Ellenzék, 1936. január (57. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-17 / 13. szám
ELLENZÉK 19 36 j an a Ar 17. HIREJC Gyerek-köszönés Mindig éreztem, hogy mennyivel logiku- sabbak és egyszerűbbek a gyerekek, mint mi vagyunk. Minél kisebbek, annál íogikusab- bak. Később kezdenek felnőtt kópiák lenni és elvesztik üde, egyszerű gondolkozásmódinkat. Egy kis babával találkoztam, aki két és fél éves lehetett és ugyanolyan magas volt, amilyen széles. Elő és totyogó négyszög volt, gondos szülői kezek ugyanis annyira felöltöztették, hogy minden gyerekformáját elvesztette. Azért nagyon kedves volt s ahogy reménytelenül hosszu ideig vártunk az autóbuszra. szépen, barátságosan köszönt nekem. — Pá — mondta kisbabáknál szokatlanul inéig hangon. —- Pá — feleltem. Mire a mama közbeszólt:- Angyalkám, ez nem Margit néni. Erre a baba rámnéz, ini a kezével és komolyan szót: — Nem pú .. . Visszavonta a köszönést. Hát nem okos és egyszerű ez? Rövidlátó szemem hányszor vélt ismerőst felfedezni és barátságosan ráköszöntem és akkor kiderült, hogy vadidegen. Nem válaszolt és csodálkozva és gúnyosan nézett rám. De nem volt bátorságom visszavonni az üdvözlést, mint a kisbaba, mikor kiderült a tévedés, nem mondtam, hogy „nem jónapot1’'. A gyerek okosabb nálam, felnőttnél. Tanulni lehet tőle. (M. L.) A református kollégium gyásza. Súlyos csapás érte Borbély Sándor volt Ilosva-i református lelkész özvegyét. Tizenhatéves Albert nevű fia. a helybeli református kollégium rV-ik osztályos tanulója tegnap éj jel vakbélmütét után fellépő hashártyagvulladás következtében elhunyt. A fiatal tanuló osztályának egyik legjobb tanulója volt. Temetése ma délután lesz a temető halottas kápolnájából, amelyen a kollégium egész tanári kara és ifjúsága résztvesz. Dühödi nyúl garázdálkodása. Bucuresti- ből jelentik: Corabia-i jelentés szerint dühödt nyúl tört be Islaz faluba. Ion Stroescu kereskedő élve akarta elfogni a nyulat. s üzletének ajtaját előtte tágra nyitotta. A dühödt állat aztán két leányát összemarta, majd az országidra szaladt s a szembejövőket is megmarla. Megállapítást nyert, hogy a nyúl dühödt volt. A harapások folytán 11 személyt kórházba utaltak. Kifosztott adóvégrehajtó. Bueuresti-ből jelentik: Marin Vasile adóvégrehajtót ismeretlen tettesek megtámadták és kirabolták a Constanta közelében lévő Negureni község határában, hol szekerével egyedül haladt az országúton. A revolverekkel felfegyverzett utonállók megállásra szólították fel a végrehajtót s a nála lévő 68 ezer lejt elvéve, a szomszédos erdőbe szaladtak. A csendőrség a rablóbanda egyik tagját: Ibraim .lusein legény személyében elfogta. Az eljárás folyók. Elveszett: febérszőrü, törpe nőstény spitz, Lili névre hallgat. Megtalálója jutalom ellenében adja át Sir. Xenopol 7., I. emelet. Mm harmfncmolc éve* 1898 január 16-án kint és bent egyaránt zaklatott az élét. Az Ellenzék <1 vezércikk helyén a város függetlenségi pártjának Bcncl Ferenc elnök ér, dr. Váradi Aurél, jegyző aláírásával Ugrón Gáborhoz küldött levelét közli. A vezér bejelentette a Ikrtha Mik őshöz intézett nyíl- levelében a közéletből való vusv/avonulását. Ekkor lett .szállóige Ugrón szólama: — „RomSotc értglmüség és gyönge nép." A nemzetiségek is forronganak. A szászok kiléptek a szabadelvű -pártból a helységnevekre vonatkozó törvény miatt, amely a mostani rendelkezésekben módosult. A zöld szászok épy most csikarták ki a központi vezetőség összehívását, de nem sikerült kierőszakolniok a szélsőséges küzdelem elhatározását. A többi nemzetiségek az uralkodóhoz készülnek forA legnagyobb élmény ! Lenyügző cselekméiy! ííFjPffí fi rf jfj?TT' t* A filmjátszás csucspon ja ! ' A ROYAL Mozgó- KErt LUii ban ma, csütörtökön veti'endő á világi lm ! Fősz.: Ann belb, Jean Pierre A um ont, lean Murat. Job», mid rzz „Ordonáncz“. — Szám o ott helyes, előre válthatók a mozgó pénztár má . - Előadások k zdete 3, 5, 7, 9 ónkor - Film előtt n| Journal. AV ivó Klub-ban ma este Lopás a bankhelyiségben. Bueuresti-ből jelentik: Salamon Abramovici kereskedő tegnap 100 ezer lejt akart befizetni a Csellengői Bank Bucuresti-i pénztárába. Midőn /sebéhez nyúlt, rémülten vette észre, hogy pénzét ellopták. Lezárták az összes ajtókat, személymotozást tartottak, mégsem akadtak a tolvajra. Az eljárás megindult. * INCZE MARGIT DIPLOMÁS OPERA- ENEKESNŐ ÉS PEDAGÓGUS ezután értesíti tanítványait, hogy a tanítást február 1- vcl újra megkezdi. Esetleges jelentkezéseket csak d. u. ő—6-ig fogad Str. Mafia 2. Feltörték a Píoesti-i katolikus egyház .pénzszekrényét. Bueuresti-ből jelentik: A Ploesti-i katolikus plébánián ismeretlen tettesek éjjel álkulccsal az irodai helyiségbe hatoltak, hol a pénzszekrényt feltörték és abból 30 ezer lejt elloptak. Erélyes eljárás indult a vakmerő betörők kézrekeritésére. Lelkiismeretfurdalás miatt felakasztotia magát a gyilkos. Bueuresti-ből jelentik: Borzalmas gyilkosság tartja izgalomban a Gor.j- megyei Maghiaresti község lakosságát. Dia- conita Gheorghe földműves egy katonai szuronnyal megölte sógornőjét, Maria Grosanu asszonyt, majd többi családtagjaira támadt és feleségét, apósát és anyósát is súlyosan megsebesítette. A vérengzés után szörnyű lettének tudatára ébredt. Lelkiismeretfurda- lást érzett, kiment házának udvarára és az egyik fára felakasztotta magát. A súlyosan sebesült családtagokat kórházba szállították. Hogyan éljen ® cukorbeteg ember ? Tanácsadó és szakácskönyv cukorbetegek részére. — írták: Dr. Jakab László ig. főorvos és dr. Rácz Hanna szanatóriumi diétás vezető. — Ez a könyv, amely bi.tos kézzel vezeti a cukorbeteget, az élet minden vonatkozásában. — Ez a könyv- tanítja a cukorbeteget arra, hogy éppen olyan gondtalanul, éppen olyan vidáman élhessen, mint akinek nincs dolga a szénhidrátok mennyiségével. E könyv alkalmas segédeszköz arra, hogy a cukorbeteg sohasem érezze, hogy beteg, ellenben tisztában lesz azzal, mit kell tennie. Minden cukorbetegnek ezt a könyvet használnia kell! — 240 oldal, csak 125’— lei az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre azonnal utánvéttel is szállítjuk! !! A helyi ípartestület 1936 január 19-én, vasárnap délelőtt 10 órakor országos kisipari kongresszust rendez a következő tárgy- sorozattal: 1. \z ipar és kereskedelmi törvény előtervezete: 2. Munkakamarák törvénye: 3. Betegsegélyző törvénye. Az ípartestület tagjait ezúton kérik, hogy a kongresz- szuson, melyen a kisiparosok létérdekének fontos ügyei kerülnek tárgyalásra, minél nagyobb számban vegyenek részt. Halálra verte feleségét. Bueuresti-ből jelentik: Pnrasehiv Vladoiu Ramnicul-Sarat-i gazda ittasan tért haza a kocsmából, amiért felesége megpirongatta. Veszekedés, majd verekedés keletkezett a házasfelek között, mire a feldühödt gazda fejbevágta feleségét egy karóval. A szerencsétlen asszony kórházba szállítás közben súlyos sérülésébe belehalt. A vérengző férjet letartóztatták és átadták az ügyészségnek. * AZ ÁRVALEÁNYNEVELŐ OTTHON (régi Mária Valéria Árvaházi f. hó 18-án rendezi az uj iparkamara dísztermében hagyományos Mária Valéria bálját. A régi békeidők kedves hangulatát fogja visszavarázsolni ez a báli éjszaka, amelynek sikerén a rendezőség hetek óta fáradozik. A meghívók már szétmentek, aki nem kapott volna •és arra igényt tart, szíveskedjék Hargitay Bertalanná elnökhöz fordulni. P. Unirii 32. II. Tűz a Manastur-on. Tegnap délután három órakor telefonon értesítették a tűzoltóságot, hogy a Calea Moţilor 23. szánni emeletes házban kigyulladt a tetőzet. A tűzoltóság teljes létszámban vonult ki a tfiz szin- helyére, ahol egyszerű földszintes házat talált. annak is csak az egyik félreeső kis kamrácskája égett. A tüzet percek alatt eloltották, a kár jelentéktelen. Putcaíoneí tenorista Csődöt kértek egy milliomos ellen. Bucu- resti-ből jelentik: Á Banca Romaneasca csődöt kért Constantin Garbea Galati-i többszörös milliomos ellen, mert nem rendezte 240 ezer lejes váltóját A milliomos azzal van gyanúsítva, hogy az egyik váltóra felesége nevét rábamisitotta. Az adós ma is saját márványpalotájában lakik. Halasztást kért a bíróságtól, mire a törvényszék az ügy tárgyalását január végére halasztotta. Zilahy Lajos uj könyve: FEHÉR HAJÓ. A legnépszerűbb magyar iró uj elbeszélő kötete 53 lejért kapható az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. — Kérje a könyvujdonságok jegyzékét. Tűz Gheorghe Bratianu vidéki urilakában. Bucuresti-ből jelentik: Gheorghe Bratianu Pitosli-megyei urilakában ismeretlen okból tűz ütött ki, mely a konyhát és a szomszédos gazdasági épületeket elpusztította. A Piteşti-bői segítségül hivott tűzoltók csak nehezen tudták eloltani a lángokat. Az. eljárás megindult. * DUGULÁS £S ARANYERES WnCaWaJc, gyomor- és békavarok, mái- Á> 1 épduzzadás, a has állandó puffadtsága cs a rekeszizom gyakori feltolódása, hát- és __ derékfájás ellen ai természetadta ..FERENC JÓZSEF£ keserüviz, ki- febb adagokba elosztva, naponta többször hévévé, hathatós segítséget nyújt, — Az orvosok •ajánlják. Körmcndy Ferenc: BŰNÖSÖK. A ..Budapesti kaland“ és ,,Boldog emberöltő " nemzetközi sikerű írójának uj hatalmas regénye. 450 oldal, ízléses egészvászonkötés 188 lejért az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. Kérje az uj könyvek jegyzékét. dulm é;, „vEÓszÁü, hogy GavriJa Emil újvidék ügyvédet bízzák meg a memorandum kidolgozásával.“ Moldova és Muntenia egyesülésének iaz évfordulóját Crsuovában fogják ünnepelni. „Az ünnepségekhez .lerándu! •. Kultur Liga egész elnöksége, melynek nevében De- íávrancea tartja majd az első beszedet. A napirenden a nemzetiségi kérdés lesz . .. legközelebb Bucuresti-be várják az erdélyi cíégület- len románok vezéreit és velük ,az ekeié részleteit megbeszélijv." Bagaméren véres szociális tu mozgÁodás voit: Csapó János csongrádi katolikus segédjeik észt Fíegyi Antal, 3 hírhedt plébános káplánját a biróság osztály elleni izgatás miatt öt napi logházra ítélte s mert a bevonulást megtagadta vasbavervc vitték Szegedre, Ausztriában is forró « hangulat. Prágában véres verekedéseket és tüntetéseket, űznek az osztrákok é<> csehek. — Franciaországot ? Drcyfuss-ügy uj szakasza sodorja példátlan izgalomba. Épp most jelent meg Zola1 nyiic levele: a [‘accuse és letartóztatták Picqu ;vrt ezredest, a1 perújítás követelőjét. Erdélyben érthető nagy részvétet költ a hu- nyadmegyei származású Szatmári György vek képviselő és kitűnő kultuszminiszteri tanácsos halála. Szász Domokos református püspök és Szász Gető esperes-főjegyző közt éles harc dúl; minek következtében a Szász Gerőtőf szerkesztett egyházi lap hivatalos jellegét megvonják; parázs hírlapi vita tör ki. Sok a farsangi cikk. A feszült légkörben is vidámak az emberek és sűrűn mulatnak. Csák a télé sport hívei lehangoltak, mert enyhe az időjárás. Óriási feltűnést kék, hogy a budapesti törvényszék Gárdos Géza mérnököt, akinek hol dogtat! an felesége morfiummérgezés következtében meghalt, életfogytiglani fegyházra ítélték. Teljes napfogyatkozást várnak az emberek. Színházunk virágzik. Bemutattál Ohnet színmüvét, a Császár ezredesét, amelyet a kritika alaposan leránt de az előadást, E. Kováco Gyuri, Kleno- vits György Rózsahegyi Kálmán, Janovits Leövey, Szentgyörgyi, Váradi, Laczkó Aranka K. Szerémi Giza érdeméből, erősen megdicséri. Pár nap múlva ismét újdonság kerül színre: Márkus József bohózatát, a Kuktakjs- asrzonyt játszák. A főszereplők Turchányi Olga és Kassay Károly. Meleg beszámoló van a Zencnckonzervatórium hangversenyéről, amelyen Farka® Ödön zeneigazgató vonósnégyesét játszották Kovács Kálmán, Müller Viktor* Ma- dari Zoltán, Turjezkv Ferenc, majd Beethoven zongora trióját Farkas Ödönné, Csengeti János dr. és Gárr.án Dezső. Budapesten óriási skerc volt Márkus Emíliának. A kiváló művésznő Echegeray hires ,,Folt, amely tisztit" cimü darabjának a bemutatóján oly tomboló sikert aratort, hogy az ünneplések betetőzéséül a közönség a lovakat is kifogta kocsijából. Se szeri, se száma a felolvasásoknak és hangversenyeknek városunkban. Az egyetemi kör matinéján ifj. Téglás Gábor ilyen cimü novellával szerepel: ,,Egy legyező egy om®eWe és egy tü- zérkapitány." opera-áriákat és daíokot BÁRMILYEN HANGSZEREN JÁTSZIK, kottaszükségletét az Ellenzék zenemüosztálga utján szerezze be! Olcsó árak! Nagy raktár- készlet! Minden külföldi kiadóval közvetlen összeköttetés! Románia Magyarországnak az eddigi l*e- vtieli kontingensek 100 százalékát fogja adni. Bucuresti-ből jelentik: A román kontingensek szétosztásánál az utóbbi időben az uj deviza és kiviteli rendszer következtében bizonyos zavarok mutatkoztak. A román legfelső kontingent ál ási bizottság most kezdte meg az idei első évnegyedre szóló kontingens szétosztási munkálatait. A széloszlásnál az a/, elv. hogy a kontingenseket a román Nemzeti Bank devizaállományának keretei között osztják szél, de tekintettel lesznek az egyes országokkal szemben fennálló fizetési mérlegre is. Azon orszá-, goknak, amelyekkel szemben Románia fizetési mérlege aktiv, általában az eddigi kontingensek száz. százalékát fogják engedélyezni. Ez.zcl szemben a többi államoknak csak nyersanyagokra és a feltétlenül elsőrendű szükségleti cikkekre adnak majd kontingenseket. A bizottság arra való tekintettel, bogy Romániának Németországban és Ausztriában igen tekintélyes összegű követelései vannak, ezek számára külön kontingenseket engedélyez a nyersanyagbevitel terén. Ha a kontingensek megállapításának ezt az elvét keresztülviszik, ez Magyarország szempontjából sem lesz kedvezőtlen, mert Románia mérlege Magyarországgal szemben is aktiv. Székelyföldi rövid hírek. Odorheiu-ró! jelentik: Január 22—23-án tartja a megyei református papság fontos értekezletét, mintegy őtvenen jelentették be részvételüket. A vendégeket a férfiszövetség fogja elszállásolni. Az előadások közt szerepel az oxfor- dizmus, meg a szentlélek teológiája. — A székely anyavárosban az elmúlt 1935 évben 132 születés, 146 halálozás és 73 házasságkötés történt. — Räcosul de Ciuc-on Fodor Albert személyében egy székely östehetség- re figyelt fel a megye míiértő közönsége. Nagyszerű festményeivel tűnt fel. — Csiger Jenő hat éves gyermek játszás közben egy í villával kiszúrta a szemét. Kórházban ápol- ! ják. — Honig László Sft.-Gheorghe-ból el- j keseredésében a vonat elé vetette magát, j Szörnyethalt. — Az Essigmann-féle divat- kereskedésbe betörtek lopott kulcsokkal. A nehéz pénzszekrényt nem tudták kinyitni. A rendőrség nyomoz. — A Budvár tetejében a ..Gazeta Odorheiului“ monumentális keresztet akar emelni. A gyűjtés megindult. — Kovács Márton Corond-i erdőőr hat vadorzót fogott el. akiket lefegyverezett. — Az Odorheiu-i vadászok január 29-én tartják évi közgyűlésüket. — Targu-S:fcuesc-en nagy diftériajárvány szedi áldozatait. Török Tivadaroknak egy hat és egy kilencéves leányukat ragadta el három nap alatt a halát. — Santamas-on Barra András házánál a lámpa felrobbant s a keletkezett tűzben 4 éves Anna nevű leánya megégett. A vizsgálat megállapította, hogy a petróleum benzines hordóban állott. Az eljárás folyik. Vérszegénység, műtét, betegség utáni legyengült állapot gyorsan regenerálódik a Svábhegyen. A Svábhegyi Szanatórium. Budapest a rekonvaleszeensek Mekkája. Gondos orvosi felügyelet. A váindifferenciák után is fizetendő a 12 százalékos importilleték. A pénzügyminisz térium rendeletet adott a vámhivataloknak a vámdifferenciák fizetésével kapcsolatban A rendelet szerint, a differenciák kiszámi- lásánál. amelyek a vámokból, vámbüntetésekből származnak, tekintetbe kell venni ] úgy az autorizáeiós illetéket, mint a 12 szá jj zalékos importilletéket is, tekintet nélkül í arra, hogy az import milyen időből szárma 5 zik. A vámokmányok uj beszerzési ára. A pénzügyminisztérium a vámolással kapcso latos nyomtatványok eladási árát a kövét kezőképen állapította meg: Importdeklará ció 20 lej, exportdeklaráció 20 lej. rakta rozási deklaráció 20 lej, utasdeklaráció 10 lej, általános nyilatkozat 100 lej, részleges nyilatkozat 50 lej, mindenféle tranzitirat 20 lej, kikötői deklaráció 20 lej, dunai hajózási engedély 2 lej. bármilyen kérés 5 lej. kontesztációs kérés 50 lej. felebbezési kérés 100 lej. Párisi divat januári nagy száma 20 tejért! Tartalma: Legújabb estélyi ruhák. Egyszerű és díszes jelmezek. Blúzok. Bársony ruhák. Nappali ruhák. Gyermekruhak 1. oldal kézimunkamelléklet, nagyított im; ínivekkel. Beküldött receptek. Kipróbált ót 1 receptek. Anyai örömök, anyai kötele« U- gek. Modern szépségápolás. Egyes szám ára 20 lej, vidékre a pénz, vagy postabé lyeg előzetes beküldése mellett 25 hó rt küldi az Ellenzék könyvosztálya Cluj. 1 ala Unirii. Előfizetési árak: negyedévre 61). félévre 120, egész évre 240 lej. ■