Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)

1935-08-11 / 182. szám

1939 angttaxiUB 11.

BLLBVrZSR

Az európuí béke egyedül járható útja

Lellefeesges-e

a francia—nemei közeledés ?

Paris és Berlin közöii közveilen tárgyalások indulnak

PARIS. (Az Ellenzék franciaországi tudósítójától, André Tolédano és Adó Dami tollából a francia „Esprit“ cimü folyóirat legutolsó számában ujsrbb adalék jelent meg a kimeríthetetlen német—francia vitához.

— Ki felelős a mai európai helyzetért, a kölcsönös bizalmatlanságért és a versenyfegyverkezésért? — kérdi Tolédano és valószínűleg jóhiszeműen feléli:

—■ Hábarc és béke Németország kezében vonj...

Cikkében, amelynek már a címe „A német felelősségek“ elárulja a szerző beájitását, csupán ennék az évnek az eseményeivel foglalkozik. A

januári római olasz—francia megegyezés, a februári német válasz és a londoni angol— francia tárgyalások, a

márciusi angol fehérkönyv, az általános hadkötelezettséget elrendelő március 16-i német törvény, az angol államférfiak berlini látogatása,

áprilisban a strezai konferencia és a genfi Tanács,

májusban az orosz—francia katonai szerződés

és végül az angol!—német flottatárgyai'ások júniusban azok az állomások, amelyeken keresztül* * 1 az európai események fejlődését vizsgálja.

Vagy, — vagy ... A cikk juníius 15-ről van keltezve. Közvetlenül a flottaegyezmény nyilvánosságrahoza- tala és az azt követő francia felháborodás előtt a szerző még beszélhet német izolációról és angol loyalitástóll, ami — néhány nappal későbben — már alighanem nehezére esett volna. Tolédano a francia logika erejével kívánta — hányadszorra? — bizonyítani, hogy amennyiben ezeknek az eseményeknek Nem etországellenes élé volt, azt a harmadik birodalom önkényes, ügyetlen és türelmetlen politikája okozta. Következtetése:

vagy aktiv részt vesz Németország Európa újjáépítésében, amint azt Frinciaország elgondolja, vagy összefog ismét ellene a többi Európa.

Ami ebbe a gpndalatmenetbe nem talál bele: az 1932 decemberi nyilatkozat után, a papíron maradt katonai egyenjogúságot, a győztes hatalmiak mulasztásait a leszerelési konferencia valamennyi fázisában, a Népszövetség egyoldalú kihasználását, a négyhataíí- mi-paktuin hasznavehetetlenné tételét, Lengyelország vonakodását és nagyonis jogos aggodalmait a keleti paktummal szemben, azt, hogy Franciaország jóval előbb fáradozott az orosz szövetség létrejöttén, semmint- b.ogy Németország a békeszerződés katonai előírásainak egyoldalú felmondására gondolhatott volna, mindazokat a körülményeket és tényeket, amelyek az európai felelősséget az államok között megosztják és amelyeknek az ismerete nélkül az európai fejlődés tárgyilagos bírálata lehetetlen, Tolédano — annyi más francia publicista példájára — nem veszi tekintetbe.

Amint a folyóirat igazgatója, Mourner, a két cikkhez írott előszavában mondja „a történések másik oldalát, azt, amely a francia embernek megkönnyítené a német cselekedetek lélektani rugóit megérteni, szisztematikusan dtkkoüják előtte“.

„A békeszerződések halála“

Ezért tűzi ki célul, hogy a „francia fari- 7cizmust lerombolja“ és Tolédano cikke mellett Adó Dami tanulmányát közli „A békeszerződések haláláról“.

Darui, a verseailli béke keletkezésének és kihatásának vizsgálatánál visszanyúl a múlt század elejére és a háború utáni német fejlődést összehasonlítja az 181 y—70-ig terjedő évek francia eseményeivel. Mint Francia- ország 1830-ban, pontosan 15 évvel a bécsi béke után, úgy rázza le Németország 1933- ban a győzők által rákényszeritett rezsimet. Amit a győzők „rendnek“ neveznek, az Dami szerint

az erők és az életlehetőségek igazságtalan, egyenlőtlen, önző és önkényes elosztása, olyan mesterséges helyzet, ami a legyőzőttre eőbb-utóbb tarthatatlanná kell hogy váljék. A nyertes hatalmak, Franciaországgal' az élükön, 15 évet pazaroltak, hogy ezt a „rendet“ újabb egyezményekkel, garanciákkal, paktumokkal és ahol kellett, katonai szövetségekkel megerősítsék, míg

Németország a nehéz felocsudás után, minden erejével azon volt, hogy az egyenlőtlenséget megtörje, az ellene szövetkezettek közül barátokat szerezzen, a békeszerződés intézkedések rendre hatálytalanítsa. Sem a lelki és szellemi folyamat, sem a módszerei nem voltak újak, csupán a korszerű változásokat kell a maguk értéke szerint behelyettesíteni és végeredményképpen megismétlődik Franciaország fejlődése a 19. század folyamán.

„Paktománia“

A mai, rövid időre csendesebb, de koronként pánikszerű európai hangulatért, a feszültségért és a bizonytalanságért Dami szerint Franciaországot erkölcsi felelősség terheli. Kivételes befolyását időben latba* kellett volna vetnie fokozatos, óvatos reparáció érdekében, de ehelyett túlsókéig azon erőlködött, hogy egy olyan egyenlőtlenséget tartson fenn, amelyről nyilvánvaló volt, hogy sem az események, sem* az idő hatásának ellent nem állhat.

Mit tett Franciaország?

Lemondott a gesztusról és az erkölcsi vezetésről és amikor látta, hogy kicsúszik alóla a talaj, visszatért a „szövetséges-politikához“, A „paktomániát“ Dami gyerekesnek tartja. Az infláció egyik fajának. De a szövetséges- poíHitikában veszedelmet is lát,

a konfliktusok tulajdonképpeni okozóját, noha szemre azért kötik őket, hogy elkerüljék a konfliktusokat.

Egyetlen kivezető útnak az erők kiegyenlítését tartja, ha még lehetne, alsó határon, leszereléssel, ha nem: feüső határon, abból

kiindulva, hogyha már a kölcsönös bizalom illúzióvá lett, talán sikerül a kölcsönös félt- lemnek féken tartani a nemzeteket.

Dami következtetései szerint ez lenne az egyetlen ellenszere a revanche-najk, vagyis a háborúnak. Lehetetlen ugyanis a Jbgyőzötte- ket olyan dilemma elé állítani, melynek mindkét megoldása ellenük játszik. A kényszer szerinte revanchehoz kell vezessen. így tehát Dami pontosan az ellenkező megállapításra jut, mint Tolédano:

háború és béke a győzők, elsősorban Franciaország belátásától és politikai bölcsességétől függ. Az európai béke neve nem „antant“, nem „ország“, nem is a nyugati nagyhatalmak szövetsége, — az európai béke a francia—német megegyezés.

Lehetséges?

A francia fiatalság ezt a. megegyezést korántsem tartja olyan lehetetlennek, mint á!L tailában az idősebb generáció. Láváiról is köztudomású, hogy

külpolitikai elgondolásának középpontjában a német—francia megegyezés áll s valószínű, hogy elŐbb-utóbb a közvetlen tárgyalásokra is alkalmat fog találni.

A hivatalos francia külpolitika útját mi sem egyengetheti eredményesebben, mintha a sajtó utján sikerül bár részben eloszlatni azokat az előítéleteket, amelyeket két évtized óta beleoltottak a közvéleménybe.

Adó Dami cikkének is abban van tulajdonképpeni értéke, hogy beretvaéles logikával feltárja az események összefüggését és olyan szellemben mutat rá a francia mulasztásokra, amely iránt a józan francia elsősorban fogékony.

„Nem orról von szó — írja Mounier előszavában —, hogy mindenben Németországnak adjunk igazat és minden hibáért Francia- országot okdijuk, hanem, hogy ne törjük tovább azt az hazugságot, amely a külföld előtt nevetségessé tesz, minthogyha egy önzetlen és lovaglás Franciaországgal állandóan egy rosszhiszemű és kapzsi Németország állana szemben.“

Szekula Ágnes

Berlint uj gondüzőt istáit ki:

Mémet kiadósok,

void snisiiszdes’elk, sziesészeli, szobrászok f ádékbabálcai lcészi!@i®<e!k

Kiállítás es m&nnkeimi hercegi kastélyban. — Szeamérbórbőí készült gésái., virágok, tengeri kígyók, vizalaiíi kéjlakok, bábszínház. — Berlin a romi és bridzs háláiéi jósolja.— Uj ,,jálékcéhehu.— Te iá Paprikajancsi!..,

BERLIN. (Az Ellenzék németországi tudósítójától.) Érdekes kiállításokat már nem egyszer láttunk, de az a tarka vásár, mely most a mannheimi volt hercegi kastélyban sátrát felütötte, métán érdemli meg a nagyvonalú, színes és históriai jelzőt, mert ilyesmit csak igazán ritkán él meg az ember.

A belépő látogatót már az első teremben Jáva, Bali, Birma és Szióm bábui fogadják.

A terem közepén fából faragott hórihorgas urak és hölgyek lovagdbak.

Felirat: — menekülő herceg és kísérete.

Fából faragott, primitiv kezekkel tarkára festett figurák mellett olyan élethück és valódiak, hogy a néző szinte beleél magát a menekülő udvartartás által elénk tárt jelenetbe. Amott a karcsú és hegyes koponyáju, démonian ható hercegnők társaságában találjuk a sárkányt, a szárnyas istennőt, a táncoló varázslót és a jávai Wajang-Kulek játék érdekes árny-játék figuráit, mélyek mindannyian bivalybőrből1 készültek és a hónapokon át tartó füstölés eredményeként tudták ma is,

340 év után is frisseségüket megőrizni.

Szamárbőrből készült gésák

A festői koloritokban pompázó, groteszk és furcsán fantasztikus, nyugtalan dinamikájú birmai és jávai marionettek után kínai bábufgyüjteménnyel szórakoztat bennünket a második terem. A kínai babák nem plasztikusak, sem nem marionettszerüek. A felkelő nap országának játéka:

a mandarinok és magasrangu állami tisztviselők kedvenc szórakozása szamárbőrből készültek. Formájukban egészen laposak, telve a legellentétesebb, mondhatni legvadabb szinekkel. Szinte érezni rajtuk az érzékiségre vadászó rafíinált hatást, melyet ezek a sötét tea-házakban hátúiból megvilágított babák, szamárbőrből készült gésák, virágok, tengeri kígyók és vizalatti kéjlakok magukból az ópiummámorban fetrengő nézőre kisugároznak. A fantáziakeltés további trükkje még a kulisszák és dramatikus mesék

legfőbb foka, mely ezeknek a többezer darabból álló (az egyik kiállított játék például 2400 figurából áll) var ázsszinházaknak, úgy dimenzióban, mint díszletben, tartalomban és technikában is egyaránt az európai szemnek szinte érthetetlen misztikumot kölcsönzik.

Bábszínház

A Törökországból itt vendégeskedő figju- rák ugyanakkor apró pálcikák segítségéve' mozgathatók. A bábszinházas maga dirigálja valamennyi bábuját s ő maga is

beszél mindegyik helyett más-más hangon és tartalommal.

A legközismertebb szereplő ebben a csoportban az éneklő Cyrtgan, a tamburinverö Jardaq és a kalifa. A török bábszínház bemutatója mindig a Ramazan bojt első óráira esik, amikor is a bemutatandó darab Had- zsivad és a ravasz Karagöz („Feketeszem“) évszázdos históriáját adja elő.

I Ebben a mesében Feketeszem barátunk min- ş dig becsapja a derék és jóindulatú HadzsiI vadot, ki az ész és koponya helyett inkább az érzékiség, életélvezet és lustaság tántoríthatatlan hívét jelképezi.

Kézibabák történelme

Emítt már két kisebb fülke tárja elénk az árnyjátékok pályafutását egészen a francia „Ombres Chioníses“-ig. Ez a megnevezés különben Franciaországban 1767-ben tűnik fel legelőször s nevét származásának köszönheti. Nem messze tőlük a kézibabák és marionettek.

Itt találjuk a lege ső párisi Grand Guignoî plakátját ... ez az örök tréfacsináló Guigno', akit Törökországban Karagöznek, Németországban Kasperle-nek, Angliában Punch- nek, a mi falunkban pedig Paprikajancsinak hívnak, nem más, mint egy rongyból készült baba, fejébe dugott, mutatóujjal mozgatott tréfás kis teremtés, kinek karocskáit a kabátka ujjaiba helyezett hüvelyk- és gyűrűsujjal mozgatja, a színház színpada alatt állva

maradó, láthatatlan gazdája, a lábnélküli bábuk Örök spiritus-rektora.

A Paprikáján esi-történelem azt tanítja, hogy a XVII. század óta egyre inkább lép előtérbe a kézibaba, sőt éppen napjainkban éli talán újból, soha nem látott erejű klasz- szikuis reneszánszát. A bábukomédiás ma a figurái szájába adott kétértelmű szavakkal, vagy többé-kevésbé nyílt célzásu szövegekkel éppen úgy ismét az egyszerű nép fájdalmának és keserűségének szószólója, amit volt egészen a múlt század derekáig, amikor is már annyira

veszélyessé kezdtek ezek a piactéren sát- ratütő, látszólag békés komédiások válni, hogy Angliában és Franciaországban külön törvényt kellett hozni a „Polichinellek“ és „Punc“-ök dolgában!

Örültek és politikusok ...

Az utolsó terem már a mának, 1935-nek ■gyűjteménye.

Elragadó és kedvesek ezek a tökéletes illúziót keltő, remekül kidolgozott müemberkék, kiknek sorában megtaláljuk a harcias, mindig verekedésre kész olasz katonát, vagy a kövér, 9Örhájas bajort, Mozart érthetetlenül feledésbe merült bájos „Bastien et Bastienne“ cimü operettjének — s bár azt a nagy Mozart bizonyára másként képzelte el — ez- ideig sajnos, csak bábszinpadon, éppen a közelmúltban a párisi Theatre Champs Elyséen- ben, az orosz Ivó Puhouny által bemutatott szereplők, éppen úgy, mint — egy csoportban! — a legközismertebb őrültek, bűnözők és politikusok megdöbbentő élességgel kifa- nagott fakarikaturáit. A lábait kecsesen magasba emelő, minden tagjában mozgékony Vande táncosnőt, a „bliccelő“ diákot és a kártyaasztalnál! hajbakapó előkelőségeket, hölgyeket, tengeri szirént, de a népszövetségi konferenciánál békésen szunyókáló államférfiakat, veszekedő közgyűlési tagokat, a szórakozott professzort sem nélkülözzük itt. ..

S itt vannak — hja persze — a romantikus szerelmesek is (holdfény, szomorufüz, padba vésett szív . .. szerelem ... Adámtó’ Éváig hálás téma), valamint itt húzódik meg szerényen s a szomorú szegénységben is mélyen megkapó szent-család az őket fényes ruhákban körülrajongó napkeleti királyok megdöbbentően lenyűgöző és csodáson szép csoportjával együtt.

Legújabb „céhek“

Az egyik jelenlevő európaibbrü szakember kérdésünkre feüvilágosit: — a babakészítők túlnyomó része

amatőr, magánember, kik szórakozásból és játékcéhekbe tömörülve hódolnak ennek az érdekes komoly művészetnek. Megtudjuk azt is, hogy külföldön egyre nagyobb divat a házi bábszínház ... Vannak hívők, kik már egyenesen a romi és bridzs közeli halálát jósolják a korunk ideges világában a bábszínházban jé'ölik meg 1935 robotoló emberének legszebb és legújabb szórakozását. . .

A legtöbb ötletet persze maguk, az előszínpadon dolgozó színészek adják, technikailag viszont a szobrászok és festők értenek legjobban a kigondolt bábuk elkészítéséhez és játékhoz való szcenirozáshoz. Löwenhaupt thüringiai patikus például 65 tagú „színtársulatot“ készített eddig sajátkezűiig a aoiálfejes fiaskók és köhögés elleni medvecukor birodalmában, míg az idős vén- kisaisszonyok — igy hírlik — előszeretetté1 a katonabábuknak adnak „életet“. A világhírű müncheni matematika professzor Max Dickmannról ugyan ki hinné, hogy

a gyökök és differenciálók vadászmezőiről átcsapongva, olyan ihlettel tud bábszinha- zasdit játszani,

I hogy éppen az ő müve a kecses kis Wanda Ş táncosnő s a pajzán fintorokat mutogató ) erdei szatir . ..

I De megsúgja alkalmi barátunk még azt is, hogy a kiállítás három legmulatságosabb bábuját egy, még

nem is olyan régen piros bársonyos, német miniszteri székben ülő idősebb úriember faragta —

Neve? ... Hja, ez aztán már igazán titok, az illetőnek minden oka meg van reá, hogy ma, amikor folyton azt vágják fejéhez, milyen alaposan packázta el tárcáját, ne .7 . gáltasson miniszteri ismereteinek úgyis fogyatékosságához újabb gs ismételt bizo - tékot- Dóros Ferenc