Ellenzék, 1936. január (57. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-22 / 17. szám
6 BLLBN Z.Éh i H JO i J P M4ÍMUMI IUI Ol V A MÁSIK VILÁG 10. Sj 1 ordította: PINTÉR LÁSZLÓ Most már az európai házakat is maciik niö 'II hagyják \/ ni egyre Mttelebb les/, gyűrűinek a i.impák. majd teljesen »‘Imaradnak. libben t méh sietségben világosabbnak tetszell a/ ég. Bolloza i.’m csillagok milliói ragyognak: fehér, vöröses, krk, 1 negö pontocskák Siri csend, halk snhogás, lale \clck i/ogö nesze. Valahol a távolban érces hang vág belé a csöndbe: madár, vagy béka, vagy talán elváráshoz ütögetett fémdarabok. A Iák sölét koro vaja alatt apró kunyhók bújnak meg, itt-ott rőt fény >/ ivárog ki nyílásaikon. Valahol felvond egy kutya, de hangját elnyeli a csend. Kjszaka van, mélyen al ik a természet is. Kövöskörül sötétség, csak az ut bérlik, a finomvágásu pálmalevelek éles árnyékot vetnek a fehér porba. V nagy kerek fatörzsek, legyezősen szétterülő koronájukkal, mintha oszlopok lennének a sötétkék eg végtelen kupolája alatt. Éjjeli harmat ereszkedik !e zsongitó illatfelhő száll feléjük. Pieter felkorbácsolt vágyai elcsitulnak. A riksa ütemes ringása, az éj mélységes csöndje, a bóditó illat uj vágyakat keltenek életre benne, ismeretlen, zavaros érzéseket. Mátrádul ülésén és hallgatja a kerekek nyikorgó forgását. Nézi a rudak közt futó cinberállatot, akit már egészen megszokott, majd a csillagfényben tündöklő égboltra emeli szemét. Az élet örökkévaló, — gondolja, meghal és újjászületik. Valami dereng benne az ember kifürkészhetetlen magányáról, a vonzóerőkről, melyek élethez. éjszakához és a ködös távolban ragyogó csillagok mögötti ismeretlen világhoz húzzák. Nem érez sem örömet, sem szomorúságot, csak valami csodálatos, álom és ébrenlét között lebegő zsongitó békességet. Nincs már egyedül, részévé válik az éjszakának, a világmindenségnek. Nem gondol többé visz- s/átérésre, sem alvásra, sem arra, hogy holnap tovább kell utazni. Belemerül az éjbe, engedi, hogy vigyék, tovább, tovább... a végtelenbe... Egyszerre felriad. A kuli hirtelen megáll, lehajol és egy lámpa fénye rávilágít arcára. Valamit kérdez. Pieter látja, hogy a veríték patakokban ömlik végig arcán és szeme végtelen alázattal pislog felé. Megengedi vájjon Than, bogy vissz ámenjének ts kicsit megpihenhessen? Vagy azt kívánja, hogy tovább menjenek? Pieter egyszeriben megértette, hogy felületesen Ítélte meg rosszindulatúnak a kuli nézését; ez az ember arcán viseli rabszolgasága elismerését. Hogyan is félhetett ettől az igavonó balomtól? Beleegvezően bólintott és a kuli visszafordul. Ugyanazon az utón mentek vissza — és most mégis minden másnak látszott. Embereket és dolgo- kat sohasem látunk kétszer egyformának. A párás éjjeli levegőtől végigborzongott. Hirtelen fáradtnak érezte magát. Eszébe jutott, hogy vonata kora hajnali órában indul és a rá váró ismeretlen uj feladatokra gondolt. Az emberekre gondolt, akikkel majd együtt fog élni és dolgozni és akik ellen — Isten tudja med dig — védekeznie kell majd, mindaddig, mig egyszer külső erők — a pénz — segítségével, elismerik egyenrangú társuknak. Arra gondolt, milyen kár, hogy nemcsak ezekkel a sötétbőrüekkel lesz dolga, akik nem válnak el tőle egyebet, csak azt. hogy pa- lancsoijon nekik; akik nem gondolnak alacsony növésére és vörös hajára; akik nem tudják, hogy eddig mindig csak más kutyája volt; ezek csak azt látják, hogy fehérbőrű és ezt a kiváltságot isteni kiválasztottságnak tekintik. Uj jelentősége duzzadó önérzetével nézte a szeme előtt kalimpáló izmos lábakat, melyeken csurog az izzadság — ő miatta. Isten kegyelméből való királynak, uralkodónak érezte máéit. mert isteni kegy az, hogy fehér embernek született. Közeledtek a városhoz. Az európai negyed házai sötétek voltak már, a verandákat elfüggünvöz- I 'k. Aztán a mély álomba merült kereskedőnegyed. Magányos bengáli bandukolt itt, magas, fehérbe öl lözött férfi, szakállas arca lelett fehér turbánnal. A ''/éles. kihalt utcán csak nagy néha találkoztak kocsival, néha egy riksa haladt el mellettük, a kuli szandáljának halk csattogása kíséretében. Megérkeztek a szállodához, a hálószobák előtti ' I randánál álltak meg. Pieter kiszállt. Fogalma sem 'olt. mennyit fizessen a kulinak és csak úgy találomra adott ueki néhány pénzdarabot. A kuli a lámpa fénye alá tartotta tenyerét és egy pillanatig csöndesen vizsgálta tartalmát. Megforgatta az érme l<et és egymásra rakta azokat. Majd széles mosolyra húzódott bamba állati arca és hálálkodni kezdeti a luannak. Lassan, fáradt mozdulatokkal elindult, piszkos kendőjével homlokát és tarkóját törölgetve. Aztán elnyelte a sötétség. Pieter végigtapogatózott a verendán, szobájáig és meggyujtotta a lámpát. A falak és a padló vakító fényben ragyogtak. Sietve levetkőzött és bebújt az ágyba. Foga vacogott, magára húzta gyapjú takaróját. Talán az éjszaka hidege borzongatta velőig... vagy talán valami más? IV. Pieter beült egy ablak mellé és kíváncsian nézegette az állomás környékét. Korán volt még, a vidék hajnali szürkületben derengcll. Szeme egy nagy Hm- ril reklámra meredi, mely munkásruhábn öltözött embert ábrázolt, amint felfelé mászik valami hóle hér házfalon. Kezei görcsösen kapaszkodtak a sima felületen, lábai alig talállak lámaszlékol. Pielerl megkapta ez az. elszánt erőfesz.ités, ahogy az ember nekivág a veszélyes meredeknek, keze, lába semmi biztos alapot nem talál és mégis már csaknem el érle a telöl. \ képei bámulta és arra gondolt, hogy ma kéz dödik meg uj élete. Ma indul el Tanah Merahba, ar ru az ültetvényre, melyre beosztották; ma fogja megkapni első utasításait az igazgatótól; ma tette rá lábát a létra első fokára. I gy érezte, hogy ez a plakát különös figyelmeztetési jelent számára. Ajkai ösztönösen lebegték a „Bovril“ szót, de fogalma sem volt, mi lehet az. Csak azt látta, hogy az az ember felkapaszkodik minden támaszték nélkül. Ö sem India soha megvetni valahol lábát, de ö is fel fog jutni a magasba: asszisztens, főfelügyelő igazgató — söl vezérigazgatói Megmosolyogta merész ségét. Egyedül ült a fülkében - - első osztályban természetesen. Megjegyezte a tanítást, Szumatrában fehér ember csak első osztályon utazik. Szumatrában a fehér ember támaszték nélkül is fel tud kapaszkodni. Figyelte a ládákkal és kosarakkal megrakott benszülöttek tolongását a tömött, harmadikosztályu kocsik körül. A trópusok illata áradt belőlük és az átható szag beérzett Pieter fülkéjébe is. Mikor megcsapta orrát, már nem érezte idegennek, nem undorodott tőle, úgy érezte, ez is hozzátartozik uj hazájához, uj életéhez. Európa, az utazás, a hajó, minden távolinak, valószerűtlennek látszott elötle, mi lyen sok minden történt vele azóta, tegnap éjszaka! Ügy érezte, hogy újjászületett, biztos fellépésű, önérzetes ember lett. Ásitolt — nem sokat alhatott — kényelmesen befészkelte magát a puha ülésbe. Csengettek, a vonat lassan kigördült az állomás fedele alól. Egyszerre világosabb lelt. Nézte az eltűnő várost. Aztán jöttek a dohánymezök. Szellős dohánypajták terjedelmes körvonalait vehette ki a lassan felszálló hajnali ködben. Az ültetvénysorok között keskeny ösvények vezettek, melyeken ökörfogatok döcögtek. Széles, cölöpökre épült faépületet látott. Messze, a dohánypajtákon és a nagy dohányíölde- ken túl magas hegy emelkedett, a hajnali párás levegőben csúcsa kék és lila fényben játszott. Két tűzhányót is látott kinyúlni a hegységből, egyik keskeny. hegyes, a másik nagy sziklatömeg tetején szélesen ásító kráterral. Pieter megilletödvc nézte a két vulkánt és úgy érezte, hogy ez a világ egyre jobban és csodálatosabban tárja ki előtte szépségeit. Nézte, mint játszott az egyre változó lényben mind más és más színben a hegyek hosszú lánca, bíborból halvány ködös kékbe, az égbolt is elvesztette hajnali rózsaszínét és tiszta kék színben ragyogott. Lenyűgöző látvány volt, mint borult az ég végtelen kék boltozata a föld zöld tengerére, mely, mintha karjait tárta volna, a nap tüzes ölelése elé. A fény hirtelen tompább lett. a kilátást sűrű erdő sötétzöld fái takarták el. Mintha alagutban futott volna a vonat, a fák ágai boltozatosán hajoltak föléjük. .Most szabályosan bevetett rizsföldek mellett haladtak el, egy kunyhót látott hajlott cölöpökön, mögötte az erdő zöld hátterét és a kéken szikrázó eget. Egy maláj támaszkodott a rozoga lépcsőnek, zömök testű, véznalábu ember, kezében hosszú kést tartott. A faóriások magasan nyúltak ki az apró emberi test mögött, fölötte az ég kék kupolája. Pieter semmit sem hallott még a történelem előtti idők emberének életéről. Fogalma sem volt a világ őskoráról és nem tudhatta, hogy amit most maga előtt lát, az nem egyéb, mint valami ittfelejtett őskori kép, jelenet az ősember életéből. Mégis, valami halvány sejtelem derengett benne, ezer és ezer emberöltő egyre halványuló ködös emléke. Határozatlan szabadságvágy ébredezett benne, ösztönösen megirigyelte ennek az ősembernek életét, akit mindennel ellát a gazdag természet és békében, zavartalanul élhet az őserdő mélyén. Hirtelen maga előtt látta apja. Klaas, Tony és a városban robotoló kinaiak képét, akik rabszolgamódra küzködnek a mindennapi kenyérért, piszkos műhelyekben, porban és bűzben. Nem gondolt a problémákra, melyek e két, szélsőséges életmód között fennálltak, de homályosan ugv érezte, hogy itt valami nincs rendben. Pompás, fényűző kényelemmel berendezett házakra gondolt, gazdagokra, bőségben fürdőkre. Van der Steegre gondolt és az eiső osztály fedélzetén álló alakra, akinek biztos nyugalma annyira megragadta. Megértette, bogy ez is egy módja a szabadságnak; vágyai most már határozottabb alakot öltöttek, természetesen az utóbbi irányban, hiszen ott a szabadság hatalommal párosul, hatalommal. melyért ősei ezredévek óta küzdenek már s melynek magját ő benne is elhintették, hogy csírázzék és termésbe szökjék, ha megérinti a tavasz melege. A hatalom eszméjét képviseli ez az elsőosztályu vasúti kocsi is. kedvezés az arra érdemeseknek. Volt valami a bársony pamlagokban és az üres fülkében, ami már a tömeg fölé emelte őt. Buzgóság és kemény határozottság töltötte el, ha munkájára gondolt és elszánt akarás, hogy eléri maga elé tűzött célját. Türelmetlen munkavágyában már a vidék sem érdekelte, melyen keresztülrobogtak. Unalmasnak találta már az erdőket, malájfalukat, dohányföldeket, gummiültelvéiiyekel. \ bőség idegesítette kiütései e|vi\< Ilién I lenül kínozták. Fáradt és álmos volt, mái nagyon örült, inikm .1 vonal kibújt az erdőkből és befutott egy ki alt«» másra. Kiszállt. A hrns/ülölt állomási önök oda /óll < ;■ kulinak, hogy vigye a Tuan csomagjait a kétkerekű kocsihoz, melyet a T’uan Besar, a Tanah Merali-i igazgató küldött elé. Mig a kuli és bensziilött kocsis felkötötték a csomagokat a kocsi hátsó részére, Pieter körülnézett. A/ erdő szélén nagy kiterjedésű ipartelepet látott. Meli lltibbei Company feliiásu hatalmas áruraktárakat, gyárépületei, melynek boriliorgas kéménye árbocként meredi Ki a sötét erdő hátteréből. A tikkadt csendet gépek zakatolása törte meg. Az udvarból keskenyvá gányu vasút futott ki, az apró teherkocsikból ládákat és fehér lapos göngyölegeket rakodlak ki a kulik. Egyik raktárépület előtt magasan felrakott széles ládák állottak, oldalukon ,,L). H. C.“ jelzés és „Tanah Merüli, Szumatra" felírás. A gyár felöl átható, kellemetlen édeskés bűz csapta meg Pielei orrát. A kordé felé fordult, mely úgy festett, mini két kerékre erősített festetten nagy faláda. Csomagja olyan erővel húzta le hátsó részét, hogy a ponynuk minden erejét meg kellett feszíteni, nehogy az istráng a levegőbe emelje. Pieter rövid habozás után leírná szőtt és beült, kényelmesnek éppen nem nevezhető helyzetben: orra majdhogy térdéhez nem verődött, feje súrolta a naptól tüzesre hevített ponyvafedelei. A kocsis valami harcikiáltást hallatott, mire a ló nekirugaszkodott. Pieter pedig hátrabukott az ülésen. Most a maláji süni nyelvcsettintésekkel kezdte noszogatni és értelmetlen szavakat kurjongatott. Egy- ideig a ló mellett futott, úgy látszott, gyorsítani akarja az iramot. A ló azonban nem vett tudomást igyekezetéről, úgy, hogy végül is felkapaszkodott a kocsira, Pieter elé közvetlenül a ló tompora mögé. Lustán lóhálta karjait, húzogatta a gyeplőt és időnként vér- fagyasztó hangokat adott, de a ponnv már megszokhatta. mert egy rövid nekibuzdulástól eltekintve éppen olyan lassan kocogott, mint az ut elején. Pieter a ponyvatartó rudba kapaszkodóit. A kocsi belsejében fullasztó volt a hőség. A kocsis orr- facsaró bűzt árasztott, melyben a fokhagyma sitté a vezérszerepet, mig a ponnv szabályos időközökben felemelte farkát és illetlen hangokat hallatott. A kocsis cingár teste mellett és ponnv uapszitta barna hála felett jól láthatta a gummifáktól szegélyezett dülöutat. Messze távolban sem látott mást, mint a végtelennek tetsző ültetvényeket és a hosszan kanyargó utat. A tikkasztó hőségben, a kocsi lassú himbálózása közben valami fásult egykedvűség vett rajta erőt és csak az tartotta ébren, hogy állandóan vi- gváznia kellett, nehogy kékre, zöldre verje magát kényelmetlen ülőhelyén. Álmos kábulatában egyszerre csak arra lett figyelmes, hogy a kocsis leugrik és újból a ponnv mellett szalad. Miután látszólag erre semmi kényszerítő oka nem lehetett, Pieter kíváncsian kihajolt, hogy megfejtse a rejtélyt. Nem látott mást, csak egy nagy pajtát az ültetvények között, ahol egy asztal mögött fehér ember ült. körülvéve tejeskannához hasonló edényeket tartó kulik seregétől. Ugyanazt a kellemetlen szagot érezte, mint az állomás körül. Megemelte kalapját, az európai hom- lokához emelte ujját. „T'uan Biom“ motyogta a kocsis, mikor visszakapaszkodott a kocsira. Elhagyták a pajtái. Pieţei bólintott; Biom — egyik kollegája. Kiváncsi volt milyen ember lehet — ugyan, mit is érdekli ez? Nem valószínű, hogy éppen ezzel lenne dolga. Azért jött ide. hogy dolgozzék, semmi más nem érdekli. Meglesz a saját háza, szolgái — házvezetőnője is természetesen. Van der Steeg is beszélt már erről a hajón. „Szerezzen egy nyai-t, minél hamarabb’- ..Nvai-t?" Igen, bensziilött házvezetőnőt, élő szótárt; a legjobb mód, hogy malájul megtanuljon, azonkívül mindig tájékoztatja magát a kulik hangulatáról is. „Házvezetőnő? Barna asszony, mint amilyent a Hotel Yam.r tori előtt látott? Vagy más fajtát? Asszony az ő házában, saját használatára? „Ha nem felel meg, kirúgni!“ mondta van der Steeg. „Szolgáló — a háztartás és az ágya számára. Maga a Tuan, a gazda, érti?“ Tuan... persze, természetesen, szerezni kell egyet, ez is hozzátartozik itteni életéhez. Már nem az anyja szoknyája mögé bújó kis fiú. Maga ura. Újra nekiütődött a kocsi oldalának. A kocsis le ugrott és újra a ponnv mellett taposta a port. Mi a? ördögnek ugrál ez, kérdezte magában Pieter. De nem maradt ideje a tűnődésre, mert a ponnv hirtelen megállt, a kocsis pedig ostornyelével egy kis épületre mutogatott. ..Iroda“ — mondta. Pieter lekászálódott és tétován állt meg a lépcső előtt. A nyitott ajtón át két szobát látott, egyikben fehér ruhás ember ült egy iróaszal előtt. Knecht- mans, az igazgató — gondolta. A férfi felpillantott és észrevette az ajtóban álló Pietert. Székét recsegve tolta hátra a betonpadlón, Pieter szive gyorsabban vert. Fejét tüzelte a nap. háta viszketni kezdett. A forró föld a cipötalpon keresztül is égette lábát. (Folytatjuk.)
