Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)
1936-02-19 / 40. szám
WMDtLOft I SHOTS | y A MAS5M VILÁG Fordította: PINTÚR LÁSZLÓ „lgell... . Pillanatnyi csend volt. Illőm kínul*» mozdulatlal hívta beleié. lj Ív, oregoni... ebédelj velem.‘‘ PiettH- nem is ügyelt oda. türelmetlenül kérdezte: ..No. és... beszélj már...“ „Hát, igen. Igaz. amit hallottál, kirúglak. í l.j már le Pieter... Halló... Atoon. hozz már egy tányért l’uan Vossnak!“ Biom áttolta Pieter elé sajnl tanvér iát. „Tessék... vegyél, Pieter... nagyon jő ma a hús... ugvlátszik, tévedésből fiatal zebut vághatlak.“ Pieter veti. Nem mert kérdezősködni, lakni nem s/ívesen beszél Biom? Időnkén! Biomra sunditoll, aki • /ónban a legnagyobb lelkinyugalominal evett, majd likőr bevégezte, körülményesen cigarettára gyújtott, kényelmesen hátradőlt székében. majd lassan lel- meíte tekintetét. Mosolyogva hajolt Pieter leié. mini ha valami különösim kedves hire volna szamara: ..Si került nekik. Kiszekiroztak.“ „Igen, de... hogyan?... miért?...“ Pieter lelkendezve érdeklődőit. Biom csak vallat vont ..Hát, Istenem... nem újság... régen megjósoltam, i óvszer én is elvesztem türelmemet. Ma deleloll az- ián megtörtént. Kihajítottak. E/ az. egész...“ Biom szelíd szemei Pieteren nyugodtak. Vontatod, mosolygós hangján töviről hegyire elmesélte történetét. - Már régen észrevette, hogy az öreg meg akar szabadulni tőle. Minden valószínűség szerint meghízta van der Steeget. igyekezzék öt kipiszkálni, lény az. hogy van der Steeg már vagy egy hónapja mindenféle ürüggyel beleköt, zaklatja, a kákán is csomót keres. Másvalaki már régen megsokalta volna. „Megmondtam neked, én sokat lenyelek, de egyezer az én türelmemnek is végeszakad. Ma délelőtt azután megmondtam a magaméi van der Steeg urnák ...“ Pieter tisztán maga előtt látta, hogyan tolyt le a jelenet. Jól el tudta képzelni van der Steeget, amint iontoskodva mindenbe beleszaglász. dühöng. Biom flegmája, egykedvűsége a végletekig idegesíti. Hallja a szokásos megjegyzéseket: Mondja Biom ur van magának tudomása arról, hogy ezen. meg ezen az ültetvényen kél csésze a földön hever? — Biom ártatlan képpel: Valóban? A földön hever? N diát! Nincs tudomásom róla. Ámbár minden lehetséges. Még az is, hogy két csésze a földön heverjen. Van der Steeget felbőszíti ez a hang: Gondom lesz rá. hogy ez ne mehessen igv tovább. Biom ur! Hanyagsága, nemtörődömsége minden képzeletet felülmúl. Biom tréfás ijedtséget szinit-ive. csodálkozó szemekkel mered rá: Oh. hát Ön ezl a kis rendetlenséget olyan megbocsáthatatlannak találja? Hát még mit szólna, ha látná az ilyen, meg ilyen számú ültetvényt? Ott nemcsak szanaszét hevernek a földön a csészék, hanem egyesekből még a csapoló cső is hiányzik! Nem vette észre, hogy két lát emiatt nem is tudtunk megcsapolni?... Van der Steeg már magánkívül volt. már látta, hogy Biom a bolondját járatja vele: Nem a csapolásrói beszéltem! A maga hanyagságáról volt szó! Egész körzetén meglátszik már! — Biom még mindig nyugodt, fejét csóválja: Ugyan? Ugyan? Miről méltóztatott ezt észrevenni, a két csészén kívül? Van der Steeg vérvörösen: Az ültetésről! Biom. őszintén csodálkozik: Az ültetésről? De hiszen azért Voss felelős! Itt Pieter összerezzent. Előrehajolt. „Valami hibát talált van der Steeg az ültetésnél?“ Biom egy pillanatra szótlanul Pieter feszülten figyelő arcába nézett. Csak. éppen rávillantotta szemét és máris tovább beszélt: „Ne ijedj meg Pieter, nem beszéltünk mi a te munkádról. Nem törődött az mással, csak azzal: hogyan tud tőlem minél hamarább megszabadulni.“ Pieter megkönnyebbülten dűlt hátra. Széles szája ideges mosolyra rânduit. „Nos és mit felelt erre van der Steeg?“ Azokról a gyomláló asszonyokról beszélek, akik a maga felügyelete alá tartoznak, nem pedig Voss alá. — Biom még mindig nem érti a dolgot: Gyomláló asszonyok? Az én körzetemben? — Van der Steeg már érzi. hogy felülkerekedett: Igen, igen. a maga felügyelete alá tartozó asszonyok! Vagy talán közismert feledékenységében már az is kiment a fejéből, hogy egy csoport gyomláló a maga keze alatt maradt? Talán azt sem tudja, merre vannak azok az asszonyok? — Biom meglepetten elgondolkozik: Szavamra, fogalmam sincs, merre lehetnek... Van der Steeg diadalmasan néz rá, ajkbiggyesztve veti oda a szavakat: Tehát igv állunk... Már azl sem tudja, kikre ügyel fel? Mondja csak Biom ur, mióta asszisztens maga? Ha emlékezetem nem csal, már nyolc éve... Biom halvány mosollyal ajkai körül, csendesen kijavítja: Nem egészen pontosan mondja van der Steeg ur. Nyolc éve. hét hónapja és tizenhárom napja. Ettől van der Steeg végkép elvesz- Ivite türelmét. Most már vadul repkedtek a szavak és végül Biom kitálalt van der Steegnek: Hát ide hallgass, Arie — igy mondta —, így szólitíak, mert jól tudom, hogy még ma repülök, nem vagyok többe alárendelted. Ide hallgass: mogérlem, hogy igazgató akarsz lenni, ezt senki nem veheti tőled rossz.néven. Végeiedménvlx-n is mindenki azzal jön ki ide, hogy előre jusson, sok pénzt keressen, semmi másért. Ne mondd, hogy egyéb célja is van annak a rengeteg munkának, amire mindnyájan vállalkozunk. Senki sem keresi élefeéljál abban, hogy ill agyondolgozza magút, mindenki csak a pénz után sóvárog. Ez rend jen is van. Hogy mindenki igyekszik a legmagasabbra l el jutni, az csak természetes. Vannak elegen akik mindent elvállalnak, mindent elviselnek u cél érdekében. Verejtékezve dolgoznak, meg is érdemlik jutalmukat. De, hogy te, csak azért, hogy az öreg Kedvébe járj. hogy megveregesse válladat, hogy ezzel is előbbre jussál, csak azért, arra vállalkozol, hogy egy öreg pajtásodat kitúrni segíts, hallod, van der Steeg, ez alávalóság. Hát legyen meg az örömed! Most kapkodd a lábaidat, szaladj az öreghez, jelentsd, hogy elvégezted a rád bízott munkát! Mondhatsz amit akarsz, én semmiben sem fogok neked ellentmondani Lásd, még támogatni is foglak. Meg vagy elégedve'.' Most pedig rohanj, mert ha ma délig nem kupám míg felmondásomat, magam fogom 1 érni é> akkor elesel egy ilven páratlan lehetőségtől Talán tanulni fogsz abból, amit most mondtam, a jöxöben remélhetőleg felhagysz ezzel a piszkosko (lássál, hiszen magad is tudod, hogy nem illik ez hozzád, vaiinnk neked jobb oldalaid is, nagyobb ér lékek, mint ez. Vigyázz magadra, nehogy a lék leien pénz. és halalomsóvárság vesztedet okozza! igazán kár lenne éried. Biom parnás ujjaival végigsimitotta kopaszodó lejei. Most Miiami sohasem látott komolyság ült arcán. Ajkait összeszoritóttá, szeme mereven szeg/.ö- dötl az asztalterítőre. Lassan emelte fel szemét, ajka köré visszatért a megszokott lágy vonás. ..Látod. Pieter, erről beszéltem neked az első napon, mikor az ültetvényen mászkáltunk. Ha az ember nem ügyel magára, elfelejt mindent ezek között a fák között, mindent, mintha másfajta világ nem is létezne. Csak a g urai miárakat lesni, pénzt kuporgni ni. ez minden boldogság, az élet célja. Ha már én nem is leszek itt, jusson eszedbe néha-néha, amit mondok. Elsősorban embernek kell lenni, sohasem szabad elfelejteni, hogy a többiek is emberek.“ Pintérnek elszorult a torka. Gyorsan nyelt egyket löt. Szeme lassan megtelt meleg könnyel, szemérmesen. szégyenkezve sütötte le szempilláit. Elérzé- kenvült. talán többet is érzett most, mint Biom távozását sajnálta. Életében először futotta el a barátság meleg érzése. Az érdekmentes, tiszta baráti együttérzés. ..Elég. Pieter, most menj szépen dolgodra. Mindjárt megszólal a tong-tong, még elkésel.“ Biom felállt. Hangja, tartása újra régi lett. Enyhe rezignációval próbálta Pietert megnyugtatni. ./Talán leged tesznek majd a helyemre. Ideje már. hogy .Málló körzetet kapjál.“ Pietert azonban most nem volt könnyű dolog megnyugtatni. „De mi lesz veled, Biom? Mihez kezdesz te?“ ..Oh... én ?... hát, Isten tudja... Semmiesetre semj logok gummiültetéssel foglalkozni.“ ..Otthagyod az ültetvényes mesterséget?“ Biom felnevetett. ..Nem kell úgy megijedni, fiacskám. Akad más foglalkozás is a világon, sőt itt Szumatrán is. Vasúti tisztviselő? Börtönfelügyelő?... Talán elurusitó.. Olyan mindegy. Munka, az munka és én mindenhol ugyanaz maradok...“ Lassan kiértek a veranda széléhez. „Hopp. várjál csak, Voss, mielőtt ezt is elfelejtem. nincs szükséged még valamire ócska butorrak- táramból? Válaszd ki magadnak mielőtt mindent elárvereztetek.“ Pieternek rögtön eszébe jutott valami. Asminah említett valami!: még egy szekrény kéne a hálószobába! De azután elszégyelte magát, hamar visz- szautasitotta a kölcsönkérés gondolatát. „Ugyan, Biom, te olyan könnyelmű vagy... hát nem elég holmival tartozom mór npt»íj o* első napokból?“ Biom legyintett. Pieter igyekezett kedveskedni: ..Majd résztveszek az árverésen, ott majd választok magamnak. De, ha egy kis emléket akarsz adni... az Íróasztalodon például van valami furcsa madár- koponya... ha nincs szükséged rá... tudod...“ Biom gyorsan kihozta. „Hát persze, hogy nemi kell nekem... fogd... de mond meg őszintén, ha valamire szükséged lenne,..“ Kezet foglak. Rövid, meleg kézszoritással váltak cl egymástól. „Szörnyű aljasság, amit veled tettek“, csúszott ki Pieter száján, félig akaratlanul a szó. Féllszegeii Biomra pillantott. Biom komolyan maga elé nézett: ..Bizony, öregem, bizony... sajnálok elmenni, már temiattad is...“ Elmosolyodott és Pieterre nézett: „De hiszen látiuk még egymást, azután is.“ * Biom kiárusítása minden várakozást felülmúlt. Nemcsak azért, mert jóval több barátja volt, mint amennyiről tudott, de felhasználták az alkalmat egy van der Steeg elleni burkolt tüntetésre is. Pieter két diszkancsót vett. Százötven forintot fizeteit érte. Nagylelkűségével akarta kimutatni Biom iránt érzett háláját. Később,, mikor otthon a verandán Asinináhval elnézeget lék :»/ uj szerzeményt i bűntudatot érzett mikor ÁMíiinab a vételár felöl «•! (lek lödötl „Százötven, Asminah. Fene drága de “ Asminah helyeslőle.g bólintott. „Tuun Biom nagyon jó ember. Tuan Biom a Tuannak tiplidig igazi barátja volt. Helyesen tette Tuan, hogy sok pénzt adott az. aukción a holmijáért Piciért nagyon lehangolta Biom távozása. Vn lumi hiányzott neki, valami megnevezhetetlen üres séget érzett maga körül. Es összeborzongott, ha arra gondolt, milyen váratlanul, milyen gyorsan játszó dott le az egész... * Biom elutazása nem maradi meg Tan ah Menüi szenzációjának. Knechtmansl makacs lázzal kór házba szállították. Az. ültetvény ideiglenes vezetésivel van der Steeget bízták meg. Pieter elfoglalta Bioin helyét. Úgy tinit fel, mintha a munka megszokott hangulata megváltozott volna. Hiányzott Knechünans vérfagyasztó bömbölése. Es Biom háza is üresen állt, ajtaja lelakatolva, a redőnyök leeresztve. Bieter gyakran urgent el a ház ellőtt és mind annyiszor valami elhagyatottságot érzett. Most már nem voll senki, aki meglátogatja, senki sem maradt akit felkereshetett. De lassan belészokott magányába is Minden gondolatát, minden figyelmét munkájának szentelte. Van der Steeg észre is vette, hogy jól használható munkaerőt találtak Pieterben. Kérész tüllátotl Pieter makacs, nagyratürő szándékain és alaposan kihasználta elnyühetetlen munkavágyát. Hagyta önállóan dolgozni, nagy ritkán látogatta csak meg körzetéi. Ideje most különben is értékes volt. saját fontos munkakörét igyekezett mindjobban megalapozni, kiépíteni. Nem is igen nézett Pieter felé, kissé igyekezett most távoltartani magától, nemcsak azért, mert unalmasnak találta társaságát, de jól tudta, hogy Pieter és Biom jóbarátok voltak és valami kis szégyenérzett visszatartotta attól, hogy gyakran nézzen a szemébe. Elkerülte, sorsára hagyta. Pieter pedig zavartalanul, szabadabban dolgozta lőtt. Neki nem volt szüksége senkire, hogy munkára hajtsa. Fűtötte öt eléggé nagyravágyása, szunnyadó vágyai. Még gyakran eszébe jutottak ugyan Biom utolsó szavai, de gyorsan kimagvarázkódott maga előtt: Én nemcsak a pénzért dolgozom. Azért igyek szem, hogy ne legyek egész életemben lenézett, félrelökött alak, akibe mindenki beletörölheti csizmáját... És ha még ez sem győzte volna meg: Én nem vagyok Biom és nem vagyok van der Steeg. Én nem tudok másként... Szükségem van a pénzre... kell... én megmutatom... így múltak el napjai. Tong-tong, munka, evés. alvás, tong-tong, újra munka, alkonyat, vacsora, alvás. Csak Asminah gondoskodott néha-néha egy kis változatosságról. Néha leült vele szemben egy székre, maga alá húzta egyik lábát, néha lába elé kuporodott. Megvárta mig Pieter kiolvassa az újságot. Mig besötétedett és Pieter elrévedezett a szürkülő homályba. Akkor megszólalt: „A Tuan Besar még mindig a kórházban van...“ Ezt Pieter is tudta. ..Dinah... Dinah a városban járt... javasasz* szonynál volt.“ „Igen? Miért ment Dinah javasasszonyhoz?“ „Nem tudom. Talán gyermeke lesz . . .“ Ha Asminah valami pletykáról számolt be, mindig ugv mondta: talán. Ez nem jelentette azt, hogy ö maga nem lenne meggyőződve arról, amit mesél, csak annyit jelentett, hogy ö nem vállal felelősséget azért, amit most mondani fog. „Úgy? Dinalmak gyermeke lesz? És kitől? Tuan Besartól vagy Karfától? Pieter rajta kapta magát, hogy már maga is átveszi a pletyka rosszmájú hangját. „Lehet, hogy a Tuan Besartól, lehet, hogy Kar- tától. Azt nem lehet tudni. Az is-meglehet, hogy a kranitól, az írnoktól. Ki tudja, ki az apja -egy ilyen gyermeknek...” Elgondolkozva vonogatta vállát. „Talán“, folytatta titokzatos, elgondolkozó hangon, „talán, nem is a gyermek miatt ment a javasasszonyhoz. talán másféle szert kért tőle...“ Pieter naivan érdeklődött. „Milyen másféle szert?“ „Másfélét... a Tuan Besarnak...“ „Bolondság, Tuan Besar az orvosoktól kap gyógyszert...“ „Igen, de...“ Asminah a körmeit vizsgálgatta. Csak úgy mellékesen bökte ki: „Talán attól a szertől betegedett meg a Tuan Besar. amit Dinah ad be neki.“ Most csend lett. Pieter nem feleit erre a megjegyzésre. Most még azt sem tette meg, amit pár hónappal ezelőtt, még csak le sem intette az asszonyt. Az utolsó szavak mintha ott lebegtek volna közöttük a levegőben. Asminah lopva gyors pillantást vetett Pieter felé. Csendesen megkérdezte: „Tudják az orvos Tuanok, hogy mi baja a Tuan Besarnak?“ „Hát persze, hogy tudják. Láza van.“ „Igen, igen... de, mitől van?“ „Mit tudom én azt, Asminah“. Hangja türelmetlenül csengett. Már nem tetszett neki, hogy a beszélgetés ilyen fordulatot vett. Jól tudta, hogy az orvosok nem tudták megtalálni a makacs láz okát. Ezért is tartják benn Knechtmanst a kórházban, megfigyelésre. (Folytatjuk.),
