Ellenzék, 1936. január (57. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-03 / 2. szám

6

U U»ll I III ill S I I

A MAS||4 y|ii(,

Fordította: PINTÉR LÁSZLÓ

„Halló” mondta Willem.se, „mitől van

oly au jó kedved. megnyerted talan a fönyeremánvt?

Kit*lében először vágott vissza. felbátorítva a kö clgö megszabadulás gondolatától.

. Miért ne lehetnék jé) kedvű, csak maguknak sza bad örülni?“

Steenders ur még aznap behívatta magához és megkérdezte: igaz-e, hogy Keletre akar menni. Kezét (legesen dörzsölgette és megpróbált nyugodt maratlni :i hűvös. gyanakvó tekintet alatt. I gy érezte, hogy életéért harcol. „Igen Uram, kelet-Indiába szeretnék menni. Szerencsét akarok próbálni.''

Úgy? — Pár pillanatra mintha a jeges tekintet átjárta volna egész belsejét. „Hm, rendben van. Csak ezt akartam tudni, elmehet.”

Egyelőre otthon nem emtitett semmit, de nehezére esett legyőzni minduntalan feltörő vidámságát. Más szemmel kezdte látni a világot. Körülnézett a nappali szobában, mindent számba véve, a széles asztalt, a szekrényt, melyet apja késxitett, a falon luggö disztánvért a Wester-torony képével. Körül járatta szemét a műhelyben és nemcsak apját, klaasl és To- nyt látta ott hanem régi kis kuckóját is, ahol vala niikor Mariéval játszottak. Meleg szeretettel nézte a megszokott dolgokat, melyeket talán itt log hagyni: mert szive mélyén szerette otthonát és elszomorodott, ha arra gondolt, hogy evekig nem lógja látni szülőházát.

Aznap sétálni hívta Mariét: ngv érezte, ki kell iiékülniök végre. Tulajdonképpen butaság volt ez a gondolat: hiszen valójában nem volt közöttük semmi. Marie az iskola elvégzése után egyre többet jött át hozzájuk, mert nem érezte jól magát otthon, részeges apja közelében. A templomba is gyakran jártak együtt, úgy, hogy lassacskán családtagnak tekintet ték. Klaas incselkedett vele néha. Aznap is meghúzta a haját és nevetett hozzá, de nevetése mélyén volt valami durva, sóvár pajkoskodás. Pietert bosszantotta is. főleg, mert Marie zavarba jött és elpirult. Talán ez is volt az oka, hogy sétálni hivta.

Eleinte minden úgy ment, mint régen; egymás mellett lépkedtek, mint azelőtt, meghitt barátságuk idején. Mintha most nyilt volna csak ki szeme: hirtelen észrevette, hogy milyen szép Marie, fehér, tiszta a bőre, szép, nagy, kék szeme van és hullámos, meleg, barna a haja. Büszke is volt rá, hiszen az ö játszótársa volt és egyszerre mély gyűlöletet érzett Klaas iránt. Átsétáltak a VondeTparkon. A közelgő tavasz i iss levegője csípte arcukat. A kék égen formátlan nagy felhők úszkáltak: a bokrok és fák már rügyezlek és itt-ott már ki is bújtak az apró gyenge-zöld ! vetek. Milyen mindent átfogó boldogságot érzeti ma: a napfény, a kék ég, Marie, aki olyan szép volt így mellette és ez a tiszta, üde levegő...

Egy férfi verebeket etetett. A madarak félelem nélkül gyűltek köréje.

„Néz csak Marie. Látod? Még a karjára is rá- zállnak!“ Marie megállt és mosolyogva nézte. Pieter pedig öt nézte és nem a madaras embert. Szerette, liliomán, gyöngéden. „Minden állatot megszelídíthetsz, lia barátságos vagy hozzá“, mondta Marie hir- lelen válaszolt: „Az embereket is.“ Lassan, természetes hangon mondta. Ö meg hirtelenében tem tudta, hogy éi-tette ezt Maiié. Egyideig szótlanul mentek. Azt gondolja talán, hogy az ő szeretetét is elnyerheti valaki, ha barátságos hozzá és úgy tesz, mintha megértené? Vág}- azt, hogy ö tudja: Pietert otthon senki sémi szereti és ő az egyetlen, aki megérti? Régi érzése újból erőt vett rajta: Szeretem! Most jobban megértette ennek jelentőségét. Hogy is volna az, ha Marie és ö... talán, ha elmondja, mit érez és beavatja tervébe, megkéri, hogy várjon rá egy évig, két évig? Talán ki is jönne hozzá és uj életet kezdenének egy uj világban?

„Nem volna kedved bejönni egy kávéházba?“

„Hogyne, ha olyan sok pénzed van, hogy nem tudsz vele mit kezdeni“ válaszolta nevetve.

„Lehet, hogy nem sokára még sokkal több lesz“ mondta bátortalanul és vére felpezsdült az örömtől, mikor Marie kérdő tekintettel csodálkozott rá. Mindjárt... mihelyt kényelmesen leülnek egy kávéházban... akkor majd mindent elmond néki — gondolta.

Hamarosan egy kis kerek asztal mellett ültek és csokoládét rendelt. Zene is volt. Gramafon. Igazi, kedélyes hangulat. Törte a fejét, hogyan kezdje el, igyekezett legyőzni izgatottságát. Egyideig szótlanul ült, majd felkapta a fejét, hogy szemébe nézzen és elkezdje — hogy megkérdje, vájjon... és ekkor észrevette, hogy Marié zavart arccal, mereven elbámul valahova a válla fölött. A lány mögött lévő tükörben láthatta, hogy egy rajagns, csinos fiatalemberre néz. aki egy-két asztallal odébb szemérmetlenül kacsintgat felé. Marie vörös volt és izgatottnak látszott, olyan volt. mint mikor Klaas meghúzta a ha ját. Megrezzent, mikor észrevette, hogy Pieter ránéz, hirtelen elkapta tekintetét, maga elé meredt és gyorsan beszélni kezdett valamiről. De nem tudta megállani. hogy át ne lessen a fiú leié. Pieter akaratlanul is a tükörbe nézett és látta a másik széles vállát, férfias arcát és a maga sápadt, beesett arcát, vörheny-es haBLLfíNZÉK

—wmiiiipiMwaiw»ii !■■ ■■■!■mm iiwi

jál, vizszinü szemeit és r.sapoll vállát. Ez a látvány még jobban lelbőszilet'le:

„Gyere mondta, megyünk!“

„Miért olyan sietős? Nagyon kellemes ill

Persze! szívesen illmaradna. A fiú minit! De <> nem tágított, odaintette a pincért és fizetett, boly látták sétájukat, de a hangulat megváltozott. Pieter csak dörmögött, mogorva és dühös válaszokat adotl. úgy, hogy végül Marie jobbnak látta, ha abbahagy ja a beszélgetést. Valami belső hang figyelmztetto

Pietert:

.......Ne fújd fel a dolgot! A lányok egyformák.

szerelik a csinos fiuk társaságul. Igazában csak téged szeret. Beszélj vele, ne szalaszd el boldogságodul!“ L)c nem Imlott megszólalni, sem uz.l nem akarta, hogy n lány megsajnálja, sem azl nem tudta volna elviselni, ha visszautasítja. Igv hat az alkalom elszaladt. Érzelmét a közömbösség álarca ala rejtette. Nem törődöm többé vele — végeztünk.

Három nap múlva elment a Prin.sen utcába. Or vas vizsgálta meg és alkalmasnak találta. Előre tudta, hogv ezzel nem lesz baj. Alkalmazták 220 lorint havi fizetéssel, amely minden évben ö0 forinttal emelkedik és felmegy 420 forintig. Egyévi szolgálat után haszon- részesedés és kétheti szabadság, hat év után pedig nyolchavi szabadság teljes fizetéssel, de csak lél ha szón részesedéssel és második osztályú hajójegy. Ezer- felül ingyen lakást, orvosi ellátást, személyzetet és fizetik jövedelem adóját is. A hajó 1 iá rom hét múlva indul, a Coblenzen már le is foglalták helyét. Német hajón fog utazni, mert ezekben a háború utáni időkben, holland hajókon lehelellen helyet kapni. Ha kívánja, egyhavi fizetését előre felveheti. ,.Ilt a nyugta. Voss ur, szíveskedjék aláírni, a címét is kérjük.“ Remegő kézzel irta alá.

Voss ur! Nemcsak úgy: Voss. Vagy: Pieter, ha nem Voss ur! — 220 lorint!

Kettőszáz bankjegyekben, húsz ezüstben! A bank jegyek zizegtek, a nagy énnek ércesen csengtek az asztalon. Elfogódott mozdulattal nyalábolta fel a pénzt és az egészet zsebébe gyűrte. „Útleveléről lesz szives gondoskodni, Voss ur. .lónapot kívánok.“

Szédelegve ment ki az utcára. Nem akarta el hinni, hogy álma beteljesült. Majdnem ujjongott örömében. Révbe ért! Végre, végre, neki is sikerült valami. Feltárult előtte a jövő kapuja, az élet. az egész világ. Zsebébe dugta kezét és megtapogatta a pénzt. Voss ur! Kétszázhusz forint birtokában már jogot szerzett iá. hogy igy szóhtsák. semmit sem kellett tennie, a pénz felsegítette ebbe a részegítő magasságba. A zsebében lévő 220 forint kijelölte helvét a társadalom rendjében, most már magasan az otthoniak lelett áll.

Mikor otthon mindent elmondott, meglepetésükben csak némán bámultak rá. Könnyed mozdulattal az asztalra szórta a pénzt: „Szumatrába megyek, a Deli Rubber Co-nál kaptam állást, a hajó három hét múlva indul.“

Szavait percekig tartó csend követte. Rámutatott az asztalon heverő pénzre: „Ez már a fizetésem, ugyanennyit kapok minden hónapban“. Diadalmas percek voltak ezek, igazi elégtétel a sok sérelemért, kárpótlás mindenért, amiben eddig nem lehetett része. Egy ugrással kinntermeü az észrevétlenségből. melyben közöttük élt s most itt áll egyenrangúan, — dehogyis, fölöttük. Atyja nem szólt semmit, csak vállára tette kezét, de ez a mozdulat olyan gyöngéd \olt, majdnem tiszteletteljes, hogy Pieter szemét el futották a könnyek. Hirtelen nagy hálát érzett, apja mégis csak szerette! Anyja sírni kezdett, de ez nem hatotta ineg, lenézte és közömbös maradt, mintha csak számtalanszor megalázott önérzete akart volna most bosszút állni. Miért is pityereg? Törődött is valaha ővele? De Klaas — talán ez esett legjobban. Életében először, elismerően nézett rá, megszorította kezét és azt mondta: „Isten segítsen ücskös, soha sem hittem volna, hogy ilyesmire vállalkozol.“ Lien volt az egyetlen, aki gyakorlati oldaláról fogta fel a dolgot és nyomban kölcsön kért 10 forintot. Talpraesett egy lány! Most, hogy milliomosnak érezte magát, örömmel adott. Minden más érzése megsemmisült, Marieről is teljesen megfeledkezett. Eddigi élete feledésbe merült, uj élet várt rá egy uj világban, ahol régi rossz emlékei nem fogják többé kisérteni.

Annyi elintézni valója akadt, hogy a máskor unalmas, hosszú napok szinte elröpültek. Vett hat rend trópusi fehér ruhát nyolcvan forintért, egy bőröndöt, kiegészítette fehérneműit, megváltotta útlevelét és vízumát. Valamennyi pénzt az utazásra is félre akart tenni. De a pénz, mely eleinte olyan tengersoknak látszott, bevásárlásai közben veszedelmesen fogyott. Még a Liennek adott fiz forint is hiányzott most, — miért is volt olyan gyönge? Bosszantotta, de megnyugtatta magát, lia az ember életében először ilyen halom pénzhez jut, igazán megengedhet magának egy kis könnyelműséget. Ezentúl jobban ügyel majd. Mindjárt el is határozta, ha odakinn lesz a Keleten, annyit kell keresni, amennyit csak tud — ezreket, tízezreket.

Cigarettára gyújtott. Egyik kezét feje alá léve hevert és végiggondolta egész életét. Végre nyugodtan fekhetett. Hallgatta a gépek ütemes zakatolását. Minden zakatolás közelebb viszi uj életéhez! Megelégedetten pihent, szabadnak és nyugodtnak érezte magát. A falon elhelyezett fehér gombra pillantott. Akkor csönget, amikor eszébe jut. Vájjon a steward is olyan rémülten ugrik fel, ha szól a csengő, mint ő Steenderséknél? Akaratlanul elmosolyodott, még csak újonc volt a hatalomban.

„Herr Voss!“

193b i*tt a ér 3.

—H—6———■

Erőteljes kopogás az ajtón. Ijedten ült fel. l>ár sejtette, hogy csak a steward lehel.

„'Tessék? mi az? kiállolla a szükségesnél bangó sáliban.

„Wollen Sie baden Herr Voss?“

Ez nem a kabinsfeward hangja. I urdu ' label fürödni a hajón? llát persze, emlékezeti, láda is a I ürdösza illákat.

„Ja!“ kiáltotta gyorsan. lek will baden.“

„Daun bilié sofort zu kommen, Herr Voss. Das Rad ist fertig.“

„Kertiek? azt jelenti: kész. De mit mond ez az. ember, már kész« vagy várjon inig elkészül? Habozott, Hol is hagyta abba... igen. az elutazás napja, mikor mindnyájan Rotterdamba mentek, hogy láthassák indulását. Mikor öltözködött, már szorongó érzése volt. Anyja és Lien egyre noszogatták, siessen, lekésik a vonatot. Apja pedig furcsán hallgatott, csak néha morgóit valamit az orra alatt, végre azután mindenki megnyugodott, mikor a vasúti kocsiban elfoglalták helyüket. Marie is kijött az állomásra, sápadt voll és izgatott. Klaus gondoskodott a csomagokról — az uj bőröndről, melyen két ovális cédula volt ezzel a felírással: „S. S. Coblenz. Norddeutscher Lloyd. P. Voss. Bela van Deli. Sumatra. Kabinba helyezendő.“ Mikor Rotterdamba érkeztek, anvja simi kezdett, rindig csak sirt, mikor meghozták ruháit, mikor megérkeztek a böröndcédulák, a hajójegy és a hajó beosztásának terve. Sirt mikor kiterítették a tervet az. asztalra és mindenki kürülállta. Ez itt a kabinja, a 49-es, kék kereszt van fölötte. Ez itt a fedélzet, ez az ebédlő. Anyja szájához emelte zsebkendőjét és sirdogált. A vonatban is ugyanígy volt. Sok mindent megbeszélhettek volna még, de egyre csak a régi nó- Ft fújták: „Aztán nehogy elfelejts imi!“

Most aztán itt van Rotterdam, a kikötő. Rögtön észrevette a hatalmas szürke hajót a rakodópart mellett. Nem is hitte volna, hogy ilyen nagy, kissé meg is illetödötl. mikor meglátta. Anyja természetesen azonnal sírni kezdett, ezúttal azonban Lien is követte példáját.

Felmentek a fedélzetre. Mindent alaposan meg- \ izsgáltak, az ebédlőtermet, a társalgót, a folyosók hosszú ajtósorát, végül Pieler kabinját. Egész idő alatt olyan érzése volt, hogy ez néni is valóság. Visz- szamentek a fedélzetre, nem tudták, mit kezdjenek a hátralévő félórával, mely most olyan végtelen hosz- szunak tetszett. „Hány óra?“ — kérdezte anyja. Mindenki szeretett volna valamit mondani, de egyikük sem beszélt. Hu mégis valaki néhány szól szólt, hangját elnyelte az emelődaru csikorgó zaja, amint egymásután eresztette le a hajó mélyébe a nagy zsákokat és ládákat. Pieter utazásának izgalmában is csodálattal bámulta a sürgő rakodási, a hajó mélye telhetetlenül nyéllé el a ládák szűnni nem akaró áradatát.

Mindenkit hatalmába kerített az utolsó pillanatok lázas rohanása. A rakparton is emberek futkostak, ordítottak, lökdösődtek, kézikocsit és nagy targoncákat toltak.. Valaki a hajóhídon parancsokat osztogatott. Azután egyszerre csak, miközben még az izgatott képet bámulták, megszólalt a hajó szirénája és mindegyikük felriadt. Mindenki tudta, mit jelent ez: az utolsó pillanat már közel van. Lesz még egy második és harmadik sziréna bugás is és azután indulás. Most már mindenki a harmadik jeladásra várt. mely visszavonhatatlanul az utolsó lesz és azután végleg elszakadnak, de legalább véget vei ennek a kincs várakozásnak. Azután, bár mindenki várta, mégis meglepetésszerűen ‘ felhangzott a harmadik szi- rénabugás is. Egymásután ölelgették. „Isten áldjon fiam. — Isten veled Anyám — minden jót — Isten veled Apa — hat — év — írjál! — ne felejtsétek el átadni Marie-nak üdvözletemet — Isten veled, Lien, Kiáss — Szervusz Pieter — öreg cimbora!“

Figyelte, hogy vonulnak ki és térdei remegtek. Lenn a hajófeljárón a hajósmester már sürgette őket kifelé. Pieter megállt a korlátnál, anyja utolsó nedves csókját érezte arcán, fagyos kezét még most is szorította apja erős kézfogása. Nézte őket, amint lemennek a rakpartra. Anyja és Lien szemükhöz nyomták zsebkendőjüket.

Hirtelen zene harsaid fel — a hajó zenekara zen- ditett rá. Vidám indulót játszottak, Pieter szeme mégis megtelt könnyel. Remegett és fájdalmas honvágyat érzett. A rakpartot fürkészte és megpróbálta kivenni őket a tömegben, mely a barátságtalan, nedves időben is kitartással várta a hajó indulását. Mereven felfelé néző szemükben szomorúságot látott, hirtelen feltörő elérzékenvülésben bűntudatot érzett, hiszen öle úgy látszik, sokkal jobban szerelik, semmint valaha is hitte volna.

Mélyen hajolt ki a korláton, mintha el akarta volna kiáltani mindazt, ami a szivét nyomta. De ebben a pillanatban zakatoló hangok törtek fel a hajó mélyéből és látta, hogy a parti cölöpökhöz erösiteli kötelek meglazulnak. A fedélzeten és a rakparton ál lók integettek. Matrózok és stewardok is lengenék sapkájukat és vidám bucsuszavakát kiáltoztak. Lenn egy kerek ablakban két szakács fehér sapkás feje jelen! meg. A fedélzet furcsán remegett, szive összeszorui! és szorongás fogta el. Már látta, hogy a rakpart és hajó között kis szakadék nyílott. A hajóköléi lecsa- varodott a cölöpről, aha jó pedig úgy rázkódoil. mint-