Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)

1935-12-15 / 289. szám

193$ d c b e r 1 5.

BLLBNZÉK

7

Minap megint bent jártam.

— Tessék gratulálni, iró ur. Válók, Meg fogok szabadulni attól a bestiától.

— Micsoda? Hiszen csak most házasodott, máris válik?

— Kérem, engem borzasztó csalódás ért. Tessék meghallgatni a történetet, ilyen még nem történt, mióta a világ I áll. Esküvő előtt egy óráival megjelen- j tem a családnál. Nem is kellett egy szót j sem szólni, a leány apja át hívott a mái- 1 sik szobába és ideadta a kezembe a ta- j karékkönyvet. Ott volt tanúnak a leány testvér báty ja is. Jenőnek hívják. Megnéztem gondosan a takarékkönyvet, nem volt annak semmi hibája, tízezer pengőről szólott, ahogy megbeszélteik. Betettem a zsebembe, még beszélgettünk egy kicsit, aztán elmentünk az esküvőre. Igen sokan jöttek el, a rokonok mindkét részről tömegesek voltak. Én Jenővel kerültem egy kocsiba, meg a menyasz- szonnyal. Szorítottuk a dolgot, hogy takarékoskodjunk, mert a takszi nagyon drága mulatság. Azt mondja nekem útközben Jenő: „Hallod-e, nehogy baj legyen azzal a takarékkönyvvel, annyi itt a szegény rokonok közt az ismeretlen, ilyenkor könnyen befurakodik a násznépbe valami zsebtolvaj, még kiemelik a takarékkönyvet a zsebedből. ‘ En nagyon megijedtem, mert beláttam, hogy Jenőnek igaza van. Jenő felajánlotta, hogy míg a templomba leszűrni:, vigyáz a könyvre, aztán mikor megint kijövünk, visszaadja. Ennek megörültem. odaadtam neki a könyvel, befolyt az esküvő. Jöttünk kifelé, Jenő máris sietett hozzám és visszaadta a könyvet. No, gondoltam, ezt megusztuk. Még csal: az kellett volna, hogy kiemeljék a zsebemből. Esküvő vége felé odajött hoz- záim az apáim, hogy mulassam meg neki a takarékká)nyvr.l. egy kicsit gyönyörködni akar benne. Nyúlok a zsebembe, kiveszem, odaadom. Apám boldogan nézegeti, egyszer csak nagyot kiált. Mutatja nekem is. Nézem, nem akarok hinni a szememnek. .1 takarékkönyv már nem tízezer pengőről szólt, hanem csak ezerről. És rái volt vezetve a fenntartás. Kérem, az a gaz Jenő már készen tartotta ezt a másik betétkönyvet és kicserélte. Kerestem Jenőt, de már nem volt sehol. Rátámadtam az apósomra, az nem. akart tudni semmiről semmit. Kérdőre vontam a feleségemet, az azt felelte, hogy neki az egészhez semmi köze, pereljem be Jenőt. Erre eljöttem, kérem és most vádok.

Nem tudtam, mit felelni a tragikus történetre. Hallgattunk. Kondor ur sóhajtott és még hozzátette:

— Ilyesmik érik az embert a lelki életben. Ebből tessék regényt írni, kérem, ilyen még a világon nem történt.

Hogy irok-e regényt belőle, affelől még nem döntöttem. A témád mindenesetre lefoglalom. De attól tartok, hogy regényre nem futja. Még a Kondor ur életében is csak múló novella lesz belőle. Hallom, hogy apja már uj menyasszonyt keres.

SZALMIÁK És SAVMENTES ELEIÉT

HASZNÁLJON

N

ÍOZÓKIPESSÉGE és REGENERÁLÓDÁSA

^lílpEC^érTEL VALÓD*

qalvani s.a

«A* Ama?:

HARSÁNY! ZSOLT:

A hozomány

Kondor ur fiatal kereskedő és beszédes ember. Papír áruval, íróasztalra való holmival keresi kenyerét, szükségleteimet nála szoktam beszerezni. Kondor ur beszélgetést is szokott kezdeni velem, váltunk egy-két mondatot, csak éppen a barátság fenntartásának jelzésére. így történt, hogy egy Ízben nagy bejelentéssel lepett meg:

— Tessék nekem gratulálni, iró ur, megházasodom.

— Ne mondja. Gratulálok. Szép a menyasszony?

— Nem tudom, még nem láttam. De a dolog már rendben van. Kérem, a mai világban tízezer pengő készpénzt kapni, az nem kis dolog. És a pénz biztos, kérem. Esküvő előtt egy órával esedékes. Ezt az apám tárgyalta le és ő kötötte igy ki. Roppant ügyes ember az öreg. az ő eszén nem fognak túljárni.

— És mikor ismerkedik meg választottjával, Kondor ur?

— Vasárnap. Már meg van állapítva az egész. Moziba megyünk, egymás mellett lesznek a helyek, mintha véletlenül találkoznánk. Az a nagybátyám, aki az egészet összehozta, be fog mutatni. Mozi után elmegyünk kávéházba. A következő vasárnap nyilatkozni fogok.

Unom én már, kérem, ezt a magányos életet.

Megnéztem Kondor urat jobban, amit eddig nem tettem. Hát bizony csinos embernek nem nevezhető. Vézna kis alak, folyton szipákol, azonkívül van egy szenvedélye: két elülső foga közé döfve fogpiszkálót szeret hordani. De hát nem lehet mindenki Adónisz. A moziszinésznek kötelessége, hogy szépség legyen, a papirkereskedőnek nem. Annak elég, ha nőtlen, önálló keresettel bíró fiatalember, aki házasodni hajlandó. Az olyen az igazi leányálom, nem a szép ember.

Mikor legközelebb bementem az üzletbe, Kondor uron feltűnő változást lehetett észlelni: más hajviseletet hordott és élénk színű nyakkendőt. Nyilvánvaló volt. hogy ez már a menyasszony hatása.

— Két hónap múlva lesz az esküvő, iró ur. Tessék gratulálni.

— Gratulálok. Szóval a megismerkedésnek sikere volt, úgy látom.

— Ó kérem, nagyon egy derék, egy I kedves, egy rendes egy leány. Kitűnő

feleség lesz az, kérem. Csupa műveltség, kérem. Az iró ur könyveit is olvasta. És az a telki jóság, kérem. Tessék elhinni, nagyon boldog vagyok. Az apámnak a I leendő apósom megmutatta a takarék- i könyvet. Tízezer pengő, egy fillér hijja I nincsen. Majd meg tetszik látni, mit csinálok én ebből az üzletből.

! .4 két hónap hamar elszaladt az idők

folyásában. Néhányszor bent voltam az üzletben és megállapíthattam, hogy Kondor ur érzelmi élete nagyon elmérgesedett már. Rendesen borotválkozott, sőt, urambocsáss, rajtakaptam, hogy körmeit kézápolóval hozatta rendbe. Boldog volt és ragyogott, a nász napja rohamosan közeledett.

A zseniális fiú

Irta: Thury Zsuzsa

Az öregasszony éppen, kiskarnál hideg vizet öntött a feketekávéra, amikor hazaérkezel! a fia. Vidám, kiáltással köszöntötték -egy mást, iaz öregasszony hatalmas terjedelmű derekát fürgén ríszálva topogott és ráncos kezével a férfi szürkülő haját simogatta.

— Oh, be jó, hogy már itt vagy. Ilyen korán szabadultál, még alig virrad! Én itt nagy kényelmesen, főzöm a kávét, gondoltam, majd nyolc óra felé megjösz, mint máskor. Feküdj le fiam, mire ágyban, vagy, fd- fő a tej. Az este friss kalácsot sütöttem.

— Nagyszerű, mamuskám.

Benyitott a szobába. Levetette kabátját, a nadrágot gondosan összehajtotta, azután a tükör előtt bontani kezdte nyakkendőjét. Kezével végjgsimitott az álián ki ütközőié tüskéken. Az este, amikor munkába indult, megborotválkozott, most mégis valósággal szúr az arca... Elfordult, a nyakkendőt gondosan sámfára húzta, a cipőt szintén, az inget azonban közönyösen a földre hajította. Este úgyis ropogós, friss uj inget húz magára. A mesterség megkívánja, hogy elegáns és csinos legyen az ember. Elégedett mosollyal bujt a takaró alá, a párnát feltámasztotta, nekidüit a hátával, hangosan és hosz- szan ásított. Az öregasszony már jött a kávéval. Csinos terítő vakított a tálcán, rajta piros csésze, kávés és tejeskanna, a fonott kosárban kalács illatozott. Az öregasszony leült az ágy szélére, a tálcát fia elé tette és

gyönyörűséggel nézte, hogy tűnik el a mohó szájban, egyik szelet omlós kalács a másik után. A kis kakukos óra a falon elütötte a hetet.

— Mesélj — sürgette az öregasszony, amikor a férfi befejezte az evést.

Az cigarettára gyújtott, magja elé fújta a füstöt, arcán zavartalan jóérzés tükröződött.

— Kitünően ment minden. Tudod, hét óra tájban indultam el itthonról. Egyenesen abba a körúti polgári vendéglőbe mentem, ahol két héttel ezelőtt is olyan jól; ment a munka. Hat férfi ült egy asztal körül, hivatalnok- emberek. Hamarosan összeismerkedtünk. Kedves úriemberek vatták.

— Igazán?

— Hogyne, Megírtunk együtt két liter bort. Amikor már igen kellemesen éreztük magunkat, felálltam és úgy tettem, mintha indulni akarnék. Fel voltak háborodva. Ne bontsam meg a társaságot, mondták. El kell .mennem, mondtam én. Erre: micsoda beszéd, miféle sürgős dolgom Lehet ilyenkor este, ugyan ne komédiázzak, maradjunk még együtt egy órácskát. Kilenckor nekik is haza kell menni, addig, szól a kimenőjük, ha késnek, porolnék az asszonyok. Mondom, felnézek a klubba, úgy érzem, ma szerencsém lesz. Mit játszanak a klubban? Bakkarát, mondom és a pincértől a kabátomat kértem. Aztán nagyban megy ott a játék?

I Lehet nyerni, mondom. A múltkor öt pengő volt a zsebemben és nyertem hozzá még ki- lencszázaL Hát veszteni mennyit lehet? Azt I is leket, mondom, de ma biztosan nyerek. Mégsem szép tőlem, hogy otthagyom őket. Na, mondom, jöjjenek, velem. Félóráig; maradunk mindössze, azután folytatjuk az ivást. Tudok egyF finom kiskocsmát a klub tő- szomszédságában. Remek vörösbora van.

— Nagyszerű — izgult az öregasszony és hófehér fejével előrehajolt, úgy akasztotta pillantását a fia szájára — És elmentek veled?

— Hogyne — legyintett fölényesen a férfi. — Mind a hatan. Először nézték a játékot a hátam mögött. Azután beültek a tablóba. Én egyideig még álltam mellettük, azután iaz irodában, elszámoltam a titkárral. Visszaadtam, a kétszáz pengő tőkét, .unit a klub pénztára utalt ki nekem a. játék kezdetén, még valami nyereség is volt, azt is átadtam neki. Ő kifizette a tizenkét pengői, mindegyük uj játékosért' két pengőt. Amikor visszamentem a [terembe, egyik hivatalnok barátom éppen nyrerő bankkal retirált. Mondom neki, na, én alaposan leégtem, maguk nem hoztak nekem szerencsét. Parancsolj kérlek, mondja erre és .a kezembe nyom egy zsetont.

— Milyen zsetont?

— Na, mit gondolsz, mamuskám?

— Ötöst?

— Nagyobbat.

Tízest?

— Még nagyobbat.

Az örgasszony lélegzete is elállt: csak nem huszas zsetont adott a hivatalnok?

— De Bizony húszast. Mingy árt átváltottam pénzre és eltettem. Reggelre teljesen leégett az én emberem. A hat közül mindössze egy távozott százhúsz pengő nyereséggel — a húszat az utcán elkértem- tőle. Bementünk a kocsmába. Bablevest ettünk és vörösbort ittunk. Bablevesre az én vendégeim voltak. Kellemes úriemberek. Kissé ugyan feszült volt a hangulat. Az én, embereim panaszkodtak, egyik a házbérét játszotta el, másik a gyermekek tandíját. Meg az asszonyoktól is féltek, azt mondták, murizni fognak a veszteségért, meg az éjszakázásért. De azért ma is feljönnek a klubba.

Igyekezett közönyösnek látszani, de szeme csillogott a jól végzett munka gyönyörétől és szája körül kellemes mosoly játszott. Az öregasszony nem tudta tovább türtőztetni elragadtatását. Átkarolta a fia nyakát.

— Milyen ügyes vagy — mondta. — Milyen tehetséges fiam van, milyen okos, jó nagy' fiam. Én olyan büszke vagyok rád, drágám.

Felvette a tálcát, egy lépést telt a szobában, azután visszafordult.

— Én azt hiszem, az egász városba te vagy a legügyesebb felhajtó.

A férfi lustán el nyújtózott és a hangjában önérzet csengett, amikor válaszolt:

— Én is azt hiszem, mamuskám.

Az öregasszony* megnyugodva folytatta útját a konyha felé. Óvatosan tapogatózott f előre s amikor a tálcán halkan összecsörrent ;> piros csésze a tejeskannával, szemrehányón nézett az edényekre. Még megzavarják álmát az ő jó, okos, zseniális gyermekének...