Ellenzék, 1935. szeptember (56. évfolyam, 200-224. szám)

1935-09-29 / 224. szám

1935 szeptember 29. ELLENZÉK A íducsecs Brasov felé utazva, a vidéken ismerősök dél-nyugat falé mutogatják a Bucsecs hatal­mas begytömegét, de u Kisember csak S inai a felöl gyönyörködhetik igazán a Déli-Kárpá­toknak a Negoj után legmagasabb csúcsában. Az óriási nivó-külön'bség, az ősi fenyőerdő­ségek és fölöttük a meredek sziklabércek itt a leg vadregény eseb'o alpesi hegyvidéket jut­tatják az embernek eszébe és «a Car álmán- csúcsnak keresztje itt szinte megközelitihe- tetlen magasságból int le a vonatra. A bras- sóvidéki és háromszéki természetkedvelők azonban jól ismerik, mert Rasnov felől szép, k elemes ut vezet fel rá. A kis vonattal kora délután érkezünk Ras­n.crvra, ez a kiindulási pont. 640 sm. magas­ból kell innen 2500 m.-re fölemelkedni, elég nagy magasság, amit azonban két napra be­osztva, minden nagyobb fáradság nélkül eí lehet érni. A S. K. V. álltai: ajánlott vendég­lőben lehet lovak iránt érdeklődni, amelye­ket valahol a falun tud, az egylet menházá- náil, őrénél lehetne megkapni. Minden nap felmennek a lovak a menházhoz, de előre meg kall őket rendelni, hogy megkaphassa az em-ber. Ilyen előre valló gondoskodás ugyan, nem jutott az eszünkbe, elindultunk, hogy a jó szerencse majd csak megsegít ut közben. A fontolgatás és számítás helyett, most csak a véletlen, a körültekintés és a viszonyokhoz való oi ikalmazkodás 'kísérte a kirándulót és a mindennap rabságából meg­szabadulva, igy élvezhette ki minden hely rejtett kincseit. A szükséges élelmiszereket kellett még beszerezni, azután nyugodtan út­nak lehet indulni, mert egymástól mintegy három óra járásnyira mindenütt menháza- kat lehet találni a Bucseesen. A szerencse -most s hozzánk csatlakozott egy szekér képében, amely éppen szénáért ment fel a vilikainytelephez. Az üres szekér szívesen felvette a társaságot s igy nem kel­lett a Weidenbach mellett húzódó poros utón gyalog megtenni 12 iikm.-r. Mintegy 300 m.-re emelkedtünk föl ezalatt és csak most- a vü&anytelepen túl kezdődött el az igazi szép erdős vidék! A vár alatt igy gyor­san ^dübörögtünk, de ezúttal megeléged­tünk vele, hogy alulról bámuljuk meg a fa­lakat. Sokkal nagyobb magasságba kellett estére áémi! Egy óra hosszat még a patak mellett ha­ladtunk dőlteié, a völgy mind mélyebbre fú­ródik a hegységbe, -köröskörül lomb és fe­nyő erdők borulnak rí és sötétedik be. Egy óra múlva kezdődik csak a mászás jobbra, fel az erdőbe;. Két oldalt patakok zugnak és szökésnek le egyik szikláról a másikra mel­lettünk komoly bükkfák nyújtogatják ágai­kat és fonódnak egészen össze helyenként. A patak csobog, a fák susognak és minden ol­dalról körülfognak, egészen belefutjuk ma­gunkat a hegyoldalba, amely Isten 'tudja még meddig emelkedik. A bükköt fenyő váltja fél, azután a fenyőt megint kiszorítja a bükk, bámul latos, hogy itt milyen szívósan emel­kedik egyre magasabbra. Ritkul az erdő és mélyül! a völgy, amely­ben a kis patak egyenesre vágja, szakgatja a sziklát. Oldalt fehér sziklafalak tűnnek fel, itt is mészkő az alapja az egész hegységnek. Esteledik már a völgyben, a mászás ma va- amável nehezebben esik, az előző napi má­szás még benne van a 'lábainkban. De az egy­forma tempón nem szabad változtatni, hogy lesöté Dedós előtt fenn legyünk a háznál’. Egy tisztásról végre megpiEanrtjuk az erdő széfét, azon túl a mélyedésben kell, hogy a menház 'egyen. Odáig már csakugyan rövid az ut, szákiáróí-sziidára lépegetünk, egy­szer csak kijutunk az erdőből, megpillant­juk a forrást és fölötte a házat. Valósággal sziklakodon fog itten körül, félkörben csip- kézecten ugranak ki a szik ashroek és lefelé a Makáesti-i völgy sötétülik. Három és félórát kellett a villany-teleptől idáig gyalogolni, hogy végűi egészen vad, al­pesi tájra érkezzék az ember. A szász Kár- pat-Egyl.écnek van itten jól berendezett meoháaa, mintegy 1700—1800 m. magas­ban. Meleg vacsora és tea jól esik itt a nagy mászás után a sötét, hideg éjszakában, már semmit sem lehet látni, .hamar lefekszünk. 40 lejért kapnak a turisták hálóhelyet a közös szobában és a napi fáradság után úgy alusz­nak itt, mint a legpuhább fekvőhelyen. MálÜestirŐI az Omulra Csak másnap reggel lehet igazán körülte­kinteni és megszemlélni, hogy hová is ér­keztünk. A ház alatt levő forrás jéghideg vize felfrissít és azután kedvünkre gyönyör­ködhetünk a sziklák fölé emelkedő napban, amint lassacskán bevilágít a völgy mélyébe. Legszebb hdiyet választották a m-enháznak, messze iile lehet tőle látni az erdős völgy mélységébe és felfelé már csak kopár, szikla­szirtek övezik karéjban. Felfelé a zordon el­hagyatott magas-hegység honába jutunk, alattunk még- zölden pompázik a természet. A menház tele van turistával, megbeszél­getjük velük az utunkat, megtudjuk, hogy az Omáliig dig van 2 és félóra mászás, ot­tan és tovább is több helyt meg lehet hálni. 9 órakor végre fölkerekedünk, megtöltjük kulacsainkat, mert több forrást nem találunk és a sziklak között szerpentin ösvényen föl­felé kanyargunk. Az északi oldalban még egy kis hó szürkéik, az utolsó hófoltok pisz­kosan, alázatosan lapulnak a sziklákhoz. A menház után itt még törpefenyőt sem lehet találni, csak fa nő a kopár vidéken és egy- egy apró virág. Az alpesi gleccser völgye­ket juttatja itt eszembe egy-egy simára ki­vájt völgyrész, amelynek mélyén forrás cser- gedez. Egy gerincen áthaladva, tovább nyu­gat fdé, megint ilyen kopár, fádon völgye­ket, medencéket látunk, mint a tenger hul­lámai úgy ereszkednek le menedékesen. Mi pedig fenn vagyunk a huilámtarajon egy fü­ves, köves gerincen, ahol a földbevert póznák vezetik télen is a turistát, nehogy eltéved­jen. Egy mezőség közepén van pár domború - emberfej-szerű szikla és a magassági pont: 2508 m. Ez az Ómul. A szikla tövében van a Touring Club kis menháza, éőtte turisták falatoznak. Kb. io-kor már ideérkeztünk, de a puszta, lapos hegytető nagy csalódást kel­tett, semmi kilátást som lehet látni. Az Omulon nem érdemes sokáig időzni, maga a ház is kevés vendégre van berendezve és minden nagyon drága benne. Csak a köd KOSZTOLÁNYI Dl KAKASSZÓ — Ismeretlen költő. — Kelet felé már virrad is, az ég pereme sugaras, a városfalra fölrepül, kukorit a kévéig kakas. Lejárt a vízióra már, de a korhelg tivornya áll, dal halkul, hold, csillag kihúny, a hajnal a városra száll. d hal-alaku kulcs forog tízszer kicsi kapuban, a Palota, a Vár fölött a szarka száll, varjú suhan EGY FESTŐNEK, AKI LE AKART PlNGÁLNl — Pg Csü-i. — Mért üljek én most öregen tenéked, ki úgy pazarolod a vöröst, a kéket? Művészeted mért rajzolná le itt egy beteg ember hervadt tagjait? A Csi-lin palotában a falon hősök ragyognak ránk fiatalon. Ne örökítse hát festék, selyem az én szegény, rég-elfáradt fejem. AZ ÉLET SEMMISÉGÉRŐL — Po Csü-i. — Hajdanában, amikor aprógyerek voltam s mostan is, amikor öreg vagyok, beteg, mindig különböző dolgokért bomoltam, de akkor is, most is, folyton teszek-veszék. Akkor künn a parton raktam homokvárat, mostan az Udvarnál kezem egyre fárad. Akkor az a homok, mostan ez a jáspis, de mindkettő játék, bár anyaga más is. Ha a kezünk serény, benn a szivünk renyhe, csak a gonclatlané a boldogság enyhe. Meg kéne tanulni, hogy tétlenül éljünk, lázasan ügyelni, hogy végre henyéljünk. A POLITIKUS — Po Csü-i. —• Gyógy füvet eladni a városba mentein, künn a Kék Kapunál kissé megpihentem. Egyszerre egy lovas nyargalt lóhalálba, rémüldöző arca haloványra válva. Rokonok, barátok várták, egész csapat, köréje siettek, de ő mégse maradt. Ánvulva kérdeztem, ki ez és miféle, miért menekül igy, mi is történt véle. Azt mondották nekem, a Miniszterelnök, az Állam támasza, kit a Császár ellök. Ezer aranya volt, nem volt soha gondja, háromszor ment hozzá a Császár naponta. A Hősök gyűlésén még ő beszélt tegnap, most pedig száműzik s egy fityinget sem kap. Mindig igy hullnak el azok, akik nagyok dicsőségük fénye csak alkonyig ragyog. De itt a külváros gyöpe zöldéi egyre, pázsitok közt nyájas ösvény fut a hegyre. Jobb nézni hát nekünk fönn a fehér felhőt, mert porba alázzák a büszke törekvőt. LOVASKATONA BUJA — Liu Csüng-gang. — Védjük mi az Arany-folyót s a Jáspis-utat, markunkban ostor, kard, jaj mindig igy megyen. Zöld sírokat a tél pihéi már befútták S a Sávga-folyó zúg a Fekete-hegyen. fej görcseit, fogfájását, náthája t, idegességét doboz y pasztillával |u£ Kapható minden gyógyszertárban tovább húzódását kellett megvárnunk, hogy folytathassuk az utunkat. Az Omultó! a Schitul Pesterehez Az Omolnál véletlenül- lovat és vezetőt is lehetett kapni, erre azonban nem is volt nagy szükség, mert hiszen két óra alatt jó ösvényen el lehet jutni a Bncsecs híres kolos­torához és a szik1 «barlanghoz. Az Omultól jó darabig a gerincen, vezet a tisztán jelzett ut, csak a Jalomita völgyébe leereszkedve kell kicsit ügyelni, hogy az em­ber a helyes ösvényen maradjon. Itt is még kopár sziklafalak vesznek körül, fenyő csak jóval :ejebb nő a völgyben, itt azonban nagy örömünkre rhodedendront kaptunk. A kis piros virágok azonban, sajnos nagyobbára már elnyúltak. Gentianahoz hasonló kis ha­rangvirágok vidítják feli máshol az egyforma mezőséget. Egy sziklaol! dalról, a magasból vékony ér­ben vízesés zuhog alá, az égből is megered az eső s igy egy szikla á’á húzódva sokáig élvezhetjük a víznek ezt a minden felől való ömlését. Egy héttel ezelőtt, mint mondjak, még havazott itten. (Jul. végén). Lassacskán kiszélesül a Jalomita völgye, az ut kényelmes 'ész, de a vidék a szürke ég alatt még vigasztalan. Vezetőnk megmutat­ja régi országhatár helyét, az Omulon ment keresztül', onnan délre kanyarodott és a ge­rincen vonult végig. A Jalomita völgye már Ó-Romániához tartozott. Baloldalt Predeal felé, emelkednek a magasabb csúcsok, elha­ladunk a Babele, majd a Vârfu Lăptici alatt, csak itten kezd igazán erdős és szép lenni a vidék. A Jalomítán átkelve az erdő alján egyszer­re szembe tűnik a Touring Cub menháza. a Casa Pestere. Éjjelre érdemes itt maradni. Ez a Bncsecs leglátogatottabb menháza, 70 emberre van berendezve, teljes kényelemmel, 50—60 lejért lehet egy ágyat kapni és azt mondják, hogy már délután le kell foglald a szobákat, mert estére mindig megtelik. Télen állítólag még nagyobb a forgalom, sizni jön­nek a természetbarátok, főleg Sinaia felől. Sokan hosszabb ideig is itt maradnak üdülni és a vidéket bejárni, nemcsak a menházban vannak vendégek, par száz lépéssel1 ejebb van még vendéglő és a barátoknak van pár házuk vendégszobákkal. Csak egy kis erdődarabon kell átmenni és már egy elkerített részre jutunk, benn fa­házak, műhelyek, egy kis kápolna. Itt kez­dődik a kolostor területe. A Bucsecs hegyei közt, a világtól elvonulva gör. kel. kalügye- rek laknak, a kolostoruk itt v-an közvet­lenül a Jalomita mellett. A Bucsecsnak ez a legnagyobb érdekessége, a középeurópai em­ber itt jut először igazán a balkáni gör. kel. babonák világába. Egy aszta os műhely előtt hosszú, ősz für­tös, bocskoros, különös bácsika ül, csak fe­kete köpenye mutatja, hogy ő is szerzetes. Jobboldalt egy pár házban kiadó szobák vannak, az erős faggyú és gyapjú szag mind­járt visszariaszt tőlük. A kaiugerek sem va­lami bizalomgerjesztőek, elhanyagolt, pisz­kos ruházatnak, kócoson lóg alá hosszú ha­juk, szakáink. Fekete köpeny alatt paraszt ruhát viselnek, a mesék világából kilépő er­dei manóknak hinné őket az ember. Úgy lát­szik, nagyobbára az idegenforgalombó] és kézimunkából élnek, de azt mondják, Bucu- resti-bői is kapnak segítséget. Kínai versek

Next

/
Thumbnails
Contents