Ellenzék, 1935. november (56. évfolyam, 252-276. szám)

1935-11-10 / 259. szám

V MtF?m rjgyilkosság gyanujc miatt őrizetbe vették Burtica Vasile özve&yr1 GLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az Ellenzék tóbb cikkben ismertette nzt :i rej­télyes öngyilk.osságot, amely a múlt hó Ó én történt es ametyuek Burtica Vasile deví/.ft- tónók volt az áldozata. Burtica Calea Vic­toriei-« lakásán rejtélyes körülmények kö- ott meghalt. Feleségének előadása szerint térje öngyilkosságot követeti el. Burtica elő s/.ür a fürdőszobában lőtt magára, ezek a lövések nem találtak, azután bement a háló­szobába, ahol felesége már régóta betegágy­ban feküdt és magával vitte revolveréi is. felesége kérlelte, tegye le a revolvert, majd el akarta venni tőle s eközben sült el a re­volver és következett be a katasztrófa. Bur­tica fejen lőtte magát és a sebészeti klinikán meghalt. A rendőrség a haláleset bejelentése után kiszállott a helyszínére a soros ügyész kísé­retében. Ez a lielyszini szemle azonban nem tisztázta az öngyilkosság körülményeit, sőt fokozta a rejtélyeket. A törvényszéki szak­értő, aki Burtica holttestét halála után fel- boncolta, megállapította, hogy a halált oko­zó revolvergolyó az áldozat nyitott balsze­mén hatolt be, úgy hogy a szemhéj jakat nem sértette meg. Szokatlan eset ez, mert az eddigi tapasztalat szerint, ha valaki fejbe- lővi magát, önkéntelenül is behunyja a sze­mét. Ebben az esetben ez nem következett be. A rendőrség annak idején részletesen ki­hallgatta Burtica özvegyét, a kapott felvilá­gosítások után sen lehetett tisztán látói a helyzetet. A nyomozás iratait a rendőrség felterjesztette az ügyészségre, ahol Barba- teiu vizsgálóbírónak osztották ki az ügyet. Kihallgatták elsősorban tBurticanét, született Fintiliescu Victoria középiskolai tanárnőt, aki a vizsgálóbíró kérdéseire olyan zavaros válaszokat adott, hogy indokoltnak látszott a letartóztatás. Burticané letartóztatása után azoknak a tanuknak a kihallgatása került sorra, kik a rejtélyes esettel kapcsolatban felvilágosítással szolgálhatnak. A kihallgatá­sok ma délelőtt is tartanak. Bnrtica özve­gyét a vizsgálóbíró azért tartóztatta le, mert fennforog a gyano. hogy nem öngyilkosság, hanem büacaelekménv történt. Barabás Samu ünnep­lése a Székely Nemzeti Múzeumban A Sít. Gbeorgheá Székely Nemzeti Muzeum igazgató-Yálaszbnánya abból az alkalomból, hogy tudás tagja, Barabás Samu, nyug. min. ősét. tanácsos, oirszágoks ievéltámok, a m. kér. Tudományos Akadémiái iák tagja, f évszáza­dos tudományos iounkásságát betöltötte és hogy eraoek mintegy betetőzéséül a Székely Oklevötár VIII. kötete — melyet ő állított nagy fáradsággal és tudással össze — nesn- regäbezi megjeleni, f. évi noveaaber hó 17-én, vasárnap d. u. féS 5 órai kezdettel a mu- zeiEm épületének dísztermében ünnepélyes nyävöasos felolvasó ülést tart. melyre a kö­zönséget ezúton is szeretettel meghívja. A székely nép soha neam lehet eléggé hálás azoűckaí .szemben, akik történeti múltjának feltárásában és feldolgozásában részt vettek és részt vesznek és ezekkel szemben háláját nagyrabecsülésének kifejezésével köteles le­róni. Az igazgató-választmány a felolvasó ülésre amúgy is érdekes és tanulságos tárgysoroza­tot állított össze és így, akik azon megjelen­nek, nemcsak erkölcsi kötelességüknek tesz­nek eleget, hanem kellemes szórakozásban is részesülnek. A*. ELLENZÉK a haladást szotaáljfe Si kÍMbbüíg: és esaberi jogok etőhaseoájfe NAGY SZERELEM Molnár Ferenc bemutató n Magyar SzinhirVon Molnár Ferenc lendkiviili színpadiról te­hetségének pompás tégelyéből alakokat kris- lálvoztat ki, ezeket az alakokat, az ötlet sze­szélyének megfelelően, egymás iránt inegle- jx"> affinitással látja el, levonja őkel a vn- hászinü.ség mázával és olyan káprázatos sziin- hatásokat tár elénk, amelyek lenyűgöznek és egv kellemes színházi este emlékeként rögződnek meg bennünk. A „Nagy szerelem“, bár szándékaiban az eml>eri érzések mély­sége felé tör, szintén ilyen Ínbora lóri uxni da­rab, egy kitünően felszerelt műhely remekbe­szabott müve.. Eblien az alkotásában sem tagadta meg Molnár előszeretetét a részletek finom és ötletes kidolgozása iránt. Mintha a mese —, amelyet mindinkább romantikus­nak Választ meg — csak alkalom volna kül­ső betöltő Etetésre, a mesteri párbeszédek ro­mantikusan egybevágó csillog utasával. Es mindenben egyszerű hatásokkal, az árnya­latok finom és hangulatos eszközeivel dol­gozik. A Nagy szerelemben a „nagy“ szerelem a következőkben nyilvánul meg, A gondos és energikus nővér férjet nevel buga számára, de a vőlegény jelölt barátjának érkezése ke­resztül húzza minden számítását. A fiatal leány Ix'leszerot a jóbarátba, megszökik, a nővér pedig megrettenve állapítja meg, hogy időköz ben szerelmes lett a csábitóba és el­lenzéséinél norn tudja megállapítani, hogy mi játszik nagyobb szerepet, a nővéri gondos­ság vagy saját szerelme. Éppen ezért Ix*le- egyezik a helyzetbe és happy-end szerűen összekerül a saját receptje szerint nevelt vő­legénnyel. A gondos nővér szerepében Harmntli Jolán kiválé» alakítást nyújtott. Átérezte szerepét és hangot is tudott adni érzéseinek. Fényes Alioe fiatalos és üde természetessége és te­hetsége pompásan érvényesült tegnap este is. Lantos Béla a talpraesett mai fiatalember megszemélyesítője, frissen és illuziókelloen hatott. Balázs Samu kipróbált tehetsége könnyűszerrel birkózott meg feladatával. Az előadás meglepetése Károlyi Leona volt. Az T939 ntvéMhr 1». ö kiváló alakítása, stilnsa é-s kiforrott rulwi ja élménye volt az előadásnak. Kisebb \n- ropeiben Dancsó Béla, Czoppáli Flóra, valu mint Bányai Rózsi és Cs<mgerl Lajos nagv ban hozzájárultak a gördülékeny előadás m kéréhez. A szép számban megjelent közönség Jel kés tapsokkal Jutalmazta MoLnár Ferenc fi norn párbeszédeit és a kitűnő előadást. (le. a.) A Magyar Színház müsorn Szombat 8^: Nagy szerelem. (Másod­szor. Rendes bérlőt 11. sz.) Vasárnap d. u. ß: Nagy szerelem. (Har madszor.) Vasárnap este 9: Nagy szerelem. (Ne­gyedszer.) Hétfő 8^: Nagy szerelem. (Ötödször.) Kedd 8’^: Nagy szerelem. (Hatodszor, a prózai együttes búcsúja, turnéja előtt.) X Komán Opera műsora: Vasárnap, november 10-én: (d. e. 11 órakor „Gh. Dima“ emlékünnepély. Vasárnap, november 10-én (este): AIDA. (Dinu Bädescu tenorístával.) Hétfőn, november 11-én: RIGOLFTTO. (Ad­rian Girtiu tenoristávaL) Ejy szó ára 2 lej, vastagabb betűvel szedv* 4 lej- Legkisebb hirdetés ára 20 lej. Allástkeroőknck egy szó i lej, vastagabb btcüvel szedve 1 Ujj. — Csak vasárnapra feladott hirdetések után 1J 9ttk- ralék felárat számítunk fel. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók: ■ kiadóhivatalban, helyi és vidéki bizományosainknál, bármely hirde­tési irodában. Cook váioszbélytges kérdezőskodésre válaszolunk. Címet tartalmazó hirdetésekre a vá­laszt közvetlenül • megadott címre kell irányítani Alkalmazás i F.GY TISZTESSÉGES kifutófiut felvesz az El­lenzék kiadóhivatala. Gal. Moţilor 4. TANULEÁNYT fizetéssel felvesz. Solid fe­hérnemű üzem, Piata Stefan cel Mare 4. K. 488 Állási keres Házasság MEGISMERKEDNE házasság céljából Médiás városban élő érettségizett, végleges nyugdíjjogo­sult, vezető tisztviselő 25—33 éves független, jó- megjelenésü, házias urínővcl. Nemzetiségi vagy vallásbeli különbség nem számit. Megfelelő kész­pénzhozománnyal, Vigy esetleg jövedelmező in­gatlannal rendelkezők teljes cimü levelét, szemé­lyi körülményei őszinte leírásával. lehetőleg fényképet mellékelve az „Ellenzék“ kiadóhivata­lába „-Karácsonyra boldog otthon 33“ jeligére kérem. Gy. 1767 COZMETIKAI, fotócikkek, laboratórium, gom­bok, ékszerek legolcsóbb beszerzési forrása Dór. P. 6a Levelezés j ^ KICSI SZIVEM! Pár szór»- nem jött, hinni I akarom, hogy kívánságomat nem olvadta, idejé­ben, habár nagyon rossz hatással volt rám, mégis fájt szépségemet velem egy lokálban tud­ni és nem érintkezni, de főleg megkíméltem. Ké­rem válaszoljon, pár szóra rníor várhatom, kü­lönben nehezebben elviselhető... Csókolom ___________________________________K. 487 ROMÁN nyelvkurzusokat kezd dr. Chcrcstesíu ncvember c!ején kezdőknek és haladóknak. Mér­sékelt árak. Külön csoportok. Jelentkezni: Libro* birt, Memorandului 8. K. 479. HÖLGYEK FIGYELMÉBE! Az orvosi tudomány ajánlja, hogy villanyon- dolálást minden veszély nélkül, kizárólag prí­ma, garantált géppel és olyan egyénnel készít­tesse, ki szaktanfolyamot végzett. Ezzel a végzettséggel kizárólag a mi cégünk rendel­kezik. Innocamin hajfesték 15 árnyalatban utolérhetetlen, csak nálunk kapható. MUSSAr PIAŢA UNIRII No. 23. Adás LIEBERMANN SÁRI okleveles francia tanár; nő lakását áthelyezte Regele Ferdinand 67. alá (földszint jobbra), ahol a francia-nyelv oktatását folytatja. K. 481 ÁPOLTASSA bőrét a MAGDA KOZMETI­KÁBAN, ahol a legújabb külföldi módszerek sze­rint szenzációs eredményeket érnek ei a legre­ménytelenebb esetekben is. Győződjék meg egy próba-kezeléssel. Memorandului 12., udvarban, II. em. EZÜSTMÜVES (garantista) vidéken is állást keres. Megkereséseket „Szakképzett“ jeligéra könyvosztályba kér. G. 912. NÉMETORSZÁGBAN VÉGZETT oki. gazda szerény igényekkel, kiváló referenciákkal, a gaz­da-ág minden ágában nagy jártassággal, január el­sejére, vagy tavaszra állást keres. Taub Hírlap- iroda, Gafei. Gy. 1771. GYORS-GÉPÍRÓ, levelezőnő. magyar, ro­mán, német, abszolút perfekt munk«:rő, egész vagy félnap: állást keres. Megkereséseket „Mun­kabíró“ jeligén kiadóba. K. 489 j GYERMEK KISASSZONY nyolc éves gyakor­lattal • jó bizonyítvannţ'al állást keres. Csecsemő* j ..ápolásban perfekt- Ajánlatokat „Lelkiismeretes“ jeligére könyvosztáiyba. Gy. 1773 I GYERMEKGONDOZÓNÓ. csecsemőápolásban több évi gyakorlatti'. alkalmazást keres V:dékre is. Fábián Mariid, Piata Unirii 9. Ko. 1266 ÉKSZERÉSZ, vidéken is állást keres. Lmfeh I. Ser. Cico Pop 49. Ko. 1267 KABÁTOKAT, fiú és leányXa ruhákat jutá­nyosán, szépen készít ER-KA szalon. Eminescu ix. _____________________________________F-_ 93: HARMINCAD1KA megint keserves nap volt. Várom hívásodat minél hamarább. „Szaturnusz.“ K. 485 NATIONAL-CASSÄT. kicsit, megvételre ke­resünk. Sigmond, Piata Unirii 3. F. I43 ÜPn.ES ÜVEGEKET, literest, 4 lejért veszünk, Sigmond, Piata Unirii 3. F. 143 BAGGER-kavics, homok, vagy agyag kiterme­léséhez. napi kettőszáz vagon kapacitással. 14 mé- IG_468 j tcr mélj-ségig használható, üzemképes állapotban eladó, vagy bérbeadó. „HERCULES“ R. T. Di- ciosanmartin. Gy. 1766 In Hart ­(NOVEMBER NOVEMBER 15, PÉNTEK lés; csal 5 tiap a tamásig Szerencsés sorsjegyet, szerencsés koiiek» túrától vegyen! Köztudomású, hogy az ország iegsierencsésebb sorsjegyei a Banca Româna de Comerţ, Bucureşti kollekturá- bói kerültek ki! — Cluj-i alkollektura: EIIbrzbíí lönposztálp, Fi:ţa Unirii ahonnan edcTg is a nyereményektömegei kerültek ki Vegyen még ma tőlünk sorsjegyei!! BORDÁS _ FŰTŐTESTEK eladók, _ melyek műhelyek, kórházak, szállodák gőzfűtéséhez al­kalmasak. „HERCULES“ R. T. D'ciosanmarrin. ________________________________ Gy. 1766 MEGVÉTELRE keresek egy jókarban levő öntött vaskályhát, Címeket „Alkalmi vétel“ jel­igére az Ellenzék könVvosztáSvába kérek. G. 910 KIFOGÁSTALAN könyvosztályban. zongora eladó. dm a K. 482. I KIADÓ modern elsőemeleti garzon lakás, kü­lön fülke, fürdő- és előszobával. Ugyanott egy kisebb garzon lakás Is. Értekezni Str. Matei 5. Házmesternél. F- *43 SZOLID FIATALEMBERNEK, vág)- diáklány­nak bútorozott szoba kiadó. Str, Bucurest; 24. szám. U. 910 ÚRIEMBER bútorozott szobát fürdőszobával keres december elsejére „2.300 lejig" jelige alatt. Ko. 1161. 3T1 LÁMPÁS Telefunken telepes rádió eladó, Palánk)* József, Str. Cloşca 2. _________ G, ştţ VIDÉKI reál jógü gv-óg}*szerCáramat házzal együtt eladom, Közvetítők kizárva. Ajánlatokat „Komoly szándék“ jeligére a könyvosztáiyba. Gy. 1772 HASZNÁLT csikóbunda kéz alatt olcsón el­adó. Érdeklődni: Str, Caragiale 1., II. lépcső, I. emelet, 8. ajtó. ___________________ Cím a PIANINÓT MEGVÉTELRE keresek könyvosztályban. _____ Ko. 1264 OPERA MELLETT KIADÓ LAKÁSOK. Egy és két szobás luxus lakások kiadók november hó r-től Str. Goldis (Tunarilor) 8. sz. alatt. Gy; 1723 KTADÓ szép nagy utcái parketté, különbé ja- ratu üres szoba irodának vagy szalonnak. Str. Jorga 5- Emeletén. KIADÓ különbejáratu bútorozott szoba, ve­zetékes mosdóval, áUandó lakónak. Str. Jorga 5­Gy. 1768. KIADÓ két parkettes, kapualstti bejárásu nagy szoba. Értekezni Saguna 24., oíneleten. Ko. 1270 OLCSÓBB LETT a dr. Szcntpéteriné „Az én szakácskönyvem“ cimü szakácsmüvészéti könyv. 1000 drb. recepten kívül közli a modern szakács- művészet termékeinek lirását, levesek, sültek, tész­ták, befőttek stb. készítését. Nőknek legszeobéa legjobb ajándék. A szakácskönyv ára diszkötésben I2j lej, fűzve ico lej. — Kapható az Ellenzék könyvosztályában Cluj, P. Unirii és Füssy József Turda, könyvkereskedőnél,, HÁROM szoba, konyha, fürdőszoba, különálló kertes lakás kiadó. Piata Unirii 13. Haas. Ko. 1268 EGY szép 3 szobás, komfortos lakás december i-ére kiadó. Avram láncú 18. Ko. 1271 KIADÓ kapualaiti szoba irodának üzleti cél­ra, Str. Memorandului 4. K. 484 KERESEK február i-re száraz raktárhelyiséget, Piata Mihai Viteazul közelében előnyben. — „Pontos fizető“ jeligére a kiadóba Ko. 126j

Next

/
Thumbnails
Contents