Ellenzék, 1935. szeptember (56. évfolyam, 200-224. szám)

1935-09-20 / 216. szám

t 933 szeptember 20. lelteiedenül áll a Deva-i rendőrség a betörőkkel szemben DEVA'. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az utóbbi időben szinte napirenden vannak Deva-n a betörések. A napokban egv nyu­galomba vonult százados lakásáról, annak • y távollétében ruhát és fegyvereket, egy hen­tesüzletből pedig 72 kg. füstölt szalonnát emeltek el a besurranó tolvajok. Iegnap éj­szaka aztán újabb lopás történt. Dr. Suiaga Victor Deva-i ügyvéd éjszaka egy óra táj­ban a városból hazatérve, szobájának ajtaját nyitva találta. A ruhaszekrény ajtaja ki volt tárva s ez nyomban elárulta, hogy tolvaj járt a lakásban. A besurranó tolvaj öt öl­töny ruhát, fehérnemiikészletét és a meg­vetett ágyból takarót, paplant és párnákat vitt magával. Az ellopott ruhaneműk értéke 30.000 lejt tesz ki. Dr. Suiaga a reggel folyamán jelentette az esetet a rendőrségen s a bűnügyi osztály vezetője megállapította, hogy a tolvaj a ker­ten keresztül hatolt az udvarra. A lakás ud­vari ajtaja nem lévén bezárva, anélkül, hogy Suiaga ügyvédnek a szomszédos szobákban alvó édesanyját és fivéreit felriasztotta vol­na, kiürítette a magára hagyott szobát. Az udvar kertfelőli végében egy farakás tövé­ben találták meg az ágyból elvitt párnát, mely akadályozta a betörőt a kerítés átmá­szásában. A kert végével érintkező üres tel­ken. hol most építkezés folyik, két töröl­közőt találtak, melyek szintén Suiaga dr. tulajdonát képezik. A két törölközőt az elő­vigyázatos tolvaj a lábára csavarhatta — amint a rajta talált zsinegek elárulták —- hogy zajt ne üssön menekülése alkalmával és áruló lábnyomokat ne hagyjon maga után. A rendőrség erélyes nyomozást veze­tett be ebben az ügyben. Az a gyanú, hogy a sorozatos lopásokat és betöréseket egy és ugyanazon egyén követte el. A lakosság ag­godalommal értesült a megújuló lopásokról. ELLENZÉK-sav még-: ţSHSspre: sarwnas urllSí yogé szemek — Shirley Temple premier a Seleetben. — Shirley Temple, ez a bűbájos édes kislány a született tehetség nagyszerű adományával cl, . ját­szik, énekel ezen a nagyon jó amerikai filmen. Lezuhant pilon kislánya Shirley, aki egy gazdag és snob amerikai családnál lakik, ahol mamája (a kitűnő és csupasziv Lois Wilson) szobalány. Sh:r- ley a pilóták kedvence, s szegénykének elgázolja egy autó a mamáját, amint egy karácsonyi tortá­val átszalad az utón. Hegy hogy’- lesz mégis boldog a jó kis Shirley'- és pilóta barátja Loop (James Dunn a filmen), hogy hogy bűnhődik a gazdag és gonosz Smith- család, s hogy hogy adoptálja Shirleyt a Smithék nyomorék, dúsgazdag harapós, de jólelkü nagy­bácsija (akire az egész család számított) — erről szól a film, amelyben megható és humoros jele­neteik váltakoznak a fűmen, amelyben egy na­gyon izgalmas és soha nem látott ejtőernyőugrás is van, nó meg Shár'ey szőke kis feje, angyal­mosolya, hangja. Meg kell nézni ezt a filmet. (M. L.) EURÓPA—ELLENZÉK NYARALÁSI AKCIÓ ©$e$é utószezon! o&usál kúrák “ Érvényesek szeptember hóján Bucureşti nyerte a három város tenniszversenyét Szófiából jelentik: Ismeretes, hogy a Bu- curesti-i Tennis Club Roman kezdeménye­zésére a jugoszláv és bulgăr tenniszszövet- ségek hozzájárultak ahhoz, hogy évenként Bucureşti, Belgrád és Szófia közti lennisz- versenyeket rendezzenek a Tennis Club által adományozott kupáért. Az első ilynemű vá­rosközi versenyt tegnap fejezték be és amint előre látható volt, Bucureşti győzelmével végződött. Sorsolás szerint az első mérkőzést Belgrád játszotta Szófiával, a jugoszlávok 4:1 arányban győztek. A győztes belgrádi játékosok ezután a Bucuresti-ekkel kerültek össze, akiktől 3:2 aránya vereséget szenved­tek. A Bucureşti—Belgrád mérkőzés részle­tes eredményei a következők: Botez—Ristics 6:2, 6:2, 6:0. Hamburger— Ristics 6:4, 6:3, 6:1. Radovanovics—Botez 6:2, 3:6, 6:3, 6:3. Radovanovics—Hamburger 7:5, 5:7, 6:4, 2:6, 6:3. Hamburger, Réthy— Radovanovics, Ristics 7:5, 7:•>. 6:1. A második városközi tenniszmérkőzést a jövő évben Bucuresti-ben rendezik meg, inig 1937-ben Belgrád -lesz a nemzetközi verseny színhelye. A kupát az a város nyeri meg, amelyik háromszor egymásután, vagy öt­ször, megszakításokkal szerzi meg a győzel­met. Elvettek egy poníoi a Phönix csapatától BUCUREŞTI. Jelentettük, hogy a vasár­napi Phönix—Tricolor ligamérkőzésen a Phönix győztes gólját az utolsó percben lőtte és igy nyerte meg a mérkőzést 3:2-re. A határbirók és a szövetségi kiküldött azon­ban a helyszínén azt állapították meg, hogy a győztes gól a 91. percben eseti és igy a mérkőzés tényleges eredménye döntetlen. A nemzeti liga intézőbizottsága tegnap esti ülé­sén foglalkozott az üggyel és elfogadva a határbiró és a szövetségi kiküldött észrevé­telét, a mérkőzést 2:2 aránnyal igazolta. ÖsszeáiHíoűák a magyar válogatott csapatot Budapestről jelentik: A tegnapi válogató­mérkőzés után Dietz dr. szövetségi kapitány a vasárnapi, Csehszlovákia elleni Európa- kupamérkőzésre a magyar csapatot a követ­kezőképen állította össze: Szabó, Futó—Sternberg, Seres—Szűcs— Szalay, Markos—Kiss—Polgár—-Toldi—Tit­kos. Az összeállitás meglepetést keltett, mert abból több Ferencváros-játékos, igy Moóré is kimaradt. Sárosi az orrával betegeskedik és azért nem játszhatik. A csapat megköze­lítőleg sem a legjobb magyar tizenegy és igy az a siker kevés kilátásával fogja fel­venni a küzdelmet a csehekkel szemben. Vasárnap és hétiön : A KAC nemzetközi tenniszbemuiatója CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Pallada és Kukuljevic, a világhírű jugoszláv tennisz- bajnokok tegnap megérkeztek Romániába, ahol több hétre tervezett túrát bonyolítanak le. Első versenyeiket tegnap kezdték meg Aradon, majd pénteken és szombaton Ora- dean szerepelnek. Városunkban vasárnap és hétfőn mutatkoznak be a KKE tenniszpalyá­in (Mareehal Foeh 48. szám), melyeken a be­mutató mérkőzések vasárnap délelőtt 11 óra­kor. vasárnap és hétfőn délután pedig 3 óra­kor kezdődnek. A világhírű játékosok ellen­felei a legjobb belföldi versenyzők lesznek. A versenyek részletes programját közölni fog­juk. Jegvek elővételben az Arena sportüzlet­ben válthatók meg. Carmen Sylvában napi 180 lejtől kezelve Herkules fürdőn napi 210 lejtől kezdve Püspökfürdön — napi 160 lej Szovátán — — 14 nap 2.235 lej Buziáson — — 14 nap 3.500 lej Tusnádon — — napi 200 lej Vízaknán-------n.pi 230 l.j KIJELÖLTÉK A VASÁRNAPI LIGAMÉRKÖ- ZÉSEK BÍRÓIT Bucuresti-ből jelentik: A központi biró- bizottság a vasárnapi ligamérközések veze­tésére a következő bírókat küldte ki: Bucuresti-ben: CFR Crisana, Ceaureanu, Unirea Tricolor—AMTE, Theil. Aradon: Glo- ria—Romania, Tica Iliescu. Cluj-on: Uni­versitatea—Juventus, Mi tty Xiculescu (Bucu­reşti). Oradea: Venus—NAC, dr. Ciurel llie. Timisoara: Kinizsi—-Ripensia, C. Radulescu. A B-ligában a CFR Cluj—Törekvés mér­kőzést Stan loan (Sibiu), a Phönix—KAC mérkőzést Kiss Kálmán vezeti. A Haggibbor futballszakosztálya értesíti összes, tehát ifjúsági és törpe-játékosait is, hogy csütörtökön este 9 órakor a Haggibbor termében (Filipescu-utca 1. szám) igen fon­tos ügyekben értekezletet tort. A Haggibbor ezúton közli azon zsidó játékosokkal, akik a futballszakosztály tagjai kivannak lenni, hogy beiratkozni a fentemlitett helyen és órában lehel. Fenti árakban következők foglaltainak benne: Lakás a fiirdötelep legjobb szál­lóiban és villáiban, étlap szerinti étkezés a legjobb éttermekben, mindennapra szóló szabadfürdő, vaey kádfürdő, es.tleg gyógy­fürdő, összes kiszolgálási i letékek, kur- taxák, zenedijak és adók. Indulni lehet bármely napon, mindössze indulás előtt 5 nappal be kell az igényelt időt jelenteni és szelvény füzetet váltani az ELLENZÉK utazási osztályában, CLUJ, PIAŢA UNIRII NO. 9. A RIPENSIA ISMÉT KIKAPOTT Bucuresti-ből jelentik: A Venus—Ripensia revánsmérkőzést is a Venus nyerte meg, mely kitűnő formában játszva, 3:0 (1:0) arányban győzött P. Valcov három góljával. Az 5000 ember előtt lefotyt mérkőzést Ceau­reanu bíró vezette. AZ 1935-IK ÉVI TEN NISZ VILÁGR A N G LISTA Parisból jelentik: Pierre Gillou, a világhírű tenniszszakértő 1935-re a következő világ­ranglistákat áll i tol la össze: Férfiak: 1. Perry angol. 2. Von Gramm né­met. 3. Crawford ausztráliai. 4. Allison USA. 5. Austin angol. 6. Budge USA. 7. Wood USA. 8. Grant USA. 9. Menzel Roderick cseh. 10. Palmieri olasz. Hölgyek. 1. Moody—Willa USA. 2. Helen Jacobs USA. 3. Sperling dán. 4. Hartigan ausztráliai. 5. Matheiu francia. 6. Stammera angol. 7. Round angol. 8. Fabian USA. 9. Arnold USA. 10. Jedrzejowska lengyel. A Villamos Miivek Sportegyletének háziversenye CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Folyó hó 19-én, szombaton este 9 órai kezdetlel nagyszabású háziünnep keretében fog zárulni a Villamos Müvek Sportegyesületének házi versenye. Ez alkalommal kerülnek kiosztás­ra azok az értékes és szép dijak, amelyeket a versenyzők nyertek. Ejféli 12 órakor pedig tornamutatványok szórakoztatják a közön­séget a világhírű tornász, Mororiu Albin ve­zetése alatt, ami már önmagában egy értékes és élvezetes látványosság lesz, mert maga Morariu is bemutat néhány bravúros dolgot. Természetesen nem fog hiányozni a kitűnő zene és a tánc sem, ami reggelig tart. Akik egyszer már resztvettek a Villamos Müvek egy-egy ilyen házi estélyén, azok mindig szí­vesen mennek oda, mert ennél közvetlenebb és kedvesebb estélyeket senki sem tud ren­dezni. Lesz még kitűnő hideg biiffé, olcsó árak mellett és elsőrendű fajborok, amitől mindenki jókedvet kap. A vezetőség élén Munteanu vezérigazgató és Metes igazgatók állanak, a rendezést pedig Alinasem Fábián intézi a tőle megszokott pontossággal és kö­rültekintéssel, ami már egymagában bizto­sítja az est teljes sikerét. Legyen ott min­denki ezen a kis házi estélyen, ha olcsón és jól akar szórakozni ebben a nehéz, gondter­hes világban. SZOMBATON DÉLUTÁN INDUL A KAC BAIA MARÉ RA CLUJ. (Az Ellenzék tudósi tójától.) A va­sárnapi Phönix elleni ligamérkőzés fontos­ságára való tekintettel a KAC vezetősége úgy határozott, hogy a csapatot már szombat délután elküldi Baia-Mare-ra, hogy ott az utazás fáradságait kipihenve, vasárnap a legjobb körülmények között vehesse fel a küzdelmet neves ellenfelével szemben. A drukkerek autóskirándulása viszont vasár­nap reggel 6 órakor indul a Bánffy-palota elől. A kirándulásra péntek estig lehet je­lentkezni a Standard irógépvállalatnál (Str. Regina Maria 14.). Az oda-visszautazás dija fedett autóbuszon 180 lej. nyitott (teher) autón 130 lej. A KAC vezetősége kéri a kö­zönség megértő támogatását, hogy a csapat legveszélyesebb ellenfelével szemben siker­rel vehesse fel a küzdelmet. CSAK A KAC-NAK NINCS PONTVESZTE SÉGK A BUGA HARMADIK CSOPORTJA BAN CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A nem­zeti liga intézőbizottsága, mint ismeretes, u vasárnapi Phönix—Tricolor mérkőzést 2:2 arányban igazolta le és igy a bajnokság élén álló Phönix egy pontveszteséget szenvedeti. A csoportban most már csak a KAC áll pontveszteség nélkül és ha vasárnap legyőzi a Phönixet, úgy a csoport élére is kerülhet. A vasárnapi mérkőzés tehát valóban „sors­döntő“ lesz a KAC-ra nézve, amit ne felejt­senek el a játékosok. Dr. Ciurel Iliét, a kiváló Cluj-i birót küld­ték ki a vasárnapi ligaforduló legnagyobb eseményének, a NAC—Venus mérkőzésnek vezetésére, ami a legszebb elismerés Ciurel dr. iránt. Úgy a NAC. mint, a Venus meg bizhatik Ciurel dr.-ban, akinek korrektsége és jóhiszeműsége általánosan ismert. HIVATAí,Tl>> RáSZ A labdarugó alkcriilet közleményei. i. Az alkerületi bajnokság őszi fordulója a következőképen sarso'tatott ki: Szeptember 29: Reuniunea—Napoca. Október 6: Rapid—Avram Jancu és Unirea— KMSC. Október 15: UEC—Rapid. Október 16: Avram Jancu—Unirea és Reu- . niunea—KMSC. Október 20: Napoca—KMSC. Október 27: Reuniunea—Unirea és UEC— Avram Jancu. November 3: Napoca—Avram Jancu és UEC —KMSC. November 10: Reuniunea—Avram Jancu és Rapid—KMSC. November 17: Reuniunea—UEC és Rapid— Napoca. November 24: UEC—Napoca, Rapid—Unirea és KMSC—Avram Jancu. ­December 1: UÉC—Unirea és Reuniunea— Rapid. A Napoca—Unirea mérkőzés időpontját ké­sőbb állapítjuk meg. — Valamennyi mérkőzés a nagypályán lesz. z-n A sport:e:ep; edzőnapok a kispályán a követ­kezőképen állapíttattak meg. I. sz. pályán: Kedden KMSC és Avram Jancu, szerdán Haggibbor és Reuniunea, csütörtökön Napoca es Unirea, penteken UEC és Reuniunea. Ií. sz. pályán: Kedden UEC és Rapid, csütör­tökön Rapid, pénteken Avram Jancu és KMSC. 3. A vasárnapi, szeptember 22-iki program a következő: Nagypályán: Délelőtt 9 órakor CFR B—KMSC Boloban-kupamérkőzés, délelőtt 11 órakor Tö­rekvés (Oradea)—CFR B) ligamérkőzés. délután fél 5 órakor Juventus (Bucureşti) A) ligamérkő­zés. Cluj, 1935 szeptember iS-ikán. Et. Col. Bogoeviciu, sk. Dr. I. Ciurel, sk. elnök. titkár. T F K ^ ~J 'Z* O zi -3 T 1 IÎTÎT» í * —/ >''—>■ ^ ^ M ] Az F. S. P. R. Comitet Central t-agjai felkéret­nek, hogy i f. hó ac-án, pénteken este fél 9 órakor tartandó ülésen megjelenni szíveskedje­nek. — Vezetőség. Versenyeredmények: Tg.-Mures: CFR 33—Ro. manu: 3x5 — 333 (14 játékos), CFR 33—Diana 044—217 (13 játékos). Cluj: CFR 33—Matador (Cluj) 248—198 (13 játékos.) Leigazolások: Andreiu I. Cornelul (Unirea, Za­lău), Tóth János (Tempó, Cluj.) Program: Avram láncú—Royal, szeptember 20-án a Harmónia-pályán. Tiran—Royal, szept. 22-én a Szabó-pályán. Royal—Vulturul szeptem­ber 29-én a Csizmaszin-pályán. Turistaság A TENNTSZ CLUB vasárnap, folyó hó 22-én autós kirándulást rendez a Sălciu-i búvópatakhoz. A kirándulásra jelentkezni lehet a klubirodában (Calea M. Foch 10. sz., II. em.) esténként 8 órá­tól kezdve. R."6vid ideig tartó ár­leszállítás igazi könyvériékekböl: 1 Ehrenburg: Lasic Roitschwartz (kö:ve> — — —-------Lai 66 K jrb >r: Ruth és a harmadik birodalom (kötve) — — Lei ü6 Gold: Zsidók, ha nincs pén­zűt (kötve) — — — — Lel 63 Hód: Szere lem a strandon (kötve) — —-------— Lei 66 Ebermayer: Az ifjúság élni akar (kötve) — — — — — Lei 66 Dos Passos : 42-ik szélességi fok (kötve) — — —------Lai 66 lrleu: Marxismus — Hitierizmus (kart) —----------— — Lai 20 Werfel: Élhetünk e istenhit nél­1 ül (Kait.)------------------Lei 20 Coud nbove: Stalin és társa ( art.) — — — — — — Lei 20 Bük ; Túl a marxismuson (kart.)-------—---------------Lei 20 Most vegyen, mert csak kevés példány vau mindenből ! ! — Kaphatók az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN, Cluj, P. Unirii 9. iriékre azonnal szállítunk, utánvéttel is.

Next

/
Thumbnails
Contents