Ellenzék, 1935. november (56. évfolyam, 252-276. szám)
1935-11-29 / 275. szám
e EllENlflK I 93 5 november 2 9. iwmrsrm wmmmmmmmnmmmmmmmmmmmmmmmmwmm “1 IRTA: MARTON UM RE 1 h NV I 32*4K Kd)ZLEMÉNY hullanak. Minden arcba licit né/, dr egy sem lékelt egy sem kéks/rimi. egv sem (icorge. •. I I vonni érkezik es Magdii halálosan egyedül érzi magái, olyan egyedül, ahogy az. cinher esak nagyon sok idegen einher között érezheti magát igazán. Jé) étvágyat kívánok száll esen desen. Köszönöm szépen teleli Magda ' uitén halkan . amint látja ham ur. euelizom, mini a polvasok. De nagyon jól esik . . . Parancsol talán egy szelet piskótát? Köszönöm, nagyon kedves, de nem kérek. Majd átmegyek az étkező kocsiba reggelizni. Hol vagyunk most? Azt látom, hogy az. Alföldön. De, hogy hol, azt nem tudom pontosan. Majd megkérdezzük a kalauzt. A mérnök megmozdult. Szomorúan, halkan elbődült, mint egy alvó oroszlán. Nag\ szuszogás közepette, nyűgösen ébredt. Mogorván köszönt és kiment a folyosóra. Pedig neki volt a legkevesebb oka a rosszkedvű ébredésre. Egész, éjszaka egyfolytában hortyogott. Most már Magda is kimehetett. Megmosta odaküun a fogát, a kezét is inég- egyszer. Friss lett, kicsit izgatott, kicsit boldog. Észrevette, hogy a vonatszemélyzetet a határon kicserélték. Most más kalauz állt a folyosón, uagvbajuszu. Magda cigarettával kinálta meg. Aztán ki akarta dobni az üres tejesüveget az ablakon. — Ne tessék eldobni — szólt a kalauz —, jó mindig egy ilyen vastag, erős üveg a háznál. Gondosan nézegette a megmentett üveget és letette maga mellé a földre. Most már az a vagon volt az utolsó kocsi, amelyben Magda utazott. A többit lekapcsolták valahol. Világosabb lett, a sáp sütött, sárgán, nyáriasan. Zöld és barátságos volt a vidék. Mintha nem is szeptember közepe lett volna. Egy-egy gémeskut maradt el odakünn, madarak repültek a távolban, nagyon tiszta és átlátszó volt a levegő. Magda elővette a bonbonjait és megkínálta belőle az utitársait. A kalauznak egész marokkal adott belőle. —- Köszönöm alásan, hazaviszem a gyerekeknek — mondta a nagybajuszos ember. — Huszonöt perc múlva Pesten vagyunk — mondta később —, félórás késésünk van kézit csókolom. Félórás késés! George milyen türelmetlenül sétál majd a perronon ... És hogy fog neki örülni, mikor meglátja a sötétkék kosztümben, a kis sapkában a vonat ablakában! Vájjon milyen is lesz. mikor megérkezik? Elpróbálta képzelni Georgeot. Nehezen ment. Nem emlékezett egészen tisztán az arcára. Odaáll! a folyosó nyitott ablakához és nézte a mezőt, amelyet lassan sűrűn épült, szürke épületek váltottak fel, gyárkéményekkel, nagybetűs, messzire látszó felírásokkal. Aztán uj sineket fe- ; dezett fel, amelyek előre siettek nagy i kanyarban, majd újra összeölelkeztek, összeolvadtak abban a sínpárban, ame- ! lyen a Rapid végigszaladt. És ezek a j szürke, csillogó sínek mindig sűrűbben és sűrűbben hálózták be a földet és a j színtelen, rendszertelenül épült házak > egész várossá tömörültek a sinelc két ol- I dalán. Budapest előrenyujtóttá munkás j karjait felé. 2, \ Ţ. Még tizenöt perc. Tegyen egy kis rúzst is? Tesz, persze, j Hiszen olyan sáppadt, mint egy ki- i sértet. .. Tiz perc. Oh, mennyire idegen neki minden! 1928-ban oda-vissza éjjel utaztak és mikor gyermekkorában itt átutaztak, az olyan régen volt, hogy nem emlékszik rá .. . Rettenetesen régen . .. Hét perc. Báró Telegdy frissen visszajön az étkezőkocsiból. Vidáman csillog a szeme. A mérnök iratokat rendezget. Öt perc. Magda simogatja a kabátját, rendezgeti. Begombolja. Aztán mégis kigom- bojla, hogy látszon a fehér ingblúza, a kis kötött nyakkendője. Ilyenek mind az utazó nők az angol divatlapokban . . . Három perc. A Rapid meggyorsítja a tempót. Szinte rohan. A nap süt, A kalauz végigjárja a fülkéket és harsányan bemondja, hogy: Budapest következik. Láthatóan boldog, sodorgatja a nagy tekintélyes, alföldi bajuszát. (Jgye várják a pályaudvaron? - - kérdezi Telegdy báró. Oh hogyne, természetesen válaszol Magda és hozzáteszi - egy ismerősöm. Telegdy: Ekkora virágcsokorral, persze? (És mulatja a virágcsokrot.) Magda mosolyog. Egv perc. Általános készülődés. Magda mégegy- s/.or átnézi a hohniait. hogy minden rendben van-e és hogy ne felejtsen semmit a vonatban. A nesszes/.erét a kezébe veszi, megnézi magái a kézitáska kis tükrében. Az orra tulfehér és a szája túl vörös. Letöröli mind a kettőt. A vonal lassít. Fütty. Hordárok ugrálnak fel a lépcsőkre. Lárma. Nagy-nagy pályaudvar. Budapest. Keleti pályaudvar ... A vonat megáll. Magda kis szívdobogást kap. Az ablakban áll, de nem szemben, hanem féloldalt, úgyhogy kecsesen megfogózik az ablak fájában. Vájjon George, aki olyan idegesen várta a Rapidot, megismeri-e azonnal. Kicsit megfogyott augusztus óta ... Füst, emberek, vonatok. Hordár jön be a kupéba, már viszi is Magda pogy- gyászát. — Taxira? — kérdezi. — Nem, engem várnak — feleli Magda és nézi az idegen arcokat, az embereket és várja, hogy George eléjöjjön, megcsókolja a kezét és örömmel azt mondja, ahogy ö mondta otthon Erdélyben: — Isten hozta Magda! De George nem jön. A báró és a vasúti mérnök elbúcsúznak, leszálinak, ő sem maradhat a vonaton. Tanácstalan. Most érzi, hogy fáradt nagyon. Leszáll a meredek lépcsőkön — Budapesten van a szülővárosában. Körülnéz — csupa ismeretlen arc . .. De George itt van. itt kell lennie, csak keresi őt valahol. Talán nem tudja, hogy melyik vágányon érkezik a Rapid? A mérnök eltűnt. Telegdyt fiatal. | szőke lány várja, sovány, finom, festék- j nélküli mágnáskisasszony, aki kezet j nyújt Magdának és valamit kérdez, olyasmit, hogy: — Nagyapával utazott? Magda nem felel. Fáradtan leül a nesszeszére. Legs/ive sebben sírva fakadna. De szégyeli a 7* :I' hordái döfi. aki tanácstalanul viszi utána az oda-vissza séták alatt a kofferéi. George nem jött ki elé az állomásra... 3. Hál mit csinálják kisasszony kérem ezzel a kofferrel? Nem tudom. Mégis, meddig tetszik ilt időzni a pályaudvaron? Hol lehet ill telefonálni? — Benn a trafikban van egy nyilvános telefon. Gyerünk. A trafikban linóin, öszhaju. idősebb hölgy árulta a merni iszeket, mirjamokat és az. olvasnivalókat. Olyan igazi halk- szavu, előkelő uriasszony volt, amilyen csak egy pesti trafikosné lehel. Egy fiatalember éppen telefonált. Nagyon jólöltözött fiú volt. orrhangu, nyegle, tipikus pesti. Becsületszavamra Radó ur hadarta —, esküszöm magának, de kedÍ ves uram, ha mondom Hódmezővásárhelyen se tudtam semmit csinálni, ez ma nem üzlet, mindent elkövettem, képzelheti . .. Magdának kél pengő ölven fillérje volt. Oh, az a minden eshetőségre számitó, gondos anyai kéz odatette azt az 1928-ból megmaradt két pengő ötvenöt a százlejesek mellé, amit Magda elfelejtett a vonalon pengőre átváltani. Milyen jó, hogy van magyar pénze! Most mit csinálna a százlejeseivel? Nem tudna telefonálni. Jó, hogy a telefon- számot tudja. Azt is az a drága, okos anyja tanácsolta, hogy jegyezze fel magának az üzleti levélpappirról. amin George irt neki Pestről. .— Radó ur. úgy éljek, mindent elkövettem ... Hát tehetek én róla? Talán én találtam ki a gazdasági válságot? A fiatalember tele volt méltatlankodással. Lecsapta a kagylót. Elment. Most Magda állt a készülék elé. Tanácstalanul nézte a számokkal ellátott kereket rajta. Bátortalanul felényulí. Visszahúzta a kezét. Tárcsa. 0 nem tudott tárcsázni. — Legyen szives — mondta a hordárnak —, hívja fel nekem ezt a számot. Es odatartotta a 78-as orra elé a kis zöldi'edelü noteszét, amiben még azt is feljegyezte az otthoni, eseménytelen életben, hogy hányszor volt a strandon és kitől kapott levelet. — Hová száll? — kérdezi Telegdy. Aztán részvéttel folytatja: — Biztosan nem kapták meg idejében a sürgönyét, ez az erdélyi posta . .. Nagyon szívesen hazakisérem, parancsoljon velem. — Igazán köszönöm, de . .. — Ez a legkevesebb, amit megtehetek. Az édesanyja rámbizta magát. Kötelességem épségben a rokonaihoz szállítani. — Engem várnak — mondja Magda csökönyösen — és különben is még nem tudom biztosan, hogy hova megyek, ugyanis én . .. A báró csodálkozik. — Majd telefonálok, hogy itt vagyok — azt hiszem valami tévedés lehet — engem várnak .. . — Szóval egész nyugodtan itthagyhatom? Ugv látom nem jön zavarba . . . — Nem, nem báró ur — és köszönöm, hogy olyan kedves volt hozzám .. . — Szót sem érdemel. De, igazán ne maradjak itt magával, még nem jönnek maga elé? Szeretnék úgy elmeni, hogy lássam magát, amint belültetik egy autóba és szépen hazaviszik. — Nagyapa tudod ... — kezdi kicsit türelmetlenül a fiatal szőke lány. — Várj egy kicsit Katalin. Mondom, hogy a legnagyobb örömmel. .. — Nem, nem köszönöm — tiltakozik Magda újra határozottan —, mondom, hogy csak tévedés lehet. Itt kell lennie valahol! — Akkor Isten vele kislány! — Isten vele báró ur! Gyors kézfogások. Telegdyt kézenfogva huzza az unokája a kijárat felé. És Magda ott marad egyedül. Pár pillanatig áll, körülnéz. Aztán fel-alá sétál párszor a von atojj, mellett. Páran belé — 37-02? — mondta a hordár és feltolta a sapkáját a íejebubjára. ö sem sokat telefonálhatott életében. — Hogy is kell nagyságos asszony? — Tiz Memphisz — parancsoljon —, csak tárcsázza le Józsi, tessék vissza kérem, ma mindenütt automata van, még nincs ennél frissebb példány, szerdán jelenik meg .. . Józsi, a 78-as kihámozta, hogy menynyi szól neki ebből és mennyi annak a láthatatlan vevőnek, aki az üvegablak előtt Memphist vásárolt és egy divatos képeslap legújabb száma iránt érdeklődött. Pár pillanat múlva jelentkezett George irodája. , Magda átvette a kagylót. — Kérem Tímár urat a telefonhoz. Férfihang: — Tímár ur nem szokott bejönni ilyen korán. Ki keresi? — Kérem, talán legyen szives, adja meg a lakása telefonszámát. — Azonnal kérem. Kis szünet és a férfihang bemondta a számot, amit Magda hangosan elismételt. — És most ezt hivja fel legyen szives — mosolygott, fáradtan a hordárra és odaadta neki a második huszfilléresét. Nagyon érzékenynek. szenzitivnek, anyás kislánynak érezte hirtelen magát. Legszívesebben azonnal hazautazott volna. És olyan kétségbeejtően rossz érzés volt itt lenni, egy ébredő nagyvárosban, egyedül, idegenek között. Otthon a pincér most jön haza álmos, bedagadt szemekkel a kávéházból. A Jánosfalviak hatalmasakat cser- ditenek az ökreiknek az ostorral, ami úgy szól mint a pis/.lolylövé e, .j/1 mondjál, hosszan, elnyújtott hangon: Bimbó, nyeee, Bogát . . És itt beliaíl.’il szik hozzá a villamosok csengője OI\:m régen nem. hallott villnnvose eng.-li I És még sem örül neki. 'Fessék, megvan, riasztotta h | i 78-as hangja. Magda átvette a kagylót 'Hínár György ur lakása ! Igen. halló, ki keresi a Gyuri? Itl Röder Magda. Erdélyből Nagyságos asszony talán? Á. a kisasszony? Igazán? A Gyuri említette, hogy fog jönni Pestre, én va gyök a mama a Gyuritól . . . Kezeit csókolom. Jónapot. Tessék talán várni. Kül dóm azonnal a Gyurit. Kis halk berregés a telefonban. Es távoldón azt is hallotta Magda, ahogy az előbbi női hang félhangosan kiabál Gyuri után. És most a jólismeri hang: — Kezeit csókolom! Magda csakugyan? Mát ez... Magda most már nyugodtabb. fis el kezd sirósan panaszkodni: Most érkeztem George, egész éjjel nem aludtam, olyan rettenetesen rossz, volt. hogv nem várt senki, álmos, törődött. fáradt vagyok, legszívesebben felülnék a vonatra és hazautaznék . . . De. drága fiam — ha mondom! Nem érkezeti semmi értesítés —, éppen a napokban mondtam az anyámnak, hogy úgy látszik, hiába várjuk... Lehetetlen, hogy ne kapta volna meg a levelemet... De, ha mondom! Esküszöm! Ha ’• akarja az anyám is megerősíti, hogy > igazam van. mama gyere csak. a Magda ! tudni akarja, hogy... Igen. igen. semmi értesítés nem érkeztc. igazán vártuk a kisasszony és a i Gyuri mondta . . .- Köszönöm, nagyságos asszony. Küldőm a Gyuri a telefonhoz... A kisasszony jön mostan hozzánk?'Intézkedjek? Igazán nem tudom... De, remélem. hogy nemsokára személyesen is megcsókolhatom a nagyságos asszönv kezét. Ezt mondta Magda. Egy pesti valószínűleg azt mondta volna, hogy csacse- nol a George anyjának. Magda nem tudta, hogy mi az a „csacsenolás“, de azt érezte, hogy ez a mondata nem volt egészen őszinte. Mert magában arra gondolt, hogy milyen más az ő édesanyja. Ő nem mondaná, hogy kisasszony. sem azt. hogy jónapot. Furcsán. idegenül, hidegen hangzott neki ez a két szó. George: Magda — kisfiam —, most már elhiszi? Ha mondom: nem kaptunk abszolút semmit! Egv sort sem! Igazán 1 nem tudhattam, hogy ma érkezik, nem mehetek Ki minden hajnalban az állomásra. ezt belátja, ugye? — Ne tréfáljunk George. Olyan fáradt vagyok, ha tudná! És most. vágja magát egy taxiba és jöjjön értem, most azonnal, úgy, ahogy van... — Természetesen. De úgy, ahogy vagyok bajosan mehetek. Tudniillik most j ugrottam ki az ágyból. . . Előbb talán i felöltözködöm . .. — Jó. Jöjjön, jöjjön, jöjjön! — Dehát, honnan is beszél? — A Keleti pályaudvarról. .. — A keletiről persze. Megyek drága. Csókollak. Viszontlátásra! Csönd. — Na, rendben van már a kisasszony? — kérdezi a 78-as unottan. — Igen ... Mindjárt értem jönnek. — Menjünk ki akkor talán a Baross- térre. Akkor mindjárt észre tetszik venni, ha a kisasszonyé# jönnek. — Jó, gyerünk. Köszönöm nagyságos asszony, hogy megengedte, hogy itt teI gyem le a csomagjaimat. — Szívesen, kedvesem. 4. A Baross-téren villamos csillingelt. Taxisor állt az állomásépület előtt. Nagy hotel volt Magdával szemben. Ha városának díszét, a Grand Hotelt, a másik két nagy szállodával, a Napóleonnal, meg a Metropollal összeraknák, okkor sem lenne ilyen impozáns. (Folytatjuk) A legnemesebb erdélyi hagyományt képviseli és szolgálja az Ellenzék.
