Ellenzék, 1935. szeptember (56. évfolyam, 200-224. szám)

1935-09-01 / 200. szám

193 5 szeptember 1. ELLENZ f- K 11 Négyezer teái tó bukott el a véglegesítő vizsgákon. Bucureşti-bői jelentik: A tanítók véglegesítő vizsgáján négyezer jelölt elbu­kott. A Zorile jelentése szerint a bukottak országos kongresszust hívtak össze szeptem­ber ő. napjára ßueuresti-be s így akarják kieszközölni, hogy még az ősz folyamán bocsássák őket pótvizsgára. Befejezés előtt állanak a csatornázási annnkálatok. A vízvezeték igazgatósága ez évben nagyobb munkatervet hajtott végre. A város több fontos kerületét csatornázás­sal és vizvezetékkel látta el. Az egyetemi könyvtártól az Albinei-utcáig egy három kilométeres útszakaszon uj csővezetéket fek­tetett le, amely az ide tartozó városrészek vízszolgáltatását teljes mértékben kielégíti. Csatornázással látta el a B. Deheleanu és Delavrancea-utcákat. Ezek a munkálatok a néhol veszélyes terep ellenére minden bal­eset nélkül, a legnagyobb rendben folytak le. A munkálatokat a város már átvette és azokban semmi kifogásolnivalót nem talált. Megnyili a budapesti őszi Vásár. Buda­pestről jelentik: Eddig példátlan méretű ünnepségek között tegnap megnyílt Buda­pesten az őszi Vásár, a lakberendező és ház­tartási iparok nagy demonstrációja. Közel ötezer ember vonult fel ehhez az ünnepé­lyes aktushoz, a legszebb napfényben pom­pázó városligeti Iparcsarnok elé. A vásárt az uj ipariigyi miniszter, Bornemissza Géza nyitotta meg azzal, hogy ez az intézmény is uj kaput kíván nyitni a szomszédos or­szágokkal való szoros gazdasági együttmű­ködésre. A körséta során feltűnt, hogy ezút­tal Magyarország legelső bútorasztalos cégei vonultak fel. Már az első napon nemzetközi nézőközönsége akadt a vásár keretében az l'i Idők által rendezett kézimunkaverseny- kiállításnak, amely évszázadokra visszame­nően hiánytalan képet nyújt a magyar ké­zimunka minták készítési módjáról. Renge­teg külföldi érkezett meg az őszi Vásárra, amely látogatóinak 50 százalékos utazási kedvezményt nyújt szeptember 9-ig. A visz- szautazásra ez a kedvezmény szeptember 18-ig marad érvényben. Szoknyás ördögök:! ?! Hol ? Milcoî»? Merényletet követett el az elbocsátott rendőr a polgármester ellen. Bucuresti-ből jelentik: Könnyen végzetessé válható me­rénylet történt Râmnicul Sarat városban. Orasanu polgármester Georgescu tartalékos ezredessel gyanútlanul sétált az utcán, mi­dőn az egyik kertből rálőttek. A polgármes­ter nagyot lépett előre s ez megmentette a haláltól. A nyomban bevezetett vizsgálat során kiderült, hogy D. Dumitrescu elbocsá­tott rendőr volt a merénylő. Azt mondta, hogy éhezett szolgálatából történt elbocsá­tása óta s a nélkülözések folytán bosszúból határozta el, hogy végez a primárral. Letar­tóztatták és átadták az ügyészségnek. * A Magyar Zenekonzervatóriumba «. beiratko­zások szeptember i-én kezdődnek. Beiratkozni le­bet luliu Meniu-utca 9. szám I. emeletén minden hétköznap délelőtt 11 — i-ig és délután 3—J-ig- ~~ Felvételi vizsga szeptember 9-én, hétfőn) délután 3—5-ig. A tanítás minden tanszakon szeptember 10-én kezdődik. MA ESTE VAN A VÁRADY MIKLÓS KÖR TÁNCESTÉLYE. Rendkívül nagy az érdeklő­dés városszerte a Válrady Miklós Kör műsoros táncestélye iránt, mely ma, szombaton este fél 9 órai kezdettel lesz a Református Férfiszövetség helyiségében (Str. Bratianu 24,, I. cm.) Belépa- dij 20 lej. Sssolcnyás ÖFdögöM:! ? I Hol ? Mikoi» ? Dühös kutya garázdálkodása. Bucuresti- ből jelentik: A Cernăuti-i strand közelében nagy riadalmat okozott egy dühös kutya megjelenése, mely a mezőn dolgozó föld­művesek közül két embert megharapott. A dühös kutyát egy rendőr a nyílt utcán le­lőtte. 'Megállapítást nyert, hogy napok óta garázdálkodott s tizenkét más kutyát hara­pott meg a városban. * HEVESI PIROSKA ZONGORAMŰVÉSZ­NŐ ÉS PFEIFFER ALFRÉD OPERAÉNE­KES, ÉNEKTANÁR tanításukat megkezdik. Lakásukon találhatói délelőtt ÍZ—1-ig, dél­után 5—7-ig, Str. Memorandului 10. Béke a mozisok és tűzoltók között. A he­lyi mozikban őrséget végző tűzoltók napi­dija körül már egy évvel ezelőtt nézetelté­rések támadtak a tűzoltók és a mozitulaj- doHcsok között. A mozisok megtagadták a napidij fizetését azzal az érveléssel, hogy a tűzoltók hivatalból minden külön díjazás nélkül kötelesek a mozikban szolgálatot tel­jesíteni. Az ügy a központi felülvizsgálati bizottság elé is eljutott és ez a mozisoknak adott igazat. A városi tanács közbelépésére a harc mégis békével ért véget, mert a mo­zisok önszántukból az eddig fizetett napi- S dijak felét ajánlották fel, amit minden hó végén a város pénztárába fizetnek be. Tavaséra halasztották a katolikus nagy­gyűlést Targu-Mures-ről jelentik: Már ré­gebben közöltük azt a hirt, hogy a székely fővárosban augusztus 30—31. és szeptember 1-én országos katolikus nagygyűlést tarta­nak. Most illetékes helyről arról értesíte­nek, hogy a tervezett nagygyűlés, közbejött akadályok miatt, elmarad és azt a tavasz folyamán fogják megtartani. felekezeti tanítók épp úgy, mint állami magyar tanitók egyforma örömmel fogják fogadni a sajtó alatt lévő uj kiadású Kan- dray—Gázdac féle átdolgozott ABC és I. o. * Számtaakönyveket, mert ilyen praktikus ujitásu és gyönyörű kivitelű tankönyvek még nem jelentek meg a magyar könyvpia­con. A könyvek néhány nap múlva már kap­hatók lesznek az Ellenzék könyvosztályában. TÖLTŐTOLLAT saját érdekében javíttassa nálunk. METEOR Cluj, Str. Reg. Maria 23. Tel. 3-26 IDIL Idősebb ember fiatal leángt kér felesé­gül: — Kisasszony — mondja neki — én már nagyon öreg vagyok és maga fiatal... akar-e az özvegyem lenni? Visszaéltek a romániai Aero Club nevé­vel. Bucuresti-ből jelentik: A légügyi mi­nisztérium feljelentést lelt a Bucuresti-i ügyészségen, melyben közölte, hogy egy Nae Stefanescu nevű tartalékos főhadnagy veze­tésével üzleti célból aláírási gyű j tőiveket bocsátottak ki a romániai Aero Club nevé­ben. melyeket az összes közintézményeknek is elküldték. Az ügyészség házkutatást tar­tott a feljelentett cég irodájában s ott az egész levelezést lefoglalta. 'Ugyanakkor ta- nuzásra hívta fel azokat, akik ilyen aláírási iveket kaptak. Az eljárás folyik. A PAJOR SZANATÓRIUM (Budapest, Vas- otca 17,) Uj OLCSÓ KÓRHÁZI OSZTÁLYA. A Vas-utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva, kórházi osztályt nyi­tott szanatóriumi ellátással, napi 3.— pengő ápo­lási díjjal. A különszobák árait is lényegesen le­szállította, Különleges gyógy tényezői: rádiumke­zelések, bélfürdők (enteroclesner, Darmbad) szív­betegeknek kimélő és pihenokurák (elektracar- dihograph), szénsavas fürdők, stb. Nagyszabátü vizgyógy, zander és ortopäd gyógytermek, aszthma szobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszeriít mütőtermeivei, plasztikai sebészet, emiőplasztika, orrkorrekció, arcmegfiataÜtás, ránceltüntetés) stb, urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi legmérsékel­tebb átalányárban stb, — Tájékozást nyújt szí­vességből dr. Biró Géza gyógyszerész, Cluj, Piaţa Unirii. * A REFORMÁTUS KÓRHÁZBAN rende­lés tüdőbetegeknek naponta délelőtt 9—10 és este 6—7 között. Lahjjék es Modern Pensiób&m, £mj, Uf Iparkamara, Operával szemben Haragosa életéért hat évi börtönnel fize­tett a gyilkos, tDeva-ról jelentik: Ez év feb­ruár 27-én egy kocsmai mulatozás után Ne- dasta Petru Lupeni-i bányamunkás a kocs­ma előtt összetalálkozott régi haragosával, Manoilă Ionnal. Szóváltás keletkezett a két régi haragos között, majd Nedasta a nála lévő késsel haragosát több szúrással mellén és hátán olyan súlyosan megsebezte, hogy sérüléseibe, a gyors orvosi beavatkozás da­cára, 11 nap múlva a Lupeni-i kórházban kiszenvedett. Ügyét ma tárgyalta a Deva-i törvényszék II-ik szekciója, hol Nedasta az általa felvonultatott tanukkal azt próbálta bizonyítani, hogy önvédelemből használta kését, mert a veszekedés után Manoilă bot­jával többször megütötte és ő csak azután nyúlt késéhez, amikor bírókra keltek és a földre leestek, hogy ellenfele fojtogató szo- rongatásából meneküljön. A törvényszék nem fogadta el a vádlott védekezését és halált okozó súlyos testisértésért Nedasta Petrut hat évi súlyos börtönre ítélte. Az el­itéit felebbezést jelentett be. Braila-ban népgyiiléseu tüntettek a Cagero ellen. Bucuresti-ből jelentik: A Braila-i szín­házban nagy népgyiilést rendeztek a drága­ság ellen. A gyűlés programját Lucanescu ezredes ismertette. Nagy feltűnést keltett, hogy a következő felszólaló: Octav Nedelcu tengerészeti kikötőparancsnok a kiviteli és valutaüzletekből jól ismert Cagero-céget tá­madta. A Cagero-nák ugyanis Leonte Mol- doveanu szenátusi elnök — Braila város lakosa — egyik vezetője. Octav Nedelcu ki- kötőparancsnok a bűnös politikusok és ki­járók megbüntetését követelte. Zöldségpiac lesz a dohánygyár előtt. A helyi dohánygyár előtt évtizedekig volt zöld­ségpiac, ahol a munkások munka végeztével beszerezhették szükségleteiket. Ismeretlen okból az előző városi tanács ezt a piacot beszüntette. Újabban a dohánygyári munká­sok kérésére a gyár igazgatósága kérte a tanácsot, hogy a piacot engedélyezze. Az időközi bizottság legutóbbi ülésén foglalko­zott a kéréssel és a piac megnyitását enge­délyezte azzal a feltétellel, ha a gyár igaz-- gatósága a piac elhelyezésére alkalmas utca­részt megfelelő burkolattal látja el. A gyár igazgatósága ennek az előírásnak eleget tesz s igy — a munkások nagy örömére — a közeljövőben ismét megnyílik a dohány­gyári zöldségpiac. Elizlaló és fogyasztó diéták terén külön­leges eredményekkel dicsekedhetik a Sváb­hegyi Szanatórium. A kúra soha nem sab­lonos. A diéta összeállítása mindig egyéni Ízlés szerint történik. Továbbra is házi kezelésben marad a vá­rosi hirdetési vállalat. A városi hirdetési vál­lalat körül évek óta folyó harcok uj állo­más elé érkeztek. Ez a városi előjog, amely éveken át tekintélyes jövedelmet hozott, a politikai törtetők haszonlesése következté­ben — akik szerették volna ellenérték nél­kül kezükbe kaparintani — már annyi hasz­not sem hoz, mint a fenntartás költségei. A közelmúltban a hirdetési vállalat bérbeadá­sára a tanács árverést hirdetett. Évi 270 ezer lej bérösszeget ajánlottak érte fel, de a köz­ponti árverési hivatal, a beérkezett felebbe- zések eredményeképen, az árlejtést megsem­misítette. Az erre vonatkozó leirat a városi tanácshoz most érkezett le s miután nincs remény arra, hogy az újabb árverésen na­gyobb összeg folyna be, a tanács úgy hatá­rozott, hogy a hirdetési vállalatot továbbra is házikezelésben tartja. * Beiratások a „zeneművészeti tanfolyam­ra“. A „zeneművészeti tanfolyamion a be- iratások szeptember 12-én kezdődnek (Str. luliu Maniu 42. sz.) délelőtt 11—1 óra és délután 4—6 óra között. Tanári testület: zongora: Csipkés Ilona, N. Szele Irén, St. Hermann Katica. Magánének: J. Crisan. LIegedü: Kolár Károly. Mérsékelt tandijak. Jogosult esetben tandíjkedvezmény. Tanítás kezdete szeptember 16. a radikális csokoládé hashajtó 'mk'ŰS* Szoknyá Hol? .s ördögök! ?T Mikor? —Hl ■MMM——— KÜLÖNÖS VÉLETLEN — Találtál a cselédszerzönil leángt ma­gadnak? — Nem. — Miért? Nem volt senki ottanf — Dehogy nem. Sok leány volt, de min- denik szolgált már nálunk. Jó üzlet volt ebben az érben is a városi strand. Naptár szerint a fürdőidény már befejezés felé közeledik, a valóságban azon­ban — hála a késői kánikulai napoknak — olyan nagy élet van a strandon, mint julius közepén. A látogatás eredménye meg is lát­szik a bevételen, mert a városi strandfürdő bevétele már eddig is 100 ezer lejjel több, mint volt a mult évben. A városnak eddig ez a leghasznotha jíóbb üzeme, amely min­den évben meghozza a befektetést. Fizet az Ipartestiilet. A helyi Ipartestület, amely székhazát bankkölcsönből építette fel, az utóbbi években — miután a tagdijak ne­hezen folytak be — a kölcsön kamatait is alig tudta megfizetni. Az uj vezetőség által életbeléptetett takarékossági rendszabályok következtében ez a helyzet most lényegesen megváltozott, mert az uj elnökség beiktatása óta a kölcsön törlesztésére már 76 ezer lejt fizettek ki. AZ EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN va sárnap délelőtt 10 órakor magyar istentisz telel lesz. Szolgál Járosi Andor. * PROFESSOR DR. HÖNCZ fogorvosi rendelését, újból megkezdte. Görög katolikus templom épül a Kerek­dombon. A Kerekdomb környékén lakó gö­rög katolikus híveknek egy régi vágya megy teljesedésbe. A híveknek eddig nem volt templomuk, most aztán Nicoara lelkész ügy- buzgóságának eredményeképen a közeljövő­ben másfélmillió költséggel felépül a kerek­dombi görög katolikus templom. A templom felépítését az ismert nevű nagyiparos, Max Ausschnitt és feleségének, Pordea Líviának nagylelkű adománya tette lehetővé. Max Ausschnitt és felesége a templom építésére készpénzben 230 ezer lejt adományoztak. Ezenkívül kötelezték magukat, hogy a tem­plom építéséhez szükséges 100 ezer lej ér­tékű vasanyagot és a templom befedésére szükséges 150 ezer lej értékű tetőfedőanya- got is az egyházközség rendelkezésére bo­csátják. A nemeslelkü adomány mintegy 500 ezer lejt tesz ki. Elősegítette a templom fel­építését Hossu görög katolikus püspök is, aki a központi egyház vezetőinek, Agarbi- ceanu kanonoknak, dr. Porutiu Valentinnak és Birtalan Emilnek előterjesztésére a köz­ponti egyház pénztárából a templom építé­sére szükséges telek megvásárlására 600 ezer lej kölcsönt folyósított. Elismerés illeti még dr. íPetean Petrut, az egyházközség jog­tanácsosát, aki a nemes ügyhöz való hozzá­járulás elősegítésében igen sokat fáradott. * ZSEMBERY ELVIRA zongoraművésznő megkezdte a zeneoktatást, kezdőket is vállal négyes csoportban a legeredményesebb mo­dern (akusztikus) módszerrel. Otthon talál ható d. e. 11—12, d. u. 5—6. Bolintineanu 11 szám. Reformátusok ünnepe az írisz-telepen. Szep­tember i-én, vasárnap délután 3 órai kezdet, tel az építendő írisz-telepi református templom javára isten tisztelet cei egybekötött gazdag mii- som vallásos délután lesz. Az istentiszteleten szolgál Mózes András ref. lelkész, vaMstanár. — Szerepelnek az összes kolozsvári ref. férfi- és gyermek-dalárdák: Bethlen Gábor Földész, Bocs­kai Földész, Zvingli, Bethlen Gábor és Kálvin János hideíívei dalárdák. Skóciai szokásokról be­szél Gyenge Sámuel. Szavalókórus és szavalatok gazdagítják a műsort. Erre az ünnepélyre szives szeretettel meghívunk minden velünk és Isten ügyével együtt érző testvért. Belépődíj nincs! Az ünnepély helye az írisz-telepi ideiglenes imaház kert (Chinteülui 75. sz.) A Főtérről írisz jelzés­sel a Decebal-uton keresztül közlekedő autóbusz a kapu előtt áll meg. Dip. 7 lej. H. DEVECSERI ANCI mozgásmüvészeti isko­lájában a tanítás szeptember 1-én kezdődik. — Beiratkozás naponta 2—-6-ig a Reg. Ferdinand 25. alatti kibővített isko’ában. Telefon 9—83. Test­formálás, gyógytorna, művészi tánc, tanerőképzés, gyermekcsoportok3 évestől,olcsó tömegcsoportok Gondnokság alá akarják helyezni gyer­mekei Cantacuzino hercegnőt. Bucuresti-ből jelentik: Sturdza herceg felesége és Bazu Cantacuzino herceg. iMisu Cantacuzino volt miniszter gyermekei gondnokság elrendelé­se iránt kérvényt adtak be özvegy édesany­juk ellen a Bucuresti-i törvényszéken. A hercegnő gyermekei azzal indokolják kérel­meket, hogy anyjuk üldözési mániában szen­ved s ezt a betegséget saját céljaikra hasz­nálják ki azok az idegen személyek, akiket maga mellé vett palotájába. A törvényszék helyszíni szemlét rendelt el az ügyben. A kiküldött biró átvizsgálta Cantacuzino her­cegnő levelezését és számadásait, aztán írás­beli jelentést tett a kiszállás eredményéről. A törvényszék még nem határozott érdem­ben. A 'Bucuresti-i társaságokban érthető kí­váncsisággal várják az eljárás eredményét. * Jó ellátás, kényelem, gondosság Buda« pesten a Park-nagyszállódéban a keleti pá­lyaudvarral szemben. Leszállított árak. S ihtp előfizetőinek 20 százalék engedmény, kerestetik melegházi ÜCi SCM zöldség termeléshez, asanek nagy szaktu­dása, hosszabb gyakorlata van é téren. — Ajánlatokat szolgálati referenciákkal é3 fi­zetési igényekkel „KERTÉSZ“ jeligére a íMemenfo'T-'ŐTi szám alá kérünk. * ÖRÜLJ A KONKURRENCIANAK!... olyan ellentmondás, amelyben rengeteg igazság van. Van a versenynek sok olyan oldala is, amely haisznos i kereskedő számára, — sőt, egyenesen szükséges is. Hogyan hasznosítja a konkurrencia előnyeit az üzletember: erre tanít a REKLÁM­ÉLET uj száma, amely dr. Vajda István, dr. Hermann-Cziner Alice, Bedö István & mások értékes és nívós cikkek hozza. Négyoldalas, mélynyomásu kirakatrovat szebbnél.szebb kirakat­képeket közöl. Szerkeszti: Balogh Sándor. Előfi­zetési ára egy évre 530 lej. Kiadóhivatal: Buda­pest, V., Lipót-körut 9. Kérjen mutatványszá­mot. HALÁSZ MAJÁLIST RENDEZ APA HID ÄN az Unitos Sport Club halász szakosztálya vasár­nap, szeptember elsején saját balakjku zenekará­val, melyre szívesen lát minden horgászkedvelőt díjtalan halászatra. Minél nagyobb szóimban vár­ja a vendégeket helyszínen készített friss hal­paprikásra. Részvételi dij ebéd, autó oda és vissza 50 lej, csak autó 30 lej. Indulás az Apostol­gyógyszertár elől reggel 7 és 8 órakor. Jelentke­zés Élutsic ka'hpüzletben, Cal. Reg. Ferdinand 30. szm. HERMES NAGY NYÁRI VASÚTI MENET­RENDJE 40 lejért kapható a* Ellenié* könyvosztályában Cluj, Plata Unirii. Zseb* menetrend 16 lej. Vidékiek még külön i lej# küldjenek be portóra. Tanulj on kozmetikát I A szépségápolás uj kereseti le­hetős igékét nyújt. Őszi kurzusán teljes kiképzést és diplomát ad Din Borényi orvoskoz­metikai laboratóriuma, Cluj, Gh. N. Iorga 2. Kérjen prospektust. 1

Next

/
Thumbnails
Contents