Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)

1935-12-21 / 294. szám

✓, t» Y9S3 fTa' BZZVTtZWW aammmmmam n Elfogták a Vultureni-I kettős gyilkossá wegyik tetteséi és értelmi Beismerő vallomást tett as Oradwa-n elfogott FlorestH dfáf&y. ~~ Költekezésével folyta fel mazára a rendőrség figyelmét CLUJ. {Az Ellenzék tudósítójától.) A két héttel ezelőtt Vultureni község határában elkövetett kettős rablógyilkosság ügyében bevezetett nyomozás végre sikerrel járt. Lá­zár Miksa fuvaros és fiának, Lázár Vilmos­nak gyilkosa kézrekertilt. A gyilkost Ora- dea-n fogták el. akit tegnap városunkba hoztak és a rendőrségen kihallgattak. Az elfogott cigány beismerő vallomást tett. Három nappal ezelőtt Oradea-n az egyik kocsmában egy mulatozó cigány hivta fel magára a figyelmet. A cigány szórta a pénzt és mindazoknak, akik a kocsmában tartózkodtak, áldomást fizetett. Mulatozásáról a rendőrség Ls ér­tesült, letartóztatták és a rendőrségre kí­sérték. Elmondotta, hogy1 Eloresti községben lakik és Varga Sándornak hívják. Vallomása után kikutatták és a zsebében véres ezres bankókat találtak. Ekkor gondoltak arra, bogy valami köze van a Vulíureni-i kettős gyilkossághoz. A cigány azonban makacsul tagadott. Tegnap reggel erős fedezettel a helyi rendőrségre szállították az Oradea-n elfogott cigányt. A rendőrségen a délelőtt folyamán kezdték meg kihallgatását. (Bár az első órákban itt is mindent tagadott, délutánra már megtört és beismerte, hogy nemcsak hogy résztvett a gyilkosságban, hanem ő volt annak egyik értelmi szer­zője. Vallomásában előadta még, hogy há­rom bűntársával együtt hajtotta végre c* kegyetlen bűncselekményt, A gyilkosság előtt Ciumafaia községben ké­szítették el a haditervet. Pontosan megálla­podtak abban, hogy ki fogja a fuvarosok­nak útját állni és hogy ki fogja őket leütni. A rendőrség a vizsgálat érdekében a tettes­társak nevét még nem közölte a nyilvános­sággal. A beismerő vallomás után a cigányt ke­zén, lábán megvasalva autóba tették és klszáJíoftak Vulhxreni-i községbe, hogy az elfogott tettessel végigjátszik a gyilkos­ságot és hogy a környéken rejtőzködő két másik tettest is elfogják. ELHÍZOTT EGYÉNEKNÉL a már régóta szívesen alkalmazott természetes „FERENC JÓZSEF' keserüvizkura a bélmüködést erőtel­jesen előmozdítja, az anyagcserét tetemesen élénkíti, a zsirmennyiséget megfelelően lecsök­kenti _ és & testet könnyedé testai. Az orvosok ajánlják. SELECT MQZGG Vihar a Sárga-tengeren l! Főszerepekben: CLARK GABLE, JEAN HQRLOW, WALLACE BEERY Niscs joga elbocsátani a községi jegyzőt a prefektusnak Elvi jelentőségű döntést hozott n revíziós bizottság CLU,'. (Az Ellenzék tudósítójától.) Satu- Mare-megye uj prefektusa azzal kezdte munkáját, hogy egy napról a másra elbo­csátott a szolgálatból érdemes és értékes kisebbségi tisztviselőket. Emiatt az elbocsá­tott tisztviselők részéről aztán a helyi reví­ziós bizottság előtt a perek lavinája indult meg. (Legutóbb Bánfalvi Gyula, Goldlath Jakab, Ferenczi János. Pollák (Májer, Szabó Károly, Poliak Jakab, Both Márton és Fried Sándor községi aljegyzők kapták meg az elbocsátó leveleket. Az újdonsült prefektus az elbo­csátás okául az államnyelv nemtudását hoz­ta fel. Az állást és életlehetőséget vesztett tisztviselők kétségbeesett kilincselés után a helyi revíziós bizottsághoz fordultak jog­védelemért, mert ez a hivatása magaslatán álló bírói intézmény már sok igazságtalan­ságot orvosolt. Az elbocsátott Satu-Mare- megyei községi aljegyzők közül egyelőre csak Bánfalvy Gyula felebbezett a prefek­tus határozata ellen. Fclebbezését a reví­ziós bizottság tegnap tárgyalta és ezúttal is hü maradt önmagához, amennviben meg­állapította, hogy a községi aljegyzőket a község választja meg és igy ezért azokat a prefektusnak nincs joga elbocsátani csak abban az eset­ben, ha fegyelmi vétséget követnek el. Bánfalvy után most már többi sorstársai is jogorvoslattal fognak élni a prefektus jog­talan elbocsátási rendelete ellen. A revíziós bizottság határozata, amelyben igazat adott a sorsüídözöü tisztviselőknek, széles körben keltett megnyugvást. A reví­ziós bizottság határozataiból megnyugvással állapítjuk meg, hogy a bizottság bírái előtt nincs más szem­pont, mint az igazság. A bizottság egyes tanácsának elnökei ezt több ízben kifeje­zésre Is juttatták, amikor egyes ügyvédek divatos jelszavak hangoztatásával akarlak eredményt elérni. A revíziós bizottság nem tűrt törvénytelen­séget vagy jogtalanságot és ez olyan ered­mény, amely magában hordja az állampol­gárok becsülését és tiszteletét PHILIPS "^AKAR E ÖNMAGÁNAK, AVAGY MÁSOKNAK ÖRÖMET SZEREZNI? PHILIP S-RÁDtÖKÍSTULÉR OLYAN AJÁNDÉK, AMELY­NEK ÉRTÉKE HOSSZÚ ÉVEKEN AT ÁLLANDÓ. PHILIPS KÉSZÜLÉKET KÉ­NYELMES KÉSZLETEKRE ^ VÁSÁROLHAT. , PH! UPS 1936-OS MO. ©ELLES 3 HULLÁMHOSZ- $%QM DOLGOZNAK, — ALLOMÁSTÁBLÁZAT-EL- SÖRANGU VÉTEL A VILÁG ÖSSZES ADÓÁLLOMÁSAI- &ŐL. MA MÁR KÖNNTEN BESZEREZHETŐ ;1Í PHILIPS RADIO Dagadnak a p'vnamn-vádah BraMN a fllHatá-csoport ellen es az Universal mellett BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A parlament tegnap délután a petróleum-mezők adományozásának ügyét tovább tárgyalta. Az ókirályságbeli Bues.wn közelében lévő Comi­sarii-—Lazuri gzadag kőolajforrásokról van szó, melyek 20— - >'l vagon nyersanyagot ad­nak naponta. Ezen a petróleum-mezőn 200— 400 ezer lejt ér egy hektárnyi terület, a kérdésben forgó ezer hektárral tehát 80— 100 millió lej értéket kaptak az egyes liberá­lispárti képviselők által pártfogolt vállala­tok. Az adományozásról hónapokkal ezelőtt az Universul rántotta le a leplet, ami annál feltűnőbb volt, mert Dinu Bratianu, a liberá­lis párt elnöke maga is ezt a lapot támogat­ja, melyben több fontos nyilatkozata jelent meg az utóbbi időben. A petróleumvállalatok érdekeltsége tehát mindent elkövet, hogy az Univers ült l>efeketitse s a lap szerkesztőinek: Popescu-Necsesti volt miniszternek és Za- haroff kormánypárti képviselőnek erkölcsi erejét gyöngítse. Erre vezethetők vissza azok a panama-vádaík, melyekről az Ellenzék teg­I napi számában már részletesen megemléke­zett. ÚJABB ÜZLETEK fl i Petre Ghiata liberálispárti képviselő to- j váhb folytatta támadásait az Universul ellen. I Követelte, mutassa be a lap üzleti könyveit Î és parlamenti képviselőkből álló becsíilet- biróság vizsgálja meg ezeket. Kérdi az Uni- versult, — miként volt lehetséges, hogy ál­landóan támadta a dohányelosztásra alakí­tott Discom-társaságot 1931-ben, hogy aztán ez a társaság az Universul palotájának harmadik és negyedik emeletét kibérelje, Ghiata képviselő tudni' akarja, hogy a Discom, mennyi bért fizet? Majd azt állít­ja, hogy az Universul 193í óta mai napig 115 millió lejjel kárositolta meg a postát. miután a vidékre küldött példányok és cso­magok után nem fizette le a bélyeget. A lap a postán csupán 55 ezer példányt vallott be, az igazság ezzel szemben az, hogy 136 ezer példányt küld vidékre és így 77 ezer példány után hosszú időn át nem fi­zette le a portóköltséget. Bejelenti, hogy a parlament rendelkezésére bocsátja! bLzonyitékait. DINU BRATIANU VÉDELME Radu Lascu (gheorghista): — Ott a vizs­gálóbíró 1 Miért nem mennek a törvény­székre? Ghiata: — Nincs szó bírói vizsgálatról. Politikai.^ jellemről beszélünk egy politikai gyülekezetben. Dinu Bratianu: Engem is meggyanúsítanak. Azt állítják, hogy pénzt adtam az Universulnak oly célból, hogy egyesek ellen támadásokat in­tézzen. Minden alapot nélkülöző hazugság ez az állít ás. Az Universul elég erős ah­hoz, hogy ne kérjen pénzt szolgálataiért! Követelem, hogy Ghiata képviselő álljon elő összes bizonyítékaival az ügyben. j A petróleum-mezők ügye igy lehetetlen i helyzetet teremtett. A liberális pártban vas- ! fegyelem uralkodott mindig s a hagyomány I ma sem engedi meg, hogy egyes képviselők szembe kerüljenek a pártelnökkel. Dinu Bra­tianu szavai után siri csönd volt a terem­ben. Nem fért kétség ahhoz, hogy a pártelnök nyíltan az Universul védelmére kelt és az elnöklő Djuvara elrendelte, hogy Ghiata és az Universul is terjesszék be bizonyítékai­kat az elnökséghez. INTERPELLÁCIÓK Időközben interpellációkat terjesztettek be. melyek során Giurescu (gheorghista) kérdi a külügyminisztériumot, mit tett abban az irányban, hogy Budapestről és Becsből a békeszerződések alapján Romániáit illető művészi és törté­nelmi emlékeket megszerezze? Az interpelláló képviselő szerint erdélyi egyházi értékek vannak Budapesten, melyet szándékosan vittek el Alba-Juliáról és Cluj- Mannstur-ről, az Apahida-i, Simleul-Silva- niei-i, Sannicolau-Mare-i és egyéb erdélyi és bánsági városokból elszállított arany érmek­kel­Az ülés végén Gheorghe Bratianu válaszol Titulescu beszédére. Nincs az Oroszországgal való kibékülés ellen. Őszinteséget követel és nem járul hozzá, hogy Románia átjáróut le­gyen az orosz csapatok részére. Románia belső békéje kivonja ezt. A SZENÁTUSBAN Dmitriu elnök méltatta Benes érdemeit s javasolja, hogy üdvözlő táviratot küldjenek az uj csehszlovák köztársasági elnök címé­re. Mumuianu cuzista képviselő szóvá teszi a besszarábiai Briceva-han történt verekedé­seket, melyek során meghalt egy román em­ber. Inculet belügyminiszter megnyugtatja, hogy az igazságszolgáltatás meg fogja tenni kötelességét, ugyanakkor rámutat arra is, hogy a kormány nem hirdet gyűlöletet és a megbékélésnek a hive. A szenátus ezután áttért a bűnvádi-per rendtartás tervezetének tárgyalására. Legszebb és legolcsóbb ajándék a könyv!!! Könyvajándéknak msndenht ofull Legnagyobb választékot az ELLENZÉK könyvoszíáyy.bei ~i talál. — Még ma kérje a nagy karácsonyi ingyen árjegyzéket.

Next

/
Thumbnails
Contents