Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)
1935-08-25 / 194. szám
1935 augusztus 25. ellenzék 15 TARZAN A RETTENETES Regény H írta: Edgar Rice Burroughs Fordította: Gaál Andor. - 35. közlemény Kotan meglepődve és némileg bosszankodva is tapasztalta, hogy isteni vendége igen mértékletesen eszik a pazar bőkezűséggel felhordott ételekből és még csak meg sem kóstolja a hodonok kedvelt bóditó italát. A többiek azonban — köztük maga Kotan is, — annál inkább átadták magukat az evés és különösen a mértéktelen ivás gyönyöreinek, aminek az lett az eredménye, hogy a bóditó ital hatása alatt egymás után dőlték ki és kezdtek el horkolni, úgyhogy nemsokára csak Tarzan és a rabszolgák voltak már ébren a díszteremben. A majomember felkelt a helyéről és odafordult a mögötte álló hatalmas termetű fekete rabszolgához. — Aludni szeretnék, — mondta. — Vezess lakásomra! Amint kilépett a teremből, az a rabszolga, aki az imént oly meglepődöttnek látszott, most megint ösz- szesugott társai egyikével. És ez a másik, megrökönyödött pillantást vetve a távozó majomember után, felkiáltott: — Ha igazat beszélsz, akkor ennek ellenében visszakaphatjuk szabadságunkat! . .. De hatévedtél, Jadbenothora mondom, szörnyű sors vár reánk! — Csakhogy nem tévedtem! — kiáltotta az első. — Akkor hát csak egyetlen ember van, akinek ezt elmondhatjuk és az Ludon, a főpap! Amúgy is hallottam, hogy igen fanyarul fogadta, amikor ezt a Dorulothot bevitték a templomba és Jadbenotho állítólagos fia ugyancsak okot szolgáltatott neki arra, hogy féljen tőle és gyűlölje . . . — Te ismered Ludont? — kérdezte a rabszolga. — Még abból az időből, mikor a templomban dolgoztam, — felelte a társa. — Akkor siess hozzá és mondd el neki a dolgot! De legyen gondod rá, hogy a leleplezés ellenében kikösd szabadságunk visszaadását! A fekete vazdon elsietett a templom kapuja felé és ott közölte az őrrel, hogy igen fontos ügyben beszélni szeretne Ludonnal, a főpappal. Ámbár az idő már későre járt, Ludon mégis fogadta a rabszolgát és amikor végig hallgatta a mondanivalóját, megigérte, hogy nemcsak szabadon fogja bocsáttatni őt és barátját, hanem mindketten még gazdag ajándékokban is részesülnek — ha be tudják bizonyítani állításaikat. * És mialatt a rabszolga felkereste a főpapot Alur templomában — egy férfi alakja jelent meg a Pastar- l'lved hegygerincére vezető utón. A holdfény megcsillant az Enfield-puska fénylő csövén és a töltényeken, amelyek szorosan egymás mellett sorakoztak a töltényszijjakon, a férfi karcsú dereka é^ széles, nap- barnitotta válla körül. . . * Tarzant a rabszolga bevezette egy szobába, amely egyenesen a kék lő tóra nyílott. A szobában egy ágyat talált, amely ugyanolyan volt, mint amilyet a vazdo- nok faluiban látott: egy kőemelvény, amelyen szőrös állatbőrök voltak felhalmozva . . . így tehát lefeküdt, anélkül, hogy feltehette volna azt a kérdést, amely leginkább foglalkoztatta — s anélkül, hogy feleletet kapott volna rá. Már napkeltekor megint ébren volt és kóborolni kezdett a palotában és a palota környékén anélkül, hogy mással, mint néhány koránkelő rabszolgával találkozott volna. Kóborlása közben hirtelen egy falra bukkant, amely azonnal felkeltette kíváncsiságát annál is inkább, mert feltett szándéka volt, hogy amennyire csak lehetséges, át fogja kutatni a palota s környékének minden részét. Akármiféle fal volt is, amire rábukkant, annyi nyilvánvalónak látszott, hogy sem ajtó, sem ablak nem volt vágva rajta. Közei hozzá azonban a fal tetején áthajolva, egy fa koronája imbolygóit. A majom- ember, — minthogy máskép nem közelíthette rpjeg, — szétbontotta lasszóját és azt a fa egyik ága köré vetette. A kötélszijon aztán egy majom ügyességével felkuszott. A fal tetejére érve megállapította, hogy az építmény egy minden oldalról körülzárt kertet határol, amelyben gazdagon elszórva fák, bokrok és virágok álltak. Anélkül, hogy Tarzannak előbb eszébe jutott volna megállapítani, vájjon a kert üres-e vagy sem és hogy nincsenek-e benne hodonok, vazdonok, esetleg vadállatok — a majomember nyugodtan lereszkedett a fal belső oldalán és minden további időpocsé- kolás nélkül hozzálátott az elzárt terület rendszeres átkutatásához. Kíváncsiságát fokozta az a nyilvánvaló tény, hogy a hely láthatólag elhagyatott volt. Tarzan lassan és szokása szerint szinte nesztelenül lépkedett előre a kertben. Amint áthaladt egy miniatür-erdőcskén, apró virágok övezte tisztásra ért és ugyanebben s pillanatban megpillantotta az első hodon nőt. Szép és fiatal leány állt a tisztás közepén, egy madár fejét simogatva, amelyet félkézzel a keblét diszitő arany mellpántokhoz szorított. Féloldali fordulva állt a majomember felé, aki megállapította, hogy ez a nő a világ minden részén szépségszámba menne. A leány lábánál, a fűben, háttal Tarzan felé fordulva egy vazdon rabszolganő ült. Tarzan rögtön látta, hogy az, akit ő keres nincsen itt. És minthogy tartott tőle, hogy felfedeztetése esetén zajt csapnának, jobbnak látta ha hangtalanul visszavonul a fák közé. Mielőtt azonban ez még sikerülhetett volna, a hodon leány — valami ösztöntől vezéreltetve — egyenesen feléje fordult. Amikor megpillantotta a férfit, szemében meglepődött pillantás jelent meg. De nem ijedt meg és nem is sikoltott, sőt még csak a hangját sem emelte fel a szokottnál jobban, amikor hozzá fordult: — Ki vagy te, — kérdezte, — aki ily merész módon behatoltál a Tilos Kertbe? Úrnőjének hangjára a rabszolganő talpra ugrott és ő is megfordult. — Torzon jód guru! — kiáltotta, meglepetéssel és egyben megkönnyebbüléssel a hangjában. — Te ismered őt? — kiáltotta úrnője feléje fordulva. ami által Tarzannak alkalma nyílt ujját ajkára téve figyelmeztetni Panatleet, hogy ne árulja el, — mert Panatlee volt az, aki előtte állott! Úrnője kérdése és ugyanakkor Tarzan figyelmeztetése folytán Panatlee nem tudta, ho'gv miképpen viselkedjék. — Azt hittem, — dadogta, — de ugylátszik tévedtem . . . Azt hittem, ő az, akit egyszer láttam a Korulul-grvf tájékán . . . A hodon lány most hol egyikükre, hol másikukra nézett. — Még mindig nem feleltél nekem, — szólította meg ismét Tarzant, — és nem mondtad meg, ki vagy? — Ezek szerint, — adta vissza a kérdést Tarzan, — még nem hallottál arról a vendégről, aki tegnap a király udvarába érkezett? — Azt akarod mondani, — kiáltotta a leány, — hogy te vagy a Dorulotho? És gyanakvó pillantásu szeme most remegő meg- illetődést tükrözött. — De igen én vagyok! — válaszolta Tarzan. — Fiát te ki vagy? — Én Oloa vagyok, Kotannak, a királynak a leánya, — felelte a hodon szépség. Ez volt tehát Oloa, aki miatt Tádén inkább választotta a száműzetést, mint a papságot! Tarzan közelebb lépett a szép, barbár királyleányhoz. — Kotan leánya, — mondta, — Jadbenotho kegyes hozzád és ennek jeléül minden veszélyeken keresztül megőrizte számodra azt. akit szeretsz! — Nem értem, miről beszélsz, — felelte a leány, de arcának hirtelen elpirulása meghazudtolta szavait. — Bulot éppen atyámnak, Kotannak vendége a palotában. És nem tudok róla, hogy bármi veszély is fenyegette volna. Tudniillik Bulot az, akinek jegyese vagyok. — De nem Bulot az, akit szeretsz, — mondta Tarzan. A leány ismét elpirult és félig elfordította arcát. — A Nagy Isten tehát nem kegyes hozzám! — rebegte. — Ellenkezőleg, — szólt Tarzan, — amint mondtam, nagyon is meg van elégedve veled és ezért őrizte meg Tadent a te számodra. — Jadbenotho mindent tud, — suttogta a leány, — és ugylátszik, hogy a fia is osztozik az ő nagy tudásában. — Nem, sietett kijavítani Tarzan, nehogy mün- dentudósága folytán utóbb még zavarba kerüljön, — én csak azt tudom, amit Jadbenotho szükségesnek tart közölni velem. — De mondd meg nekem, — unszolta a leány, — viszont fogom-e látni még Tadent és az övé lehetek-e? Az isten fia bizonyára Ind olvasni a jövőben is! — Semmit sem tudok a jövőről, — válaszolta Tarzan óvatosan, — csak annyit, amennyit Jadbenotho megmond nekem. De azt hiszem, nem kell félned a jövőtől, ha hűséges maradsz Tadenhez és Tádén barátaihoz. — Te láttad őt? — sürgette Oloa. — Mondd meg nekem, hol van ő most? — Igen, láttam. — felelte Tarzan. — Omatnál van, Korululja pund-jánál. — A vazdonok foglya? — vágott szavába a leány. — Nem foglya, hanem megbecsült vendége, — felelte a majomember. — Várj, — kiáltotta, hirtelen égnek forditva az arcát. — Most ne szólj egy szót sem! Éppen most kapok üzenetet Jadbenothotól, az én atyámtól! . . . A két nő a Nagy Istenség jelenlétének gondolatára megrettenve térdre esett és eltakarta arcát. Tarzan hirtelen megérintette Oloa vállát.-—- Kelj fel! — mondta neki. — Jadbenotho szólott. Ö mondta nekem, hogy ez a rabszolganő itt melletted ama korúiulják törzséből való, ahol Tádén tartózkodik és hogy ő Omalnak, a főnöküknek a jegyese. A neve pedig Panatlee. Oloa kérdő pillantással fordult Panatlee felé. A vazdon lány pedig, akinek egyszerű agya már nem tudta követni Tarzan ravasszágát, csak bólintott és megfélemlítve suttogta: — Egészen úgy van, amint ő mondja. „Oloa most megint térdre esett és homlokával megérintette Tarzan lábát. — Jadbenotho nagy tisztességben részesítette szegény szolgáját, — kiáltotta. — És tolmácsold neki alázatos köszönetemet azért a boldogságért, amelyet Oloanak szerzett. — Nos, — mondta Tarzan, — atyámnak na gyón tetszenék, ha véghezvinnéd, hogy Panatlee biztonságban visszatérhessen falujába, népéhez. — Mit törődik Jadbenotho a hozzá hasonlók kai? — kérdezte Oloa meglehetős gőggel a hangja ban. — Csak egy isten van, — felelte Tarzan, és ő ugyanúgy istene a vazdonoknak, mint a hodonok nak, a madaraknak és a vadállatoknak és a virágok nak és mindennek, ami él a földön és a vizek alatt Ha Panatlee jót cselekszik, akkor kedvesebb Jadbe notho szemében, mint Kotan leánya ha nem cselekszik jót! Nyilvánvaló volt, hogy Oloa nem értette meg teljesen ezt a magyarázatot, amely annyira ellentét ben állott népe papjainak tanításaival. De bármenynyire sértette is hiúságát és önérzetét, az az eshetőség, hogy egy vazdon rabszolgalány esetleg fölébe helyeztessék, még sem mert vitába szállni Dorulotho szavaival, különösen most, amikor éppen tanúja volt annak, hogy az egyenes összeköttetésben állott atyjával, Jadbenothoval. — Jadbenotho akarata teljesülni fog, amennyire hatalmamban áll, — mondta megszelídülve. — De jobb volna, óh Dorulotho, ha atyád kívánságait egyenesen a királlyal közölnéd. — Addig is tartsd magadnál a leányt, — felelte Tarzan, — és legyen gondod rá, hogy semmi baja ne történjék. Oloa sajnálkozva nézett Panatleere. — Csak tegnap hozták öt hozzám, — mondta. — és mlég sohasem volt rabszolganőm, akit jobban kedveltem volna. Nehezemre fog esni, ha meg kell válnom tőle. — Lesz helyette más, — mondta Tarzan. — Igen, — válaszolta Oloa, — lesz helyette más. de Panatlee csak egy van. — Sok rabszolgát hoznak a városba? — érdeklődött Tarzan.-— Igen, — felelte a lány. —És sok idegen jön hozzátok külső országikból? — firtatta tovább a majomember. A leány tagadóan megrázta a fejét. — Csak a „Jadbenotho Völgyének“ túlsó oldalán lakó hodonok, — felelte, — azok pedig nem idegenek. — így tehát én volnék az első idegen, aki valaha is belépett Alur kapuján? — kérdezte Tarzan. — Lehetséges volna. — tért ki a leány az egyenes felelet elől, — hogy Jadbenotho fiának szüksége van kérdezgetni egy szegény tudatlan halandót, mint amilyen Oloa? — Mint mór előbb is mondtam, — felelte Tarzan, — egyedül Jadbenotho mindentudó! — Akkor ő bizonyára ezt is megmondta volna neked, — válaszolta gyorsan Oloa, — ha akarta volna, hogy tudjad. A majomember magában elmosolyodott arra a gondolatra, hogy ez a kis barbár leány a saját ravasszágát használja ki ellene. De miután látta, hogy mindenáron ki akar térni a kérdés elől, annál inkább igyekezett feleletre bírni. — Szóval megfordultak itt más idegenek is az utóbbi időben? — firtatta tovább. — Nem mondhatok neked olyat, amit magam sem tudok, — felelte a leány. — Kotan palotája mindig tele van híresztelésekkel, de hogyan tudhassa egy egyszerű leány, hogy ezekből a híresztelésekből mennyi az igaz és mennyi a valótlan? — Szóval mégis voltak híresztelések? — Volt mindenféle szóbeszéd, ami elhatolt a Tilos Kertbe is, — válaszolta Oloa. — És talán éppen egy idegen fajhoz tartozó nővel kapcsolatban keringtek ezek a hírek? — kérdezte Tarzan és közben az volt az érzése, hogy az izgalom elállitja a szívverését. A leány egy percig habozott, majd megfontoltan felelte: — Nem beszélhetek erről a dologról. Mert ha ez olyan fontos, hogy az istenek kíváncsiságát is felkelti, akkor atyám joggal haragudnék reám, ha erről bármit is mondanék. — Jadbenotho nevében megparancsolom neked, hogy beszélj! — kiáltotta Tarzan. — Jadbenotho nevében, akinek kezében van Tádén sorsa! A leány elsápadt. — Légy irgalmas! — kiáltotta. — Én Tádén kedvéért mindent megmondok neked, amit tudok... — Mit akarsz megmondani? — szólalt meg ekkor egy szigorú hang mögöttük a bozótban. Mindhárman egyszerre fordultak hátra és Kotant látták kibukkanni a fák közül. A király arcát eltorzította a harag, amikor azonban Tarzant megpillantotta, arckifejezése egyszerre meglepődötté és félénkké változott. — Dorulotho! — kiáltott fel! — Nem tudtam, hogy te vagy az! . . . De vannak helyek, ahol még a Nagy Istenség fia sem járhat. És Kotan király Tilos- Kertje ezek közül a helyek közül való! . .. (Folytatjuk ) Hirdessen az ElSenzélben
