Ellenzék, 1936. március (57. évfolyam, 50-75. szám)

1936-03-04 / 52. szám

ELLENZÉK 1 9 3 ő rn Arc I ai 4. mm Oíven év i toll szolgálatában Munkás életének ötvon esztendejőre tekint viwffl Merza Gyula rvblmn a kis ffi7othe.ii, a-molyet a közelmúltban adott k . Az ,,ötven év a toll f^olgálatábevn** ciraü füzetben idő- rendbeli sorrendben1 felsorolja mindazon ciik- keit és irésait, amelyek a magyar .sajtóban megjelentek. Néhány oldalas önéletrajz előzi meg ezt az összefoglalást, amelyben a szerző adatokat sorol fel szinew életéből és kulturá­lis cselekedeteiről, érdemes kissé részletesen foglakozni ezekkel az. adatokkal, amelyek beszédes útjelzői egy áldásos élet történeté­nek. Alig van kisebbségi sors bal i' élő ember ebben az országban, aki ne ismerné Merza Gyula nevét. Azt pedig bízvást állíthatjuk, bogy olyan ember egyáltalában nincs, aki ellensége lenne. Ennek egyszerű a magyará­zata. A hetvenötéves öreg trr nyugodtan te­kinthet vissza életének lepergett évtizedeire. Mindig csak « közérdeket és a kulturális cé­lokat szolgálta. Elvei — sajnos, «agyon ritka el vek a mai vihígban — azt hirdetik, hogy az egvérw van a közösségiért és nem a közösség az egyénért. Ebben a pur tán és tiszteletre­méltó életben sohasem volt helye rnz ömös ér­dekeknek. Legfőbb cél ját az jelentette, hogy segíteni kell ott, ahol lehet és szükséges. Fejleszteni kell kulturális intézményeinket és támogatni a gyengéket. Tlyen elvek mellett nem lehet ellenségeket szerezni, csak tiszte­lőket és barálokat. akik önmagukban végre bizonyára bevallják: nekünk is igy keEene élni. Emellett rajongója volt mindig Erdély ter­mészeti szépségének Merza Gyula. Ma Ls ő az ország egyik első turistája, aki ismeri en­nek a csodálatos országrésznek minden .személyesen fel is kereste azokat. Hozzátartozik ez. a természet mádat az igazi szép lélek tulajdonságaihoz, a jóért, a ne­mesért való rajongáshoz. Ennek a szép lé­leknek megnyilvánulásai Merza Gyula ötven év alatt megjelent Íráséi is, amelyeket füze­tében. összefoglal. Merza Gyula bankiga/zgató volt. de emellett bőségesen kivette részét a közéletből Ls: vá­rosatya, politikai párttag, egyház tanú esős és buzgó harcosa minden kulturális törekvés­nek. Vezető szerepet visz az EKE. EMKE, Magyar Kaszinó és más egyesületek életében. Ezek mellett számtalan önálló akciónak el­indítója, aki rrâsaihan m’ndig olyan aktu­alitásokat keres, amelyekkel hasznosat és maradandót lehet alkotni. Szeretettel lapo­zunk a kis füzetben. A humoros izü írások­tól eltekintve Merza Gyula többi cikkel'* mind adatok Erdély történetének ötven évéből. A cikkek címei után felidézhetjük a legutóbbi félszázad társadalmi és kulturális esemé­nyeik, amelyekből Merza Gyula mind kivette a részét. ..ötven év a toll szolgálatában“. Ezt a cí­met adta a füzetnek Merza Gyula. Akkor sem lenne benne semmi túlzás, ha a füzetet igy nevezte volna, ed: ,,Az egyén és a toll öt ven év kultúrájának szolgálatában“. Mert a kul­túrát és a jótékonyságot szolgálta Merza Gyula becsületes életének teljességében. Keveseknek adatik meg a szép és hosszai élet. Merza Gyula a kiválasztottak közé tar­tozik, talán azért, mert a sore minden vál­tozásai között megmaradt a társadalom álta­lános érdekeit szolgáló lelkes harcosnak. Például kell szolgáljon az élet mindenki szá­mára, aki kisebbségi sorsban él. Ha minden erdélyi városban csak ötven olyan ember volna, minit Merza Gyula, akkor egészen másként nézne ki a kisebbségi élet. Nem kellene aggódni a romániai magyar fiatalság jövendőjéért és a kisebbségi kulturális in­tézmények sorsáért. Érdemes elolvasni Merza Gyula Írói munkásságának összefoglalását. Az, aki a füzetet irta, rajongó szerelmese az erdélyi földnek. Hátha azok is megtanulják, hogy hogyan kell szeretni ezt az ősi hu- >~ons7t, akik 'könyvecskéjét elöl vassáli. V. J. Nagybőjti előadások a Katolikus Körben. A KtfrcoKkus Kör vezetősége nagy bő‘ti előadások megtartásait határozta el a nagyböjt^ időben. A lehetőséghez mérten hetenként egy előadás meg­tartását vette tervbe abban a reményben, hogy a husvétea készülő ka.to'likuţs közönség kellő, képen fogja, ezeket az előadásokat méltányolni. Az előadások sorát dr. P, Jánossy Béla köri el­nök nyitja meg, aki március hó 6-áu, ^ pén­teken este fél 9 órakor „A nő a kereszt tövében“1 címmel fog előadást tartani Sut. Cogalniccanu 7. szám alatt levő köri helyiségben. A vezető­ség vendégeket is szívesen lát. A belépés díjtalan, de mérsékelt tetszés szerinti adományokat kö. szonettel elfogad. Reményik Sándor uj verses kötete: ROMON VIRÁG. 134 uj vers gyűjteménye 242 oldalon. Ána xoo lej ez Ellenzék könyvosztályában, < Cluj, Piaţa Unirii, ,Vidékte utánvéttfi is szállítjuk. siifiáarsiwg in ^irfüiíirmi uj Mindennap: BÉCSI TAVASZ A turnéra induló társulat bucsmclAndásai nagy érdeklődés metilett fölytinódnak. Min­den este Komjáthy Károlly gyönyörű zen éj ü, kedves meséjü, békebeli hangú LaQiu operettje, a Bécsi tavasz kerül színre Sólymosán Mag­dával, Károlyi LeonávaÜ, Wojriczky Elvirá­val, Jenei Jánossal, Ihá«z Aladárral, Csóka Józseffel, Rajnai Sándornál a főszerepekben. Gróf László rendezésében én Schreiber Alajos vezénylete meltlett. A nogigar Szinitâz műsora Kedd fél 9: BECSI TAVASZ, (ötödször.) Szerda fél 9: BÉCSI TAVASZ. (Hatodszor.) Csütörtök fél 9: BÉCSI TAVASZ. (Hetedszer.) Utohó bucsudlőadás a társulat turnéja előtt.) A Komám Oper« műsora Szerdán, március 4-én: TURAiNDOT. Pénteken, március 6-án: ORPHEUS AZ AL­VILÁGBAN (premier). Szombaton, március 7-én: (iskolai matiné) A COZLAl LEÁNY. Egy szó ára 2 lej, vastagabb betűvel szedve 4 lej. Legkisebb hirdetés ára 20 lej. Állástkeresőknek egy szó I lej, vastagabb betűvel szedve 2 lej. — Csak vasárnapra feladott hirdetések után 25 szá­zalék felárat szimicunk fel. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók: a kiadóhivatalban, helyi és vidéki bizományosainknál, bármely hirde­tési irodában. Csak válaszbélyeges kérdezősködésre válaszolunk. Cimet tartalmazó hirdetésekre a vá­laszt közvetlenül a megadott címre kell irányítani Nazassag FELTŰNŐEN csinos, fiatal urinő, többmillió készpénz és ingádon hozománnyal férjhezmenne. Érdeklődőnek fényképét megküldöm Bizony Ferenc h ázass ágközv éti tő iroda, Timisoara. ________________________________Gy. 19*3 34 ÉVES, szép, önhibáján kívül elvált úrasszony, akinek S° czer lej készpénze és berendezése van, férjhezmenne nyugdijképes egyénhez. Fényképes leveleket „Diszkréció biztosítva van“ jeligére a kiadóba. A fényképeket visszaküldőn. G. 996 ÂdâS”Wâf!e! MOTORKERÉKPÁRT. 350—500 cm-esc kifo. gásca-lan állapotban levőt megvételre keresek. — Ckn a könyvosztályban. ______________Gy, 1942 35 EVE fennálló fodrászüzlet visszavonulás miacc berendezéssel együtt átadó Str. Paris 34. __________________________________________K, 55 VILÁGOS hálószobiberendezés olcsón eladó sürgősen, elutazás miatt. Ser. Avram láncú 22. _______________________________________K, 54 KERESEK nagyobb tűzálló pénzszekrénvt. — Cím a kiadóhivatalban. ________________Ko 223 OLCSÓBB LETT a dr. Szcntpéterini „Az ín ezakicskönyvem" című szokácsmüvészeti könyv* rcoo drb. recepten kívül közli a modern szakács" művészet termékeinek lírását, levesek sültek, tisz­tik, befőttek stb. készítését. Nőknek legszebb ia legjobb ajándék. A szakácskönyv ára diszk ötésbea 12 S lej, fűzve 100 lej. — Kapható az Ellenzék kcnyvosztálvában Cluj, P. Unirii éa Fiusy Józseí Turda, köuyvkcreskedőaéL. Alkalmazás CLUJON 20 HOLDAS birtok nPgyon szép lak és gazdasági épületekkel elköltözés miatt eladó, vagy elcserélhető jövedelmező házzal. Dr. Li. gethy Miklós, Citij MaxccbaíLul Foch 39. Telefon: 1466 F. 180 KÜLÖNBÉ JÁRATÚ napon, lehacőleg búto­roz« tlan szobát keresek. Ajánlat okot könyv-osz­tályba Ko. 220 NÉGY szobás és három szobás emeleti Wká$, esetleg 7 szoba egybe, május 1 -re kiadó. Cím a könyvosztály bon, Ko. 221 6 SZOBÁS. ÖSSZKOMFORTOS VILLA, VILLANEGYED legszebb napsoros részén el­adó. Azonnal beköltözhető. Dr Ligethy Mikló?, Marechalnl Foch 39 Telefon: 1466, F. 180 EMELETES BELVÁROSI 2 LAKOSZTALYOS ÖSSZKOMFORTOS HÁZ 1000 négyzetméteres kerttel eladó. Dr. Ligethy Miklós, Marecha!ul Foch No, 39 Telefon: 1466, F. 180 %ÁíZCcA hogn varosunkból elszármazott fiatul román énrkesnO, Stella Komán, rendkívüli sikeréről érkezett hir Stella Komán, akinél, rendkívül szép Urai szoprán hangja non, Tarinban és Milanóban játszott, mini l/ouri Volpi és Gigli partnernále. Jelenleg George ThW-lel vendég­szerepel Lisszabonban. Legközelebbi állomá­sa Netvgork, ahová leszerződte! fék; bogi/ nagy közönségsiker kísérte Ziegler László Targu-Mures-i fiatal szerző színda­rab-bemutatóját, „A János élni akar**-/. Ko­vács János, a darab főhőse, szürke kis bank- hivrrtalnok, láztrdozik a lehetőségektől meg­fosztott élet ellen és lázálmábál, melyben az öngyitkoss/rg látszik egyetlen megoldásnak, menyasszonya csókja ébreszti arra a tudatra, hogy mégis érdemes ezt a szürke életet élni. A gördülékeny párbeszédekben és a színek ügyes változat osságában, zökkenés nélkül ér­kezik el a cselekmény az élet igazi vigaszá­hoz. ,,János élni akar" bizonyára sikereket fog aratni nagyobb színpadokon és nagyobb közönség elölt is és sikeres bemutatkozása lesz egy fiatal tehetségnek; hogy a budapesti Vígszínház társulata a Tóvárosi Operett-szinházbon fog vendégsze­repelni. Az első bemutató Eisemann Mihály Áruház cimü operettje lesz, Bársony Rózsi­val és Verebes Ernővel a főszerepekben; Mozgószinházak műsora: KEDD• CAPITOL-MOZGÓ: Világsláger! A legújabb bécsi szenzáció! Emil Jaunings hatalmas filmje: TRAUMULUS. (A fehér páva.) Partnerei: Hilde Weiszner és Stolz Hilda. EDISON-MOZGÓ: I. SZÁRNYAS TITÁNOK. Fősz. Warner Baxter, Conchita Monte­negro. II. BIBORRUHÁS ASSZONY. Fősz. Marlene Dietrich. III. MICKY MAUS. MUNKÁS-MOZGÓ: Chicago b. 1935. A KÉM. Főszerepben: James Gagney és Ann Dvorar. Műsor előtt Silly Simphonie, Micky Maus és Journal. Előadások: 3. 5, 7 és 9 órakor. ROYAL-MOZGÓ: ÉNEK SZÁRNYÁN. Fősz. Grace Moore. Szerdán premier: VIR- RASZTANAK A FEGYVEREK. Világfil­mek koronája. Fősz. Annabella és Vic­tor Francén. REŢELEI AUTOBUSELOR Sa A.-MKRÁ i COM! AUTÓBUSZ VÁLLALAT ÚTVONAL HÁLÓZATÁNAK TÉRKÉPÉ tesad SIGHfJ SÄTÜ-ttARE Cmgunnpl fápesrf&Jia I RIKKANCSOKAT magas jutalékkal felve­szünk. Jelentkezni lehet a délelőtti órákban. — Ellenzék kiadóhivatala, Cqlea Moţilor 4. _______ KERESEK jobb megjelenésű; fiataúabb nőt; szerény igényűt kJ egyszemélyes háztartásom - hm minden munkát végez, vidékre, .^Állandó otthon“ jeligére könyvosztáivba, K. 55 VEGYES aoo.eeo lei kölcsönt keresik első helyi bekebe­lezése belvárosi házra, Ctm & könyvosztályban, G. 993 TÄP.S KERESTETIK huszonötezer Lej (25.000) készpénzzel, szabad®'mázott tömegcikk forga­lomba hozam,Iához. Értekezni Vass szabadalmi ügyvivőnél. Sír. Saguraa No. 3, G: 997 ÜZEMBEN levő keményítőgyár vidéki város­ban társat keres 250000 lejjel. Mgas rentabilitás. Tőke biztosítva. Érdeklődéseket „Keményítő- gyár" jeligére könyvosztályba. Gy. 1945 ingatlan - lakás BELVÁROSI VILLATELEK ELADÖ. FRONT­SZÉLESSÉGE 22 MÉTEPv., fekszik napsugarak reflektorában. Dr. Ligethy Miklós, Marechalul Foch No. 39. Telei,.: 1466. F. x8o Kenyetmes uíazésí Gyors és pontos közlekedés! Mérsékeli vifeldijl Közelebbi felvilágosítással szolgálnak a vállalat jegyirodái: Cluj, telefon 155, 333. Timisoara, telefon Arad, telefon 99, 427, 477. Baia-Mare, telefon 66. Zálau, telefon 99, Satu-Maré, telefon 99.

Next

/
Thumbnails
Contents