Ellenzék, 1935. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

1935-10-13 / 236. szám

X

19 3 5. október 13.

ELLENZÉK

1

•i

se

>§

ie ')

*2

v

x

b

tt

n

e

i

ti

v

f

{

á

i

[

t

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ:

Mindent kitünően tisztit

a

VILÁG

— Szoktál-e te álmodni a világ végéről? — kérdezte tőlem Esti Kornél. — Szóval te is szoktál. Én évenként átlag ötször-hatszor veget vetek a világnak, álmomban, megsemmd- sicem a földgolyót, mint azokat a homok- gombocókat és sárkupacokat, melyeket gyermekkoromban gyúrtam a tóparton, aztán egy vonalzóval kegyetlenül kettévágtam. Uigy látszik, erre szükségünk van. Csodálatos, boldog rombolást végzünk ilyenkor. Egyszerre eltűnik mindenki és minden s velük együtt mi is. „Együtt a halálba“, mint a rajongó szerelmesek, de nem ketten, hanem másfélbillió ember összeölelkezve, aggastyánok és csecsemők, oroszlánok és 'bolhák, emélődaruk, hőmérők, ágyuk és bajuszkötők. Hidd el, van ebben valami vigaszailö. A halál legkevésbé fájdalmas fajtája taz, ha senki se és 'semmi sem marad, utánunk, amit irigyelhetnénk, még az utókor is velünk omlik össze, mely emlegethetne s ujságiró-bairá- tunk is, aki sirató-cikket Írhatna rólunk és bizonyos nyájas kárörömmel veregethetné mqg szegény hullánk vállát.

— Sok ilyen álombéli világvégére emlékezem. Volt sötét, a pokol minden sötétségiévé]!. Volt fényes, a menyország minden fényével cikázó villámokkal és tündöklő fényrózsákkal. Volt bi'bliaian-komor és ünnepélyes. Volt színpadi és hatásos, mint egy wagneri dalmű vége, mélyben kürtök bömbölnek és harsonák ordítanak. Volt gyors és rettenetes, 'amikor a föld egy üstökös láng- csóvájában pillanatok alatt pÖrzsöffődött el, mint holmi csillagközi rövidzárlatban s én fejjel ilefelé, lobogó sörénnyé! buktam alá a világűrben, kéjesen viszkető lábaimat kinyújtva s szálltam, röpültem hosszu-hosszu fényévekig, lamélikül, hogy rendeltetési helyemre érkeztem volna. Az a Világ vége, melyről utóbb álmodtam, abban különbözik a többitől, hogy lassú volt, hosszantartó, részletes s otyan valószerü, mint egy jó irásmü, mely a hihetetlent és túlvilágát hétköznapi keretbe helyezi, tények és adatok közé s éppen ezzel teszi elfogadhatóvá, igazán megrázóvá. Meghallgatnád?

— Hát az úgy történt, barátom, hogy egy nyári délután, körülbelül félhét felé az Erzsébet-köruton sétáltam. Éppen be akartam térni a kávéházba, hogy lekenjek egy színházi cikket, amikor észrevettem, hogy a gyalogjárón kisebb-nagyobb csoportok verődnek össze s az emberek kinyújtott nyakkal, riadtan az ég egy pontjára néznek, kelet fellé s mutogatnak is arra, suttognak is valamit, de még halkan s nem tudhattam, hogy mit. Ismerem az ilyen pesti csoportosulásokat. Egy gyermek eleresztette léggömbjét, azt lesik a háztetők fölött, vagy egy furcsa, külföldi repülőgépet, vagy egy levegővel fölfujt papírzacskót, melyet ide-oda táncoltat a szél, vagy semmit sem, egyszerűen ugratják, bólonditják egymást. Nem is törődtem velük. De amint tovább haladtam, én is megpillantottiam azt, amit ők s ekkor eJhidegedtek ujjaim a rémülettől és gyökeret vert a lábam.

— Mi volt az, amit bámultak? Egészen jelentéktelen dolog. Egy kis fénypont az ég keleti sarkán, kék es halvány, olyan, mint a kórházban a betegek viÜlíanymécse, nem is nagyobb annál. De rosszul mondtam. Alig hogy megálLapitottam ezt, már nagyobb volt nála és sokkal izzóbb, akkora, mint az öklöm s úgy ragyogott, mint egy ivlámpa. Szemlátomást közeledett. Egyelőre csönd volt, mint végzetes politikai változások előtt, amikor élet és haliál van kockán s a .evegőbe akasztóiak meredeznek. De a következő pillanatban már üvöltözni kezdett a tömeg, az égre kiáltott, kitárt karral, s vak tájékozatlanságában kapualjakba menekült, vagy kirohant az utcára ® egy általános mozgósítás, egy világforradalom, egy sohase elképzelt munkaszüntetés zűrzavara uralkodott mindenütt. A villamosok megálltak. Lovasrendőrök vágtattak elő peckesen, kivont karddail, de csakhamar ők is belesodródtak a rémüldöző csőcselékbe s elhányták kardjukat. Tűzoltók és katonák gépkocsii süvöltöttek, vészes tülköléssel, immár merőbe11 céltalanul, mert magu-k sem tudták, hogy mit kell oltaniok és oítálmazniok s kik ellen

VÉGE

kell harcólniok. Valaki fölfedezte, hogy bajára finoman őrök, ismeretlen vegyi eredetű kék por száll s arca, keze, homloka is kék lesz, mint a rejtélyes1 égitest, mely most mar óriási tányérként izzott az égbolton. Erre az izgalom tetőfokára hágott. Mindenki a kézitükrében bámulta kék arcát. Leáldozott a nap, de a hőség nem csökkent, hanem emelkedett. Telefonozni akartunk valahova, de nem tudtuk, hogy hová. Az utcai telefonfülkéket megostromolták. Mindenki mással beszélt. Maga a> központ is mással beszélt, a világmindenséggel keresett összeköttetést, hiába, hogy mitévő legyen. Bőgő hangszórók nyugalomra intették a közönséget.

— Végre megjelentek az újságok tükörablakaiban az első jelentések, fehéren lobogva, mint sirályok a viharban. „Csend, rend“, — kiabálták az újságok, régi tekintélyükre támaszkodva, de maguk is eszeveszett izgalomban s nem adhattak egyéb tanácsot olvasóiknak, mint hogy belső forróságukat ásványvízzel csillapítsák, ezenkívül küldjék be hátralékos előfizetési dijukat, mert az újság még ilyen körülmények között is a legszebb ajándék, a legmegbízhatóbb barát és a legnemesebb szórakozás. Szélhámos patikusok, akik egy életen át nem tudták eladni koty- valékiaikat, az utcán árusították idegcsilia- pitó szereiket a „világ vége“ nevű nyavalya eilen s megitatták a hiszékenyekkel j raktáron maradt hashajtóikat, hánytatóikiat és hajszeszeiket. Este kilenc órakor a greenwichi csillagvizsgáló igazgatója rádión világ- szózatot intézett az emberiséghez. Szavainak igyekezett bizonyos higgadt méltóságot és tudományos mázat adni, de lépten-nyomon kitetszett, hogy ő, aki számontartja az égbolt minden rendes' lakással báró, megbízható csillagát és kóbor, büntetett előéletű, többszörösen körözött csirkefogó-üstökösét,

nem is sejti, hogy micsoda ez a kék és forró kalandor, ez az égi szörny, mely minden előzetes bejelentés nélkül látogatta meg a földet és végromlással fenyeget mindnyájunkat. A veszélyt nem lehetett titokban tartani. Éjfélkor egy párisi tudós minden köntörfalazás nélkül tudatta1 a világgal, hogy itt utolsó órája s ha az égi test közeledése ilyen ütemben folytatódik, aminek ellenkezőjére semmiféle reménység sincsen, akkor három nap múlva megszűnik minden élet

s leghelyesebb, ha valamennyien elkészülünk az egjyüttes és fenséges halálra. Az ő véleményét, melyet később egy .amerikai csillagász pontos számítással ellenőrzött és helybenhagyott, az újságok szűkszavú különkiadásban jelentették meg.

— Bévadom, ekkor már fölöttébb untam a huzavonát, nem érdekelt többé sem az emberiség sorsa, sem a saját sorsom s fáradtan, elcsigázva hazafelé bandukoltam. Elhatároztam, hogy otthon majd farkaisszemet nézek a valósággal. Lámpát se kellett gyújtanom. Dolgozószombámba oly éles, kék fény nyilait be, mint ® caprii Kék Barlangba a legragyogóbb napsütésben. Órákig járkáltam le s föl, hátratett kézzel. Tétováztam, hogy mihez is- kezdjek. írni nem volt kedvem. Kinek és minek? Végrendeletet hagyjak hátra? Ez époly ostobaság volna. Inkább ittam. Volt nekem egy hollandi kakaólikőröm, melyet egy hóbortos, teljesen beszámíthatatlan tisztelőmtől kaptam. Mindig takarékoskodtam vele, mert drága, ritka, zamatos ital, nekem valóságos ambrózia a ma úgyszólván beszerezhetetlen. Lassanként kí- hörpintettem az egészet. Ettől világosság gyulladt agyvelőmben. Enni is kívántam. Orvosaim az utolsó próbareggelim óta eltiltottak a nehéz, fűszeres ételektől. Lekanya- ritottam magamnak egy darab szalámit, három ujjnyi vastagon, úgy, ahogy szeretem s mohó fogakkal haraptam belé, fittyet hányva minden következményeknek. Kitűnő közérzetem támadt. Ezt csak az zavarta, hogy velem szemben ia dolgozószobám falán a „Kompozíció“ cimü futurista festmény kacsintott rám. Welly Pepi tisztéit meg vele, aki a tehetségtelenséget mindig sikeresen egyesítette a tébollyal. Gyomromból utáltam ezt a mázolmányt, de eddig nem volt szivem a szemétbe vetni. Welîy Pepi különböző ürügyeken havonta egyszer bekukkantott l hozzám, kémszemlére, hogy még nálam lóg-e [

a képe. Most zsebkésemmel szijjakká metéltem a vásznat. A levegő tisztult.

— Miután igy elkészültem a testiekkel, a lelkiekre vetettem szememet. Két levelet írtam. Az egyik levelet Katicának irtani, aki egy életen át azt hitte rólam, hogy szeretem. Közöltem vele, hogy egyáltalában nem szeretem és nem is szerettem soha, szakitok vele, nem is óhajtom látni soha többé. A másik levélíet Violának Írtam, akitől istentelen kezek elszakítottak. Bevallottam neki, hogy csak őt szeretem, hűséget esküdtem arra eu három napra, mely számunkra az élet és az örökkévalóság. Ez megnyugtatott.

— Még valamit elintéztem. Évekkel ezelőtt, tudod, kétezer pengő előleget kaptam egy zsivány kiadótól1, hogy egy húszéves könyvet írjak valami politikai tökfilkóról s századunk legnagyobb elméjének és jellemének tüntessem föl. Ez az előleg azóta súlyos kölöncként csörömpölt rajtam. Valahányszor kicsavartam töltőtollam, eszembe jutott a politikai tökfilkó s vállalt, de foyton h'ai- logatott kötelességem, w lelkem megbénult

s nem tudtam dolgozni. Én, ahogy ismersz, J előleget sohase -adtam vissza. Még heveny |

őrületemben se tennék ilyesmit. Még talán álmomban sem. De most, hogy a világ végéről álmodtam, megtettem. Tüstént vissza- külidtem kétezer pengő előleget a zsivány kiadónak, egy gyorsküldönccel, s meghagytam, hogy még álmából is zörgesse föl.

— Jaj, mennyire megkönnyültem. Nem kell többé élnem, tehát élhetek. Nem kell többé Írnom, tehát ismét irhatok. Élni kezdtem, barátom azonnal, lelkemben az édes Violával s irni is kezdtem, nem törődve azzal, hogy nincs többé olvasó, tiszteletdij és dicsőség, csak Írtam, Írtam, a vészes, egyre növekvő csillagzat előtt, a pokoli hőségben, esztelenül és boldogan, egész hajnalig s beTemámorosodtam az örömbe, a háromnapos jövendőmbe és munkámba. Mert jegyezd meg, hogy csak az élhet, aki teljesen el van készülve a halálra s mi, ostobák, azért halunk meg, mert csak az életre készültünk el és minden áron élni akarunk. A rend, melyet magad körül látsz, voiltakép rendetlenség s a rendetlenség az igazi rend. A világ, vége pedig a világ kezdete. Ezt akartam közölni veled.

Az Hiúság

és a Magyar Színház

Lehetővé kel! tenni az egyetemi hallgatóknak a színház látogatását. — Miért nem volt diák a „Liliom“ ifjúsági előadásán

A színi éved megkezdésével az ifjúsági előadásokat is műsorra tűzte a Magyar Színház igazgatósága. A mult szombaton elsőrendű szereposztásban, Molnár Ferenc Liliomát adta elő a színház az ifjúság részére. Sajnos, erről -az előadásról, a közönségnek éppen az a része hiányzott, melynek kedvéért újból műsorra tűzték a darabot: a diákság. Más ifjúsági előadásokon, ha nem is. töltötte zsúfolásig a színházat a diákság, összehason láthatatlanul nagyobb számban volt jelen, mint ezalkalommal. Érthetetlennek tűnt fel először, hogy mi lehet az oka a tanulóifjúság távolmaradásának. Érthetetlen volt az annál is inkább, mert a színház igazgatósága előzőleg értesítette az egyes középiskolákat az ifjúsági előadásról. A nézőközönség között alig lehetett látni néhány diákot. Ezek azonban (lelkes örömmel és nagy élvezettel nézték végig a csodás szépségű színdarabot.

Később hallani lehetett egyet-mást, hogy miért hiányzott a diákság. Készben eltiltották őket az előadás megnézésétől. Indok: vallásellenes, erkölcstelen, nem ifjúságnak való stb. A legjobb hiszemüséggel kell kezelnünk iskoláink vezetőinek a fiatal lelkekkel való bánásmódját. Közömbösen azért mégsem haladhatunk el egy ilyen eset mellett. A darab művészi értéke nem engedi, hogy nemtörődömséggel térjünk napirendre a dolog fölött. Ma, amikor ez a darab színpadon és filmen az egész világot bejárta és mindenütt sikert arat, hogyan történhetik meg, hogy a mi ifjúságunkat eltiltják az előadás megtekintésétől. Hány klasszikus darabot néznek meg a diákok és hány legendát olvasnak, amelyek ellen úgy vallási, mint erkölcsi felfogás szempontjából több kifogás emelkedhetik, mint a „Liliom" ellen, mégis komoly irodalmi értéket képviselnek és erkölcsi nevelésül szolgálnak.

Hova kell azonban az erkölcsi nevelésnek különb példa, mint, amilyen a „Liliom“. Az igazi emberi érzelmek, sokszor megzavaróBudapest, IV., Egyetem-utca 5. sz. 100 modern, kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÁLLÓ

Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. Menü: 160 P. Er- zsébet-pincében egypincér rendszer