Ellenzék, 1936. március (57. évfolyam, 50-75. szám)
1936-03-05 / 53. szám
193 6 mér eins 5. ellenzék mMkmmm. Küzdelmes évek örvendetes eredménye: az ipari összetartás növelése Diamant Izsó UGíR-elnök nyilatkozata OL/UJ. (Az (Ellenzék tudósítójától.) Az országos ipar 1932-ben elindult fejlődése mind több nehézségbe ütközik. A mezőgazdasági termékek árának esése és a fizetések csökkentése a fogyasztást érzékenyen befolyásolta s. ma már csak az állami rendelések kiadása és a számlák pontos fizetése révén remélnek nagyobb föllendülést. Ez azonban csak egyes nagy gyárüzemekre vonatkozik, az iparvállalatok tekintélyes része együtt szenved a hitelélettel s a mezőgazdasággal. Kérdést intéztünk erre nézve Diamant Izsó vezérigazgatóhoz, ki az UGIR erdélyrészi tagozatának elnöki tisztét tölti be hosszú idő óta. — Nem mondhatok mást, — felelte Diamant elnök — mint azt, amit már napokkal előbb az OGJR Cluj-i közgyűlésén megmondtam. Ismét eltelt egy esztendő, egy küzdelmekkel, kínlódásokkal és csalódásokkal teli esztendő. Hozzátehetjük azonban, hogy ezek a csalódások és küzdelmek nem törték meg erőinket és munkákedvünket és a gyáripar nyugodtan állíthatja magáról, hogy az ország gazdasági életében vállalt szerepét és misz- szióját becsülettel állotta és ezekben a nehéz időkben nagy szolgálatot teljesített. — Aki összejöveteleinket látogatta és körleveleinket figyelmesen olvasta, fogalmat alkothatott magának arról a sokszor reménytelennek látszó küzdelemről, amit a megnemértés eilen folytatnunk kellett, amit egyes minisztériumok túlbuzgó vezetői, vagy alkalmazottai törvényalkotó nagy igyekezeteik ellen folytatnunk kellett, amit a Banca Naţionala nagy devizaszükséglete és általában a mostoha viszonyok folytál* ránkszakadt felelősségteljes munkánkban akarva, nem akarva magunkra kellett vállalnunk. — Ez a szokatlanul nagy munka és ez az egyes üzemekre és cégekre háruló gyors alkalmazkodás igen nagy feladatok elé állított mindannyiunkat. (Erőinket fokozottabban kellett kihasználnunk, uj erőket kellett beállítanunk, hogy a behozatali kérvények, a vámolás, az ipari statisztikák s egyéb követelményeknek eleget tegyünk. — Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a hatóságok és minisztériumok sokszor megértéssel fogadták kívánságainkat, csak éppen ők sem voltak egészen urai a helyzetnek, amely igen komplikált nemzetközi gazdaságpolitikai és világpiaci helyzetekkel függött szorosan össze és amelyet egy belső gazdasági átrétegeződés is befolyásolt. — Ennek a nehéz küzdelemnek volt egy örvendetes eredménye is: növelte az iparosok közötti összetartást. Igen szép tanúbizonyságaink vannak arról, hogy egyes iparosok miként támogatták belföldi szállítóikat, hogy szükségleteiket náluk fedezhessék és hogy ezáltal számos félterményeket és készgyártmányokat szállító cég abba a helyzetbe jutott, hogy gyártmányainak minőségét feljavítsa és programját lényegesen kiterjessze és ezáltal hozzájáruljon az elmúlt esztendő gazdasági eredményéhez, amely abban csúcsosodott ki, hogy 1935-ben az export emelkedett, az import csökkent és ezáltal az ország kereskedelmi mérlege jobb, mint bármikor volt a válság kitörése óla — végzi nyilatkozatát az 'UGIR elnöke. Értéktőzsde-jelentés Bucurestiből: A hét szí; Járd árfolyamok jegyében indult împrumutul National 51%-ről 51 %-re javult împrumutul Unirii 48%—49V2. Renta Stabilizării 54X — 55. împrumutul de Desvoltare 36%.—37 împrumutul de înzestrare (kis címlet) 49—49X. (nagy cftmiet) 54%—54%. Mica 1S25—1820. Rerjta 340. Adóben (1933) 42%—42% lej. Árutőzsde-jelentés Constanta-ból: Búzái (77 kg.) 51.000. árpa (59 kg) 25,000, zab (41 kg) 30,000; kukorica (70 kg) 25,000, patzuly (Dobrogea) 44.000, napraforgó may 57.000; len 74,000 tavaszi repce 53.000 lej. VASÁRNAP: Victoria—laventus Cltsjon, U—Ripensia Timi soman CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az elmúlt heti izgalmas forduló után vasárnap újra egy fővárosi csapat látogat el hozzánk. A Juventus, aki az elmúlt évben háromszor' is rávert a Victoriára Bucuresti-ben, most is a legnagyobb gonddal készül a vasárnapi találkozóra. A Victoria tegnap délután nagy edzést tartott Fogl tréner vezetésével és több mint valószínű, hogy a Juventus elleni mérkőzésen már Burdán fogja védeni a Cluj-i csapat kapuját. Az egyetemi csapat vasárnap Timisoara-n fehér fogak friss lehellet játszik a Ripensiával. A profik az AMTE ellen elszenvedett vereségüket most az U csapatán akarják kitölteni, de ha a Cluj-i együttes olyan játékot fog mutatni, amilyet az elmúlt héten, úgy akkor könnyen meglepetést is csinálhatnak. Bucuresti-ben az Unirea Tricolor a Kinizsi ellen mérkőzik, Oradea-n a Crisana a fővárosi vasutasokat látja vendégül, míg Aradon a bajnokságban vezető NAC csapata a Glóriát kapta ellenfeléül. A vasárnapi mérkőzés után A iovámsi smjló itmíasztikasan és mssz» ht&zem&en állítja he a Venus—U mérkőzés félbeszakítását Úgy â LigiB, mini az Aíkerüleí táviratilag tiltakozóit a központnál a hamis beállítás miatt CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A vasárnapi U—Venus mérkőzéstől még mindig hangos az ország sajtója. A fővárosi lapok sehogysem tudnak belenyugodni, hogy mindhárom csapatuk elvérzett és ezért most olyan irányban akarják beállítani a vasárnap történteket, amely szinte nevetséges. Többek között még az Eisenbeisser által belőtt 11-est is letagadják és hogy a Venus gólja szép akcióból született. No de lássunk egyes szemelvényeket a fővárosi lapokból, bog)- miként folyt le a vasárnapi botrány. Curentul: A Il-ik félidő 20-ik percében .Nasture! teljes erejével ráugrott a kapusra, mire Sfera odament és kézzel belökte a kapuba. Erre berohant Coztna, az U intézője Az épp oly csúnya mini veszedelmes foglerakodás, mely lassan, lassan a fog zománcot megtámadja, a legegyszerűbb módon eltávolítható. Reggel elsőnek a fogakat Chlorodont fogpasztával tisztítani, melynek erős tisztitó hatása a foglerakodást alaposan ehávoliija. A Chlorodom aromatikus borsmenta íze egyben nagyszerű reggeli feiüditö. Este lefekvés elöti az ételmaradékokat a (oghézagokból isméi alapos tisztilással, Chlorodont fogpasztával kell eltávolítani. így a fogak szépek és egészségesek maradnak. Chlorodont, nagy tubus Lei 30.—, kis tubus leid?.— és megrugja Sferát, amire Barbulescu kitaszítja az intézőt a pályáról. Capitala: Cluj-on a Venus a biró jóvoltából vereséget szenvedett. A Il-ik félidőben Năsturel és Sfera összeverekednek, a biró mindkettőt lekiildi a pályáról, akik nem akarnak lemenni, mire a nézők és a játékosok összeverekednek, úgy hogy a mérkőzést nem lehetett tovább folytatni. Tempo: Eladescu dr, nyilatkozik: Sfera megütötte Nasturelt, miután ő is ugyanezt tette. Abban a pillanatban békileni akartam őket, mire a rendőrök berontottak a pályára és elvitték két játékosomat. Ebben az atmoszférában ezek után lehetetlenség volt tovább játszani. Hasonló hangnemben Írnak a többi fővárosi lapok is, hogy a Venusnak az előre biztosan vett két pontját valahogy megmentsék. Arról hallgat a krónika, hogy az U szép fair játékkal és tiz emberrel végigjátszva nyerte meg a mérkőzést. A fővárosi lapok hamis és rosszindulatú beállítása miatt tegnap délután úgy a liga, mint az alkerület egy 60 szavas táviratban tiltakozott a központnál ezen beállítások ellen, miután úgy az U-nak, mint a közönségnek semmi része sem volt a botrány előidézésében és ezért egyedül csak a Venust lehet okozni. Norvégia 21 bajnokságot nyeri az eddigi téli olimpiákon CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A negyedik téli olimpia végeztével 17 bajnokot avattak fel. Általános érdeklődésre tarlhat számot alábbi kimutatásunk, amiből kitűnik, kik voltak az előző négy olimpia győztesei és melyik országok szerezték a legtöbb aranyérmet. I. CHAMONIX 1924, Gyor.sk o re s ol y á zás: 500 m. 1. Jewtraw USA 44.0. 1500 m. 1. Thunberg finn 2:20.8. 5000 m. 1. Thunberg finn 8:39.0. 10.000 m. 1. Skutnabb finn 18:04.8. Chamonixban csak összetett verseny volt, azóta az egyes távokon külön avatnak bajnokot. Az összesítésben legtöbb pontot elért Clas Thunberg finn nyerte itt a bajnokságot. M ü k orcsoly á zá s; Férfiak: 1. Grafström svéd. Hölgyek: Herma Szabó osztrák. Páros: 1. Engelmann—Berger osztrák. Koronghokki: 1. Kanada. Sit 18 km. futás: 1. Hang norvég. 50 km.-es futás: 1. Haug norvég. 18 km.-es futás és ugrás összetett: 1. Thor- leif Haug norvég. Ugrás: Thans norvég. Katonai sijárőrverseny: 1. Svájc. Ezt a számot még St.-Morilzban is megrendezték, mint hivatalos olimpiai rersenyszámot, de 1902-ben egyáltalán nem iktatták be a programba, Garmischban pedig a német hadügyminisztérium rendezésében bonyolították le. Szán: Bob: Scherrer svájci. Ebben a számban csak Lake-Placid óta alakult ki a négyes és kettős megkülönböztetés. 1928-ban az egyszemélyes skeleton is programon volt még. II. ST.-MORITZ 1928. Gyorsk orcsoly á zás: 500 irt. 1. Thunberg finn és Evenson norvég 43.4 mp. 1500 m. 1. Thunberg finn 2:21.1. 5000 m. 1. Ballangrud norvég 8:50.5. 10.000 m. 1. Jaffee USA 18:36.5. M ü korcsolyázás: Férfiak.: 1. Grafström svéd. Hölgyek: 1. Sonja Henie norvég. Páros: 1. Jolv—Brunet francia. Mükoresolyázás: Férfiak: Schäfer osztrák. Hölgyek: Sonja Henie norvég. Păros: Brunet—Brunet francia, Kanada. Koronghokki: Si: 18 km. futás: Utterström svéd. 5Q km. futás: Saarinen finn. 18 km. futás és ugrás: Gröttunsbraaten norvég. Ugrás: Birger Ruud norvég. Szán: Négyes bob: USA. Kettős bob: USA. IV. GARMISCH-PARTENKIRCHEN 1930. Gyorskorcsolyázás: 500 m. Ballangrud norvég 43.4. 1500 m. Gh. Malinesen norvég 2:19.2. 5000 m. Ballangrud norvég 8:19.2. 10.000 m. Ballangrud norvég 17:24.3. Mükoresolyázás: Férfiak: Schäfer osztrák. Hölgyek: Sonja Henie norvég. Páros: Herber—Baier német. Anglia. Koronghokki: Si: 1. Kanada. Koronghokki: Si: 18 km. futás: 1. Gröttunsbraaten norvég. 50 km. futás: 1. Hédi und svéd. IS km. futás és ugrás összetett: 1. Gröttunsbraaten norvég. Ugrás: 1. Anderssen norvég. Katonai járőrverseny: Norvégia. Szán: Bob: Fiske USA. Skeleton: Heaton USA. III. LAKE PLACID 1933 Gy orskorcsolyázás: 500 m. Shea USA 43.4. 1500 m. Shea USA 2:57.5. 5000 m. Jaffee USA 9:40.8. 10.000 m. Jaffee USA 19:13.6. Alpesi verseny (lesiklás és műlesiklás ösz- szetett): Pfnür német. Alpesi verseny hölgyek: Ch. Cranz német. 4X10 km. futóstaféta: Finnország. 18 km. futás: Larsson svéd. 50 km. futás: Viklunk svéd. 18 km. futás és ugrás: Hagen norvég. Ugrás: Birger Ruud norvég. Szán: Négyes bob: Svájc II. Kettős bob: USA I. A fentiekből kitűnik, hogy négy téli olimpián Norvégia 21 bajnokságot nyert és fölényesen megelőzi a többi nemzeteket. Ez természetes is: Norvégia a téli sportok hazája, ahol majd mindenki már kiskorában sizik vagy korcsolyázik. Annál meglepőbb, hogy az Egyesült-Államok fiai 10 olimpiai bajnokságot szerezlek. Ennek magyarázatát abban leljük, hogy Amerika, a rekordok hazája,, azokban a számokban termelt ki számottevő versenyzőket, ahol a gyorsaság a főkellék. Az. USA után újból északeurópai nemzetek következnek. Svédország 0. Finnország 5 bajnoksággal. Sorrendben az ötödik Auszhetenkiní 2-Szer M E G J E Lé E KAPHATÓ csütörtökön, N Romániában I szombaton! K mindenütt!: mn