Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)
1935-12-15 / 289. szám
193 S december 15. BLLBN Z ÉK 13 am Levelezőpartnert Kereseti IRTA: MARTON ÜLI jöwras REGÉNY 46-IK KÖZLEMÉNY Végre befutott az ő kocsijuk is és tel- szálltak rá. Magda a két ferii köze került és álmos volt megint. Nem is nagyon hallotta, hog\ Alii lei és Gyuri miről beszelnek együtt, ^ csak arra riadt fel, bogy Miller azt kéidezi tőle, hogy mi a véleménye a házasságról, vagy valami ilyesmit. — A házasságról? — kérdezte félálomban. — Igen Mylady — felelt Miller és kacsintott Gyuri felé. — Nekem hat férjem lesz legalább —- mondta Magda és mindenáron ratfinál- tabbnak akart látszani, mint amilyen volt—mert egy férfi sem érdemli meg, hogy az ember hozzákösse az egész életét és ez nagyon unalmas különben... Huszonnégy éves koromig nem megyek férjhez. Férjemről horoszkópot állittatok fel, grafológushoz, belgyógyászhoz és pszihiáterhez viszem el és végül nyilatkozatot iratok alá vele, hogy ha bármelyikünk megunja egymást, a másik nem fog gördíteni akadályt a válás elé... — Finei — nevetett Miller — és ezt mind a hattal megcsinálja? Magda bólintott. — Mind a hattal — felelte komolyan. — így még nekem is van esélyem, hogy valaha férjül vesz engem? Mondjuk, hatodiknak, jó? Ugyanis pont most válók a második feleségemtől, amerikai mintára... — Van esélye. — Köszönöm. És ennek az urnák? :— Neki nincs. —- Miért? — Ez az ur valaha nagyon tetszett nekem. De az valaha volt, tudja. Gyuri közbeszólt. — Ne beszélj Magdához. Ö este tizenegy óra után beszámíthatatlan. Álmában beszél. — Igenis, beszámítható vagyok —• ma már kezdem megszokni, hogy későn fekszem le Pesten. — Csitt. Holnap mi a programod Johnny? — Holnap is színházba megyek. És ti? — Mi nem. Talán este, előadás után találkozhatnánk a margitszigeti Spo- larichban? — Sajnálom öregem. A Spolarich túlságosan központi fekvésű hely nekünk. — Pardon. Szóval nem leszel egyedül? — Majd megőrültem egyedül lenni, mikor másodmag'ammal is lehetek. ■ — Akkor szervusz. — Szervusz. Good bye Mylady! — Good bye Mylord! Viszontlátásra? — Nem tudom. Jó lenné. Van egy motorcsónakom. Nem jöttök egyszer Gyuri ? — Nem hiszem. Magda nem pesti. Haza kell menni neki. — Kár. És John Miller ottmaradt a villamoson, mialatt Gyuri előrement, most az egyszer azért, hogy leségithesse Magdát. Az utón hazáig kicsit csókolóztak, mert sötét volt és nem járt már senki az utcán. Magda vissza is adott egy-egy csókot, próbálgatta, mint valami uj játékot, amit most tanul és úgy is érezte, hogy egy kicsit kötelessége is ez, mint vendégnek Gyuriéknál. És mikor az egyik csókjánál Gyuri megjegyezte, hogy. — Kimondottan haladsz, ez az, utolsó egészen hasznavehető volt — Magda határozottan büszkének érezte magát, mert megtanult valamit, amit eddig nem tudott. Rőderné ébren volt még és megkérdezte, hogy hogy mulattak. A hallban vacsorára volt terítve, két személyre, Magda két almát hámozott magának csak. Nem szokott: éjjel enni és nem is tudott. Aztán jóéjszakát kivánt Gyurinak. Gyuri kezetcsókolt neki, aztán kicsit megvadult, megcsókolta a száját, egy vad, szalámi-szagu csókban és belekapott a Magda hajába. — Fáj — sziszegett Magda dühösen. Persze, hogy fáj. Azt akarom, hogy fájjon —- mondta Gyuri és hozzátette: — Bestia — aztán leült az asztalhoz és tovább evett. A kezét nem mosta meg vacsora előtt és Magda arra gondolt, hogy az ő nagyapja milyen öreg ember már, de azért milyen ápolt és tiszta és le nem ülne az asztalhoz mosatlan kézzel. Aztán mégegyszer azt mondta: Jóéjszakát — és bement a szobájába. 4. Kardos azonnal megismerte Magdát. — A méltóságos urat sürgősen elhívták — mondta pislogva — tessék talán a társalgóba fáradni addig... — Köszönöm — felelte Magda egy nagyot lélegezve. A rajzot ott szorongatta a táskájában, kipirulva állt a lépcsőtől és az izgalomtól. Ezen a rajzon dolgozott tegnap egész délután, két vázlatot eltépett, ez a harmadik volt, de ezen aztán három teljes órát dolgozott egyfolytában, egészen addig, inig Timárné beszólt hozzá, hogy: tessék öltözködni, mert el fognak késni a Vigszinházból. A társalgóban hatalmas asztal volt és egy nagyon csúnya, kopott freskó a falon, meztelen, kövér nők, kis amoret- tekkel, virágfüzérekkel, a nők dús teste lila volt már a kopástól és a virágfüzérek szürkén csüngtek le a kis amorettek kövér kacsói közül. Magda leült az egyik székre. Várt egy darabig, aztán felállt és sétált pár lépést. Az asztalon néhány képeslap volt, azokat átnézte, egy novellát egészen elolvasott. Később türelmetlen lett és újra kiment a másik szobába, ahol Kardos éppen ebben percben köszönt egy bajuszos, középkorú, barna embernek. — Alázatos szolgája, szerkesztő ur. A méltóságos ur még nincs itt. Tessék a társalgóba fáradni. Magda félreállt a küszöbről, hogy beengedje a férfit a társalgóba és mikor az közelebb lépett hozzá, észrevette, hogy sebhely húzódik a homlokán, egészen az arccsontja közepéig, nagyon mélyen. A férfi leült, cigarettára gyújtott. Felvette a lapokat, aztán leejtette őket az asztalra. Az óra hangosan ketyegett a falon. — Szintén a direktort? — kérdezte és elnyelte azt a szót, hogy várja. — Igen — felelte Magda. — üt nehéz kivárni. Rettenetesen elfoglalt ember. Magda gondolkozott, hogy vájjon csöndben és tartózkodóan üljön-e tovább vagy kezdjen beszélgetést. Éls úgy döntött, hogy igenis, beszélgetést kezd, mert ez az ember szerkesztő és lehet, hogy a legjobb barátja az igazgatónak. De akárki, nem szabad vele barátságtalannak lenni, mert itt van, ezen a szent helyen a kiadó társalgójában. —: Az jó lehet, mikor valaki olyan elfoglalt — mondta tehát egy kis szünet után. — Ördögöt jó — válaszolt a férfi —• én legszivesebben semmit sem csinálnék egész nap. És maga? — Én nagyon szeretnék sokat dolgozni. — Érdekes. Szinte csodálkozva és hitetlenül mondta ezt a szót. És a férfi az asztalon át odanyujtot- ta a kezét Magdának. — Forray Géza. újságíró és zeneszerző. — Röder Magda, festőiskolái növendék mondta Magda és megszorította a feléjenyujtott kezet. Majdnem felkiáltott ettől az érintéstől. A kéz kőkemény volt, hajlított, merev ujjai voltak fából és fekete bőrkesztyű volt rajta. Természetesen úgy tett, mintha semmit sem vett volna észre. —- Persze, szerkesztő ur... szintén üzleti ügyben keresi őt — szólt kicsit zavartan. Forray visszahúzta a kezét. — Ne mondja nekem, hogy szerkesztő ur — mondta. — Szólítson csak úgy. hogy Géza bácsi. — De hiszen nem is ismer engem! — Dehogynem. Két szót beszélek valakivel és ismerem. Maga egy okos, tapintatos kis teremtés. Okos, mert csinos és mégis mindenáron dolgozni akar. Tapintatos, mert azt sem mondta, hogy juj, sem azt, hogy ááá — mikor megfogta a fa-kezemet. — Géza bácsi... — Na látja. Ugye máris jóban vagyunk ? Magda hálásan mosolygott. Géza bácsi kedves és' megnyugtató volt és nem látszott idősnek igazán. Szép barna szeme volt, nagy szempillákkal, kicsit viseltes volt a ruhája, de jószabásu és nagyon érdekes embernek látszotnt. —- Nincs nekem semmi üzleti ügyem errefelé — mondta aztán a férfi — a szerkesztőségem itt van a szomszédban és feljöttem a dirihez egy kicsit... Valamikor egy asztalnál ültünk egy poros vidéki redakcióbán és papírból ebédeltük a szalámit. Ketten tiz dekát. De ebből négyet ettem én és hatot ő. Az életben is igv folytatódott valahogy. Jött a háború és elvitte a jobbkezmet. Őneki megmaradt mind a kettő és üzletember lett belőle. Sokra vitte. Én ideálista vagyok és művész. Tehát nem vittem semmire. — Igen? — Persze, hogy igen — felelt Forray és kacagott egy kicsit — és maga mi járatban van nála? — Ma dől el, hogy kapok-e munkát tőle. Egy uj regény illusztrálásáról van szó. — Hii, ez nagy dolog. Baj van. Én kezdem tisztelni magát. — Sohse tiszteljen engem, Géza bácsi. Úgysem fog sikerülni. Biztos. — Hátha sikerül? — Nem hiszem. Nincs nekem olyan szerencsém... És Géza bácsi min dolgozik? — Közgazdasági cikkeket irok — ez a próza. És magyar nótákat szerzek zongorára — ez a művészet. Nekem már füt-fát ígértek, hogy írjak jazzt, meg tangót. És nem tudom megtenni — bizonyisten nem tudom... — Meggyőződésből? — Ühiim. Valami olyasmiből1. — Az gyönyörű — lelkesedett Magda — ha valaki kitart a meggyőződése mellett. — Lehet. De meggyőződésből egy fillért se lehet keresni. Elhallgattak. Odakünn beborult közben és pár esőcsepp koppant meg az ablakok üvegén. — Esik — jelentette ki Géza bácsi határozottan. — Jaj és nekem már otthon kellene lennem! — Hol van az az otthon? — Egy ismerős családnál. Géza bácsi furcsán nézett Magdára. — Van fiú a családban? — kérdezte. — Van — mondta Magda és elpirult. ' — Mi a fiú? — Rádiós. Üzletember. — Nem jó — szólt Géza bácsi és csóválta a fejét — iró, festő, zenész, csak olyan emberrel legyen jóbarátságban, aki — hogy is mondjam — magunk közé való, aki megért minket. Üzletember — materiálista ember. Szereti? — Miket kérdez, Géza bácsi? — Nekem megmondhatja. — Jó. Kicsit szeretem — néha. De legtöbbször nem szeretem. Rettenetes kibírhatatlan tud lenni. — Milyen az, mikor kibírhatatlan? — Hát — előreszalad. Mohón eszik. Kedvenc mondása, hogy bestia. Minden nővel jóban van, azt mondja. Aztán hazudni is szokott. És mereszti a szemét. — Elbájoló egyéniség lehet. Aztán Karácsonyi bonbonok, szaloncukrok díszes választékban. — Karácsonyfadíszek cukorkából, Fonott kalács, kuglóf, diós-mákos patkóküliinlegességek. Remek torták. Leszállított olcsó áraki LAYDA Cukrászda R,-T. Piaţa Unirii Nr. 29. milyen ember máskülönben? — Tudja Isten, összevissza ember. Nem lehet kiismerni. — Vigyázni kell vele. Hopp! Hallom a vezér hangját! Na kislány, most mi lesz ? — Szívdobogás, Géza bácsi. Drukk. És a végén ki fog sülni, hogy nem volt érdemes. — Hátha érdemes lesz... Jaj, de ked- vemrevaló, aranyos kislány maga! Rettenetesen tetszik nekem... Na, ne nézzen úgy rám, öreg ember vagyok én, nem veszélyes a dolog... Mondja, mit kapok, ha elfogadják a rajzait? —Nem fogadják el. Biztos. Miért mond ilyeneket, Géza bácsi, hogy aztán annál jobban fájjon a szivem? — Ha olyan biztosan lufija, hogy nem fogadják el, igazán megígérheti, hogy elfogadás esetén kapok egy csókot erre a sebhelyes pofámra. — Megígérem — szólt Magda és azt gondolta, hogy ez a Géza bácsi igazán a legkedvesebb emberek egyike, akiket, az életben látott.- Igazgató ur — doktor ur — én igazán nem is tudom, hogy köszönjem meg, hogy olyan jóindulattal vannak hozzám — hogy ilyen kedvesek, hogy biztatnak és bátorítanak engem... Tudom, hogy most meg kellene játszanom a blazirt, a fölényes művészt, akinek nem újság a siker — talán nem szabadna elárulnom azt a véghetetlen nagy örömet, amit most érzek — boldog vagyok — és mégegyszer köszönöm... Magda a kiadó szobájában állt, vele szemben egy magas, őszhalántéku mo- noklis ur és a kiadó, aki doktornak szólította a monoklist, aki nyilvánvalóan fontos ember lehet itt, mert a direktor megmutatta neki a Magda cimlap-tervét és pár percig csöndesen beszéltek róla együtt. Pár pillanatig tartott az egész, sziv- dobogtató, pár terhes pillanatig, mialatt a levegő is nehézzé lett Magda körül és az esőcseppek mintha az agyán kopogtattak volna. Aztán csupa sugárzás, öröm és diadal lett a világ körülötte. Igen. a nagy pesti kiadócég megbízta azzal, hogy záros határidőn belül készítse el a ..The yacht of William" eimü angol regény illusztrációit, számszerűit tiz darabot, teljesen a saját intenciói, ötletei, tervei szerint. A piroskötéses angol regény egyik példánya olt volt a kezében (milyen jó, hogy tud angolul, milyen elismeréssel nézett rá a direktor, mikor megmondta, hogy tökéletsen olvas angolul: (thank you Miss Dew: öreg. aranyos, sziszegő Miss Dew!) — ezt el kell olvasnia és a tiz fejezet, tiz legérdekesebb jelenetéhez tiz illusztrációt kell készítenie. A címlap a tizenegyedik... Egy papírlap is volt nála, szerződésféle. a kiadó a fiókjából adta oda neki a többi nyomtatvány közül', ezt ki kell töltenie és alá kell íratnia egy tanúval és el kell küldenie, mikor postára adja hazulról a rajzokat... És a direktor azt mondta, hogy nagyon tehetséges — kétszer is mondta és odafordult a doktorhoz és tőle is megkérdezte, miközben a rajza fölé hajoltak, hogy: — Ugye egészen meglepően tehetséges? (Folytatjuk) Minden versenyen valódi HOMESPUN uri és női divatszöveteket készít és önköltségi áron elad a DOMBBEA Háziszooészef Ugyanideemberszerető család kölcsönös kisegítésre kerestetik Egyedüli elárusító hely: CLUJ, SIR. BRATIAM) No. 5Í
