Ellenzék, 1936. január (57. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-26 / 20. szám
i 936 január 2 6. ELLEM 2 ŰK 15 M4DEMMI UILOFS A MÁSIK VILÁG Fordította: PINTÉR LÁSZLÓ Jóságos Isten! Fejemhez kapok. Persze — megrendeltem a városban! No, de nincs semmi megoldás, két berendezés, legalább nem lesz hiány semmiben. Nekem tényleg nincs semmi utamban. Tudja, este, ha hefekszem a lehálózott szobába és olvasok, nem érdekéi, ha száz íróasztal is van a szobában. Csak az volt a baj, hogy fizetni is kellett. Hol szedtem össze a négyezret? De az öreg rendes ember volt, más mint ez a nagyszájú Knechtmans. Kölcsönözte a pénzt, azután uigy fizettem vissza, hogy minden hónapban fele fizetésemet neki adtam. Azt mondtam házvezetőnőmnek: „Jól figyelj, Aton, okosan kell most gazdálkodni. Nem veszel többé konzervet a kedehben — a boltban —, nincs többé spárga, szardínia és más hasonló csemegék. Csak rizs, szelet hús, vagy még inkább hal, ameddig ki nem mászunk a bajból. Aton csodálatos teremtés. Kirúgta a boyt, mindent egyedül végzett, nem tartott mást, csak a vizhordót, aki egyben kocsis is volt. Én közelébe sem mentem a klubnak, nem ittam sört. nem hivtam ebédre senkit és igy ki is fizettük valahogy az adósságot. Most már tudja, miért látszik a lakás ócska butorkereskedésnek. Idővel mindig jobb lesz, mert költözködéseknél sok minden elvész, ottmarad. Aztán itt van a rengeteg cimbora, mindegyik kölcsönkér valamit, persze nem adja vissza. Én nem nagyon bánom, legalább tágasabb a lakás“. Biom elhallgatott, pár pillanatig elmeriilten ült. Azután újra megszólalt: „Ha saját háza lesz, Voss, ha akarja kölcsönzők magának, is... tudom, hogy' hogy van ez a sinkehknél és maga sem látszik milliomosnak... adhatok egy asztalt, pár széket, egy szekrényt. Talán akad egy íróasztal is.“ Gyöngéd, elmerengő mosollyal nézeti Pieterre, aki e- mosoly hatása alatt elfelejtette azt a pillanatnyi szégyenérzést, amely' menten elfogta, mikor Biom szegénységére célzott. Egy pillanatig olyan érzése volt, hogy' Biom átlát rajta, olyan szegény proletárnak látja, amily'en valójában volt. De ez a jóságos, réveteg mosoly', amely Biom világoskék gyermekszeméből sugárzott felé, megnyugtatta. „Ha tényleg olyan kedves és kölcsönözne nekem pár dolgot, rövid időre...“ mosolygott vissza Pieter. Egészen kibékült már sorsával, hogy Biomnál fog lakni. „Kölcsönözni../4 Homályosan érezte, hogy miként a többiek, ö sem fogja visszaadni Biomnak, amit „kölcsönkapott“. Délután Biom magával vitte az ültetvényre. Letértek a vakító, naptól tűzött útról, átugrottak az ut- széli árkon és beléptek az ültetvényre. Órákig járkáltak a fehérfoltos, szabályosan ültetett fasarok között. Ameddig csak szeme ellátott, mindenütt csak fák. jobbra, balra, előtte, mögötte, valóságos fatenger, csupa egyforma törzs, megkülönböztetni sem tudta volna őket. Emberkéz ültette, ápolt erdőben volt. Egy kuli futkosott a fák között, nesztelen léptekkel, folytonosan a fatörzshöz, vagy' a mellette álló rúdra akasztott fehér edénnyel hajolgatva. „Hogyan is ismeri itt ki magát?“ kérdezte Pieter. „Magam sem tudom4', mondta Biom vállat vonva. ..Idővel ugyr megismeri az ember a fákat, mint az embereket. Tudja róluk, melyik ad sok gummit, melyik nem, melyik egészséges, melyük beteg, melyiket kell megfigyelni és ápolni, melyiket megny'esegetni. Hosszú, egyenletes léptekkel ment Pieter mellett lehajtott fejjel, mintha gondolkozna. Szemében állandóan bujkált valami álmodozó fény, hangja is bizonytalan. révedező. Mintha minden szót alaposan átgondolna mielőtt kiejtené. „Ha mindennap végigmegy egy ilyen ültetvényen, évről-évre, száz és százezer fát megvizsgál, automatikusan megtalálja a helyes utat. Álmában is eligazodik közöttük. Az egész, amit tudni keli: csapolható fák, anyafák, jó és rossz termők, kék, fekete és vörös jelzések, kéregbetegségek, gyökérpenész, gummifa magok, magvetemények, oltványok, csapoló kulik, gyomláló kulik, az oltás megfogamzási százaléka. És a háttérben mindig ugyanaz a kérdés: mennyit kereshetek és milyen rövid idő alatt szabadulhatok?44 Pieter nem értette teljesen Biom fejtegetéseit. Néhány szavát egyáltalán nem értette és igv nem tudta, mire is kell ügyelnie. Csak utolsó megjegyzése volt (gész világos előtte: Milyen rövid idő alatt lehet meggazdagodni? Az összefüggésben lehet a fákon látható körökkel, pontozásokkal, nyilakkal. Ebben a hatalmas erdőben, minden fa ezt a eélt. szolgálja, minden csapoló, gummigyiijtő kuli. Biom folytatta: ..Ebben rejlik a veszélye ennek a munkának, Voss. Mert, ha nem ügyel, könnyen itt ragadhat. Elfelejti a világot, nem gondol már semmi másra, csak gummifákra és persze arra az összegre, mellyel ezek növelni fogják bankszámláját. Azt hiszi, más nem is létezik, mint felügyelni a csapolásra és szidni a kulikat: a világ legfontosabb tevékenysége pedig a giun- miüzlet. Azt hiszi a boldogsághoz semmi másra nincs szüksége, csak rengeteg pénzt gyűjteni, hogy azután nyugodtan pipázhasson.44 Pieter rápillantott. Persze, hogy az. gondolta, mi is lehetne más? Pénzért mindent meg lehet kapni... „Elfelejti azonban, ho§£ a jövő sohasem olyan, mint amilyennek elképzeli. Nem is lehet olyan, hiszen létezik egy másféle világ is, sokkal magaszto- sabb és szebb, mint amit munka közben megismer; egy világ, amelyik megy a maga utján, kívül áll az ember vágyain és akaratán és amelyet ebben a lélek nélküli robotban mindörökre elfelejthet...“ Biom megállt egy pillanatra. Majd elváltozott, félig szomorkás, félig gúnyolódó hangon folytatta: „Tudja,* Voss, az én bajom talán az, hogy nem tudok megfeledkezni erről. Elismerem természetesen, hogy millió és millió gummifa ültetése hasznos és eredményes munka; de nem tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy vannak ennél sokkal nagyobb és jelentősebb dolgok is. Én élni is akarok, nemcsak gummit termelni és pénzt gyűjteni/* Egvideig csendben mentek egymás mellett. Biom kis kést vett ki zsebéből és megmérte a friss vágások mélységét. Miközben mért, valamit morgofc magában és jegyzeteket készitett. Majd egy csapat csapoló kulihoz érkeztek és Biom valami parancsot adoil a mandurnak, a munkavezetőnek. Pieter közben alaposan szemügy re vette n hatalmas ültetvényt, mely olyan elhagyatottnak látszotl és mégis olyan sokféle munkát adott. Nyugtalanul gondolt a reá váró feladatokra. Aggodalmasan gondolt arra a napra, mikor majd ö lesz felelős a munkáért, mikor megérti és beszélni fogja ezt az utálatos maláj nyelvet és két-háromszáz kuli munkájára felügyel'. knechtmans alakja jelent meg szeme előtt, hatalmasabban és ijesztőbben még mint valójában volt: n hatalmas pocak, vörös bikanyak, kerek, kopasz fej, a durva arca. Vájjon hány évig fogja hallgatni ennek az embernek a parancsait és gorombaságait ' Hány évig uralkodnak felette ilyen emberek, mikor tudja majd megvásárolni szabadságát? Pénz! Biom könnyen beszél, ő erős és in eg van benne az a nemtörődömség, amit ő annyira irigyelt emberektől. Másféleképpen erőss és bátor, mint Klaas, vagy Lien és van der Steeg, de mégis csak az: nem veszi komolyan a dolgokat, függetleníti magát másoktól. Keserűen érezte, hogy belőle hiányzik ez a tulajdonság. Fogyatékossága tudatában elszégyelte magái. Mit tehetek én róla, ha ilyennek születtem? gondolta. Megnyugodott, félredobta gyötrő kétségeit és örült, hogy egyelőre csak Biom mellett dolgozik, nem vonhatják felelősségre semmiért Ez a gondolat uj reményt és bátorságot öntött belé. Megpróbálta leküzdeni növekvő fáradtságát és a bágyasztó hőséget. Igyekezett utánozni Biom hosszú, rugalmas lépéseit és jól meg akarta nézni uj környezetét. Lassan leszállt az alkony. A nap elmerülőben volt, hűvös szellő borzolta a fák koronáját. Tompult a fény. A' mély csöndben hirtelen felhangzott a „tong-long4* és az ültetvény rejtelmes mélyéből emberi hangok és lépések zaja közelgett feléjük. Egyre több kuli tűnt elő, tisztelettel álltak félre útjukból, egyik másik valami üdvözlésfélét is morgott. Pieter megemelte kalapját, Biom azonban gyors, tiltakozó mozdulattal kapott kalapját tartó keze után. „Voss, az Isten szerelmére, ne tegyen ilyent többé. Örök életére nevetségessé teszi magát. Fehér ember nem emel kalapot benszülött előtt. Ne köszönjön vissza, legfeljebb ha nagyon barátságos akar lenni, mondja, hogy „tabeh“. Persze, még nem tudhatta ezt, de ne feledkezzék meg erről soha. Azt hiszem jó lesz, ha beavatom magát az itteni szokásokba. Ha egy benszülött kocsin, vagy más eféflén ül és fehérrel találkozik, tiz méterrel előtte le kell szállnia és a kocsi mellett kell futnia, mig legalább tiz méterrel el nem hagyta. Ugyanazt kell tenni, ha a társaság valamelyik épülete — irodája vagy háza előtt megy el/4 „Tehát ezért ugrott le a kocsis, mikor a csűr elölt mentünk el, meg mikor az irodához és a maga házához értünk?“ Biom bólintott. „Ezért hát. Ha kerékpáron ülnek, akkor is le kell szállni és gyalogolni, ha pedig kalapot viselnek, ugyanilyen módon le kell venni. Turbánt azonban nem, jól jegyezze meg. A turbán szent viselet/4 „Ez csak kulikra vonatkozik?:c „Nem, minden benszülöttre. A benszülött faluk szabad malájára is, például. Ha a társaság területén laknak, be kell hogy tartsák az előírásokat. Lehet, hogy ez nem hangzik valami szépen, de hát ne felejtse el, hogy mi fehérek alig egynéhányan állunk szemben a benszülöttek óriási tömegével és csak úgy boldogulhatunk, ha kegyetlen vasfegyelmet tartunk. Érti, mit gondolok? Ha nem érfené, mondja meg bátran és bővebben megmagyarázom. Az ültetvényes legfőbb feladata, kordában tartani a benszülötteket, a többi már gyermekjáték. Csak ezt akartam mondani, most pedig tegye szépen fel a kalapját/4 Finom mosoly játszott Blomi ajka körül, mikor Pieter kapkodó mozdulattal vlsszatette kalapját. Pieter maiga is elmosolyodott, mikor észrevette, hogy fedetlen fővel hallgatta végig Biom szónoklatát. Ez volt az első eset, hogy valaki figyelmeztette tévedésére és kitanitotta, anélkül, hogy érzékenységét megsértette volna. Meleg, hálás barátságot érzett Biom iránt. „Most lemegyünk a folyóhoz“ mondta Biom. „Alkonyaikor nagyon szép arrafelé. Vagy falán fáradt?“ „Oh. dehogyis“, felelte Pieter és örüli, hogy meghálálhatja valamivel a másik kedvességét. ..Semmi fáradtságot nem ér-zek. Nagyon szívesen megyek/4 Hősiesen kihúzta magát és egyet-kettőt nyelt, hogy megnedvesil.se kiszáradt torkát. „Egy nem nagyon magas dombra kelt li-lkapa-/- kodnunk. Ott végződik ültetvényünk.“ Pieter nem válaszolt. Egykedvűen, engedői niesen ballagott Biom mellett. Felértek a tetőn* és hirtelen alattuk, a mélységben csodálatos uj látvány Járult szeme elé. Mintha az emberek által szabályos sorokba kényszerűéit őserdő lerázta volna magáról az. igát és megtérne áhitatos eredeti nyugalmába. Ősi, bájos kép: a domb lábánál egy tisztáson kis maláj falu, körötte sűrű őserdő ölelő karja, barna kis kunyhói meghitten bújnak meg a csillogó sápadtzöld, széles banán levelek alatt. A dombot széles, iszapos folyó vörösbarna vize lomhán mossa körül. A folyó másik partján töretlen, rengeteg, szálas fái lenyúlnak a \iz színéig. Fehér és vöröses fatörzsek, dús lom búk a vérbeitatott kék ég felé nyújtózik, koronáik közölt liánok és kúszónövények fonódnak élő sövénnv flosszufarku majmok csapatostul futkosnak a vastag ágakon, fürgén ugrándoznak egyik fáról a másikra. A telep szélén, a folyóparton fekete sampan, karcsú csónak nyugszik a vizen, árnyéka sötéten öleli körül. Bordái között bronztestü, félmeztelen férfi áll, kezében horgászbot. Feje figyelmesen mered előre, mozdulatlan teste, mint valami szobor emelkedik a barna víztükör fölött. Mögötte, a csónak végében, apró. meztelen fiúcska ül. keresztbevetetl lábakkal, mereven, halálos csöndben, rn.int valami bronzszobor. A nap már elérte a fák csúcsát, most lebukik a fák mögé, tűzgolyó merül lángtengerbe. A faóriások mögül még feli övei egy-egy vörös sugár, hosszú árnyak borulnak a sima víztükörre. A majmok ágról- ágra ugrálnak, az alacsonyabb fák lombja zizegve csapódik össze a beléjük hulló játékos testek fölött. A napszállta ünnepélyes csöndjét felverik rikoltozá- sukkal, süvöltő, visító, szerelmes, hívogató hangokat hallatnak. Az őserdő lenyűgöző méltóságát, arany- sugarakkal koszoruzza a leáldozó nap. A színek pompázó ragyogásában tündökölnek. A hőség is alábbhagy. Az elárvult égbolt elveszti szikrázó, éles csillogását, tompa gyöngyfényben gyászolja halott uralkodóját. Fenn a fák lombja között lágy szellő kél. A faluban egy asszony meggörnyedve söpörgeti kunyhója előtt a földet. Mikor elvégezte munkáját, lekuporodik egy falevélkupac mellé és tüzet gyújt. Sűrű fehér füst száll fel egyenes oszlopban, majd elkapja a szél és keskeny csikókban kavarja a kunyhók és banánfák fölött. A trágyadombok és rothadó falevelek enyészetszaga elkeveredik az erdőből és a folyó felől jövő nedves földszaggal. A horgászó férfr időnként felrántja zsinórját és ficánkoló, ezüstös halat vet a fiú elé, aki gyors mozdulatra 1 löki a lábánál álló kosárba. Minden mozdulatuk valami furcsa ünnepélyességgel megy végbe a — a föld egyszerű embereinek nyugodt ünnepélyességével. A hirielen leszálló szürkületben még a majmok is elcsendesednek és mozdulatlanul, farkukat lelógatva ülnek az ágakon, a földre bámulva. A maláj férfi utolsót ránt horgán. A lassan ereszkedő ködben meg-megcsillan a hal fényes, vergődő teste. Odaadja a gyermeknek, azután lassan rácsavarja zsinegét a botra, lehajol a kosárért és felemeli, felfűzi kötényét és hosszú léptekkel óvatosan partra gázol. A gyermek is felkel. Fürge mozdulatokkal kimászik a csónakból, vizbeloccsan és kapkodó, paskoló, játékos karcsapásokkal úszik ki a sáros vízből. Biom és Pieter egymás mellett álltak és némán nézték végig az egész jelenetet. Látták a sötétbeboruló erdőt, melynek alaktalan tömegéből csak a magas fák koronái árnyékolódtak ki élesen a zöldesszürke ég hátteréből. Az egyre siirösödő ködben a folyó még lomhábbnak tetszett. A gyermeket figyelték, aki most a parton állt, meztelen teste fényes a viztől és ügyes mozdulatokkal köti ki a csónakot égy parti cölöphöz. A távolból valami madár éles hangja hallatszott, az erdő felől zsongó, csiripelő hangokat hozott feléjük az esti szellő. Biom valami határozatlan karmozdulatot tett és felemelte fejét, mintha mondani akarna valamit, de azután visszasülyedt eredeti helyzetébe. Pieter most tnegérzett valamit abból, amit Biom délutáni beszédjéből megérteni nem tudott. Hogy mi ez, az.t nem tudta volna pontosan meghatározni — talán a végtelen csend, talán a férfi és a gyermek egyszerű ember összetartozása: a széles levelek védő szárnyai alatt békésen meghúzódó kunyhók; a széles, nyugodalmas folyó, vagy a titokzatos erdő0 Az esthajnal varázsén csendjét felváltó megéledő éjszaka, melyet bezeuget f a bogarak zümmögő koncertje? Ez talán az a másik világ, amely örökkévaló és amely magasztosabb mint az emberek minden alkotása? Szerette volna megkérdezni Blomol. de Biom úgy látszik, véget akar vetni ennek a hangulatnak. „Gyerünk“ mondta. „Vendégeim lesznek este. Van der Steeg is. Azt hiszem, ismeri már az útról?'4 „Igen, egy hajón utaztunk.“ Lementek a dombról, keresztülvágtak a korom sötét ültetvényen. „Hamarosan hazaérünk * mondta Biom/4 Öt penseta az egész. Tudta, hogy van der Slcégét föfelügvt tövé nevezték ki Tanah-Merahba?4 „Igen. már a hajón hallottam.“ Biom kurtán felnevetett. (Folytatóik.1
