Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)
1935-12-15 / 289. szám
1935 december 15. ELLENZÉK mai KOSZTOLÁNYI DB7rŐ ................. ■■"'■'■I" 1 ■' mmmmmmmmm iw Iskolai dolgozatok Kilépett, régi irkalapokat forgatok. Iskolai dolgozatok vannak rajtuk. Tanárbarátomtól kaptam őket. Tizenkét-tizcri- három éves fink írták, volt növendékéi, évekkel ezelőtt, hogy gyakorolják magukat a betűvetés nemes művészetében. A módszer az, hogy a tanár előzőleg nem magyaráz. Legföljebb fölolvas nekik egy verset s a tanulók számot adnak arról, hogy hatott rájuk ez a vers. Ha hull a hő, akkor a hóról Írnak. Tárgyukat mindig szabadon választják, légy kisdiák arról a megrázó élményről vall, hogy fogadta őt szigorú édesapja, amikor az iskolából intőt hozott haza. A szigorú édesapa nem mennydörgőit, nem ádázkodott. Csak fölsóhajtott s ezt mondta: ..Édes fiam“. Ez a két szó oly váratlanul jött, hogy a kisdiák sir- vafakadt s azóta igyekszik jobban tanulni. Már órák óta böngészgetem az iskolai dolgozatokat s érdeklődésem nem lanyhul. Miért van ez? Azért, mert itt a gyermekiélek hangját hallom. .4 hangot meg lehet különböztetni a visszhangtól. Ami a felnőtt ajkán bölcsesség, abból szólam lesz, ha gyermek szajkózza vissza. Olyan rosszul állna rajluk a mi érzésünk és ítéletünk, mint nagy télikabátunk a kis verébmell ükön. Nem felel meg nekik a mellbősége. De itt a nevelő nem zavarja köreiket. Valamennyien a maguk eszejárása szerint fogalmaznak, gyarlón, őszintén és bájosan, mintegy a természet után, megmerevítő minták nélkül. Csodálatos, milyen eredeti tud lenni egy gyermek, ha hagyják. Egy fiúcska például figyeli a szállingózó hópelyheket. Sajnálja őket, mert rövid az életük. Mihelyt földre érnek, széttiporják, vagy elolvadnak. „Némelyik hópehely — Írja — ráesik az emberek ruhájára, kalapjára és mint apró potyautas utazik tovább“. A tanár vöröstintával a lapszélre j irta: „Szép“. Én azt írtam volna oda: j Gyönyörű“. Csak a szűzi képzelőerő ! tud ilyesmit kitalálni. Egy fáradt író j megirigyelhetné friss hasonlatát. Finom i és talpraesett az az észrevétele is, hogy csak az első hópelyheket lehet megsemmisíteni, a többieket nem mert millió és millió jön, „mint óriási hadsereg“ s a tömörülésben erő van, hatalom, ha még oly lenge és veszendő is egy hópehely önmagában. Egy másik fiú — ez kültelki munkás- gyermek — arról ábrándozik, milyen is lehetne a mai, korszerű Toldi: „Köröskörül nagy cséplőgépek vannak — írja — Lacji Endre jön tankokkal, ágyukkal fölfegyverzett hadával. Miklóshoz mennek s ezt kérdezik tőle: „He. proli, melyik utón lehet Budára jutni?“ Ez a somogyi fiú igy képzeli el Toldit: Palóc díszítésű mellényéből kikandikált a bor- juszáju ing. Nadrágja minden kötés j nélkül megcült csípején. Hasonlított ki- j varrása a mai huszárnadrághoz s a fé- j nyes csizmájába torkollott“. Ez itt a költőről elmélkedik: „Szeretem a költőket — vallja , mert többnyire szép verseket imák. „Hát nem édes és okos kölyök ez? Megállapítása hibátlan. Valóban a költők csak „többnyire“ írnak szép verseket. Néha, amikor nincs ihletük, csúnya verseket is írnak. A szép vers úgy lúd a dolgozat írójára, mintha „szivét késsel piszkálnák“. Ez is kitűnő. A kifejezés szokatlan, de szemléletes. Jobb, mintha a felnőtteket majmolva azt mondanál, hogy „a szép verstől eláll a lélckzete“. 1 Az idézeteket szóról-szóra közlöm. ! Helyesírási hiba bőven akad bennük, de idétlen, torz, nénietes mondat alig, Mindnyájan röviden, velősen imák, mesterkélt visszamutatások és utalások nélkül. Senkise kezdi igy dolgozatát, mint majd később, nyolcadikos korában: ..Ha lapozgatjuk a történelem, véres, dicső lapjait...“ Ebből az a tanul- sátg. hogy fogalmazni nem mindenki tud, amíg meg nem tanítják rá. A nevelőnek nem is lehet más feladata, minthogy épen megőrizze tanítványai ösztönös- ségét. Nagy karácsonyi !! Nagy karácsony! vásár! karácsonyi vásár ! / m. zeffir-------— 1 m. flanel-------— 1 m. tussor fehérneműre 1 m. cérna harc hét — / 777. pique barchet — 1 777. ruha selyem — Szabó 1 772. szövet ruhára 1 777. georgette Î 777. bársony — 1 777. kabát szövet 1 d. férfi ing fa°ffral 1 d. férfi háló ing L. 65-ítél, CLUJ, Calea Regele ferdinamd No. W—MBB—BBMW—I—■B—H——■ Saijjapin SByilaiicozifk az sif méivész:- generációről, a mai ©roszországról, poiiiilkáK'él, filmről, boldogságról s a lemondásról „Az sifuságnak lógat vannak!“. BERLIN. (Az Ellenzék tudósítójától.) Amikor az elsötétített Kaiserhof-hotelbeli .szoba homályából elénk siet Saljapin, magas szál alakja egy pillanatra szinte az egész szobát betölteni látszik. Arca, a barázdás, markáns arc mintha megöregedett volna mióta utoljára láttam, háta is hajlódtabb talán, de szeme átható fénye, meleg hangja még ma is, a sokadik X-n túl is megmaradt réginek, a kitűnő orosz művész legfelejthetetlenebb jellemző jenek. Mialatt leülünk a karcsú kis teaasztal mellé s felesége szorgosan tesz-vesz körülöttünk, Satljap-in mosolyogva nyomja saját ceruzáját a kezembe. Mikor fölvilágosítom, hogy .soha sem szoktam jegyezni, tréfás gesztussal üt a homlokára s azután megszokott furcsa hangsúlyozásával, szivének spontán őszinteségével kezd el mesélni. Vallomásban bontakoztatja ki szines lelkivilágának s egész világszemléletének egyik legérdekesebb kis töredékét. A fiattal müvészgenerációra, az utódokra terelődik a .szó egyenlő a Flavisan cukorka hatása nátha, spanyolláz és grippe megbetegedések ellen. Ezen cukorkák szo- pogatás közben a száj érzékeny nyálkahártyáit egy sárga védőréteggel vonják be. Ezen védőréteg biztonságot jelent önnek a fer- tözéses megbetegedések Flavisan cukorka ! talmazó eredeti kerül forgalomba, szertárban és beszerezhető. 50 darabot tar- i csomagolásban , minden gyógy- drogériában S. A. peotfu - Industria Chimică, B-ucureşt« 333E52X£SaiM'S0 — Hígyje el, nem könnyű ma fiatal művésznek lenni — kezdi a beszélgetést — a híres „nagyok“ szelleme, sőt élő személye még túlságosan közel van hozzánk, a fiatalok tehát már csak nehéz előítéletekkel indulhatnak el pályájukon. A közönség igényei is megnőttek s az ezt igazoló anyagi képesség viszont pontosan fordított arányú, csökkent. Sokan azt hitték, hogy a film fog több munkaalkalmat, érvényesülési lehetőséget teremteni, e helyett azonban a film túlnyomó részét is a már meglevő, beérkezett színész- gárdával töltötték ki. Akikre pedig igazán szükség volt — a technikai emberekre pél- j dóul —, azok még mai napig is hiányoznak, l azon egyszerű oknál fegya, hogy mindenki I napok alatt akar lehetőleg karriert csinálni, de minden művészi vagy elemi elmélyülés j nélkül. — A szakkörök ma már tökéletesnek tartják a filmet, <a közönség nem kis része pedig egyenesen a színház fölé helyezi... A „deszka“ szerelmesei... — Ez lehetséges. Nem is vonja senki kétségbe, de viszont hallotta már valaha is egy film embertől, hogy gyárát akkor is fenntartja, filmjeit iákkor is leforgatja, ha tőkései cserben hagyjak, vagy pénzét a gazdasági válság elúsztatta? Ugye, nem! Pedig a színészek a „deszka“ szerelmesei még; ma is sok helyütt ekhos szekéren, sőt gyalog járják az országutat. Ezeknek az embereknek ideáljuk van, művészi magabizásuk s még egy, ami j maholnap egyre inkább válik fehér hollóvá: tudnak lemondani, tudnak szenvedni és tűrni, mindezt pedig fillérekért, magukért s a művészetért. — S ez ad ma is a színészetnek kitartás!. Ez: hogy elég két-háront viharvert kulissza, egy ujjhegynyi festék s egy rongyos szövegkönyv a munkához, nem pedig Jupíler-lám- pás, üvegtetős csarnok-műterem, hozzá negyven nyelvétilógató fő, a‘l, segéd és mellékrendező, öttucatnyi ‘részvényes s vagy ugyanannyi olyan vadidegen ember, kinek magához a filmhez .semmi művészi köze, róla fogalma, sincs s egész ottani létjogosultsága pusztán a kihelyezett ezres bankóban fekszik. — Elkeseredett...? — Nem! Jótl tudja magiam is filmeztem s Don Quihottenak nagy sikere volt, a darab után elhalmoztak a filmesek ajánlataikkal, de én mégsem választottam ezt, mert nem vagyok hajlandó ember helyett éneklő automatává válni. Csinálják mások. Nekem sokkal nagyobb boldogság magam előtt látni a ! közönséget, szemükről, arcukról leolvasni tetszésüket vagy nem-tetszésüket, hallani tapsukat s érezni, hogy a művészt még élete delén ils szeretik s megértik. Ez az én legnagyobb boldogságom, ez az öregkor legszebb ajándéka. — ön bármikor visszatérhetne Oroszországba , miért nem dér vissza? Saljapin elgondolkozik, felugrik helyéről s hosszú léptekkel kezd; el róni a szobát: — Tudja ez a kérdés tulajdonképpen igen fájdalmas. Visszatérhetnék, igaza van, sőt azt hiszem, szívesen is látnának, de mit csináljak én ott, mi legyen az. én hivatásom, ahol emberek nyomora töltené el szivemet szomorúsággal, ahol .a gép nagyobb ur az ember leikénél, ahol nincsen család, nincsen a művésznek igazi dobogója, csak a robot és keserűség; éreztetné velem hiábavalóságomat. A művész pedig ne politizáljon. Ezt hagyja a politikusoknak, amint azok sem kivannak bennünket helyettesíteni. Utálom mindazt, ami nagyképűen hirdeti magáról a nélkülözhetetlenséget... ennek egyike a politika, a véglete pedig a politizáló művész. — Mit gondol, mi hajítja ezeket a politikához? — Nem tudom, de azt hiszem csillapitha- tatían nagyra vágyásuk, képességeik túlbecsülése s annak mindenkire való reáerőszako- lása. A művészetet alkotó állam — S az állam szerepe a művészetekben? — Ez más. Mussolini például nagyot alkotót t nemcsak politikai téren, hanem a művészetekben is, Anglia majdnem minden politikusa egyben művészbarát is, élükön magával György királlyal s hasonló példákat még egész sorjával tudnék felsorolni. Kell is azonban, hogy az állam bizonyos fokban maga irányítsa a kilenc múzsa munkáját s ha ez mindenütt meg; is történne, úgy nem adódott volna teremtési alkalom például arra a sok zenei és képzőművészeti „izmusra“, melyekről azt hiszen: nyugodtan állíthatom, hogy mint későbbi kortörténeti dokumentum és lehetőség érdekes jelenségek, de mint művészeti jövő s az eddigieknek komoly ellenfele, tisztán csak a nevetség tárgyai lehetnek. — Utolsó kérdés... úgy halijuk, visszavonul, lemond? — Lemondás, félrehuzódás... Istenem... ezek szavak, de a szavak mögött valóban lelki harc húzódik meg. Hígyje el. nincs miről lemondanom s azt hiszem ma éppúgy elismernek, mint azelőtt. Szerepelhetek, dolgozhatom amennyit csak akarok, de ál szeretném adni helyemet a fiataloknak, az uj generációnak. Most rajtuk a sor, mutassák meg mit tudnak, én pedig szívesen segítek majd rajtuk s boldog leszek mindig, ha kikerül valakit újból a színpadhoz, hírnévhez közelebb hozni. Az ifjúságnak fogai vannak, a hírnévnek ped g kötelességei > ezért a legszebb elismerése a művésznek, ha másokat taníthat, nevelhet s bennük saját tudásának s eszméjének kiteljesülését érhet! meg. Do ros Ferenc.
