Ellenzék, 1936. január (57. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-05 / 4. szám
19&S imrnvir ». ELLENZÉK 13 MADELON SL53LÖES A MÁSIK VILÁG Fordította: PINTÉR LÁSZLÓ a kötél ha valami kötelékből akarna kiszabadulni; nagy loccsanással vizbe hullott. Révedezve állt a fedélzeten, a rakpart egyre keskenyebb lett; a felkavart viz zubogott, felszínén mindenféle lim-lom úszkált, üres palackok, gyümölcs* héjak, üres ládák, az emberek kendőket lobogtatlak a távolban. Ü is integetett, de közben egyre csak a szélesedő vizet, figyelte, a hajó lassú mozdulatait. Lassan minden elmarad mögöttük, előttük, a tenger végtelen sikja, azontúl rejtelmes uj világ. A zene megállás nélkül játszott Talán még hallják a parton állók is, nemsokára azonban el fog halni a vizek fölött és belevész a semmiségbe. Félelem szorongatta, nehezen lélegzett. Erőlködve meregette szemét a lassan eltűnő utolsó kis földdarab felé, a rakpart már eltűnt, minden egybefolyt, a város ködös határozatlan messzeségbe veszett. Finom köd vont be mindent. Apa, anya, Klaas, Lien eltűntek és ő itt maradt magányosan, rákönyökölt a korlátra és szomorú honvággyal merengett az eltűnő város felé. Észre sem vette, mi történik körülötte, a zene vidám hangjai is ahelyett, hogy felvidították volna, csak növelték búskomorságát. Nyomott hangulatban a körülötte ébredező élet zsibongását, a gépek lassanként győzelmi indulóvá fokozódó zakatolását Lassan derengett benne, milyen nagy lépésre szánta el magát. Mindent elhagyott, a csatornákat, a műhelyt, a házat, fiatalkora minden emlékét, mindent ami már vérévé vált és csak most érzi mennyire is szerette azokat. Talán sohasem fog ide visszatérni. Rossz sejtelmek gyötörték, hat magányos év egy ismeretlen világban, uj életmód, melyről nem tud semmit. Állt és könnyektől fátyolos szemmel nézett az alkony lassan ereszkedő ködébe. ,,Herr Voss, kommen Sie sofort baden! Das Bad ist schon längst fertig!“ „Köszönöm“ — kiáltotta és örült, hogy megvárta a második figyelmeztetést. Kiugrott az ágyból, megállt a kabin közepén, erőtlen, reszkető lábakkal. Cipőjét kereste. Egyik bőröndje mellett feküdt, a másikat csak nehezen halászta ki az ágy alól. Felhúzta esö- köpenyét és egy pillantást vetett a tükörbe. Még soha nem volt ilyen rossz színben. Milyen fakó, elgyötört — milyen öreg! Orra szinte kilógott arcából, szája szélén mély ráncok húzódtak lefelé, szeme körül sötét karikák. Ajka keskeny, színtelen vonal, arcán és állán háromnapos pihés szakáll. Vörös haja fakó, vékony nyakából nagy ádámcsutka ugrik ki. Nem is képzelhetett volna visszataszitóbbat, mint lógó vállait, vézna, betegesen fehér szőrös lábszárait. Arcát nézte és amö- gött ifjúsága siralmas emlékeit látta, örökös fogyatékossági érzetét és sóvárgó vágyódását, jobb ételek és egy kis szeretet után. Majd minden átmenet nélkül vidámabb hangulat fogta el s már nem is látta olyan sötéten gyermekkori emlékeit. Jövőjére gondolt, nagy vállalkozására, amely jóváteszi majd összes szenvedéseit. Ebben a pillanatban eldobta magától egész múltját, ifjúságát, otthonát, hazáját — és helyükbe képzelte az előtte álló életet, mely még sötét és ismeretlen, de amelyben bizonyára sok dicsőség vár reá. Mosolygott, arcán ezer redőbe futottak a ráncok. Magához vette szappanát és törülközőjét és az ajtó felé fordult. Mikor a kilincsre tette kezét, a be- rámázott fehér lap megragadta figyelmét. „B“ fekvőhely: A. van der Steeg. Génuában száll be. Szerette volna tudni, mit akar az A — talán Adrian? Ábra- hám ? Zsidó lenne? Keresztény nevelésére gondolt és remélte, hogy a másik ágy gazdája nem zsidó. „dalán Augusztus? —gondolkozott reménykedve vagy Ádám. Ádám van a keresztények között is.“ „Herr Voss!“ hangzott a türelmetlen felszólítás kívülről. Pieter hirtelen kinyitotta az ajtót és szembe találta magát a fürdő stewarddal. Visszahőkölt a hatalmas ember láttára. „Már jövök“ mondta csendesen és elsurrant az óriás német mellett. „Bitte“. Mondta hangosan a steward és becsapta az ajtót. Pieter ijedten fordult vissza. „Balra!“ parancsolt a steward és Pieter engedelmesen lépegetett végig a folyosón, be a fürdőszobába, melynek ajtaját gondosan elreteszelte. Egy pillanatig zavartan állt, még a fülébe csengett a steward erélyes hangja. Lassanként nyerte vissza csak önbizalmát. Hogy merészelt ez az ember rákiáltani? Szégyelte magát és bosszankodott, hogy uem tiltakozott ellene. Akaratlanul ökölbe szorította kezét. Aztán meglátta élete első fehér zománcos 1 urdőkádját, ezüstösen ragyogó csapokat, a világoskék, gőzölgő tengeri vizet. Ez a fürdőszoba olyan volt, amilyent csak a Lairesse utón, vagy kirakatokban látott eddig. Tehát itt ilyen fürdőszobák vannak és ő is ilyenekben fürödhet. Elmosolyodott, de a mosoly hamar lefagyott arcáról, mikor a steward-ra gondolt. Szóval megijedt tőle, hagyta, hogy a fickó erőszakoskodjék vele. A tükörbe nézett, de nem látott benne semmit, mert a gőzölgő viz párája elhomályosította. Semmiféle szemteLenkedést nem tűrök tőle és senki mástól sem, gondolta. Utas vagyok, megfizettem útiköltségemet, ez az ember pedig szolga. Majd panaszt teszek. Újra maga előtt látta a steward hatul más alakját és rossz érzése támadt. Aztán legyintett; a fickó elmehet a fenébe, ő mindennap fürödni fog, ez is benne van az útiköltségben. Megnyugodott. kibújt pizsamájából és belépett a kádba. Állig merült a vizbe. lehunyt szemekkel végig feküdt, élvezte a kényelmet és gazdagságot, melyben még sohasem volt része. Fürdik, fürdőjét eLkészitik akár csak egy grófnak. „Gróf Voss“... Mosolygott... II. Van der Steeg felöltözve vetette magát az ágyra., Végigfeküdt, egyik kezét feje alá dugta, a másikban cigarettát tartott. Időnként kinyújtotta kezét a hamutálca felé, mely ezt a felírást viselte: „Grand Hotel Continental, Genova.“ Génua. Két napra rekedt itt egy éjszaka helyett, egyszerűen, mert ez a nyomorúságos hajó késik. Csapjon a ménkű a Norddeutscher Lloyd-ba. Ingerült volt, szabadságvégi hangulatban. Bosszantó, hogy nem kapott helyet holland hajón. „Végtelenül sajnálom, Uram“ — mondta a hivatalnok — „de egyetlen szabad ágyunk sincs. A háború miatt van ez a torlódás — rengetegen utaznak Keletre — bizonyára megérti. Uram“. „Mi a fenének kellett ezeknek háború? És ha már olyan nagyon megkívánták, mért nem intézték úgy, hogy ne legyen ez a nagy tolongás Kelet felé?“ Idegesen szippantott egyet cigarettájából és hosszú, egyenes vonalban fújta ki a füstöt. A társaság visszafizette a holland és német hajó uti- költségkülönbözetét, ez még valamennyire megvigasztalta. Jó hasznát látta most ennek a pár száz forintnak, mert szabadsága alatt csinos kis összegeket költött el. Hát, ha az ember hatévi trópusi, szaka datlanul kemény munkában töltött élet után kicsit kiruccan a civilizált világba, talán megengedhet magának egy kis, költekezést. És rnég ez a kétnapi költséges élet ebben a forró kalandban, ebben a piszkos fészekben. Mihez kezdjen itt? Nézze meg a Campo Santot? Ilyen bolondot nem tesz. A brüsszeli, párisi, nizzai szép napok után idejönni? Ha legalább tudta volna, hogy ez az átkozott hajó két napot késik, nyugodtan Amszterdamban maradt volna. Igen, de Kiki már elviselhetetlen volt, Kiki, aki beleszeretett kijelentette, hogy nem tud nélküle élni, ki megy vele Keletre, ha akarja. Van der Steegné asszony? Még ez hiányzik! Újabb füstfelhőt fújt maga elé és hosszan belebámult. Több szeretettel gondolt most. Kikire, milyen szép kis babaarca volt. De Boerséknál ismerkedtek meg. Éppen Párisból jött. Szülei igyekeztek otthontartani, panaszkodtak, hogy alig látják. Hát tényleg, ebben volt valami. Mindig csak a régi nóta. Mikor gyermek volt, egyetlen fia öregedő szüleinek, sokat harcolt, hogy bele ne kényszerítsék egyhangú olthon- iilő életükbe. Ez volt az egyetlen oka, hogy Szumat- rába ment, hiszen otthon is tudott volna munkát szerezni apja segítségével. Minden áron kiakart szabadulni a szülői ház kényeztető megkötöttségéből. Szabadsága alatt is csak úgy volt minden, mint azelőtt. Első és második este még csak otthonmaradt, együtt ültek az óriási szobában, régi nehéz bútorok között, teáztak és süteményt ettek, majd bort ittak és az elmaradhatatlan sós pereceket rágcsálták. Mesélt nekik szumatrai életéről, meghallgatta beszámolójukat az elmúlt hat év eseményeiről. A harmadik napon azonban beszökött Amszterdamba, innen Brüsszelbe, Nizzába. Egyik-másik helyről képeslapot is küldött nekik. Majd egy szép napon hazaérkezett bűnbánóan és megtérést mutatva, engedte, hogy kényeztessék, aztán megint csak eltűnt, mint azelőtt. Végül is beletörődtek otthon és örültek, ha hazavetődött. De ez mind ritkábban fordult elő. Parisba utazott néhány barátjával és hetekig életjelt sem adott magáról. Aztán megint visszatért Amszterdamba -— csak egy napra — mondta. Itt azonban összetalálkozott néhány szabadságos társával, fiatalemberekkel, akik ugyanúgy éltek, mint ő, idejük és pénzük bőven volt és szintén égtek a vágytól, hogy megismerjék az Életet. Végeredményben mindegyikük ezt hajszolta, talán túl mohó igyekezettel, remegtek, hogy letelik szabadságuk és újra bele kell, hogy vessék magukat hat hosszú trópusi év kemény munkájába. Mindnyájunknak egyforma nehéz élete volt ott kinn, hozzászokni egy idegen világ életmódjához, kimentő munkához, alárendeltséghez, honvágyhoz és feladni minden régi megszokást. Régóta lappangó vágyak törtek elő belőlük, melyeket, még abból a másik világból hoztak magukkal, a gyorsan váltakozó tény és árnyék hazájából, amely már rájuk nyomta bélyegét, beette magát gondolkodásmódjukba, melynek jelét mindegik észrevette a másikon. Ezekkel a fiukkal mulatott éjjelenként. Először mindig csak kinti életükről beszélgettek, melynek emlékétől szabadságukon sem tudtak megszabadulni, az után jöttek a lányok. Belebotlott. Kikibe, aki nyomban biriokába vette. Az ő kedvéért is maradt Amszterdamban és szabadsága úgy elrepült, hogy észre sem vette. De most már jó, hogy mindezen túl volt. Még beleesett volna a csapdába! Egy pillanatra maga előtt látta, mámoros óráikat, a lány friss, fiatal arcát. Kár ezért a gyermekért, veszedelmes játék. Most vége a vidám életnek, gondolta, vissza a munkához és még rosszabb kedve lett. Ingerültsége A legelegánsabb s a legjobb HÓCIPŐK és KALUCSNIK. — 1934-ben Bucures- tiben aranyéremmel kitüntetve. azonban jó szemek bizonyult nyugtalan lelkifurdalásai ellen. Kiki, mint feleség? Kinn az ültetvényen: Micsoda ötlet! Nem, köszönöm! Inkább már Minah. maláj házvezetőnője. Kiváncsi volt, mit csinálhat Minah? De hát mit is törődik vele? Ezeknél a ben- szülött asszonyoknál az a legjobb, hogy nem kell velük törődni. Ha megunja, kirúgja, minél előbb, annál jobb. Képzeld csak ugyanezt Kikivel. Talán jó is volt, hogy nem tudott a hajó kétnapos késéséről. Isten tudja, mi történt volna. Könnyen elveszthette volna eszét és még elhitte volna, hogy szerelmes ebbe a kislányba. Hogy undorodik most mindentől: újra csak magány, idegölő robot, felügyelni a gummiiiltetésre, orditani a kulikra, udvariaskodni a főnökkel, lézengés, a tikkasztó hőségben, minden reggel „tong-tong gal“ ébredni, mikor még nem is hajnalodik, aztán dél, égető fonróság, újra csak este, koromsötétség. Munka, verejtékezés, előzékeny alárendeltség, — „Igen uram — természetesen, Uram — ahogy parancsolja Uram“. Milyen ostoba néha egy ilyen igazgató. Aztán az unalmas, magányos esték, mikor még ahhoz sincs ereje, hogy egy könyvet, vagy újságot olvasson. Egyetlen változatosság a klub, a társadalmi elet szegényes pótléka, ahol egyébről sem beszélnek, csak üzletről: gummi, ültetési költségek, jutalék, gazdasági jelentések. És mindig ugyanazok az arcok. Oldalára fordult, arccal a fal felé és bámulta a kopott kárpitot. Vájjon Blorn ott van-e még? Biom jó pajtás, kissé bogaras, de őszinte, mint a halál. Sohasem fogják előléptetni. De törődik is az vele. Furcsa figura. Aztán Knechtmans, a Tanah Merah-i igazgató — az nagy hajcsár. És Roestingék. A férfi egy darab fa, az asszony nagyszerű nő, jó feleség, minden bajon átsegíti urát. Vannak ilyen asszonyok. Talán... ugyan! szamárság, átkozott szamárság. Legjobb megmaradni Minah-nál. Nem ragyogó szépség, nem is nagyon fiatal, de jó teremtés. Évekig éltek együtt. Vissza fogja venni, az tudja, hogy mit szeret és igyekszik kedvébe járni. Ez az asszony, vagy egy másik, nem sokat számit. Fehér vagy színes, asszony — asszony. Legfeljebb a fehérek igényesebbek. Tudta, hogy rossz kedve az oka sötétenlátásának és igyekezett biztatóbb dolgokra gondolni. Főfelügyelői előléptetésére gondolt, amelyet éppen elutazása előtt közöltek vele. Nagyon meglepődött, mikor „Deli Rubber Co.“ jelű borítékot kapóit, hirtelenében arra gondolt, felmondják állását. Tudta, hogy vannak rosszakarói a központban, akik törtetőnek tartják és nem bíznak benne. Talán igazuk is van. Elhatározta, nogv nem lesz tekintettel semmire, ha előbb-utóbb igazgató lesz. Kétszeres volt tehát öröme, mikor kine vezését olvasta a levélben — főfelügyelő Tanah Me- rabban. Hatévi szolgálat után szokatlanul gyors elö- lépés. Nagyon elégedett volt magával. Keményen dolgozott, az igaz, de nem azért kapta, hiszen a többiek is ugyanúgy dolgoztak. Elég ügyes volt, hogy fel szánén tartsa magát és ne vegyüljön el a tömegben. Apja keménvfejüségét és céltudatosságát örökölte, anyjától lágyabb, érzelmesebb tulajdonságokat kapott, de a Keleten eltöltött hat év alatt igyekezett ezeket természete ridegebb oldalának alárendelni. A magány évei alatt megtanulta, hogy csak magával törőd jön, érzelmeit íelretegye. Volt tehát jó oldala az egyedüllétnek is. Mosolygott és hangosan ásított. Gondolatát most a közelgő utazás foglalkoztatta. Remélhetőleg nem lesz sok gyermek a hajón. A gyermek a hajón valóságos pestis. Futkosó mamák és papák, akiket pillanatokra sem hogy nyugodtan ülni a gyermek. Házasság, Kiki - uem, ez nem neki való. Csak semmi jelenet Van még férfi a világon bőven, itt van például Knecht mans — nem csinálnál rossz fogást vele, ha szabadságra hazajön. Benszülött babája jól kordába tartja, nem fog rosszul viselkedni otthon Irgal hb is nem. (Folytatjuk)
