Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)

1935-12-08 / 283. szám

* BLLBNláJt 1938 december 8. , :ilvriormÁUi, lclck.ii.ikiu> ere.,eben? Kér déri. A könyvem nőni győzte meg? l^.lunc Frau erlebt den roten Alltag“). Nem nerem bevallani, hegy .1 könyvit . s.ik ezol.in ,n telhiv.is.t folytán fogom elol- v.isn cs romban sietve tovább kerde­: ek: Mit csinált szellemi mu ii kához szokot- .m a iénimunkások között?.. Ugyanazt, amit ők. Egész nap turwun. Rábámulok. — Igen „Bohrerin“ voltam. Rét vonulat húz a noteszembe. íme ek­kora a fémlap, ide kellett volna a vusfuró- val lyukai fúrnom. Az amerikaiak előrajzolják .. munkásnak a helyet. Itt nekünk kell a he­lves ponroi eltalálni. Selejtárut gyártottam a szovjetnek - kacagja. — S ezzel foglalkozott egész na p? Ebből meg; is lehet élni?- Azt nőm. Akkordban tizetik. Persze csak a. jó mun­kást. Amennyit produkál, annyit kap.- És miből élt? — Hazai tartalékból, — A többi munkások? Hamarabb sajátít­ják el a kellő ügyességet a fúrásban. MsnBMnnnHHMHnnHa Dehogy! Sajnáltam mikor egy cv után otthagytam az. üzemet, de legjobban űzőn lepődtem meg, hogy «elejtés műnk imád ha­n\ir elfeledték, iijnálkoztak távozásomon. Megszerettek, maguk közé soroztak... Szeretnék még kérdezni Körbenő kisasz.- szonytól .sok mindent, de már u l>esz.élgetés alatt is háromsz.or zavarták meg. Telefonhoz hívják sűrűn. Még két előadást tart Pesten. Egyiket 11 irohidzs ínról. Az.tán még egyet Oszakáról. Előadásait világszerte érdeklődés fogadja. Németországba mowt nem megy. Mehetne, de „Ruith a harmadik birodalom­ban“ clmü könyve óta hűvösen fogadják... Látom, szeretné befejezni, búcsúzni akar. Még csak azt kérdem kézszoritis közben, hogy eljönne-e hozzánk is? Hogyne, de előbb megírja pszihológiai regényét, amelynek, es­küszik az égre, semmi tendenciája nincs, mert őt csuk az emberek érdeklik és érzel­meik... aztán igen, cl fog jönni Romániába is, ha hívják és megfizet k, de Ccrnauti-t le­törli előbb a térképről, meét egy ottani lap lefordította, leközölte, talán ki is ndt.i egyik regényét, honorárium nélkül. Elbúcsúzunk, érzékenyen, viszontlátásra. Integet a fejével. Hajfodrocskái röpködnek. Mind a százhúsz. Szeghő Julia. — Nem unta ezt a mesterséget? Dr. Szádeczky Kardoss Gyula halai aval j egy igaz, meltegszivü, rokonszenves lélek köl- j tözöfct el, aki imádta a szabad természetet és nagyon szerette e földet. De amint szerette családját, úgy szerette minden embertársát is. Én az eltávozottal évtizedek óta nap-nap után érintkeztem, szerettük egymást és lel­künk valósággaíl összeforrt. Szádeczky pro­fesszorban csak az embert ösmertem, szeret­nék úgy' megemlékezni róla, ahogyan évti­zedeken át visszavonulva a nagyvilág zajá­tól, távol az emberek tülekedésétől és irigy­ségétől, mentesen minden anyagi érdektől éltük át e szép hosszú életet. Kertemhez kul­csai voltak, ahová a napnak bármely idejé­ben kijárhatott, használta is az alkalmat úgy nyáron, mint télen, még a legnagyobb hóesés után is. Itten terveztük ki a megtekintendő vidé­keket s ha bolyongásaim között valahol ta­láltam, vagy láttam érdekes kőzetet, rögtön felhívtam figyelmét reá s a legközelebbi al­kalommal már felfedező útra ment. Hány érdekes geológiai expediciós útját beszélte cl nálam. Még az afrikai partokról is kaptam tőíe az üdvözlő sorokat, amelyekben gon­dolt Házsongárdi deczkavári lakosra. Hiszen a családi fészkéből is kertemen át ment az egyetemre s ha onnan bazainduilt, a temetőn jött fel és a kertemen át merni az ő boldog i családi fészkébe. Amikor vihar volt kitörőben, hozzám jött fel gyorsan, hogy együtt élvezhessük az égi háborúnak borzalmas szépségét. Itt mértük sokszor a fellegek járását, a szép naplementét, H holdvilágos éjjeleket és a sötét estéken a csillagok rniihliárdjait. Minden érdekelte, min­denben gyönyörködött a mi a nagy termé­szethez tartozott. De semmi olyan nem érde­kelte, amit az emberi lelkek nyugtalansága, politikával össze-visszia gabalyit. Töbször mondta nekem egyik hölgyisme­rősöm, hogyr három emberből szeretne egy' csokrot kötni: „Szádeczky Gyulából, Boros Gyuribóf s magából Sándor bácsi, mind a hárem nagy' természetbarát s mindegyik mint egy nádsz.ál egyenes.“ És íme, mily hir­telen kihullt már egyik szál. Volt nekünk egy feledhetetlen közös mes­terünk, Czárán Gyu'a, Arad-i nagybirtokos, a természet imádók pápája. Ahogy a jó Isten megadta a tavasz ébredésát. Czárán Gyula otthagyta Arad-i lapos tanyáját, bevetette magát az erdélyi hegyek közé és elfoglalta Bihor-országnak az egész vidékét. Kereste, kutatta a természeti kincsek látványosságát s ha készen volt egy felfedező kőrútjával, irt nekem, hogy „Sándor szedd össze a gár­dát és értesítsél, mikor jösztök.“ Ez a gárda a következő volt: Dr. Szádeczky Gyula, Lé­szai Feri, Hangay Oktáv, dr. Szádeczky La­jos, dr. Moldován Gergely, Böhm Miska, dr. Gámán Józsi, dr. Sche.tz Vilmos, Gámán Dezső, dr. Márky Sándor, dr. Gyergyai Ár­pid, Melicskó Frici, br. Mannsberg Sándor, dr. Apáthy István és magam csekélysége. Egy alkalom-mail Czárán Gyula a Recitel-i vízeséshez invitált. Az indulás szombat dél­utáni vonattal’ volt. Másnap reggel indulás a vízeséshez. És indult a gárdából az, aki tudott időt szakasztani. A közeli falun Sikó Kantit fo­gadott igazi magyaros vendégszeretette!, húzta a füstösök bandája és várt a terített asztal étellel-talial. Másnap már reggel 5 órakor trombitával fuvatta a felkelő időt és vigan, boldogan in­dult tovább e gárda. A vízesés völgyében Czárán Gyula foga­dott, megszólaltak a gerinceken a mozsár- ágvuk, a sziklacsucs legmagasabb fenyőt ere­jén lengette a szél a kibontott lobogót és egy fordulónál ott állt Czárán Gúla és szerelő, meleg szivével ölelte keblére a gárda minden egyes tagját. Itt történt meg, hogy amikor beérkeztünk a vízeséshez és kigyö­nyörködtük magunkat a természetnek ezen a szép helyén s már kibontottuk a hátizsá­kokat és hozzáláttunk a falatozáshoz, dr. Szádeczky Gyula és Hangay Oktáv sehol sem voLlak. Nyugodtak voltunk, hogy baj nem lehet, mert mindaketten kalapácsukkal mindig geológiai kutatások után jártak és kerülő utón jutottak rendesen a társasághoz. Elő­ször dr. Szádeczky Gyula került elő, Manns- berg Sándor báró kérdezősködött: — ho' járt professzor? Hát — mondta — kissé itt nem messze a patak túlsó oldalán jártam, .1 sziklák csoportjá t és az eső mosta kőmo­sásokat néztem. Később került közénk Han­gay Oktáv csuromvizesen, őt már Czárán Gyula számodoltatta: — hol kószáltál Ok­táv s miért vagy olyan vizes? Nó, — mondja Hangay — egy kis balese­tem volt, a túlsó partra kellett átmenjek, a patakon keresztül' volt ugyan egy rönk, de a közepén jesiklott a lábam és belepoty- tyantam a patakba s bizony ott éppen elég mély volt. De hát meg sem ütöttem magam, nincs .semmi baj. És Hangay kérdi is rög­tön Szádeczky Gyulát, hogy — mondja ked­ves kolléga, talált-e valami érdekes dolgot itt a patak vonalán? — Nein bizony, én semmit — feleli Szá­deczky. — Különös — válaszolja Hangay — én aranyat találtam. — No-nó kedves Han­gay barátom — válaszok Szádeczky — arany ezen a vidéken igazán nincsen. Hangay erre a zsebébe nyúl és kivesz egy aranyórát, arany láncostól és mulatja — hát ez micsoda?! Én ezt az aranyórát a patak túlsó oldalán láttam. Ott fityegett egy bokor ágán. Egyet gondoltam, ezt itt nem hagyom, de át kel- ! lett jutnom, közel feküdt a vízen át egy fa- ! rönk, azon akartam átmenni, a lábam meg­csúszott és beie-esteem a patakba, átgázoltam rajta az aranyat megtaláltam, arany tehát it­ten található, csak meg kell kapni. Ezzel az órát vissza is tette a zsebébe. Szádeczky Gyula a mellényéhez kap és felkiált: „az én órám, emlékszem, a bokor belém akadt, az kellett kitépje a zsebem­ből. Kérem, édes kolléga, adja ide az órá­mat, igen örvendek, hogy megkapta és na­gyon szépeit köszönöm a kedves figyelmét.“ Haj-híj, állott most a sarkára Hangay, . azt már nem, az aranyat én találtam, az j óra az enyém, azonban egy feltétel alatt ; szívesen és örömmel átadom, ha Szá- i deczky kolléga nekem írásban ad igazol­MINDEN OSZTÁLYNAK megvan a maga nagy jELENTŐSÉGE! Az I. osztály rend~ kivv!: sikere után, a- me.yoen öten nyertek kerek egy milliót, kö­zeledik a II. osztály. December 15.-én lesz a húzás. E nap reggelén a Sorsjáték 26.897.912 leit oszt ki 11.098 nyerő között. ÚJRA MEGSZÜLETIK 5 UJ MILLIOMOS ! Újítsa meg sorsjegyét idejében. A II. osztály megint egy lépés a Sorsjáték utolsó húzásáig, a IV osztály millió-esőjéig ! Ne gondolkozzon sokat, mert az esély a Sorsjátéknál biztos. Az egyetlen feltétel, amelyet a szerencse szab, hogy legyen a zsebében egy sorsjegy. 1/4 soisjegy megújí­tási óra 200.— lei 1/4 sorsjegy vételáro 400.— (ti 1 sorsjegy megújítási ára 800.— lei 1 sorsjegy vételára 1.600.— lei ványt, hogy igenis a Rechiteli-i patak mel­lett lehet találni aranyat. Ha ezt nekem írásban adja, akkor az órát átadom, ha meg­tagadja, sajnálom, de nem adom. Szádeczky erre azt irta az igazolványba, hogy akinek .szerencséje van, az kaphat a Rechilel-i patak mellett nemcsak aranyat, hanem még aranyórát láncostól is, csak lé­gyen, aki azt elveszítse. Hangay sok kedvességgel, derűs és élveze­tes szavakkal adta át az órát és Czárán Gyula mint jó és szives úri házigazda, már bontotta is a pezsgőket, hogy a kedves je­lenet áldomását felköszöntsék. Kedves, élve­zetes és boldog napok voltak ezek. Bizony sokszor jöttek a behívások Czárán Gyulától, hol Stana de Va!e-ra, hol a szá­mos bazárba, vagy más cseppkőbarlang be­mutatására. Egyik ilyen cseppkőbarlang be­járásáról van egy kedves fényképfelvételem, ahol' Czárán Gyula, Szádeczky Gyula és Apáthy István van együtt. De különösen ked vés és feledhetetlen volt egy kivonulás, ahol csak heten voltunk, heten uram, mint a gonoszok. Nagyon kedves napokat éltünk át, már első este Melicskó Fric: mulattatta zongora­játékával Czárán Gyulát és a társaságot, no meg a fürdőközönség se távozott az estélyi teremből éjfélig. Pedig reggel már fuvatta 4 órakor Czárán a havasi kürtöt, hogy ébred­jen a hét gonosz. Sok szép helyet jártunk össze, amikor a Jad-i vízesésnél ebéd előtt beleugróttam egy fejest a viz kőmedencéjé­be .s pár perc alatt Lészai Feri már mellettem volt és csutakoltuk egymást. Torkaszakad- tábóil kiáltotta dr. Scheitz Vilmos, hogy „há­ziorvosi hatalmamnál fogva megtiltom a fürdésit“, bizony nem volt, aki meghallgassa, I pazarul élveztük a vizet. Ott buzgólkodott a tűz körül Böhm Mis­ka és főzte az ő kitűnő köménylevesét, reá­szólt Mannsberg Sándorra, várjon, báró ur, ne egyék, rögtön kész a leves. Mannsberg hozzám szólt, mit csináljunk, Sándor, ha én meg keli! egyem ezt a rántásos habarcsot, én ; abba bele pusztulok. — Sebaj — mondottam —, itt van egy húsleves capsula, tegye hamar a forró viz- zel tóit csajkájába, én is beleteszem a maga­méba, így la. Most már jöhet' a köményes. Hozta is az én szeretett Miskám, el is fogadtuk és pil­lanat alatt ömtém bele mindkét csajka tartal­mát a Jad vizébe és az erőhuslevest élvezet­tel ittuk. Csak Szádeczky és Lészai néztek szomorúan reánk, mert az ő részük előttünk gőzölgött. Az utolsó napon az ördögmalmot élveztük, amelynél borzalmasabb sziklahasa­dékot soha nem láttam, mintha igazán az ördögök rakták volna e sziklákat darabok­ra összerepedve, egymásra, alig tudtuk Szá­deczky professzort eicsalogatni a borzalma­san szép természeti rombolástól. Az utolsó ebéd a Muntele Mare felső for­rásánál volt. Czárán Gyulának e napok na­gyon kedvesek és örömteljesek voltak és boldogan érezte magát e hét gonosz csont között. Bizony ennél az ebédnél a forrás ár­kába 25 üveg Törley-pezsgő fürdött s mi­kor az indulásnál már lóhátán ültünk, bon­totta Czárán Gyula az utolsó pezsgősüveget s az én pap.rpoharomnak egy példányával köszöntötte a hét gonoszt és így végezte: —- Sándor, addig éltessen téged a jó Lsten, amíg a te összes papirpoharad csengeni fog, mint az arany, vagy az üveg. Talán meghalt]gáttá az Ur Czáránnak ezt a kívánságát, mert hiszen a hét gonosz kö­zül már csak ketten vagyunk, én és a dok­torom, aki már negyven év óta várja, hogy legyek cn is egyszer beteg, de még nem ke­rült erre a sor. Hol van már Czárán Gyula, Melicskó Frici, Lészai Feri, Böhm Miska, xőpáthy Pis­ta és most már Szádeczky Gyula is? Én egyiküktől sem búcsúztam el és nem is bú­csúzom, mert tudom, hogy velük még talál­kozom. Még rendezünk mi kirándulásokat, sok­kal szebeket, boldgabbakat, mint itten. Sokkal könnyebben fogjuk ott járni a hegye­ket és völgyeket, mert nem lesz előttünk se magasság, se mélység, ott körülvesz édes mindnyájunkat a Krisztusi szeretet és az isteni Dicsőség! Nem búcsúzom Szádeczky Gyulától az cn szerető, oktató és felvilágositó mesterpro­fesszoromtól, mert hiszen Czárán Gyuri örömitüzet fog gyűjteni, ha mind ott '- sziink a régi földi gonoszok. Hirschfdd Sándor.------ ■ .1.. —a— — NŐI DIVATSZALOSOK! VARRÓSÓa &izi szezon kis és nagg dioatlapjrd halai ízi . választékban kaphatók az Ellenzék kónjv kedvezményben részesülnek!.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents