Ellenzék, 1935. november (56. évfolyam, 252-276. szám)
1935-11-16 / 264. szám
Í9S5 n« rem bet 1(5. ELLENZÉK iwmmmanmm 1 Félhavi Hzeléslevonéssat h'intetik a Crisana játékosait, ha elvesztik az V elleni mérkőzést ORA'DEA. (Az Ellenzék tudósítójától.) A ma megjelent lapok azt a feltűnő, de eléggé sportszerűtlenül hangzó hirt közük, hogy a Crisana vezetősége félhavi fizetéslevonást helvezett kilátásba a csapat játékosainak, ha elvesztik az U elleni mérkőzést. Ez a nem éppen- kellemes fenyegetés ezúttal felesleges volt. mert a csapat anélkül is minden erejének megfeszítésével fog Cluj-on küzdeni, mert ez a mérkőzés éppen olyan sorsdöntő lesz a Crisanara. mint az t'niver- sitateara. Ha ugyanis a Crisana vasárnap vereséget szenved, úgy még csak egy — reménytelen — mérkőzése marad hátra Bucuresti-ben a Venus-szal és az utolsó helyezést aligha kerülheti el. Pontosan ugyanez áll az U-ra is, melynek a Crisanan kívül csak még egy, szintén nagyon kemény mérkőzésé marad hátra Aradon az AlMTE-val. Mindkét csapatnak tehát vasárnap kell pontokat szerezni, ha élni akarnak. Érdekes különben, hogy az XI még sohasem tudta legyőzni bajnoki mérkőzésen a Crisanat. .a tavaszi mérkőzés döntetlenül végződött. Az Oradea-i sportkörök ebben a tradícióban is reménykednek és bíznak abban, hogy legrosszabb esetben is elhoznak egy pontot Cluj ról. Máid meglátjuk. Szombaton és vasárnap: Kerületi asztali ienmszhaţnoksăgok CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Szom- j haton és vasárnap sportkedvelő közönségünknek igen szép és nívós sporteseményben lesz része. Ekkor rendezik meg ugyanis a kerületi bajnokságokat, melyeken a város és a vidék legjobb versenyzői, vagyis az ország legjobb játékosai indulni fognak a bajnoki címekért. A bajnoki számok a következők: 1. Csapatverseny (3-as). nevezési dij 120 lej. , . .. 2. Női csapatverseny (2-ős), nevezési dij 60 lej. 3. Női egyes, nevezési dij 25 lej. 4. Férfi egyes I. oszt., nevezési dij 40 lej. 5. Férfi egyes XI. oszt., nevezési di j 35 lej. 6. Férfi egyes III. oszt., nevezési dij 30 lej. 7. Ifjúsági verseny (1917-ig született versenyzők részére), nevezési dij 30 lej. 8. Gyermekverseny (1920-ig született versenyzők részére), nevezési dij 20 lej. 9. Férfi páros I. oszt., nevezési dij 60 lej. < 10. Férfi páros II. oszt., nevezési dij 50 lej. 11. Vegyespáros, nevezési dij 50 lej. 12. Női páros, nevezési dij 40 lej. A versenyeken csakis leigazolt játékosok vehetnek részt,-az alsóbb osztályokban való indulás a szokott feltételek mellett történik. A zsűri elnöke a kerületi szövetség elnöke, tagjai a résztvevő egyesületek egy-egy megbízottja. Óvásdii 200 lej. Nevezések pénteken este 9—10 óra között az unitárius kollégium tornatermében adandók le, mikor is a sorsolást is megejtik és amelyre a rendező kerületi szövetség ezúton hívja meg az egyesületek képviselőit. A csapatversenyeket körmérkőzéssel, a többieket kiesési rendszerrel bonyolítják le. A győztesek és helyezettek a szövetség bajnoki plakettjeit nyerik. A versenyeket az unitárius kollégium tornatermében rendezik meg és pedig szombaton este 7 órai, vasárnap pedig reggel 9 órai kezdettel. osoneoHEE m ic.jokor Universitatea—CER ifjúság bajnoki, , bíró Pop OcD.vvi-an, határbirók Pora Iliim és Gór- j Ran. Alexandru. 12.20-kar U Avantgarde—România B) barátságos, bíró Guga Tiberiu, határbirók Micii Inocent in és Veres Imre. y-iovrdVa: G’letört S.so-kor KMSC—Napoca I. oSZt. bajnoki, bíró Cotisrantinesru Dumitru, határbirók Mcsarosiu C. és Roman loan. Délelőtt 10.30-kor Haggibbor—Unirea I. oszt, bajnoki, biró Huniadé Petru, határbirók dr. Huza Vasile cs Rat Vasile. Délután 12.30-kor UEC—Reuniunea I. oszt. bajnoki, biró Gáton a_ Virgil határbirók Ku szalik János és Goldstein Izidor. Délután 2.30-kor Crisana—Universitatea A) ligamérkőzés, határbirók dr. Russu Gabriel és Staneiu Aurelian. Cluj, 1935 november 13-án. Gr. Scliccanu, sk. A. Stanciu, sk. elnök. titkár. TEíti ,ZO-SPlié HIVATALOS KÖZLEMÉNY. A Matador (Cluj) és Record (GjUu-i) csapatok részére engedélyeztetik a kerület körzetén beiül a jóváhagyott programjuk szerinti körmérkőzések megrendezése. — 11 S. P. R. Comit: Reg: Cluj: Program: Hercules—junior november 20-ikán Kovács-pályán. A Solidaritatea szerdai napon a Szabó-pályán tartja gyakorló óráit. Versenyeredmények: Cluj: Expres-—Titan 1 $6 —117 (ti játékos), Şoimii—Tempo 98—79 (10 játékos), Chimes—III. kcr. FC 162—141 (12 játékos), Palm-a—Vasas 133—105 (10 játékos). Sfinx —Vasas 14c—126 (12 játékos), Apolló—Turul I7Í—153 (14 játékos), Record—Svădisla i94~ 118 (12 játékos), Columbia (Ura)—Testvériség 172—143 (12 játékos), Columbia (íara)—Testvériség ii5—86 (8 játékos), Minerva (Cluj)—Expres (Iára) 165—144 (12 játékos.) O v left Y.f tut $ a ]| I Az. ásványvízből Lívor>t mrrn©szetes só jj j; atkelílus késziféwe. VÍCH Y-ETÂT PÄS2TILLÄK J2-3 pasztilla étkezés után meqköny- nyiti az emésztést. VICHY-ETÁT tabletták Aj: emésztést elősegíti 2-3 tabletta eqy pohár vízben feloldva. ÓVAKODJUNK AZ-yjANZATOKIÖj, ö HAMfSÖVAHtOKÍÖt I íii Ve ser kép viselő: Pliiiippo Fiukéi stein, Bucureşti, Stí, Cimplneanu 20. „A Takarékpénztár és Hitelbank egjobb álon van előbbi Jelentés pozíciójának visszaszerzése felé“ Miios Györgynek, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár v eés igazgatójának nyilatkozata KifetötSék u ţiivS évi Davis Cup-mérkőzések időpontmií Londonból jelentik: Az angol tenniszszö- vetség a jövő évi Davis Cup-mérkőzéseket a következőképen tűzte ki: .kz első fordulót, lia legalább 1G csapat neve2 be. május 5-ig. 16 csapatnál kevesebb esetén május 17-ig, Jugoszlávia lemondta az asztali iennlszvilágbajnohságok megrendezéséi Zágrábból jelentik: A jugoszláv asztali | fenniszszöveíség lemondta a jövő évi világbajnokságok megrendezését. A nemezíközi szövetség most körlevél utján keres tagállamai között jelentkezőt a világbajnokságok megrendezésére. Ha ilyen nem akadna, vaSLÁGEBTEMETÉS Hetven sláger és magyru? nóta 3D lej az Ellenzék zenemű-osztályában, Ciul, Piaţa Unirii. — Vidékre 40*— lej előzetes beküldése mellett szállítjuk. i lószinü, hogy az angol szövetség fogja jövőre is megrendezni a világbajnokságokat, mely erre hajlandónak mutatkozik az esetben ha saját nemzeti bajnokságait ruházzák fel világbajnoki jelleggel. HIVATALOS RÉSZ A biróbizottság közleményei: 1. A november 20-iki ülésre, este 8 órára beidéztetnek a következő bárók: Cosma Alexandru, Bagyula Sándor, dr. Hirsch Elemér, Boitor Ghe- orghe, Dobra Teodor, Muresan. Anton, Man Károly és Radulescu Vintila. 2. A vasárnapi mérkőzésekre a következő bírók küldetnek ki. Kispálya: Délelőtt_ S.ao-kor Románia—Haggib- bor fjuság bajnoki, bíró Vancea Caius, határbirók Pascu Iosif és Maxs Valériu. CLUJ. (Az Ellenzék tudósi tójától.) Érdekes vendége volt a napokban sárosunknak. Milos György a Pesti Hazai Első Takarék- pénztár Egyesület vezérigazgatója, a magyar pénzvilág egyik legtekintélyesebb vezéralakja tett nálunk látogatást. Milos, akinek köz- tiszteletben álló alakja 40 éves szolgálati jubileuma alkalmából csak nemrégiben állott a magyar pénzügyi körök osztatlan elismerésének és őszinte ünneplésének középpontjában, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank P>. T. igazgatósági ülése alkalmából látogatott el városunkba. Munkatársunknak alkalma volt beszélgetést folytatni Milos György vezérigazgatóval, aki itt tartózkodásának céljáról és itt szerzett. tapasztalatairól az alábbi nyilatkozatot volt szives adni az Ellenzék számára: ..Igazgatósági tagsági minőségemben most volt először alkalmam a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbankot meglátogatni és a tegnap tartott igazgatósági ülésén résztvenni. Amit ez alkalommal tapasztaltam, megelégedéssel tölt cl, mert megállapíthattam, hogy a Pesti Hazai állal nyújtott hathatós támogaNagy kárt okoz az enyhe j időjárás a kereskedelemnek CLLTJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az időjárás, mely ebben az esztendőben különösen kedvezőtlen volt a kereskedelemre, az utóbbi hetekben ú jból sok csalódást okozott több szakmának. A rövid tavasz után rossz nyár következett, az ősz pedig olyan szokatlanul hosszú és meleg, hogy mindazokban a szakmákban, melyekben a kereskedők a naptári idény szerint rendezik be raktáraikat, nagy kiesés mutatkozik a forgalomban. Különösen a textil- és divatszakmákban nehezült meg a helyzet a forgalomra kedvezőtlen időjárás miatt. A tavaszra beszerzett áruraktár jelentékeny része megmaradt az üzletekben, a nyári cikkek sem voltak kelendősek a gyenge fiirtlőszezon miatt, most pedig az őszi és téli áruban kevés a kereslet, mert a vásárlóközönség nagyobb része őszi cikket már nem vásárol, a léli áruk beszerzését pedig addig halasztja, amíg csak az időjárás lehetővé teszi. A rendellenes időjárás elsősorban az őszi idénycikkek forgalmának visszaesésében érezteLte hatását, de most már megmutatkozik a téli cikkek iránti kereslet csökkenésében is. A detailkereskedelem minden tás máris megfelelő eredményekkel járt. A Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank ugyanis a legjobb utón van, hogy a korábban fonál,lőtt nehézségeket leküzdie és a rendes banktevékenységet ismét felvegye. Ennek egyik örvendetes jele, hogy a hitelfolyósításokat a kívánatos óvatossággal újra megkezdette. A közönség visszatérő bizalmának beszédes je- re, hogy a régi betétesek jelentékeny része a követelésükből esedékessé vált részleteket kamatozó betétekként, a nehéz gazdasági viszonyok dacára, az intézetnél hagyja, viszont az uj betétek elhelyezése is fokozatosan megindult. Azok a takarékossági intézkedések. amelyeket az igazgatóság foganatosított, csak kedvező hatással lehetnek az intézet jövedelmezőségére. Mindent egybevetve indokoltnak látszik az a bizakodás, hogy a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank oly útra lépett, amely a fokozatos konszolidáció révén a kitűzött célhoz fog vezetni, amely nem lehet más, mint e régi intézet korábbi jelentős pozició- j ának visszas zerzése“. idényre berendezi a maga raktárát, igyekszik a közönség divatigényeit a legjobban kielégíteni, tőkéjét és hitelét a raktárba fekteti abban a reményben, hogy minden idény meghozza a rendes raktár- és pénzcserét. Ebben az évben már kétszer csalatkozott reményeiben, most harmadszor borul fel minden kalkulációja a rendellenes időjárás következtében. Elsősorban a kötött-szövölt- szakmában. a divatáru-kereskedelemben és a sportüzletekben mutatkozik a forgalomnak jelentékeny visszaesése, ami pótolhatatlan veszteséget jelent az üzletembernek. Ugyanezt tapasztaljuk a cipőszakmában, ahol a bőrdrágulás egymagában is nehéz helyzetbe hozta a kereskedőt, aki a cipőgyárak magasabb árait a gyenge vásárlóképesség miatt képtelen a fogyasztónak felszámítani. A másik szakma, amelyet az enyhe novemberi időjárás súlyosan érint, a szén- és fakereskedelem, különösen a pincések nagy tábora. A tüzelőanyag-nagykereskedelem, amely megfelelő tökével és hitellel rendelkezik. tud várni, a kiskereskedő azonban alig képes nélkülözni azt a pénzforgalmat, amelyre számított. Általában az egész kereskedelem helyzete nehéz, azt lehet mondani, hogy egyik szakma sem részesül kárpótlásban azért, hog\ a másiknak rosszul megy. Helyes lenne, ha az illetékes körök ezzel a kérdéssel behatóan foglalkoznának. Prága válogatott labdarúgócsapata második angliai turamérkőzésén is vereséget:szenvedett. Tegnap a Stacke City győzte le 2:1 arányban. Farkas is. Pop Béla is játszik a Ripensia ellen. A liga intézőbizottsága, mint ismeretes, a Venus—Romania mérkőzésből kifolyólag többek között Munteanu I-et, a Romania kiváló fedezetjátékosát is felfüggesztette 8 napra. Bár a Romania ezt mogi’olebbezte, biztonság okából úgy intézkedett, hogy Munteanul Farkas fogja helyettesi leni a Ripen- sia elleni mérkőzésen, melyen a csapat igv a következő lesz: Munteanu II.. Doci-—Fele- can I., Farkas—Pop III.—Nislor. Pop Béla —Feraru—Lazar—F elec an IT.—Capusan. A csapat szombaton reggel utazik el Curea elnök vezetésével. Phönix—Törekvés kupamérkőzés is lesz vasárnap Oradea-n a kupabizottság tegnapi döntése értelmében. Az. Avram láncú vasárnap Uioara-n játszik a Solvay csapatával. A KAC vasárnap valószínűleg Tg.-Mure- sen a Mures csapatával fog barátságos mérkőzést játszani. A Romania is üdvözli a NAC-ot. A Romania vezetősége úgy határozott, hogy szombaton reggel a Rapiddal városunkon átutazó NAiC csapatát, mely, mint ismeretes. 25 éves jubileumát ünnepli, az állomáson Curea professzor-elnök vezetésével üdvözölni fogja és a zöld-fehéreknek a klub virágcsokorral fog kedveskedni. A Romania ezután a Bucuresti-i gyorssal szintén elutazik a Ripensia elleni mérkőzésre. A magyar labdarugóbajnokságban vasárnap a következő mérkőzések lesznek: Hungária—Szeged, Újpest—-Kispest, Ferencváros -—Budai 11, Soroksár—Törekvés, Budafok— Attila, III. kerület—Salgótarján, Bocskai— Phöbus. a második fordulót junius 9-ig. illetve 19-ig. az európai döntőt július 13-án, a zónaközi döntőt julius 18-án. a döntőt július 27-én kezdik meg. A wimbledoni versenyeket julius 22-én kezdik meg.