Ellenzék, 1935. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

1935-10-27 / 248. szám

1933 október 27.

ELLENZÉK

zmems. wsmamsmaaaBmm

wmmarnmanErrr-*.3

9

FEHER

Wmm

HARSÁNY! ZSOLT:

KELEPCE

Azt hallom diplomatáktól, hogy az oroszok már a békevilágban is úgy dolgoztak nagy pénzen megszervezett kémhálózatukkal, mint manapság. A térképen áldott béke uralkodott, de a békes- ségesen zajló élet felszíne alatt az ő embereik mindenütt ott bujkáltak, hogy az európai hatalmak hadügyi és diplomáciai titkait kilessék és jelentsék haza Pété rvárra. Legnagyobb érdeklődésükkel természetesen az osztrák-magyar monarchiát tüntették ki.

A párisi osztrák-magyar követségen egy szép napon érdekes felfedezést tett az az ur, aki a naponta érkező postát szokta kibontani. Egy teljesen sértetlen külsejű levélből hiányzott a szövegben jelzett melléklet. Viszont ez a hiányzó melléklet benne volt egy ugyancsak sértetlen külsejű, de egész máshonnan érkezett levélben. Ezt csak egy módon lehetett megmagyarázni: valahol mind a két levelet felbontották, de visszaragasz- táskor a titkos felbontó elvétette a dolgot és a mellékletet a másik borítékba helyezte vissza.

Régóta gyanakodtak már a követségi urak, hogy az oroszok rendszeresen figyelik a nagykövetség postáját. A nagyon fontos és bizalmas iratokat természetesen futár hordozta a bécsi Ballplatz és Páris között, postára a diplomácia a kevésbé titkos dolgokat szokta csak bizni. Az tehát, hogy az orosz kémszervezet valahogyan hozzájut a postához, nem volt éppen főbenjáró dolog. De azért kényelmetlen volt.

Meg lehetett állapítani, hogy az oroszok roppant ügyesen dolgoznak. A felbontott és visszaragasztott leveleken a legcsekélyebb nyomot sem hagyták. Nyilván titkos irodájuk volt, ahol a levélbontás technikájában képzett emberek vegyszerekkel és egyéb eszközökkel dolgoztak. Az osztrák-magyar követ olyan mérges volt, hogy no. Kézzelfogható adatai nem voltak és hiába volt kétségtelen mindenféle jelekből, hogy a dolgot az oroszok csinálják, tehetetlen maradt. Hogy a párisi főposta ellen bűnügyi feljelentést tegyen, arról nem is álmodhatott. Diplomáciában roppant kényes és kétélű dolog az ilyesmi. Ha rosz- szul sikerül, a szégyen is megvan és esetleg a komolyabb bonyodalom is.

Egy fiatal magyar gróf volt akkor a nagykövetség esze. Igen éles elméjű ember, ezt magam is tanúsíthatom, mert ismerem. A jó Isten úgy teremtette az agyát, hogy annak tekervényeiben a nem mindennapi tudás és műveltség talajából bámulatos fortélyok tudnak sarjadni. A nagykövet tehát bekérette magához a grófot.

— A fejükre úgy sem tudunk ráütni ezeknek a huncutoknak, de legalább eszelj ki valamit, hogy jól megbosszantsuk őket. Aztán meg nem árt, ha látják, hogy mi mindent tudunk.

— Meglesz, kegyelmes uram, — szólt a fortélyos gróf, — majd kigondolok valamit.

Másnap gondolkozott. Akkor leült íróasztalához és levelet irt egy francia barátjának, aki a külügyminisztériumban szolgált. Ez nem volt más, mint Chambrun, a mostani római francia nagykövet. ,,Kedves barátom, — irta neki, — vidékre utazom, néhány napig nem lesz alkalmam veled találkozni, ezért idezártan mellékelem azt a kétezer frank összeget, amelyet a minap szives voltál nekem kölcsönadni.“ A levelet a nagykövetség hivatalos papírján irta. A

borítékot szépen leragasztotta és feladatta a postán.

Csak éppen egy kis árnyalatot engedett meg magának: a pénzt nem tette bele a levélbe. Azonkívül nem utazott vidékre, mert esze ágában sem volt elutazni. Azt csak úgy irta.

Harmadnap találkozott Chambrunnel valami estélyen. Az, ahogy meglátta, már messziről sietett feléje:

— Miféle rejtelmes levelet kaptam én tőled? Nem tudok semmiféle kétezer frankról. Vedd vissza a pénzt.

— Benne volt a pénz a levélben?

— Benne.

A gróf elkezdett nevetni. De olyan jót nevetett, hogy a szeme is könnyes lett tőle.

— Mit nevetsz? Nem értem az egész történetet.

— Azon nevetek, mon vieux, hogy én nem tettem pénzt a levélbe, mert tudtam, hogy valaki fel fogja útközben bontani. És az kénytelen lesz a pénzt beletenni. Bele is tette. A pénzt nem fogadhatom el, nem az enyém. Képzelem, hogy az illető most majd szél hasad a méregtől.

— De ki bontotta fel a levelet?

— Azt nem tudhatom. Én nem gyanúsítok senkit.

Abban a pillanatban ment el mellettük Demidoff orosz nagykövet. Cham- brunt meglátva nyájasan bólintott. De mikor a magyar grófot meglátta, vérbe borult a szeme és elfordult. Egy álló évig nem beszélt a magyar gróffal. De a postai kémkedés megszűnt.

Miért érdekli mz angolokat mz abesszin háború?

Normern Ángei, a „Bassz üzlet a háború“ című világhírű könyv szerzője megmagyarázza honfitársainak, hogy miért

heltsnslk a szankciók

LONDON, (október). Igen érdekes képet

mutat oz olasz—abesszin 'viszály alkalmából! az angol sajtó, mely a világháború óta talán soha nem védte ilyen hideg; öntu da toss ággal és harta! om ér ze otel a brit birodalom érdekeit, mint mostan. A népies lapok magyarázatokat közöltnek, melyekben nagy rábeszélő készséggel fejtik ki, hogy felfogásuk szerint a háborús válságban tulajdonképpen miről van szó. Ezek között a magyarázatok között különösen jellemző Sir Norman An- gelnek, a „Rossz üzlet a háború“ cimü könyv világhírű szerzőjének a Daily Sketch-ben megjelent cikke, amely távolról sem annyira békés hangú, amennyire a hires pacifistától várni lehetne. De ezuittal a vitában, ha nem is bevallottan, Nagy-Británia életbevágó érdekeiről is szó van és ez sok mindent megváltoztat.

— Miért érdekel minket az olasz— abesszin háború? — kérdi cikke élén Norman Angel. — Nem mindegy nekünk, hogy az abesszinek a négus, vagy az olaszok fennhatósága alatt élnek? Valószínű, hogy az abesszinek olasz fennhatóság alatt is ugyanolyan életet folytatnának, mint most. De itt nem ez -a kérdés. Mert ha az abesz- szin háború nem is érint minket: közelről, igenis nagyon közelről érint ennek a háborúnak esetleges hatása, amely olyan következményekkel járhat, amire most még nem is gondolunk. A mi nemzedékünk, mely átélte 1914-et, teljes erejével ellenkezik az eliten, hogy ujna. hasonló rémségekben és az utána következő teljes gazdasági összeomlásban még egyszer részbvegyen. Ebben a pillanatban, ha nem tudunk hatásosan ellenállni az olasz imperialista, törekvéseknek, 1914 megismétlődhetik. Úgy, hogy pár év múlva ia hasonló világkatasztrófa kikerüKhe- tetlennek latszik. De ha minden erőnkkel Olaszország ellen foglaltunk állási, kikerülhetjük eziti a háborút. Ez a mi érdekünk ebben az ügyben. Mondottam már, hogy itt önvédelemről van szó. A (többi államokkal kell összefognunk tehát a katasztrófa elkerülésére. Sajnos, Európában ma a „kiki önmagáért“ elv érvényesüli és ez a sajnálatos tény pusztulásunkat okozhatja. Ahhoz, hogy egy nemzet tökéletesen biztosnak érezze magát, a régi módszer szerint, erősebbnek kell lennie, mint a többiek. De mi lesz akkor a többi országokkal!? Ez a régi módszer, mely elavult és megbukott, mert túlságosan önző volt.

— Az önvédelem érdekeink és jogaink védelmét is jelenti, nemcsak területeink megvédését. Majdnem minden háborút idegen országokban vivtak a nemzetek, nem a sajátjukban. Minden állam azt mondja szomszédjának: mi akarunk az erősebbek lenni, mint ti, de ez titeket ne zavarjon, mert biztosíthatunk arról, hogy hatalmunkat csak önvédelemre fogjuk felhasználni. Tehát, hogyha például valami vitába keverednénk

cs az fenne a kérdés, hogy nekünk, vagy nektek van-c igazatok, önvédelem alatt azt értjük, hoigy ennek a kérdésnek mi leszünk a bírái. í:.s elrg erősek is ahhoz, hogy elfogadtassuk veletek .a mi álláspontunkat.

— Ha egy idegen nemzet azt az álláspontot velünk szemben hangoztatná, mit csinálnánk mi, angolok? . . .

— Küzdöttünk Németországgal, mert ez fenyegetett minket hatol mával és meg. akartuk védeni jogainkat. Azt mondottuk, hogy a német álláspont kibírhatatlan a. mi sz-abad népünkre. Hogy bebizonyítsuk Németországnak, hogy nem kell félnie tőlünk, megcsináltuk a verseaií'íesi szerződést, amelyet a németek többé nem fogadnak el. Hatalmas lendülettel erősítik, országukat, hogy^ uj területeket szerezzenek Európában. Lehet, hogy kénytelenek leszünk küzdeni terveik ellen és uj egyezségeket kötünk, amely ellen viszont ők fognak küzdeni . .. addig, mig az egész európai ciivillizáció eltűnik a föld felszínéről.

Egyénién kivezető ul van a mai zavaros helyzetből: Európa összes nemzeteinek össze kell fogni a békét megzavaró, a háborút felidéző nemzet ellen. Hogyha a nemzetközi politikában nyilvánvalóvá lesz, hogy egy állam, ha háborút akar indítani, ez a szándéka, szemben találja magát az egész világgal, nem is lesz több háború. Olaszország nem hitt .abban, hogy ellenállásra talál! s éppen ez az oka, hogy háborút indítóit. Igazában nem szabadna háborúra gondolnunk sem, hiszen a józan államférfiak tudják, hogy mennyire költséges és könnyelmű dolog ez az üzlet.

— Ez az egyetlen ut, hogy megállítsuk a háborút, az egyetlen ut, hogy fegyvereink biztossá tegyék életünket. Ha ezt a módszert elfogadtatjuk a nemzetközi politikában, ha meg fogják érteni, hogy minden nemzetnek egyformán javát akarjuk, megváltozik az egész hangulat Európában. Amit mi, angolok most védünk, az nemcsak Abesszinia, hanem a törvény és az igazság, amely abban a pillanatban, ahogy valósággá lesz, megvédi a polígárt minden országban. A szankciók alkalmazásával nem háborút értünk Olaszország ellen, mindössze azt, hogy elzárjuk tőle azokat az anyagokat, melyek a hadviseléshez szükségesek. És ha Olaszország kénytelen lesz igy beszüntetni a harcot, elértük célunkat. Most van rá esély, hogy Naigy-Británia vezetésével a kollektiv- módszer, amelyben mindenki fellép a háborús fél ellen, politikai valósággá váljék. Ha Olaszországot így megállítjuk útjában és arra kényszerítjük, hogy az afrikai viszályt békésen megtárgyalja Európa nemzeteivel, ez a módszer egyszerre hatalommá is válik. Mindenesetre áldozatokat is kíván. De nincs az az áldozat, amely sok lenne agy világ- katasztrófa elkerüléséért.

Rabszolganőt vettem Harrarban

Az abesszin rabszoi:ckereskedés titkai

LONDON, (október). Az Evening Standard a következő tartalmú levelet kapta egy Harnairban, Dél-Abessziniában tartózkodó olvasójától:

— Miikor Addász Abaibából Harrarba visz- szaitértetm, megállapítottam, hogy két hét eltelte után sokkal rosszabb lett a helyzet. Ez annak a fénynek a következménye, hogy a csapatok nem kapnak fizetést és élelmezést és ennek következtében a tlszltek, katonák és rendőrök egyformán lopkodnak, rabolnak és zsarollak. Tolmácsom elmondta, hogy a. főnököknek és iái főtiszt viselőknek olyan kevés ta> pénzük, hogy némelyek eladták házi rabszolgáikat. Az árukból élelmet vásárolnak.

— Ezt hallllva, elhatároztam, hogy vásárolóik egy fiataíli rabszolganőt'. Az európaiknak nem szabad tudni, hogy még; mindig fennáll a rabszolgaság, ezért <az üzletet rendkívüli tapinitatitial és a legnagyobb titokban kellett lebonyolítani.

— Még aznap este elmentem egy rabszolga- ügynök házához, iaki, bár a kockázat nagy vofllt, elvâiUlailca', hogy nyél beüti az ügyet s elintéz minden részletei. Másnap eljöttt a szállodámba és megkért, hogy menjek veié, de vigyázzak, nem követ-e bennünket a rendőrség. Harrarnak igen érdekes atmoszférája van, marokkói és egyiptomi városokra hasonilk. Aminthogy tényleg egyiptomiak építették. Az egész város magas falak közé szorított szűk utcák útvesztője. Ezekben az utcákban osontunk. Kísérőm időről-időre megállt cs körülnézett, hogy nem jön-e utánunk valaki— Az ügynök „tukul“-jában, vagyis kunyhójában olyan borzasztó rossz volt a levegő, hogy egyáltalán nem lehetett volna kibírni, ha az égő fa nem füstölgőit volna.

— A füst igy legalább dlnyomta a rettenetes szagot. Szőnyeg nem volt a padlón, semmi bútor a szobában. Mindenütt, padlón és a falakon, legyek légiói nyüzsögtek.

— Most kezdődött az üzlet nehéz része. Az árat kellett megállapítani, ami úgy látszik, lényegesen emelkedett tegnap óta. Tudtam, pénztárcám nem engedi meg, hogy szűziányt vegyek, mert az ilyenekért tekintélyes összeget kell fizetni. Megmondtam az ügynöknek, hogy ügynöki jutalékkal együtt mindössze négy fontot és 5 shillinget adhatok. Legalább egy órahosszat, veszekedett. Aztán, hirtelen megértve, hogy igazán nincs több pénzem, azt mondta, hogy rendben van minden és elhozza a rabszolganőmet.

— Négy font nem nagy ár egy emberi lényért, de mégis komoly csalódást éreztem, amikor a lányt bemutatták uj gazdájának. Félénk, vad teremtés volt, még az itteni viszonyokhoz képest is nagyon csúnya. A foga szabálytalan volt és edőreálk.

— Annak bizonyságául, hogy az üzletet tényleg megkötöttem, elküldöm az arab nyelven irt nyugtát, amelyet a rabszolgaügynö- köktől kapt am. Azért vásároltam a rabszol- gailánvt, mert naigyon sokszor hallotton:, hogy Abesszíniában teljesen megszüntették rabszolgaságot és meg akartam győződni, valóban igy áll-e ia dolog.