Ellenzék, 1935. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
1935-10-13 / 236. szám
IO fíLLP.N 7 ftK ■MBmnnmMci ,1914. október II. ' pv inbomk. S.abályo- holt.)niok •<*k \ I kot iug\ cntbcrci, ak•.k ,i liin én« •"cv v miú >ik, nem löbbck. mmt egv viz- ■ >' '..u'-u 'egte-.0 vízcsepp. Napoleon, i.i cg\ o.uii korban születik, melyet gra- sOsu'u hullani volggvel jelez, mint békés, "vug.d.:.’.s katona öregedett volna mri; . ., Mi okoz za tehát ezeket .1 hullámokat? Nom is próbálom megmagvarázn . Ismétlem, nem vagyok jós cs nem kutatom 11 •• eg so tit i\Ot sem. Néz ve a hullám vonalaimat 1 '.rom s cmüveggel c> egyikkel sem világosodik meg a dolgok értelme. A természettudós velünk született ösztönöknek, a va.lhi.sos én ihcr Isten akaratának tulajdonítja a vénák született eseményeket, a történettudós pedig megelégszik a történelem ismétli önma.a: jelszóvá!. Megmagyarázni nem lehet. Mi a lelentösvgc, mi a gyakorlati haszna tehát a számainak? Mert sok kule.sszámam van már, megtaláltam a magyarság ese- mén> számát, katasztrófa-számat is, ezek- ól azonban csak a könyvemben nyilatkozom. Az, amit én csináltam, nem más, mint . V történelmi kalendárium. Tartalmazza a 'ortene.em szabályos időközökben ismétlődő eseményéit a múltra és a jövőre. Ma már természetesnek tartjuk, hogy az évszakok kalendáriumát pár fillérért a kisgyerek i.s megveheti magának s megjósolhatja belőle, hogy decemberben télikabátot, júliusban lenge ruhát tanácsos venni, pedig ez a kalendárium tízezer év alatt fejlődött erre a orma ára. Meg tudja akadályozni, hogy télen hideg, áprilisban szeszélyes időjárás lettyen? — Nem. — Látja, éppen igy nem tudom megakadályozni, hogy a történelemben jöjjön, aminek jönnie kell. Okmányaim vannak rá, hogy 1912-ben kiszámítottam, az öt évig Párisi divat októberi száma 20 tejért következő tartalommal jelent meg: Változatos délutáni ruhák, bájos diszitö garnitúrák. Elegáns téli holmik. Ingyen kézimunkaiv, 12 oldal kézimunka melléklet. Nemsokára kezdődnek a zsurok. Hasznos apróságok. Beküldött receptek. Anyai örömök — anyai kötelességek. Modern szépségápolás. Egyes szám ára 20 lej, vidékre 25 lej pénz vagy postabélyeg beküldése ellenében azonnal küldi az Ellenzék könyvosztálya Cluj, Piaţa L'nirii. Előfizetési árak: negyedévre 60, félévre 120, egész évre 240 lej. tartó \ il.u luUirut, 3 forradalmat, a pénz. flórt -ktr enrdéset . . . Okmányok és levelek halmazát veszi elő. •\ levelek különösen érdekesek. Ügyvédek, orvosok, gyógyszerészek, tanárok, dr. l'échv volt tiszttársai küldenek vissza kis notesz lapokat, megsárgult cédulákat, melyeken dr. I’échs előre Írásban adta, hog\ mi fog következni és mi mikor log bekövetkezni. — Az elkövetkezendő 1 50 évre is pontosan kiszámítottam az események egymáséi ne vitathassák elsőbb*,égi jogomat. Mi tehát számaim gyakorlati haszna? Mint ahogy nem bírom megakadályozni a tél bekövet ke/tét, de, ha tudom, hogy jön, tüzelőanyagot és meleg ruhát szerezhetek be magam tűk s igy elviselem, kibírom, túlélem .1 nehéz időket, eiigy az cn történelmi kalcndá riurnám is .1 múltból levont, számokban ki lejezett törvényszerűségek alapján jelzi a lövőt s lehetővé teszi, lm.:y alkalmazkodni tudjunk a bekövetkező változásokhoz. Sz. Wcrcss Jolán titánját es közjegyzői letétbe helyeztem, hogy Gépkocsibajnok a versenyen és a magánéletben Beszélgetés Hartmann Lászlóval a feleac-igépkocsiverseny magyar győztesével CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) Az autóklub egyik barátságos termében fiatal, barnahaju férfit találok, még fiatalabb :zőkc, barnára sült hölggyel. Hartmann László, az autóbajnok a Fdl'eac-i verseny győztese és felesége Rühmer Mária, a neves budapesti kera mikusnő. Nagyon rokonszenves ez az ifjú házaspár, nagyon mai, nagyon érdekes. A férfi az 1935-ös év rohanó vasidegzetü, sebességimádó hőse. Az asszony a maga művészi céljaival és pompis eredményeivel: Brüsszelben és Milánóban nyírt aranyérmeivel é-s azzal a nagy keramiai-üzemmel, amelynek otthon, Pesten, ő a lelke, a vezetője. Rövid kérdéseimre talpraesett, szellemes feleleteket ad a mosolygó Hartmann László, aki egyébként nászuton van feleségével, öthónapos házasok mindössze, beutazták Európa naigyrészét, voltak Afrikában, Olaszországban, Németországban, Tripoli.szban is. Tizenkét versenyen vett részt nászutja aliatt Hartmann László különben. — Mi a polgári foglalkozása? — kérdezem. — Mi lehet a polgári foglalkozásom? Az autó szakmában vagyok. Egyébként a Mnze- ratti gyárat képviselem. — Hogy lett autóversenyző? — Szerettem a sebességet. — Hó! nyerte legelső versenyét? — 1929 januárjában egy franciaországi körversenyen győztem először. A cél Saint- Raphael volt, amely különben arról nevezetes, hogy Napoleon ott szállt partra száműzetése után . . meg hogy én ott nyertem meg az első versenyemet. Napoleonn.uk van is ott egy emlékműve, nekem viszont nincs. Nevetünk. Aztán a gyönyörű ezüstkupára mutatok, amely ott áH előttünk az asztalon. — Ezt most nyerte? — Ezt most. Sajnos, nem véglegesen. Vissza kell hozni. Különben alighogy megnyerek valamit, rögtön a feleségemnek adom. — Milyen -a magánélete egy autóbajnok- nak?- A magánéletem? Az a versenyzéstől teljesen különálló valami. A verseny .szörnyű lármájával ellentétben, szeretem a csendet és nyugalmat. A versenyeken szerzett bátorságomat az utóbbi időben arra használtam fel, hogy — amint látja — megnősültem ... — Mondja, mire gondol, mit érez. verseny közben? — Csak azt, hogy még gyorsabban kellene menni. Valami az eszembe jut. Egyik versenyző, aki női „mitfahrer“-rél utazott, valakivel, akit szeretett s akinek a magáéval együtt kockára tette az életét. Boldog, fiatal emberpár, mint Hartmann LászJó és a felesége. Tudni szeretném, hogy miért viszi magával a végzetessé válható rettentő rohanásra egy férfi azt a nőt, akit szeret. — Magával viszi-e ,,mitfahrer“-nek a feleségét? — Nem. Más a kocsikázás és más a verseny. A verseny az komoly dolog. — Szóval versenyen nem ül maga mellett. Miért? — Azért — feleli Hartmann László —, mert nincs hely a kocsiban ... (M. L.) zott el a fiától. így beszél Kovács, aki olyan bátor ember, hagy egymaga megy le a sötét pincébe borért. Lám, még ő is hisz a matohában. Szóval mindenki hisz a matohában s lassan rájöttem, hogy jóformán az egész város, főként az öreg bányászok, akik nemcsak a matohákat ismerik, hanem azokat a törpe manókat és rémeket is, melyek a bányák mélyén tartózkodnak. Csak apa nem akar hinni bennük. Annyira nem, hogy szelid ember létére harag fogja el, ha csak beszélnek ís a matoháról. Nem tűri ezt a szót a házban. Katkát, aki húsz éve szolgál már nálunk, megfenyegette azzal, hogy el fogja bocsátani, ha- még egyszer ki meri ejteni ajkán azt, hogy matoha. De Katka azért is kiejtette, sőt még sűrűbben, mint eddig és bizony meg volt !az oka rá. Egy nap, amikor még az asztal körül ültünk vacsora után, .sápadtan rontott be az ebédlőbe. Valaki jár a padláson! Nem is jár, mert azokat a puha neszeket, amiket haliatt, már nem lehet emberi lépteknek nevezni. És valóban a mennyezet felől tisztán .ehetett hallani, a puhán surranó, titokzatos topogást. Apa mérgesen csapta le a szájkendőjét: — Már megint micsoda képzelgés ez Katka? Macskák hajkurásznak a padláson. Katka mártír mosollyal távozott. Ő nem vitatkozik, ő megtette kötelességét, az ő lelkiismerete nyugodt. De pár nap múlva újabb bizonyitékot tárhatott apa elé. A Julis is látta, hogy egy fekete madár röpült be a konyha ablakán, szárnyaival a falat csapkodva, körül lebegett a konyhában, aztán kisurrant az ablakon és eltűnt az éjszakában, mintha nem is lett volna. — Denevér volt Katka, egy szegény betévedt denevér — bosszankodott apa. De anyának ugyl'átszik más volt a véleménye, mert másnap Katik avail együtt, szentelt barkákat helyeztek el a szobákban. Aztán még titokzatosabb dölog történt. Egy kora reggel azt jelenti Katka, hogy :az összes ernyők és sétapálcák eltűntek az előszobából. Sőt arról is beszámolt, hogy éjszaka huhogásra riadt, olyan rémes huhogásra, hogy nem is mert kilépni a szobából, ő már akkor tudta, hogy vannak bosszúálló matchák, akik büntetést zúdítanak arra a házra, ahol nem hisznek bennük. Apa már valósággal tombolt: —- Ne kotyogjon őrültségeket Katka! Alighanem nyitva hagyták megint a kaput, felsurrant valami tolvaj s az vitte el az ernyőket. Katka bánatosan sóhajtott. Ö igazán nem tehet arról, ha vesztébe rohan az egész ház. Istenem, miért is nem hallgat apa Kat- kára. * Eltelt néhány hét. Már aludt az egész ház s csak apa szobájában égett még a lámpa. Ő is feküdt már s egy könyvet olvasott. Én szörnyű álmokkal viaskodtam apa mellett a kis ágyban. Arról a madárról álmodtam, amit Katka már napok óta lát éjszakánként, amint szobájának ablakpárkányára száll, ott megül és benéz az ablakon. Szemében kék fények izzanak s ha kinyitja hosszú, görbe csőrét, piros lángok csapnak ki a torkán. Nem is igazi madár, hanem maga az ördög. Angyalokról szeretnék álmodni s egyre ez a fekete madár röppdös körül, mellemre telepszik, húsomba vájja a karmait s az arcom felé csu'pdos a csőrével. Szeretnék segítségért kiáltani és nem tudok. Aztán, mintha apa hangját hallanám, hirtelen felriadok és kinyitom a szememet. A szobában még égett a lámpa. Apa felült az ágyban s már másodszor kiáltotta az ajtó felé: — Ki az? — Kívülről riadtan közeledő léptek hallatszottak, olyasféle nyöszörgés, mintha valaki sikoltani szeretne és nem mer. Aztán megmozdult a kilincs s az ajtó szélesen kicsapódott. Katka állt a küszöbön. Sápadt volt is- egész testében remegett. Lihegve hozta fel magából a szavakat és suttogó hangját alig lehetett megérteni. — Jaj .... gos ur! ... a fo-lyo-són . . - most a ... ságos ur Ls lát-hat-ja ... szűr Anyám! Szent Józsefke! . . . Kint . . . kint áll egy matoha ... fehér ruhában . . . szűz Anyám. Sűrűn vetette magára a kereszteket s a fogai vacogtak. — Ez már mégis csak tűrhetetlen! — kiáltott fel apa és kiugrott az ágyból. Papucsba bujtatta lábait, aztán felkapta sétapálcáját. — Szentelt barkát tessék vinni, az használ a gonosz ellen! — Ne okoskodjék, Katka, — rivait rá apám — hanem gyújtson gyertyát és hozza utánam. Te is jössz, — parancsolt rám — akarom, hogy a magad szemével győződj meg, hogy matoha nincsen. Öh, milyen makacs és kemény az apa! Kibújtam az ágyból és egész testemben dideregve elindultam utána. Ő ment elől, kezében az ütésre tartott sétapálcával mögötte Katka égő gyertyával és végül én. A hosszú folyosón, ahová a gyertya gyönge lángja alig vetett némi fényt, megmozdult egy fehér alak. (Apa később azt állította, hogy az a fehérség, amit én láttam, porvédő kabát volt s a fehér autósapka.) — Mit akar? — kiáltotta apa messziről. A fehérség közelebb jött. — Egy igen fontos ügyben — kezdte mondani csodálatos módon egész olyan hangon, ahogy az emberek beszélnek, de nem folytathatta, mert apa r ári vált: — Úgy, egy fontos ügyben? No, majd adok én magának fontos ügyben bel'opódzni a lakásomba — és a felemelt sétapálca ott, ahol érte, sürü ütlegelek el sújtott a fehérségre. Az nyöszörgött, tidtakozóan kiáltozott hogy kérem, ez tévedés, tessék engem meghallgatni, de apa sétapálcája könyörtelenül csapkodott, mindaddig, mig a matoha (mert kétségtelen, hogy az volt) eszeveszett meneküléssel rohant le a lépcsőkön. A kapu dör- renve csapódott be utána. Katka sápadtan dőlt a falnak. Én is féltem, de tisztelettel néztem apára, hogy milyen bátor. Apa félig tréfásan Katkát is megfenyegette a botjával: — £s ha még egy matobát iát, magát foFURCSASÁGOK A NAGYVILÁGBÓL Delfin, mint révkalauz. Sydneyből jc en tik: A cápák és u többi emlő*-ha!a 1. 1 ' a ban nem nagy ./.eüemi képességűek, de viszont a delfinről már íz ókorban tudók, hogy igen okos állat. Egyenesen hire, de:J 1 élt vagy ötven éven át Ausztrália pasija közelében, meiyct az össze tengerészek mertek és Pelorus Jacknak neveztek <_■.. I.z a delfin minden hajó előtt fc!tün: Und északi és déli szigete között és fog.idtJ a/. arrajüvŐ hajókat, állandóan .1 hajók ott úszott és mutatta nekik az utat, hogg hozván lehet legkönnyebben ha adni különbőzéi tengeráramok között. Senk: sem tudta megmagyarázni, hogy miért vállalkozott a cienin a révkalauz, szerepére, amelyet egyébként kitünően látott e. Azt sem lehetett egész pontosan micrgállapitani, hogy a különös ha közönséges delfin-e, vagy pedig valamilyen má válfajhoz tartozik, amely közeli rokonságban áll a delfinekké. Tudományos körök azt a javaslatot tették, hogy fogják ki a különös állatot a tengerből és vizsgáltassák meg egy zoológussal. A terv ellen azonban csodálato, egyöntetűséggé tiltakoztak az összes tengerészek és kivittek az ujzélandi kormánynál, hogy a legszigorúbban tiltsa meg a kü'önö. hal üldözését. Egy kutató azonban nem törődött a rendelkezéssel és mindazonáltal ki akarta fogni Pelorus Jackot a tengerből. Egy arramenő hajó azonban észrevette a dolgot és csak kis hijján mult, hogy a feldühödött tcívgerészek agyon nem verték a tudóst. Pelorus jack, ameiy nyi ván nem is tudott mindarról, ami körülötte történt, azután is vígan kalauzolta tovább, mint uszonyos révkalauz a hajókat a két sziget között. * Halak a levegőben. Egyik nagy francia légiforgalmi válla at megkezdte a repülőgépeken való halszálIitást. Első alkalommal húszezer szardíniát vittek a breton partoktól Parisba. A repülő dé ben indult s délután öt órakor a vidám halak, melyek még nem tudták mily szomorú sors vár reájuk Paris gyomrában — vigan úszkáltak a halkereskedések akváriumaiban. A társaság elhatározta, hogy a jövőben ötvenezer halat fog naponta Parisba szállítani, mert igy állandóan friss tengeri hallal láthatják el a fővárost. Különben is — mondják a repülők — a halak nagyszerűen érezték magukat — a levegőben. gom igy kiporolni, öregcsont. Jövőben pedig legyen gondja rá, hogy a kaput csukják be idejében. Mintha az használna a matohák ellen. tje Apa másnap röstelkedő mosollyal újságolta anyának az ebédnél: — Kérlek, minő kellemetlen, ma felkeresett a hivatalomban egy pesti ur, akinek kék-zöldre volt verve az arca. Autón jött s még az éjszaka jelentést kellett volna tennie nekem egy fontos ügyben. Bejutott a nyitva maradt kapun és előszobaajtón a lakásba. Ö volt az, akit Katka matohának, én pedig besurranó tolvajnak néztem. Szegény feje hiába makogott valamit, hogy hallgassam végig, én bizony, dühömben a sok buta matoházás miatt is, addig náspágoltam, mig í'e nem roI hant a lépcsőkön. Képzelheted, minő kelle- J metlen volt, amikor elmondta, hogy ő volt I az, akit agyba-főbe vertem. Azt sem tudtam, hogyan tegyem jóvá. Katkához futottam a váratlan hírrel. Katka elnézően mosolygott. Egy csöppet sem lepte meg közlésem. — Ah, fiatal ur, hát persze, hogy ezt mondta apácska, mert kel! valamit mondani, ha nem akarja elhinni a saját szemének sem, hogy mégis van matoha. Hát persze, hogyr van, hiszen mindenki hisz benne ás mindenki fél tőié, csak apa nem. — De Katka, mi lesz most? — kérdeztem szörnyű aggodalommal. — A matoha nem fog bosszút állni a tegnapi verésért? Ne féljek, nyugtatott meg Katka, ő már • erről is gondoskodott. Hajnalban, amikor még látszik a holdfény, pujkavérben kevert péppel bekent minden küszöböt. Ez használ a szellem járás ellen. Azóta nyugodtan alszom. Azóta nem járnak matohák a házban. Csak Katka mesél néha róluk este, amikor apa és anya nincsenek otthon. S ezeket a meséket olyan jó hajlani. Félelmetes és mégis jó. Megborzongok a meleg takaró alatt és arra gondolok büszkén, hogy egyszer én is láttam a matoha:.
