBerchot Bel­gium 7:1 (2:0), EC Royal—Wisla Krakó 1:1 (0:1). A döntőben a Ferencváros 3:0 (1:0: arányban győzött a Wisla ellen Sárosi dr. (2) és Toldi góljaival. — Franciaország ifjú­sági válogatott csapata 4:1 (.1:0) arányban győzött Belgium ifjúsági csapata fölött. BÉGS. Austria—Hungária 5:3 (4:2), Rapid —Sparta 5:1 (5:1), Hungária—Rapid 3:3 (3:0). A Hungária már 3:0-ra vezetett Cseh (2) és Titkos góljaival. Döntő: Austria— Sparta 1:0. AMSZTERDAM. Vienna Bécs—Ajas 4:0 (1:0), Újpest—Blamvith 6:1 (3:0), Blauwith —Ajax 5:2 (3:0). Döntő: Vienna—Újpest 1:0 (0:0). A mérkőzést zuhogó esőben játszot­ták le. Harmadszor is ujrajátszák a Ripensia—Crisana kupamérkőzést ORADEA. Ripensia—Crisana 2:2 (2:2, 2:2, 0:0). Biró I. Tope. Megismételt kupamérkő­zés, mely pompás játékot és elkeseredett küzdelmet hozott. A második félidő 20-ik percében Schwartzot elgáncsolják, a meg­ítél t szabadrúgásból Ciolac megszerzi a Ri­pensia első gólját. A 2S-ik percben Dobay kiszökik és közelről bevágja a második gólt. A 36-ik percben Barátky lövését IJoksári menteni akarja, de a labda lecsúszik lábá­ról és saját kapujába talál utat. A 38-ik percben Bocsanak sikerül egyenlítenie. A kétszer 15 perces meghosszabbítás sem ho­zott döntést, a mérkőzést harmadszor is meg fogják ismételni. Döntetlen az AMTE—Kinizsi A-Hgamérkőzés TIMISOARA. AMTE—Kinizsi 1:1 (1:1). A- ligamérkőzés. biró Murgu. Az eflső gólt a 20-ik percben König Kinizsi lőtte, a 38-ik percben Batrin egyenlített. A mérkőzés után az A-ligában alakult: a helyzet a köve'kezőképen 1. Ripensia 15 8 4 3 42:26 20 2. NAC 15 8 3 4 29:21 19 3. AMTE 15 7 5r 3 24:18 19 4. Gloria 14 8 2 4 35:27 18 5. Kinizsi 16 7 2 7 33:41­16 6. Venus 14 6 4 4 33:22 16 7. CFR 15 7 — 8 34:31 14 8. Juventus 14 5 3 6 27:24 13 9. Crisana 14 4 3 7 27:31 11 10. Victoria 15 4 3 8 28:40 11 11. Unirea Trie. 14 3 4 7 31:40 10 12. Universitatea 15 4 1 10 18:40 9 Összesen: 176 71 34 71 361:361 176 Jamas 7-ihén kezdődnek a középearópaí kapoméekőzések Prágából jelentik: A középeurópai kupa­bizottság közgyűlése kijelölte az ezévi mér­kőzések programját a következőképen: Selejlező forduló: junius 7—14. I. forduló: junius 21—28. II. forduló: julius 5—12. III. forduló: julius 19—26. Döntő: szeptember 6—13. A közgyűlés a négy alapitó tagon kivid Svájcot is felvette a Kupába korlátozott jo­gokkal, Románia és Jugoszlávia felvételi ké­résé: a jövőévi közgyűlésen fogják tárgyalni. Megáll lapították ezután, hogy melyik ország milyen módszerrel állapítja meg a Kupában résztvevő csapataik Magyarország, GsehszÖo­vákia és Svájc a bajnokság első -négy keze­zettjét küldi a Kupa-küzdelmekbe. Ausztria a bajnokság első két helyezettjét és a baj­nokság 3—6 helyezettje között megtartandó seflejtezőmérkőzések győztesét, továbbá az osztrák kupa győzteséi küldi ki negyedik csapatnak. Olaszország a bajnokság első két helyezettjét, a kupagyőztest és a bajnok­ság negyedik helyezettjét jelölte a kupamér­kőzésekre. A mérkőzések bevételei! a következőképen osztják szét. A költségek felveszik a bruttó bevétel 50 százalékát, a fennmaradó 50 szá- zaüékot pedig 70—30 százalék arányban osztják meg a honi és a vendégcsapat közölt. A B »liga szenzációja A KAC egy ponioielrabol! Pk&nixíói KAC— Phönix (1:0) CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Annak a nagy erőfeszítésnek és komoly munkának, melyet a KAC vezetősége néhány hónappal ezelőtt megindított, vasárnap már örvendetes eredménye mutatkozott. A KAC csapata egy pontot szerzett a Phönixtől. Nagy szó ez a csapat életében és éppen ez mutatja azt, j hogy a KAC együttese most már a fejlődés útjára lépett. Lelkesen, jó taktikával, meg­lepő munkabírással és helyenként egészen nívósán játszottak vasárnap a piros-fehérek, akiken már látszik Révész edző keze. Az értékes egy pont elrablása azonban egyelőre csak ezt jelenti. A döntetlen azonban még nem jelent egyenrangúságot is. Mert a Phö­nix játéktudása jóval nagyobb, amit a KAC­nak is el kell érnie. Ls mi mosl már hisz- sziik, hogy néhány hónap múlva a KAC vasárnapi csapata technikailag is eléri ne­ves és kitűnő ellenfele nívóját. Ezt a kész­séget láttuk a hősiesen küzdő tizenegy fiun és ez záloga annak is, hogy a vezetőség ál­dozatkészsége sem lesz hiábavaló. A két csapat a következő összeállítással játszott: Phönix: Ferenc, Holzmann—Stelz, Man—• Szerémy III.-—(Száva, Praszler—Ereiberg— Szerémy II.—Pfeiffer—Máthé. KAC: Morar, Horváth—Kinizsi, Engi— Nagy—Palocsay, Krausz—Szaniszló—Gecző —Bódi—Gáspár. A Phönix kezdi a játékot, de a KAC rög­tön nagy erővel támad és a második perc­ben Gecző 20 méteres lövése a kapufát ta­lálja el. A következő percben Gáspár átadá­sával Gecző kiugrik és a balösszekötő helyé­ről pompás lövéssel a kapu jobb felsősar­kába küldi a labdát (1:0). Ez a gyors ered­mény döntő volt a KAC játékára. A csapat a szép gól után hatalmas lelkesedéssel ját­szott tovább és ellenfele minden erőfeszítése sem tudta a győzelmet kicsikarni. A Phönix a gól után igen jó játékkal kezdi meg az ostromot, a KAC kapuja ellen, a KAC védel­me azonban erélyesen és sikeresen töri meg a támadásokat, melyeknek lelke a kitünően játszó Praszler volt. A Phönix mezőnybeli fölényével szemben a KAC csatársora veszé­lyes rajtaütésekkel operál és gyakran zavar­ja meg ellenfele védelmét. A 38-ik percben a Phönix egy kornerénél Gutescu biró hen- cet látott a KAC védelménél (mi nem!) és tizenegyest ítélt a KAC ellen. Pfeiffer lövé­sét azonban a jól helyezkedő Morar kapus vetődéssel kiüti. A következő percben Hor­váth a KAC kapuvonaláról az utolsó pilla­natban menti a biztos gólt. A második félidőben a Phönix nagy ener­giával játszik és a 8-ik percben Praszler pontos beadását a jól startoló Szerémy II. 5 méterről Morar kapujába vágja. A játék további részében is a vendégcsapat van fö­lényben. de a KAC lelkes játékával szem­ben eredményt már nem tud elérni. Sőt, a 39-ik percben a KAC a győzelmet is megsze­rezhette volna, mikor is a KAC heves ostro­mánál csak a legnagyob bszerencse menti a góltól a Phönixet. Igazságtalanság lenne, ha a KAC csapatá­ból bárkit is külön kiemelnénk. A sérült Krauszon kivül valamennyi szivvel-lélekkel küzdött és egyformán részese a szép siker­nek. Csak annyit jegyzünk meg, hogy a vasárnapi összeállítás is jól sikerült és most az együttest igy kellene összekovácsolni. A Phönix vasárnap is kiváló játékot mu­tatott be. de ezúttal csatárai — az ellenfél lelkesen dolgozó védelme miatt — alig jutot­tak lövőhelyzetbe és ezért nem tudták a győzelmet kivívni. Praszler, Holzmann, Szá­va és a két Szerémy voltak az együttes leg­jobb emberei. Gutescu biró kevés rutinnal, de jóhisze­műen vezette az izgalmas mérkőzést. Más B-liga eredmények: PLOEŞTI. Prahova-—Macabi 0:0. ORAiDEA. Törekvés—CER Cluj 5:0 (2:0 . A vasutascsapat több tartalékkal játszott. RESITA. UDR—TAG 3:1 (2:0). CRAIOVA. Crai lován—Jiul 1:0. A mérkő­zés a második félidő 7-ik percében botrány miatt félbeszakadt. SIBIU. Mures—NSE 3:1 (1:1). BRASOV. Unirea—IAR 1:1. Meglepetés. A Slavia megnyeríee a Venus elleni mérkőzését. BUCUREŞTI. Slavia—Venus 3:1 (3:0). bi­ró T. Iliescu, 15.000 néző. A cseh bajnok tegnap óriási küzdelem után győzte le ellen­felét Vitlacil, Kopecki és Sobotka góljaival. A Venus Sepi révén volt eredményes. A cseh csapcrt ma a Ripensiával játszik. A budapesti Perry-mérkőzések beosztása. Az angol Perry, a világ legjobb ..amatőr' játékosa, mint ismeretes, szerdán és csütör­tökön Budapesten fog játszani. Mérkőzései­nek beosztása a következő: Április 15. Perry—Gáborv, utána Perry. Ferenczy—Szigeti, DMJos. Április 16. Perry, Kehrling (esetleg D:tl­A gyakorlati élet, az egye­temes tudás tárháza lesz! A m KÖTETES Minden kötet 475 lej. Kötetenkinf kapható: Ellenzék könyvoszt á lyában. Piaţa Unirii No. 9. Kérje a lexikon 40 oldalas ingye­nes prospektusát! I Kúi

Next

/
Thumbnails
Contents