Ellenzék, 1935. november (56. évfolyam, 252-276. szám)
1935-11-06 / 255. szám
B fíLLEHZfiK 19 3 6 novomher 6. Pedig, tehet ö róla, hogy az orra nem klasszikus éppen és hogy a szája kicsit nagyobb, mint kellene es hogy a szeműidé nem éles és határozott? .lé) volna szépnek lenni. A szépség véletlen és tökéletesen múlandó. L)e, mégis érték. Miudeu művészet a szépségből táplálkozik és alázatos, odaadó szolgája a szépnek. De, hiszen neki mindegy volt. hogy George milyen. Az ö érzésein, barátságán nem változtatott George fényképei Mégha százszor csúnyább lenne is. Aztán megjött a válasz és Magda ujjongó örömmel és sokszor egymásután olvasta el a meleg, kedves sorokat: „Cheri! Ha van az örömnek egy eddig előttem ismeretlen foka, úgy azt ma éreztem először. Legutóbbi levelemben igyekeztem érzékeltetni kimondhatatlan és leírhatatlan boldog érzésem leveléért, leírtam, hogy a Maga szavai, mondatai. Maga összekötő kapcsok számomra Európával, a kultúrával, múltammal és lövőmmel és ma ezt fokoznom kellene, hatványoznom, de egyszerűen képtelen vagyok, s igy csak annyit irhatok, hogy boldogan köszönöm és köszönöm szivem teljes melegével a ma kapott levelet, a drága, kedves tevelet és a fényképet! Nincsenek szavaim — csak szuper- iativuszokban tudnék imi. ha el akarnám mondani, hogy mit hozott nekem ez a levél — és Maga nem hinne nekem Magda, azt mondaná: egy levél és egy fénykép. Nem lehetek őszinte, miért irok olyan hatalmas, túláradó örömmel róla. Egy órája annak, hogy megkaptam a levelét. Es a fényképe most itt van előttem. Ez Magda. Igen ez az én legjobb, legőszintébb barátom, Röder Magda festőművész, Erdélyből. Miért ir csalódás okozásáról? Hogy irhát róla? Nézem, nézem, a mosolygó, életvidám arcát, a drága szemeit, a világos haját. Itt van velem. Milyen más lett a szobám, a bunaglowom, mindez megtelt kimondhatatlan melegséggel, de ez nem a trópusi nap fárasztó, kínzó, forrósága, amelyről sokszor úgy érzem, hogy csep- penként szántja ki az agyvelőmet, minden élő sejtemet, ez a meleg bensőséges, a telkemből jön, hogy elárasszon mindent körülöttem . . Tovább nézegette a leveleket Magda. Egymás mellé sorakoztatta őket. Igen, ez, ebben irt arról, hogy egy néger megtámadta, belelőtt a vállába. Hetekig feküdt a kórházban és várta az ő levelét — a Magdáét, ami késett. „Egy négermunkás belémszurt bosz- szuból, régi keletű dolog, elmondani se érdemes. Csak annyit, hogy a kés célt tévesztett és a bal vállamba fúródott, nyilván a szivem helyett. Két hétig nyomtam az ágyat, kellemetlen volt, de legalább kedvemre gondolkozhattam. Elolvastám a hazai újságokat is, oh, ezek csupa szomorú hirt hoztak nekem. Hogy szeretnék ott tenni a küzdőtéren, segíteni hazámnak, dolgozni, épi- teni! Olyan ez az európai káosz, mintha a világ ki akarna fordulni sarkaiból, olyan dolgok történnek, hogy az ember egyik döbbenetből a másikba esik. A sors ugyancsak tipor bennünket! S most az eszmék megzavarodásában, az érzések megromlásában, csak Isten segíthet, hogy az ember újra emberré legyen . . . Magda! ügy vártam a levelét! Sok levelet kaptam betegségem alatt, .olvasnivalókat — virágot is ezektől a kedves fiuktól —, de én más levelet vártam, vagy talán pár sort csak, vagy egyetlen sort Magdától. Miért nem irt? Szegény, szegény George! Hogy sajnálta Magda őt akkor, milyen izgatott volt miatta, milyen rettenetes volt az a tudat, hogy ott fekszik a forró, fülledt kórházteremben — sebbel a vállán. — Napokig rosszkedvű volt és fásult. Édesanyjának is feltűnt ez és mikor Magda elmondta az okát, az ő hűvös, komoly és mindig kétkedő édesanyja, aki nem túlságosan szerette Magda George iránti j nagy bizalmát és azt a fontosságot, amit 1 a leány az ismeretlen férfi leveleinek tulajdonított, igen még ő is sajnálta Georgeot, elismerte, hogy mély-gondol- kozásu és komoly és szívből kívánta, hogy gyógyuljon meg hamar, nagyon hamar. . . Ha meghalna George — gondolta Magda , ott Afrikában, a trópusi nap alatt . . . Milyen forró tehet most a homloka, azzal a keskeny két kezével deli- numos lázban nyúl maga elé és a hal zájára gondol, szüleire és talán ő rá is, Magdára egy picit... Aztán George felgyógyult és újra irt. Sokszor és gyakran. Magda felállt és felnézett a nyári égre és arra gondolt, hogy az a világ, amelybe belecsöppent és amelyet annyira nem ért, nemcsak szürke kisemberekből és szürke kisvárosokból áll és hogy az élet mégis szép és kalandos és érdemes végigcsinálni. Jimmy most megmozdult álmában és morogni kezdett. A kapu becsapódott. Valami négyszögletes, zöld tárgy feküt a veranda-asztalon. George! Szinte repült a lépcsőkön Magda és közben átvillant az agyán, hogy igenis, van telepátia és megérzések és csodálatos véletlenek. Éppen George-ra gondolt és George megjelent. Talán most először tépte és nem vágta fel a levelét. Átolvasta. És dobolni kezdett a szive, valami túláradó, nagy, különös öröm ritmusában. George Európába jön . . . jövő hónapban látni fogom . . . Istenem. George hazajön! III. FEJEZET 1. Attól a pillanattól kezdve, hogy George Tanneur megírta Magdának, hogy hazajön, mert a foljdonosan megujó négertámadások, a kinzó forróság, s a szakadatlan, pihenés nélküli munka elviselhetetlenné teszi az életét, a leány élete csupa várakozás, aggódás, gond lett és szerencsétlennek érezte magát, hogy nem fogadhatja úgy Georgeot, ahogy szeretné és mert az édesanyja egészen feleslegesnek tartotta annak a férfinek a látogatását, akit ő a legkü- lönbbnek tartott minden férfi között. De boldogtalanságának közvetlen oka, főleg Amália néni volt, aki pár nap óta betegen feküdt az ebédlőben az ágyon és az orvos szerint megmozdulnia sem volt szabad. Egész nap nyögdécselt Amália néni, rettenetesen kínozta a lábaiban hasogató csontfájdalom és halni készült. Rö- derné ápolta és igyekezett nagyon türelmes tenni hozzá és Magdához is, aki mindig Georgeról beszélt neki esténként az ágyban, mikor eloltották a villanyt. Olyan sokat beszélt, hogy Röderné halálosan ideges lett tőle és ingerülten válaszolt neki valamit Georgeról, aki szerinte nyugodtan maradhatott volna még egy darabig Afrikában. Erre Magda megsértődött, nem válaszolt és nyitott szemmel bámulta a plafonon a csillár árnyékának görbe mintáit. Georgeot megint megtámadták. Ezúttal sikertelenül, de ez a támadás és szétpattani készülő idegei voltak az okok. amiért hazajön. Csupa izgalom az élete miatta. Pedig milyen szépen kérte, hogy vigyázzon magára. Erre csak azt válaszolta,> hogy férfi és a trópuson számolni kell az ilyesmivel. Magda ne aggódjon, ezt nem akarja, nem szabad. És most beszámol arról, hogy egy néger megtámadta az ültetvényen, mert rászólt, mikor látta, hogy csak „marki- roz“, színpadi nyelven és esze ágában sincs komolyan venni a munkát. Harminc vagon trópusi gyümölcsnek a Curier nevű hajón keltett lennie másnapig. hogy elindulhasson Európába. George erélyesen hajtotta a munkát és az egyik munkásnak odaszolt: Vagy dolgozol, vagy takarodj haza! Üt perc telt el — George egy fának dőlve állt , egyszerre nckiugrott a ÍV kete, vékony tőrrel támadt rá Gr org«- védtelen volt , izgalmas pillanat, a tör tiz ceiiliméternyire a mellétől, de Isten nem hagyta el. Egyik fehér műn kása, egy hatalmas, erős olasz észre vette a történteket és hátulról lefogta a támadót, akit természetesen azonnal el bocsátottak. Így irta te George valahogy — egy rövid levélben kicsit idegesen és az utazás előkészületei között, mert hiszen rettenetes hosszú ut áll előtte. Magda nézte a csillár árnyékát. Olyan volt, mint egy hatalmas pók. Úristen, megtörténhetik, hogy mielőtt George vonatra ülne, meglesi az az aljas állat-ember és leszúrja. Hiszen most is csak pár miliméternyire volt az a tőr, az ő legdrágább barátja meleg, hűséges szivétől. Magda ott feküdt a békés erdélyi csil lagok alatt és elképzelte a jelenetet. George fehér bungalowja szunnyad a trópusi napsütésben, az autója elindul vele, fekete szolgái és a kövér Josephine búcsút intenek neki . . . A kocsi berregve nekilát az útnak és George mégegyszer látja a buja zöld őserdőt é* érzi Afrikát, beszivja a tüde jébe és búcsúzik tőle örökre. Most ismerős házához ér George. Int a soffőrnek. Megállnak. Leszáll és erős léptekkel indul el a ház felé. Egy fa mögött állatian vigyorgó fekete arc, amely most eltorzul — George nyugodt léptekkel halad tovább —, a háta mögött halk, észrevehetetlen párducléptek, a közelben senki sincs, kés villan, George megtántorodik és ekágó- dik a porban, a hátából vastag sugárban ömlik a vér, két keze görcsösen meg- vonaglik és George Tanneur meghal ott Afrikában, egy néger kése alatt és az izzó nap tovább süt és éjjelente tovább szikrázik a Délkereszt, ott a föld túlsó oldalán. Vizsgálat indul. A néger munkást talán elfogják, megbüntetik — pár barátja megsiratja Georgeot — és Európát, szüleit, senkit, senkit nem lát George Tanneur soha többé. Mert bátor, mert jó és becsületes. Istenem! Miért is irta meg neki mindezeket? Most a legközelebbi leveléig csupa nyugtalanság lesz miatta ... De, tehet, hogy nem történik semmi — Isten jó és megfogja őrizni Georgeot — és ő is imádkozni fog érte. Magda soha életében nem volt olyan szentimentális és képzelődő, mint most. Akkor pedig — augusztusban itt tesz George — és találkozni fognak, hogy is lesz az? Mondjuk, — mondjuk, hogy ő künn fog ülni a kertben —, Jimmy a lábainál és egyszer csak taxi áll meg a ház előtt, Jimmy ugatni kezd. Magas, szélesvállu, komoly férfi jön be a kapun. Barna az arca és ragyogó fehér a fogsora, a szeme sötét és most. igen most, megáll előtte. Magda feláll majd, elényujtja mind a két kezét és azt mondja: — Isten hozta George! Ott fognak állni a kertben, a nap sütni fog és igen, ez lesz a legszebb pillanat az életében. Csak anyám ne tenne olyan furcsa — gondolta Magda később, mikor rövid alvás után felébredt újra —, hát baj az, hogy George eljön, hogy őszinte igaz barátot talál benne és hogy egész életében az is marad? Barát. A legszebb szó. És George nagyszerű férfi. Csodálatos gondolatai vannak. De, miért irta egyszer azt, minden ok és átmenet nélkül, hogy ő a házasságot a mai világ szokásaitól eltérően nem ugródeszkának veszi, hanem ő mindent annak a lánynak készít, azért tanul és dolgozik, hogy nyugodt lélekkel álhasson elé és azt mondhassa: tegyen a feleségem. És George azt is irta, hogy ez az életcélja és bár ott tartana, de sokat, igen sokat kell dolgoznia addig, hogy annak a lánynak, a feleségének minden kívánságát teljesíthesse, hogy az boldog tehessen mellette egészen . . . Ezek egy kicsit régiesen hangzottak... George is . . . Igen, George meg akar nősülni. Nem baj, ha már okvetlen muszáj az embereknek mindig ugyanezt csinálni sokezer év óta, mióta a társadalom primitiv alakját felállították. Azért barátok maradhatnak. Georgenak biztosan pompás, értékes felesége tesz. Azt az ismeretlen asszonyt is fogja szeretni. .. Most egyelőre eljön. És vájjon mit fog gondolni George mikor meglátja a s/» génységet, ami körülveszi őt? Miért is nincs olyan szép és modem otthona, mint Olgáéknak van? Az olyan jó be nyomást les/ az emberekre. . Es leg alább Amália néni gyógyulna meg. Mit log gondolni George, mikor meglátja a kis házat, ami olyan kopott és csak két ablaka van az utcára? És azt a retteni: les ágyat az ebédlőben? Súlyos proliié mák ezek Természetesen Georgeot meg fogják hívni párszor ebédre vagy vacso rára lás Istenkém, az ebédlőben fognak teríteni, ahol Amália néni sóhajtozik az ágyban vagy a hálóban? Az még tehetetlenebb. Persze, künn a verandán, mint ok. Hogy is nem jutott az előbb az eszébe. De, ha esik az eső? Mi lesz ha esni fog az eső? George luxushoz szokott ember. Gazdag fiú volt. Párisban élt, Budapesten, a legjobb társaságban mindig . . . Nem! Ö mindent nyíltan megirt neki, itt nem tehet semmi baj. George egész ember és minden csak nem kicsinyes. Olyan mindegy neki, hogy erdélyi barátja milyen körülmények között él. Vájjon George is úgy képzeli a dolgokat mint ő? Nagy, egész életre szóló barátságot akar, hogy mindig, mindig levelezzenek egymással. . . Két ember, aki egyformán gondolkozik, megérti egymást. Majd elmondják egymásnak vágyaikat, csalódásaikat, sikereiket. Néha találkoznak, kibeszélik magukat és meleg kézszoritással válnak el, ez nagyon, nagyon szép tesz, tartós és igaz. Nem. mint a házasság, amiről George ir és nem olyan, mint a szeretem, amit nem ismer ugyan, de ami szintén fellobanó és gyorsan elhamvadó valami tehet... Tamásnak azt mondta, hogy szerelmes Georgeba .. . A sötét ablakok fehéres-szürke négyszögekké halványodtak, mire Röder Magda végre elaludt. 2. Másnap a strandra ment Magda, ahol a Németh testvérekkel és még egy tucat ismerőssel találkozott és rengeteget úszott, napkurázott és főleg beszélgetett egész délután. A városnak pompás strandja volt. Pompás és ideális, ha az ember nem volt kicsinyes és nem törődött apróságokkal. Például azzal, hogy a nagybazinban sokszor nem volt viz, vagy ha volt, néha három napig elfelejtették kicserélni és ilyenkor különböző tárgyak úszkáltak benne. Rohadt falevelek és változatos gyümölcshéjak. A folyó, amelynek partjára a strandot építették, a tehető legkisebb folyó volt Erdélyben — talán az egész világon —, ezzel szemben amit nagyságban elmulasztott, azt kipótolta lenn kövekben, amelyek olyan élesek voltak, mint az üveg és vérző lábakat okoztak annak, aki megfelelő óvintézkedés nélkül lépett a medrébe. Zene is volt strandon, gramofon, hangerősitővel, amelyen szentimentális tangókat, hangosflimslágereket és opera- lemezeket közvetítettek. Ez egyszerűen, ideális volt. Aki szerette, a közelében r 1 maradt. Aki nem, az úgy sem hallotta a nagy lármában. Büffé, vendéglő, fagyialtos, fodrász és fotográfus is volt a strandon. És homok, kicsit durva és köves, eldobált papírdarabokkal és csirkecsontokkal, de mégis homok volt. ami a déli órákban úgy átforrósodott, mint a Szahara puha, sárga, beláthatatlan homoktengere. Rengeteg megszívlelendő felírás tarkította a hely képét, például, hogy ne köpködjünk és ügyeljünk a tisztaságra és hogy a hideg eledel nem ajánlatos, tessék a vendéglőbe fáradni. De, ha valaki a vendéglőbe fáradt, nem kapott mást, mint fagylaltot és szalámit. De a nap, amely a maga izzó, forró, nyári hatalmában olyan ritka vendég az erdélyi hegyek között, teljes, vakitó és pompázó fényében sütött a földre, a meztelen hátakra és karokra és sugarai megcsillantak a folyó tükrén. És éppen úgy el tehetett omlani a pompás, meleg égi csók alatt, mint Deauvilleben. vagy Cannesben a tengerparton. Magda hanyatt feküdt a viz közeié ben, nézte a csillogását, a fényeket, az embereket és boldognak érezte magát, mint mindig, ha közvetlen kapcsolatba került a három egészséget, életet adó. isteni természeti erővel, a vízzel, nappal, levegővel. (Folytatjuk)
