Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)
1935-12-25 / 297. szám
Í9SS dac ember 2 5. ELLENZÉK 21 Emberek a külvárosban Nagynéni és Jani, a karácsonyi árvák Nagy néni. gyámoltalan esettségében az egész külváros legszegényebb öregasszonya. Nincs neki senkije a világon s olyan öreg, hogy senki sem emlékszik rá másképpen, mint amilyen ma, per- gamentbőrü kis öreg néni, fekete ruhában, bekötött fejjel, piros szenxhélyu gyönge szemekkel. Egy fáskamarában lakik szegényke, kis tákolmányban, amiért 70 lejt fizet havonta (megbolondulok, az a temérdek lakbér — mondja) van benne egy pici vaskályha, amelyben csak farkasorditó hidegben pislákol a tűz, s egy tábori ágy. Ez minden, de ez is olyan nagy luxus, hogy Nagy néni el akar költözködni onnan, ha ugyan talál szegényke valami más lakást, ami nem ilyen méregdrága. Valami más lakás kellene, amit jobban be lehet fűteni, hogy rá ugyan ne akadjanak megfagyva, mikor pedig ők régen mészárosok voltak. Házuk volt és mészárosok voltak! Borzasztó ám ez a világ. Ma jószivü emberek kegyadományaiból él, jótékony egyesületek hölgyei gondolnak néha rá s úgy ismerik az újságok szerkesztőségeiben, mint a saját gépirókisasszonyukat. Mert Nagy néni eljárogat a szerkesztőségekbe, ahol a nagy felfordulásban néha meghallgatja valaki, sietősen feljegyzi a nevét, meg Ígéri, hogy ,,kiteszi az újságba“ és az Ígéretet néha-néha meg is tartja. Ilyenkor a „Sikolt a nyomor“, „Az élet elesettjei“ és hasonló cimii közlemények alatt megjelenik Nagy néni neve is s ha szerencséje. van, befolyik egy kis adomány. N. T. húsz lejt ad, B. Z. negyvenet, amiből kifizeti Nagy néni a temérdek házbért s vesz magának hagymát és kenyeret, miközben illatos, gőzölgő kávéról álmodik. Szentsége, élete, álma, boldogsága a kávé. Az ő számára a mennyország biztosan fehér habos felhőn terített asztal, amelyen kávé gőzölög szép, virágos findzsákban. Ha azt moirdja neki valaki, hogy menjen a szegényházba, felcsattan: — Hogyne! Ott vizes kávét adnak! Mert olyan szakértője ő a valódi jó kávénak, hogy inkább hagymát eszik a fáskamrában, mint vizes kávét a szegényházban. Egyébként szelid. sirós. száz áldást kér keresztvetve arra, aki csak egy jót szól hozzá. Leül a szerkesztőség lépcsőházába, vár türelmesen, vár az előszobában s ha nincs más, a kifutófiuknak panaszkodik, akik elnézik és csodálkoznak. Hogyne, mikor ilyeneket mond nagy „elkeseredésében szegényke: Visszajöttem lelkemék. hátha akad valami, kilenc óra óta fart jövök, fáj ez a rossz lábam, el voltam, gázolva 1910- be, tudják lelkeim, még most is alig húzom a lábam, minek is él az ilyen vén- ség, nem is vagyok én már asszony, csak káposztáié... Vihognak a gyerekek illetlenül s dolguk után szaladnak, Nagy néni pedig ül tovább még boldogtalanabbul. mert senkisem hallgatja, hogy neki 1010-ben mennyire elgázolták a lábát. Ilyen a kicsi néni, akinek felvirrad szent karácsony ünnepén három teljes napig. Ilyenkor egymásnak adnák a fáskamra kilincsét, a látogatók, ha egyáltalán lenne a fáskamrán kilincs. Jönnek egymásután, diós-mákost hoznak, töltöttkáposztát és kávét! Igazi kávét. barnát, édeset, bivalytejeset föllel, amit felmelegit Nagy néni a kis vaskályhán és lábosból issza szenvedélyesen. Mint pogány szertartás, olyan neki a kávéivás, ahogy ott gőzölög a kávé és Nagy néni beleapritja a puha kenyeret és szürcsöl. Ilyenkor senkivel sem cserélne a világon. Ha nem piszkálja a háziasszonya és kávét ihat — ez a legtöbb, a legszebb az életben. Ez még jobb, mint karácsonykor, ünnep szombatján Noszolyékhoz menni, ahol Jani a kis árva is ott van ilyenkor. Tengernyi keserűség, boldog és boldogtalan emlékek váltakoznak ilyenkor özvegy Nagy Béláné szivében, mészárosságuk, házuk, férje, gyermekei. Nagyon idegenül érzi magát Noszolyék gyönyörű piros plüss ebédlőjében, ahol kis horgolt térítők vannak a székek s a divány támlájára oáatüzye, mint náluk valamikor, Pedig szólnak hozzá szépen, barátságosan, érzi, hogy legalább ezen az estén ember, nem kolduló pária. Ott áll a karácsonyfa és szabad végignézze a No- szoly-gverekek nagy örömét, akik évről- évre többen és többen lesznek, úgy, hogy mikor azt hiszi, hogy na ez a pici a legfiatalabb, még valahonnan előmászik négykézláb egy még sokkal picibb. S az ajándékosztogatást is végignézi, hat év óta minden karácsonyeste, mikor ő is megkapja a maga vastag, fekete strimflijét, az áldott lelkektől, pedig mindig példálózik, hogy lélekmelegitő kellene neki, nem pedig harisnya, most is három pár majdnem tiszta uj strim- flije van, mert keveset jár, nem ron- gyolja őket, nevetséges, hogy még más semmije sincs, igy duskálódik a harisnyában, mi ő, grófné, hogy egyszerre három pár strimflije legyen? De ha Noszolyék ezt igy találják jónak, megköszöni szépen és el is pitveredik, ahogy illik egy ilyen öreg nénikéhez. Jani is ott ül a piros ebédlőben, a kis árva madár, tisztán, mint Nagy néni (akinek patyolatfehér mindig az alsószoknyája, nemcsak ünnepi alkalmakkor, pedig legtöbbször hideg vízben mos a szegén}’). Ott gubbaszt, a nagy megtiszteltetéstől kábultan a Jani, aki máskor csak a konyhába mehet, ha fát segít hazahozni vagy piaci kosarat. Sőt még oda se nagyon, mert kiabál No- szolyné: — Megbolondultál? Be ne tedd ide azt a sáros praclidat! Most szabad neki beülni a szobába, de nem nagyon jól érzi magát, mert olyan nyájas mindenki hozzá, hogy egészen megzavarodik. Pedig csak tegnap mondta mérgesen a naccsága, hogy erigy a csudába, te Jani, olyan ügyetlen vagy, hogy rossz rádnézni s úgy tépte ki a kezéből a kosarat, hogy a kezét is szinte leszakította — ma pedig meg- simitja a fejét és ránevet: Persze ma karácsony este van. Milyen furcsák is a népek — gondolja Jani. Itt van az öregember esete például. Az öregemberé, akit most Noszolyék az asztalfőre ültetnek, nyalnak, falnak, etetnek. Pedig a háta mögött nem is említik másképpen, főleg No- szoly ur, akinek pedig édesatyja, mint a komisz vén ember, az a gonosz öreg, meg átkozott gőgtarisznya, meg báró urnák, meg ilyesminek. Hiszen ezek olyanr haragban vannak, hogy az utcán kikerülik egymást és különbnél-kíilönbb csufszavakat találnak ki egymás számára. Az unokákat nem engedik a nagypapához s ime most Icuka a térdén lovagol, pedig a kis majom már utánozza az anyját s oleg gazembel-nek hívja ö is háta megett a nagypapáját. De ma karácsony van, szeretet ünnepe, égnek a gyertyák a fán, templomszaga van a jó meleg szobának s valahol egy jászolban megszületett a kicsi Jézus. — Icuka szállj le nagypapáról. Nehéz vagy... — Hagyd csak Mariska lelkem. Hagy játszódjon a kicsi. „Játszódik“ a kicsi, de ünnep után megint nem köszön a nagypapának, aki vörösen, fényesre kefélt fekete ruhájában eszi a mákospatkót. Jani meg Nagy néni egymás mellé ülnék, gubbasztanak, mint a verebek s ugv nézik az elébük táruló képet, mint egy festményt, aminek az a cime: Karácsony a családban és amitől teljesen kívül állnak. Nem érzik túlságosan jól magukat. Szinte várják, hogy késő legyen és hazamehessenek. Ez is elérkezik, elköszönnek, viszik a kis csomagjaikat. Kalácsot, harisnyát Nagy néni, cukorkát, kötött sapkát, aprósüteményt Jani, mint minden karácsonyeste s ilyenkor Jani nem hazamegy, hanem átmegy Nagy néni furcsa szobájába még egy kis beszélgetésre. Tavaly is úgy volt, tavalyelőtt is, meg se beszélik, tud- _ ják, hogy ez következik. Csakhogy ne múljon el olyan szörnyű magánosságban ez a csöndes éjszaka. Hogy ne kelljen egyedül lenni s gondolkozni, hogy csak akkor kelljen lefeküdni, mikor már nem bírnak az álmossággal. Topognak a hidegben, olyanok ketten a néptelen utcában, mint két kisértet. Egy kicsi, öreg kisértet, meg egy kicsi fiatal kísértet, akik mennek-mennek a szent éjszakában árván, mikor mindenütt fény gyűlt ki az ablakok mögött. Hazaérnek Nagy néni fáskamrájába, ahol jó meleg van, mert özv. Nagyné elmenetele előtt alaposan befütött. Most újra tesz a még pislákoló parázsra Jani. aztán leülnek ketten a tábori ágyra. És megszólal Jani: — Teccik tudni, gondoltam, hogy otthagyom Nussbaum urékat és könyvesboltba megyek tanulónak, mivelhogy csak két elemim van s ott. mégiscsak tanulhatnék egyet-mást, kimüvelődhet- nék...-— Kimüvelődsz, mit érsz vele? Az uram is, mikor nagy mészárosok voltunk, mindig olvasott s az volt a baja. Mire meghalt. 1913-ba halt meg, újév előtt, asszongya nekem. te Mari. én meghűltem tegnap az ülésnél, tisztára meghűltem én te Mari... — Teccik tudni Nussbaum ur nem rossz ember, csak nem szeretem azt a sok büdös petrólium mérést, meg fahordást. Pofot alig kapok, ha egy héten egyszer, azt is a naccságától... — Nagy erős ember volt — folytatja Nagy néni a magáét. — Kisbornyukat a hátára vett, furt hencegett az erejével s úgy elvitte négy nap alatt a lázas hektika, mint a pinyt... — Ne sirjon, néni... — Jaj lelkem, lelkem... Minek élek én már, minek nem. vesz el a Jóisten... Nvolcvanhatot tőtöttem, minek nekem Lássuk be mari Ellenség van, de nincs mért verekedni: igaz harchoz a harc öröme keil s a napokat az ember úgy morzsolja, mint állat, amely egykedvün legel. Őröm kéne, oxygén, szent bizsergés, az izmokban egy feszülő titok, meiy szinte hetykén bizonyosnak érzi, h£>gy igY) vagy úgy, de végül győzni fog. Ellenség van, de nincs mért verekedni, hisz az is fáj, ha győzök valakin: az Ember közös aranyfedezetje veszít vele. ha bárhol dúl a kin Lássuk be már, hogy győzni csak az győzhet, ki azzal mástól nem vesz semmit el s a győzelmétől az Isten bankjában nő a kollektiv emberi hitel; Lássuk be már, hogy az győz, aki adni tanul meg szépen, mosolygón, vígan s kiben úgy száll mind magasbra a Jóság mint melegben a hömérőhigany. Ellenség van, de nincs mért verekedni, hisz legfőbb ellen az a tévhitünk, hogy emberen aratott győzelemmel — mely megalázás! — bármit építünk! A legelegánsabb s a legjobb HÓCIPŐK és KÂLUCSNIK. — 1934-ben Bucures- tiben aranyéremmel kitüntetve. ez a világ? — Nyolcvanhatot néni? Teccik tudni, van egy könyvem, gyönyörüszép, Ta- másurfi, vettem az antikváriusnál csupa rongy, de hét lej volt és bekötöttem újságpapírba. Abba olvastam elől, hogy azt a Tamás urfit egy nagyon hires ember irta Amerikából s az m;ár régen meghalt, pedig mikor a néni született, az már 11—12 éves lehetett. Marktvan- nak hitták. — Sokat tudsz, ha a nap hosszú, ügy nem hihattak senkit. — Nem magyar. Mondom, hogy Amerikábul van. Amerikai. — Hogy tudtad elolvasni, ha amerikaiul irta? — Eztet a Tamás urfit magyarul irta. — A* lehet... Kis szünet után Jani rákezdi: — Szeretem a könyvesboltot. A sok könyvet. Kölcsönkönyvtárat. Finom népek járnak be, csuda jószagu naccsá- gák. Nem mérnek petrólinmot. Csak jószagu könyv, papír, kóla. — Eridj mán, le bolond. Sose halíot- tam, hogy a papír jószagu. — Nekem jó. — Nagyon extra vagy le. Jani... Nagyon extra. Jani tudni szeretné, hogy mi az az extra, de nincs ideje megkérdezni, mert Nagy néni újra beszélni kezdi a magáét. — Nagy házunk volt. Tágas szobák. Piros plüs garnitúrám, szebb, mint No- szolyéknál. Csipketeritők, még anyám horgolta. Porcellán. Fényes eszeájg. Noszolyék azt hiszik, hogy olyan szobát még nem is láttam, mint az övék, azt hiszik, hogy ők a legkülönbek. Had£ higyjék, hagyom őket. — Nekem szebb volt. Hova lett? Hova ? Jani hallgatja is, nem is. — Szeretnék minden könyvet kiolvasni, ami a világon van — mondja. — Utazásokat. Amibe nagy erdők vannak, meg indiánok és mérges kígyók... — Ugyan, eriggv a gyíkjaiddal... — Nem gyik néni! Kigyó! Mikor olvasom a sok hosszú kigyót. meg hogy milyen sötét volt az erdőbe, meg a mérgezett nyilaikat. meg hogy hogy kötözték össze a kapitányi, nem alszok el, oszt vacog a fogam, mert hideg is van a kamrámba, meg félek is. mindig arra ébredek, hogy egy nagy kigyó lekörözik az ágyamra, még beleizzadok az ilyen álomba... — Akkor ne olvass. — De szeretek néni. Egyik ember olvasni szeret, a másik ember... a másik ember a kávét szereti, teccik tudni... Ránéz Nagy néni Janira, össze akarja szidni, tán csak nem esufolkodik? De meggondolja, nem bántja, olyan kék sfeeme van, mint az ő Lajoskájának volt valamikor, borzasztó régen. Marton Lili. Hacsek és Sajó tréfái 3 kőiéiben, Í2 lejért kötetenkini az EUesnzék kőnyvasztályában, Cluj, Pistta Unirii — kaphatók! Vidéki megrendelésnél a pé.ttz — plusz kötetenkint á lej portóküP- ség — pénzben vagy posta bélyegben előre kérjük beküldeni. Kérje a legújabb könyv- szenzációk jegyzékét. BÁRD OSZKÁR. yiaj)aét. nini. rőt Vier áléiba ok js't .7ien yyórzja iw? d0‘j. dt iáit, le z1- át a- ít t. t,
