Ellenzék, 1936. március (57. évfolyam, 50-75. szám)
1936-03-08 / 56. szám
19 36 március 8. mmmmi BLLBN ZÉK IS HABILM LIBlOrS I «80——— ■ !■■■' g—■ I ———, * A MÁSIK VILÁG 40. fi Fordított«: PINTÉR LÁSZLÓ „Nézd, van egy tervem. A fődolog nálad az, liogy el vétesd magad valakivel — nem igaz? Hogy ki, az nem sokat számit...“ „Oh, dehogyis számit...“ gúnyolódott Betty. „Találtam valakit számodra. Van egy igazgatónk, egy távoli szigeten. Romantikusan kezdődik — mi?* Az asszony türelmetlenül intett, hogy folytassa. „Jóravaló fiú. Amolyan tutyi-mutyi. Éppen, akire szükséged van. És vörös, mégpedig valódi vö- röshaju.“ Betty dühtől szikrázó szemmel ugrott fel a díványról. „Azt a nyomorúságos alakot gondolod, akit a hegyekben láttunk...“ „Nonono... kicsikém. Ne olyan hevesen. Hát igen... őrá gondolok. Ne felejtsd azonban el, hogy az a nyomorúságos alak jelenleg harmincezer forint évi jutalékot keres, hogy én a nyomorúságos alaknak még sokkal többet is juttathatok, ha neked szives- séget akarok tenni azzal és az a nyomorúságos alak két-három év múlva csinos kis tőkét gyűjthet, amelyből aztán Betty asszony kedvére élheti világát. És az a nyomorúságos alak... nemi szik, mint első uracskád, azt tehetsz vele, amit akarsz. Még nagyvilági embert is nevelhetsz belőle. Hiszen mindez csak pénz dolga, jó ruhák, kis simulékonyság. Láthatod az én példámon...“ Ironikus mosollyal nézte az asszonyt. „És hogy kerül ide az az álomlovag? Talán sür- gönyözzek neki0“ „Nem szükséges. A lovag ide jön. Fontos megbeszélésekre magamhoz rendeltem. Addig tartom itt, ameddig kívánod.“ „És... van a fickónak házvezetőnője, vagy valami olyasféle?“ „Persze. Gyermeke is van. De mit számítanak azok? Arra jó a kampong, oda visszavonulhatnak. Végigszolgált már az jó pár Tuant. Ha valamit el kell intézni, segítségedre leszek. Rendben van a dolog?“ Az asszony figyelmesen nézett rá: „Mondd... komolyan beszélsz te?“ — kérdezte gyanakodva, kissé remegő hangon. Brinkman elnevette magát: ..Természetesn. A legkomolyabban.“ Betty felugrott, vak gyűlölettel vetette magát a férfire, ökölbe szorított kezével őrjöngve csapkodott arca felé: „Gazember!... Aljas gazember! Nyomorult!“ Brinkman megragadta csuklóját és nyugalomra kényszeritette. Egy pillanatra mozdulatlanul álltak igv egymással szemben. Az asszony gyűlölettel lángoló szeme a férfi diadalmas, mosolygó szempárja előtt. Diadalt érzett, már azért is, mert az asszony ilven rosszul leplezte érzelmeit. Mert megtudta, hogy ez a kaland nemcsak rangjának, vagyonának szólt, hanem a férfinek is. Ez. a kis asszonyka is csak úgy, mint a többi megszédült az ő varázsától. Szerelmes. Forrón, halálosan szerelmes. Ez a felismerés nagylelkűségre ösztönözte. Komolyra fordította a beszédet, hangja melegebb, barátibb lett: „Ne légy bolond, Betty... én... én nem vehettek el. Nekem pályám az első, tudod jól. Engedd, hogy segítsek... hiszen ismerheted a férfiakat: kalandra könnyen kaphatók, de házasságra... és... tudod... a hired sem valami kifogástalan...“ Sokat mondó kézmozdulattal fejezte be a mondatot. „Hogy végzi egy hozzád hasonló nő az életét? Valami undok, vén totyakos mellett, valami bordély házban, vagy egy kínainál. Ezt akarod?“ Megvonta vállát. „Ez a Voss egész biztos, jó férj lesz. Légynek sem] árt. Főnyeremény.., neked!“ Az asszony már tudta, hogy reményei szétfosz- lottak. Elvesztette a játszmát. Azonkívül tudta, hogy a férfinek igaza van. De azért nem akarta bevallani Brinkman előtt vereségét. Vállat vont, könnyedén felkacagott: „Szép, szép“ — mondta közömbösen. „Istenem, hát minek is izgatnán fel magam? Te vagy egy másik... adj egy cigarettát...“ Brinkman eleresztette csuklóját. Az asszony kicsit összecsukott. Keze remegett, mikor cigarettára gyújtott. Nyakán valami vörös folt rajzolódott ki egyre élesebben. Brinkman úgy tett, mintha semmit sem venne észre. „Llolnap este gyere hozzánk. Meghívok pár embert. Vossal pedig megértetem, hogy okvetlenül meg kell nősülnie, fehér asszonyt kell elvennie. A többi a te dolgod...“ III. Asminah azonnal észre vette: A Tuan más hangulatban tért vissza, mint ahogy elutazott. És Asmíi- nah szimata, asszonyi bizalmatlansága azonnal kész a magyarázattal: az ok csak egy másik asszony'lehet. És a másik asszony nem lehet más, mint fehér asz- szony. Letette Pieter elé a teáscsészét, levágott egy szeletet a süteményből és leült szemben Pieterrel. Hallgattak. Az asszony hallgatása azonban ezer aggodalmat takart, aggódott gj-ermekéért, mindenért, újból elfogta a hideglelős félelem. Egyik lábát maga alá húzta, kezei ernyedten hullottak ölébe. Kinézett. A tenger felett lebukóban volt a nap. A fák lombjai közüli lágy szellő bujkált. Hazafelé szálltak a galambok .. . Pieterre nézett. Maga elé bámul. Gondolatokba merültem Első estéjükre gondolt. Akkor is igy ültek. Szótlanul, ö éppen igy maga alá húzott lábbal. Akkor is vártak valamire... De akkor valami másra... Pieter meredten bámulta a tengert. Látta a lassan elmerülő napot. A szellőben ringatózó fákat hallotta a galambok bugását. És ő is első estéjükre gondolt. Majd eszébe jutott: Meg kelt mondanom. Megígértem Bettynek. Egy hónap múlva megesküszünk... Már régen kellett volna szólni, egy héttel ezelőtt... De oly nehéz. Most, Asminah mellett, alig tudta megérteni, hogy történt ilyen váratlan hirtelen. Először a megbeszélések Brinkmannal. Brinkman nagyon kedves volt. Nagyon barátságos. Ezt az embert tartotta kellemetlen alaknak? Ettől félt volna? Lehetetlen! „Hallgasson ide, Voss ur“, — mondta — „teljes bizalommal vagyok Ön iránt. Megbízok önben és ezért számitok közreműködésére és diszkréciójára. Nézze csak: az előző igazgató idejében sok hiba történt. Többek között túlságos nagy termelési adatokat jelentett. Én továbbítottam az adatokat az igazgatóságnak és most kiderül, hogy a számításba vett gummi nem létezik. Most kényszer helyzetben vagyok, a hiányzó gummit valahonnan pótolnom kell. Ezt érti ugy-e? Az igazgatósággal természetesen nem közölhetem, hogy a jelentésekben hiba volt, a gummi hiányzik. A különbözet oly nagy', hogy súlyos kellemetlenségeknek tenném ki magam, ha tudomásukra hoznám. Megérti... olyan messziről... hiszen... az emberek hamar rosszra gondolnak... ilyen hibák, hihetetlennek hangzanak... nyíltan kimondom: lopásra is gondolhatnának. És ezt minden áron el akarom kerülni. Könnyen állásomba kerülhetne...“ Pieter megrémült. Már saját állását féltette. Ha Brinkman elmegy, valaki más jön, ki tudja, az már nem becsülné... „Szóval, Voss ur, én hízom önben és önt kiváló szakembernek tartom. Azért kérettem ide, hogy megmondjam önnek, hogyan akarom helyre hozni a hibát. Nem szükséges, hogy levelezgessünk, Írásba foglalni ily dolgot nem tanácsos, mindkettőnknek kellemetlen lehet. Tehát: többet kell termelnünk. Maga az ültetvény felén naponta kétszer fog csapoltatni, délelőtt és délután. Egy hónapig tegyen igy, akkor menjenek át az ültetvény másik felére és igy tovább. Ha vigyázva dolgoznak, nem sérül meg túlságosan a fakéreg és negyvenöt százalékkal emelni tudjuk a termelést. Érti, mire gondolok? Ügyesen el fogja intézni, ugy-e? Asszisztensével meg kell értetni, hogy e dologról nem szabad beszélni. Ön pedig a jelentésekben csak a normális termelést tünteti majd fel, mig a rendkívüli csapolások eredményét külön elküldi nekem. A többi az én gondom. Kára senkinek nem lehet belőle, viszont megkíméljük magunkat az esetleges kellemetlenségektől. Magától értedő- dik, hogy én... én nagyon hálás leszek ezért önnek. Egyszóval megértettük egymást?!“ Igen, Pieter megértette. Azt is megértette, hogy milyen előnyökkel járhat, ha kellemes, bizalmas együttműködés keletkezik közöttük. És mÉgegyszer figyelmeztette Brinkman, hogy van Beeket is fel leéli világosítani a zavartalan együttműködés előnyeiről... Holnap megmondom neki — gondolta Pieter, zavart mosollyal ajka körül. Este kis társaságot hivott meg tiszteletére Brink- man. Ez aztán igazán kedves tőle! ügy mutatta be, mint: Pulau Serbin Batu uj, kiváló igazgatója. Erre természetesen azonnal a társaság központjába került. Mindenki érdeklődött iránta... Betty is... Igen, milyen csinos volt Betty. Úgy beszél vele, mint valami pajtással. Olyan közvetlen, mint Lulu... De Betty csinosabb Lulunál és sokkal jobban öltözködik. Mindjárt megértették egymást. Már érezte ezt előbb is, még mielőtt beszéllek volna egymással. Úgy van az, ahogy Biom mondja: Sorsunk útja előre meg van írva: És az ő sorsa úgy látszik az, hogy feleségül nyerhesse ezt a csinos, fiatal teremtést. Elvált asszony. Mindent elmesélt. Rögtön az első estén. Ültek egy csendes sarokba és beszélgetlek. Milyen csirkefogó lehetett az első férje! Részeges disznó! Még szerencse, hogy az asszonynak volt magához való esze és faképnél hagyta. És azután maga kereste kenyerét egy irodában. Szegény kis asszony. És milyen angyali teremtés. Azonnal megsajnálta, csak nem merte mutatni érzelmeit. Olyan elérhetetlennek gondolta. És mégis, sorsuk annyi hasonlóságot mutatott. Mindketten magányosak, elhagyatottak, kissé kitaszítottak. Mindkettőjüket. kihasználták. Mindketten irodában voltak. Bizony, bizony... a sors útja... minden összevágott. Éppen akkoriban kellett betegnek lennie és felerőszakolták a hegyekbe. Pont akkor kellett olt lenni Brinkmannénak, aki őt megszólította és megkedvelte. És van der Steegék is éppen akkor jöttek fel és van der Steeg elmondhatta jó véleményét Brink- mannak. Brinkman pedig azonnal1 rá gondolt. Maiakkor csodálta Bettyt, bámulta szépségét. Talán rnár akkor beleszeretett, csak nem tudott róla. Ö is feltűnt Bettynek. Mindjárt mondta is Brinkmannénak: „Milyen szimpatikus embernek látszik az a férfi.“ „Igen, igen“ — bizonygatta Betty, — „tényleg, első látásra tetszettél nekem. Ne felejtsd, hogy erőÂ Végit..oenabb, Vűgmegbizhaíább és; legegészségesebb az antiszeptikusan preparált, szavatol tan 5 évig tartó szakos, részeges férfivel éltem és rajtad láttam, milyen csöndes, nyugodt ember vagy.“ Betty mindjárt letegezte. És felszólította: „Nevez Bettynek. Hiszen a sors ikergyermekei vagyunk!“ Pieter elnevette magát. Sors ikergyermekei! Szellemes mondás! Szellemes asszony, azt meg kell adni. Igen,,, fehér asz- szony... jobban illene hozzá, mint egy benszülött, akármilyen szorgalmas legyen is az... És nem töltheti el egész életét egy nyai társaságában. Élete megváltozott. Most sok pénzt keres. Pár év múlva akár örökre haza térhet és úgy élhet, ahogy azt legmerészebb álmaiban sem remélte. És akkor úgyis -^zaki- tani kell Asminahval. Egy ilyen asszonyt csak nem vihet... Jobb, minél előbb véget vetni a dolognak. Még túlságosan megszokják egymást. Es a gyermeket is . . . Itt megtorpantak gondolatai. Dúl. Dúlt is el kell küldeni? — Igen! — mondta Betty. Nem nevelhet fel egy félvért. Hollandiában csak félvérnek számitana, maláj házvezetőnő gyermekének. A faluban pedig többre tartják, mint a feketéket. Adjon Pieter pénzt Asminahnak. Sok pénzt. Négy-ötszáz forintot. Abból vehet magának egy szép kis házikót. Kis darab földet. Férjet is talál majd magának. És akkor a gyermeket is felnevelhetik szépen. — Ezeknél az embereknél minden egész más, mint nálunk... Igen. Bettynek igaza van. Még, ha Asminahval szemben kínzó lelkiismeretfurdalást is érez. Igaza van. Mindenben, amit csak mondott. Egy hétig maradt távol. Brinkman egyszerűen nem engedte el. Vendégül látta házában. És egyszer Brinkman is említette, hogy az igazgatóság sokat ad arra, hogy alkalmazottai megfelelő életmódot folytassanak, csinos, müveit feleségük legyen. Értette a célzást. Nem volt annyira tökfejíi. Brinkman minden este felajánlotta autóját, hogy Bettyvel kocsizhassanak. „Betty fé- lig-nieddig fogadott lányom“, mondta egyszer Brink- man. Hát... <*z sem árthat. És meghittebb lett köztük a hang, mintha Brinkman... családbavalónak tekintené már. És azok a sétautazások, a városban... a városon kívül... szép lassan... a hüs estében... Ismerte az utat. Megérkezése estéjéről. De mennyire más most, mint akkor. A nyitott, nesztelenül gördülő autóban... jobbra, balra villák, a verandákon emberek, rózsaszín lámpafényben... zene... giramofon... zongora... a néma sötét ul... köröttük az éj... furcsa neszek, bóditó illatok... és fölöttük a végtelen mélykék égbolt, telehintve fénylő csillagokkal... a holdvilág... oldalán Betty. Nem beszéltek, vitették magukat szótlanul, Betty csendesen kezébe csusztatta kezét és úgy ültek tovább, kéz a kézben. Értették egymást, beszéd nélkül is, egymáshoz tartoztak, maradéktalanul egymásé voltak... Másnap Pieter megkérte Betty kezét. Az asszony egy nap gondolkozási időt kért. Milyen kínokat Mit ki ezen az egy napon! Remegett, hogy nemet mond. Szegénynek oly rossz tapasztalatai vannak, azzal az aljas részeggel, talán nem mer mégegyszer férjhez menni... Elképzelte, hogyan térne akkor haza. És egyszerre érezte, milyen magányos lenne élete Pulau Serbiu Batun, milyen üres leime élete. Egy házvezetőnővel élni, akinek csak arra van gondja, hogy ellássa és vele aludjon... Hát... most meg kell mondani... Asminahnak... Nem oly könnyű, mint gondolta, mikor Betty rábeszélte... hány éven keresztül gondoskodott róla, hány évig éltek együtt... És Dúl!.. Fogja tudni nélkülözni?... Nem lehetne Dúlt itt-tartani? Hiszen ilyesmi gyakran előfordul: a fehér asszony fiának fogad egy-egy ilyen gyermeket. Asminah sejt valamit. Természetes... mindig megérezte, ha valami történt vele... Olvasott gondolataiban, keresztüllátott rajta. Nem több ez talán, mint a szolgáló gondoskodása gazdájáról? Bejött a boy meggyujtani a lámpákat. „A verandán nem kell lámpát gyújtani, Asminah.“ Sötétben ültek tovább. Néma csend volt. Csak a tenger halk zúgását hallották, a hullámok ütemes csobbanását. A nagy csendbe hallani lehetett, hogyan ropogtatta Asminah ujjait, egyiket a másik után... Knakk... Knaak... Egyszerre megszólalt: „Tuan meg akar nősülni...?“ Mintha a kérdés valami sötét sziklahasadékba kiáltana... mintha lebukna a hang a mélybe... mélybe.... mintha visszhang verődne vissza utána a sziklafa! ról. A sötétség mindkettőjüket befonta. Alig látták egymást. Arcukat, szemüket nem láthatták. Ez meg könnyítette a feleletet: „I...igen... Asminah, megnősülök...“ Újra csend. Asminah nem felelt, mintha ;neg- némult volna. Torkát csendes zokogás fojtogatta, de visszanyomta sírását. „És ...a fiam?“ A sötétségben mintha valakit a zokogás rázna (Folytatjuk.)
