Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)
1935-12-31 / 300. szám
—- ' BLLKHZéK hAM Megjegyzések a székelyföldi foíö- miwészeíi kiállításhoz \KAD. t \/ Kllvn/rk tudósilójótól.) V francia Nemzet i Szépmüv■ öszeti Fórsasóg ezentúl :» párisi szépművészeti kiallilás kapuit a Gram! Palais-ben megnyitja a fotografia előtt Ls. A Szépművészeti Társaság ve- etőségének ez a hivatalos határozata nagy fordulópont, történelmi dátum a szépmitvé- seetek történetében. \ művészi fotografia óv • tizedek óla harcolt azért az elismerésért eddig hiába. A számtalan fotóművészeii kiálli- 1ás képanyaga kemény vita tárgyát képezte, le a piktora és mükritikusai t5l>b-keve,sebl> érvvel eredményesen hareoll a fotográfia elitül és megakadályozta a fotóművészeinek képzőművészeti ággá való nyilvánítását. Most aztán egy. az egész világon elismert fórum, ha nem is vetett véget a vitának, de hivatalos határozatával a fotóművészet bevonult a képzőművészetek hajlékába, mint egyenértékű és egyenjogú társ. Romániában a művészi lofografálás még a közelmúltban is gyermekcipőkben járt, de egyes városokban, már meglehetősen feljött, sőt nehány évtizedes tradíciókkal bir. Sok xikerrel. nagy tudással és tapasztalattal bíró öreg amatőrök önzetlen és jóindulata vezetése mellett több fiatal amatörtotografus nevelkedett, kik nagy szorgalommal, kulturált lelkűk minden hitével élesztgetik a mü- vészelnek ezt a fiatal lángocskáját, amit az öregek gyújtottak. A művészi folográfálast rmivelő erdélyi és bánsági amatőrök áhítattal folytatják ezt a komoly munkát, tudva azt, hogy művészet az. amit szolgálnak. Természetes, hogy akkor, amikor képeiket valamely kiállításra beküldik, alapos és komoly kritika előzi ezt meg. Az öregebb, tapasztaltabb amatőrök avatott kézzel választják a képeket és csak olyan képek érnek el egy kiállításra, melyek megállják a helyüket és amelyeknek művészi értéke elvitathatatlan. ismerve a kiállítókat, erősségüket és gyengéjüket. meglepődve olvastam a Targu-Mu- res-i kiállítás eredményét. A zsánerképek csoportjában egy aradi ur nyerte meg az el- <ö dijat, amin ő csodálkozott legjobban, mert erőssége a gyermekportré. Képeit beküld ve, gyermekportréi mellett csak azért küldött be zsánerképet is, hogy meg legyen a pályázat által előirt képszám. Amikor az egyik napilapban olvastuk a kissé hiányosan közölt hirt, hogy első dijat nyert, mindegyikünk meg volt győződve, hogy a portrék csoportjában érte ez a megérdemelt kitüntetés. Annál nagyobb volt a csodálkozás, mikor tudomásunkra jutott a részletes eredmény. A másik két aradi kiállító zsánerképeikkel oklevelet kapott, holott ezek művészi értékben felette állanak a díjnyertes képnek annyira, hogy nemzetközi kiállításra kívánkoznak, épp úgy. mint a díjnyertes mellőzött gyermekporíréi. Országos fotóművészeti kiállítás rendezése komoly és magasabbrendü kötelezetségekkel jár. Nem szabad ilyesmihez avatatlan kézzel nyúlni, mert akkor többet rontunk, mint használunk az ügynek. Ha az EKE foiószak- osztályáriak tagjai háziversenyt rendeznek és azt maguk között folytatják le, nem lehet kifogásunk ez ellen, ha azonban országos fotóművészeti kiállítást rendeznek, érezzék át ennek fontos célját és a bíráló bizottságba hívjanak meg tanácsadóként legalább két országosan ismert idegen fotóama- tőri is. Ezek azután magas tudásuknál fogva elejét vennék az ilyen pontozásnak. Ki tudja, hogy a kiállításra befutott 800 kép közűi nem-e kallódott el néhány komoly művészi alkotás azért, mert még csak kiállításra sem érdemesítették. Kár, hogy a kiállítás rendezőségének kétségtelenül önzetlen és dicséretesen nagy munkája nem szolgálta azt a céif, amit elérhetett volna. Nem támadásnak szántam ezt a néhány sort. Távol áll tőlem, hogy a bíráló bizottság jóhiszeműségét kétségbe vonjam. Csupán azt ’tartottam szükségesnek, hogy az épitő munkához a művészi fotografálás fejlődése érdekében hozzájáruljak. Avramovics G. UTAZÁSA vásárolja meg a HERMES vmMÜ menetrend teljesen átdolgozott, Il-ik kiadását Nagy menetrendkönyv 40 Lei Zsebmenetrend — — 16 Lei KOSZTOLÁNYI DF7SÖ: Szeretem... Szerelem azokat, okik nagy eitlen!makkor kis dolgokat mondónak, ilyesmikel „no ló tód, „szervuss bennük reked n: iinnei>i buzgalom, inéig a ,, helyzethez méltóan" meyvilágilaná örömünk oagg fájdalmunk roppant voltál Ezzel o tóidat növekszik. Szerelem a világmegváltókat és cmbrrbol- dotfilókat, akik nem azt jelentik, hogg e~- után a jóllét általánossá válik és mindenki pezsgőben fog fürödni, kappanbnn törölközni. hanton egyszerűen közlik. hogg holnaptól kezdve a kenyér kilója három fillérrel olcsóbb. * Szeretem a józan, prózai lényeket, okik kerülik o versekben diixUos szákiiH'set s u ..mindörökké“ vagy a ..sohasem" helyett Így biztosítanak hűségűiről ..körülbelül január 27-ig". * Szeretem a köbüket, akii: nem életük főmüvére készülnél, nem remekműveket gon- tlolv.uk el, csal,- folyton firkálnak, kopirgál- jók a papirost, veggitgetik a szókat, aztán magul,- is boldogan, ámulvrr halljál,-, hogg amit utóbb megjelentettek, nem egészen Szerelem a hűséges, szt reng. odaadó feleséget. aki oly föltétlenül. kizárólagosan imádja urát. hogg titokban . még lábnizébe is három darab kockacukrot tesz, abban a hiszemben, hogg ezzel is megédesíti életét. * Szeretem a kutyákat, melyei: nem a pillangókhoz. disz pintyekhez és denevérekhez hasonlítanak, nem viselnek se selyemkabátot, se arangszemüueget, nem 1 álságosán kicsinyek, de nem is túlságosan nagyok, nem illedelmesek, nem jólneveltek, de nem is dühös fe névadókat, nem tiszták és nem is piszkosai. nem olyan tanultak, értelmesei és műveltei:, hogg nudlet fül mi is merőben fölöslegesnél: tarthatjuk muyunlntt. esni. kedves. ugató. vakaródzá kutyái,. Szeretem a részvétleneket. akik hamarosan elfelejtik betegségüket. melyet mi /> igyekszünk mennél előbb elfelejteni s évek múlva, amikor mór makkegészségesen toppanunk eléjük, nem nyújtják arcukul s://»- J aló kara. nem rezrgtetik gonoszán emlékező, hamis hangúkat és nem kérdezi]: tőlünk: ,.llooogg vámigg“ ’ * Szeretem a szerényeket, akik dicséretünket azonnal tudomásul veszi!:, nyug'ázznk, I elkönyvelik anélkül, hogg elsápadnérotk, tiltakoznának ellene, vagy a földbe .•i’yedné- j nek v szégyentől, mert azzal, hogy sokallnúk I elismerésünket, voltakéy leveseinél: s szándékunkra. figyelmünkre. jóindulatunkra számítanának Szeretem a gyászolóivá, akik mintán eltemettél: legkedvesebbjüket. hazamennek és vacsoráznak. vagy nem, a szerint, hogy van-e étvágyul:, vagy nincs. * Szeretem a szegé nyékéi. akik nem sokkal büszkébbel: szegénységükre. mint a gazdagok a gazdagságukra. Szerelem a béke irgalmas barátjait, (dák még n katonákra se nagyon haragszanak, hogy meghalnak értük. * Szeretem a jó lelkeket, akik egy koldus láttán nem érzik, hogy oda kellene adni mindenüké1. csal: kigomboljál: télikabát jakot a csikorgó hidegben, lehúzzál: kesztyűjüket is s átnyújtanak tíz fillért. Január első felében meglíezdődiL a munkanélküliek segélyezése Árlejtésf irt ki a város az élelmiszerek beszerzésére CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Előző években a munkanélküliek segélyezése mar a karácsonyi, ünnepek előtt megkezdődön. A szeretet ünnepén minden nélkülöző munkás- családnak ott volt asztalán, ha nem is kalács, liát a kenyér és a kályhában pattogott a tűz. Nem fagyoskodtak és nem éheztek. Az idén ridegebb volt a karácsony, mert a város anyagi erői egy év alatt meggyöngültek, másrészt azért .sem kezdődött meg karácsony előtt a munkanélküliek segélyezése, mert a tanács véleménye szerint az idén a munkanélküliség aránya sem volt olyan nagy, mint az elmúlt évben. Azonban, ha. késett is o segélyezés, nem maradt el, mert I január közepén, habár szőkébb keretek között is, megkezdik a munkanélküliek természetbeni segélyezését. A segélyezés ügyét végző nagybizottság január másodikam árlejtést tűzött ki 20 mázsa paszuly. 100 mázsa burgonya, ugyan- annyi kenyérliszt, 8 mázsa zsir és 700 mázsa tűzifa szállítására. Az árlejtésen résztvevő cégek kötelesek bánatpénzt letenni, a szállítmányok fizetését pedig a Nemzeti Bank helyi fiókja biztosítja. Ez az élelmiszermennyiség csak legfeljebb két hónapra fedezi a szükségletet s ezért a segélyezés ideje is két hónapra van előirányozva. Talán ez alatt az idő alalt emelkedni fog a segélyalap s szó lehel arról is, hogy ha a tél tovább tart, a segélyezés idejét még egv hónappal meghosszabbítják. Magyar Írók ’im Érdekes statisztika magyar írók haláláról BUDAPEST. (Az Ellenzék tudósilójától.) Vizsgálat alá vették száz magyar iró halálának körülményeit, akik nem a természetes megöregedés folytán múltak ki a világból. Az érdekes statisztika a halálokokban öt csoportot különböztet meg. Az elmezávar és idegbaj 28 százalékkal, az öngyilkosság 19 százalékkal, a tuberkulózis 18 százalékkal. a nyomor 15 százalékkal és végül 20 százalékkal szerepel a többi halálokot egybefoglaló ötödik csoport. A részletes statisztika az alábbiakban a különböző csoportokba osztott elhalt írók neveit mulatja: Elme vagy idegbaj: Ady Endre. Ányos Pál, Bajza József, Báróczi Sándor, Bolyai János, Bozzai Pál, Gyóni Géza, Hugó Károly, Kacsóh Pongrác, Kemény Zsigmond báró, Kerényi (Frigyes, Kéry Gyula, Kis János, Komjáthy Jenő, Lenau Miklós, Lasonczy László, Lovassy László, Petelei István, Sá- rossy Gyula, Szemere Bertalan, Sentessy Gyula, Szilágyi (Dezső, Szomory Károly, Tompa (Mihály, Tóth Kálmán, Vachott Sándor, Vajda János, Vörösmarthv Mihály. Öngyilkossággal végeztek: Balassa Bálint, Balázs Sándor, Cholnokv Viktor, Czakó Zsigmond, Fercaczy Teréz, Grünwald Béla, Indali Gyula, Kerényi Anna, Mailáth János gróf. Nyári Pál, Orosz József, Pap Zoltán. Péterfy Jenő, Soós Lajos, Széchenyi István gróf. Teleki László gróf, Tóth László. Vészeiéi Károly, Zsutai János. Tuberkulózis: Bajza Jenő, Csepreghv Ferenc, Csokonai Vitéz Mihálj7, Dankó Pista, Davka Gábor, Eötvös József br„ Fazekas Mihály. Irányi Ödön. Justh Zsigmond, Kele- menfv László, Kisfaludy Károly, Reviczky Gyula. iRotarides Mihály, Tisza Domonkos, Tóth Ede, Varsányi Gyula. Zajzoni Rab István. Zilahy Károly. Nyomorban haltak meg: Beck Káról jy Édes Gergely. Debreczeni Márton, Garay János, Gáspár Imre. Hegedűs Lajos, Katona József. Kertbenv Károlj7, Révai Miklós, Rud- nyánszkv Gyula, Rumy Károly György, Tol- nay Lajos, Vas Gereben. Verseghy Ferenc, Virág Benedek. Megvakultán haltak meg: Bus Vitéz (Mat- kovich Pál), Roth Dániel. Táncsics Mihálj7, Wesselényi Miklós báró. — Kivégzés: Hajnóczy József, Laczkovics János, Martinovics Ignác, Török János. — Himlő, pestis, kolera: Cuczor Gergely, Madách Imre, Mikes Kelemen. — Gutaütés: Berzsenyi Dániel, Bolyai Farkas. — Hősi halált halt: Petőfi Sándor. — Baleset: Zrínyi Miklós gróf. — Börtön: Szentjóbi Szabó László. — Meggyilkolták: iBeniczky (Lajost. — Nyomtalanul eltűnt: Zerffy Gusztáv. — Kocsmában agyonverték: Sehy Ferencet. NŐI ŐSZI DIVATLAPOKAT óriási választékban Ellenzék köeyvoszíályá* ban kaphat % 1995 91M,t ír a világ legkomolyabb orvosi folyóirata a Gastro D. kiváló gyógyhatásúról Komolyságokul és ni'TflwbttósítTlIanáí '°f' yj a Rockefeller inthetek <,v egér/ világD/ < ancrr tekintélyek év me^elebbezhewtJen fóru máj az orvostudományi megáUapkásoknak Amu. evz ezekben \c^aeu. kwérlrteliné:, item eres: rnényt, va*y mint sikere* gyógycl járási lipitanik, arra — mint mondani szokták ,,mérget lehet renn-.“ -— Met' keli ezt emhtr. nün'l. abból a/, alkalomból, hogy kezünkbe került a „Medizinische Woclienschrif " cimü világ hjrü bécsi orvosi folyóirat (9JS- évfol.vimáxia> ó. szám;, amelyben ho-' z bb ţ rrekezc számol be azokról a rendkívül: eredményekről, .■•me.yekrt nemrég felfedezett, de ma már világhírűvé 'ált uj amerika; gyógyszerre!, Gastro D.-ve! végzett kiv/rlctek folyamán, a Pelikán ga>>e 4- '•'-ám alatti Ghüdb Sprtallian (amely tub jdonkeppen a Rockefeller alapítvány bécsi rákkutató intézete elértek. A szóbenforyó cikk közlése szerűn eb ben a világhírű intézetben is megáiiapni-xták. í Gastro D. kiváló gyógyhatását gyomor-, máj-, epe- és veseba.jóknál. A kísérletező orvosok beszámolója szerint a Gastro D. rendkívüli háti. sónak titka abban rejlik, hogv olyan dolgot tartalmaz, amely az egész vegetativ idegrendszerre rendkívüli hatással van és az. egész, ember: organizmust .sza.bG yozza. A Gastro D. Romániában megrendelhető j jc lej utánvéttel Császár Ernő gyógy szer ész néi, Bu. curesti, Calea Victoriei 124. hogy az ízre ft.régi cimü darabra készül a helybeli Magyar Színház. Az újdonságban naVlf feladathoz jutnak Fényes Alice és Balázs Samu; hogy Kovács György, a kiváló fiatal színész. januárban szabadságot kap a pesti Vigsziiiháztől s színházunkban fog vendégszerepelni; hogy Sólymosán Magda állítólag férjhez ment. Férje a CFR utazó mérnök-igazgatója, egyik legelőkelőbb regátí román család tagja, aki áHandfxm szolgálóiban van s igy csak időről-időre láthatja fiatal feleségét. A kedves Sólymosán Magda is a legeljoglattöbb emberek egyike s igy a házasság két dolgozó ember igazi mai; modern házassága: hogy az oradeai Ujságiróklubban szombaton este farttdfa nagysikerű táncestélyét Káltay Edit, a hires Szentpály csoport volt tagja: hogy Paul Bourget. a Válás és több más nagysikerű regény szerzője, a Francia Akadémia tagja, meghalt. .4: idős iró halála itagy részvétel kelt Franciaorszagban; hogy Mary Pickford, Amerika legelső filmsztárjának egyike a legsokoldalúbb és leg- szorgalmasabb asszony. Legutolsó filmjét 2 éve készítette el. de azóta is állandcxm foglalkozik valamivel. Színpadon és rádióban szerepel sikerrel, könyve osztatlan tetszést aratott s újabban saját vállalkozásában készül előadni egy színdarabot; hogy Peter Lorre, a magyar származású fiÁn színész jelenleg Londonban vendégszerepel. Újabb kénjKzeregyezség a cipőszakmában. Szraga Ede Alba-Iulia-i cipőkereskedő tárgyalásokat foj-tatott hitelezőivel egy magánegyezség létrehozása érdekében. Miután ezirányu törekvése nem járt eredménnyel, kényszeregyezséget kért. Beadvánj7ához mérleget és hitelezői kimutatást még nem csatolt. HA LAKÁST KERES, HA LAKÁSA KIADÓ, HA TELKE ELADÓ/ ME JARJD HANEM HIRDESSEN AZ ELLENZÉK APRÓHIRDETÉSEI KÖZT S RÖVID IDŐ ALATT EREDMÉNYT ÉR En Apróhirdetések árait mélyen leszállítót tűk. Már 20 lejért hirdethet (10 szói Ellenzékben. ÁllásbkeresSk szavankéu: csak 1 lejt fizetnek. (Díj előre uzetaadb