Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)

1936-02-12 / 34. szám

*999 17. wzzvwwwm ' sammsmrnmmmmsmimm Halálra sebezte , maiá i&belőüemagéi a sikkasztó Pénz kefleit á & agyúra éleire. — KSíös éffa&tárú* zá$?a* halált választóit a börtön helyett a házaspár BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) Rövid távirat jelentette, hogy milliós sik­kasztás történt a Roman-i Mezőgazdasági Kamaránál, minek leleplezése során Con­stantin Arghiropol pénztárnok halántékon lőtte magát és kiszenvedett Mielőtt maga ellen fordította volna a fegyvert feleségé! is súlyosan megsebezte, közös elhatározással akartak a halálba me ne- külni szégyenükben. Arghiropol két évvel ezelőtt kötött házas­ságot. Az egyik Roman-i szinház Gina nevű táncosnőjét vette nőül. Levelet hagytak hát­ra, melyben arra kérik az ügyészi, ne bon­colják fel holttestüket A temetési költségekre 12 ezer lejt tettek félre, amit egy borítékba az asztalra he­lyeztek. Az öngyilkos pénztárnok ellen egy héttel előbb indult meg a vizsgálat a Roman-i Me­zőgazdasági Kamara hivatalos helyiségében. Szerdán Stefan Ionescu központi inspektor arra kérte a pénztárnokot, mutassa fel a Mezőgazdasági Kamarák Szövetségének kül­dött járulékokra vonatkozó eiismervényeket Nyomban 20 ezer lej hiányt állapítottak meg. Arghiropol erre délutánig halasztást kért, aztán többet nem jött be hivatalába s eltűnt a Tárosból feleségével együtt. Bucuresti-ben járt, hogy rokonságától pénzt szerezzen. Időközben újabb hiányokat lep­leztek le. Előbb 200 ezer lej, aztán újabb 100 ezer lej hiányzott a gondjaira bízott állategész­ségügyi bélyegek clárusitásából befolyt pénzekből. A földművelésügyi minisztériumtól nagy­mennyiségű bélyeget kapott, ezt aztán nem könyvelte el s szabad kézből árusította a vágóhídon. Több, mint egy éve folytatta csa­lásait , közben két nagy ellenőrzés îs Tolt á pénztárban anélkül, hogy a hiányokat észrevették volna. Stefan Iotiescu központi inspektor véle­ménye szerint milliós sikkasztásról van szó. Nyomban jelentést tett az ügyészségen, hol körözőlevelet bocsátottak ki az eltűnt pénz­tárnok ellen. Arghiropol erre váratlanul hazaérkezett s levélben értesítette az ügyészt, hogy dél­ben elfoghatja lakásán. Aztán feketébe öl­tözött, felesége pedig menyasszonyi ruhá­ját vette fel s az asztal mellett ülve várták, mikor kopog az ügyész ajtójukon. Ebben a pillanatban két lövés dördült ei. A férfi nyomban kiszen'védett, az asszonyt kórházba szállították súlyos fejsebévei. Állapota válságos. Nincs remény felépülé­sére. Arghiropol előkelő bojár családból szár­mazott $ közeli rokonságban volt Iorgával. Nagylábon élt, költekezett, úgyszólván min­dennap mulatást rendezett lakásán barátai­val. Azt hiszik, hogy csalásait és sikkasztá­sait mások rábeszélésére követte el. Az eljá­rás folyik. ítéletidő tomfedl az egész világon LONDON. (Az Ellen zék távi oaia.) Az utóbbi napokban nagy viharok vonultak vé­gig Anglia felett. Állagban a szél sebessége elérte az óránkénti 80 kilóméiért, Írország­ban 100 órakilométeren felül volt ez a se­besség. A hajók nem tudták elhagyni a ki­kötőket a tengeren dúló viharok miatt, de a hatóságok különben is megtiilották a vízi- jármüveknek a közlekedési. Londonban a nagyáruházak kirakat üve­geit törte be a rendkívül erős szél. Szám­talan baleset történt, a külvárosokban több ember megfagyott. Északoménkában is változatlanul tovább tart » fagyhullám, sőt a>z időjáráskutaló in­tézetek egyöntetűen azt jelentik, hogy a hőmérséklet további sülyedése várható. Egyedül Newyork állam területén állott be hirtelen olvadás, Newyorkban egyetlen délelőtt elolvadt az utcákon fekvő félmé­teres hóíömeg és így a Broadway valósá­gos árvíz alá került. Az utcákon végig csobogott a 15—20 cen­timéter magas szennyes ár. A délután folya­mán hirtelen ujabb fagy állott be, amely síkossá tette az utakat. Számtalan közleke­dési baleset történt. Newyork államban a legtöbb vonat-autó­buszjáratot be kellett szüntetni. Számos tanyát és kisebb városkát teljesen elvágott a világtól az országúinkat, eltorlaszoló több méteres hó. Ezekre a városokra repülőgépeken szállí­tottak edd g élelmiszert, de most már a jég­től bontott repülőtereken a legnagyobb ne­hézségekbe ütközik a repülőgépek felszál­lása. NB, A belek kiürülésé teljes kell tegyen! elégedjék meg azzal, hogy volt széklete. Sokszor a látszó­lagosan rendben lévő széklet dacára zavarok jelentkeznek, mivel a belek nem ürültek ki teljesen és a visszamaradt anyagok erjedésbe mennek át. Ahhoz, hogy a beleket teljesen kitisztítsuk és az ilyen zavaroknak idejében elejét vegyük, szedjünk időről időre hashajtót, még akkoí Is, l»á látszólágötórt van naponta székletünk. Szedjünk egy olyan hashajtót, mely tökéletesen kitisztítja a beleket és nem okoz sem görcsöket, sem hasmenést. Ez a hashajtó az ARTIN, amely minden kö­vetelménynek tökéletesen megfelel, azonkívül Mgy előnye, hogy huzamos Időn át való szedés után sem szokja meg a A Dr. WANDER ÜZEMEK KÉSZÍTMÉNYÉ. Í/J4BB KARíYIBQTRÁíVY a Százezer lefi sikl&aszáoií el az idegen pénztől él íszer-íigyfiok Kavpícre'ííeá í©fi Ecetté @z aradi „Idub-élei"* j ARAD. (Az Ellen zék tudósítójától.) Teg- í napi számunkban már beszámoltunk a Ró- j z&a gyógy- ás yiatszertámagykereskedés j aradi bizományosának, Grünwald Jenőnek letartóztatásáról. Grünwald állandó vendége volt az egyik aradi játékklubnak, ahol tete­mes összegeket vesztett, amelyek fedezésére több mint 200.000 lejt sikkasztott cégétől. Alig ült el azonban a Grürrwald letartózta­tása által felkavart közéleti vihar, az aradi kártyaklubok ismét gondoskodtok szenzáció­ról, Az áldozat ezúttal Fried Mór óra- és ékszerügynök, Leister-féle Cemauti-i cég aradi megbízottja. Fried 170.000 lej értékű óra-kollekciót ka­pott bizományba, eleinte hűségesen et Is számolt, de később, mikor kdrtyoszenve* délge erőt vett rajta, az áruk árát ú klub- tok kártyaasztalánál hagyta. A cég bizalmas értesülései alapján Leister vezérigazgató hirtelen leutazott Aradra, ahol ügynökét elszámolásra szólította fei, Fried mintegy 100.000 lejjel nem tadotí elszámolni, mire a gyáros bűnvádi lelje- lentést adott be ellene. Az ügyészség letör- tóztatta az ügynököt. A letartóztatás városszerte óriási feltűnési keltett, mert újév óta Pried már a negyedik! áldozata az aradi játékkluboknak. Halálfélelmében meggyilkolt egy ártatlan embert Mt amerikai nagykereskedőt megőriítaH® a névtelen levét A vonalok nyílt pályán befagytak, az ina­sokat éh kral ál és megf agyás veszélye fe­nyegeti, mert sem vizük, sem élelmiszerük, sem pedig tüzelő anyaguk nincs. Newyork kikötőjében hét fiatalembert le­pett meg egy könnyű kis csónakon a vihar. Megmerdésükre repülőgépet küldtek ki. II inois âllambam 72 vonatot havazott be a hófúvás. Iowa és Michigan államokban tel­jesen megbénult a közlekedés. Minesotában és Dakotában 45 Celsius fokot mértek. BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A fővárosban tegnap heves vihar vonult végig. A hó vastag rétegekben borította be az ut­cákat, a hőmérséklet mélyen a fagypont alá sülyedi. A Fekete-tengeren színién nagy vikar tombol. Városunkban e szokatlanul tavsszias idő­járás után hirtelen állott be a kemény tél. Tegnap reggel 20 centiméteres hó esett .majd hirtelen fagy állott be és sg éjsraka folya­mán még mélyebbre sülyedt a hőmérséklet. Ma reggel 9 órakor 10 Celsius fokot mérlek Cl újon. BERLIN. (Az Ellenzék távirata.) A Freát- hortoff-ló jegén borzalmas szerencsétlenség történt tegnap délután. Egy svájci házaspár két kisleánya a tó vékony jegén korcsolyá­zott. A jég beszakadt és a két kisleány elmerült. A jelenetnek szemtanúja volt egy, a par­ton álló 8 éves kisfiú, aki a másik két szerencsétlenül járt gyermek segítségére akart sietni, de 6 alatta is beszakadt a vékony jégréteg és a hősies kisfia bele­zuhant a tóba. Mindhárom gyermek megfulladt. NEWYORK, február, A politikai történel­men kívül eddig még nem igen volt példa arra, hogy valaki merénylettől való félelmé­ben követett volna el gyilkosságot. Most ilyen esel foglalkoztatta az Ohio állambeli Dayton esküdlbiróságáL A vádlottak padján Andrew Thackie 44 éves nagykereskedő ült, aki egy Thompson nevű mérnököt a műit évben meggyilkolt Thackie a múlt év elején egy zsaroló ban­dától fenyegető leveleket kapott amelyek. közeli biztos halált helyeztek kilátásba neki, ha záros határidőn beiül nem fizet a. bandá­nak 50.000 dollárt. Thackie a rendőrséghez fordult amely vé­delmet Ígért neki. A kereskedő ettől kezdve mégis szakadatlan halálfélelemben élt Villájából valóságos erődítményt csinált Az ablakokra acéllemezeket szereltetett az aj­tókra különleges szerkezetű zárakat és elek­tromos jelzőberendezést vezetett be, amely­nek elmés szerkezete jóelőre jelezte minden nemkívánatos vendég érkezését Mindennek ellenére megtörtént a fatális dolog, hogy a nyáron ismeretlen tettesek betörést kíséreltek meg Thackie Tinájá­ban. A betörők a jelzőberendezést üzemen kívül helyezték és már a kapu feifeszegetésévei fáradoztak, amikor Thackie szolgái figyel­mesek lettek rájuk. Erre a betörők hanyatt- homlok elmenekültek. Noha egyáltalán semmi adat nem szólt amellett hogy a betörési kísérlet összefüg­gésben állott a zsarolásokkal. Thaeklen ettől a naptól kezdve teljesen elhatalmasodott a félelem és a nagykereskedő most már egyáltalán nem volt hajlandó idegeneket fogadni, Ezért máig is rejtély, hogyan juthatott be hozzá az áldozat „Mit akar?!", kiáltott ijed­ten Thackie, amikor Thomson hirtelen meg­jelent dolgozószobájában. Thomson a zsebé­be nyuit, mire Thackie — meg lévén győ­ződve róla, hogy most sor kerül a régóta várt merényiéire — revolvert rántott és lelőtte látogatóját A szerencsétlen nyomban meghalt Később kiderült hogy nem revolverért, hanem ártat- j lan biztosítási papírokért nyúlt a zsebébe, | mert — ügynök volt. Minthogy az elmeszakértők megállapítása szerint a nagykereskedő, ha eredetileg nem is volt beszámithatailan. most már teljesen megőrült a nem mindennapi ügy tárgyalá­sát abbahagyták és a vádlottat beszállították a daytoni elmegyógyintézetbe. A Med>as-i migyay kaszinó jubileum; Gn. népsége. Médiás.ról jdentik' A magvar kaszinó február i6-án ünneplj fennállása nők ötvenéves jubileumit. — Délelőtt n órakor J*sz»közgyü- Lés vezeti be az ünnepséget a Magyar.ház disz- termébtn. Elnöki megnyitót mond Csiky |ó. zsef, a kaszinó cüszeincke. Az alakuló jegyző­könyvet Grósz Ferenc jegyző olvassa fel, majd1 dr. P. Tréfán Tumotheusz, a ka^inó elnöke tant beszédet „Visszapillantás a kaszinó ţ© éves, m-uScjWa** címmel. — A díszközgyűlést déli i órakor társasebéd követi E«te müsom&i egy­bekötött tinccstéiy Wz. Az esély műsora: i. Megnyitó: Magyar Kálmán, i. Énekel a Magyar Pcügári Köp vegyeskor*. 3. Páros tánc: Csathó Ági, Székely István, 4 Énekel dr. György Zsig­mondié, í. Szavs-l Burdé Piroska 6. Karíkatu. rák: Kiss László, 7. Zongorázik Teleki Adára gróf S. Énekel a Magyar Polgári Kör férfikara. 9. Körmagyar: SighLsoaxa-i műkedvelők. Konfe­rál Kiss Andor.

Next

/
Thumbnails
Contents