Ellenzék, 1936. március (57. évfolyam, 50-75. szám)

1936-03-24 / 69. szám

1936 március 24. 'BZEENZÉK 5 HÍREK LNSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRÁK. Már­cius 21—27-ig a kővetkező gyógyszertárak teljesítenek szolgálatot: Biró, Piaţa Unirii 5., telefon 5—80, Demeter, Calea Moţilor 2., telefon 13—69, Apostol, Calea Regele Ferdi­nand 30-, telefon 7—82., Palóczy, Calea Gen. Foeh 56. A „Szent József Metafizikai Tanulmányi Kör“ közgyűlése. A ,„Szent József Metafizi­kai Tanulmányi Kör“ jogiszemélyiségének múlt év novemberében történt elismertetése után tegnap délután tartotta Calea M. Foch 10. szám alatti helyiségében rendes évi köz­gyűlését, amelynek napirendjén az uj tiszti­kar megválasztása szerepelt. Karaklán Pál elnök jelentése után a közgyűlés egyhangú­lag újraválasztotta a régi vezetőséget, amely­nek tagjai a következők: Elnök: Haraklán Pál, alelnökök: (Burkhárdt Béla és dr. Jakobi Emil, titkárok: dr. Chirila Victor és Had- házy Béla, pénztáros: Harák Antal, ellen­őrök: Götzinger Béla, Bándy Dezső, Aichin- ger Sándor, Hirsch György és Rus Sándor. Az egyesületnek jelenleg 187 tagja van. A tanulmányi kör már eddig is áldásos tevé­kenységet fejtett ki. A mult év folyamán a kebelében működő női választmány több mint ötvenezer lej segélyt osztott ki az arra rászorultak között és ez év husvétján újabb nagyarányú jótékonysági mozgalmat indít. Bucuresti-be szállítják Miklós herceg re­pülőgépének maradványait. Bucuresti-ből jelentik: Megírta az Ellenzék, hogy Opris repülőkapitány kényszerleszállást végzett Becs—Belgrad között Szerajevó közelében azzal a géppel, melyet Miklós herceg vasú- ! rolt Londonban. A repülőgépen — mely sú­lyosan megsérült — Opris kapitány és fele­sége utaztak, akik mindketten csodálatos módon menekültek meg a haláltól. A Capi­tala jelentése szerint a tönkrement gép ron­csait Bucuresti-be szállítják. Opris kapitány telefonon számolt be a szerencsétlenség részleteiről Caranfil légügyi miniszternek s közölte, hogy Becsből jövet elvesztette a tá­jékozódást, ezért volt kénytelen leszállni. A Capitala jelentése szerint Opris kapitány vasárnap Bucuresti-be utazott. Elitéit ál-apácák. Bucuresti-ből jelentik: A Galati-i törvényszék most tárgyalta Poli- xenia Tabara volt apáca ügyét, akit eltávo­lítottak az egyik kolostorból. Polixenia-nővér ezután sem tette le ruháját és kilenc Te- cuci-i kiskorú leánnyal egy elhagyott erdei házba vonult, akiket az ó-orosz hitre okta­tott. ünnepek alkalmával aztán felkereste a szomszédos községeket apáca ruhába öltö­zött tanítványaival s tovább élesztette az ó- naptár melletti mozgalmat A Galali-i tör­vényszék 8—8 napi fogházra ítélte a vád­lottakat Tolvajokkal állt összeköttetésben a millio­mos. Bucuresti-ből jelentik: A központi ál­lambiztonsági hivatal eljárást indított több Bucuresti-i szerelő-vállalat ellen, mert iga­zolást nyert, hogy fiatalkorunkból álló tol­vajbandával állottak összeköttetésben. Ă Bucuresti-i városi tanácshoz több jelentés érkezett arról, hogy utcákon, tereken s egyéb nyilvános helyeken felállított vízveze­téki és csatornázási készülékek értékes fel­szerelését dézsmálják. A nyomozás során kiderült, hogy a város vagyonát jól szerve­zett tolvajbanda fosztogatja, melynek tagjai 20—40 lejért adták el a több száz lej értékű lopott holmikat. Megállapítást nyert, hogy H. Eckstein Bucuresti-i többszörös millio­mos is összeköttetést tartott fenn a bandába tömörült tolvajokkal. Az eljárás folyik. SIESTA SANATORIUM Budapest, I. Ráth György-u. 5. a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felsze­reli gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, se­bészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia, stb. Röntgen. Kémia és mikroszkópiái laborató­rium. — Electrokardiograph (szivvizsgáló). Krogh-féle alapanyagcsere vizsgáló készülék, konyha. Elsőrendű ellátás! 9700 négyszögöles Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógy- intézet. Orvosilag vezetett villany üzemű park! Olcsó árak! A magyar HöníjvSíiaöás csodája TOLSZTOJ LEÓ: Háború és béüeü Az crosz regényóriáa már évek óta nem kap­ható a magyar könyvpiacon. Uj kiadása Bonkálő Sándor kitűnő eredeti szövegből készült fordításá­ban, 5 kötet, közel 2000 oldalon, kitűnő papíron!! Hamis százlejesekct vásárolt. Satu-Maré­ról jelentik: A Copalnic-Mănăstur-i csendőr­ség Grünfeld Dávid kereskedő lakásán nagy­mennyiségű hamis százlejest talált. A csend­őrök kihallgatták a kereskedőt, aki azzal védekezett, hogy rendes üzleti forgalom foly­tán kerültek lakására a hamis pénzek. A csendőrök vizsgálatot vezettek be és meg­állapították, hogy Grünfeld Dávid a hamis százlejeseket tudatlan falusiaktól vásárolta darabonként 76 lejért. Az elkobzott hami­sítványokat a Nemzeti Bank Satu-Mare-i fiókjánál helyezték letétbe. Grünfeld Dávid ellen megindult az eljárás. Letartóztatták a visszaélésekkel vádolt adófőnököt. Tudósítónk jelenti: A Sighetul- Marmatiei-i polgárság régi sérelme, hogy a pénzügyigazgatóságnál, ha bármilyen kérés­sel fordulnak oda, 20—40 lejeket vesznek el tőlük különböző cimeken. A város lakói több ízben tettek jelentést az illetékeseknél, hogy milyen üzérkedés folyik a pénzügyigazgató­ságon. Egy hónapig tartó vizsgálat után az ügyészség a napokban letartóztatta Sigmi- reanu adófőnököt, aki az évek folyamán tekintélyes összeggel károsította meg az amugyis leszegényedett és nyomorban élő adófizetőket. Sigmireanu adóhivatali főnök kihallgatását megkezdték, aki majd a bíró­ság előtt fog felelni arról, hogy mire fordí­totta a jogtalanul felvett összegeket. Letartóztatott _ gazdálkodó. Salu- Mare-ról jelentik: A Satu-Mare-i rendőrség „ ~ őrizetbe vett egy gazdál­kodót. - _ «. .. . Kiszivárgott hirek szerint a jómódú gazdálkodót azzal gyanúsítják, hogy egyik vezére a romániai szélső bal­oldali mozgalomnak ' 'r ,. , N . tovább­ra is fogva tartják a nyomozás érdekében. Vármegyei prefektusok Bucuresti-i meg­beszélése. Bucuresti-ből jelenük: Inculet bel­ügyminiszter keddre az ország összes me­gyei prefektusait közös tanácskozásra ren­delte a belügyminisztériumba. A prefektu­sok országos értekezlete az uj közigazgatási törvény rövid időn belül való életbelépteté­sével van kapcsolatban. ■ Ma, hétfőn nagy­sikerre! fut még Royal Mozgóban Munkások panasza a Sntu-Marc-i megye­háza építésénél. Satu-Mare-ról jelentik: Az itteni épitőmunkások munkaadóikkal kollek­tiv szerződést kötöttek, melynek értelmében a munkaadók mindaddig nem alkalmazhat­nak idegenből jött munkásokat, mig a hely­beli építőiparosok közt munkanélküli akad. A vármegyeháza építését vezető Tanker mér­nök a szerződés dacára idegen munkásokat fogadott fel. Emiatt a szervezett munkások panaszt emellek Mudura loan munkaügyi inspektornál. Mudura Tanker mérnököt és az épitőmunkások szakcsoportjának veze­tőit megidézte. A városban az utóbbi idő­ben olyan hirek terjedtek el, mely szerint egyes román vállalatok kényszerítik munká­saikat, hogy változtassák meg vallásukat. Dr. Ardelean Octavian vármegyei prefektus a hirt erélyesen megcáfolta. Itt írjuk meg, hogy a szociáldemokrata párt Satu-Mare-i tagozatának vezetősége legutóbbi ülésén el­határozta, hogy a párt áprilisban tartandó országos kongresszusára dr. Gergely Jánost küldik ki. Tüze!: okoztak a gyermekek a faluban. Bucuresti-ből jelentik: Borzalmas tűz pusz­tított a Muscel-i Ciumesti faluban. Az egyik gazda gyermekei tüzet gyújtottak az udva­ron és ennek élesztősére szalmát hozlak az ágyakból. Nem vetlek észre, hogy játék köz­ben egyikük égő szalmaszálat visz a szobá­ba. Pillanatok alatt lángok csaptak ki a ház­ból, mely teljesen elpusztult. A tűz átterjedt a szomszédos gazdasági épületekre is. A kár 700 ezer lej. Az eljárás megindult. Öngyilkos borbély. Bucuresti-ből jelentik: J. Dórtheimer ismert Bucuresti-i borbély­mester lakásának fürdőszobájában felakasz­totta magát. Dortheimer súlyos idegbajban szenvedett hosszú idő óta s nem tudta elvi­selni, hogy házigazdája lakását felmondta. Az ügyészség a temetési engedélyt kiadta. Önkezével vetett véget életének két öreg­ember. Satu-Mare-ról jelentik: Lazuri község­ben Bucs Miklós 80 éves földműves kertjé­ben egy szilvafára felakasztotta magát. Tet­tét családi háborúság miatt követte el. — A Batarc-i erdőben Mois Victor 65 éves gaz­dálkodót találták egy fára felakasztva. Gyó­gyíthatatlan betegsége miatt vetett véget életének. MAZURKA! 1 Főszereplő: Pola 1 Negri. - Rende­ző: Willy Forst. 193G-os év legsikerü.tebb világsláger:;. — Rabinovich produkció, Wien. — Ne mu­lassza el életének legnagyobb élményét megnézni. — Monopol Filmcentrala, Tizenötmilliós erdőbirság. Bucuresti-ből jelentik: A Baia-megyei erdészeti felügyelő­ség 15 millió lej birsággal sújtotta a „Fores­tiera Baia“ erdőtermelő céget. A megbírsá­golt vállalat termelési engedély nélkül kez­dett hozzá az erdőirtáshoz. A könyv ára fűzve 180 lei három kötet­be kötve, vá­szonkötésbe csak 260 lei Pénzelőzetes bek üldése mellett por­tó-mentesen szállítjuk! ; Kapható: az ELLENZÉK könyv-osztá­lyában Cluj, Piaţa Unirii 9. szám alaifc OKOS LÁNY. — Remélem, most jó gyufákat hoztál f — Mind jó nagysága kérem. Mindegyiket meggyujtottam és mindegyik égett. Ünnepélyes tagavatás a Kolping Legény­egyletben. Tegnap délelőtt 10 órakor a Szent Mihály templomban ünnepélyes tagavatást tartott a helyi Kolping Legényegylet. A résztvevők a Legényegylet Str. Baron L. Pop-on lévő helyiségében gyülekeztek, majd csoportosan vonultak fel a templomba, ahol a városunkból közelebbről távozó Ilirschler József dr. pápai prelátus-plébános szent­misét szolgáltatott, majd lélekemelő szavak kíséretében felavatta a Legényegylet uj tag­jait. A tagavatást megelőző bárom napon Denderle József piarista tanár lelki gyakor­latokat tartott, a Legényegylet helyiségében. Megszűnik a cigányok vadházassága. Sa- tu-Mare-ról jelentik: Mediasul-Aurit-on a ci­gányok nagy népgyülést tartollak. A szá­zakra menő tömeg lelkesen ünnepelte Hin- tescu Nitulescu Gheorghet, a megyei szerve­zet elnökét. Az elnök beszédet intézett a tömeghez, majd a helyi tagozat megalakulá­sa után kimondották, hogy azokat, akik vadházasságban élnek, ünnepélyes keretpk közt összeesketik. Április 14-én Mediasul- Aurit községben, április 19-én Apa község­ben, 26-án pedig Ardud-on, május 3-án Satu- Mare-n lesz tömeges esketés. Buciiresti-be kísérték a Constanta-i kikö­tőben elfogott sikkasztok Bucuresti-ből je­lentik: A budapesti rendőrség körözőlevele alapján a Constanta-i kikötőparancsnokság Rudas sikkasztó bantisztviselőt letartóztat­ta. A megtévedt tisztviselő félmillió pengőt sikkasztott az egyik pesti nagybank pénz­tárából, majd Romániába szökött s Constan- ta-ba utazott, hol akkor fogták el, midőn fel akart szállni egy Keletre induló hajóra. Letartóztatása lilán Bucuresti-be szállították s kiadatásáig a központi állambiztonsági hi­vatal őrizetében marad. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület előadása. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület népszerűsítő előadás* sorozatában március 23-án, hétfőn este 9 óra­kor a Magyar Zenekonzervatórium dísztermében . hatásági . engedéllyé!!' dr. Stern Vilmos tart elő­adást „Újabb haladás a belső elválasztás tanában“ címen. (Orvostudományi szakosztály előadása,) Belépés díjtalan. BEKÜLDÖTT mHEii AZ „ÖRÖK KÜZDELEM“ MÁSODIK ELŐ­ADÁSA MÁRCIUS 29-ÉN. Simándi Lajos refor­mátus esperes „örök küzdelem“ cimü szinjátéka) olyan megrázó erővel viszi színpadra a társada­lom egyik legsúlyosabb problémáját: ,,Szabad.e betegnek, ví&y nem egérzséges csalidból szárma­zott fiataloknak egymással házasságra- lépni?“ A darab egy romantikus szerelmi történet kereté­ben megdöbbentő realizmussal mutatja be egy szegény, gyermekéért aggódó onya, egy szerető 'lány és egy orvos óriási küzdelmét egy fiatal élet megmentéréért; amelyet végül ai társadalmi morál és egy negyedik személy brutális közbelé­pése legyőz és megöli azt, akj már meg volt mentve az életnek. A probléma aktuális: ,,Mi történik akkor, amikor egy képzelt betegre mon­danak Ítéletet?" Ezen gyönyörű és mindvégig le­bilincselő meseszövésü darabot mutatja be már­cius 29-én, vasárnap este 8 órakor a heljti refor­mátus férfiszövetség művészi színvonalú műked­velő gárdája' általános közkívánatra másodszor Str, Bmianu 24. szám alatti emeleti dísztermében 15 lejes belépődíj mellett, A Turdai- Missió-Társuíat fehérnemű varró és szabászati tanfolyamot rendez április hó ij.től junius ij-iş. amelyen a fehérnemű varrárt és a szabást tanítják. Jelenleg szövő tanfolyamot tart, amely husvét előtt befejeződik. A Missió Társu­lat háztartási tanfolyama ianhár 1 -tői kezdődött és különböző csoportokból állott. Ennek a két hónapos fehérnemű, varró és szabászati tanfo­lyamnak a tandija mindössze 500 lej. A Misszió Társulat az arra igényt tartók számára szállást és teljes ellátást k< nyújt a- két hónapra 2200 lei el. lenében. Jelentkezni lehet április hó ic.ig Misz- sziós Telep, Turda, Poste-Restante. Bethlen Mária előadása az Ó-Turda-i Reí. Nő­szövetség tea-délutánján. Az Ö-Turda-i Refor­mátus Nőszövetség újonnan választott vezetői nagysikerű teádéiutánt rendeztek a Magyar Ipa- rcsegyler termeiben. A műsor keretében gróf Bethlen Mária életének gazdag tapasztalata' alap­ján a munka hasznosságáról és az, emberre gya­korolt jótékony hatásáról igen érdekes előadást tartott. Ezenkívül? Thurzay Rózsi.ka, Bcreczky Gizella és Fodor N. sikerült szavalatokkal szere­peltek. hoffy műre 24-én felír ét éli szinészvizsga lesz Rucuresliben. A szinészvizsga lezajlása után április idején pedig ugyancsak llucurestiben nagy szinészgyülés lesz, amelyen résztvesz- nek az összes romániai társulatok delegált­jai és toiz összes fontos színházi kérdéseket megvitatják; hogy Gróf László, o Thália Rí. főrendező­je egy napig Cluj-on tartózkodott. Grófot egg színházi perben szakértőnek hívta meg a bíróság; hogy csütörtökön Hunyorig Sándor olvas fel a magyar rádióban; hogy Molnár Ferenc Cannesben fejezte be uj darabja első felvonását. A francia Rivié­ráról Molnár Velencébe utazik; hogy Lehár Ferenc a Mosoly országa 100. előadására Budapestre érkezik; hogy óriási sikere van Hellay Jenő Néma levente cimü verses vigjátékának, amelyben Bajor Gizi élete egyik legnagyobb sikerét aratja. Törzs Jenő \a néma levente s hangta­lan szerepében brilltáns; hogy Létraz, a neves francia vígjátékira, táviratilag gratulált a Pesti Színház szerep­lőinek, darabjának, a Mackónak sikeréhez; hogy Lauri Volpi, a nagy olasz énekes, a magyar fővárosban vendégszerepel. Németh Mária fogja énekelni' a Toscát. A Városi Szín­ház öltöztetőnöje, abbcsn a hiszemben, hogy Lauri Volpi Laura, tehát nő, a primadonna- öltözőt rendezte be az énekes számára; hogy Bartók Béla egyik uj szerzeményét, a Cantate Profana-t bemutatják a londoni Queeifs Hall-ban; hogy dacára a francia és német ellenté­teknek, a párisi Opera vendégszerepelteti a két legnagyobb német dirigenst: Walter Brú­nót és Furtwánglert. hogy a Király Színház újdonságának, az Ártatlan a feleségem-nek, melynek szövegét Harmath Imre irta, Adorján András szerezte a zenéjét. Adorján hosszú ideig volt nálunk karmester. Harmath Imre egyszer hallotta zongorázni és azonnal felfedezte a kitűnő muzsikust. így írták meg ketten az uj ope­rettet, amelynek bemutatója valósággal cluii jellegű lesz. Adorján a zeneszerző, Kiss Ma­nyi, Tompa Béla és László Andor pedig fő-> szerepeket játszanak benne; hogy Lubinszki Lili, a volt gyermekszinész- nő, mint felnőtt hölgy debütált a Bethlen-téri Színház újdonságában a Megszökött a lányom cimü zenés vígjátékban; hogy Radnay Miklós emlékére hangver­senyt rendezett a magyar fővárosban a Zene­művészeti Főiskola. A műsoron kizárólag Radnay müvek szerepellek; hogy uj magyar operát mutat be legköze­lebb a pesti Operaház. Címe: Amikor a cse­resznyefa virágzik. Szerzője Dévényi Imre, fiatal muzsikus, aki egyébként tisztviselő; Ne késsé el m tavaszi Mietest! Gyümölcs és sétány­fát, stb. ajánl a Gazdasági Tanin­tézet Faiskolája? MEDIAŞ «BHEraSfSSKRSKÎSSSE» Tel. 29. Ár'egyzék ingyen. Női DIVATLAPOK a tavaszi szezonri (ruha. kabát, kosztüm) inár hatalmas válasz­tékban kaphatók az Ellenzék künyvosztálya- ban, Cluj. Piaţa Unirii.- d set ié csak akkor hozza meg a kívánt eredményt, ha az ELLENZÉK-ben je. nik meg! Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivatalban, helyi és vid: bizományosainknál, valamint az or szag összes hirdetési irodáiban

Next

/
Thumbnails
Contents