Ellenzék, 1935. szeptember (56. évfolyam, 200-224. szám)
1935-09-08 / 206. szám
1933 azépi e mb ar 8. ELLENZÉK I 15 gpODA&Olfl ÉS MÜVtg||| Néhány személyes adat Henri Barbusse-röl BUDAPEST. (Az Ellenzék tudósítójától.) Henri Barbusset nem lehet kisajátítani, s legkevésbé talán vele kapcsolatban van helye egyéni visszaemlékezésnek. Hiszen Barbusse egész élete s ime — valami végzetes véletlen folytán — halála is a közösségé lett. Ez a sovány, tüdőbeteg iró valósággal szétdobálta magát és annyira nem volt individuális élete, hogy személyeset alig l'ehet róla hallani. Figyelem az elparentáló cikkeket: Barbusserői, az emberről, alig tudnak valami adatot. Henri Barbusse Franciaország egyik eg- szebb vidékén, a Seine et Oise-megyében élt, Aümont falucskában. A városka, ahová leggyakrabban bejárt, Senlis volt, ugyancsak nem mindennapi hely, hiszen kis, kerek postabélyegzője is ezzel a felírással hirdeti: „Vilié des arts et des souvenirs“, a művészetek és az cm.ékek városa. Barbusse Aumontban töltötte napjait, qgy egyszerű emeletes házacskában, amelyről néhány évvel ezelőtt megírták a lapok, hogy leszakadt az erkélye, éppen abban a szerencsétlen pillanatban, amidőn Barbusse feleségévd| és a senlisi polgármesterrel, ott vacsorázott. Romain Rolland-t szokás a világ élő lelkiismeretének nevezni. Mig azonban a „Jean Christophe“ írója alig mozdul ki Vileneuve-i otthonából és tényleg C9ak Írott szavának súlyával hat, addig a magastermetü, szikár Barbusse, mint a láz futott végig számtalanszor Európán, mindenütt ott termett, ahol az igazságtalanság valami nagy példáját szimatolta. Néhány évvel ezelőtt várat anul Besz- szarábiában jelent meg. Az ifjúság egyrésze a vonatból való kiszállásakor tüntetett ellene. Bucurestábe jutni nem tudott, mert kiutasították. Bizonyos, hogy Barbusse fanatikus volt. De lehet-e másképpen, mint fanatikusan hinni és hirdetni egy eszmét. Nem hiszem, hogy akadjon akármilyen pártállást! politikus, vagy iró, aki Barbussenek ezt szemére vesse. Csupán illusztrálásképpen említem meg, hogy Barbausse tiz évvel ezelőtt, először irt „Európától Ázsiáig“ cimü könyvemhez. Erről folytatott levelezésünkben nem győzte hangoztatni, sőt e'ső feltételnek állította, hogy könyvemben nem szerepelhet egyetlen ócsároló, de még bíráló jelző sem Oroszországról. Apró, gyöngybetüivel még külön is hozzáírta ezt írógépeit leveléhez. Annakidején közöltem e lapban Barbusse nézeteit a világ legfontosabb s ugylátszik meg | sokáig aktuális kérdéseiről', amelyekre meg Franciaországból, hosszabb levélben felek. De hiszen vi ágfelfogása egyébként is közismert. Éppen ezért csak irodalmi munkásságáról szeretnék néhány szót szólam. Barbusse nem volt naturalista, nem volt realista, — ez a különös francia iró, minden kommunizmusa ellenére, lírikus és misztikus volt. Elég ha utalunk rövid, egyszerű elbeszéléseire, különösképpen a magyarul „Csoda“ gyűjtőcím A nép műveltség fokának, milyenségének mindenkori tükörképe veit a szépségápolás. A régi római vüágbirodalom tobzódó jóléte a szépség- ápolás olyan magas fokát termelte ki, melyhez talán a háború utáni amerikai szépitőszerfogyasz- táis hasonlítható. A középkor vallásos tilalmai a szépségápolás természetes fejlődése elé széles gátat vetettek, ugyannyira, hogy babonás szertartásokkal, csodatevő szerek tormájában tudta átmenteni magát a középkoron. — Korunkat sok tekintetben a természettudományos nevelés, a tisztánlátás korának nevezhetjük. E tisztánlátás csak használt a szépségápolásnak. Legelőször is azt vallotta be, hogy az 1925 —28. évek irányzata, mely a nemek közötti különbséget akarta csökkenteni, eltüntetni, hiábavaló kísérlet volt. Ma szükségesnek tartjuk a nőialatt az Athenaeumnál megjelent kis, nővé fás kötetére, amelyben, ennek a műfajnak valami egészen sajátos remekei sorakoznak. E kis kötet minden egyes darabja valóságos mestermunka. De itt van Jézus-ról írott munkája, amely szinte versszakokba van szedve, valóságos ujraköltött evangélium. Vagy vegyük a legutolsó nagy munkáját, a „Leiáncoltak“-at. Mi köze van. ennek Zolához, akinek epigonját látják némelyek Barbusse-ben. Látomásokból, megfoghatatlan, színekből és sugarakból, furcsa gondolatkom oly ágból van. szőve ez az igazán nem egyszerű, minden bizonnyal nehezen olvasható, nagy elmélyülést kívánó, tipikusan Barbusse-i munka. Müveire az utolsó években jónéhány nyelven már nem igen kapott kiadót. Egyik ismert kiadócég lektora sajnálkozva jelentette előttem ki, hogy Barbussetől ehetetlen már bármit is kiadni, annyira balratolódott. Pedig Barbusse kereste a kapcsolatokat, nem volt elzárkózó, úgynevezett elefántcsonttornyos iró, ellenkezőleg, eszméjének igyekezett híveket szerezni és lapját, összeköttetéseit szívesen bocsátotta fiatal erők rendelkezésére. Magyar- országról tudtommal Karinthy Frigyes szerepek egyideig a „Clarté“ munkatársai között, bár hiszen Karinthy nem igen vállalta a „Clarté“ célkitűzéseit. Romániából hosszú időn át Panait Istrati és Eugen Religis dolgozott Barbussmek. Benamy Sándor. séget kihangsúlyozni, mint a legtermészetesebb és legnagyobb különbséget, mely a két nem. között van. E különbségből fakad az ember életéhez szorosan tapadó szerelem. A. szépségápobís mai irányzata ahoz az élettani tisztánlátáshoz simul, mely a nő örök helyzetét határozza meg $ férfihoz. A férfi hódolatát, rajongását csak az a nő tudja felkelteni, aki a férfi érzékeire hat, aki nőiségét érvényrejutni engedi. A polgári, családi élet keretén belül a feleség épp azért kell e kiirthatatlan, de szükséges érzést a maga részére biztosítsa, nehogy ez a férfiből a családi élet keretein kívül törjön ki. Senki sem tagadhatja, hogy a nőiség szükséges keretezéséhez a test- és szépségápolás nélkülzhetetlen. Ide sorolhatjuk a divatos öltözködést is- Amelyik asz- szony ai férfihüség megtartásához a családi, társadalmi életnek többi erkölcsi kapcsolatait elegendőnek hiszi és tudja, arra nézve se a divat, se ^ kozmetika nem kötelezhető. Ugyané természettudományi tisztánlátás e bölcseleti kereten belül egyebeket is. követel a mai kozmetikától. Azt ugyanis hogy ne csaljon. Fiz alatt azt értjük, hogy a kozmetika ne álljon olyan női szándék szolgálatába, amelyik a férfi céízatos félrevezetésére irányul. Ne alakítson a kozmetika a szelíd, barna leánykából platinaszőke démont. A démont ne álcázza! Gretchennek. A duzzadtabb ajkat ne fesse keskenyebbre, a leborotvált szemöldökre ne rajzoljon képzelt ivet, ne fessen természetellenes téglapiros arcot, ne stilizáljon, ne mesterkéljen. A mai kozmetikának ezeknél sokkal szebb és fontosabb szerepe van. Az, amit ez a jó magyar kifejezés határoz meg: Szépségápolás. A legszebb, legigazibb feladat: a meglévő szépségérték gondozása, nem pedig idegen diszek kölcsönzése. Az arcot ne vetkőztessük ki a. megszokott természetességéből, egyéniségéből. Minden, szin, formájú női haj szép, ha gondozott. Minden arc egészében vagy részleteiben, vonzó lehet, minden hibátlan arcbőr gyönyörködtet. Csúf szem nincsen. E saját tulajdont jelentő értékek fenntartása, vagy azok hibáinak gyógyítása éppen elég gondot ad a kozmetikusnak. Az uj feladat azonban azt a kötelességet rójja ránk, hogy e szépségértékeket épp azon a tudományosan felépített, élettani szabályok szerint ápoljuk, melyekre fennt hivatkoztunk. Mindn arcbőrt a maga típusa szerint lássuk el azokkal a kellékekkel, melyeket az élettani szabályok neki előírnak. Sőt e kereten belül alkalmazkodnunk kell az arcbőr egyéniségéhez. A kozmetikai hibák gyógyítása meg egyenesen szakorvosi tudást követel. Csak éppen utalunk itt pld. a hormonok tudományára, melynek ismerete nélkül eredményes kozmetikai gyógyítás alig képzelhető, minthogy a kozmetikai borhibák szoros összefüggésben vannak a szervezet hormon-állapotával. Ilyen iskolázott előképzettség és gondolkodás mellett a mai kozmetikus könnyen és biztosan kell gyógyítson olyan elváltozásokat, melyek eddig sok fejtörést okoztak. így pld. az acue-ivak nevezett fiatalkori pattanás, hajhullás, fejkorpa, szeplő, végleges szőrirtás. Ha. hirtelen összehasonlítást teszünk szépség- ápolás régi és uj feladata között, szembeszökő különbség az utóbbi javára az, hogy a mai kozmetika az arc festéséről alig tesz említést. Szerepcsere történt. Ha ma beszélünk is a sminkről, azt míásodrangu feladatnak tekinthetjük, ellentétben az eddigiekkel. Legtöbbször kevés ajak- ruzzsal az arcfestést el is intéztük. Inkább a szem esztétikája hangsúlyosabb. Az arc mérsékelt kifestése csak estére indokolt, nappalra felesleges. A szépségápolás ez uj utjain számunkra’ sok babér teremhet. De kézzelfogható, tartós eredményeket csak okkor könyvelhetünk el, ha a munkánk és mesterségünk iránt érdeklődőket arról felvilágosítani tudjuk, hogy a szépségápolás a mi felkészültségünk mellett rendszert, következetességet és kitartást követel a közönségtől is, Dr. Berényi Dezső. * Szépségápolási tanácsadó. A rovatvezető az Ellenzék olvasóinak szívesen ad díjtalan tanácsokat a szépségápolás minden kérdésében. K01METIK4 •/J A ssépségspefás ni Iita: Edgar Rice Burroughs Fcrdiíolía: Gaál Andor. - 47. közlemény — Mondd meg nekem, — érdeklődött, — mit tudsz arról a titokzatos idegenről, akit Oloa említett? Hallottál valamit róla azóta, hogy itt vagy? — Igen, — mondta Panatlee, -— hallottam, amikor a többi rabnők beszéltek róla egymás között. Erről persze csak suttogni mernek és ez olyan dolog lehet, amelyről senkisem merészel hangosan beszélni. Azt mondják, hogy a templomban egy idegen nő van elrejtve, akit Ludon papnővé akar avatni, Kotan viszont feleségül akarja venni, de egyik sem meri keresztülvinni a szándékát, mert fél a másiktól. — Azt is tudod, hogy ez az idegen nő hol van elrejtve a templomban? — érdeklődött Tarzan. — Nem, — felelte Panatlee. — Honnan is tudnám? Hiszen még az sem biztos, hogy ez az egész nem kitalált mese-e, csak azért mondom el, mert a többiektől hallottam. Tarzan bólintott. — Köszönöm, Panatlee, — mondta. — Nagyobb segítségemre voltál, semmint képzelnéd. XIV. FEJEZET ' A gryf temploma. Mihelyt az éjszaka leszállt, Tarzan magára öltötte a templo malsó járatában megölt pap maszkját és felerősítette a halott farknyulványát. Még igy sem merte azonban megkockáztatni, hogy mutatkozzék az őrök előtt, mert attól tartott, hogy késő éjszakai felbukkanása gyanút kelthet. Felkapaszkodott tehát arra a fára, amelynek ága átnyúlt a kerti falon és a másik oldalon könnyedén leugrott a földre. Nem mert a már eddig járt utón haladni és ezért a palota felől közelítette meg a templomépületek tömbjét. A sötétben is csodálatosan tájékozódva, rövid idő alatt eljutott céljához, ahhoz a díszes épülethez, amely felöl már érdeklődött előzőleg Ludonnál, aki azonban azzal tért ki a válasz alól, hogy ez az épület lakatlan. Ami önmagában nem is leit volna feltűnő — csak az tette gyanússá, hogy a majomember abban a pillanatban tisztában volt vele, hogy Ludon hazudott neki. . . Most végre ott állott a toronyszerű ház előtt, amely a többi templomi épületektől külön, bárom emelet magasságban emelkedett. Egyetlen bejáratát egy sziklába vágott kapu alkotta, amely egy gryf fejét ábrázolta. Ennek a gryfnek a kilátott szája volt a bejárat, amely azonban sűrít és erős vasrudakból készült rács- c.sal volt elzárva. Köröskörül a bejárat két oldalán hasonlóképpen berácsozott, kis, ovális ablakok sorakoztak. Meggyőződve róla, hogy nem jár senki a közelben, először a kapu rácsaival próbálkozott, amelyek azonban tulságos szilárdan voltak beépítve ahhoz, hogy boldogulhasson velük. Majd az ablakokat vette sorra, de hatalmas ereje minden megfeszítésével sem sikerült egyetlen vasrudat sem megmozgatnia. Most közelebbről megvizsgálta az épület falát, amelyet — épugv, mint a palota és a templom falait — faragott ékítmények díszítették, amelyek segítségével, mint azt rögtön megállapította, a dzsungel fia minden különösebb nehézség nélkül felkapaszkodhatott. A súlyos és kényelmetlen fejdisz azonban erősen akadályozta a mozgásában és igy ezt előbb lehelyezte a földre a fal tövébe. Aztán gyorsan felkuszva a falra, végigvizsgálta az emeleti ablakokat is, de legnagyobb bosszúságára kiderült, hogy azok a rácson kívül még külön függönyökkel is el voltak látva belülről. Nem is időzött itt sokáig, mert rögtön megfogamzott agyában az az ötlet, hogy sokkal egyszerűbb bejárást la- lálhat az épület belsejébe a kupolaszerű tetőn keresz- tiil, amelyen — épugy, mint Ivoian palotájának tróntermében — szellőző nyílások voltak elhelyezve. Ezeket a nyílásokat már odalenlről, a fal mellől észrevette és most már csak az volt a kérdés, elég szélesek-e ahhoz, hogy a majomember izmos vállai keresztül férjenek rajtuk. Amikor azonban a harmadik emeletnél kis pihenőt tartott, itt az egyik ablakon keresztül, a belső függöny ellenére is észrevette, hogy odabenn a helyiség ki van világítva. Fis ugyanakkor megcsapta orrát valami ismerős illat, amely szinte megfosztotta az eszétől. A civilizált emberből egy másodperc alatt Kercsak dzsungeljének félelmetes Ilimévé változott. Most hangokat hallott belülről: Ludon hangját, amint kérdezett valamit és rögtön utána a gőgös, megvető feleletet, amelyből azonban szinte reménytelen kétségbeesés sirt ki. És ez a második hang valósággal önkívületbe ejtette Tarzant. Egyszerre megfeledkezett a kupoláról, valamennyi szelelőnyilásával együtt. Megfeledkezett min den józanságról — felemelte hatalmas öklét és egyetlen rettentő ökölcsapással pozdorjává zúzta a kis ablak rácsait, amelyek a tartókövezet egy részével együtt bezuhantak a belső helyiség padlójára. A következő pillanatban Tarzan fejjel bevetette magát a nyitáson, rruagával rántva az antilopbőrből készült függönyt is. Mire azonban talpra ugrott és kiszabadította magát a rá csavarodó bőrfüggönyből. — mélységes sötétség és csönd vette körül. Harsányan kiáltotta azt a nevet, amely hosszú, bosszú hónapok óla nem hagyta el ajkát: — Jane! Jane! Hol vagy? . . . De körös-lcörüi csak az áthatolhatatlan csend honolt. Újra meg újra megismételte a kiáltást, aztán tapogatózva próbált tájékozódni a szoba pokoli sötétjében. Orrában még mindig ott érezte azt az ismerős illatot, amely legelőször meggyőzte arról, hogy felesége ott volt ugyan ebben a szobában. És még hallani vélte azt a drága hangot, amely oly kétségbeesetten felelt az elvetemült főpapnak ... Ó, bárcsak elővigyázatosabb lett volna! Fia nem ragadtatta volna el magát ösztönétől,. akkor most karjaiban tarthatná az imádott lényt és kielégült bosszúval lépheíne rá Lu- don holttestére!. . . Az önvádaknak azonban most már nem volt semmi értelmük. Vakon botorkált a sötétben, amikor hirtelen megmozdult alatta a padló, megfordult valami láthatatlan tengely körül — és Tarzan lezuhant egy még az előbbinél is mélységesebb sötétbe. Érezte, hogy teste valami sima felületet surol. mintha valami csavaros kéményen keresztül esne lefelé. Ugyanakkor hallotta Ludon hangját, amint gúnyosan és fülsértőén rikácsol utána: — Most aztán visszatérhetsz atyádhoz, ó Doru- lotho! (Folytatjuk.)
