Ellenzék, 1936. január (57. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-12 / 9. szám
&UM0-ÖI LHB.OFS g I ' |~~ A MÁSIK VIU6 ii fe Fordította: PINTÉR LÁSZLÓ De nyomban el is űzte gondolatait, -tói tudta, hogy ez a szabadgondolkozásu, férfias lány nem neki való. Jól emlékezett még a leckére, melyet tizenkét évve lezelőtt, első szabadságán kapott és amely után csak egyre vágyott: Mühlock bárónő gyöngéd, anyás szeretetére. A feketekávét a fedélzeten szolgálták fel. Pieter is ott állt a hosszú asztalnál, csészéjébe meredt, mellette Schraeder kisasszony nevetve tett cukrot van der Steeg és Mühlock csészéjébe. Megpróbálta követni beszélgetéseiket, de egyszerre minden elveszett a nagy fölfordulásban, a hajó indulni készült. A horgonyt már felhúzták, a sziréna fülszaggatóan si- vitott. Schraeder kisasszony ijedten húzta nyaka közé fejét, rémült szemekkel nézett a két férfira és kezét keblére téve azt mondta: ,,Ach Gott... ez a sziréna! Mindnyájan a korlátokhoz siettek, ahol már rengeteg ember állt. A zenekar is elfoglalta helyét az első osztály fedélzetén és a második szirénabugás után vidám indulóra zenditett. Integettek, kiáltoztak, láncok csörögtek, nagy deszkák döngették a fedélzetet. A nagv hajó lassan úszott kifelé a többi hajóóriás között. Egy éppen befutó óceánjáróról vidáman integettek feléjük, a hajó oldalán ezernyi kivilágított ablak ragyogó fénye kápráztatta el szemüket. A zene most komor, ünnepélyes darabot játszott és ez nyomasztólag hatott. Mögöttük lassan elmaradt Gélma, sok apró lámpája úgy csillogott, mint az égen elszórt csillagok. Az emberek a korlátokra dűltek és mozdulatlanul bámulták az eltűnő képet. A közös uj sors összefűzte őket. A hajó otthonukká vált és uj világok felé vitte őket a hűvös esti szélben. A zene elhallgatott, csak a gépek ütemes zakatolását és a parancsnoki hid felől felhangzó utasításokat lehetett hallani. Az éjszaka sötéten ereszkedett a tengerre, a hullámok fölött csillagok ragyogtak rejtelmes messzeségben. „Pá — pá Európa!“ mondta Mühlock. Hangjá- nyhe, keserű gúny volt, melyet nem is igyekezett elrejteni. Schraeder kisasszony szembefordult a széllel, mely egy kis hajfürtjét szeme közé fújta. „Isten veled Németország.“ Van der Steeg elmosolyodott: józan hollandus természete ezeket a szavakat erőitetettnek, lul ünne- pélyesnek találta. Mosolya védekezés is volt az érzés eilen, melyet a két ember belekiáltolt a hideg szélbe és annak a kifejezése is, hogy ezt az összekötő kapcsot Schraeder kisasszony és a másik férfi között ne- \ ctségesnek tartja. „Németország?“ — mondta Mühlock révedezve. Szabadságára gondolt, hazájára, melyet idegennek Laláit tizenkét évi távolléte után. A háborúban és az azt követő változásokban nem vett részt. Egyszerre megöregedett, keményvágásu arca összeesett, haja még szürkébbnek látszott halántáka körül, amint arany gyűrűs ujjával tétován végigsimitotta. Akaratlanul is a három nőre nézett: Schraeder kisasszony puderozott, pirositott de egészséges és vonzó arcába, a bárónő fáradt, hervadó szépségére és Lilly Wagel mans titokzatos, sóvárgó, melegtüzü szemébe. Németország? gondolta és vállat vont. Nem akart semmire sem gondolni — legkevésbé Németországra. Idegesen fel kacagott és cigarettára gyújtott. Később a három ember együtt sétált a fedélzeten. A hajó már derekasan nekivágott a nagy víznek, az elindulás zűrzavara is elcsöndesedett. Nevetve mentek szembe a széllel, mely Schraeder kisasszony szoknyáját combjára tapasztotta, úgy, hogy csinos alakja körvonalai élesen kirajzolódtak. Pieter a korlátnak támaszkodva figyelte őket, amint szabályos időközökben, katonásan egyszerre lépve elhaladtak előtte, körsétájuk közben. Egyre jobban izgatta ez a várakozás, mindig csak azt leste, mikor bukkannak elő a sarkon, ahoi a szél elkapta a lány szoknyáját és ruganyos teste formás idomait jól kivehette a tapadó ruha alatt. Nem tudta levenni róla szemét és szerette volna, ha tekintetük összetalálkozik. De a lány vidáman csillogó szeme, hol az e§yik> hol másik kísérője felé fordult. Öl valószínűleg észre sem vette. Csak álldogált levertem kielégítetlen vágyaitól meggyötörtén. Szomorúságát most nem az elutazás okozta. Génua! Mit is jelentett számára ez a város? Talán bizony Európát? Nem, számára Amsterdam < s Rotterdam volt Európa s ezektől már régen elbn- esuzott. Ez az utolsó kikötő csak egyszerű állomás \ olt hosszú utján. Most csak azt érezte, hogy valami megváltozott körülötte. A székek, melyekbe eddig nyugodtan leülhetett, most mind foglaltak voltak, egyetlen üreset sem látott. Az utasok Ids csoportokba \ eredtek. A beszállás lármás összevisszasága megszűnt, most mindenki nyugodt volt és kedélyes, mindenki megtalálta társaságát, csak neki nem akadt senkije sem. Ott állt a korlátoknál és fölöslegesnek, kiközösitettnek érezte mágiát. Azután, hogy van der Steeg olyan nyíltan kimutatta, hogy nem óhajt vele megismerkedni, nem is mert újabb bemutatkozásokkal próbálkozni. Magába zárkózott és kibámult az örökké mozgó, fekete vizre, felnézett a végtelen magasságba, a csillagokkal telehintett sötétkék égre és elviselhetetlenül nyomasztónak érezte magányosságát. Aztán az első osztályú fedélzet feló nézeti, ahol ugyanazt a képet látta, mint sajátjukon, utasok üldögéltek, kis csoportokba verődtek, kedélyesen beszélgettek. A korlátnak támaszkodva egy magányos ember állt. A magas, jóalaku férfi szmokingot viselt, fejét kissé hátra hajtotta és mélyen elgondolkozva nézett maga elé. Hanyag tartással állt, egyik kezét zsebébe mélyesztve, a másikban cigarettát tartott, melyet időnként szájához emelt, és nagyokat szippantott belőle. Pieter csak fél arcát láthatta, férfias, kemény vágású, nemi mindennapi profilját, erős sasorrát, erőszakos, előreugró állát. Maga sem tudta, miért, de majd elnyelte tekintetével ezt az embert, úgy, hogy feltűnő arca, nyugodt tartása, biztos, könnyed mozdulatai felejthetetlenül vésődtek emlékezetébe. Már megjelenésével szinte magához láncolta Pietert, aki egyre csak bámulta, majd, mintha valami ismeretlen varázstól akarna szabadulni, hirtelen félre- fordult. Lement kabinjába és felgyújtotta » villanyt. Csodálkozva nézett körül. Esőköpenye mellett bíborvörös reggeli köntös lógott, ócska cipője mellett finom vörös bőrpapucs hevert, a mosdón egész pipere felszerelés sorakozott magányos fogkeféje körül. Lassan tette be az ajtót. A szemben lógó tükörben megpillantotta nevetséges, csúf arcát. Látta gyűrött gallérját, Ízléstelen nyakkendőjét; rosszul szabott kabátja esetlenül lógott görbe vállain. ideges mozdulattal kihúzta magát, de ez sem sokat segített. És egyszerre maga előtt látta a szmokingos férfit és az összehasonlítás elszoritotta szivét. Elfordult a tükörtől, levetette kabátját és óvatosan kinyitotta a szekrény ajtaját. Újabb meglepetés: a szekrényből édeskés illat csapta meg. Van der Steeg ruhája lógott benn; félénken végigsimitotta ujjaival. Majd észrevette egy csomóba lökött fehérneműjét: és mellette a másik férfi szépen elrendezett finom holmiját. Óvatosan, mintha tilosban járna, betette a szekrényajtót és tétovázott, folytassa-e vétkezését. Az egész kabin egyszerre idegen, ellenséges lett. Újra érezte, hogy elnyomják, kiforgatják. Gyorsan levetkőzött, miközben állandóan attól félt, hogy meg találják lepni. Felhúzta kopott, szine- hagyott pizsamáját, fehérneműit oly kicsire hajtogatta, amilyenre csak tudta és egy székre helyezte. Ruháját egy szögre akasztotta, cipőjét kitette az ajtó elé, bebújt az ágyba és lecsavarla a villanyt. Az ablakon át a sötétkék égen halványan pislákoló csillagok imbotygó fénye integetett felé. Halk csobogással verődött a viz a hajó oldalához, a fedélzeten beszélgetők hangja állandó egyhangú mormolásként jutott el füléhez. Néha élesen csendült ki egy hangosabb szó, vagy csilingelő kacagás. A hajó finoman ringott. Távolból tánczene hangzott fel. Lustán kinyújtotta karjait, lehunyta szemét. A folyosón lépéseket hallott. Kellemes, zsibbadt érzése volt. Gondolatai haza felé szálltak, felmerült előtte a csatorna képe, látta a műhely fakózöld ajtaját, a kitaposott lépcsőket a ház keskeny homlokzatát. Világos, megszokott kép és mégis, mintha egy rég elfelejtett világból jönne felé. Mintha sohasem állt volna ott. Mérhetetlen nyugalom szállta meg, nem érzett honvágyat, nem féli a jövőtől sem. Szive nyugodtan vert, gondolatai ritkultak, ködösek lettek, mozdulatlanul feküdt, szinte érezte, hogy merül el lassan valami halálos csöndbe, mintha teste a semmiségbe olvadna. Lulu Schraeder kisasszony, van der Steeg és Mühlock a hátsó fedélzeten álltak. Késő volt, rajtuk kívül senki sem tartózkodott már a fedélzeten. Egyideig szótlanul álltak egymás mellett, mintha az éj némasága átragadt volna rájuk is. Alattuk a hajócsavar kavarta a vizet, hosszú fehér vonalat húzva a sötét sima tengeren. A sötétkék égen millió csillag ragyogott. Hosszú hallgatás után Lulu törte meg a csendet: „Alig tudom elhinni, hogy ez ugyanaz a világ!“ Hangja megtörte a varázst, mely mindnyájukat fogva tartotta. Mühlock kiegyenesedett, órájára nézett: „Ideje, hogy lefeküdjem. Jó éjt gyerekek!“ ,Jó éjt bácsi!“ —• felelte Lulu. Mühlock mosolyogva fogadta a gúnyolódó választ. „Talán nem is lesz olyan rossz, ha egy öreg bácsi vigyáz magára, Lulu. Azt hiszem okosan tenném, ha egy óra múlva visszajönnék és ágyba küldeném magukat.“ „Csak jöjjön, bácsi!“ kacagott Lulu. Mühlock megfordult és magukra hagyta őket. Nézték, hogy távolodik, fáradt lépésekkel. „Háború előtti...“ mondta Lulu, visszafordult és újra kihajolt a korláton. Van der Steeg oldalról rápillantod. „Nincs igaza?“ Lulu vállat vont. „Lehet, de...“ „Nos?“ Lulu halkan felnevetett és rántod egyet vállán. „Hát semmi! Tudja, a mai lányokra nem vigyáznak már óvatos bácsikák, vagy gondos mamák. Éz már idejét multa. A modern lány nem apáca és nem olyan együgyű, hogy vigyázni kelljen rá.“ „A háború óta?“ „Persze, hogy a háború óta — mióta a nevelőnő- tavtás költséges fényűzés léit. A nővéremnek például. aki Jávába ment férjhez...“ „Nővére van Jávában?“ „Igen, hozzá utazom. Még a háború előtt ment férjhez és azóta kinn él. De nem erről akartam beszélni. Azt akarom mondani, hogy nővéremnek >oll nevelönője. Mindenre a legalaposabban kioktatták <-s mindennek ellenére alaposan beleszeretett az első wl jába kerülő férfibe, rögtön feleségül is ment hozzá. Férje egy javai kereskedelmi vállalat alkalmazottja. A háború alatt jó soruk volt. Nővérem ruhaszalont nyitott, mely jól bevált. Igen... neki eddig elég jól ment sora...“ Hangjából enyhe gúny csengett ki: „Azt hiszem a nővérem is kissé szabadnak és li bának fog tartani“, majd gúnyosan tette hozzá: „hálás lesz majd, Mühlock bárónak, hogy az utón vigyázott rám.“ „Talán igazuk is van.“ „Ugyan! talán vigyázott rám valaki, mig otthon éltem? Vagy azt hiszi, ráértek gondomat viselni, mikor apám harctérre ment, elesett, azután anyám ira-, fikot nyitott —- szeretném tudni, ki törődött akkor velem? Olyan világ volt az, mikor mindenki csak a maga dolgát nézte és elpusztult, aki lemaradt. Végeredményben nem is olyan rossz, ha az ember megismeri az életet és megtanul ügyeskedni.“ „Ügyeskedni?“ „Természetesen! Mit gondol, mire van szüksége az embernek, ha állás után kell nézni, mikor minden megüresedő helyre ezrével akadnak jelentkezők?“ „Irodába járt?“ „Igen, irodába is jártam.“ „Is?“ „Hát persze, mert egy szép napon kitettek. \z egész iroda utcára került, a főnök is, tünkrement a cég.“ Nevetett. „Először megpróbáltam újra elhelyezkedni, mint gépirónö.“ ..És sikerült?“ ..Dehogyis sikerült! Állások nem hevernek az utcán. Mialatt munka nélkül voltam, kitanultam a ka- lapkészítést. Elég gyorsan ment, szívesen csináltam. Tudja, ebben már van valami egyéniség is. Dehát nem a kalapkészités nehéz. „Nem? Hát mi nehéz?“ „Eladni a kalapokat. Akármilyen ügyes is vagyok, nem tudok eladni egyetlen kalapot sem. ha mindenki ezt csinálja. Tudja, minden lány, ha ki esik állásából, kalapokat készít, vagy kesztyűt varr. Virágokat is készítenek, én is megpróbáltam.“ „Milyen virágokat?“ „Selyemből, bársonyból és bőrből; rózsákat, chrysantémot, ibolyát, szegfűt, százszorszépet és amit csak el tud képzelni; feketét, fehéret barnát, sárgát, női ruhadisznek. Főként bőrből készítettem, felöltőkre. De ezzel sem értem el sokat Mit is várhattam volna tőle, mikor minden utcában két, három lány ugyanezt csinálta. Azután megpróbálkoztam mani- kürözéssel, házhoz jártam pár fillérért Volt két-há- rom állandó, de örökké ezekre sem számíthattam. Itt is nagy tolongás volt, és az újoncok mindig kevesebbet kértek. Néha órákat gyalogoltam egv-egy jó ügyfélhez — villamosra persze nem tellett Becsöngettem. Itthon van a nagyságos asszony? Igen, itthon van, de már mással dolgoztat. A másik félannyiért dolgozik. Az ajtó becsapódik. Feleannyiért? Hát majd én is kevesebbet fogok kérni, ha kell, negyedannyit. Ez igv ment, amíg csak cipötalppal győztem. Elhiheti. ilyenmódon mindennel megismerkedik az ember. Egy szép napon azután levelet kapok sógorom tói, melyben hiv, jöjjek ki hozzájuk. Megfizeti az útiköltséget, nővérem boltjában akad majd munka számomra is és náluk lakhalom. Talán férjhez is megyek. Már hallottam róla — nővérem is irta legutolsó levelében, hogy kevés a lány odakinn. Itthon semmi remény férjhezmenésre, különösen, ha valaki szegény. — így hát most itt vagyok és bámulom a csillagos eget ezen a gyönyörű éjszakán. Persze szegény anyám...“ Nem fejezte be a mondatot, mereven maga elé nézett: vacakul érezheti most magát.“ — fejezte be van der Steeg magában, „Meglátja, egész jól fogja magát érezni Keleten" bátorította. „Maga ügyes és különben sem elvan rossz odakinn“. Majd tréfára fordítva a dolgot: . Nővére és sógora pedig megvédik majd a gonosz emberektől.“ Lulu nevetel 1 és van der Sfeeg látta, hogy neveles közben kis gödröcskék képződnek arcán. Fiús megjelenéséhez nem nagyon illet ez a régi módi nőiesség. Kulató pillantással nézte. Erős, dolgozó nő. gondolta. Végignézett egyenes vállán, enyhe hajlású keblén, fiús hajviseletén, melynek divatja még nem érkezett el Hollandiába. A lány szétvetett lábakkal, karját mellén összefonva állt a korlátnál. Izmos alakja, hamvas fehér bőre, nagy szeme, vakító fehér logai csak úgy sugározták magukból az egészséges, friss üdeséget. ..Nem mennénk le?“ kérdezte Lulu. „Mühlock mindjárt itt lesz, hogy ágyba küldjön.“ Nevetgélve vágtak keresztül a kis hátsó fedd zeten és lemásztak a vaslépcsön. A második osztályú feldélzetet felmosták és még nedves volt. A lány feléje nyújtotta kezét: „J«) éjszakát.“ „Jó éjszakát, Lulu.“ (Folytatjuk.) *********** *' *1»1**^ fcá* ^«lA«1 Hirdessen az ELLENZÉK-ben!
