Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)
1936-02-08 / 31. szám
6 ffrrrN7fíw FU# február If. ICfdCZipr&iCIÍ I IRTA: MÁMON LILI REGÉNY 1 Jt\b53íÖ#.'á 5 82 IK KÖZLEMÉNY Megnézem, kérem, mondta a gurú/smester körülbelül egy és lél* a múlva tessék visszajönni, addigra megigazítom. Defekt? kérdezte Magda, mikor a Str. Regina Maria n mentek egymás mellett a Piaţa Unirii felé. Nem, szólt Tamás és lenézett ra, — csak égett gummi szagát érez- 1 ein, mikor lefelé jöttünk a hegyről. — Utána kell nézni, hogy mi történt. Tálát! csak erősen surlódott ti gummi, iem tudom . .. Ne féljen, nem lesz .emmi baj, pontos időre hazaviszem. Dehogy félek, — mondta Magda olyan boldognak érezte magái, mint imilyen nagyon régen nem volt, az 1 gesz délután miatt és mert Tamás otv hűvös volt Mme Rigaudhoz és hogy most mehetett a Pinta Unirii-n a nagy os méltóságteljes Fadrusz szobor előtt, ; melynek a közelében öreg, fáradt né- ókék és kisgyerekek ültek a padokon, .lő hűvös este volt, a Mátyás-templom »kapuját bezárták már, egy pár félénk iranszparens gyűlt fel itt-ott a kocka- >! ;ku téren. Tamás bevitte Magdát egy •ukrászdába, amely zsúfolva volt az autóversenyről jövőkkel. Meleg kávét ittak; puha kaláccsal és átnézték a lakokat. Aztán, űrivel a cukrászda átjáró házban volt és idejük volt bőven, a hátsó kapuu mentek ki. hogy szétnézzenek egy kicsit az Óvárban is. Nagyon csöndes, kicsi utcákon mentek át. régi házak előtt, ez a városrész n régi Cluj-nak is a legrégibb része volt. Vztán a Mátyás király szülőházánál újra visszamentek a Piáin Unirii-re és a Newyork épülete mellett a Str. Univer- > i tătii-re törtek. Imién közel volt már a Str. Kogalniceahu. tehát végigmentek :;zon is, mert Tamás ezt az utcát szerette legjobban. Tamás is üt tanult valamikor a kollégiumban, a toronynélküti református it inptom meLietí. megállt egy "percre az öreg, szürke épület előtt és megmutatta Magdának a régi osztálya ablakait. A templom hatalmas háromszöge : lőtt falevelek zizegtek a talpaik alatt .. földön, nagyon romantikus hely volt ez. alig ment rajta végig ogy-egy járul. ember is ritkán. — A kollégium meleti ablakából valaki monoton egy- ' rmasággal hegedült egy üuri. egy no lit, megint egy durt, egy mollt, felváltva. Fialok Glujra, —-L felelte Tamás — hajnalra hisznek olt körülbelül. A hétfői piacra viszik a termésüket és órákig tart, inig megteszik az ulat. A távolabbi falvakból délben indulnak el, hogy másnap reggelre a városban legyenek és párszáz lejéri eladhassák azt, amiért egész évben az esőért imádkoztak. — Holnap hétfő lesz, — mondta Magda szórakozottan és arra gondolt, hogy délután majd Lujzácskához kell mennie. Később megkérdezte: — Vájjon András, hogy ment haza? — András ott maradt pár napig Clu- jon, — felelte Tamás — riportanyagot akar gyűjteni. Lejtő következett Két oldalt fák áí- tak az ut mentén, előttük egyenes vonalban fehérlett az ut. Szép lassan siklott lefelé. Aztán Tamás valamit babrált a fékkel ét a kapcsolóknál. A Fiat megállt. — Defekt? — kérdezte Magda ijedten. — Nem, — mondta Tamás. — Akkor miért álltunk meg? — Beszélni szeretnék magával. — Igen? — kérdezte , Magda. Aztán kicsit nyugtalan lelt. miTl érezte, hogy valami haj van Tamással, mert Tamás sohasem jelentett, ki ilyesmit, hogy: beszélni akarok magával. Tamás egyenesen a tárgyra tért: — Maga most Pesten volt — mondta nyugodtan — és én nagyon jól tudom, hogy miért volt Pesten. — Igen — mondta Magda rnégegv- szer. — Mondja meg egészen őszintén nekem, hogy szerdi-e azt az embert, akinek a kedvéért Pestre utazott... Hogy megtalálta-c benne azt, akit keresett. És én akkor szépen bekapcsolom a motort és nem zavarom többet hazáig... (Folytatjuk.) Reményik Sándor uj verses kötete: ROMON VIRÁG. 134 uj vers gyűjteménye 242 oldalon. Ana 100 lej vr. Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Pjata Unirii. Vidékre utánvéttel is szállítjuk. ■BBS rMa ünnepi Előadási: AZ EME.KES MADÁR bemutatója Mű este fesz ® bemutatója Tamási Áron Énekes madár cimü zenes székely népi játékának. A bemutMÓt ünnepélyes külsőségek között tartja meg a színház és ezért kéri a közönséget, hogy aki csak teheti ünnepi ruhájában jelenjen meg eznrtrt a sz'nházban, ezzel is dakumenrtáLVa. hogy az erdélyi irodalomnak cs színháznak kimagasló eseménye a Tamási Ár00 színdarabja. Az Énekes madár szereposztása Gondos Fszter ...... Gondos Regina ... Gondos Magdolna Pakk Lukács ....... P;éda Máié............ Kömény Móka ...... Sólymosán Magda Kőszegi Ma git Fényes Alice Woj iczky Elvira Balázs Samu Tompa Sá dór Kovács György Rajnai Sándor Fatnsi nép, énekesek A dar^b kísérő zenéjét és kórusait Ránky György irta és Schreiber Alajos vezényli. Az I. felvonás diszSelét Kós Károly, a II. felvonás d-szietét FüCöp Zoltán és Rudas Klára, * Kömény Ignácné Kitho'ikus pap ... I. vénasszony ... II. vénasszony ... II . vérnsszony ... A dobos .............. Egy ember ......... Károlyi Leona Tóth EL k Feness Ilona Miklóssy Margit Czopán Fióri Csóka József Örvössy Géza Rendező: KÁDÁR IMRE budapesti m. kir. Operaház díszlettervezői tervezték. A technikai kiállítás Rajnai Sándor aoerékai főnök müve. —- Még tizenöt percünk van, — madia Tamás. A Str. Bratianu következett, az ódon, vasrácsos ablaku házaival, aztán a kis- parkon át, az Opera előtt, amelynek egyik próbaterméből egy éles és erős női szopránból Carmen szilaj Habene- rája hangzott az utcára, — visszame- tek a garázshoz. A Fiat készen várta őket az udvaron. Tamás fizetett, kezet adott a garázs- mesternek, aki kézfogás előtt megtöröl- te a kezét a bőrkötényébe és kétszer is mondta, hogy: alászolgája mérnök ur. Aztán elindultak hazafelé. •fe. Már csak egy csomó lámpás volt alattuk a város, mi kp- Tamás megkérdezte: — Tetszett az autóverseny?- Igen, — mondta Magda. — nézze. ! nv. nnyi szentjánosbogár! Kis fénypontok villantak fel időn- j ként előttük. — Köszönöm, hogy elhozott, — foTy- j istta Magda, — de még sohsem láttam j autóversenyt, igazán nagyon érdekes volt Tovább meritek. —- Tamás nagyon ügyelt az u'ton. Elhagyták Szamosfal- vát, Apahidát, Bontidát. Bontidán túl az autó két lámpája lassan baktató parasztszekereket világított meg. Páran a szekerek mellett mentek, gyerekek, asszonyok is voltak közöttük. Elhaladlak mellettük, lassan, fiatal fiú vezette az egyik sovány lovat. — Ezek alkonyat óta jönnek valamelyik faluból, — mondta Tamás. — És hová mennek? — kérdezte Magda és nézte a borzas, dühösen ugató. nagy kutyát, amely biztosan a szekerekhez „tartozott és .most megugatta a A Naggar szinusz saflsora Pinceit ffl r- ÉNEKES MADAR. (Ünnepi bemutató a szerző jelenlétébm. Tamisi Áron székely népi játéka 3 felvonásban. Zenéjét szerezte Ranky György. A teljesen uj disz. leteket Kós Károly, Fülöp Zoltán és Rudas Klára, a scenikai kiállítást Rajnai Sán. do- tervezték. A főszerepekben- Kovács György, a Vígszínház tagja mint vendég, Sólymosán Megda, Fényes Alice, Kőszegi Margit, Károlyi Leona, mint vendég, Benes Ilona, Miklóssy Margit. Czopán Flórt, Tompa Sándor, Tóth Elek, Csóka József. — Rendező Kádár Imre. Premier-bérlet 22. sz.) Szombat d. u. 4: AZ UR KATONÁI. (Kovács Leve ezé® KAC-bí'on sötétkék szürke sdyemcsápke kabátomat, ®ki tévedésből elvitte, saját érdekében adja le a kőnyvosztálybe. G. 981 vétel VESZEK hasznok kerékpárokat, varrógépet és patefont minden ksrban. Címeket a kiadó. ba_,,B'cik!i“ jeligére kér ______________Ko. 115 6 DARAB uj, diófa ebédlő szék óla dó. Jorga 5., cukrászda. P Ko. 120 Alkalmazás JÓ HÁZBÓL való urileány, románul és németül beszélő, gyermek mellé felvétetik. Andrei Muresan n„ I. em. I._________________G. 977 VARRÁSHOZ is értő, szerény igényli lehetőleg árva. szorgalmas, háztartásban jártas, ko- moiy, intelligens leányt keresek vidéki gazdaságba. Leveleket igények megjelölésével „Család- .tag” jelegére, kiadó továbbit, _ Gy, 1893 György ven dégfelTép tével. Iskolai előadás kizárólag c tanuló ifjúság részére.) este 9: ÉNEKES MADÁR. (Másodszor. Rendes bérlet 22. sz.) Vasárnap d. u. 3: ÖNAGYSÁGA NEM HAJLANDÓ (Olcsó heiyárakkaf) d. u. 6: MARICA GRÓFNŐ. (Harmadszor.) este 9: ÉNEKES MADÁR. (Harmadszor.) A Dssuáy osera műsora Pénteken, február 7-ón: ÍCiuj-on) Szünet. (Craiova-ban) A DENEVÉR. Szombaton, február 8-án: (Sibiuban) HOFFMANN MESÉI. Vasárnap, február 9-én: (Cluj-on) Szünet. I Áhást~he?es j TÖBB évi irodai gyakorlattal pénztámoknői 1 állást keresek. Címeket „Lelki^smeyetes“ jeligére könyvosztályba kérek. _____________G. 976 HÁZMESTERNEK ajánlkozik komoly, családos, megbízható gépész, kitűnő bizonyítványokkal nagyobb bérházba. Ajánlatokat „Sürgős" jeligére kérek a kiadóba. _______________G. 979 INTELLIGENS NÓ a háztartás minden ágában jártas, házvezetőnőnek ajánlkozik. Vidékre is menne. Leveleket: P.app János, Regele Ferdinand No. 13., jobbra, utolsó ajtó. „Vidék" jelzéssel kérek. Ko. 117 InQaŰan és lakás CSALÁDI VILLA, 4 éve épült, 3 lakrészből álló a Házsongárd legszebb helyén eladó. Viz, villainy bent van. Nagy kerttel, $ éves gyümölcs fákkal gyümölcsösitve. Str. Áron Pumnul 11. ___________ 9. 97° VARRNI megyek házhoz felsőruhát, fehérneműt, gyerekruhát, „$o lej1' jelire, Ko, 119 bogy 0 l/ucsuzó Szabadleay társulatot mtlr yen űnnpeltc az ()roden-l közönség. A kitűnő együttes az tűig görbe éjszaka cimü operettben búcsúzott el a közönségtől. Szu- badkayéU Careibc utazlak, ahol 10 napig fognak jáfazani. Ezután Sutu-Mare-i vendég- szereplés követ kezil; majd márciusban vlsz- szatér a társulat Oradeára; hrxjg a oudapestl Városi Színház február C-án kezdte meg az Ezüstmenyasszony rlörtdá- sávaí a Fedák-clklusnnk hirdetett előadássorozatot. A ciklus második darabja az Okos manna lesz, rrmeiyben aradi származású színész, a fiainl Szerényt Ferenc lesz FedáJc Sári partnere; hogy Orndean most mutatták be Shakespeare Szentivániéji álmának filmváltozatát. Az ünnepélyes külsőségek között megtartott fümpremiercn Petre Gh. román irú és Ta- béry Géza mondtak bevezető előadást; hogy Chaplin állítólag már régen elvette part ne r nőj ét, Paulette Goddardot, aki Chaplin eddigi szerelmeihez képest valósággal meglett nő: 2G éves. Lila Grey, mikor Chaplin elvette, 16 éves volt, többi feleségei szintén 16—77 év körüli bakfitol: voltak; hogy a budapesti Nemzeti Színház rtogg fénnyel fogja megülni jubileumi ünnepségeit. ] Közel 100 éve. hogy Grassalkovuh herceg 1 telkén, az akkori Pest külvárosában, az országút mellett felépült a Nemzeti Színház; hogy kél nálunk is jól ismert művész szerződött le a jövő színházi évodra Budapesten. Földényi László a Magyar Színházhoz, Leő- vey Leó a Vígszínházhoz szerződtek. Mozgószinházak műsora: PÉNTEK: CAPITOL-MOZGÓ: Premier! VÉGE A TÁNCNAK. Gyönyörű szerelmi regény. Főszereplők: a hires szépségű Nancy Caroll és Georg Murphy. Uj VUághiradó és Micky Maus. EDLSON-MOZGÓ: I. HALÁLRA ÍTÉLVE. Megható dráma. Fősz. Clark Gable, Myrna Loy, W. Powell. II. Noel Opward víg játéka filmen: SZESZÉLYES ASSZONYOK. Norma Shearer, Robert Montgomery. MUNKÁS-MOZGÓ: I. VASGYÁROS. Ohnet regénye után. Főszerepben: Henry Rol- lan és Gaby Morlay. II. ABESSZIN HÁBORÚ. III. Sili-Simfonic. IV. Micky Maus és Journal. Előadások: 3, 6 és 9 órakor. Helyárak: 10 és 12-j-3 lej. ROYAL-MOZGÓ: Nagy premier! ABDUL HAMID. (A vörös szultán.) Fősz. Fritz Kortner és Nils Asther. Kelet hatalmas vérengző zsarnokának kettős élete. Uj journal. Uj leszállított helyárak. Ke-zért-lábán meglánccvlva szökött meg a íegyenc. Bucuresti-ből jelentik: A Galati-i rendőrség napokkal ezelőtt elfogta Sava Go- leschin veszedelmes betörőt, aki beismerte, hogy húsz betörést követett, el január hóban, anélkül, hogy a károsultak neveit tudta volna. A rendőrségen kezén-lábán megvasalták s elindultak, hogy a helyszínén mutassa meg a betörés részleteit. Nagy volt a detektívek meglepetése, midőn a megjelölt kereskedők semmit sem akartak tudni a lopásokról. A sikertelen körút befejeztével este visz- szakisérték a veszedelmes betörőt, aki útközben egy udvarra ugrott s a kaput maga után bezárta. Mire a rendőrség emberei a kaput kinyitották, a kezén-lábán megvasalt ember eltűnt a sötétben. Erélyes eljárás indult kézrekerilésére. VENDÉGIPARI ALKALMAZOTTAK BÁLJA. Nagyban folynak ar. előkészületek a Cluj- vendégipari (pincér) munkások báljának sikeres megrendezése érdekében, arrrdlyet folyó hó 13-án csütörtökön este 9 ónaá kezdettel tartanak meg az uj Iparkamara nagytermének helyiségében a munkanélküli pincérek segély* ®:a<pja javára. A z-mét Puskás Béla hírneves zenekara szolgáltatjaA négy és félszázalékos belső k&lcsönpapirok február i-i hozásának eredménye. Bucuresti-bő! jelenrik: Hivatalos hdVen most közük a négy és félszázalékos belső kölcsönpapirok húzásának eredményét. Eszerint hárommillió lejt nyert a 302.0014, egy-egy milliót a 2775i3 és 3,706-°S7. ötszázezer lejt a 78011, $36253 és 3,276.295, két. százötveneaer fejt az 56911, 835465, 1,518.414 és 2,155.467 sziun. Százezer lejjel a következő számokat húzták ki: 23.009. 914.295, i„87$4í6, 2,742.330, 35.813, 921.675, 1,893.810, 2,909.05c, 120.1x9, 955.828, 1,933.238, 2,953 °34» ’63.361, 1,111.683, 1,938,911, 3,035.140,204.600,1.238.083; 1,973.242, 3,063.077, 259.914,1,289.383,2,035.568: 3,087.564, 604.518, i,393-iS)8, 2,155.465, 3.235.3iS; 606.141, 1,475.766. 2,245.919, 3.303.214, 634.438, 1,624.949, 2,301.462, 3,431.627, 723.490, 1,675.588; 2>399-338, 3,524,945, 7S2.939, 1,842.593. Ezenkívül 8868 darab kötcsonpapir nyert egyenként ezer lejt.