Ellenzék, 1935. szeptember (56. évfolyam, 200-224. szám)

1935-09-15 / 212. szám

16 B /. I IN 7 fi K 19 3 9 nzopltmber 19. I’ÜSBHI Madge arai mégis szembesítették Seiet zhivet BUCUREŞTI. (Az El Ion/ék távirata.) Az utóbbi napokban ellentétes hink kerültek forgalomba arról, hogy Mad^earu nemzeti- paras/tpárti volt pénzügyminiszter lakásán házkutatást tartottak a Skoda-iigvlxMi. A hirt megcáfolták. A jobboldali lapok csupán any- nvit tartanak fenn, hogy Madgearut kihall­gatták és Seiet:kivel is szembesítették Bucu- restilnm. A Porunca Vremii úgy tudja, hogy Sclet&kit a/ 125. Brasov számú gépkocsin szállították a Brasov-i fogházból Bncuresli- 1h- a Brasov-i ügyészség egyik kiküldöttének kíséretében. A lap szerint Solelzki a Bucu- resti-i szigunancún van jelenleg. Nagy sikert aratott a Szánté György Strad warsus-filmle Budapestről jelentik: Tegnap mulatták he Szántó György Stradivarius cumi filmjét, amelyet Bolváry rendezett és amelynek fő­szereplője Fröhlich Gusztáv sóit. A film rendkívül nagy sikert aratott és a közönség a legnagyobb elragadtatással löszéit róla. Francia képviselők Magyarország gazdasági viszonyáéi tanulmányozzák BUDAPEST. (Az Ellenzék távirata.) Teg­nap a francia képviselőház tiz tagú küldött­sége érkezett Budapestre, hogy Magyarország gazdasági viszonyait tanulmányozza. A ven­dégeket a magyar kormány hivatalosan fo­gadta és tiszteletükre a Hungária-étteremben 80 terriékü ebédet adott. Hasisod g<gaS akarjál* befeketíteni BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A Zorile jelentése szerint Maniu egy zsidó új­ságírónak Sovatan kijelentette, ho-gy nem antiszemita és tiszteletben tartja a lojális és becsületes zsidókat. Ugyanakkor azt is han­goztatta Maniu, hogy ő volt az, aki a nem- zeti-parasztpárt vezetőségének ülésén Vajdá­val szemben megvédte a zsidókat s az ese­mények aztán „neki adtak igazat“. Maniu további kijelentései szerint végleg meg van pecsételve a nemzeti-parasztpárt és Vaida szakítása, aki előtt az ajtók zárva marad­nak. Neímzetiparaszlpárti körökben rámu­tatnak arra, hogy a zsidóbarátság hangozta­tásával Maniut Vaida hívei „akarják befeke- titeni“ Erdélyben. Véres vesekedés az aibéni képviselő­házban ATHÉN. (Az Ellenzék távirata.) A belpoli­tikai válság az utóbbi napokban rendkívül kiélesedett. Tegnap u kamarában Kondylisz hadügyminiszter hívei és a szintén kormány­támogató néppárt tagjai között heves szó­harc, majd véres verekedés keletkezett és ennek folyamán mindkét oldalról többen megsebesültek. Hogy nagyobb baj az ügyből nem származott, az az elnök erélyességének köszönhető. Filmbemutató Feltámadás Tívkíroj regényének filmváltozata a Select- mozgóban Tolstoj csodálatosan szép, halhatatlan ro- génye nyomán készült a film, amelyről mindjárt elöljáróban megállapíthatjuk: a nagy orosz iró elképzelésének minden mély­ségét, a regény lebilincselően gazdag és ér­tékes lélektani szépségeit hamisitatlanul tük­rözi vissza, annyira, hogy az ember a film utolsó jelenetéig lélekzetvisszafojtva, meg­rendülve kiséri végig a szerencsétlen Ka- tuscha Maslowa és Necludoff herceg tragi­kus történetét. Mély, értékes és szép a film minden dialógiája és külön élmény Ana Stennek, ennek a vérbelien nagy művésznő­nek megrázóan eredeti, közvetlen, fegyelme­zett alakítása. Partnerét, az orosz herceget Frederic 'March alakítja stílusosan, finoman és annyi ábrázolókészséggel, hogy alakítása tökéletesen illuziótkeltő. A rendezés a kitű­nő Mamoulian munkája. Egyszerű, de egy­szerűségében is monumentális és művészi. A bemutatónak nagy sikere volt. (g.) m. Trrnm I ------------------------* ,1 I ■ - ............——. BÁRMILYEN HANGSZEREN JÁTSZIK* iottaazúkségíetét az Ellenzék zeneznüetsziátym ujjún szerezze bet Olcsó árak! Nagy ráktár» készlet! Minden külföldi kiadóval kizaeilez összeköttetési üitfier a Stero§keresz^ a némtei i»sro<»aOoBSB SisvafoSos jjeüvényé’vé {eszi BERLIN. (Undor). Vasárnaptól kezdve Né­metországnak ti) vörös hnmgkereszles rdsr- l(iju lesz. A Reichstag összehívásának igazi oka a zászló használatúnak megszavazása. Hitler a birodalmi gyűlés előtt ünnepélyesen proklnmálni fogja az uj lobogót, amely szim­bóluma lesz a nem/eli szocialista párt és a harmadik birodalom végleges egyesülésének. A niirenbergi nagygyűlésen tegnap Göblnüs beszédet tartott, támadva a szovjeteket, amely valamikor brigantik szövetségének ne­vezle a Népszövetségei, mos! skrupulusok nélkül belépeti és katonai .szövetségeket kö­tött Prágával és Parissal. Göbbols kifejti, hogy mindenütt erősbödött a bolsevista pro­paganda, igv Amerikában és Franciaország­ijai). A történelem majd egy napon el fogja ismerni, hogy Hitler megmentette a nyugati civilizációt. KITÖRT \Z ŐRÜLTSÉG CALARASI BÁL EGYIK ELÍTÉLT VÁDLOTTJÁN. Beszámol­tunk két nappal ezelőtt a Turda-i törvény­széknek súlyos ítéletéről, amely a Turdához kö/elfekvő Calaras községben a mull év ka­rácsony ünnepén tartott és kettős emberha­lállal végződül! bál ügyében, a vádlottakat feltűnő szigorú büntetéssel sújtotta. A bíró­ság Biró János református lelkészt és Moldo­van községi bírót 15—15 évi legyházzal, a többieket, köztük Nagy Ödön gazdát 12 évi fegyház/al büntette meg. Ez a vádlott már a tárgyalás rendjén is zavarosan viselkedett. A kilenc hónap óta vizsgálati fogságban levő vádlott a tárgyaláson nevetgélni kezdeti, mi­kor pedig kihirdették a súlyos Ítéletet, fel­állt és azt kérte, hogy vegyék le hátúról u keresztet, majd megint nevetett. A védők meg voltak róla győződve, hogy ez a vádlcrtt nőm beszámítható. Föltevésük igazolódott is, mert azóta teljes erővel kitört rajta az őrült­ség, ügyhöz valószínűleg elmegyógyintézetbe kell szállítani. bonyodalmak egy házeladás kö RÜL. A Creditul Funciar, iaşii jelzáloginté zel néhány évvel ezelőtt nagyobb kölcsön folyósított Vicol Karola, Regina Mária 51 számú házas telkére. Minthogy a kölcsünve ■vő fizetési kötelezettségeinek nem telt eleget a kölcsönadó pénzintézet árverést tűzött k az ingatlanra és a megtartóit árverésen az ingatlant megvette és a vételt a telekkönyv fel is jegyezte. Az árverés után a pénzinté zet tárgyalásokat folytatott az aradi Gazdák Biztositó intézetével az ingatlan eladása tár gyábnn, mert a biztosító intézet székhelyé városunkba akarta áthelyezni és a szóban forgó ingatlanon akarta székházát felépíteni E terv keresztülvitelét azonban kissé hátrál tatja az, hogy Vicol Karola közben korvver ziót kért és a Creditul Funciar javára a vo na tkozó telekkönyvi átírást megfelebbezte Igaz ugyan, hogy feleldiczését az első fórum elutasította, de ez ellen Vicol Karola a sem mitöszékhez felebbezett. C&PI7®L-MOZGQm Az ősz szenzációja! A leg­nagyobb siker! A világváro­sokkal egyidőben vetítjük ! Mulatnak az istenek! — Fősz.: Willy Fritsch, Käthe Gold, Paul Kemp, Adele Sandrock. — A film előtt: Világhiradó. — Monopol : Filmcentrala. BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Poli­tikai körökben kíváncsian várják, mi fog a hétfőig tartó fegyverszünet után következni. Addig Dinu Bratianu, a liberális párt elnöke Arad-megyében marad, hol vadászterületén Károly királyt látja vendégül. Tátörésen mi­niszterelnök nem ment el a vadászatra s Gorj-megvébe utazott Costinescu dr. egész­ségügyi miniszter kíséretében, hol Susani községben a tüdőbajosok részére 300 ágyas szanatóriumot akarnak építeni. Az ellenzéki lapok jelentései szerint Talárosén tervei az utolsó napokban újabb módosítást szenved­tek. A sok önjelölt és Dinu Bratianu ellen­állása miatt ugyanis le kellett mondjon kor­mányának szélesebbkor ti átszervezéséről, igy „átszervezés“ helyett csak „kiegészítés“ lesz, ami aztán a bizonytalanságot tovább fogja növelni a jövőben. A Facla szerint ily körülmények között a kiegészített kormány legfeljebb egy hónapig marató a halaimon, aztán lemond s ezzel „végéhez ért a liberá­lis rendszer“. Mi lesz a nenizeti-pnrasztpárttal? Ä nemzeti-parasztpártban tapasztalható ellentétek megnehezítik a kibontakozást. A jobboldali lapok rámutatnak arra, hogy a második legnagyobb kormányképes pártot felbomlás veszélye fenyegeti, miután Msniu—Lupu dr. s a párt jobbszárnyának vezére: Costaclicscu dr. között mind mé­lyebb szakadék lesz. A Credinţa azt a szenzációs liirt közli, hogy7 az erdélyiek ismét Maniat akarják vissza­vinni a nemzeti-parasztpárt élére, ezzel szemben az ókirályságbeli parasztpárti vezérek nagyrésze. Lupával az élén azt állit- ják, hogy holtvágányra vinné a pártot Ma­liin „taktikája“ s vonalvezetése. Costachescu dr. volt nemzcliparasztpárti miniszter régóta harcol már iManiu erdélyi hívei ellen s a pártvezelőség legutóbb tartott ülésén Is a „purifikálást“ követelte. Csupán Madgearu kelt Mnniuék védelmére, mire Costachescu dr. tüntetőén elhagyta az ülés­termet. A Credinţa Sovata-i értesülése szerint Maniu a történtek után elhatározta, hogy elhagyja a pártot s „önálló akcióba“ kezd. A nemzetiparasztpárti sajtó cáfolja a párt belső válságáról elterjedt híreket. A párthoz közelálló lapok arra intenek, hogy be kell várni a párt központi végrehajtóbizottsági ülését, mely egyedül van hivatva dönteni a felmenilt ellentétek tekintetében. TÁRSAS AUTOCAR UTAZÁSOK PROGRAM: Indul Clujról Buűapsst-Bécsbs szeptember 22-én, vasárnap és október 6 és 20 án, novem­ber 3 és 17-én. — Virala Clujra szeptember hó 24-én, kedden, október S és 22-én, november 5 és 24-éa (vasárnap*. Részvételi dijak : Cluj—Budapest és vissza Lei 990. Cluj—Budapest Lei 600. Cluj —Budapest—Wien Lei 1200.—. Oradea—Budapest és vissza Lei 700. Oradea—Budapest Lei 400. KEDVEZMENYES VÍZUMOK Jelentkezés az Automobil Club Turisz­tikai hivatalában, Str. Regina Maria 16, Cluj. Telefon 13—12. „Dacia“ utazási iroda, Oradea, Bv.Reg. Férd. 9. Telefon 988 és Will Gusztáv Aiud, Prinţul Carol 19 sz. Megfelelő iratok mellett az utlevélkérése- ket elintézzük. A program módosításának joga fenntartva!! MEGNYÍLT■ I Eiectrovox Ct-VJ, STR. iitGINA MARÍA 3 ■HUMMMnMMaaatHMMMHi név alatt rádió és villamossági «mkflzlet. Rak­táron a leguj bb rádió, csillár és mát» villamossá.4 cikkek. Eladás részlet- fizetésre is. - Javításokat vállalunk t Tulajdonos MŰN D FRIGYES AMPHITRYON „Kormângâfsienezft“ adgett csupán szBtcDMtöro jiegcsiiMs“ lt%i A masodiü legtiriSsjobb gicrmáityüepes párt fetPamiih (?) AZ EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN vásár­nál) délelőtt 10 órakor magyar istentisztelet lesz. Szolgál Jármű Andor. RICKETT LONDONBAN. Londonból je­lentik: Bickell repülőgépen tegnap Buda­pestről Londonba érkezett. Az újságíróknak kijelentette, hogy rendkívül meg van eléged­ve a négus engedélyével és feltétlenül ki is fogja használni. A legszebb engedmény ez, amelyet eddig valaki kapott és büszke arra. hogy ennek az engedménynek ö a tulajdo­nosa. KO BYNÉ FARKAS ELLA francia tanárnő a tanítást megkezdi. Különórákat, cxoporl- I tanítást vállal. Beiratkozni lehet G—8-ig. Str Biserica Ortodoxa la. A PAJOR SZANATÓRIUM (Budapm, Vm- otca 17.) UJ OLCSÓ KÓRHÁZI OSZTÁLYA. A Vas-utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva, kórházi oaztályt nyi­tott szanatóriumi ellátással, napi j.— pengő ápo­lási diijal. A különszobák árait is lényegesen le­szállította. Különleges gyógy tényezői: rádmmke- zelések, bélfürdők fenteroclesner, Dsrtnbad) sáv- betegeknek kímélő és pihenőkurák (elektfxar. dihogrzph), szénsavas fürdők, stb. Nagyszabású vizgyógy, zander és ortopad gyógytermek, aszchroa tzobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt tnütőcermeivei, plasztikai sebészet, emiőplasztika, orrkerrekció. arcmcgfiatalitás, ránceltüntetés) «b„ urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály is napi legmérsékd- tebb átalányárban stb. — Tájékozást nyújt szí­vességből dr. Bíró Gc/a gyógyszerész, Cluj, Piaţa Unirii. * WEISS KI.\RA zongoratanárnő, o taní­tást újítói megkezdte. Lakása Str. 1. G. Duca G. szám. HAWAI, JÁVA. SZU MÁTRA ÉS FILIPI. A PARADICSOMI^ SZIGETEK. Vasárnap es­te 7 órakor fog tíjflbb előadást tartani az Iparkamara nagytermében Siratom a világ­járó riporter, akinek nagy sikere volt első előadásával. Hawai. Jáva, Szumátra és Filipi szépséges csodáiról, benszülötteiről és a hó­dítókról fog beszélni. * Hetényi szinésziskolájának uj tanfolyama. He­tényi színész-iskolájában uj kurzus kezdődik. Je­lentkezni Strada Memorandului to. Naponta d. u. $—7 és este 8—9 óra között. SziHő -.; szeptemberben ne felejtsék. Gyermekük olcsón, jól LE- PAGE-tiál vásárol. — Tehát jól jegyezze meg: LEPAGE. Szilágysági hírek. Tudósítónk jeöentr. Meg­rendítő szerencsétlenség á5 dozata lett az el­múlt napokban Drule Nicolac 11 éves Sala­ti g-i béresgyerek. A kisfiú a mezőn legeltet­te a jószágokat, amikor a község* közelében legelésző bikája rátámadott és fellökte a sze­rencsétlen tehén pásztort. A súlyos sérülése­ket szenvedett gyermeket kórházba szállítot­ták, azonban rövidesen meghalt. — Tusna- don az elmúlt éjjel ismét betörés történt. Az ismeretlen tettes először a zsidó tefflpomct törte fel, rá egy pár nappal Langsner és Dá- vidovlts vas- és fűszer kereskedőhöz tört he és vitt magával mintegy harmincezer Hejt, az elmúlt éjjel pedig Briszk Miksa főrabbi laká­sát látogatta meg a vakmerő tolvaj. Réggéi a rabbi menyasszony leánya Oradeára akar: utazni, hogy ott kelengyéit megvásárolja s az erre a célra előkészített 5000 lejt ellopta a betörő. A nyomozás folyik — Serii István Carei-i 9 éves fiú az ottani villanytelep víz­hűtő medencéjében fiirdött. A kisfiú a fejes­ugrás után a víz alatt két gerenda közé akad s mikorra onnan kihúzták, már halott vek. A vi'llamosrnü vezetőségét ffif'elősség nem ter­heli, mert a medencében tifbs volt fürdeni. TÖLTŐTOLLÁT saját érdekében javíttassa nálunk. f 1 METEOR m w Cluj, Sir. Reg. Maria 23. Tél. 3*26. Felelős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. — Kiadótulajdonos: ELLENZÉK KT. — Az Ellenzék „Concordia“ uiüintézetéijek körforgó nyomása. wefl/fci.'a»-

Next

/
Thumbnails
Contents