Ellenzék, 1936. január (57. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-10 / 7. szám
tuDim tutors I amIsikvilÁc J-orditotta: PINTIÍR LÁSZLÓ I *>< rgctett a telefon. Felugrott i‘s I'elomelle a hullalót! Coblenz megérkezett és este nyolckor indul tovább. „Parancsolja a számlál. hozassanak tavit? Hány « rakorY“ ..Kendben, egy óra múlva les/ szives.“ 1.elei le a hallgatót. Tehát a/ ócska bárka végre megérkezett, vege a várakozásnak. Na, ezúttal nem sikerült, Kiki! Kinyitotta bőröndjét és bedobott egy pár holmit: sebkendöl. fehérneműt. Megtalálta a borítékot, mely ben a podgyászeédulák voltak,, a hajójegy és a hajó térképe Kivette a térképet és kiterítette az asztalra. Második osztály, nyomorúságos kis fedélzet. A kabin, ez lesz az, a kék kereszttel. Itt-es. Egyik agy a másik fölött. Istenem! Kis kabin természetesen, itt nines fényűzés, nem úgy, mint holland hajón. Es csak pár száz forint a különbség persze, a pénz sokat jelent mindenütt. Legalább a gummi ára emelkedne. A jutalékból már szép kis vagyona lehetne, de akkor csak fizetését költhelte volna el - halezer egy évre —, ötszáz egy hónapra, no ebből nem nagyon láncolhatott volna. Sem külföldi utazások, sem Kikik nem leltek volna belőle. Jó, jó, elköltött pénz fölött kár gyászolni. Most mindent újra kell kezdeni, józan fejjel, fillért fillérre rakni. De a legidőszerűbb kérdés most a 4lJ-es kabin volt. Semmi reménye, hogy egyedül lesz. mikor olyan sok szemét ember utazik Keletre. Isten tudja, mifajta fickóval fogok összekerülni — gondolta. Nyomorúságos dolog. Ha a pasas kibírhatatlan lesz, kirúgom, és örülhet, ha majd a fedélzeten alszik. Nézzük csak az utasok listáját. A kezdet jó: von Auburg Wehrenstein báró és felesége, biztosan háborús áldozat, ezért a nagy özönlés Keletre — Van Beeman, Boekhof. Brinkman — no nézd csak. ez a csirkefogó is visszamegy? Mi van a feleségével? Megint elvált? Gagliardi, mi lehet ez, olasz vagy félvér? Herr und Frau Koch két gyermekkel, Lendertz ur és neje öt gyermekkel. CJ. a fene vigye el. Lionelli kisasszony. Hát ez ki lehet? Níaag, micsoda név! Schraeder kisasszony. Simonné. No, itt vagyok én. A van der Steeg. P. Voss. Wagel mans asszony s lánya. Es lánya: na. elég a gyermekekből. No, még egy főnemes, von Mühlock báró, elnéztem. Reméljük a legjobbakat. Visszadobta a térképet a bőröndbe. Két óra múlva a Coblenz feljáróhidján állt, a ki és berakodás észbontó zűrzavarában. A beszálló utalok úgy futkároztak, mint a birkák, fejveszetten kapkodta ide-oda. csomagjaikat féltették. Az emelödaruk fülrepesztőén csikorogtak. Eles füttyök irányították a 1 akodás munkáját, ládák és zsákok nagy puffanás sál estek a rakpartra vagy a hajó fedélzetére. Rakodó munkások ordítoztak és össze-vissza hadonásztak. A fedélzet minden oldalán zsivaj volt: „Anya, nem találom a kabint! — Um Gotteswillen wo ist denn...?, — De Jan, az Isten szerelmére, ne lógj a karomon!" Van der Steeg mellett kimerült asszony állt, karján egy csecsemőt tartott, szoknyájába tizenkét éves kis fiú kapaszkodott görcsösen: „Mami, engedd, hogy megnézzem, Mami kérlek..." „Nem, Jan, itt maradsz! - ... Jan! — Oh Istenem!... — Itt van a börönd! \nya kérlek, nem találom apát! — Schraeder kisasz- szony levele van!“ Van der Steeg gyorsan körülnézett, tekintete találkozott egy sötétkék szempárral. Nem rossz — gondolta, amikor kabinja keresésére indult. A konyha felől hagyma, margarin, kávé szag csapta meg az orrát. Nekikeseredve járkált a folyosók útvesztőjében a rengeteg ajtó között, kutatva nézte a számtáblákat. Belökte a 4ó-es ajtaját, földbegyökerezett a lába: Micsoda nyomorúságos kis lyuk! Bőröndje a közepén állt, alig tudott elmenni mellette. A fényképező gépe a felső ágyon hevert. Az alsó ágyra és az előtte fekvő két letaposott sarkú cipőre nézett. Majd megpillantotta a kopott esőköpenyt és a fogkefét, mely úgy állt a pohárban, Mint a szélcsendben árbocáról kókadtan csüngő zászló. Nem valami előkelő. Szegény ördög lehet. Pieter uj, olcsó bőröndje fölé hajolt. Mélyebbre hajóik hogy kibe- tüzze a nevet: P. Vos. Valószínűleg sinkeh — újonc. A fene egye meg, éppen velem kellett ezt összedugni. „Belevau Deli". Szóval ő is Szumátrába megy. Mi az ördögöt akarhat ott egy ilyen fickó? Jó, jó, milliomosok nem utaznak Delibe, ettől még rendes fiú lehet, bár ez nem valószinü. Ezek az újoncok lejfelesszájuak szoktak lenni. Félrerugta Pieter cipőit és odahuzta bőröndjét, hogy berakodjon a szekrénybe. Pieter uj ruhatára már benne volt, gondosan elerendezve: nadrágok, feliéi- öltönyök, harisnyák, zsebkendők, gallérok. „Hm. Barátunk elfoglalta az egész szekrényt. No, rögtön meglátjuk.“ Kinyitotta bőröndjét, Pieter holmiját egy csomóba tolta és gondosan kirakta pizsamáit és többi dolgait az üresen maradt helyre. „Átkozottul kicsi e/ a szekrény", dörmögöU. „És ebbe szorítanak be ez zel az éhenkórásszal“. Kivett egy sötét öltönyt. A kábái hajtókája kicsit megtört, gondosan megsimi tóttá kezével. Orrához emelte és beszivta illatát - Kíki illata, ővette neki... Narciss noir. Hat forint, az ördög vigye eL Vájjon kivel tölti a máj estél?. Aztán hirtelen Scliraedci kisasszonyra gondolt Vö legényéhez utazik vájjon? Biztosan, miért is utazna máskülönben. \ isszm akta a ruhát a szekrénybe. Szmokingot vegyen? Nem dehogy, második osztály. 1 gv csomó szerenesolovug. Nem is volle ki a bőröndből, úgy sincs hely. Ostobaság volt elhozni, csak a molyok fogják kirágni a trópusokon. Rálépett Pictor ócska cipőjére. Felemelte a cipőt, jól megnézte. Jól kitaposott cipó voll, három évig szaladgált benne Pieter Stecnderséknél. Kidobta a cipói, becsukta a szekrényajlól, Picter bőröndje mellé tolta u magáét. Phü! Egész, beleizzad!. Lihegve* fele; venescdelt. Hallotta az emelödaruk örjitü zajál, a hajóba hulló ládák tompa puífa- nását, a fedélzeten kopogó lépéseket, gyermekek si \ alkodását. Elővette zseblésüjét és végighuzta haján, megigazította nyakkendőjét, lelricskáz.otl egy kis pillét kabátujjáról. Mégegyszer körülnézett: minden rendben? Vörös hiborszegélyii reggeli köntöse Picter ócska esököpenye mellett lógott, a kiszolgált cipők mellel ott feküdi vörös papucsa. A mosdón, ahol eddig csak a magányos fogkefe állt őrt, olt sorakoztak most pipereszerei . Megfordult és mikor az ajtó kilincsét lenyomta, szemébe ötlött a bekeretezett tábla: P. Vos. Piet? Pieter? Paul? 6. számú menlücsónak. No. jó, Picter, ha mindnyájan megfulladunk, megkapod az aranykapu kulcsát. De ha megpróbálsz, tengeri beleg lenni az én kabinomban, hamar kiröpülsz. Behúzta az ajtót és a fedélzetre ment. Egy po bár sört rendelt és megkereste fekvöszékét. Mikor, megtalálta, beleült, nem. törődött a körülötte rohan- gászó utasokkal, bőröndöket cipelő hordárokkal, sem az anyákkal, akik úgy szaladgáltak lel és alá gyermekeikkel, mini tyuk csibéivel. Szemben a korlátnak támaszkodva vézna alak állott, amögött pedig Genua nyújtózott egymásnak támaszkodó fehér házaival. Itt-ott apró lámpák sora húzódott görbe vonalban követve a dombok láncát Körülöttük nagy hajók fekete árnyai látszottak, úgy feküdlek a vizen, mint ormótlan ösállatok. A nagy hajók között apró motorcsónakok cikkáztak ide oda, vezetőik torkukszakadtából üvöltöztek. Egyik nagy hajó szirénája mély, elnyújtott hangon felbu gott és a nagy test lomhán megindult. Magas fedélzetén nyüzsgő tömeg állt, integettek, kiáltoztak, azután az. egész beleveszett a sötét messzeségbe. Van der Steeg nem látott semmit a körülötte zajló életből; nem törődött semmivel, bizonytalan, levert érzés szállta meg. A steward jött és hozta a sört. Egy hajtásra leöblítette a torkán. A steward mosolygott. „ön érti a módját I ram.“ „Látott már szumatrai ültetvényest, aki nem igv, csinálta? A hajó sokat késett.“ „Komisz időt fogtunk ki az öbölben, Uram.“ „Úgy? Azt hiszem, maga sem vet meg egy pohár sört, mi?" A steward mosolygott és elvette az üres poharat. „Fogja". Egy dollárt adott neki. „Szeretném, ha a székem itt maradna. Lesz rá gondja, ugy-e?“ A steward szolgálatkészen hajolt meg: „Amint parancsolja, Uram. Vigyázni fogok rá.“ „Jó.“ A korláthoz támaszkodó alak most van der Steeg mellé lépett. Pieter volt. Pieter lopva pillantott a szék névtáblájára. Á van der Steeg. Úgy, tehát kabintársa adta a bökezfi borravalót! Pieter révedezve nézett maga elé. Egy dollár borravaló. Úgy érezte elitéli ezt a dolgot, főként pedig azt a hanyag mozdulatot, mellyel a pénzt odavetette. A másik pillanatban már igy gondolkozott: Ha pénzed van, miért ne adnál egy dollárt egy szegény ördögnek? Múltja és jövője találkoztak ebben az okoskodásban. Lázadó természete, melyet társadalmi helyzete, ifjúsága tapasztalatai tápláltak visszavonulóban volt és lassan átadta helyét az uj gazdagnak, akit a pénz, a váratlan szerencse segített fel. Akaratlanul kihúzta magát, kidüllesztette keskeny mellét és olyan volt. mint egy ki sovány kakas, aki hivalkodva kukorékol a baromfiudvaron. Van der Steeg észrevette a mellette álló furcsa emberkét, de nem volt rá kiváncsi. Egy pillanatig szótlanul álltak egymás mellett, mialatt Pieter büszkén hordozta körül szemét a zűrzavaros fedélzeten. Tetszelgő, fölényes érzése volt, ő már egy hete a hajón van, ismeri a járást, ruhái szép rendben feküsznek a szekrényben, gondosan kisimítva. Semmi oka tehát aggodalomra. Otthon érezte magát és az uj érzéstől merész lett. Van der Steegbez fordult: „Ön is ültetvényes?“ Van der Steeg meglepve, bosszúsan nézett rá. „Igen, Sumatrába utazom.“ Pieter elégedetten mosolygott. „Magam is gummiültetvényre megyek." „Úgy?" Tekintete elárulta, hogy Pieter sorsa nem érdekli. Pieter leforrázva nézett rá. Arca keskenyebb lett, álla leesett. „Egy kabinban vagyunk...", próbálkozott újra. Van der Steeg egyre növekvő megvetéssel nézte végig. Pieter kínosan mosolygott. Ebben a pillanatban megszólalt az ebédre hivó gong és Pieter rohant, hogy- elfoglalja helyét. Éhes volt, meri a rakodás miatt félórával később tálaltak Észrevette. Iiogv az asztal elrendezése mi•gválto/oll Melletti* .Schraeder kisasszony ült, egy iiatal német hölgy, akit inár Rotterdamban látott a hajón I utó pillantást vetett leié, majd tányérjába meredi. Le ereszkedett kerek hör.székébe, mely kényelmetlenül messzi* állt az asztaltól. Nem I önkiül I a betóduló cm f.erekkel, kibontotta asztalkendőjét, csücskét ladugla gallérja mögé és párolgó levese Ínlé hajolt. A levéli-«- gondolt, melyet haza irt és amelyben leírta, milyen nagy vihart élt át és most hirtelen hosszúságot «r- zcU hogy napokig tehetetlenül hevert ágyában, abc íveli, liugv ezt a finom kosztol élvezte volna. Lszélié jutott a fürdő is és elhatározta, hogy akármi tör ténjék. nem lesz többé beleg, hanem végig élvez min «lent, amit az utazás rsak nyújthat. Letette kanalát az. üres tálba és először pillantott fel. Szembe vele van der Steeg iill, aki az étlapba merült, elölte érintetlen tál leves, melyet a steward éppen el vett előle. „Sört“, mondta van der Steeg. \z első fogást átugrotta. Pieter újból clcsodálkozott és leiig irigv kedve, félig megvetően gondolta: Akinek mindig van mit enni és aki olyan gazdag, hogy egy dollar borra valót ad. az megengedhet magának ilyen dolgokat. Van der Steeg nekitáinasztotta az étlapot az «-kitté álló Worcliestershire mártás tarlónak és Pieter asz- lalkendöjére nézett. Pieternek egyszeriben melege lett; talán valamit rosszul csinált? Most van dór Sleeg Schraeder kisasszonyhoz fordult, mosolygott es beszélgetni kezdett vele. Pieter alig értett valamit abból, amit beszéllek és azon gondolkozott, vájjon <» is visszautasitsa-e a következő fogást. De mikor a steward megjelent a pecseuyés tállal, mely burgonyával volt körülrakva, gyorsan veti magának, miközben egyre attól félt, hogy helytelen dolgot cselekszik. Gondosan, lassú mozdulatokkal tel«* rakta tányérját. Háromszor naponta húsétel! Néha szárhvas vagy hal és mindennap valami pástétom. Még huszonkét nap! ’Csöndben evett és annyira élvezte, hogy nem hallotta a nagy sürgés-forgást, mellyel az utoLsó ládákat is beemelték, sem a gépek meginduló zakatolását, még a körülötte folyó beszélgetésre sem figyelt. Ebben a vidám beszélgetésben van der Steeg. Schraeder kisasszony és Mühlock báró vettek részt és amelvlM* Wagelmansné, egy kövér félvér asszony is bekapcsolódott időnként, furcsa idegen kiejtésével. Lányát is biztatta, egy magas fiatal lányt, hogy szóljon bele ö is. egyre hajtogatva: „De Lilly, levágták a nyelvedet? Tudja. Schraeder kisasszony, lányom jól beszél németül, sokkal jobban, mint én. De Lilly ne légy már olyan félénk, ja?“ Lilly barna szeme olyan volt, mint egy sebzett gazelláé és néhány szót motyogott az orra alatt. „Még csak tizennégy éves“ — jelentette ki anyja. — "de tud... csak olyan izé... ah! félénk." Mühlock megszánta a kislányt. A nagy darab ember ki akarta segíteni zavarából. Próbálta megkönnyíteni az utal: „Örül. hogy visszamegy Jávába. Wangelmans kisasszony ?’ En bizony már nagyon örülök.“ A kislány lesütötte szemét — talán félszegség- böl, talán mert el akarta palástolni örömét, hogy hozzá szólnak. „Oh nem, Mühlock ur! Egész elfelejtettem már Jávát. Azt hiszem, Európában jobban érezném magam...“ A lesütött szempiilák mögül kivillant tizennégy éves kis lány sóvárgó, félénk tekintete. Mühlock mosolygott a feleleten és az azt kisérő szemvillanáson. Tizenkét évet töltött Jávában, teaültetvényen, ismerte az ottaniakat kívül, belül. Ismerte a gazella szemek rejtelmes pillantásait is. Ismerte szívfájdalmukat, tragédiájukat, ezt a kétszeres bánatot, mely a félvéreket kínozza— vágyódásukat az európai nagy városok, után és rejtelmes vonzódásukat Kelet szépségei felé. A Wagelmansné- hoz hasonlító, sötétbőrü, elhízott, jólelkü Mühlock köröné jutott eszébe, aki le fog jönni elé a hajóhoz és fölkiséri a hegyek közé. nagy házukba. Ott már várja őt egy féltucat kis fél vér báró és báróné. akik boldogan, szabadjára hagyva élnek otthonukban és nem sokat törik a fejüket azon. miért is tölti apjuk európai szabadságát mindig egyedül? Mühlock gyorsan elhessegette* gondolatait és az asztala vége felé tekintett, ahol Auhburg Wehrenstein báró és felesége ültek, láthatatlan, de érezhető korláttal elválasztva a többiektől. Szótlanul ültek, csak néha hajolt egyik a másik felé. valamit odasugva. Lassú, kimért mozdulataikból észre lehetett venni, hogy régi vágású emberek, akiknek semmi sem sürgős. A férfi sovány és előkelőén sápadt volt. Arisztokrata külső, egy lovastiszt tartása. A bárónő nem volt sovány, de betegnek, megviseltnek látszott. Sötét karikák iveitek szomorú szeme alatt, szája körül éles vonalak futottak le. Koszorúba font haja aranysárga sziliben ragyogott. Egyszerű hajviselete és régimódi rosszul szabóit ruhája ellenére tagadhatatlanul előkelő volt. Miihlocknak lassanként nehezére esett nézni őket. különösen azért, mert tudta, hogy bőröndjük céduláján „Belavan, Sumatria“ felírás van. Visszafordult hát Schraeder kisasszonyhoz, aki éppen jólápolt körmei között egy Grape-fruit szeletel emelt nedves, vörös szájához. A lány rámosolvgott sötétkék szemeivel, melyek vidáman ragyogtak ki fiatal, üde arcából. Es ahogy elnézte fiús fejét, csábitó, telt nyakát, futólag újra feleségére gondolt, a lompos félvér asz szonyra. (Folytatjuk
